A versenyképesség nemzetközi szintű fogalmi különbségeinek meghatározása

A gazdasági versenyképesség fogalmának meghatározásánál célszerű olyan megfogalmazásokat átgondolni és használni, amelyek a XXI. századi globális szintű kapcsolatrendszerekre érvényesek. A globalizációs folyamatok következményeként a versenyképesség nemzetközi szintű értelmezése többféle lehet. Adam Smith óta foglalkoztatja a közgazdászokat az a nehezen megválaszolható kérdés, hogy mitől függ az adott nemzet gazdaságának sikeressége, illetve jóléte (Smith¹, 1992).

A versenyképesség pozitív fogalmat takart az 1960-as évekig, amely időszakban a hatékonyságot jelentette. A XX. század végére inkább az életben maradást, illetve nem teljesítése a „pusztulást” jelentette. A nemzeti versenyképesség, tömör megfogalmazásban, kimeneti oldalról a külgazdasági teljesítményt, bemeneti oldalról pedig a technikai színvonalat jelenti (Majoros, 1997).

A nemzeti versenyképesség az OECD 1992-es kiadványában az adott ország nemzetközi piacokon történő termékértékesítésének képességében mutatkozott meg. A versenyképesség ebben a megközelítésben az erősségek és a gyengeségek összegzését jelenti. Egy másik OECD-s megfogalmazásban a vizsgált ország versenyképessége azt mutatja meg, hogy mennyire képes nemzetközi piacokon eladható termékeket és szolgáltatásokat létrehozni úgy, hogy hosszú távon képes legyen fenntartani és növeli lakossága életszínvonalát (OECD, 1992).

Török megfogalmazásában: „az a gazdaság versenyképes, amelynek általános fejlettség- és állapotjelzői jók, a gazdaság szereplői ennek tudatában vannak, és a gazdaság nyitottsági foka is eléggé magas ahhoz, hogy a versenyképesség a külgazdasági kapcsolataiban is érvényre jusson.” (Török, 1997. 21. o.).

1 Smith Wealth of Nations könyve 1776-ban jelent meg, magyar fordításban 1992-ben adták ki.

21

Czakó 2003-as tanulmányában rámutat arra, hogy a versenyképességet elemző kutatások születése az 1980-as évek közepére tehető. A versenyképesség nemzeti szintű problémájáról az ezt megelőző időszakban a közgazdaságtudományi témájú tanulmányokban nem történt említés (Czakó, 2003). A „nemzeti versenyképesség”

fogalmának elterjedése Porter 1990-ben megjelent könyvéhez köthető. Véleménye szerint versenyképességről csak vállalatok esetében lehet szó, mivel ezek az egységek képviselik a nemzetgazdaságok egészét és az ő versenyképességük összessége határozza meg az adott ország versenyképességét (Porter, 1990). „Egy nemzet versenyképessége annak fokmérője, hogy tökéletes versenyfeltételek mellett mennyire képes a világpiacon (is) eladható termékeket és szolgáltatásokat létrehozni miközben az ország állampolgárainak reáljövedelme nő” (Rapkin et al. 1995 2. o.).

A versenyképességet, Aiginger és szerzőtársa 2002-es tanulmányában, egy nyitott gazdaság jövedelemtermelő képességének tekintik, amire elsődlegesen a termelékenységnek és a foglalkoztatásnak van hatása a szociális és egészségügyi rendszer, az oktatás állapota és a környezetvédelem mellett. A szerzők szerint a versenyképesség időintervallumban vizsgálandó, vagyis az adott ország milyen versenyképességi szintről indult el a vizsgált időszak elején és hol tart a vizsgált időszak végén (Aiginger et al. 2002).

A nemzeti szintű versenyképességet képességként értelmezi és definiálja Trabold és Schüller. Ezek a tulajdonságok: az értékesítés, vagyis az előállított termékek exportálhatóságának képessége, a termelési tényezők vonzásának képessége, illetve az innovációs képesség (Trabold, 1995; Schüller, 2000). Egy adott ország versenyképessége általánosságban nem igazán kapcsolható össze a keresleti és kínálati oldal eltérő adatai és mérési problémái miatt. A keresleti oldalon általában az export/import arányt, illetve piaci részesedést, kínálati oldalon az adott termékegységre jutó munkaerőköltséget szokták figyelembe venni (Török, 2003).

Lengyel 2000-ben írt cikkében a versenyképességet gyűjtőfogalomként értelmezi, amely azt a hajlandóságot és adottságot mutatja, ami szükséges a piaci versenyben való pozíciószerzéshez és hosszú távú helytálláshoz. Kiemeli, hogy a versenyképesség mindig piac-, input- és versenykörnyezetfüggő, így a mindenkori piaci környezet sajátosságai miatt a versenyképességnek más-más jellegzetessége lehet a meghatározó

22

(Lengyel, 2000). Lengyel megfogalmazásában a versenyképesség országok esetében, - a globális verseny keretei között - a termelékenység szintjéhez és a növekedés üteméhez köthető (Lengyel, 2003).

Chikán és társai 2006 meghatározásában egy nemzetgazdaság versenyképessége abból áll, hogy „úgy tud létrehozni, felhasználni, illetve a globális verseny keretei között értékesíteni termékeket és szolgáltatásokat, hogy ennek során állampolgárainak jóléte és saját termelési tényezőinek hozadéka fenntartható módon növekszik” (Chikán et al.

