I. AZ EGYEZMÉNY MODELL SZEREPE: A NEMZETI JOGOK,
3. Az európai szerződési jog harmonizációjáról általánosságban
A mára már 28 tagállamával, több mint 500 millió lakosával és 16 trillió feletti USA dollár GDP-jével az Európai Unió napjaink vezető gazdasága,61 amely egyre intenzívebben (és különböző eszközökkel) próbálja megteremteni az egyes tagállami magánjogi szabályozások nagyobb összhangját.
Sokan sokféleképpen gondolkodnak az ún. aquis communautaire-ről, azon belül is az új lendületet vett szerződéses anyagi jog egységesítésének folyama-táról. A közös jog átható fontosságát közvetítve Lord Denning már 1978-ban egy újfajta ‘evolúciós változást’ vetített előre: „… minden azt mutatja, hogy a közös-ségi jog kiömlő dagálya sebesen beáramlik. Nem áll meg a magas vízszinten.
Összetöri a védőgátakat és a töltéseket. Elárasztja és körbeveszi az országot.
Olyannyira, hogy meg kell tanulnunk kétéltűnek lennünk, ha kint kívánjuk tartani a fejünket a vízből.”62
Mások szerint ‘Ein Gespenst geht um in Europa’, csak nem a kommuniz-musé, hanem az európai szerződési jogé. Ez a szellem az Európai Unió terü-letén bolyongva lefoglalja a jogászokat. A Bizottságot a Gespenst szponzora-ként tűnteti fel, amely az Európai Parlament kifejezett támogatásával működik.63 Magnus véleménye az, hogy a „jog európaizálása és az egyéb nemzetközi egységes jog – mint elsődlegesen a Bécsi Vételi Egyezmény – oda hatnak, hogy az uniós tagállamok jogrendjei közötti különbségek elsimulnak, s az egyes nemzeti sajátosságok eltűnnek.”64
Egyértelmű, hogy az Európai Unió új szereplőként bukkant fel a szerződési jog globális párbeszédében. Az európai fogyasztói ügyletekre és más, kereske-delemre vonatkozó irányelvek sikeresnek tűnő bevezetése után, azokat felül-vizsgálva mégsem tűnnek maradéktalanul eredményesnek, ugyanis az irányelvi jogharmonizáció helyenként jelentősen divergáló nemzeti szabályokat hozott.
Az Unió irányelvek útján történő jogharmonizációja a szerződési jog terén igen ellentmondásos.65 Ennek következtében a társaságok különböző nemzeti
jogal-61 http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2013/01/weodata/index.aspx
62 Shields v. E. Coomes Holding Ltd. (1978) IRLR 263.
63 REICH i. m. 425.
64 Hivatkozza: VEREBICS i. m. 25.
65 Ezen másodlagos jogforrásokat rendszerint nem pozitív jelzőkkel halmozzák el (mindany-nyiunk számára ismerős): fragmentált („brüsszeli tégla itt és ott”); önkényes; következetlen (gyakran az elállási idő különösebb indok nélkül különböző pl. hét nap távollevők között, tíz nap time-share szerződéseknél, tizennégy nap pénzügyi szolgáltatások vonatkozásában); nem
Az Egyezmény modell szerepe 29
kotási ‘termékekbe’ ütköznek, és úgy tűnik, hogy a minimum harmonizáció nem alkalmas eszköz arra, hogy a határok nélküli ‘európai üzlethez’ megfelelő közeget teremtsen. Ennek folyományaképp, egyfelől a nemzetközi magánjog, másfelől – ezzel párhuzamosan – a szerződéses anyagi jog egységesítésére tevő-dött át a hangsúly. (Előbbi esetében azért is nyitottabbak a tagállamok, mert a kollíziós jognak tulajdonképpen fogalmi eleme az idegen joggal való kölcsönös
„együttműködés”, pl. renvoi, külföldi jog alkalmazása stb.)
