A katonai kollégiumi munkája elismeréséül HM miniszteri kitüntetést is kapott.
Molnár Mihály–BBG–Diákjai emlékezete
Molnár János (Érsekújvár 1854. márc. 10. – Balassagyarmat, ?) Balassagyarmat nagyközség főbírója (1918–1923).
Fodrász, az Ipartestület alapító tagja és pénztárosa (1891-től), majd elnöke. 1896-ban indítványára az Ipartestület segélyalapot hozott létre, melynek kamataiból az önhibá-jukon kívül munkaképtelenné vált tagokat támogatták. 1898-tól a róm. kat. legény-egylet alelnöke. 1910-ben a Nógrádvármegyei Múzeum Társulat pénztárosa,
1918-ban az akkor alakuló Nemzeti Tanács elnökségének tagja. A tanácskormány bu-kásakor az ismét összeülő városi képviselő-testület (1919. aug. 12.) az ő elnökletével gyűlésezett. Az újonnan alakuló legitimista párt alakuló ülésén (1919. dec. 24.) ő is jelen volt Sztranyavszky Sándor lakásán. Mint főbírót a lakásügyek rendezésével bíz-ta meg az elöljáróság. Felhívásában ezt olvashatjuk: „Legsürgősebb feladatom a pro-letárdiktatúra által foganatosított sérelmes lakásrequirálások felülvizsgálata fogja ké-pezni”. További sorsáról nem tudunk.
Bgytört.
Molnár Kálmán (? 1881.– Balassagyarmat, 1968. okt. 11.) Tanár, 1919–21 ig.h., 1935–40 között igazgató a polgári iskolá-ban.
Mint tanár németet tanított. 1926-ban a VKM Vámosmikolán új polgári iskola szervezésével bízta meg. A fölmerülő akadályok miatt felmentését és Balassagyarmatra történő visszahelyezését kérte. 1935 áprilisától betegeskedése mellett csak az igazgatói teendőket látta el. Tagja volt az Országos Polgári Iskolai Tanár-egyesületnek, a Nógrád Vármegyei Kaszinónak, a MOVÉ-nak (1935-ig) és a Nógrádvármegyei Nemzeti Intézetnek. 1935-től a Stefánia Szövetség választmányi tagja.
Polg. Isk. Értesítő 1940/41.
Molnár Pál, dr. (Ipolyvece, 1914. dec. 13. – Balassagyarmat, 2000. máj. 25.)
A Madách Imre Városi Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményének megalapítója.
Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd a BBG-ben érettsé-gizett. 1934-ben iratkozott be a soproni Evangélikus Hittudomá-nyi Karra. Teológiai tanulmányait 1938. jún. 1-jén fejezte be.
Első állomáshelye Sámsonháza volt, közben a tanítói oklevelet is megszerezte, ezután került Zobor községbe lelkésztanítónak.
Közben 1944-ben a pécsi Jog és Államtudományi Karon jogi doktorátust szerzett.
Amikor 1945-ben Zobor községet visszacsatolták Csehszlovákiához, mint magyar állampolgárt, a csehszlovák hatóságok előbb kiutasították, majd szlovák híveinek közbenjárására a kiutasítási határozatot visszavonták. 1948-ban végül mégis úgy dön-tött, hogy hivatalos engedéllyel hazaköltözik Magyarországra. Itthon különböző tan-ügy-igazgatási beosztásokban dolgozott Balassagyarmaton. Utoljára gazdasági fel-ügyelőként, illetve számadó igazgatóként. 1976-ban nyugdíjba vonult.
Nyugdíjasként vette vállára 1977-től a Helytörténeti Gyűjtemény vezetésének gondját és végezte nagy lelkesedéssel, amíg erejéből tellett.
BHH 2000.
Molnár Zsigmond (Lőrincréve, 1962. márc. 22 – Balassagyarmat, 2012. dec. 15.) A balassagyarmati református gyülekezet vezető lelkésze (2000–2012).
Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett, majd felvételt nyert a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe, ta-nulmányai végeztével segédlelkész lett a Marosvásárhelyi Vártemplomban. 1990-ben kötött házasságot a szintén reformá-tus lelkész Tóth Erzsébettel.
A rendszerváltással kerültek a Pest-megyei Szokolyára, ahol tíz éves szolgálatuk alatt megerősítették a gyülekezetet, megszer-vezték az énekkart, ifjúsági és angol nyelvi táborokat indítottak.
