KAZINCZY FERENCZ ÖSSZES MÜVEI.
HARMADIK OSZTÁLY.
KAZINCZY FERENCZ LEVELEZÉSE.
KAZINCZY FERENCZ
Ö S S Z E S M Ű V E I .
HARMADIK OSZTÁLY.
L E V E L E Z É S .
V. KÖTET.
KIADJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA.
BUDAPEST, 1894.
KAZINCZY FERENCZ L E V E L E Z É S E .
A MAG-YAK TUDOMÁNYOS A K A D É M I A
I R O D A L O M T Ö R T É N E T I B I Z O T T S Á G A M E G B Í Z Á S Á B Ó L
KÖZZÉTESZI
D
KV Á C Z Y J Á N O S .
ÖTÖDIK KÖTET.
1807.
MÁJUS1. — 1 8 0 8 .
JUNIUS30.
BUDAPEST, 1894.
A M A G Y A R T U D . A K A D É M I A K I A D Á S A .
| tfàftMR IRGOALMI
Budapest, 1894. Az Athenaeum r. társulat könyvnyomdája.
B E V E Z E T É S .
A Kazinczy Levelezésének ez ötödik kötete az 1807. év május elejétől a következő évi június végéig, tehát összesen tizennégy h ó n a p alatt írt leveleket tartalmazza, szám szerint 213 darabot, a melyek
nek több mint felét, 116-ot e kötetben is m a g a Kazinczy intézte barátaihoz, a kik az előbbi kötetekből m á r ismeretesek. Uj levelezői : özvegy gr. Gyulay Ferenczné Kácsándy Zsuzsanna, Kazinczynak egy
kori ideálja s «már csaknem mátkája», Fápay Sámuel, irodalmunk története megírásának egyik előfutárja, Tőkés János, az ifjú W e s s e lényi Miklós báró nevelője, Vályi Nagy Ferencz, a Homeros fordítója, Diószeghy Sámuel, az ismert «füvészkönyv» Írója, Kisfaludy Sándor, stb. Kazinczynak irodalomtörténeti és aesthetikai tekintetben egy
a r á n t legértékesebb levelei a tíáróezyhoz, Cserey Farkashoz, Des- sewffy József grófhoz, Kis Jánoshoz, Fazekas Istvánhoz, gróf Gyulay- néhoz, Fápayhoz, Rumy Károlyhoz, Szentgyörgyihez, Virághoz s az idősb Wesselényi Miklóshoz írottak.
Ezekből ismerjük meg a m o n d o t t idő alatt a széphalmi m e s ternek a magyar műveltség gyarapítása iránti t ö r e k v é s e i t : részint hogy az irodalommal való foglalkozást terjeszsze a hozzá csatlako
zott írói körben ; részint hogy buzdítson a haladásra, a műveltebb népek u t á n z á s á r a ; részint hogy aV maga ízlését mennél. feltétlenebb
nek hirdesse «Egyveleg irásai»-val s kritikáival ; részint hogy az írók
nak és közönségnek egyformán használható g r a m m a t i k á t adjon kezébe, s végre hogy a külfölddel megismertesse, milyen kincsei vannak hazánknak (régi codexek és nyomtatványok), m e g m u t a t v á n egyszer
smind, hogy Magyarországon csakis a magyar nyelv lehet «polgári nyelv».
Az előbbi kötetekből ismeretes «arkádiai pör» adatai is k i b ő vülnek egyben-másban. Kazinczy i m m á r a Csokonai emlékkövének
Kazinczy F. levelezése. V. I
VI Bevezetés.
felállításával foglalkozik, gyűjtvén lassankint a pénzadományokat, alku
dozván a kőfaragóval s újabb okokkal bizonyítván, hogy a tőle j a v a solt felírat legméltóbb a Csokonai szelleméhez. Midőn barátja, Cse- rey F a r k a s , a kitől az emlékkő felállításának eszméje származott, mintegy m a g á r a m a r a d v a látta a dolgot s e m i a t t némileg habozni látszott az összes költség elviselésében: Kazinczy összehasonlítva önmagát mint kezdő gazdát s osztozatlan hét testvér egyikét gazdag barátjával, az erős a k a r a t r a , mint a siker legbiztosabb eszközére utalt, hogy «ne engedjük magunkat elrettenteni oly dolgoknak t é t e létől, a melyek hasznot tenyésznek és a szép és jó magvát hintege
tik*. «Csak igazán akarjon az e m b e r valamit — írja Csereynek — s a dolog megyén. Tagadja meg az ember magától ezt s amazt, a mit m á r az idén a k a r t megszerezni, s a ki épen szegény, járjon egy ideig rongyban s egyék fekete kenyeret, s ezélt ér.» Azt hiszi, hogy a Csokonai emlékköve nemcsak a Csereyvel való barátságát fogja hirdetni, h a n e m azt is, hogy mindketten igyekeztek az emberi fajt nemesíteni.
E buzgalomtól új lángot kap a Cserey törekvése is. Szerelné, ha az országgyűlésen tanácskozó rendek is magukévá tennék az ő és Kazinczy eszméjét. Vay József válasza azonban, a kihez ez ügy
ben tanácsért és pártfogásért fordult Cserey, kevés biztatót t a r t a l mazott, a mi azonban k o r á n s e m ernyesztette Kazinczy buzgóságát, hogy a maguk erejéből állítsák fel a tervezett emlékkövet. «Golle- dálásunknak haszontalansága ingereljen — úgy m o n d — végrehajtani, a mit feltettünk.» Ezért azt tanácsolja Csereynek, a ki egyszerre több tervet forgat elméjében (Friedvalszky és Benkő arczképeinek lefestetését, Kolozsvárit botanicus kert állítását s Erdély és Magyar
ország egyesülésének előkészítéséi), hogy hagyjanak békét az «oly planumoknak, a melyekre idegen erő kell», s csak olyanhoz fogja
nak, a mit a saját erejűkből véghezvihetnek, szóval : egy czélra egye
sítsék anyagi és szellemi tehetségüket.
