Hibrid pénzügyi eszközökre vonatkozó magyar adószabályok
3.3. Magyar implementáció
A hibrid pénzügyi eszközökre vonatkozó szabályok implementációjára Magyarországon társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban Tao törvény) 4. § 57. pont a) alpontjában, valamint a 16/B. § (2)–(4) bekezdéseiben került sor. Eszerint hibrid struktúrának minősül, ha olyan hitel- vagy tőkefinanszírozást megalapozó jogviszony alapján végeznek kifizetést, amely esetben az eltérő jogi minősítés miatt a kifizető 12 hónapon belül ráfordításként veszi figyelembe a kifizetett összeget, viszont ugyanezt az összeget a jövedelemre jogosult nem veszi figyelembe az adóalapjában, vagy feltételezhető, hogy azt egy későbbi időszakban sem fogja figyelembe venni.15
14 Az irányelv rendelkezései nyomán ez jellemzően 12 hónapot jelent, viszont ha független felek közötti ügyletben is életszerű az ennél hosszabb időtartam, viszont a szerződési feltételekből egyértelműen azonosítani lehet a teljesítés dátumát, úgy 12 hónapnál hosszabb időtartam is észszerűnek minősülhet.
15 Tao tv. 4. § 57. „ugyanazon tényállás államok közötti eltérő jogi minősítéséből eredő különbségek:
a) ha olyan finanszírozás biztosítására vagy részesedésszerzés után járó hozam kifizetésére kerül sor, amely a hitel- vagy tulajdonviszonyt megtestesítő vagy származtatott eszközökre vonatkozó szabályok alapján kerülne adóztatásra, ha a jogi minősítésbeli eltérés miatt a kifizetést a kifizetést teljesítő személy az adómegállapítási időszakának végét követő legkésőbb 12 hónapon belül kezdődő adómegállapítási időszakban a társasági adóalapja vagy az annak megfeleltethető
A magyar szabályozás három szintű feltétel mentén definiálja a hibrid pénzügyi eszközöket, amely szinteken belül további – hol konjunktív, hol vagylagos – feltételek sorát tartalmazza. Ez annak eredményeként alakult így, hogy a BEPS 2-es jelentésében és az ATAD2 irányelvben több különálló fogalomból a magyar jogalkotó egyetlen – többszörösen összetett mondatból – álló tényállást kreált, amely így egyben kezelve nehezen értelmezhető. Éppen ezért szabályozást az egyes feltételi szintek mentén külön-külön és aztán egységében is elemezzük.
A hibrid pénzügyi eszköz meghatározásának első szintje szerint akkor minősül egy pénzügyi eszköz hibridnek, „ha olyan finanszírozás biztosítására vagy részesedésszerzés után járó hozam kifizetésére kerül sor, amely a hitel- vagy tulajdonviszonyt megtestesítő vagy származtatott eszközökre vonatkozó szabályok alapján kerülne adóztatásra, ha […]”.
A szabály a hitelviszonyt megtestesítő jogosultságok (pl. hitelek és kötvények) utáni kifizetéseket (pl. kamat) úgy határozza meg, mint „finanszírozás biztosítására járó hozam”, a tulajdonosi jogokat megtestesítő jogviszonyok (pl. részvényesi jogviszony) utáni hozamot (pl. osztalék) pedig úgy határozza meg, mint „részesedésszerzés után járó hozam”. Amennyiben ilyen hozamok kifizetésére kerül sor, akkor csak olyan esetekben minősül hibridnek az adott pénzügyi eszköz, ha a kifizetés „a hitel- vagy tulajdonviszonyt megtestesítő vagy származtatott eszközökre vonatkozó szabályok alapján kerülne adóztatásra”. A BEPS 2-es jelentése alapján ennek a célja, hogy elkülönítse a pénzügyi eszközöket azoktól a jogviszonyoktól, ahol nem a finanszírozási elem dominál, pl. bérlet, vagy biztosítás. A magyar szabályozás megfogalmazása azonban két okból is zavarba ejtő.
