Az egészségfogalom szakértői megközelítései

Kevés olyan definíció van, amelyet olyan sokszor alakítottak, értelmeztek és rendszereztek újra, mint az egészség definícióját. Az egészség fogalma követi a különböző történeti, társadalmi korok, kultúrák, hatalmi struktúrák változásait, az aktuális orvos- és egészségtudományi felfogást, és ötvözi mindezeket a szakmai preferenciák változásaival (Kéri, 2007).

Az egészség definiálása előtt fontos a jóllét (well-being) és a jólét (welfare) fogalmának különválasztása. A jólét (welfare) az anyagi javak gyarapodásához kötődik, míg a jóllét (well-being) a fentieken túl immateriális javakat és az egyén számára szubjektív elemeket is magába foglal (pl. boldogság, elégedettség) (Pomázi, 2010). Az 5.1. fejezetben bővebben kitérünk a jólét és a jóllét fogalmai közötti különbségek bemutatására.

A szakértők esetében az egészségfogalom többféle értelmezésével találkozhatunk a nemzetközi és a hazai szakirodalomban. Az egészségfogalom szakértői megközelítéseinek rövid áttekintése lehetőséget ad arra is, hogy megértsük az egészségmegőrző és -fejlesztő tevékenységek koncepcióját és ezek fejlődését, továbbá alapul szolgálhat az új elképzelések kialakításához is.

Az egyik leggyakrabban idézett egészség-definíciót, amely szerint „Az egészség a teljes fizikai, mentális és társadalmi jóllét állapotát jelenti, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiányát” (WHO, 1948) 1946-ban, a New Yorkban megrendezett Egészség Konferencián fogalmaztak meg, majd az 1948-ban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Alkotmánya helyezte hatályba és tette széleskörűen ismertté. Ez a megfogalmazás magában hordozza az egészség holisztikus megfogalmazásának csíráját, ugyanis a biológiai mellett

42 elismeri a lelki és szociális faktorok szerepét is (Quesnel-Vallée, 2007 idézi Nagyné és Barabás, 2011).

Az egészség jelenthet azonban egyfajta fizikai és mentális egyensúlyi állapotot is, melynek során az egyén optimális kapacitása birtokában a leghatékonyabban képes megvalósítani azokat a társadalmi szerepeket, melyeket környezete a munkahelyén, a családban elvár tőle. Az egészség akkor adott, ha: az egyén szociálisan integrálódott, a változó terhelésekhez alkalmazkodni tud, individuális önállóságát megőrzi, valamint megteremti az összhangot a biogenetikai, a fizikai, a pszichológiai és a szociális lehetőségek között (Parsons, 1972).

Parsonsnál az egészség az egyén képessége társadalmi feladatai ellátására, és nem hajlandósága. A történelem során a biológiai eszközökkel való alkalmazkodás jelentősége egyre csökken, s a társadalom normáihoz való alkalmazkodás szerepe egyre nő.

„Az egészség olyan állapot, amelyet az autonómia, az integritás, a teljesítményre való képesség, a személyes értékek, a családi, munka- és közösségi szerep, a fizikai, biológiai és társadalmi stresszel való megküzdés képessége, a jóllét érzése, a betegség és a korai halál rizikóitól való mentesség jellemez” (Tringer, 2002:12.).

Az egészségmegőrzés témakörében megrendezett negyedik nemzetközi konferencián került megfogalmazásra a Dzsakartai Nyilatkozat, mely szerint az egészség külső környezeti tényezők (external environmental factors), az egyéni viselkedés tényezői (personal behavior factors), valamint a személyes tényezők (host factors) együtthatásaként jellemezhető (Nagyné és Barabás, 2011).

Az 1997. évi egészségügyi törvény megfogalmazása szerint:

- az egészség az egyén életminőségének és önmegvalósításának alapvető feltétele, amely döntő hatással van a családra, a munkára és ezáltal az egész nemzetre;

- mindenkinek joga van olyan ismeretek megszerzéséhez, amelyek lehetővé teszik az egészség megőrzésével és fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek megismerését, valamint megfelelő tájékoztatáson alapuló döntések meghozatalát az egészséggel kapcsolatos kérdésekben;

- mindenkinek a saját egészségi állapotáért a tőle elvárható módon felelősséggel kell tartoznia³.