2000 márciusában került Balassagyarmatra. Tevékenysége 12 éve alatt újra erőre kapott a református közösség:
munkás-ságához fűződik a Templom, a Lelkészi Hivatal és az Imaterem felújítása, a város és a kapcsolódó szórványtelepüléseken élő reformátusok közösségeikben való megerősö-dése.
A város közéletében is tevékenyen részt vett. (Zenés Áhítatok, gyülekezeti lap, ifjúsá-gi napok és táborok, Honismereti Zarándokutak szervezése, Kamarakórus létrehozása, az Ipolyon túli magyarsággal való kapcsolatainak erősítésére). Elhivatott munkássá-gával beírta nevét Balassagyarmat történelmébe, ezért postumusz a Balassagyarmatért Érdemrend kitüntetést vehette át özvegye. Hajdúböszörményben helyezték örök nyu-galomra.
www.balassagyarmat.eu (szerk. laudáció)–Molnárné Tóth Erzsébet
Morvay Aurél, dr. (alsódraskóczy) (Balassagyarmat, 1883. nov. 23. – Budapest, 1946. máj. 14.
Kúriai bíró volt.
MÉI–Gerő–Gulyás
Mozga Zoltán (Vajkóc, 1917. júl. 23. – Debrecen, 2002. márc.
21.
A BBG német-francia szakos tanára volt (1940–1949).
Középiskolai tanulmányait Nyíregyházán a Királyi Katolikus Gimnáziumban végezte 1927 és 1935 között, majd 1935-től 1939-ig a Debreceni Tudományegyetemen, francia-német szakon végzett. 1940. nov. 25-től kinevezett tanár a BBG-ben, 1943.
szeptembertől óraadó a Tanonciskolában. Közben tartalékos szolgálatra vonult be az 1941–42-es, ill. az 1942–43-as tanévben.
A munkácsi csapatkórháznál szolgált 1944–45-ben, majd 1 évet hadifogságban töltött. 1946-ban újra tanított a BBG-ben, 1947. szept. 15-től mellék-foglalkozású nevelőtanár a Madách Imre Népi Kollégiumban és az általános iskolá-ban is. 1950-ben a debreceni Csokonai Gimnáziumba helyezték. Nyugdíjba menetele (1977) után a Református Szeretetotthonba költözött.
BBG Értesítők–Ethei: A balassagyarmati 217. számú Szondi György Ipari Szakmunkásképző Intézet története, 1880–1980 (Bgy., 2003)–Önéletrajz, (Kenessey Bélának, 1998)–Méliusz Ref.Szeretetotthon
Munkay János (Nagyfalu, 1820. júl. 13. – Garam-Újfalu, 1890. márc. 12.) R. k. káplán Balassagyarmaton 1854–1864 között.
A gimnáziumot Rózsahegyen és Egerben végezte, 1837-ben Szepes egyházmegyei papnövendék lett. A teológia II. évét elvégezte, ekkor kilépett és tanítással foglalko-zott, végül tanulmányait Nagyszombatban fejezte be: 1850-ben felszentelték. Több helyen szolgált plébánosként, káplánként (Kékkő, Busa), végül, 1888-ban esztergomi tiszteletbeli kanonoknak nevezték ki. Nagy egyházi irodalmi tevékenységet fejtett ki, 26 könyve (köztük több németül), sok értekezése, cikke, tanulmánya jelent meg. Cik-kei a Kath. Egyház és Iskolai Lapban, a Religióban, a Családi Lapokban, a Pázmány-füzetekben, a Katholikus Hetilapban és számos más korabeli lapban jelentek meg.
F.m.: Jézus Krisztus Isten fia s a világ megváltója kínszenvedésének és halálának tör-ténete (Balassa-Gyarmaton, 1858; tótul: Pest, 1863 és Szakolcza, 1869).
Pallas–Petrik–Szinnyei
Muraközy Ferencné, dr.-né, Cselényi Éva (Balassagyarmat, 1936. aug. 29. – Szécsény, 2007. máj. 25.)
Pszichológus, gyógypedagógus.
