Digitális kormányzás és Elektronikus kormányzati eszközök

Peiwen Bai (2011) a társadalom fenntartható fejlődését négy alapvető politikai berendezkedésben vizsgálta. A kutatás során arra a következtetésre jutott, hogy az anarchikus jellegű és a szabályozó kormányzás keretei közt nincs mód a fenntarthatósági célok sikeres kivitelezésére és egy centralizált kormányzás keretei között bizonytalan a fenntartható fejlődés sikeressége. Álláspontja szerint leginkább a választás útján hatalomra került kormányzás képes hosszú távú, tartósan fenntartható fejlődés biztosítására az egyenlőségelv jelenlétének köszönhetően. Ennek megfelelően a fenntarthatósági céljok megvalósítása érdekében egy kormányzati modell kiépítésekor a választások útján elnyert vagy a centralizált kormányzati modellre érdemes jó példaként tekinteni (Peiwen Bai, 2011). Jellemzően viszont a nem demokratikus berendezkedésű államok is támogatják a digitalizációt és az internet fejlesztését, bár gyakran egész más kormányzati célok megvalósítása érdekében teszik mindezt.

Ez összefoglalóan azt jelenti, hogy az internet az elmúlt évtizedben olyan alapvető infrastrukturális eszközzé vált, melyet a közösségek egyre kevésbé tudnak kizárni életük bármely területéről. Mindemellett valószínűsíthető, hogy az internet használatának széleskörű elterjedése újabb demokratikus mozgalmak szerveződéséhez fog vezetni, ami a kontroll fokozatos elvesztését jelentetheti idővel az autokratikus vezetés számára (Robinson és Crenshaw 2010). Azok a nemzetek, amelyek ösztönözni szeretnék országuknak a világméretű digitális hálózatba való minél biztosabb bekapcsolódását, olyan elveket kell követniük, amelyek lehetővé teszik a fiatalok igényeinek és gyakran reform jellegű elképzeléseinek népességen belüli nagyobb arányú érvényesülését (Robinson és Crenshaw 2010). Fontos irányító szerep hárul ezért a kormányzatokra a digitális technológiai fejlődés vonatkozásában, ugyanis az új technológiák kormányzati bevezetése gyakran együtt jár az irányítási struktúrák változásával is (Faragó, 2013).

123

Az Internet alapú kormányzás fogalma államok esetében a polgárok, cégek és más kormányzati szektorok általi rendszeres, kibővített csatornákon keresztül zajló ICT használatra utal. Az EU-ban ezeknek a technológiáknak a használatát kifejezetten javasolják a közigazgatásEU-ban, kibővítve szervezeti átalakításokkal és új platformokkal, hogy tovább fejlesszék a közösségi szolgáltatásokat, a demokratikus folyamatokat és növeljék a közélet támogatását. A gyakorlatban az Internet alapú kormányzás (EGOV) egyik fő alkotóeleme a közéleti adminisztrációt erősítő folyamatoknak, amely társítva a digitális közösségi szolgáltatások lehetőségeivel, közvetlenül utal az új információk felhasználására, tanácsadásra vagy kommunikációs lehetőségekre, mint például az előterjesztett törvényhozás vagy a költségvetés tervezése (UNDP, 2016). Ennek hatását a közösségi szolgáltatások átszervezésében, valamint a részvétel alapú folyamatokban nem lehet alábecsülni. Például a digitális ügyfélszolgálati iroda egy tipikus internet alapú kormányzásra jellemző szolgálati struktúra, mely számos, intézményen belüli változtatáshoz is elvezet. Felszámolhatja a közigazgatási funkciók szétesésének lehetőségét azáltal, hogy koncentrált hozzáférést biztosít az állampolgároknak a közéleti szolgáltatásokhoz egy meghatározott online érintkezési felületről (Barbosa 2017). Ezen központi „Egy kapus” kormányzati portálok 2013 évi kiépítettségét szemlélteti néhány OECD ország vonatkozásában a 22. ábra.

