A fogászati félelem és az orális egészség kapcsolatának vizsgálata fiatal felnőttek körében
KOVÁCS LINDA KATALIN
Egészségügyi gondozás és prevenció (dentálhigiénikus), BSc, 7.
félév
Szegedi Tudományegyetem
Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Bevezetés: A fogászati félelem gyakori probléma, mely főként a fiataloknál bír negatív következményekkel, befolyásolva a társas kapcsolatokat, önértékelést, mindennapi közérzetet.
Emellett elveszíthetik motivációjukat a megfelelő szájápolási szokások kialakítására, kerülik a fogászati szűrővizsgálatokat, rutinkezeléseket. Kutatásunk célja volt felmérni, hogy a fogászati félelem miként befolyásolja a fiatal felnőttek orális egészségét, kihatva ezáltal életminőségükre.
Módszerek: Vizsgálatunkhoz a DAS, DFS és OHIP-14 skálákat használtuk ezen kívül szájhigiéniával kapcsolatos kérdéseket tettünk fel, így mérve a fogászati félelmet, orális egészséget és azzal kapcsolatos életminőséget. A tesztbattériát Facebookon juttattuk el a kitöltőknek, az adatok gyűjtését kényelmi mintavétellel és hólabda módszerrel végeztük. A beválasztási kritérium a 18-29 év közötti életkor volt. A mintát 283 fő képezte, 28 férfi és 255 nő (átlag életkor: 22,96 ± 2,86).
Eredmények: A fogászati szorongás és életkor között negatív irányú együttjárás mutatkozott a DAS skálán (p=0,02). Szintén negatív irányú korreláció igazolódott az orális egészség tekintetében a DAS és DFS skálák tükrében (DAS: p<0,001 DFS:
p<0,001). Szignifikáns összefüggés adódott mindkét félelmet mérő skála és az OHIP skála értékei között, ami azt jelenti, hogy a félelem növekedése együtt jár a rossz szájegészséggel összefüggő életminőséggel (DAS: p=0,001 DFS: p=0,001).
Mindemellett a hiányzó fogakkal rendelkező csoport OHIP értékei magasabbak voltak azokénál, akik egy hiányzó foggal sem rendelkeztek (p=0,019).
Megbeszélés: Eredményeink igazolják a szakirodalomban olvasott tényeket, miszerint a magas fogászati félelem alacsony orális egészséget és azzal összefüggő életminőséget eredményezhet, főleg a fiatalabb korosztály esetében. Leginkább ennél a populációnál érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a prevenció, valamint a megküzdési stratégiák fontosságára, a jó szájegészség fenntartása, valamint a kezelések igénybevétele érdekében.
Témavezető: Biró Edit Magdolna, tanársegéd, SZTE ETSZK
Az ápolók kézhigiénés szokásainak feltérképezése PAPP BERNADETT
Ápolás és betegellátás alapszak- ápoló szakirány, BSc, 6. félév Pécsi Tudományegyetem
Egészségtudományi Kar
Bevezetés: Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések világszerte súlyos problémát jelentenek, az egészségügyi ellátórendszer egyik fő kihívását jelentik. A nozokomiális fertőzések kialakulása szempontjából fokozott kockázatot jelenthet az intenzív terápia, ezért kutatásom célja volt intenzív terápiás részlegek ápolóinak kézhigiénés gyakorlatait UV fény alatt egy primer vizsgálat során ellenőrizni majd egy oktatást követő kontrollvizsgálaton a változások mértékét felmérni, annak érdekében, hogy fejlesszük a dolgozók kézhigiénés technikáit.
Vizsgálati módszer és anyag: A 2019. július-szeptember között elvégzett keresztmetszeti, kvalitatív vizsgálatot egy megyei kórház három intenzív terápiás részlegén dolgozó ápolók körében végeztük, akiket nem véletlenszerű, kényelmi mintavétel alapján választottuk be. Kizárásra kerültek, akik nem vettek részt a kézhigiénés oktatáson és a más egészségügyi végzettségűek (pl.
orvos) (N=36). A strukturált megfigyelés során rögzítettük a kezek nem megfelelően fertőtlenített vagy a fertőtlenítésből kimaradt területeit. MS Excel segítségével leíró és matematikai statisztikát (χ2 próba, t-próba) alkalmaztunk (p<0,05).