2006. 8. o.). Ez a megfogalmazás és értelmezés az OECD elveihez és megfogalmazásához hasonlóan közelíti meg a nemzeti szintű versenyképességet.

A gazdasági versenyben a versenyzők képességein, tudásán és lehetőségein van a hangsúly és alapvetően maga a verseny nem függ a versenyzők számától. A verseny egy olyan állandó, soha meg nem szűnő megmérettetés, amelyben a győzelem elnyerése érdekében, de minimálisan egy jobb pozíció megszerzése reményében addig vesznek részt a szereplők, ameddig az ehhez szükséges képességeiket fenn tudják tartani. A versenyképesség tehát a versenyben maradás képességét jelenti (Tolnai, 2012).

A nemzeti versenyképesség eltérő fogalmi értelmezéseivel foglalkozik Szentes 2012-es cikkében. Véleménye szerint szükség2012-es lenne a nemzeti versenykép2012-ességet összefüggéseiben vizsgálni. Egyrészről az országok gazdasági adatainak elemzését célozná meg a világgazdasági helyzetük javítása szempontjából, másrészről pedig az adott országhoz tartozó természetes és jogi személyek vizsgálatát jelentené a nemzetközi piacokon megmutatkozó világpiaci versenyképességük alapján (Szentes, 2012).

Szilágyi a versenyképességet statisztikai megközelítésben, gazdasági egységek, régiók és nemzetgazdaságok szintjei szerint kategorizálta. Megközelítésének lényege, hogy a sporteredményekhez hasonlóan a verseny győztese egyben a „legversenyképesebb” is.

Elemzésében a verseny résztvevőit az országokra, vagyis a nemzetgazdaságokra szűkíti. A bevont országok száma és a különböző vizsgálati szempontok szerint az

23

elemzés lehet: „célország központú” és „célország nélküli²”. Elemzésében hangsúlyozza, hogy a célország nélküli statisztikai elemzések, vagyis a versenyképességi rangsor eredmények - az eltérő indikátorok használata ellenére - nem mutatnak jelentősebb különbségeket (Szilágyi, 2008).

Barakonyi a nemzetgazdaságok versenyképességét úgy határozza meg, hogy képesek bizonyos javakat, illetve szolgáltatásokat másoknál kedvezőbb feltételekkel előállítani (Barakonyi, 2014). Tömörebb megfogalmazásban, a nemzeti versenyképesség alapvetően egy ország fejlődésének útját és lehetőségeit jellemzi. „A versenyképesség nem egy szűk gazdasági kategória, hanem jelentős társadalmi tartalommal rendelkező, a nemzeti sajátosságokra, illetve intézményekre nagymértékben támaszkodó jelenség.

A versenyképességi elemzésekben nagyon is helye van az oktatás, ezen belül pedig a felsőoktatás bevonásának” (Chikán, 2014. 583. o.)

A World Economic Forum (WEF) először 2004-es jelentésében definiálja a „nemzeti versenyképességet” úgy, mint egy adott ország azon képességét, amely hozzásegíti az országot az egy főre eső GDP fenntarthatóan magas rátájának eléréséhez. A WEF 2006-os versenyképességi jelentése szerint pedig „versenyképesebbnek az a gazdaság tekintendő, amely közép- és hosszú távon várhatóan gyorsabban növekszik.”. A WEF 2011-es kiadványában a versenyképesség egy ország termelékenységi szintjének olyan megfogalmazása, amelyben az adott ország intézményeinek, szakpolitikai céljainak és tényezőinek összességét veszik figyelembe (WEF 2004, 2006, 2011; Csuka, 2012). Az International Institute for Management Development (IMD) a nemzeti versenyképességet bővebb értelmezésben használja. A GDP/fő, illetve a termelékenység mellett politikai, kulturális és szociális dimenziókat is a versenyképesség részének tekinti (IMD, 2015; Bris et al. 2015).

Az említett megfogalmazásokból is jól látható, hogy a nemzeti szintű versenyképességet meghatározó ismérveknek nincs egységesen elfogadott keretrendszere. A nemzeti szintű gazdasági stratégiaalkotás szempontjából fontos az adottságok pontos ismerete és a célok egyértelmű meghatározása. A makrogazdasági

2 „A célország nélküli” összehasonlítások például az IMD (International Institute for Management Development) és a WEF (World Economic Forum) GCI (Global Competitiveness Indexe)

24

értelemben vett verseny azonban elválaszthatatlan a nemzetgazdasági (politikai és a szakpolitikai döntések következtében kialakult helyzetektől), illetve a globális környezettől.

A gazdasági versenyképesség fogalma összességében a globalizáció terméke, amely szoros kapcsolatban áll az adott országban működő vállalatok igényeinek kielégítésének szándékával. Vállalati igényeknek megfelelő, magas színvonalon képzett, nyelvtudással rendelkező munkaerőre van szükség, amely megléte vagy hiánya jelentősen kihat a vállalati, ezen keresztül a gazdasági versenyképességre. A nemzetközi hallgatói mobilitás a gazdasági versenyképességet befolyásoló tényező.