Míg azonban az emlékkő felállítása mind tovább és tovább húzódott, részint m e r t még folyvást várták az ajánlatokat, részint m e r t a kőfaragó, a kivel Kazinczy ez ügyben tárgyalt, megcsalta, azt állítván, hogy n e m kap m u n k á s t a kő kifejtésére, s csak később tudta meg Kazinczy, hogy a kő a szabad levegőn, h a fagy éri, szét- repedezik, tehát n e m alkalmas a kívánt czélra, az újabb halasztás alatt pedig a kőfaragó m e g h a l t : addig a széphalmi vezér költői iránya s felfogása mindjobban távolodtak a Csokonaiétól, s ebben
Bevezetés. VII
kell jó részt keresnünk az okát annak, hogy a szép terv p á r év alatt egészen elaludt. De a debreczeni írókkal folytatott polémia
továbbra is úgy tűnt föl Kazinczy előtt, mint egy tapasztalt és t a n u l t iró hareza egy tanulatlan tömeggel, a művelt népek példája u t á n indult haladás összemérkőzése az önmagával eltelt maradisággal.
T á m a d ó i iránt egészen kiengesztelődött, kivált mivel a harcz hevé
ben meg n e m értette Fazekas Mihálynak egy valóban n e m irodalmi polémiába illő czélzatát, a melyben Kazinczyt a debreczeni irók nevé ben síkra szálló Fazekas egy futó bolondhoz hasonlította ; s midőn m á r a czélzat valódi értelmét fölfogta, h a m v a d ó félben volt inge
rültsége. Különben ebből is azt következtette Kazinczy, hogy Debre
c e n írói még n e m tanulták meg, mily hangon szabad a közönség előtt védekezni és támadni, t e h á t egy okkal több arra, hogy önma
gát tekintse a pörben győztesnek. írói hevén, a melylyel a m a g a igazát védelmezte, nemcsak n e m talált semmi restelni valót, de sőt példákkal mutogatta, hogy a «tudományos csaták, valamint a v á r megyei és diaetai fontosabb tárgyú ellenkezések is, elhevűlés nélkül meg n e m esnek».
De különben is neki «fentebb czélja» volt az egész polémiával.
Ezt látta legalkalmasabbnak, hogy a mindenhez érteni akaró kis
városi íróval, a ki kellő megfontolással párosult tanulmány nélkül itél mindenről, valahára megismertesse a helyes Ítéletalkotás t é n y e zőit, s hogy megmagyarázza, mikép nemcsak helyes meggyőződés
van, h a n e m téves is ; és azoknak, a kik emebből indultak ki a vitá
ban, nemes érzéssel kell megvallaniok, hogy az ellenfél felvilágosítá
sai után m á s értelemben vannak. «Az úr — így szól Kis Imréhez — a mint írja, meg van nyugtatva. Maradjunk a mellett, m e r t én is meg vagyok. Küzdöttünk a publicum előtt, s a publieum vagy tanult azokból, a miket egymásnak mondogattunk, vagy múlatta rajtunk magát, vagy annak hitelében erősödött meg, hogy czivakodni r ú t dolog, s az sincs minden haszon nélkül.» «Ha én léptem túl a zsi
nóron, ha én vitattam a n e m igaz állítást, lakolni fogok az egész m a r a d é k előtt» — ezzel a megnyugvással utal Kazinczy az utódok ítéletére, a mely, ha n e m is a vitatott dolog lényegére, de a polémia főszempontjaira nézve kétségtelenül kedvezően hangzik iránta.
Az 1808. év első felében körülbelül együtt volt az emlékkőre szükséges költség. Egy p á r iró 83 forintot adott össze, Vay Miklós tábornok pedig egymaga 200 forintot; ez összeghez tehát m á r n e m sok kellett volna, hogy a terv végre valósuljon. Cserey most m á r
Bevezetés.
készséggel ígérte a hiányzó összeg kipótlását s mindenre, a mi szent,, kérte barátját, siettesse a kő elkészültét. «Lőrincznapi (augusztus 10.) vásárkor — írja Cserey ápril 21-kén — hogyha te is Debreczenben lehetnél, elmennék, és képzelheted, milyen ünnep volna azon nap r e á m nézve, melyen találkozhatnék veled és a Csokonai sírköve előtt ölelhetnélek és szoríthatnálak azon szívhez, mely náladnál forróbban egy barátját sem szerette.* (1108., 1111., 1115., 1118., 1134., 1205., 1274., 1313. sz. lev.)
Kazinczy azonban az előbbi csalódások u t á n most, m á r n e m t a r t o t t a sem olyan fontosnak, sem olyan sietősnek az emlékkő fel
állítását, hogy a miatt egyéb terveinek valósítását halogassa, kivált mivel a Csokonai költészetének becséről alkotott véleménye mind alább sűlyedt. P á r t o s Ízlésével s Ítéletével ez idétt Kis Jánost, Day- k á t és Virágot tartja az első magyar költőknek. «Csokonai n e m a r r a való — írja Kis J á n o s n a k — hogy az ő nevét ott említsük, a hol a te és a te társaid nevei említtetnek.* így aztán nincs mit csodál
nunk, hogy az előbb oly lángoló hévvel ápolt terv létesűlése elé gör
dülő akadályokon n e m tudott győzelmet vívni Kazinczy. De másrészt az ő kedvencz költőjének, Dayka Gábornak összegyűjtött művei ekkor estek át a censurán, s ő most m á r sokkal fontosabbnak t a r t o t t a először Dayka müveit tenni közzé, hogy az övéhez hasonló finom ízlés példáival hathasson a nemzetre. Kis J á n o s n a k az ő h á z a s s á gára írt epistolája magyarul és németül szintén ez időben jelent meg, valamint összes költeményeit is sajtó alá készítgette Kazinczy, a ki m a g a is vágyott m á r egy p á r év óta valami kiválóbb művel jelenni meg a közönség előtt. V á r t a is napról-napra a Rochefoucauld maximái, a Marmontel regéi fordításának és a «Magyar régiségek» első köte
tének megjelenését, de Haykul Antal bécsi n y o m t a t ó folytonos hite
getése miatt csak 1807. végén volt képes az idősb Wesselényi Miklós segélyével kinyomtatott Egyveleg írásainak s a következő évben a
«Magyar régiségek*-neki. köteteit a közönség előtt bemutatni. E mellett Sartory Bernát «Naturwunder des oesterr. Kaiserthums» (Bécs, 1806.) czímíí munkája lefordításába, illetőleg átdolgozásába is belefogott;
de n e m sokára a b b a n hagyta, mivel Dessewffy József gróf a zemplén
megyei gyűlés alatt azt az eszmét kelté benne, hogy egy g r a m m a t i k á t készítsen, m e r t «a Révaié hosszú és untató, a Verseghyé a u t o - dafét érdemlő eretnekségekkel v a n tele*. Alig hogy h a z a m e n t tehát.