Eredmények: A PIC csoportnál szignifikánsan kevesebb hibapontot dokumentáltunk az oktatás után (PIC: 17 vs. KIBO:
53; p=0,003). Azonban nem volt különbség a PIC és a GyITO csoport kontrollvizsgálat során kapott eredményeit elemezve (PIC: 17 vs. GyITO: 26; p=0,11). Mindhárom csoport esetében a primer és a kontrollvizsgálat eredményeit összehasonlítva kevesebb hibapontszámot rögzítettünk (PIC: 42 vs. 17; GyITO:
61 vs. 26; KIBO: 78 vs. 53), tehát a megfelelési arány szignifikánsan magasabb volt az oktatás után. (PIC: p=0,03;
GyITO: p=0,008; KIBO: p=0,004).
Következtetés: A kézhigiénés oktatás hatékony volt a kézhigiénés gyakorlatok fejlesztése szempontjából az intenzív terápiás részlegeken, a PIC csoport kézhigiénés megfelelése magasabb arányú volt a KIBO csoporttal szemben.
Témavezető: Dr. Oláh András, egyetemi docens, PTE ETK
A dietetikai intervenció hatásossága a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő betegek körében
PETHŐ ANNA
Dietetikus, BSc, 8. félév Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar
Bevezetés: A 2-es típusú diabétesz egyre nagyobb terhet ró a populáció egészségére és az egészségügyi ellátórendszerre, mely jelentősen csökkenthető a prevenció, és az étrend javításának hangsúlyozásával. Míg a diabétesz kezelésében résztvevő team hatásossága bizonyított, a dietetikai konzultációk függetlenített hatása hazánkban nem tisztázott. Célunk volt felmérni a hazai dietetikai intervenció hatásosságát és jellegzetességeit a betegek és a dietetikusok oldaláról.
Módszerek: 2019. márciustól 2020. márciusig zajlott kutatásunkban 2- es típusú cukorbetegeket (n=100) és aktív dietetikusokat (n=22) kérdeztünk személyes és online megkereséssel. A diabéteszeseknél saját szerkesztésű kérdőívet alkalmaztunk főként tudással, tanácsadással kapcsolatos kérdésekkel és WHO Jóllét, SF36 életminőségre vonatkozó kérdőívekkel. A dietetikusoknál a saját szerkesztésű kérdőív főleg munkavégzésre és a dietetikai intervencióra vonatkozó kérdéseket tartalmazott. Leíró statisztikai műveleteket, χ2 próbát és korrelációs vizsgálatokat végeztünk SPSS Statistics 20 szoftverrel (p≤0,05).
Eredmények: A vizsgált betegek többsége már vett részt dietetikai konzultáción a diabétesz diagnózisa óta (69%). A táplálkozási tanácsadásban nem részesülők 77,4%-a csak antidiabetikumot kapott (p=0,004). A kizárólag inzulinnal kezelt betegek 86%-a beszélt dietetikussal. A dietetikussal konzultálók (42,9%) HbA1c szintje nagyobb arányban volt közel az American Diabetes Association 6,5%-os ajánlásához, mint azon betegeké, akik nem vettek részt tanácsadáson (34,8%). A konzultációval elégedettek közül többen teljesítettek jól (73,1%) a tudásfelmérés során (p=0,011). A rövidebb ideje diabéteszesek általában jobb életminőségről számoltak be. A dietetikusok napi munkavégzésének átlagosan 53,86±27,73%-át tette ki a tanácsadás. Az első étrendi tanácsadásra átlagosan 53,86±20,525 perc, a másodikra 36±15,834 perc jutott. A dietetikusok több, mint fele (55%) szerint a betegek többsége hajlandóságot mutat az étrendi változtatásra. A visszatérő betegek HbA1c változásait 57,1%-uk követi. Átlagosan a dietetikusok 62,95±36,011%-a javasolja a reedukációt.