A probléma gyökere, hogy a nemzeti jogalkotók és a bíróságok relatív homogén – amelyet rendszerint közös nyelv és közös kultúra jellemez – társa-dalmakban ‘alkotnak jogot’ (vagy regionálisan, pl. UCC-t a szövetségi kompe-tencia hiányában majd minden tagállam által elfogadta, az ‘egységet’ az azonos nyelv, a jogi oktatás, és egyéb, a jogi kultúra homogén elemei adják). Azonban a növekvő globalizáció egyik hozadéka, hogy a klasszikus kép rohamosan változik.
Kérdés, hogy amennyiben szükséges a jogharmonizáció, akkor egyáltalán lehet-séges-e a különböző jogi kultúrák ismeretében. Ez Smits szerint megválaszol-hatónak tűnik úgy, ha az Európai Unió szerződési jog területén hozott inst-rumentumainak vizsgálatát vesszük alapul példaként.66 Az európai szerződési jogot így teljes egészében akár, mint a globalizáció és a magánjog – manapság divatos kifejezéssel élve – paradigmájaként használhatjuk. A szerződési jog ui.
az egyik legfontosabb eszköznek tekintethető a gazdasági tranzakciókat előse-gítő globalizációt illetően. Ennél fogva az európai vita a szerződési jog egysége-sítéséről akár úgy is szemlélhető, mint „egy globális fejlődés mikrokozmosza”.67 A harmonizáció megvalósíthatóságának elméleti problémái a jogössze-hasonlítás felől megközelítve, Ole Lando megállapításával vethetők fel: „A jövőben Európának arra kell törekednie, hogy az egyes országok jogán – megha-tározott, közös európai struktúrák kimunkálása céljával – felülemelkedjen, kimu-tassa, hogy vajon e területeken léteznek-e általánosan elfogadott szabályok, s hogy ezek össze- vagy széttartanak-e.”68 Vajon valódi konvergenciához vezet, ha létrejön az európai magánjog?
Pierre Legrand kanadai jogtudós szerint ez a kulturális különbségek, vala-mint a common law-civil law eltérései miatt nem lehetséges. Kiinduló tézise az, hogy pusztán egységes szabályok nem képeznek egységes jogot, a jogi mentalité különböző, melyek áthidalhatatlanok. Episztemológiailag, ahol egy kontinentális
elég hatékonyak (azaz a tagállamok ennél szigorúbb szabályokat hozhatnak, pl. fogyasztóvé-delmi kérdésekben).
66 SMITS i. m. 1181.
67 Uo.
68 Hivatkozza: VEREBICS i. m. 21.
Az Egyezmény modell szerepe 30
jogász megpróbálja racionalizálni az ítéleteket és a törvényeket egy logikus rend-szerbe, addig egy angol-amerikai jogász idegenkedik a formális szabályoktól, és tudatos választással harcol a kontinentális polgári jogi behatás ellen.69 Legrand álláspontja az, hogy a „jogrendszerek […] nem közeledtek (konvergálnak), nem közelednek és nem fognak közeledni”.
Más jogtudók megerősítik Legrand nézetét. Így Mahoney szerint a common law rendszerekben kevésbé hajlandók arra, hogy a gazdasági vagy más szabad-ságokat korlátozzák. Történetileg a rendszer a földbirtokosok és kereskedők Korona elleni védelmét szolgálta, míg pl. a francia polgári jog az állami hatalom eszközeként fejlődött, abból a célból, hogy a létező tulajdonjogokat megváltoz-tassa.70 Tehát egy angol mindig common lawyer – a jog számára ars judicandi, egy francia civilian lawyer – a jog részére scientia iuris.
