A szökéseket, szökési kísérleteket kegyetlenül megtorolták az őrök. Akit szökési kísérleten kaptak rajta vagy szökés közben elfogtak azokat általában agyonlőtték vagy annyira összeverték, hogy alig maradt élet benne. Az őrök nem sokat törődtek az emberélettel – még ha nem is fenyegette az őket az a veszély, hogy elszökhet az illető, akkor is helyben agyonlőtték. Csak két esetet hadd idézzünk: „A Mexikói úton mentünk, a fiú mellettem. Akkor még az utat kővel szórták fel, s az út mellett 100-150 méterenként kőrakások voltak, s mire odaértünk az egyik mellé a fiú megszorította a kezem, kiugrott a sorból és elbújt a kőrakáshoz. Az orosz katona észrevette, odament és egy sorozatot
145 Kilyén Gábor: Fennmaradni. Kilencedik beszélgetés. www.gulag.hu
146 Szabó Mihály: A Krímben voltam hadifogoly. Mezőhegyes 1990. szeptemberi szám 6.
147 VHBSZ 415. – 1993. Kalmár Imre vie. 7.
beleengedett.”148 „Egyik társunk – a szabadulás reményében – bebújt az útszéli árok átfolyó betoncsövébe. Az orosz katona észrevette, odaszaladt és egy sorozatot engedett a szökevény után.”149 Voltak, akik félholtra veréssel „megúszták”. Egy ilyen esetről emlékezik meg Balog József is: „Április 24-én derült ki Farmoson, hogy két fő hiányzik. […] Egy óra keresés után megtalálták őket. Körbe állították őket és hatan puskatussal félholtra verték. Ezután indulás.
Az első sorban ketten közrefogtuk az összetört bajtársakat, mivel alig volt élet bennük. Alig vonszolták magukat. Irtózatos nehézségek árán megérkeztünk Ceglédre. Agyoncsigázott, elnyűtt társaság volt. Sokan összerogytak a fáradtságtól.”150
Azonban előfordultak szerencsésebb esetek is. Egy ilyen szerencsés esetet élt át dr. Tóth Sándor is: „A több száz emberből álló csoportot lovas katonák kísérték az Üllői úton kifelé.
Mivel nagyon fáztam, azt terveztem, hogy megpróbálok megszökni, bár tudtam, hogy a szökés felfedezése esetén az agyonlövést nem kerülhetem el. Mivel a lovas orosz katonák a menetoszlop két oldalán haladtak, egyetlen lehetőségnek csak az látszott, hogy fokozatosan az utolsó sorban maradok, ahonnan az adott pillanatban hátrafelé léphetek. Így is cselekedtem, és egy alkalmasnak látszó pillanatban, mintegy negyed magammal megkíséreltük a szökést. Sajnos az orosz lovas katona észrevett bennünket, közölte, hogy elrettentő például agyon fog bennünket lőni. Oda is állított bennünket az árokpartra, ő pedig lóhátról akart bennünket a dobtáras géppisztollyal agyonlőni. Ezt meg is tette volna, azonban szerencsénkre Cegléd irányából jött egy orosz parancsnoki kocsi, egy őrnaggyal. Az őrnagy látta, hogy az orosz katona kivégzéshez készülődik. Intett, hogy álljuk be a sorba, aminek azonnal engedelmeskedtünk, az orosz őr pedig dühében majdnem az orosz őrnagyot lőtte agyon, szidta, amiért megakadályozta a kivégzést.” 151
Ugyanakkor nem egy esetben nemcsak a szökést megkísérlő foglyokat fenyegették meg agyonlövéssel, hanem a családjukat is, derül ki Kalmár Imre visszaemlékezéséből.152 S hogy nemcsak holmi fantázia szüleménye mindez, bizonyítja Baja szovjet városparancsnokának és a város polgármesterének a „Hirdetmény”-e. Történt ugyanis, hogy Ficzere Albert bajai lakos 1944 októberében – miközben hadifogoly sorstársaival együtt szovjet őrök kísérték Bácsbokod felé – lefegyverezte az őrséget, s az elvett fegyverrel megsebesítve egyik őrzőjét elmenekült. Az eset kapcsán a szovjet szervek óriási hajszát indítottak a szökevény kézre kerítésére. Odáig ment a szovjet városparancsnokság, hogy Baja városában kifüggesztett
