A foglyokat a fogságbaesés helyétől "Po pjáty!" kiáltások után, ötös sorokba állították és 40-50, 4-500, de esetenként a 2000 főt is meghaladó menetoszlopokban hajtották a gyűjtőtáborokig. Kiss János így emlékszik a gyűjtőtábor felé vezető út kezdetére: „Ágyú és aknatűz alatt elhurcoltak bennünket. Majd a tűzvonal mögé jutva újabb embercsoportokat hurcoltak közénk, katonákat és civileket. Végül a már több százra tehető foglyokat ötös sorokba állítva, gyalogos és lovas őrök kíséretében elindítottak bennünket a bizonytalanság útján. Rákosszentmihály községen át a gödöllői gyűjtőtábor felé.” 76
A fogolycsoportok egy részénél, de leginkább a Budapesten és környékén elfogottaknál – amint az a fenti idézetből is kitűnt –, a főként civilekből álló menetoszlopoknál és az Ausztria területéről jövőknél a fogolycsoport létszáma fokozatosan nőtt az út hosszának függvényében. „1945. január 6-ra virradó […] éjjel összegyűjtötték a környék férfi lakosságát egy közeli utca villájának az alagsorába. Itt már voltunk vagy 40-en. Innen útnak indítottak minket Budafok irányába, természetesen fegyveres őrséggel. Ettől kezdve már foglyok voltunk és újabb civil foglyokkal állandóan gyarapodva Cece, Dunaföldvár útvonalon Bajára irányítottak.” – emlékszik Budapestről való elhurcolására Michalik Kázmér.77 Az Ausztria területéről Magyarország felé menetelő fogolycsoportokról mind a folyamatos létszámnövekedés, mind pedig a fogolycsoport összetételét tekintve általánosan jellemző képet ad a következő idézet: „Bekísértek egy faluba, ahol voltak már többen, majd újabb helyre, ahol még többen voltak, így növekedett meg a létszámunk két-háromezer főre, akik között volt katona, civilek, nők, gyerekek, ki gyalogszerrel, vagy lovas kocsival. Így ballagtunk hazafele.”78
Az út a frontvonal mögött többnyire 50-100 kilométerre kialakított vagy a még távolabbi gyűjtőtáborokig általában 3-5, de igen sok esetben 6-8, sőt volt, nem volt ritka, hogy 10 napnál is tovább tartott. A hadifoglyokkal naponta átlagosan 30 kilométert tétettek meg kísérőik. A gyalogmenetek meghosszabbodása legtöbbször a közeli gyűjtőtáborok gyors megteltéből, vagy az ott elhatalmasodó járványoktól, míg máskor az ellenséges csapatok
76 Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége (VHBSZ) 402. – 1993. Kiss János vie. 1.
77 Interjú Michalik Kázmérral. A hangfelvétel a szerző birtokában.
78 D. Kiss Ernő: Amerikai fogságból Szaratovba. In: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája. (közreadja:
Herczeg Mihály) Tanulmányok Csongrád megye történetéből XVII. Szeged, 1990. 148.
ellentámadása, annak várható kiszélesedése, a változó parancsok, a fogolykísérők tájékozódásának hibái vagy a háborús útviszonyok voltak az okai. Így fordulhatott elő, hogy a Dorog melletti Kesztölcről 1944. december 30-án hadifogságba hurcolt férfiakat több mint 200 kilométeren keresztül gyalogoltatták. Először a sóskúti, majd az Ercsiben felállított gyűjtőhelyen keresztül egészen Bajáig meneteltették őket.79 A Budapesten elfogottaknak egyébként nem elhanyagolható részét, mintegy 14%-át különböző utakon (például a Budapest–Sóskút–Tetétlenpuszta–Kalocsa–Baja vagy a Budapest–Sóskút–Ercsi–Cece–
Dunaföldvár–Baja útvonalon) 180-200 kilométert gyalogoltatták Bajáig.80
Sokan voltak, akiket Ausztria – egykori német birodalmi nevén: Ostmark – szovjet megszállási zónájából az európai háború befejeződése után kísértek, több mint 200 km-en keresztül valamelyik nyugat-magyarországi gyűjtőtáborig. Közéjük tartozott a Kovács András alezredes parancsnoksága alá tartozó 225. önálló zászlóalj is, akiket Deutschlandsbergnél, Stájerországban ejtettek fogságba. Majd Grazon, Szentgotthárdon keresztül egészen a jánosházai fogolytáborig hajtottak gyalogmenetben, ahova a hosszú, hegyi terepen megtett gyalogút után elcsigázottan érkeztek meg.81 (A gyűjtőtáborokig megtett gyalogmenetek hosszáról lásd még a „Területi összefüggések” című fejezetben.)