3 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről

43 Seedhouse 1986-ban az egészséget a következőképpen definiálja: „Az egészség optimális állapota egyenlő azon feltételek összességével, amelyek megléte esetén az egyén kibontakoztathatja a számára adott lehetőségek összességét.” Ebben a felfogásban az egészség árucikké is válhat, ami megvásárolható, ugyanakkor el is veszíthető. Ez a meghatározás módot ad arra, hogy egyénileg mást és mást tartsunk egészségnek, de közben mégis szem előtt tartsuk az egyéni feltételeket, melyek szükségesek az egyén egészségének fenntartásához (Ewles és Simnett, 1999).

Antonovsky (1987) felhívta a figyelmet arra, hogy az egészséggel kapcsolatos kutatások többsége mindig azt keresi, hogy mi az, ami beteggé tesz, és nem azt, hogy mi az, ami egészségesen tart. A kérdések megválaszolására megalkotta a salutogenézis kifejezést, amely a latin salus, azaz „legyőzhetetlen”, és a görög genese, azaz „keletkezés” szavakből ered, ezzel jelezvén, hogy elméletében az akadályok és nehézségek legyőzését szolgáló képességek eredetét tárja fel. Antonovsky feltevése szerint minél nagyobb koherenciaérzékkel rendelkezik valaki, annál valószínűbb, hogy meg tud majd küzdeni a rá nehezedő pszicho-szociális stresszorokkal. A koherenciaérzés összhangot, belső harmóniát, strukturáltságot jelent. Ez egyfajta komplex önbizalomként is elképzelhető, hiszen magába foglalja: a) a hatóerőt, amivel képesek vagyunk befolyásolni a minket érő körülményeket és elkötelezetten kitartani a céljaink mellett; b) a megértést az élet nehézségeivel szemben. (Tehát a megértését annak, hogy a külső vagy belső környezetből származó problémák összefüggenek, ezért megjelenésük bizonyos mértékig jósolható.), c) a hitet abban, hogy az élet értéket képvisel, ezért érdemes mozgósítani a külső és belső erőforrásainkat, melyek segítségével meg tudunk birkózni a nehézségekkel.

Összefoglalva: a koherenciaérzés az egészség fontos meghatározója, ami azt jelenti, hogy a személy alapvetően hisz abban, hogy az élete értékes és érdemes arra, hogy megvalósítsa elképzeléseit, képes átlátni a problémáit, valamint képes megküzdő erejét, erőforrásait ennek érdekében aktivizálni.

Napjaink összetett szemléletét mutatja a funkcionális/adaptív modell, amelyben egy személy egészségét annak alapján lehet megítélni, hogy mennyire tud különböző tevékenységeket végrehajtani, részt venni a társadalom életében (beleértve a szűkebb és tágabb közösséget), harmonikusan alkalmazkodni a környezetéhez (Goldberg és Hiller, 1979; WHO 1999). A népegészségügyi kutatásokban az egészségnek a funkcionális modell szerinti jellemzése igen előnyös, mert a lakosságtól megbízható információ nyerhető arra vonatkozóan, hogy milyen tevékenységeket képes ellátni, illetve könnyen értelmezhető az állapot jelentette betegségteher.

A funkcionalitás csökkenése ugyan bármely életkorban jelentkezhet, legnagyobb mértékben

44 azonban az időseket érinti. Ennek jelentőségét éppen az adja, hogy a fejlett országok népegészségügyének egyik legjelentősebb problémája a segítségre szoruló idősek népességen belüli arányának folyamatos növekedése.

A környezet fontosságát támasztja alá az egészség ökológiai meghatározása is, amennyiben az egészség nem más, mint az egyén, valamint környezete (fizikai, biológiai és társadalmi) között létrejövő relatív és dinamikus egyensúlyi állapot eredménye, amely az életmód közvetítésével jön létre (Pikó és Bak, 2004). “Az egészségi állapotot leginkább életmódunk és annak elemei, az egészségmagatartási formák alakítják. Az egyének és közösségek egészségmagatartása alapján jön létre az egészségkultúra, amelynek alakításában fontosak a demográfiai, társadalmi-gazdasági, szociokulturális és csoportlélektani tényezők” (Aszmann, 1989 idézi Pikó és Bak, 2005:54).

Végül nézzük meg az egészség fogalmát az egészségfejlesztési tevékenység aspektusából definiálva: „Az egészség az egészségfejlesztés összefüggéseit tekintve: az egészség nem valamiféle elvont állapot, hanem eszköz valamilyen végcél eléréséhez, amely a cselekvőképesség tekintetében úgy fogható fel, mint erőforrás, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy egyénileg, társadalmilag és gazdaságilag is termékeny életet éljenek” (Health Promotion Glossary WHO, 1998, idézi Nagyné és Barabás, 2011:178). Ez a meghatározás irányt mutat az egészségfejlesztő munka tervezéséhez, kivitelezéséhez.