Bevezetés

szellem történetében páratlan, bátran nevezhetjük – Windelband kifejezésével élve – a szisztematikus bölcselet korszakának, mert benne a nagy rendszerek: Demokritos, Platon és Aristoteles rendszerei uralkodnak.

Természetes, hogy ez a felosztás is, mint a szellemtörténetben minden felosztás, történjék az bárminő alapon, skematikus marad, mert a szellem tevékenységének finom szálai a gondolkozás egész folyamán láthatatlanul kapcsolják össze jelentkezéseinek minden alakulását.

3.1.2. A görög filozófia történetének forrásai

Ebben a paragrafusban azokról a forrásokról akarunk röviden áttekintést adni, amelyekből a görög filozófiára vonatkozó értesüléseinket szerezhetjük. A dolog természeténél fogva itt csak a fő forrásokra hívhatjuk fel a figyelmet.

Ezek a források önkényt két csoportra oszlanak: az első csoportba tartoznak az egyes bölcselőknek reánk maradt művei; ezt a csoportot nevezhetjük a közvetlen források (Deussen) csoportjának; a második csoportot azok a feljegyzések és közlések alkotják, amelyek az egyes filozófusok életére, munkásságára és műveire vonatkozólag azokban a művekben találhatók, amelyek az egyes bölcselők vagy bölcseleti iskolák működését és tanítását igyekeznek lehetőleg hűen és pontosan összeállítani. Ebbe a csoportba tartoznak azonban azok a töredékek és megjegyzések, kritikai észrevételek is, amelyeket a külömböző görög vagy latin írók külömböző munkáiban a görög bölcselők életére és tanára vagy azok egyesz részleteire vonatkozóan találunk. A források ezen második csoportját a közvetett források csoportjának nevezhetjük.

Ami a Sokrates előtti görög filozófiát illeti, e kor bölcselőinek egyetlen műve sem maradt reánk a maga eredeti formájában és teljességében, hanem csak rövidebb-hosszabb töredékekben, amelyeket a közvetett csoportba osztott művekben találhatunk meg. – Sokrates-ről pedig egyenesen tudjuk, hogy nem írt egyetlen művet sem. A filozófiatörténet, sőt a szellem történetének kiaknázhatatlan kincsesbányái azonban a Platon dialógusai, amelyek – úgy látszik – teljes számban maradtak reánk és élénk fényt vetnek a görög filozófia előző korszakainak életére és gondolkozására is. Amint látni fogjuk, Sokrates tanát és személyiségét az ő dialógusai alapján ismerjük. Az emberi szellem örök életű dokumentumai Aristoteles munkái is, amelyeknek az előtte élő bölcselők tanának megismerése szempontjából is nagy értéket kell tulajdonítanunk. Rendes szokása volt u.i. Aristoteles-nek, hogy a bölcseleti kérdések tárgyalásánál a fejtegetések és megoldások történeti vázlatát előre bocsátotta s ennek során a felmerült nevezetesebb tanokat is előadta. Ily módon sok előtte élt és tanított görög filozófus tanát hagyományozta reánk.

A stoikus bölcselők iskolájához tartozó gondolkozók közül a következőknek művei maradtak reánk: a Seneca művei (Kr.u. 3-65), az Epiktetos (Kr.u. 94 körül) és a Marcus Aurelius császár munkái. – Az Epikuros munkái közül bírjuk a Diogenes Laertius műve X. könyvében közlött „kuriai doxai”-t, azaz Epikuros alaptanait, leveleit és „Peri physeos” c. művének egyes töredékeit; az egész epikureismusra nézve fontos és a maga hatásaiban is igen előkelő helyet foglal el Lucretius Caro „De rerum natura” c. filozófiai költeménye, amely különösen a francia szellem kialakítására volt befolyással. – A skepticismus filozófiájának ismeretére nélkülözhetetlenek Sextus Empiricus feljegyzései (Kr.u. 200 körül). – Az eklekticismus tanát és szellemét világosan s hűen tükrözik vissza Cicero filozófiai művei. – Az alexandriai bölcselet dokumentumául a Philo Judaeus munkái tekintendők. – Az új-platonismus filozófiájának alapokmánya Plotinos Enneades-e.

A közvetett források csoportját azok a feljegyzések és megjegyzések képezik, amelyekkel az egyes filozófusok életére és tanítására vonatkozóan a külömböző szerzők műveiben szétszórtan vagy kisebb-nagyobb összefüggésben találkozunk. Ide tartoznak azok a művek is, amelyek egyes iskolák tanát és bölcselők nézeteit igyekeznek hűséggel egybe állítani.