Esin Örücü jeleníti meg a fi nomabb összefüggést: ha a common law-ra kóde-xeket ‘bírnánk rá’, hamarosan bírósági ítéletekkel glosszálnák, kivételeket csem-pésznének bele és az alapelvek teljesen elvesztenék jelentőségüket. Valamint fordítva, amennyiben a common law stílusú döntéseket kontinentális jogi kultú-rába ültetnénk, kis idő múlva egyre rövidebbek és kevésbé érthetőek lennének;
a tények elmosódnának; az utalásokat a korábbi ítéletekre a törvényi rendelke-zésekre utalás váltaná fel, és így tovább.71
Nyilvánvaló, hogy „a jogintézményi közelítés önmagában kevés, ha ezzel nem jár együtt a jogászi gondolkodásmód közelítése is.”72 Az is egyértelmű, hogy a jog és társadalom egymástól feltételezett, és a jogi szöveg mindig abban a jogi kultúrában kerül értelmezésre, ahol azt alkalmazzák. Smits nézete, hogy elkép-zelhető az az idő, hogy egy közös jogi kultúra Európában maradéktalanul érvé-nyesül, de ez ma még nem érkezett el. Ennyiben tehát tagadja Legrand „nem is fognak közeledni” megállapítását, ti. ez megjósolhatatlan.73
Nem vitatva az eltérő jogi mentalité-ből eredő szemléletmódbeli, eszközbeli különbséget, Lando megállapításával értek egyet, aki szerint a tagállami jogok változatosságuk ellenére nem összeegyeztethetetlenek, „közös magvuk” megta-lálható, csakúgy, ahogy a bírák (homo iudicus), a jogtudósok „közös ideológiája”
is kimutatható.74
69 LEGRAND i. m. 44.
70 MAHONEY i. m. 503. skk.
71 ÖRÜCÜ (1987) i. m. 317. skk.
72 VEREBICS i. m. 34.
73 SMITS i. m. 1196.
74 VEREBICS i. m. 27.
Az Egyezmény modell szerepe 31
A fentebb elmített jogi megoldások közötti verseny gyümölcse a más jogrend-szerekről való bővebb ismeretszerzés elérhetősége (recherche concrete), nem véletlen tehát, hogy a „droit comparé új koncepciója”75 a közösségi jog megal-kotásának kulcsfogalmává vált. Sokan a kiindulópontként jelentkező nemzeti jelentéseket citálják példaként, azonban – ahogy arra Zweigert−Kötz felhívja a fi gyelmet – meg kell különböztetni a ‘deskriptív jogösszehasonlítást’ a ‘való-ditól’, előbbi pusztán az idegen jog leírására korlátozódik, utóbbi viszont vala-mely jogi probléma jogösszehasonlító szempontú feldolgozása.76 Ennek ‘iskola-példájaként’ az Európai Szerződési Jog Alapelveit említik. Ahogyan azt Örücü a XVII. Összehasonlító jogi Világkongresszuson (2006) a jogösszehasonlítás módszertani szempontjait elemező munkájában világosan kifejti, napjainkban a legtöbb összehasonlító jogi munka a mikro-összehasonlítás szintjén kerül kivi-telezésre. Az ilyen mikro-összehasonlításban a jogösszehasonlítás egyik alapja a
‘funkcionális ekvivalencia’. Ezen esetekben nemzeti jelentésekkel indul a munka (amely épít mind a law in books – law in action fogalmára), majd elkészítenek egy Alapelv-tervezetet a ‘közös mag’, vagy a ‘jobb megoldás’ megközelítési módját használva, ezután ezeket közzéteszik (pl.: az Európai Családi Jogi Bizottság, DCFR).77
Ezzel összhangban Smits az uniós szerződési jog egységesítésére egy ‘bottom-up”’(lentről felfelé történő) unifi kációs metódust javasolt, ugyanis egy opcionális kódex megadja a feleknek a lehetőséget, hogy beleszerződjenek az egységesített szerződési jogi szabályokba, ez pedig lehetővé teszi az alulról építkező harmo-nizációt.78 Előnye, hogy „az egységes jog megalkotása szükségességének kísér-leti útját valósítja meg”.79 Ha a felek a számukra legjobb megoldást választják, ekként is közeledhetnek a jogrendszerek, ui. ezáltal kiválaszthatók azok a terü-letek, amelyeket egységesíteni lehet. Ez mutathatja meg, hogy mely területek érettek az unifi kációra. „Ti. jogi konvergencia csak ott képzelhető el, ahol a társa-dalom szükségét érzi.”80
75 PÉTERI i. m. 234.
76 ZWEIGERT–KÖTZ i. m. 6.
77 ÖRÜCÜ (2007) i. m. 32.
78 SMITS i. m. 1196.
79 Uo. 1197.
80 Uo.
Az Egyezmény modell szerepe 32