A magyar jogszabályok tekintetében nem egyértelmű, hogy melyik magyar jogszabály alapján lehetne azt megítélni, hogy valamely jövedelem hitel- vagy tulajdonviszonyt megtestesítő eszközökre vonatkozó szabályok alapján kerül-e adóztatásra. A számviteli törvény, amely tartalmaz némi útmutatót arról, hogy az egyes pénzügyi bevételeket és ráfordításokat miként szükséges könyvelni, viszont az adóztatásukról nem ejt szót. A Tao törvény ezzel szemben főszabályként az adózás előtti eredményből indul ki az adóztatásnál és nem azonosítja, hogy valamilyen jövedelmet hitelviszonyt megtestesítő eszközökre vonatkozó szabályok szerint kell-e adóztatni. Itt az irányelv megfogalmazásának egyszerű átvételére került sor, amely így nem szabja a rendelkezést a magyar szabályozás sajátosságaira. Adóztatási szempontból ugyanis nincs különbségtétel aközött, hogy egy bevétel kamatnak, vagy bérleti díjnak minősül-e. Ennek során tehát leginkább a számviteli szabályokra lehet hagyatkozni, amelyek közvetett módon – pl. osztalék definíciója mentén – befolyásolja az adószabályok alkalmazását is.
Másik hiányossága a magyar szabályozásnak, hogy a definícióból kimaradt az ATAD2 irányelv fogalmának egyik fontos eleme, miszerint pénzügyi eszközként való besorolást nemcsak egy, hanem mindkét érintett állam joga szerint szükséges vizsgálni.
Eszerint, ha bármely állam adószabályai alapján pénzügyi eszköznek minősül az adott
adóalapja terhére veszi figyelembe, ugyanakkor a kedvezményezett a kifizetést nem veszi figyelembe a társasági adóalapja vagy annak megfeleltethető adóalapja javára vagy feltételezhető, hogy a kifizetést a kedvezményezett jogrendszerében egy későbbi adómegállapítási időszakban nem fogják a társasági adóalap vagy az annak megfeleltethető adóalap javára figyelembe venni”
jogviszony, úgy a hibrid pénzügyi eszközök szempontjából pénzügyi eszköznek kell azt minősíteni, akkor is, ha a saját belső adószabályai alapján az másnak, pl. bérletnek, vagy biztosításnak minősülne. A BEPS 2-es jelentése külön is említi ezt az eshetőséget, amikor eltérés adódik a szabályok tekintetében. A Tao törvény jelen rendelkezésében nem egyértelmű, hogy kizárólag a magyar szabályok szerint, vagy azon túlmutatóan kell az adójogi kezelést vizsgálni. Az irányelvnek közvetlen hatálya kizárólag az adóalanyok javára van, így arra nem alapozható az érvelés, hogy ellenkező értelmezés esetén az irányelvvel ellentétes lenne a magyar szabályozás. A jogalkotó szándéka feltételezhető azonban abból, hogy nem nevesíti se a magyar szabályok alkalmazását, se „e törvény rendelkezései” fordulatot nem alkalmazza. Mind az adóhatóság, mind az adózók számára megkönnyítené azonban a szabály megfelelő értelmezését, ha a szabály konkrétan tartalmazná az irányelv rendelkezését.
A definíció második szintje szerint, hibridnek minősül a pénzügyi eszköz, ha „a jogi minősítésbeli eltérés miatt a kifizetést a kifizetést teljesítő személy az adómegállapítási időszakának végét követő legkésőbb 12 hónapon belül kezdődő adómegállapítási időszakban a társasági adóalapja vagy az annak megfeleltethető adóalapja terhére veszi figyelembe”.
Egyrészről a magyar szabály az észszerű időtartam követelményét nem a jövedelem figyelembevételéhez, hanem a levonásához köti és előírja, hogy csak akkor minősül valami hibridnek, ha a kifizetést a kifizetést teljesítő személy az adómegállapítási időszakának végét követő legkésőbb 12 hónapon belül kezdődő adómegállapítási időszakban a társasági adóalapja vagy az annak megfeleltethető adóalapja terhére veszi figyelembe. A szabályozás jelentős eltérést mutat mind a BEPS 2-es jelentése, mind az ATAD2 irányelvhez képest. Mindkét szabályozás ugyanis az ésszerű határidő követelményét a kifizetés jövedelemként való figyelembevétele tekintetében határozza meg és nem annak levonása tekintetében. Abban persze eltérés van a két nemzetközi szabályozás tekintetében, hogy azt önálló tényállásokként, vagy egyetlen tényállás részelemeiként kezeli-e, viszont mindkettőnek a célja világos, hogy a jövedelem időbeliségéből fakadó hibrideket kezelje. A magyar szabályozás célja nem világos és álláspontom szerint az ATAD2 irányelvvel ellentétes módon szűkíti le a szabályozás terjedelmét, ezzel nem biztosítva annak „de minimis” védelmi jellegét. A magyar szabályozás hatálya alól ugyanis a plusz feltétel eredményeként számos hibrid pénzügyi eszköz kikerül, amelyre az ATAD2 irányelv alapján ki kellene terjednie.
