fős gyűjtőtáborból március végén – április elején 2500 súlyos beteget adtak ki a városban lévő 7 – részben már meglévő, részben sebtében kialakított – hadifogoly szükségkórházba. 828 Tehát ekkorra a gyűjtőtáborban lévő foglyoknak több mint 20 %-a került kiütéses tífusszal ki a lágerből valamelyik „hadifogoly telephelyre”, hadifogolykórházba. Ugyanakkor ebbe a számba nem tartoznak bele azok, akik hamarabb meghaltak, mintsem kikerülhettek volna az egyik szükségkórházba. Másrészt pedig voltak, akiket az egyre zsúfoltabbá váló városi közkórházból Makóra, az ottani árvaházból kialakított „hadifogolykórházba” vittek tovább.829 „A várható újabb hadifogolybetegek elhelyezésére” az orvos professzor kérésére Örley Zoltán, az 5. honvédkerület parancsnoka felajánlotta a Horthy Laktanya átadását kórház kialakítás céljára. Ebben – dr. Makara György szerint – kb. 2000 beteg helyezhető el, s ezáltal a kisebb kórházrészlegeket is megszűntethetők. 830
A lágerből teherautón kiszállított betegek többnyire olyannyira súlyos állapotban voltak, hogy a táborparancsnokság tulajdonképpen már lemondott róluk és a szökésüktől sem tartott.
Ezért ezeket a „hadifogolykórházakat” a szovjetek nem is őrizték, hanem az ún. dálnoki katonáknak vagyis az új Magyar Honvédség katonáinak adták át az őrzésre. Sőt egyik-másik ilyen lazarettábort, elfekvőt egyáltalán nem őrizte senki sem.831 Volt olyan hadifogoly szükségkórház is, amelyiket egyetlen egy polgári őr őrizte. „Igaz, szökés nem fordult elő, mert a beteg foglyok járni is alig tudtak.”– teszi hozzá Michalik Kázmér.832 Hogy a gyűjtőtáborokból külső kórházakba kiadott betegeket a táborparancsnokság lényegében már
„leírta” nemcsak az őrzés hiánya, illetve átadása a magyar közegeknek bizonyítja, hanem az is, hogy az egyik 200 fős szükségkórházban a hadifogoly betegek orvos nélkül voltak elhelyezve.833 Igaz – tegyük hozzá őszintén – gyógyszer és felszerelés hiányában az orvosok sem sokat tudtak tenni a betegek, nemhogy a meggyógyítása, de még szenvedéseik enyhítése érdekében sem.
Előbbiekből adódóan ezekbe a kórházakba – szinte kivétel nélkül – külső látogatók is bejárhattak.834 A kórházakban lévő foglyok ellátásáról részben a táborparancsnokság, részben pedig a város gondoskodott.
A hadifogolykórházakban, vagy ahogy a városi tanács tanácsülési jegyzőkönyveiben olvasható „hadifogoly telepek”-en is nagy volt a zsúfoltság. A szegedi városi közkórház 160
828 A Népjóléti Minisztérium számára készített jelentés … In: Sorsforduló … II. 465.
829 Eszes János vie. In. Szebeni Ilona: Haza fogunk menni. Kényszermunkán a Szovjetunióban 1944-1949.
Debrecen, 1993. 388.
830 A Népjóléti Minisztérium számára készített jelentés … In: Sorsforduló … II. 466.
831 Eszes János vie. In. Szebeni Ilona: Haza fogunk menni … 388.
832 Interjú Michalik Kázmér, egykori civil hadifogollyal. A hangfelvétel a szerző birtokában.
833 A Népjóléti Minisztérium számára készített jelentés … In: Sorsforduló … II. 465.
834 Uo.
ágyára 1000 hadifogoly beteg jutott, vagyis a befogadóképességénél 6,25-ször több ember.