A nagy rendszerek alkotóinak Demokritos-nak, Platon-nak, de főképpen Aristoteles-nek műveiben s a későbbi hellenisztikus-római bölcselőknél is gyakran találkozunk olyan feljegyzésekkel, amelyek nagyobb részt a Sokrates előtt volt filozófusok életére és tanára vonatkoznak. Természetes, hogy ezek a feljegyzések, amelyek gyakran nem állanak csak 2-3 sorból, csupán nagy óvatossággal és körültekintő kritikával használhatók, mert sokszor nem a hivatkozott gondolkozónak, hanem az idéző írónak, illetve bölcselőnek nézetét fejezik ki, főleg akkor, ha az idéző író nézetének megerősítésére és támogatására idéztetik. Az ilyen fajta írók sorából ki kell emelnünk a következőket: Gellius Noctes atticae c. művét (Kr.u.

150 körül), amely egész Európában nagy olvasottságnak örvendett a klasszikus míveltségűek körében, továbbá Johannes Stobaeus műveit (Kr.u. 500 körül) – „Anthologion seu sermones” és „Eklogoi physikoi kai

éthikai” – Alexandriai Kelemen „Strómateis” – „Szőnyegek” c. művét (Kr.u. 200 körül) és végül Suidas lexiconját (Kr.u. 1000 körül).

A közvetlen források csoportjába tartoznak azok a mívek is, amelyek az egyes filozófusok vagy filozófiai iskolák nézeteit igyekezvén összeállítani, a filozófiatörténet kezdetéül tekinthetők. Ide tartoznak az ú.n.

doxographusok és biographusok: a doxographusok az egyes vélemények vagy dogmák előadására vállalkoztak, a biographusok mívei pedig az egyes filozófusok életére vonatkozó feljegyzéseket tartalmaznak. A görög doxographusok iratait összegyűjtötte és kiadta Diels Doxographi graeci c. művében (Berlin 1879.), aki a Sokrates előtt volt görög filozófia töredékeit is összegyűjtötte és példás módon közzé adta Die Fragmente der Vorsokratiker c. könyvében (2. kiadás Berlin 1906-7).

A doxographiai módszernek legkíválóbb alkalmazója, Aristoteles-nek tanítványa, Theophrastos volt 18 könyből álló „Physikai doxai” c. művével, amely ugyan nem maradt reánk, de amelynek töredékeivel találkozunk – amint ezt Diels említett művében kimutatta – a Cicero, Stobaeus, Hypolytos stb. műveiben.

A biographikus munkák közül legelső sorban említendők Xenophon művei Sokrates-ről,

„Apomnémoneumata Sokratous” – Megemlékezések Sokrates-ről – és bizonyos tekintetben a „Symposion”

is. Legterjedelmesebb és leggondosabb ily nemű munka a Diogenes Laertius (Kr.u. 220 körül) „Peri bión dogmatón kai apophthedmatón tón en philosophia eudokimésantón” c. munkája, amely 10 könyből áll; ezek közül az I-VII. könyv foglalkozik az ion filozófusokkal, Sokrates-szel és tanítványaival, Platon-nal, az akadémikusokkal, Aristoteles-szel és a peripatetikusokkal, a kynikusokkal, és stoikusokkal, a 8-ik könyv Pythagoras-szal és követőivel, a 9-ik Herakleitos-szal, az eleatákkal, atomistákkal, skeptikusokkal, és végül a 10-ik könyv Epikuros-szal. – Hogy Diogenes Laertius-nak mely művek voltak forrásai? – erre a kérdésre biztos feleletet ma nem tudunk adni. Annyi bizonyos, hogy minden eredetiség és történeti érzék híjján van.

3.1.3. A görög filozófia történetének irodalma

A görög filozófia történetének tudományos mívelése tulajdonképpen csak a XIX-ik században veszi kezdetét, amikor Schleiermacher a klasszikus filológia módszerével és e tudomány eredményeinek felhasználásával új korszakot nyit meg a filozófia törénetének irodalmában. Tevékenysége főként Platon iratainak tanulmányozására irányul: a dialógusoknak tőle eredő fordítása nem csekély mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a figyelem a görög filozófia forrásszerű tanulmányozására és a görög szellem megértésére irányuljon.

Platon tanításán kívül tüzetesen foglalkozott a görög filozófia más alakjainak munkásságával is, így a Herakleitos és Anaximandros bölcseletével. Az ő nyomán azután, a történeti kutatás a filologiai módszer és az ú.n. „magasabb kritika” segítségével mind nagyobb mértékben és mind eredményesebben fordult a görög filozófia megismerése felé.

Az első tudományos görög filozófiatörténet is ennek a történeti és kritikai módszernek szemmeltartásával jött létre: Ch.A. Brandis „Handbuch der Geschichte der griechisch-römischen Philosophie” c. műve ez, amely 2 kötetben jelent meg (Berlin 1835-60.) és történeti érzékkel, filologiai tudással, elegáns, világos nyelven íratván, ma is a számottevő művek sorában említendő.