Pályáját a szátoki nevelőintézetben kezdte, majd 1962 januárjától 1993 decemberéig, nyugdíjaztatásáig, a Városi Kórház pszicho-lógusa. Lelkiismeretes kórházi munkája mellett a város minden korosztályával találkozott, aki rászorult segítségére. Aktív dolgo-zóként, majd nyugdíjasként is irányította a városi csecsemő-otthon állami gondozásra szorult beteg kicsinyeinek értelmi és érzelmi nevelését. A GYIVI örökbefogadási szakértője volt, a
Nevelési tanácsadó munkatársaként végezte az iskolaérettségi vizsgálatokat, részt vál-lalt az idősek otthonában élők lelki gondozásában. Harmincöt éven át igazságügyi szakértőként segítette a rendőrség és a bíróság munkáját, közreműködött a honvédségi sorozásokon, megszervezte a városi telefonos lelki segélyszolgálatot. Szakmai lelke-sedésből, hivatástudatból ismeretterjesztő előadásokat tartott óvodákban, iskolákban, falun, városon, igyekezett minden meghívásnak eleget tenni. Élete utolsó kilenc évét végtelen türelemmel viselt betegségben töltötte, a befejező időt a Ferences Nővérek szécsényi otthonában, férjének szerető gondoskodása mellett. Volt munkatársai egy életre szóló példát tanulhattak tőle emberségből és szakmai tudásból. Balassagyarma-tért Emlékérmet kapott 1999-ben.
HTA–Zonda Tamás visszaemlékezése
Muraközy Ferenc, dr. (Miskolc 1936. máj. 20. – Budapest 2011. április 12.)
Körzeti-, majd háziorvos.
Édesapja, dr. Muraközy József állatorvos, családjával az ötvenes évek elején költözött Balassagyarmatra. Ő maga a BBG-ben érettségizett 1954-ben, későbbi feleségével, Cselényi Évával együtt, aki osztálytársa volt. A budapesti Orvostudományi Egye-temen végzett 1960-ban. A diploma után a soproni kórház se-bészeti osztályára került. 1961-ben hazajöttek Balassagyarmatra.
Körzeti, majd háziorvosként dolgozott 1997-ig. Fáradhatatlan,
önfeláldozó, a betegek érdekeit mindenekelőtt valónak tartó, nagy tudású orvosként ismerte az egész város, akit nagy tisztelet és megbecsülés övezett. A református egy-ház helyi gyülekezetének gondnoka volt 1976-tól, később főgondnok. Egyedül ma-radva úgy érezte, hogy még képes munkálkodni embertársaiért, ezért haláláig a Vér-adó Állomáson is tevékenykedett.
D.: Érdemes Orvos (1984); Balassagyarmatért Emlékérem (1984); a város díszpolgá-ra (1997); Perliczy János-díj (1997).
Szerk. önéletrajz–Muraközy Nóra közlése–Hodossi
Murár Lajos (Balassagyarmat, 1883. okt. 24. – Balassagyarmat, 1945. dec. 30.) Építőmester, ácsmester.
Oroszországi hadifogsága idején harcolt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért 1918 szeptemberéig Ukrajnában a kolomeai járásban, azután itthon
dol-rektórium elnökévé választották. Ő volt az, aki a kommün vezetőjeként 1919 márc.
30-án lefoglalta az egyházak eszközeit, értékpapírjait és pénztárkönyveit. 1920. máj.
19-én hathavi börtönre, 3 év hivatal- és jogvesztésre ítélték 4 rendbeli sikkasztás mi-att. Később is rendőri megfigyelés alatt állt. Illegálisan tovább folytatta munkáját.
1934-ben agyvérzés érte. Tevékenységének emlékét lakóházán, amelyet ő maga épí-tett, emléktábla hirdette 1969-től 1991-ig. Ugyanezen idő alatt az István (később Szent István) utca viselte nevét, mivel itt volt a szülőháza.
MÉL–Kmetty–RLhird–NH 1919. aug. 10.
N
Náday István (Nagymihály, 1888. jún. 20. – Balassagyarmat, 1954. jan. 30.)
Vezérezredes, honvéd tábornok.
A Ludovika Akadémián avatták gyalogos hadnaggyá 1908-ban.
1920–21-ben elvégezte a Hadiakadémiát, 1926–1930 között ha-diakadémiai tanár. 1930-ban ezredes, 1937-ben tábornok, 1940-ben altábornaggyá lépett elő. 1942-től 1944. ápr. 1-ig az I. hadse-reg parancsnoka, vezérezredes, 1944. júl. 1-jén nyugdíjba ment.
1944. szept. 22-én Horthy különmegbízottjaként titokban az olasz-országi Casertába repült a nyugati szövetségesekkel tárgyalni.
Küldetése sikertelen volt. 1945-ben hazatért, igazolták és a nyugdíját megerősítették.
MÉL 1994 –Szakály– Pávai Vajna Viktor: Hadtörténelem 1-2. (Bp.,1936).