A lágerhez legközelebb lévő 500 férőhelyes Mars téri kórházban már „csak” mintegy háromszoros volt a zsúfoltság és a betegeknek több mint 80 %-a kiütéses tífuszos volt – derül ki a Szegedre küldött járványügyi kormánybiztos jelentéséből. A továbbiakban, a Mars téri hadifogolykórházról leírtak kiválóan tükrözik, mondhatjuk azt is, hogy modellezik a korabeli „hadifogolykórházak”-ban uralkodó állapotokat: „A kórház rendkívül zsúfolt, ezért a fertőtlenítés elégtelen és a már lefertőtlenített betegeken is találtam tetveket. Fertőtlenítésre váró betegcsoport szalmán fekszik és szétosztásuk néha napokig nem történik meg helyhiány és orvoshiány miatt. Aki nem a fogolytáborból hozza fertőzését itt, vagy esetleg a kórteremben biztosan megbetegszik kiütéses tífuszban. A gyógyszer és ápolás nem kielégítő, átlag csak 150 betegre jut egy orvos és a bejáró orvosok egy része nem állandó. Épp ennyire hiányos az ápoló személyzet is, a fertőtlenítő személyzet pedig kiképzetlenség és ellenőrzés hiány miatt nem végez jó munkát.”835 Annál is inkább modell értékű és jellemző a
„hadifogolykórházakra” a fent említett leírás, mert a jelentésben a 7 „hadifogolykórházról”, vagy inkább hadifogoly kórháztelepről írott összegzésben is lényegében ezeket erősíti meg:
„A hét szükségkórházban tehát 2400-on felül van jelenleg kiütéses tífuszos beteg rendkívül zsúfoltan elhelyezve megfelelő fertőtlenítés, izolálás, gyógyszer, ruházat és orvosi ellátás nélkül. A további tömeg megbetegedések elhelyezése biztosítva nincs, mivel Szegeden minden egészségügyi intézmény megtelt…”836
A városi szükség-járványkórházban – amelyet egy iskolából alakítottak ki – a hadifoglyok a polgári betegekkel együtt voltak elhelyezve, természetesen elkülönítve, külön épületekben. 837 S míg a polgári betegek ágyakon nyertek elhelyezést, addig a hadifogoly részlegben „földön, szalmán is fekszenek a félrebeszélő lázas emberek, az alagsorban pedig Balló József professzor boncolja a halottakat” – emlékezik dr. Makara György professzor a látogatásakor tapasztaltakra.838
Nem kevesen voltak olyan hadifoglyok – főként tisztek –, akiket az egyik városbeli kórházból szállították át a másik városbeli kórházba, addig amíg az illető meg nem halt, vagy menetképessé nem vált, vagy szabadon nem bocsátották. Így került például R. P.
tartalékos hadnagy a jászberényi hadikórházból az egyik ceglédi kórházba, majd onnan május 10-én a ceglédi fogolytáborba; R. E. alhadnagy az egyik pozsonyi kórházból az újpesti kórházba, majd onnan a ceglédi fogolykórházba, végül május 10-én a ceglédi fogolytáborba.
835 Uo.
836 Uo.
837 Uo.
838 Makara György: Tanúnak jelentkezem. Budapest, [2002.] 95.
839 Sőt olyan is előfordult, hogy az országból nyugatra, pontosabban észak-nyugatra szállítottak ki beteg foglyokat. A hajmáskéri hadifogolytábor „kórházából” is 1945. október 6-án 42 főt, főleg tiszteket szállítottak át a „pozsonyi kórházba”. 840
A sort még hosszan folytathatnánk, azonban itt egy fontos momentumra kell felhívnunk a figyelmet. A dokumentumokból világosan kitűnik, hogy nemcsak a hadifoglyokkal foglalkozó hivatalos szerveknek és a társadalmi szervezeteknek, de még maguknak a hadifoglyoknak sem volt sokszor egyértelmű, hogy ők hadifogolytáborban vagy hadifogolykórházban vannak. Hadd említsünk egy-két példát.
A celldömölki 331. bevonulási központ parancsnoksága 1945. július 17-én kérte a celldömölki járás főjegyzőjét, hogy közöljék vele, hogy a járás területén hol és körülbelül milyen létszámú hadifogolytábor, hadifogoly-kórház és vöröskeresztes vagy honvédkórház van.841 Celldömölk nagyközség vezetőjegyzője július 20-i válaszában jelentette, hogy a községben hadifogolytábor nincsen, azonban egy ideiglenesen berendezett hadifogolykórház működik, melyet a Futura raktárból és a Kirchner házból alakítottak ki. Itt akkor körülbelül 470 fő hadifogoly beteget ápoltak.842 Tehát egyértelmű, hogy 1945 júliusában Celldömölkön nem volt hadifogolytábor! Ugyanakkor dr. Battha László, a Hadifoglyok és Hozzátartozók Országos Szövetségének az elnöke és a HM helyettes miniszteri biztosa 1945. október 6-i levelében arra kérte a honvédelmi minisztert, hogy a „Celldömölk városában lévő hadifogolytáborban” (sic!) lévő hadifoglyokat bocsássák szabadon. A hadifoglyokat, „mint III. osztályzatúaknak minősített betegeket hátrahagyták azzal, hogy dr. Markóczy Jenő kórházi főorvos a kezeihez letett orosz nyelvű elbocsájtólevél alapján bocsássa szabadon mindazokat, akikre utólag rendelkezést fog kapni. Tekintettel arra, hogy a legprimitívebb körülmények között, az időjárás viszontagságainak kitett, mondhatni könyöradományokból élő honfitársainkról van szó, akiknek az egészségi állapota máris teljesen leromlott. Kérem a Miniszter Urat, szíveskedjék sürgősen intézkedni, hogy nevezettek a fogolytáborból, [kiemelés tőlem – B. Z.] amelyik tábornak gazdája egyáltalán nincsen és amelyikkel sem orosz, sem magyar hatóságok, sem őrzés, sem más szempontból egyáltalán nem törődnek, azonnal szabadon bocsátassanak”843 Tehát Battha László is hadifogolytábornak nevez egy olyan kórházi intézményt, ahol ugyan hadifoglyok vannak, de még nem is őrzik őket a fogva
839 HL HM 27.734/eln. – 1945.
840 HL HM 40.089/eln. – 1945.
841 VML IV. 417./b Celldömölki járás közigazgatási iratai 1154./1945. számhoz csatolva a Celldömölki 331.
Bevonulási Központ Parancsnokság 49./1945.