Kazinczy a gyűlésről, legott előszedett minden magyar grammatikust,, de közűlök csak Révai után akart indulni, a «kinél ő nagyobb g r a m -
Bevezetés. IX matikust a magyarok közt, sőt csak olyat is, a ki vele egy pályát futni méltó legyen», n e m ismert.
A grammatikához n e m nagy önbizalommal fogott Kazinczy.
Tudta, mily sok akadály tornyosul eléje, mily sok téves nézetet kell lerontania, s m a g a sem gyűjtött elég anyagot arra, hogy a magyar nyelv törvényeinek s a finom, kicsiszolt izlés követelményeinek útját szabatosan kijelölje. Pedig ő első sorban ezt a k a r t a kimutatni. Aztán a r r a ügyek ezért, hogy az egyes szakaszok «elevenséggel. ízléssel s praecisióval legyenek írva, hogy a m u n k á t ne kellessék izzasztó fára- dással olvasni». De egyszersmind n e m tartózkodik bevallani, hogy
«herkulesi erő kívántatik az Augias istálójának kitisztítására». Mind a mellett azon lesz, hogy még az 1808. év n y a r á n bevégezhesse, s a mint egy pár jó barátja megbírálja, azonnal sajtó alá küldje.
A helyes szóejtésről szóló részt m á r el is készítette. Szokása szerint eldicsekedvén barátainak, min dolgozik most oly sietősen : azok előre örülnek, hogy a tervezett grammatika «egy megbecsülhetetlen aján
dék fog lenni». (1117., 1246., 1251., 1255., 1207., 1299. sz.)
Azonban e tervet c s a k h a m a r egy ehhez sok tekintetben hasonló, de teljesen elütő czélú m á s terv szorította háttérbe. Az adatokból, melyek a Kazinczy készülő grammatikájából reánk jutottak, kétség
telenül legérdekesebbek a Révai grammatikájának rendkívüli becsére vonatkozók. Ezek is mutatják, hogy a nagy nyelvtudósnak igazi érde
m é t senki sem t u d t a oly helyes szempontból felfogni akkoriban, m i n t Kazinczy, a ki többször kiemelte leveleiben, hírlapi czikkeiben s más műveiben, hogy Révai a magyar nyelv Adelungja, statora.
Ezért kívánta egy, önmagához és Révaihoz méltó t a n u l m á n y b a n i r á n t a érzett háláját leróni, életrajzát megírni s egész alakját a m a g a fényé
ben m u t a t n i be a nemzetnek. Egyelőre legalább a Révai születési évét s napját igyekezett földeríteni s a Kulcsár István lapjában közzé is tett egy hosszabb czikket erre vonatkozólag.
Az a terv, a mely nagyrészt az <'aesthetikai g r a m m a t i k a * írását a b b a n hagyatta Kazinczyval, az úgy nevezett tübingai pályaMrdésre szánt felelet készítése volt. Erre őt, mint mondja, P r ó n a y László báró ösztönözte ugyan, de akár a kérdés természetét, akár az a r r a írt feleletet vizsgálva, valószínűnek kell tartanunk, hogy Kazinczy ö n m a gától is vállalkozott volna a pályázatra s talán csak azért hivatko
zott minden alkalommal P r ó n a y r a , hogy úgy ne tűnjék föl írólársai
•előtt, m i n t h a csupán a jutalom csábította volna őt m u n k á r a , a mitől -— m o n d a n u n k sem kell — nagyon távol is állott.
X Bevezetés.
Az «egy magyar hazafi »-tói kitűzött pályakérdés több m i n t félszázad óta elsőrendű fontosságú volt hazánkban. József császárnak a n é m e t nyelv behozatalára vonatkozó rendelete óta pedig épen a legfontosabb volt. Eldöntése, illetőleg gyakorlati valósítása a nemzeti élet erősödését vagy megsemmisülését jelentette. Igaz, hogy az 1790—1-ki s az 1805-ki országgyűlésen alkotott törvényczikkek a magyar nyelv jogait jól-rosszul biztosították, de hogy e biztosíték nagyon gyönge volt, irók és közönség egyformán érezték. A magyar írók irodalmunk föllendülése óta legfőbb czélúl a nemzeti nyelv kifej
tését tekintették ; erre egyesültek kisebb társaságokba a múlt század
b a n ; erre törekedtek nagyok és kicsinyek verses és prózai m u n kákkal, érezvén, hogy a magyar nyelv fölvirágzása lassankint maga után vonja jogainak szilárdabb biztosítását a nemzeti élet m i n d e n ágában, a mi meg nemzetiségünk megerősödésének s kifejlődésének volt föltétele. Különösen Kazinczynak öntudatos működése irányúit e czél megtestesítésére. S most, midőn nyilvános pályázaton, a külföld szeme láttára kellett m e g m u t a t n i a magyar nyelv hivatalossá tételé
nek szükségét, lehetőségét s a nemzeti életre h á r a m l ó nagy hasznát :.
csak természetesnek kell tartanunk, hogy ő szálljon sorompóba a kérdés megvitatására, a ki a nyelv fejlődésének tényezőit régóta vizs
gálgatta, s másfelől legjobban tudta azt, hogy e kérdés megoldása mily mélyen érinti nemzeti létünk alapját. Magyarságának teljes hevét fölgerjesztette e kérdés, holott *• tudósaink, vármegyéink húsz esztendő ólta elég világosan kinyilatkoztatták vélekedéseket, az ország pedig egy néhány diaetákon meghatározott végzéseket szabott eranta». És épen ezért most minden egyéb tervet a b b a n hagyott, hogy összes tudását, hazafiúi és írói lelkének egész buzgóságát e kérdés meg
v i t a t á s á r a összpontosítsa.