A magyar szabályozás szövegszerű értelmezése szerint csak akkor minősülne valami hibrid pénzügyi eszköznek, ha a jogi minősítésbeli eltérés miatt kerül sor arra, hogy 12 hónapon belül levonásba helyezi a kifizető a kifizetését. Ez azonban értelmetlen eredményre vezet, hiszen az adott pénzügyi eszköz 12 hónapon belüli levonhatóságának és a jogi minősítésbeli különbségnek nincs logikai kapcsolata. Azonban, ha még nem is adunk központi jelentőséget annak, amit a szabály szövegszerűen tartalmaz, hanem azt megpróbáljuk célja mentén úgy értelmezni, hogy a jogi minősítésbeli eltérést nem a kifizetés időzítéséhez, hanem a kifizetőnél és a kedvezményezettnél való adókezelésének különbségéhez kapcsoljuk, a magyar szabály akkor is szűkebb eredményre vezet az
irányelvnél. Ha ugyanis van jogi minősítésbeli eltérés és az eltérő adókezeléshez is vezet, de a kifizető nem veszi figyelembe 12 hónapon belül az adóalapjában, úgy nem kell a szabályt alkalmazni. Ilyen megszorítást se a BEPS 2-es jelentés, se az ATAD2 irányelv nem tartalmaz.
A definíció harmadik szintje szerint nem csak a kifizetőnél, hanem a kedvezményezettnél is vizsgálni kell az adókezelést. Az előbbi feltételek együttes fennállása esetén akkor minősül valami hibridnek, ha „ugyanakkor a kedvezményezett a kifizetést nem veszi figyelembe a társasági adóalapja vagy annak megfeleltethető adóalapja javára vagy feltételezhető, hogy a kifizetést a kedvezményezett jogrendszerében egy későbbi adómegállapítási időszakban nem fogják a társasági adóalap vagy az annak megfeleltethető adóalap javára figyelembe venni”. A szabály harmadik feltétele a kifizetőnél való adóztatásra vonatkozik, amelynek elsődleges célja, hogy az a jövedelem, amely az egyik államban levonásra került társasági adó szempontjából, az az általános jövedelmekre irányadó adószabályok szerint figyelembevételre kerüljön a másik államban. Így különösen a szabály alkalmazandó, ha kifizetőnél kamatként levonásba helyezik a jövedelmet, de a másik állam osztalékként adóalapcsökkentő tételt alkalmaz rá. A magyar szabályozás megfogalmazását megszorítóan lehetne akár úgy is értelmezni, mint ami csupán a figyelembevételt követeli meg, viszont az effektív adóztatást nem. Márpedig a kapott osztalék a magyar társasági adóalapban is figyelembevételre kerül annak nyomán, hogy az adózás előtti eredményben szerepel.
Ugyanakkor véleményem szerint ez a szabályozás céljával ellentétes értelmezés lenne, amelyet el kell vetni és a figyelembevétel szempontjából értékelni kell az adóalapcsökkentő tételek hatását is. Mivel a kapott osztalék – bizonyos korlátozásokkal – adóalapcsökkentő tétel a magyar társasági adóalapban, így az adott kifizetés nem kerül effektíve adóztatásra magyar társasági adó szempontjából.