22. ábra: Elérhető adatbázisok száma a központi "Egy kapus" 'nyitott kormányzati adatportálokon

Forrás: Saját szerkesztés /OECD Government at a Glance alapján/ (2013)

A ’90-es évek elején, az e-kormányzás kezdeti időszakában ugyanis a kormányzatok úgy gondoltak az ITC-re mint egy eszközre, amely racionalizálja szervezetük belső működését és azokat a folyamatok, amelyek célkitűzéseik megvalósítása érdekében kerültek bevezetésre. Az eGovernment fogalma alatt az ITC rohamléptekkel vált mindent áthatóvá, a hangsúly pedig gyorsan helyeződött át a hatalmi szervezet belső működésének támogatásáról azon tevékenységek irányába, amelyek célja a piaci szereplőknek és a lakosoknak kínált szolgáltatások hatékonyságának növelése (Bekkers és Zouridis 1999). Az eGovernment alapelveit szem előtt tartó stratégiai tervek pozitívan viszonyulnak a modern technológiához, a

124

törvényhozók pedig nagy bizalmat fektetnek a digitalizációs folyamat eredményességébe (Gomez-Barrosso, Feijoo és Karnitis 2008). Az ITC-re lényegében egy semleges eszközként tekintenek, amely abban áll a kormányzat segítségére, hogy gyorsabban valósulhassanak meg a politika célkitűzései anélkül, hogy a döntéshozói folyamat jellegében átalakulna (Prins, Broeders és Griffioen 2012). A társadalom ily módon történő támogatásának lehetősége véglegesen teret nyert a digitalizáció fejlődésével és ez a hullám csak erősödni fog a belátható jövőben. Nemzeti szinten a kiépített és működő adatbázisok és információs hálózatok száma különösképp az OECD országokban magas, ahol már fellelhető a korábban papíralapú ügyintézés teljes mértékben digitalizált változata pl. a születési, házasságkötési és elhalálozási adatok tárolása és kezelése során (European Commission 2005).

Lépésről lépésre, döntésről döntésre, a kormányzatok mindennapi munkafolyamatai növelik a kezelt információ mennyiségét, ami mindössze egy kikerülhetetlen következmény, melynek a döntéshozó szervezetek esetenként nincsenek is teljes tudatában. A hálózatban felhalmozott információ mennyisége csak nő és ezáltal nő az eGovernment hatásköre is anélkül, hogy bármiféle kidolgozott eljárási mód megfogalmazásra kerülne annak kezelési eljárása kapcsán (Prins, Broeders és Griffioen 2012). Ugyanakkor ezen információhalmazok megléte az információ iránti éhséget is tovább növeli. Az információgyűjtésnek a GDPR ellenére kormányzati szinten nincsenek objektív határai és nincsenek lefektetve az alapelvei annak sem, hogy a privát szektor és a közszféra információgyűjtése közt milyen mértékben megengedett, hogy átfedések keletkezzenek. Ennek következtében az átláthatóság egy egyirányú utca; a lakosság köteles transzparensnek lenni a kormányzat felé, de fordítva ez az elszámolási kötelezettség nem áll fenn egyértelműen (Prins, Broeders és Griffioen 2012). A gazdaságban működő ellátási láncokkal ellentétben ezek a kormányzati hálózatok számos alternatív módját kínálják az információ szolgáltatásnak. Az információ 'utazhat' egy irányba, egy időben több irányba, inverz módon akár több kormányzati részterület között is. A kapcsolatok lehetnek erősek vagy gyengék, különállóak, de többszörösen összetettek is. A hálózat dinamikus, rugalmas és alkalmazkodó természete esetenként nehézzé teszi azonban a koordinációt és az irányítás kézben tartását (Prins, Broeders és Griffioen 2012). Ebből adódóan, alkalmanként nehéz eldönteni vagy megállapítani azt, hogy ki felelős egy beérkező információért ami a kormányzati rendszerbe került.