« Mennyiben volna kivihető, tanácsos és a magyar királyságban, valamint a hozzácsatolt t a r t o m á n y o k b a n lakó különféle népek jól
létével s kiváltságaival összeegyeztethető a magyar nyelvnek a k ö z hivatalokban, jogszolgáltatásban és közoktatás terén kizárólagos hiva
talos nyelvvé emelése ? Megvan-e a magyar nyelvnek az e czélra múlhatatlanul megkívántató kifejlettsége ? S mily haszon vagy k á r h á r a m l a n é k ebből az országra politikai, kereskedelmi s irodalmi tekintetben ? »
Ezeket a kérdéseket tűzte ki a tübingai Cotta-féle k ö n y v k e r e s kedés útján 1808. márcziusában «egy magyar hazafi », száz arany- j u t a l m a t igérve a legjobb megfejtő munkájának, »Nem t u d o m — írja
Bevezetés. XI
Kazinczy Dessewíí'ynek — mit t a r t s a k azon «ungarischer Patriot»
felől ; ellenségi szándékkal van-e nyelvünkkel, vagy csak mogyoró
botba rejtve nyújt arany ajándékot a Delphi istenének.» De azonnal gyűjteni kezdi az adatokat s kérdezősködik barátaitól m á s orszá
gokra, m á s népekre vonatkozólag. Fogságának emléke azonban n e m engedi, hogy minden tartózkodás nélkül, szabadon szólhasson, a mi
«másnak sem épen bátorságos, hát néki!» Eszméi legott egymást űzik agyában, s a r r a törekszik, hogy azokat «tiszta rendbe» tudja hozni, s munkája «becsűletet szerezzen mind a nemzetnek, mind az írónak». «Megmondom nekik (t. i. a németeknek) — írja — hogy a m a g y a r n a k a deák törvény annyi, mint a Caligula magas oszlopokra raggatott törvénytáblái, és hogy a mit a német nyelvvel I. Rudolf 1200-ban tehetett, azt unokája, I. Ferencz, 1800-ban bizvást teheti a magyarral.»
A kérdés kitűzője a pályázóknak szabad tetszésére hagyta, hogy akár latin, akár n é m e t vagy franczia nyelven dolgozhatják m u n - kájokat. Kazinczy magyarul írta a magáét, és szándéka volt a kész m u n k á t másokkal átvizsgáltatni s a n é m e t Ízléshez alkalmaztatni.
Czímlevelén azonban czélja volt megmondani, hogy a mű : «magyar
ból fordíttatott».
A megfejtésnek július végére készen kell vala lennie, Kazinczy azonban még május első felében is csak a szándékot emlegeti s rövid előszavát írja meg. Azzal tisztában volt, mit kell m o n d a n i a ; de hogy miíép kell mondani, a mit akar, ez több aggodalmat oko
zott neki. «Mely könnyű v o l n a . . . felelni, ha szabad és tanácsos volna mindazt mondanunk, a mit m o n d a n u n k lehetne, mondani t u d n á n k ! Innocenli verba reperire facile e s t : modum verborum tenere difficile.» Hazafi keble fellángol, valahányszor ez «istentelen kérdés»
megfejtéséről gondolkozik, s épen azt akarja legfőként megmutatni, hogy a magyar e m b e r jellemének mintegy alkotó vonása a h a z a szeretet, a melynek csirája a hazai földben tenyészik. E h a z a s z e r e tet táplálta őt gyermekéveitől fogva, s ha kosmopolita színében t ű n t föl írótársai s még későbbi irodalomtörténetiróink előtt is, oka az, hogy Kazinczynak eszményi törekvései a nemzeti jellem erősebb nyilvá
nulásaival n e m egyszer összeütköztek a költészetben. De m a g a m o n d a fogságában egyik gondviselőjének, hogy egyetlen csöpp tokaji b o r á t sem tudja meginni, hogy arczczal hazája felé ne forduljon, mint a zsidó, mikor imádkozik, J e r u z s á l e m felé. S midőn fogsága után elő
ször hazai földre lépett, leborult s megcsókolta azt a földet, a melyen
XII Bevezetés.
megállott. «Bújjon el az a patrióta — úgy m o n d — a ki n e m k o s m o - polita is egyszersmind. De valóban a hazafiúi büszkeség sok virtus
nak anyja.» Azt tartja, hogy míg büszkék lehetünk magyarságunkra, addig van r e m é n y a n e m z e t jövőjéhez.
Május 20-ka táján derekasan hozzálátott a munkához, m e r t e hónap 26-ikán m á r azt írja P r ó n a y Lászlónak, hogy jól elhaladt benne ; s csakugyan a mondott időre készen is volt az egész fele
lettel. Eleinte Themistoklesnek a salamisi győzelem napján m o n d o t t emlékezetes szavait választá jeligéül : itáta%ov /ÁSV, axovaov ős (üss, csak hallgass meg) : később azonban, j o b b a d á n Kis J á n o s tanácsára, a ki attól félt, hogy a hazafias gerjedelem egészen elragadja Kazin
czyt, megváltoztatta jeligéjét, «Nem jó — így szólt — a h a t a l m a s ellenfélnek sraz-aj-ov-okat kiáltozni. Elég volt 2387 napig !» E helyett Schiller ismeretes szavaiban, «Stolz will ich den Spanier», állapodott meg, oda czélozván vele, mint m a g a írja, hogy «az uralkodó örül
het, hogy bennünk hazaszeretet lobog, melynek egy része a nyelv szeretete.»