Ugyanakkor a magyar szabályok kategorikus megfogalmazásából az már nehezebben olvasható ki, hogy mit kell olyankor csinálni, ha részben figyelembe vették az adott jövedelmet, mert a kapott osztalék például 95%-ban kerül mentesítésre a belföldi szabályok szempontjából. Utóbbi megoldás elterjedt az európai államok körében is, így a kérdés nem pusztán elméleti jellegű. Az ATAD2 irányelv „figyelembe vett” jövedelem tekintetében rendezi azt, ha csupán részben kerül egy kifizetés figyelembevételre. A magyar szabályokból nem egyértelmű, hogy ilyenkor „figyelembe vett” jövedelemként kell-e tekinteni az adott kifizetésre, hiszen az – legalábbis részben – szerepel a másik állam adóalapjában, vagy a törvényi követelménynek csak a teljes figyelembevétel felel meg. Ha egyáltalán nem veszik figyelembe, úgy egyértelműen kettős adóztatásra kerül sor a figyelembe vett összeg erejéig. Ezzel ellentétben, ha a másik értelmezést választjuk, úgy kérdéses, hogy vajon az is teljesíti-e a törvény rendelkezését, ha nem 95, hanem csak 5%-ban veszik figyelembe a társasági adóalap szempontjából. Előbbi kettős adóztatáshoz vezet, utóbbi viszont az ATAD2 irányelvvel ellentétes eredményre. Megítélésem szerint az ATAD2 irányelv által meghatározott részleges figyelembevétel viszont nem olvasható ki a magyar szabályokból, amit megerősít a tao 16/B. §-ban szereplő védelmi szabály
megfogalmazása is. Az ATAD2 irányelvvel konform eredmény érdekében célravezető lenne a szabályok pontosítása.
4. Hibrid transzferek kezelése
4.1. Hibrid transzfer bemutatása
A hibrid transzfert egy repo ügyleten keresztül mutatom be, ahol mindkét állam azonos módon kezeli ugyan a jogi minősítésében a kifizetést, viszont azt különböző személyekhez rendeli. A kettős nemadózás ilyenkor tehát nem a kifizetés karakterében való eltérő kezelésre vezethető vissza, hanem abból fakad, hogy ugyanazt az adómentes jövedelmet két jogrendszer eltérő személyhez rendeli és egy másik jogviszonyra tekintettel párhuzamosan egy ráfordítást is elszámolnak a struktúrában. A hibrid struktúra ahhoz vezet, hogy egyik államban van egy levonás és a másik államban nem kerül adóztatásra egy kifizetés, viszont ahogy azt a következő példából is látni fogjuk, a kifizetés jogi minősítésében nincs különbség. Azt mindkét állam osztalékként kezeli.
2. sz. ábra – Repo alkalmazása hibrid adóstruktúrában (OECD Action 2 Report) Ennek bemutatására vegyük a repo ügyletet, amelyet egy példán keresztül szemléltetünk. Ebben az esetben az anyavállalatnak (HQ) külső forrás bevonására van szüksége, ezért rövid határidőjű hitelt vesz igénybe egy külső hitelezőtől (Bank). A kockázatok csökkentése érdekében a hitelt csak megfelelő fedezet biztosításával
hajlandó a hitelező nyújtani, amelyre az anyavállalat a leányvállalatában (A Co) fennálló részesedése szolgál. Ezt jogilag olyan módon valósítják meg, hogy az anyavállalat – szavazati jog nélküli, osztalékelsőbbségi – részvényekre vonatkozó adásvételi szerződést köt a külső hitelezővel, amely egyidejűleg a hitel visszafizetésének időpontjában végbemenő visszavásárlási szerződést is tartalmaz. A vételár megfelel a kölcsönbe vett összeggel, a visszavásárlási ár pedig a vételár plusz a megállapodásban szereplő kamatok mértékével lesz egyenlő. Ugyanakkor ezt a visszavásárlási árat csökkenti a leányvállalat által idő közben kifizetett osztalékok összege.
A fenti példában feltételezzük, hogy a leányvállalat (A Co) osztalékjövedelmet fizet közvetlenül a külső hitelező (Bank) számára, amely aztán a visszavásárlási árba beszámít.
A repo ügyletre a külső hitelező országa – követve a szerződések jogi formáját – úgy tekint, mint két adásvételi szerződésre, amelyek közötti időszakban a részvények tulajdonosa a külső hitelező, így a leányvállalat által kifizetett összeget osztalékjövedelemnek tekinti és mentesíti az adóztatás alól. Az ábrán ezt mutatja a folytonos vonal a leányvállalat és a hitelező között.