Brandis munkáját nemsokára túlszárnyalja és a görög filozófia történetének mind a mai napig igazi standard work-je Zellernek, „Die Philosophie der Griechen” c. műve, amely először 3 kötetben jelent meg 1844-1952 évek között Tübingben; azóta már sok átdolgozásban és több kiadásban látott ismét napvilágot. A 2-ik kiadás már 5 kötetben jelent meg 1859-1868 években. Azóta a nagy mű egyes kötetei külömböző szakférfiak átdolgozásában, külömböző időszakokban és években jelentek meg. Igaz ugyan, hogy ez a hatalmas anyagot és tudást felölelő munka nem mindenben felel meg egy ideális filozófiatörténet követelményeinek; de az is tagadhatatlan, hogy minden további kutatásnak számolnia kell Zeller művével, amelynek alapvető jelentősége minden vitán felül áll.

Meg kell emlékeznünk W. Windelband-nak művéről, amely a szerző minden jeles tulajdonságával dicsekedik: „Geschichte der alten Philosophie”, amelynek 1-ső kiadása 1888-ban jelent meg s azóta számtalan új kiadást ért el. A 4-ik kiadás A. Goedeckemeyer átdolgozásában jelent meg (München 1923). – A szellemtörténet követelményeit szem előtt tartó munka a Th. Gomperz könyve: „Griechische Denker”, amely mű 3 kötetben jelent meg 1896-1909 években. Gomperz könyve tele finom megállapításokkal, egyes írók műveinek mélyre hatoló elemzésével, sokszor meglepő összehasonlításokkal; gyakran túlhajtott analogizálásai azonban óvatosságra intenek. – R. Rönigswald „Die Philosophie des Altertums” c. műve (München 1917) voltaképpen problématörténeti és systematikus kutatásokat foglal magában; éppen ezért,

jóllehet fejtegetései figyelmet érdemelnek, kezdő embernek nem valók. – Nagy tudással és világos nyelven van írva K. Joel könyve: „Geschichte der antiken Philosophie” c. alatt (1. kötet megjelent 1921-ben Tübingenben és a görög filozófia történetének Platonig terjedő részét foglalja magában; 2-ik kötete nem jelent meg) kár, hogy a sok systematikai és typologizáló részlet megzavarja a mű történeti tisztaságát.

A kisebb terjedelmű munkák közül említsük meg mindenek előtt a Zeller világos és pontos munkácskáját:

„Grundriss der Geschichte der griechischen Philosophie” (1-ső kiadás 1883-ban, 10-ik kiadás Lortzing átdolgozásában 1911-ben). Nagyon világos és az újabb kutatásokat ügyesen érvényesítő munka az E.

Hoffmann-é: „Die griechische Philosophie von Thales bis Platon (Leipzig-Berlin 1921).

Aki behatóan foglalkozik a görög filozófia történetével, az nem nélkülözheti Überweg-Heinze: „Grundriss der Geschichte der Philosophie” c. nagy munkáját, amely az egyes filozófusok életének és munkásságának teljes bibliografiáját nyújtja. Az 1-ső kötet „Die Philosophie des Altertums” címet viseli s az egész görög-római bölcselet történetét foglalja magában. E kötet 12-ik kiadása a Karl Praechter átdolgozásában jelent meg (Berlin 1926). – P. Deussen művéről már az előző §-ban szólottunk.

A görög és a latin nyelvben jártasok számára ajánlatos Ritter és Preller „Historia philosophiae graeco-romanae ex fontium locis contexta” (az 1-ső kiadás 1836-ban jelent meg, a 9-ik kiadás 1913-ban). Ez a munka a görög és római bölcselet történetét a görög és latin eredeti szöveg és fogalmazás szerint és azok magyarázatával állította össze.

A francia nyelven írott munkák közül ki kell emelnünk Émile Bréhier munkáját, amely „Histoire de la Philosophie” c. alatt jelent meg 3 kötetben; az első kötet foglalkozik elegáns és világos előadásban az antik és a középkori filozófia történetével. Az angol nyelvű munkák sorában legelső helyen áll J. Burnet „Greak Philosophy from Thales to Plato” (London 1914). A görög filozófia egyetemes történetét nyújtja W.T. Stace:

„A Critical History of Greek Philosophy” (London 1920). Továbbá A.H. Armstrong: „An Introduction to Ancient Philosophy” (London 1917).

Jóllehet magyar nyelven már 1833-ban megjelent kibédi Péterfi Károly „Filozófusok és filozófia historiája” c.

művének 1. része (Maros Vásárhely), amely a filozófia történetét Orpheus-tól Simplicius-ig, Kr.e. 1250-től Kr.u. 550. évig adja elő, mind máig csak a Halasy-Nagy József „Az antik filozófia” c. munkája (Budapest 1934) jőhet figyelembe a komoly tanulmányozásnál. A könyv a miletoszi természetfilozófusok tanának előadásával kezdődik és Szent Ágoston bölcseletének fejtegetésével végződik.