Következtetések: A diabéteszesek közel harmada nem vett részt dietetikai tanácsadáson, mely az egészségügyi ellátórendszer dietetikus által lefedetlen területeivel magyarázható. A betegek többszöri táplálkozási oktatásával, a HbA1c szint követésével és a finanszírozási háttér kiépítésével a glikémiás kontroll javítása elérhető közelségbe kerülne.
Témavezető: Breitenbach Zita, tanársegéd, PTE ETK
Az orvostanhallgatók mentális egészségét kedvezőtlenül befolyásoló tényezők és a beavatkozások lehetséges pontjai hallgatói szemszögből
RÁDI BENCE MÁRK
Egészségpszichológia, MSc, 3. félév Debreceni Egyetem
Népegészségügyi Kar
Bevezetés: Kutatások széles köre mutat rá az orvostanhallgatók kedvezőtlen mentális egészségi állapotára. A háttérben álló tényezőkkel és a szükséges beavatkozásokkal kapcsolatos hallgatói vélemények megismerése már kevesebb kutatásnak került a fókuszába, különös tekintettel a kvalitatív vizsgálatokra.
Célkitűzés: A Debreceni Egyetem magyar és angol nyelvű orvosképzésében résztvevő hallgatók mentális egészségét kedvezőtlenül befolyásoló egyetemi és egyéni szinten megjelenő tényezők azonosítása, az általuk javasolt beavatkozások megismerése.
Módszer: 13 magyar és 13 angol nyelven tanuló, I-VI. éves orvostanhallgatóval készítettünk 4 fókuszcsoportban félig strukturált interjúkat, amelyeket hangfelvételen rögzítettünk (teljes időtartam: 480 perc). Az interjúk átírását követően (teljes szószám: 62499) kvalitatív tartalomelemzést végeztünk manuálisan és NVivo szoftver segítségével.
Eredmények: Legfőbb stresszorokként a tananyag mennyisége, a vizsgáztatás sajátosságai (tisztázatlan követelmények, vizsgáztatói szubjektivitás, észlelt igazságtalanság), az oktatási segédanyagok és a gyakorlati képzés hiányosságai, illetve az egyetemen belüli információáramlás elégtelenségei fogalmazódtak meg. A magyaroknak kiemelt stresszforrás az évismétlés veszélye. A tananyag óriási mennyisége miatt a hallgatók tanulásmódszertani, időbeosztási készségeinek fejlesztésére is szükség lenne. Igény merült fel a stresszkezelési és kudarctűrési kompetenciák fejlesztését célzó segítségre is. Sokak szakmai jövőképe bizonytalan, megjelent a hatékony karriertanácsadás szükségessége. A külföldiek esetében specifikus stresszforrás volt a mentális problémákról alkotott felfogás a származási országban, amely akadálya a segítségkeresésnek. A résztvevők fontosnak látják az egyetemi mentálhigiénés szolgáltatások szerepét, de az igénybevételnek vannak szervezeti szinten elhárítandó akadályai (stigma, információhiány, tévhitek, nem megfelelő keretek).
Következtetés: Az orvostanhallgatók mentális egészségére számos szervezeti és egyéni tényező jelent kockázatot, amelyeket az egyetem elsősorban rendszerszintű beavatkozásokkal tudna csökkenteni.
Kulcsszavak: orvostanhallgatók, mentális egészség, fókuszcsoport
Témavezetők: Dr. Kósa Karolina, egyetemi tanár, DE ÁOK Oláh Barnabás, PhD hallgató, DE ÁOK
Orvostan- és diplomás ápoló hallgatók hospice és palliatív ellátáshoz tanúsított attitűdje
VÁLYI ADÉL ANNA
Általános orvos, Osztatlan, 9. félév Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar
Bevezetés: A nemzetközi orvosképzés és nővér képzés integráns része a palliatív/hospice ellátás oktatása. Hazánkban változó mértékben és formában van jelen ez a terület a kurrikulumban. Kutatásunk célja volt, hogy feltárjuk, vajon az orvostanhallgatók és ápoló hallgatók hogyan viszonyulnak a palliatív ellátáshoz, a hospice szemlélethez és az itt végzendő munkához.