Nagy Ervin (Galgamácsa, 1930. jún. 19. – Balassagyarmat, 2015.
ápr. 9.)
A Balassi Bálint Gimnázium tanára.
Édesapja katonatiszt volt, kinek korai halála miatt apai emléke nem maradt. Iskoláit Aszódon végezte, hadmérnök szeretett volna lenni, így az időközben visszacsatolt Észak-Erdélyben működő gr.
Károlyi István Honvédtiszti Fiúnevelő Intézet diákja lett. A front közeledtével azonban vissza kellett térni Aszódra, ahol 1949-ben érettségizett. Tanulmányait az Eötvös Loránd
Tudományegyete-men folytatta Budapesten, ott szerzett matematika-fizika szakos diplomát. 1953-ban a kisbéri gimnáziumba helyezték, miként későbbi feleségét, Nemes Györgyi magyar-történelem szakos tanárnőt is, akivel 1957-ben házasságot kötött. Még ez évben mind-kettőjüket Balassagyarmatra helyezték a BBG-be. 1971-ben részt vett a szegedi JATE diplomamegújító posztgraduális képzésén. Munkáját magas szakmai színvonalon végezte, megbecsült, szeretett tanár és osztályfőnök volt, amit tanártársai és volt tanít-ványai szép és őszinte visszaemlékezései is sugallnak. Nyugdíjba menetele után tovább dolgozott a Szent Imre Gimnáziumban.
BHH 2015 (Kovács Ferenc, Melo Ferenc, Kocsis Mihály)-Nemes Györgyi
Nagy Iván (felsőgyőri) (Balassagyarmat, 1824. jún. 18. – Hor-pács, 1898. okt. 26.)
Történész, genealógus, a Palóc Múzeum alapítója.
Iskoláit Egerben, Esztergomban és Vácott járta; a jogot magán-úton, valamint Losoncon és a pozsonyi kir. jogakadémián végez-te. Mint királyi táblai jegyző Pozsonyban érte meg az 1847–1848 évi utolsó rendi országgyűlés nagy eseményeit. Atyja fejlesztette ki benne az erős történelmi érzéket, s korán bevezette a várme-gye levéltárába. 1848-ban a hetedik honvédzászlóaljba lépett és a
Drávától a Lajtáig részt vett Jellasics támadásának visszaverésében; október végén átment a 49. honvédzászlóaljhoz. A világosi fegyverletétel híre Facséton találta fő-hadnagyi beosztásban. Sok veszedelem közt bujdosva hazafelé vette útját, végre
szept. 4-én eljutott Bujákra (Nógrád vm.), ahol ismeretlenül, bujkálva a jeles és híres nők életrajzát kezdte írogatni. Viszontagságos körülmények között jutott vissza Balas-sagyarmatra, ahol 1853-ban ügyvédi irodát nyitott. Ott működött mindaddig, míg 1855.
aug. 1-jén kinevezték tisztnek a pesti egyetemi könyvtárhoz, s így végre hajlamainak megfelelő állást kapott. Ezen év szept. 27-én nőül vette Csathó Pál akadémiai tag árva leányát, Máriát. Legfőbb művét, a Magyarország családjait ekkor írta s adta ki. Ő ezzel a művével egymaga „minden segítség és támogatás nélkül többet tett szaktudományunk népszerűsítésére, mint egy egész társulat” – írta Fejérpataky a Genealógiai és Heraldi-kai Társaság 1889. nov. 24-i titkári jelentésében. Az MTA 1858. dec. 15-én levelező taggá választotta, rendes tag 1874. máj. 21-én lett. 1878-ban nyugalmazását kérte, s be sem várva a képviselőház határozatát, még azon év júliusában Horpácsra költözött bir-tokára. Így élte utolsó éveit visszavonultan, Szontagh Pál, Csalomjai (Pajor) István és Kacskovics Lajos társaságában, még az irodalomtól is távol maradt öt évig (1878–
1883). Az 1883-ban megalakult magyar heraldikai és genealógiai társaság egyik alel-nökének választotta. Ebben az időben minden erejét Nógrád megye történetének meg-írására akarta szentelni, melyet nagy buzgalommal folytatott, kivált midőn a vármegye 1888-ban hivatalosan is megbízta a monographia megírásával. 1891. jan. 3-án hívta össze az első értekezletet egy Nógrád megyei múzeum-társaság ügyében, ezt követően minden szabad idejét a megyei közügyeknek, a nógrádi múzeumnak s a monographiá-nak szentelte. Számtalan cikke, tanulmánya hírlapokban, folyóiratokban és évkönyvek-ben jelent meg. Főműve ma is pótolhatatlan és kikerülhetetlen alapműnek számít. Nóg-rád vármegye történetének, a reformkori Balassagyarmat közállapotának leírója. Sza-badságharckori verses és prózai naplóját Balassagyarmaton adták ki. (1967, 1998).