Az éles növekedés a tárolt adatok számában és az adathalmazok közti, egyre könnyebbé váló átjárhatóság infrastrukturális szempontból azt jelenti, hogy a jövőbeli hálózatépítési kezdeményezések adta lehetőségek jóval túlmutatnak a klasszikus kormányzati szolgáltatásokat biztosító eGovernment berendezkedésen. Ez az infrastrukturális forradalom megkönnyíti számos célkitűzés- és szervezésorientált fejlesztés véghezvitelét, ami radikálisan megváltoztatja a digitális közigazgatás természetét. A digitalizációs infrastruktúra és az átjárhatóság számottevő mértékben könnyebbé teszi azon adatok rögzítésének folyamatát, melyeket elkülönített eljárással vittek fel korábban a rendszerbe és tároltak külön a szolgáltatás, ellátás és az irányítás tevékenységi körök keretein belül. A digitális korban, az e három szakterület közti határvonalak - bár igazából sohasem voltak élesen elkülönítettek, - egyre inkább elmosódnak (Prins, Broeders és Griffioen 2012). A kormányzatok által nyilvántartott adatok közül az újra felhasználható társadalmi és személyi adatok arányait szemlélteti néhány OECD ország vonatkozásában a 23. ábra.

125

23. ábra: Aktualizált Hozzáférhető-Felhasználható-Újrahasznosítható Kormányzati Adat Index (OURdata)

Forrás: Saját szerkesztés /OECD Survey on Open Government Data alapján/ (2017)

A privát és nyilvános információ áramlása hasonló módon összemosódik egymással ezeken a hálózatokon belül. A hatóságok fokozottan érdekeltek abban, hogy ezeket az eredetileg magánszemélyek és vállalkozók által összegyűjtött információkat megszerezzék, hiszen az illetékes ellenőrző és felügyelő hatóságok ezen begyűjtött információkra támaszkodva dolgoznak (Hert és Schutter 2008). Ahhoz, hogy az államigazgatás különböző kritériumok mentén felépített információforrás bázisokat hozhasson létre, a lakosok kategóriákba történő sorolására van szükség a digitálisan tárolt adatok ember által már átláthatatlan mennyisége miatt. Ez a folyamat nem egy kizárólagosan technikai alapú ügylet, a kategóriákba sorolást ugyanis akarva-akaratlanul politikai elképzelések hatják át (Prins, Broeders és Griffioen 2012).

A felhalmozódó eseti döntések és az összekapcsolódó információs hálózatok ismeretének hiánya miatt az eGovernmentet lassan leváltó iGovernment jelen pillanatban el van még vágva attól a lehetőségtől, hogy korlátok nélkül fejlődhessen és elérhesse teljes potenciálját (Stevens, T. et al. 2010). Annak ellenére, hogy a célkitűzés a felügyelet és az ellenőrzés hatványozása, a nem megfelelő információminőség elhomályosíthatja a közigazgatás rálátását saját alterületeire, ami bizalmatlanságot kelt a kormányzat egyes ágai közt, ezáltal a hatalmi viszony gyengüléséhez vezet. E rendszerhibák következménye lehet, hogy a politikusok és a törvényhozó szervek nem lesznek képesek majd megfelelő módon összehangolni egyes munkafolyamataikat (Prins, Broeders és Griffioen 2012).

Az iGovernment másik veszélyforrása, hogy a jelen felfogás a technológiai rendszerekre helyezi a hangsúlyt és nem a konkrét szervezési folyamatokra. Más szóval, a figyelem középpontjában a digitális program alapú termékek állnak és nem a folyamat maga. A vita a technikai lehetőségeket firtatja, miközben a szervezeti kontextusra irányuló figyelem - ahol a technológia hatása ki kell hogy fejtődjön, - gyakran háttérbe szorul (Prins, Broeders és Griffioen 2012). A harmadik veszély pedig az, hogy a korlátozások hiánya idővel meg fogja rengetni az emberek bizalmát az államigazgatás információkezelő szerepében. A kormányzatnak ugyanis biztosítania kell azt, hogy az információ rendszeren belüli és rendszeren kívüli áramlása nem válik átláthatatlanná vagy kezelhetetlenné, hiszen ha ez történne, az káros hatással lenne a