Barátai közül, a kikhez adatokért fordult, leginkább Dessewífy Józsefet érdekelte a kérdés. Ő is sokat elmélkedett arról, s midőn néhány új eszmét megállapított, szokása szerint hamarjában meg is írta feleletét egy levél alakjában s elküldé Kulcsárhoz a Hazai Tudósítások s z á m á r a , a hol azonban, valószínűleg a censura miatt, meg n e m jelenhetett. De hogy mit foglalt m a g á b a n az értekezés : eléggé tudhatjuk a Kazinczynak írt leveleiből. «Nincs nemtelenebb kegyet
lenség — írja — mint valamely országot honi nyelvétől lassan-las
san megfosztani akarni. Minden nemzetnek szintúgy, mint minden embernek, az önnön m a g a szeretete lelkébe vagyon oltva ; ez belső sajátja az embernek, ezt t e h á t bántani nagyobb durvaság, mint a k á r melyik m á s külső s a j á t u n k a t . . . Mihelyest n e m adunk vagy n e m a d h a tunk egy nyelvet az egész világnak : minden független országnak a m a g a nyelvét meghagyni tartozunk.» Nemcsak a priori vett okokkal, h a n e m úgy szólva a kérdés gyakorlati oldaláról elvont következteté
sekkel bizonyítgatta felfogásának helyességét : hogy a latin nyelv egészen megromlott, s a németek sem m a r a d t a k mellette, pedig ott is hivatalos nyelv volt. Miért akarják tehát, hogy mi a latin vagy n é m e t nyelvet használjuk hivatalos nyelvűi? Talán a sanctio p r a g - m a t i c á r a h i v a t k o z n a k ? Lehet. De e törvény «nemzeti függetlensé
günket m e g e r ő s í t i . . . Magyarországban t ö b b népek, több nyelvek, de csak egy nemzet, egy constitutio vagyon ;» s még ha hódított n e m -
Bevezetés. XIII
z e t volnánk is, akkor sem volna igazságos és észszerű idegen nyel
vet erőszakolni reánk. A kérdés utolsó részét Dessewffy n e m t á r gyalta, csak új szótárainkra utalt. «Annyit tudok — így vélekedett e r r e vonatkozólag — hogy Luther Márton idejében készült m a g y a r fordítása a szentírásnak sokkal jobb és kellemetesebb az akkori n é m e t fordításnál ; h a t e h á t azóta megelőztek minket, n e m nékünk, hogy pedig mi meg n e m előztük őket, azt csupán nekik lehet tulaj
donítani !»
Kazinczy meg épen a m a g y a r nyelv és irodalom föllendülésé
nek m a g y a r á z a t á v a l akart hatni bírálóira. Ezen kívül éles hangjával, a melyet az igazság érzése s a hazafiúi boszús aggodalom sugalltak.
A ki — úgy m o n d — e kérdést vizsgáltatni kívánja, azt «a gyanút t á m a s z t j a m a g a felől, hogy n e m ismeri nyelvünknek becsét s eddig n y e r t gyarapodását, vagy a deák s német nyelveknek balszeretete által el vagyon foglalva, s kétsége s tudakolódása csak alakos for
tély*.'' De mégis köszönetet m o n d az ismeretlen hazafinak, hogy a l k a l m a t nyújtott az igaz ügy b a r á t a i n a k okaik újabb előadására s ellenfeleik elnémítására; m e r t «ha a p e r t elvesztjük, az n e m az ő vétke lesz, h a n e m a miénk, kik az igazságnak n e m fogtuk eléggé buzgón pártját s ügye védelmezésében elfáradtunk, minek előtte a viadal véget ére». Ő számot vetett a h a t a l m a s ellenféllel, a ki ellene szegezi m a g á t «a n e m z e t kétségbevehetetlen javának és dicsőségé
nek*, s látja, mily «egyenetlen a viadal,» melyet velük küzde
n ü n k kell. «Ők mi ellenünk erővel s kelepczével j ö n n e k : mi m a g u n k a t az igazság és hazaszeretet aegisével védelmezzük.* De bízik a bírálók nemes érzésében, hogy úgy ítélnek, m i n t h a m a g y a rok volnának, nyelvünk az ő nyelvük volna, s tudnák, hogy ez üldö
z ö t t nyelv «minden ápolás nélkül, sőt elhagyva s még rosszabbul mint csak elhagyva, n e m épen sok idő alatt mennyire m e n t * .
«A koszorú s dicsőség légyen azé, a kinek azt a végezések rendel
ték, csak a jó ügy érjen diadalmat.*
Kazinczy nem igen hitte, hogy a pályadíjat ő nyeri el, pedig s z e r e t t e volna mind a kérdés fontossága miatt, mind pedig azért, mivel testvéreinek mintegy kézzelfoghatólag a k a r t a m e g m u t a t n i , mennyire érdemes az irodalomnak élni. <'Szeretném elnyerni a koszo
r ú t — írja Kis J á n o s n a k — csak azok m i a t t is, a kiknek velem m o s t és m á r hét esztendő ólta bajok van, s még azt az ö r ö m ö m e t is háborgatják, hogy irkálok. így elcsendesednének.* Reménye, tudjuk, n e m teljesült, s munkájából csak «A magyar literatura történetei«
XIV Bevezetés.
czimű fejezet jelent meg 1814-ben.*) (1287., 1290—1292., 1301—1305.
1316. sz.)
E kérdés fejtegetésével egyidejűleg, sőt m á r előbb, újra föl
merült a magyar akadémia eszméje is Teleki László gr. «Esdeklései»
czimű munkája nyomán. Dessewffy azt várta volna az akadémiától,, hogy az idegen nyelvű hazai népeket magyarokká tegye s első sor
ban a magyar nyelv teljes szótárát készítse el. Kazinczy a nyelv fejlesztését n e m a k a r t a semmiféle testületre bízni, m e r t a tagok írói műveltségében s ízlésében n e m volt bizalma. Szabadon fejlődjék nyelvünk, mint a német, s n e m korlátok között, mint a franczia — ez volt ez idétt felfogása. Ezt pedig úgy hitte legbiztosabban elér
hetőnek, h a a legkitűnőbb külföldi m u n k á k lefordítására pályázato
k a t hirdetnének gazdagabb főuraink. Erre tüzeli P r ó n a y S á n d o r bárót, de siker nélkül. Midőn azonban Marm'ontel regéit kiadja, ettől fogva első sorban a maga példájára hivatkozik, h a nyelvünk fejlesz
tésének ügye szóba kerül. Mind tartalmilag, mind a külső kiállítás tekintetében valami olyan m u n k á t kívánt adni evvel a közönség kezébe, a milyet h a z á n k még n e m látott. Sokat költött a nyomtatóra, képmetszőre, minden m u n k á é r t h á r o m annyit fizetett, mint társai szoktak, de az eredménynyel még sem volt egészen megelégedve.
Nyomtatója s képmetszője egyformán megcsalták mind az időre, mind a papiros és betűk jóságára nézve. Hány ismerősét fölkérter hogy műve megjelenését siettessék Bécsben, s hogy ragadott meg minden alkalmat, hogy két esztendei halogatás után valahára kiad
hassa első nevezetesebb művét, a melytől oly sokat v á r t ! S mégis,, mikor a példányokat szétküldi, n e m győzi panaszszal, hogy neki annyi mindenfele akadály útját állja. De lelkesedése azért n e m csök
ken, nemes lelke h a m a r kiengesztelődik: az út meg van törve, s fordításainak többi köteteit rendezgeti sajtó alá.