148 VHBSZ 26. – 1992. Gömöri Lajos vie. 3.
149 VHBSZ 415. – 1993. Kalmár Imre vie. 7.
150 VHBSZ 325. – 1992. Balog József vie. 14-15.
151 VHBSZ 193. – 1992. Dr. Tóth Sándor vie. 2.
152 VHBSZ 415. – 1993. Kalmár Imre vie. 3.
hirdetményeken, fenyegetéssel és 25 000 pengős vérdíj kitűzésével próbálták kézre keríteni a szökevényt. A hirdetményben felhívják a város lakosságát, hogy a katonai parancsnokság rendelkezése értelmében Ficzere Albertet november 4-ig szolgáltassák ki, vagy ő maga jelentkezzék önként, „ellenkező esetben két lányát és a város polgárságából 50 túszt kivégeznek”. Azonban, ha Ficzere Albert önként jelentkezik akkor „sem őt, sem lányait nem fogják kivégezni és ezáltal 50 ártatlan polgár is megszabadul a biztos haláltól.” Ezek után Ficzere Albert önként jelentkezett, mégis kivégezték.153
Nemcsak foglyokat lőttek le az őrök. Sok esetben előfordult, hogy civileket vagy valamelyik demokratikus vagy a szovjetekkel együtt harcoló hadsereg tagját lőtték le, azt gondolván, hogy ők szökésben levő foglyok. Sőt nem egyszer olyan is előfordult, hogy a saját „bajtársukat” lőtték agyon. Néhány példa ezekről:
„Ha valaki megpróbált szökni, azonnal lőttek. Így például az Üllői út elején haladtunk, amikor az egyik pincéből az ablakokon keresztül egy férfi mászott ki, vödörrel a kezében.
Nyilván vizet akart hozni a Dunáról. Amikor meglátta, hogy az orosz katonák bennünket kísérnek, bújt volna vissza a pinceablakon. Az orosz észrevette és egy sorozat géppisztolylövedékkel agyonlőtte azt az embert, aki holtan esett vissza a pincébe. Ez a kis
„közjáték” jó volt arra, hogy mindenkinek elvegye a kedvét a szökés gondolatától, annál is inkább, mivel azt ígérték, hogy a magyar katonai parancsnokságra visznek bennünket, ahol igazolást kapunk és hazamehetünk.”154
Asztalos Istvánt fogoly leventeként hajtották a mosonmagyaróvári laktanyától a pozsonyi lágerig, amikor – a foglyokat még nem engedve be a gyűjtőtáborba – Pozsony mellett egy tisztáson töltött el néhány napot és a következő jelenetnek lett a szemtanúja:
„Voltak közöttünk felvidéki szlovákok, ruszinok is. Az útról lejött hozzánk egy már demokratikus szlovák katona. A földijeivel elbeszélgetett. Az őrök nem bánták. Egyszer csak megindult, hogy most már elmegy. Kapaszkodott az út oldalán felfelé. Az őr rászólt, hogy: „Sztoj”, de egyúttal már egy sorozatot utána is eresztett, mire az holtan gurult vissza.
Egy néhány fogolyt odahívtak. A kocsiról adtak szerszámot és ott mindjárt el is temették.
Ennyi volt az élet!”155
Nem egyszer előfordult az is, hogy egyik szovjet kísérő katona lelőtte a társát. Ez általában akkor fordult elő, ha a kísérő katonára is rátört a szükség, esetleg ukránka betegsége volt. Volt, hogy menet közben, volt, hogy egy rövid pihenő alkalmával a szovjet
153 Kesztyűs kézzel. Egy szovjet bosszú hiteles dokumentuma. Demokrata, 2001/21.
154 VHBSZ 193. – 1992. Dr. Tóth Sándor vie. 2.
155 Asztalos Sándor egykori levente vie. In A vásárhelyi leventék… 78.
őr szükségét a fogolycsoporttól távolabb 20-30 méterre végezte ködös vagy szürkületi időben. Amikor egyik őrtársa észrevette, hogy valaki a parancs ellenére eltávozott a fogolycsoporttól többnyire vagy felszólítás nélkül, vagy felszólítás után eresztett oda egy sorozatot. Egy ilyen esetet ír le dr. Tóth István: „Az orosz kísérő katonák kegyetlensége egész úton változatlan maradt és ha valaki megkísérelte a szökést, azonnal lelőtték. Az orosz őrök néhány perc pihenőt engedélyeztek, hogy akinek szüksége van, elintézhesse. Az egyik orosz őr ezt nem közvetlenül az árok partján tette, hanem mintegy harminc méterre az úttól.
Egy másik kísérő őr azt gondolta, hogy valamelyik fogoly merészkedett messzebbre, intett, hogy azonnal jöjjön vissza. Ez az orosz őr, abban a hiszemben, hogy őrtársa tudja, hogy ő is orosz katona, visszaintett. Ez elég volt a másik orosz őrnek, hogy agyonlője saját bajtársát.
Amikor a foglyok felhívták figyelmét, hogy az is orosz katona, legyintett egyet, elhozta a géppisztolyát és a menet indulhatott tovább.156 És hogy mennyire nem egyedi eset volt a fenti történet, hadd idézzek egy másik szemtanút a sok közül: „A téli csendet puskadörrenést követő jajveszékelés töri meg. A hang irányában látom, egyik katona vértócsában forgolódik, összegörnyedt testtel. Puskája a jegenyefához van támasztva. A tőlünk távolabb álló katona nem látta a fához támasztott puskát. Szükségét végző hadifogolynak nézte a menetoszlop mellett pár méterre guggoló bajtársát. Felszólítás nélkül lőtt. Orvos helyben nincs. Mire a majorból lovaskocsit hoznak, kivérzett a katona.”157
A gyűjtőtáborokig vezető úton a foglyok 1-2 %-a betegség, fagyás, lövés vagy egyéb okok miatt életét vesztette.