Módszerek: Vizsgálati populációnkat a magyarországi általános orvos- (N=95) és egészségtudományi karok diplomás ápoló (N=27) hallgatói alkották. Az adatfelvétel egy saját fejlesztésű kérdőívvel online történt. A kérdések kitértek a motiválhatóságot meghatározó tényezőkre, a tudásszintre, az oktatással kapcsolatos igényekre. Adatbázisunk elemzését az R statisztikai szoftverrel végeztük.
Eredmények: A képzésre jelentkezéskor mind a két szakon a jövőbeli segítségnyújtás volt a meghatározó tényező (95 hallgató).
Hospice-ban a hallgatók többsége nem dolgozna, ám motiválhatóak lennének rá (18 ápoló- és 72 orvostanhallgató). A motiváló tényezők közül egyaránt lényegesnek tartották a rendszeres, ingyenes pszichológiai konzultációt és a jó munkahelyi légkört, ám a fontossági rangsor további elemei jelentősen eltértek. A tudásszint az évfolyam emelkedésével szignifikáns összefüggést mutatott (p<0,05), ám a tudás gazdagodása nem mutatott szignifikáns összefüggést az esetleges hospice-i munkavállalással. Az ápoló hallgatók érzelmi bevonódásának mértéke szignifikáns összefüggést (p<0,05) mutatott a hospice-ban végzendő munkával. Az ápoló hallgatók nagyobb része elégségesnek érzi a témával kapcsolatos kurzusokat, míg az orvostanhallgatók 60%-a későbbi munkájához nagyobb volumenű képzést igényelne.
Megbeszélés: Eredményeink akárcsak a nemzetközi kutatások adatai is igazolják, hogy az orvosi ellátás ezen, társadalmilag fontos területe nincs kellően reprezentálva az egészségügyi szakemberképzésben, kutatásunk az oktatásfejlesztési folyamat alapjául szolgálhat.
Témavezetők: Dr. Barabás Katalin, egyetemi docens, SZTE ÁOK Szűcs Mónika, egyetemi tanársegéd, SZTE ÁOK
A dietetikai kommunikáció vizsgálata az 1-es típusú diabetesszel élő 15 évnél fiatalabb gyermekek szülei és a kezelésben részt vevő dietetikusok szemszögéből BLATNICZKY ANNA LAURA
Dietetikus, BSc, 8. félév Pécsi Tudományegyetem között történt retrospektív, kvantitatív vizsgálat során saját készítésű kérdőíveket használtam, egyik a szülőknek (n=130), másik a dietetikusnak (n=3) szólt. Leíró statisztikát, Khí2-próbát, ANOVA és független mintás T-próbát végeztünk az SPSS 25 program segítségével (p<0,05).
Eredmények: A legtöbb gyermek 11-14 év közötti volt, 70,8%-uk inzulin pumpát, 29,2%-70,8%-uk pedig inzulin pent használt. A családok átlagosan három dietetikai tanácsadáson vettek részt.
Ismételt oktatást 83-an nem kaptak, és 89-en nem tartották a kapcsolatot dietetikussal. A zsemle helyes szénhidrát-tartalmának ismerete nem volt összefüggésben az eddigi tanácsadások számával (p=0,203) és az ismételt oktatás idejével (p=0,109). A számolandó nyersanyagok kiválasztása és a dietetikai oktatások száma között sem volt kapcsolat (p=0,324). A szülők szerint a dietetikus munkája megfelelő, és komolyan veszik a diétát. 55-en elégedetlenséget és változtatási javaslatokat fogalmaztak meg. A tanácsadás során alkalmazott segédanyagok száma és a szénhidrát-meghatározás módja között szignifikáns (p=0,02) összefüggés volt. Nem volt összefüggés a diabetes időtartama és az ismételt oktatás között (p=0,15). A dietetikusok átlagosan 11-15 éve foglalkoztak 1-es típusú diabeteses gyermekekkel. A frissen diagnosztizált betegeknek 4 órában oktatták az étrendet. A leggyakoribb edukációs forma az egyéni, szóbeli oktatás volt, amikor leginkább saját készítésű edukáló anyagaikat használták.