Eleinte azt hiszi, hogy az első kötet c s a k h a m a r elkel, s jövedelméből munkája folytatólagos köteteit is kiadhatja. Öt forintra szabja egy példány árát, a mi, önvallomása szerint is, hallatlan á r magyar munkánál. Eggenberger könyvárus azt jósolja neki, hogy ily drága áron csak igen kevés példányt vesznek meg. Erdélybe n e m i s m e r egy példányt sem küldeni, m e r t «ott rosszul fizetnek s adósok m a r a d n a k * . Cserey F a r k a s t kéri tehát föl, járjon kezére az eladás
nál, m e r t «Erdélyben 200 példánynak kell elkelnie, különben a
*) Erdélyi Múzeum, 1 — 10. I.
Bevezetés. XV
h á t r a levő négy t o m u s megjelenése elmarad. » E mellett pártfogók után néz s főleg azoktól v á r n á ügyekezetének gyámolítását, a kiknek arczképeit művének hátralevő kötetei előtt kiadni szándékozik. De hol' talál egy másik Wesselényi Miklóst, a ki csak ötszáz forinttal is segítse egy-egy kötetének megjelenését? Hiába panaszkodik, példá- lódzik, kér, esdekel a tehetősb főurak előtt: kérelme siker nélkül, hangzik el, s megindított Egyveleg írásait megint h a t esztendeig n e m folytathatja.
Azonban az első kötet irodalmi értéke teljesen kielégíti a szer
zőt, pedig azt hallja, hogy a pesti írók némelyike szerint fordítását
« érteni n e m lehet ». Erre az a válasza, a mit szent Ágoston mondott a szentírásról: «si obseura est, pereuntibus est obscura». Nem is kívánja, hogy mindenki megértse. «En azt csak azoknak a k a r t a m érthetővé tenni — mondja — a kik a franczia conversatio stílusát ismerik. » De akkor hogyan kívánhatja, hogy műve oly drágán elkel
j e n ? Ö nem a közönségnek, h a n e m az íróknak szánta munkáját:
a m a z csak úgy értheti vala Marmontel fordítását, ha az olvasást a második részen kezdi, hol «magyar scenájú regék v a n n a k ; h a pedig azt sem érti, többet a könyvet meg ne nyissa ».
Dessewffy is azt hiszi, hogy a magyar közönségnek még hozzá kell művelődnie a Kazinczy fordításának megértéséhez, mert a for
dító a franczia nyelv finomságait akarta nyelvünkben utánozni, a hol a legszebb szólamok még rejtve vannak. A társalgás nyelve n e m fejlődhetett ki nálunk, m e r t a magyar műveltebb közönség francziáúl és németül beszél.
Épen ezért kívánta Kazinczy a franczia és n é m e t nyelv szép
ségeit átültetni nyelvünkbe, hogy az idegen beszédhez szokott mívelt közönség a mi nyelvünkben is valami olyat lásson, a mihez az ide
gen nyelvekből hozzászokott. Az idegen szólamok — így vélekedtek Kazinczy barátai is — h a nyelvünk természetével szöges ellentétben nincsenek, minden újságuk mellett is terjedni fognak lassankint s a használat útján megszokottakká válnak. Dessewffy példákat is hord fel, a melyek a szebb franczia szólamoknak szerencsés magyarosí
tásai. Ilyenek szerinte: «a hiúság leányai », « eszméletek ideje » (le temps de rêveries), «legbatoritobb felfododzetek» (nudités encoura- geantes), «reszketek belé», stb., a melyeket «mint a jó gyümölcsnek magvait a gyömölcscsel együtt oly számosan és oly szerencsésen hullat azon édességgel rakott termékeny elme a m a g y a r l i t e r a t u r á - n a k még helylyel-helylyel parlagos mezejére.*
XVI Bevezetés.
A Hazai Tudósítások azt ítélte Kazinczynak szóban levő m ű v é ről, hogy «a ki a szépet, a ki a gyönyörködtetőt keresi, ezen m u n k á b a n tágas mezőre talál». Mire Kazinczynak az a véleménye, hogy Kulcsár nagyon megtanulta, mikép ne mondjon sok szóval is semmit.
Ő kritikát várt, n e m puszta dicséretet. Kérte is Kulcsárt, hogy a m u n k a bírálatát olyanra bízza, ki a fordítónak n e m barátja. Kulcsár ismertetése azonban nagyon távol m a r a d t a kritikától. Legfölebb a Kazinczy véleményét ismételte, hogy «ez az első kötet a franczia atticisnmssal s elegantiával ismerteti meg az olvasót».
Csakugyan Kazinczy erre törekedett s a fiatalabb írók figyelmét épen a r r a az ellentétre irányozta, mely az ő és a többi magyar irók művének stílje között szemmel láthatólag feltűnt. «íróink stílusa
— m o n d a — nehézkes, idétlen: ez tele van kecsesei, kellemmel, mint a Sallusté és Terentiusé a deákban.» Különösen a debreczeni és sárospataki írókkal és tanuló ifjúsággal szeretné m ű v é t megismer
tetni, m e r t sokan ott azt hiszik, hogy csak az tud magyarul, «a ki úgy beszél, hogy a gubások is megértsék,» s n e m akarják belátni, hogy Marmontel regéinek fordításához új nyelvet kellett a fordítónak alkotnia.
írói becsvágya mégis legtürelmetlenebbűl v á r t a a «mester»
Ítéletét most is, mint h u s z o n h á r o m évvel az előtt a Gessner fordítá
sára nézve. Báróczy felelete azonban hírűi sem elégítette ki a Kazinczy művészi önérzetét. Udvarias köszönetet m o n d ugyan a megemlékezésért, de n e m találja helyesnek, hogy oly d a r a b o k a t is lefordított Kazinczy, a melyeket régebben m á r ő is átültetett nyel
vünkbe. Ebben vetélkedést lát, a mi vagy az egyik, vagy a másik félt mindig megsérti. «Ha — úgy mond — a második fordítás jobb az elsőnél, úgy ennek írója megpirul: ha rosszabb (mely esettől Brúder U r a m n e m tarthat), úgy amaz épen nevetségessé teszi magát.»