A háborús körülményekből adódó anarchikus körülményeket is jól nyomon követhetjük a következő két példán is. Nagy Valér hivatásos hadnagy – amint a Honvédelmi Minisztériumnak tett jelentésében írta – 1944. december 27-én esett hadifogságba Kicsind községnél (Esztergom Észak) és csak 9 nap múlva érkezett meg az onnan gyalog, mintegy 110 kilométerre levő jászberényi fogolytáborba. 82 Ennél is érdekesebb és tanulságosabb – mivel nagyjából ismerjük az utat – a január 14-ére Siklósra 6 napi közmunka ürügyén berendelt és hadifogságba hurcolt civilek hadifogoly-gyűjtőtáborig való eljutásának kálváriája. Ezek az emberek a mintegy 80 kilométerre levő bajai táborba – az egymásnak ellentmondó parancsok, a változó hadihelyzet és még ki tudja, milyen egyéb okoknál fogva – csak 10 nap múlva, óriási kerülőket leírva, mintegy 210 kilométer megtétele után érkeztek.
A civil hadifoglyok útja a következőképpen nézett ki: őket elfogatásuk után csak két nappal, 16-án reggel indították útnak Pécs felé. Majd Pécs után északnyugat felé fordulva a Kaposvár melletti Sántosra kísérték őket, egy gyűjtőhelyre, ahol két napig voltak. Onnan visszaindították őket 180º fokos fordulattal délkeletnek Pécs felé. Majd azon túlmenve a Mohácsnál átkeltek a Dunán és Bátmonostoron keresztül végül csak 23-án délelőtt érkeztek
79 HL KÜM HDF. O. 27.891./pol. – 1945.
80 Bognár Zalán: Budapest és környéke lakosságának … 109.
81 Szabó Mihály: A Krímben voltam hadifogoly. Mezőhegyes 1990. szeptemberi szám 6.
82 HL HM 27.734/eln. – 1945.
meg a bajai hadifogoly-gyűjtőtáborba – derül ki az események után néhány héttel készült jegyzőkönyvből. 83 Ez csak egy – de rendkívül kifejező – példája a hadifogolycsoportok olykor rendkívül kacskaringós gyalogmeneteinek.
A fogságba eséstől a gyűjtőtáborba való megérkezésig tartó időszak elhúzódását nemcsak a menetútvonalak meghosszabbodása okozta. Jellemző volt különösen a Budapesten fogságba vetettek esetében, hogy 2-3 vagy akár 4 napot is vártak a fővárosban, míg kellő mennyiségű fogoly összegyűlt, s csak ezután indultak a gyűjtőtáborok felé.
A gyűjtőtáborokig tartó időszaka elhúzódásának másik oka a gyűjtőhelyeken való egy-két-három napos időzések.84 Ezeknek a helyeknek ugyanis – több más funkciójuk mellett – volt útbaigazítási feladatuk. A kísérő őrök itt kapták meg a szükséges információkat, illetve parancsokat a foglyok továbbkíséréséhez, valamint pihenhettek. Ezenkívül ezeken a helyeken várták be a kisebb, néhány száz fős fogolycsoportokat, majd amikor összegyűlt egy-két ezer ember, akkor továbbindították őket a kijelölt gyűjtőtábor felé. A várakozás sokszor egybekapcsolódott hajnyírással, pontosabban szőrtelenítéssel és esetleg a fogolycsoport bizonyos egészségügyi és politikai szűrésével.
A harmadik elhúzódási ok, amely nem az útvonal hosszabbodásával volt összefüggésben, a gyűjtőtáborokkal volt kapcsolatos. Ugyanis amint azt már említettük a fogolycsoportokat sokszor nem engedték be azonnal, érkezésükkor a gyűjtőtáborokba.
Ennek több oka is lehetett. Először is az, hogy már túltelítetté vált a tábor. Ekkor vagy egy-két napig a tábor mellett várakoztatták, majd a táborból elindult transzport nyomán megürülő helyre beengedték őket, vagy egy másik gyűjtőtáborba irányították a fogolycsoportot. Az is előfordult, hogy még nem volt kész a fogolytábor, ezért várakoztatták a foglyokat a kialakítás alatt lévő tábor mellett. Többször megtörtént, hogy a lágerben elharapózott járvány miatt nem engedték be a foglyokat, hanem egy másik táborba irányították őket – miután eldőlt, hogy melyik tudja őket befogadni. Ez történt a Gödöllőn is, ami miatt az oda be nem engedetteket továbbhajtották a jászberényi fogolytáborba. 85 Dr. Varga Zoltán fogolycsoportjának három napig kellett várakoznia a gödöllői „koncentrációs láger” előtt.
„Pestszenterzsébet – Kistarcsa – Gödöllő volt az útvonal, s oda megérkezve 3 nap 3 éjjel a havas gödöllői hegyoldalban álltunk étlen-szomjan, s a bajtársak fogtak közre, hogy ne fázzam nagyon… Majd egy istállóba tereltek bennünket, miután az ott lévőket bevitték a nagy táborba, a volt gimnázium épületébe. Néhány nap után mi is oda kerültünk.”86
83 HL KÜM HDF. O. 25.168. – 1945.
84 Ilyen gyűjtőhely volt például Balassagyarmaton, Ercsiben, Erdőteleken, Monoron, Poroszlón, Sántoson és Sóskúton.
85 Kovács Imre: Magyarország megszállása. Budapest, 1990. 191.
86 VHBSZ 422. – 1993. Dr. Varga Zoltán vie. 1.