A dietetikusok szerint a szülők nyitottak a diétás tanácsokra és feltehetik kérdéseiket.
Következtetések: A dietetikai tanácsadások száma (átlagosan három) és a diagnózistól számított frekvencia nem volt hatással az edukációs szintre, emiatt lehet, hogy több és rövidebb időközönként történő dietetikai oktatásra lenne szükség az 1-es típusú diabeteses gyermekek kezelésében. A szülők igénylik a dietetikussal történő kapcsolattartást, mely a visszajelzések alapján mégsem valósul meg maradéktalanul.
Témavezetők: Csölle Ildikó Gabriella, tudományos segédmunkatárs, Szentágothai János Kutatóközpont
Dr. Soltész Gyula, emeritus professzor, Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika
Szexuális prevenció: a szexuális attitűd felmérése és a kortársoktatás hatékonysága középiskolások körében DÖMÖTÖR ZSUZSA RÉKA
Általános Orvos, Osztatlan, 9. félév MIHÁLY PÉTER
Általános Orvos, Osztatlan, 11. félév MIKLÓS STEFÁNIA
Általános Orvos, Osztatlan, 7. félév
Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem
Bevezetés: A szexuális nevelésre egyre nagyobb az igény a tizenévesek körében korán elkezdődő szexuális aktivitás miatt.
Ennek egyik, nemzetközi viszonylatban is komoly perspektívának tekintett módszere a kortársoktatás (oktató és oktatott közötti kis korkülönbség), mint egészségnevelési stratégia.
Célunk volt a középiskolások szexuális szokásainak felmérése, a szexuális úton terjedő betegségek és nem kívánt terhességek megelőzésére irányuló felvilágosítás a már említett módszert alkalmazva.
Módszer: Prospektív intervenciós tanulmányt végeztünk, felmértük 108 diák (9 és 11. osztály) szexuális életre vonatkozó tudását, szexuális szokását, valamint ismereteiket a HPV vírusról egy kérdőív segítségével. Ezt követően interaktív tanórát tartottunk szexuális nevelés témakörében, érintve a kérdőívben szereplő kérdéseket is. Három hónappal később újra felmértük a diákok szokásait és tudását, ugyanazon kérdőív segítségével. A statisztikai elemzést SPSS-ben végeztük.
Eredmények: A felmért fiúk 17%-nak, a lányok 33,8%-nak volt már szexuális kapcsolata, ugyanakkor 28,7%-k „szinte semmit” 36,5%-a „kevesebbet tud, mint szeretne” a korszerű fogamzásgátlásról. Oktatás előtt a diákok 20,8%-a használt gumióvszert. A bemeneti és kimeneti kérdőívek közötti különbség szignifikáns volt a korszerű fogamzásgátló módszerek ismeretének tekintetében: 28,7%-ről 9,4%-ra csökkent azok száma, akik szinte semmit sem tudtak, és 35,2%-ról 40,6%-ra nőtt azoknak száma, akik úgy érzik „elegendő” ismerettel rendelkeznek e témában (p=0,001); hasonló javulást találtunk a nemi betegségekről szerzett információikkal kapcsolatban (p=0,01). Az oktatás után több diák válaszolta azt, hogy tud a HPV vírus rákkeltő hatásáról (14% vs. 22.9%, p=0,02). 24,7%-ra nőtt a gumióvszert használók aránya. Szignifikánsan több diák gondolta úgy az oktatás után (82,4% vs. 65,7%), hogy egy fiatal akkor érett a nemi életre, ha lelkileg is érett rá (p=0,005).
Következtetés: Az eredmények alátámasztják a kortársoktatás szükségességét és hatásosságát a középiskolások körében, ugyanakkor várakozásaink szerint még eredményesebb lenne az oktatás, ha a jelenleg erre szánt 1 órás időkeretet a jövőben bővíteni tudnánk.
Témavezető: Dr. Szabó Mónika, egyetemi adjunktus, MOGYETT