Még n e m oly gazdag a magyar irodalom, hogy egy-egy m u n k á n a k kiilönb-különbféle fordításával duskálkodhassék. Szerinte az írói műveknek ínég csak szaporításáról kell gondoskodni, hogy «minden
féle olvasó ínye szerint valót kaphasson, és úgy terjedjen a m a g y a r literatura».
Kazinczy m á s véleményen van. Ő n e m a m u n k á k nagy s z á m á tól, h a n e m a kiválasztott írók classicus ízlésétől várja az irodalom föllendülését. Nem versenyezni akart a fordítással, csak tehetségét gyakorlottá. Soha sem szédítheti vala őt annyira el a hiúság, hogy m a g á t mesterével összehasonlítani merészelje. Mindazáltal n e m haboz
Bevezetés. XVII
kimondani, hogy «classicus íróknak az a sorsok, hogy tisztelőik egy
mással vetekedve próbálgassák rajtok erejöket.» így reményű «leg
könnyebben s legbizonyosabban nyelvünknek kicsinosodását, melynek első s legfőbb czélnak kell lenni.» Arra nézve pedig, ha valaki az ő fordítását inkább kedvelné a Bároezyénál, azt jegyzi meg, hogy az ilyen olvasónak vagy kritikusnak a világért sem szabad elfelednie, mennyire haladhatott «harmincz esztendei esinosgatás után* a magyar nyelv. (1118., 1122., 1132., 1136., 1146., 1176., 1209., 1222., 1235., 1251., 1267., 1282., 1288., 1301., 1310. sz.)
Még sebesebb léptekkel h a l a d h a t előre nyelvünk, ha íróink a neologismusoktól és litúráktól n e m rettegnek, a mikhez még most n e m értenek. A kritikai folyóirat is sokat segíthetne. Örömmel hallja, hogy Kis J á n o s , a kit 1808-ban választottak soproni pappá, ilyen folyóiratot szándékozik kiadni. Mondanunk sem kell, hogy ő szívvel
lélekkel hozzácsatlakoznék, hisz évek óta sürgette m á r egy kritikai lap megindítását. S a míg a Kis J á n o s terve bármikép valósulhatna:
a Bécsben kiadott «Neuere Annalen der Literatur des oesterreichi- schen Kaiserthums* czímű folyóiratban közli a jelesb magyar m u n kákról kritikáit a R u m y n é m e t átdolgozásában. Ezen kivűl leveleiben mondja el Ítéletét Verseghyről, Bacsányiról, a ki iránt legkíméletle
nebb, Kis J á n o s és Döbrentei verseiről s Kisfaludy Sándor regéiről.
Hamis szempontjai mindenikben könnyen észrevehetők, de legkivált a-Kisfaludy Sándorról hirdetett Ítéletében. Azt írja, hogy regéiben csak egyetlen stróphát talált, melyet kétszer is kedve volt elolvasni, s Virágra hivatkozik, a ki szintén hasonlókép ítélt. Már ekkor emle
gette a költői megtizedelést, bár e p i g r a m m á b a még n e m foglalta is tanát. De később enyhült szigora. Dessewffynek m á r talál benne dicsérni valót is, magával az íróval szemben pedig szokott udvarias bókjain kivűl a regék egyik jelességét igen helyesen emeli ki. Érzi ugyan, hogy Petrarca sonettjei bájolóbbak, mint «ez a könnyebb verselésű daliás:» de örömmel vallja meg, hogy Kisfaludy fényt derí
tett h o n u n k r a az által, hogy «hazafiúi hangzatokat szólaltata, hogy ezen szerelmek zengései közé egy még szentebb zengés is egyvele- dett». «Az ilyenekben lelkem — úgy mond — még inkább lángolva csap a tiedhez». Kis J á n o s verseinek megítélésében a rímekre és verslábakra fordítja fő figyelmét s az úgy nevezett vers enjambé m ű v é szietlen sajátságait magyarázgatja; míg Döbrenteinek a maga költői irányára is igen jellemzőleg az eszményített neveket és tárgyakat ajánlja, m e r t a valóságnak n e m szabad hozzánk oly közel állónak
XVIII Bevezetés.
lennie. Különösen kifogásolja az ilyen nevet, mint a Julis- «Az olvasó
— írja — az ily versekben ideálisait szépségeket, félistennéket gon
dol, vár s egyszerre egy . szoknyás, vállas alak áll a Julis névvel
•előtte». Glassicai ízlését s felfogását így formulázza általánosság
b a n : «A széptudományok és ízlés dolgában annál tökéletesebb a
•mív, minél közelebb járulunk a classicusok példájához: annál szen- vedhetetlenebb a mív, minél távolabbra tévedtünk tőíök.» Ily szem
pontból nézi a hírnevesebb magyar írók műveit, de a kezdőknél nem alkalmazza, kivált ha az ő zászlaja alá látja seregleni őket.
Kisfaludy Sándornak előszavával sincs megelégedve, m e r t őt Bacsányi után említette föl a r e á h a t ó írók között, Kis Jánosról egészen meg
feledkezett, Virágot pedig «Krisztussá feszítette*, hogy t. i. Verseghy és Bacsányi között hozta fel. Annál jobban tetszett neki a Bolcréta ajánlása, melyben az ifjú Fáy ezt az önvallomást t e t t e : «Hogy anyai nyelvembe belé szerettem, hogy indulataimat rajta nemesíthettem, s hogy végre rajta írtam, — azt csak a szép m a g y a r Kazinczynak köszönhetem!* (1132., 1155., 1166., 1175,, 1177., 1190.. 1227., 1246.,
1247., 1262., 1268., 1276., 1279., 1285., 1291., 1294. sz.)