Ezzel szemben a hitelt felvevő anyavállalat (HQ) országa a tranzakciót gazdasági tartalma alapján ítéli meg és részvényfedezet melletti hitelnyújtásként tekint rá, amelyben a leányvállalat által fizetett összegek az anyavállalat helyetti teljesítésnek minősülnek. Ezt szemlélteti az ábrán a szaggatott vonal. Így bár technikai értelemben a leányvállalat közvetlenül a hitelezőnek teljesíti az összeget, jogi értelemben mégis úgy kezeli az anyavállalat országa, mintha az osztalék az anyavállalat számára járna és a hitelező felé teljesítendő kamat pénzügyi rendezésére szolgálna. Ennek megfelelően az osztalékjövedelem az anyavállalatnál mentesül az adó alól, a kifizetett kamat – amit pénzügyileg nem az anyavállalat, hanem a leányvállalata teljesít – pedig levonható a vállalat által egyébként előállított profitból.
Látnunk kell, hogy itt a kifizetés karakterében nincs eltérés, arra mindkét állam osztalékként tekint, csak azt eltérő cégeknél veszik figyelembe. A kamatráfordításra nem az osztalék kifizetése miatt kerül sor, hanem egy attól független hitelviszonyra tekintettel. Az eltérés abban áll, hogy az egyik állam a hitelt felvevő anyavállalat helyett teljesített kamatfizetésként tekint arra a pénzügyi tranzakcióra, aminek keretében a leányvállalat átutalja a pénzt a hitelezőnek. Ezzel szemben viszont a hitelező országa erre a kifizetésre úgy tekint, mint olyan osztalékfizetésre, amelyben a jogosult a hitelező és nem a hitelfelvevő.
4.2. Az Irányelv rendelkezései
A BEPS 2-es jelentése és az ATAD2 irányelv is hibrid pénzügyi eszköznek tekinti a hibrid transzfert. A BEPS 2-es jelentése részletesen elemzi is ennek esetét és külön példán keresztül mutatja azt be, az ATAD2 irányelv pedig egyrészről a hibrid pénzügyi eszköz fogalmánál írja elő, hogy a hibrid transzfert is annak kell tekinteni, másrészről pedig az értelmező rendelkezések között definiálja is azt. Eszerint hibrid transzfernek minősül a
„pénzügyi eszköz átruházását célzó olyan jogügylet, ahol az átruházott pénzügyi
eszközből származó mögöttes hozamot adózási szempontból úgy kezelik, mintha a jogügyletben részes felek közül egyidejűleg többnél is befolyna.”16
4.3. Magyar implementáció
A Tao törvény rendelkezéseiben nem szerepel külön rendelkezés a hibrid transzfer esetére. Éppen ezért a hibrid szabályokat implementáló többi rendelkezés kapcsán szükséges megvizsgálni, hogy azok tartalmába beleérthető-e a hibrid transzfer. Ennek kapcsán a hibrid pénzügyi eszközre vonatkozó Tao tv. 4. § 57. pont a) alpontja vizsgálandó. A fenti látott elemzésből látható, hogyha a jogi minősítésbeli eltérést nem is a kifizetés időzítéséhez, hanem annak adókezeléséhez kapcsoljuk, akkor sem fedi le a hibrid transzfer esetköreit. Az előbb bemutatott repo példából jól láthattuk, hogy egyetlen kifizetésre került sor, amelyet mindkét államban osztaléknak minősítettek. Ez a kifizetés se a kifizetőnél, se annak kedvezményezettjénél nem kerül levonásra, így a hibrid pénzügyi eszköz Tao törvény szerinti fogalmába nem fér bele.
A Tao törvény 4. § 57. pont h) alpontjából arra lehet következtetni, hogy a jogalkotónak szándékában állt volna az a) alpontban szabályozni a hibrid transzfer esetét is, hiszen az ATAD2 irányelvnek a pénzügyi kereskedők általi átruházására vonatkozó kivételszabályt átülteti.17 Eszerint a hibrid transzfer esetei közül nem kell alkalmazni a védelmi szabályokat azokra az esetekre, ahol a pénzügyi eszközöket azok kereskedelmét üzletszerűen végző személy ruházza át. Mivel a hibrid pénzügyi eszközre vonatkozó a) alpontban található definíció egyébként se terjed ki a hibrid transzfer eseteire, így annak korlátozására bevezetett h) alpont üres.
A hibrid szabályozás többi esetköre annyira eltérő esetköröket tárgyal, amelyek nyilvánvalóan nem terjednek ki a hibrid transzfer esetére, így megállapíthatjuk, hogy a magyar jogalkotó nem implementálta az ATAD2 irányelv hibrid transzferre vonatkozó rendelkezéseit.
5. Védelmi intézkedések