842 VML IV. 417./b Celldömölki járás közigazgatási iratai 1154./1945. számhoz csatolva a Celldömölk nagyközség 816./1945.
843 HL HM 40.915./eln. – 1945.
tartó ország katonái. Márpedig a Szovjetunió esetében kiváltképp elképzelhetetlen, hogy egy hadifogolytábort ne őriznének az ő fegyveres szervei.844 Ehhez hasonlóan a gödöllői Baromfi-telepi – akkori közkeletű nevén „Tetűfarmi” – hadifogolykórházat a korabeli dokumentumok és visszaemlékezők egy része hadifogolykórházként, míg másik részük hadifogolytáborként emlegeti.845 Utóbbi esetben azonban valószínű, hogy a hadifogolytáborhoz tartozó kórházról van szó, tehát az ott tartózkodók hadifogolytáborban is voltak, meg hadifogolykórházban is, vagyis mindkét meghatározás igaz.
A hadifogolykórházakba való jutás egyik ritka módjáról és a fogolykórházbeli viszonyokról ad szemléletes képet az egyik túlélő: „Február 5-én [a gödöllői hadifogolytáborban – B. Z.] a magas láz miatt elvesztettem öntudatomat és kivittek a hullaházba. Február 8-án a betegeket a Baromfi-telepi kórházba, a halottakat temetni vitték.
Engem is felraktak a hullaszállító autóra, de megmozdultam és egy pillanatra magamhoz tértem, s így a kórházba kerültem.846 […] 1949 novemberében az a hadifogolytársam, aki egyike volt azoknak, aki kivitt a hullaházba, mikor meglátott a Keleti Pályaudvaron felordított hogy: Te élsz?! – azt mondta, hogy semmi életjelt nem észleltek és azért vittek a hullaházba. A kórházba szállításom után először egy hideg barakkban, szalmán feküdtem. A bal lábamból az orbánc következtében öt helyen folyt a genny. Nem tudtam talpra állni.
Teán éltem. Egy hét múlva egy szovjet sebész megműtötte a bal lábam. Minden érzéstelenítés nélkül. Hét centiméteres vágást ejtett és kitisztította a gennycsatornákat. Jajszó nélkül tűrtem. Csak a homlokom verejtékezett. Gratulált a fájdalom tűrésemhez, mivel a lábam meg sem rezdült a műtét alatt.
A műtét után felkerültem az irodában lévő kórterembe. Nagyon rossz egészségi állapotban. Egy Vörös nevű szakaszvezető volt a szobaparancsnok. Nagyon emberségesen ápoltak, egy Horváth nevű postással együtt. Teán éltem és kenyéren. A kórházban az volt a szerencsém, hogy nem dohányoztam. A dohány és mahorka adagomat el tudtam cserélni cukorra. […]Egy hétig lebegtem élet és halál között. A szovjet orvos minden reggel azt kérdezte Vöröstől: „magyarszki kaput?” Válasz: „Nyet”. Akkor azt mondta: „Zaftra utra”
(holnap reggel). Egy hét után kezdtem visszanyerni az egészségemet és az életkedvemet.
844 Magyarország esetében tudunk olyanról, hogy – igaz nem hadifoglyokat, hanem – több ezer lengyel katonai menekültet egy internálótábornak kijelölt helyen csak néhány magyar katona „őrzött”.
845 HL HM 27.734/eln. – 1945.; VHBSZ 325. – 1992 Balog József vie. 7-9.; VHBSZ 415. – 1993. Kalmár Imre vie. 3.; VHBSZ 421. – 1993. Balczó István vie. 3-4.; VHBSZ 402 – 1993. Kiss János vie. 2.;
846 Nem ő volt az egyetlen, akit halottnak véltek és a hullaházba vagy a halottas kocsira rakták. A kiütéses tífusz betegség súlyosabb lefolyásánál ugyanis bekövetkezik az izmok merevsége, s a végtagok huzamosan abban a helyzetben maradnak amibe helyezik őket. A legsúlyosabb esetekben az úgynevezett coma vigile alakul ki, amikor „a beteg nyitott szemmel, tátott szájjal, üres tekintettel mered maga elé.” Kalocsay Kálmán: Klinikai megfigyelések kiütéses tífusz betegeken. In: Orvosok Lapja 1946/2. 173.
Közben 87 kilóról lefogytam 48 kilogrammra. Voltak 34 kg-os foglyok is. 847 A többi hadifogolykórházban, is hasonló volt a helyzet, de nemcsak a kórházakban voltak 38-48 kilós foglyok, hanem a lágerekben is. A jászberényi, zárdabeli hadifogolykórházban és a méntelepi fogolytáborban is „40 kilóra lefogyott meglett emberek” voltak.848
847 VHBSZ 325. – 1992 Balog József vie. 7.
848 Historia Parochiae Jászberény anno 1944/45. 1945. március 31-i bejegyzés.