126

lakosságra és beárnyékolná a kormányzat jó hírnevét. A bizalom elvesztése nemcsak a lakosság és a kormányzat közti kapcsolat megromlását eredményezné, de kormányzaton belül is problémákat okozna a bizonytalanság, legfőképp a törvényhozó és a törvények végrehajtásáért felelős állami szervek közt (Prins, Broeders és Griffioen 2012). E mellett felfigyelhetünk még arra is, hogy a digitalizáció megváltoztatja az információ birtoklásának monopóliumát, ami egykoron a központi hatalom legfőbb forrása volt. Ez a változás az állam és a civil társadalom kapcsolatában kikényszerítheti a hatalmi struktúrák változását hierarchikusról egyre inkább hálózatos felépítésűre (Schwab, 2016). A digitális közösségi média új és váratlan formájú szociális kölcsönhatásokat hozhat létre a társadalomban, melyeket nem szabad kormányzati oldalról sem alábecsülni. Az Internetes kormányzati folyamatoknak követniük kell azokat a törekvéseket melyek képesek lehetnek a komplex problémákat megoldani és folyamatosan elhárítani azok mellékhatásait (Barbosa 2017). Ezek a technológiák egyértelműen forrásai a polgárok felhatalmazásának, akik új lehetőségeket kapnak arra, hogy hangot adjanak a véleményüknek, koordinálják a hatásokat és lehetőleg elkerüljék a kormányzati felügyeletet. Az érem másik oldala, hogy ha a felügyeleti rendszer és az adatbányászat közösségileg ellenőrizetlen marad, akkor a nagyon is erőteljes közhatóságok ennek birtokában túlléphetnek alapvetően a társadalom által meghatározott jogköreiken (Alarabiat, Soares, Estevez 2016).

Amikor majd a legfontosabb közösségi kormányzati feladatok és adatok átvándorolnak tisztán digitális platformokra, akkorra szükséges lesz egy átlátható szabályozó rendszer, ami biztosítja a megbízhatóságot, becsületességet és általánosságban a közösség érdekének védelmét. Habár a folyamat sosem egyirányú: legtöbb esetben az új irányvonalakat a rohamosan növekvő változások és a társadalom haladásának dinamikája váltja ki (Barbosa 2017).

Digitális kormányzás és Elektronikus kormányzati eszközök alterület fenntarthatóságra gyakorolt hatásainak összefoglalása

A kutatási alterület esetében feldolgozott 13 szakirodalom alapján megállapítható, hogy a digitalizáció fenntarthatóságra gyakorolt hatása a kiválasztott indikátorok átlagainak tekintetében összességében erősen pozitív. Az erősen pozitív részeredmények 10-ből 6 mutatóra voltak vonatkoztathatók: Oktatás és Képzettség általános szintje; Nemek közti egyenlőtlenség;

Jó kormányzás; Közköltségek változása; Internet hozzáférés lehetősége; Környezeti katasztrófák emberi és anyagi veszteségei. Közepesen pozitív hatással találkoztam a fenntarthatóságra nézve a Képzettségbeli egyenlőtlenség mutató esetében. Semleges hatás egy indikátor: a Jövedelem elosztás egyenlőtlensége esetében volt csak megállapítható. Közvetlen negatív fenntarthatóságra gyakorolt hatásról ennél az alterületnél egyetlen mutató esetében sem beszélhetünk. A választott indikátor rendszerben a Foglalkoztatottság mértéke; Életkilátások egyenlőtlensége mutató tekintetében szerepelt utalás a szakirodalomban a digitalizáció fenntarthatóságra gyakorolt hatásáról.