Végrendeletében feleségével, Csathó Máriával egyetértésben minden vagyonát egy Ba-lassagyarmaton felépítendő múzeum javára hagyta. Az 1914-ben elkészült múzeum egy rövid időre felvette nevét. 1900-tól utcát neveztek el róla városunkban, 1978-tól Hadik Gyula Nagy Iván szobra a Palóc ligetben, a múzeum előtt hirdeti emlékét. 1994-ben a megyeháza falán vörös gránit emléktáblát lepleztek le tiszteletére.
F.m.: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal I – XII; (Pest, 1857 – 1865 és egy pótkötet, Pest, 1868); – Magyar diplomácziai emlékek Mátyás király korából 1458–1490 (forráskiadvány, I – IV., szerk. Nyáry Alberttel, Bp., 1875–
78); – Nógrád vármegye története az 1544-ik évig (Bgy., 1907); – Összes versei (kéz-iratban a Palóc Múzeumban, Bgy.)
Szinnyei–Kmetty–RLhird.–SzKpanth– Márki Sándor: Emlékbeszéd N. I. r. tag felett (MTA Emlékbe-szédek, Bp., 1900).
Nagy Mihály (benkepatonyi) (Szalatnyapuszta, 1858. – Balassa-gyarmat, 1924. febr. 19.)
Nógrád megye alispánja, udvari tanácsos.
A család a nemességet I. Lipót idején kapta 1686-ban.
A gimnáziumot a fővárosban végezte, a jogot Pozsonyban, majd Budapesten. Ifjabb korában lírai és humoros költeményeket írt fővárosi lapokba Don Miguel álnéven. Az 1870-es években a Nógrádi Lapokba több tárcát, vezércikket és az Ipoly szabályo-zásáról cikksorozatot írt. 1880-ban lépett közszolgálatba Balas-sagyarmaton, a királyi törvényszéken, Friedeczky Lajos mellett.
1881-ben aljegyző, 1882 főszolgabíró, 1889 első alispán,
1897-ben főjegyző, 1898–1923 között vármegyei alispán. A szécsényi országgyűlés 200 éves évfordulója alkalmából 1905-ben kiadott emlékfüzetbe hosszabb történelmi tanulmányt írt. A királytól a Vaskorona rend lovagja kitüntetést kapta 25 éves alispánsága ünnepén.
Balassagyarmaton utcát neveztek el róla, 1910-től 1959-ig volt használatban az utcanév (a Kossuth Lajos utcának a Luther utca és a vasúti átjáró közötti szakasza)
Borovszky–Kmetty–NH 1924. febr. 24.
Nagy Rezső (Cegléd, 1922. ápr. 12. – Székesfehérvár, 1995. júl. 20.) A BBG irodalom- és nyelvtanára.
A gimnáziumot szülővárosában végezte, 1940-ben érettségizett, majd 1940–1944 között a Budapesti Pázmány Péter Tudomány-egyetemen tanult, Eötvös-kollégista volt. Katonai szolgálata miatt megszakított tanulmányát 1948 januárjában fejezte be magyar-latin szakon, később az orosz szakot is elvégezte. Ezután 3 évet Kisterenyén tanított, majd 1951-től 1985-ig a BBG-ben. Magyar nyelvet és irodalmat, latint, oroszt, németet és időnként franciát is tanított. Nyugdíjazása után családjával Székesfehérvárra költö-zött, nyugdíjas éveit is aktívan töltötte: Szent Ágostont, Tertullia-nust, Kempist olvasta eredetiben, Pázmányt, Prohászkát, a Biblia görög és latin fordításait vetette össze, az egyházatyák és a
reformáció korának hitvitázó irodalmával is foglalkozott. A nyelvészet talán az iroda-lomnál is jobban érdekelte, különösen az összehasonlító nyelvészet és a nyelvtörténet néhány kérdése. 1993-ban lefordította Sajnovics János latin nyelvű csillagászati mun-káját (Idea Astronomiae), amelyet Székesfehérvár önkormányzata megjelentetett.