De Kazinczy nemcsak az írókról szerette ítéletét hallatni, h a n e m az országgyűlésen szereplő kiválóbb férfiakról is. Felsőbüki Nagy Pált különösen m e g t á m a d t a , a miért az 1807-ki országgyűlé
sen egyik beszédjében azt mondotta, hogy a magyar alkotmánynak nyolezszáz éves fennállása azt mutatja, hogy azon semmit sem kell változtatni. Kazinczy szerint eszes embernek n e m volna szabad ilyesmit mondani. Hazafisága összeolvadt loyalitásával. Fölötte saj
nálta, hogy az 1807-ki országgyűlést a nélkül zárta be a király, hogy a sérelmeket orvosolta volna. Élénken érezte, hogy a király és nemzet közt t á m a d t bizalmatlanság nem szülhet jót, és semmitől sem félt jobban, mint a túlzástól, heveskedéstől s az izgatott kedé
ly űek elkeseredésétől. Megértvén a rendek az országgyűlésen, hogy sérelmeik tárgyalása újra elhalasztatik: Nagy Pál hivatkozik Napó
leonnak a m a szavaira, melyekkel a Habsburg dynastia és a magyar nemzet közötti látszólagos ellentétre alapította reményét, így szól
v á n : «Nem félek én a magyaroktól, m e r t azok tudják, hogy nékik oly királyok van, a ki tőlök mindég kér és vesz, de sérelmeiket soha elő n e m véteti a diaetákon*. A személynök Nagy Páltól meg akarta vonni a szót, de Nagy Fái n e m hallgatott el. míg mondani valóját el n e m végezte. Kazinczy épen nem t a r t o t t a helyesnek, hogy a magyarok a kívánt segély megadását akkor kötik föltételekhez,
Bevezetés. XIX mikor a monarchia a legnagyobb szükségben van, s épen Ferencz királytól tagadják meg azt, a ki n e m e s kiengesztelődésének Vay Miklós tábornok iránt oly szép tanúságát adta. midőn őt tábornoki r a n g j á b a visszahelyezte. Ha Mária Teréziának vért és életet áldozott n e m z e t ü n k : «miért ne a d h a t n á n k Ferencznek, kinek n e m vér s élet, h a n e m pénz kell most, pénzt ?» «Alacsony nemzet az, — úgy m o n d — mely az a r a n y a t feljebb becsüli a vérénél.» Elismeri azon
ban, hogy az uralkodónak is könnyítenie kellett volna a sokszor felpanaszolt sérelmeken, de mégis megnyugszik a kényszerűség alkotta helyzetben. «Ha csak pénzbe kerül az áldozat, szívesen mind azt, .a mit e l v i s e l h e t ü n k . . . A fejedelem és h a z a közt lévő viszontbizalomért
minden eszes hazafi kész pénzt áldozni.» Ugyané véleményének ad .kifejezést, midőn így szól: «Átkozott hazafi az, a ki a fejedelem és h a z a iránt n e m egyenlően hű, és a ki az egyik félnek a másik k á r á val akar többet adni. Innen erednek a bízatlankodások, pedig m i n den veszedelemnek ez a kútfeje.» Cserey F a r k a s e részben n e m ért egyet Kazinczyval. Szerinte az uralkodó kívánságának teljesítése a magyar alkotmánynak sarkalatos tételébe ütközik s a m a r a d é k r a is t e r h e t ró. «Nem értem — írja — hogy ő felsége, ha n e m adott volna Magyarország most egy b a t k á t is, miért ne kívánná garanti- rozni constitutionkat, holott csupán a tartja fenn mind fényét, mind erejét trónusának.* A nemesi szabadságokon nagy csorbát üt a
«status szükségén való segítés.* És ha a magunk romlásával b ő k e - zűleg segítjük «nemzetünk esküdt ellenségeit,* a legvigyázatlanabb, leggondatlanabb lépéseket teszszük. «Látom — úgy mond — lelkem
ben a jövendőt és iszonyodom.* A magyar mindig nemes lelkű a veszélyben, de arról senki sem gondoskodik, ha «vajjon a mi adó
dik, a magyar status szükségeiből való kifeselésre fordíttatik-e».
«A volt fő hibája nemzetünknek eleitől fogva, hogy maga dolgairól gondoskodott legkevesebbet.»
Kazinczy oly sötétnek látja a m o n a r c h i a felett összetornyosúlt veszély felhőjét, s oly szorongató izgalmak környékezik Napóleon
világfelforgató győzelmeinek hallatára, hogy semmi áldozattól nem riad vissza, csak a magyar alkotmány épsége fenmaradhasson.
Hazafias felbuzdulással kiált átkot arra, ki alkotmányunkat most vagy bármikor fel akarja forgatni. «Jó, n e m jó — írja — én n e m k é r d e m : óhajtom örök m e g m a r a d h a t á s á t . Marhának szülte azt a t e r
mészet, a ki minden ólat jónak tart, a hol jól lakhatik. Engem a sors magyarnak szült, s magyar akarok maraclni.» De azért n e m
XX Bevezetés.
irtózik némely változásoktól, ha azokban a király és n e m z e t egy
mással megegyeznek. S most, midőn a csatazaj hozzánk hallatszik,, midőn m á r szomszédunkban lángol a harcz t ü z e : egy pillanatig sem szabad kétkedni az országnak, hogy "a fejedelem csak jót akar, s hogy a közte és nemzetünk közt levő szövetség erején nyugszik h a z á n k létele. (1126., 1142., 1176., 1180., 1202., 1207., 1212., 1214,, 1247., 1254., 1255., 1272., 1 2 8 1 , 1808. sz.)
Kevesen tudták a veszedelem fenyegető voltát a m a g a nagyságában úgy fogni fel akkor tájt, mint Kazinczy leveleiből látjuky S azért bízvást elhibázottnak tarthatjuk azok véleményét, a kik úgy tűntetik föl Kazinczyt, m i n t h a akkor is, midőn körülötte a föld szinte megrendült, s egész Európa visszhangzott az ágyúk dörgésétől, pusztán csak az írói művészet szabályairól, a jó vers kellékeiről és saját dicsőségének emeléséről gondolkozott s részvétlenül nézte volna a politikai átalakulásokat. Jól tudjuk, mi volt alapja e véleménynek..
Kazinczy az írókkal költői s nyelvészeti, a politikusokkal politikai dolgokról értekezett. S mivel eddig j o b b a d á n csak az írókhoz inté
zett levelei voltak közzétéve: könnyen t á m a d h a t o t t az érintett téves
felfogás, a melynek alapján Kazinczy sem mint ember, sem mint magyar hazafi és író helyesen meg nem érthető.
A «haza fő literatora», a mint P á p a y Kazinczyt nevezi, csak
ugyan első sorban az általános míveltség terjesztéséről, az ízlés nemesítéséről s nyelvünk fejlesztéséről gondolkozik; de hogy lelke mélyen átérzette az ország szenvedéseit, az európai változásokból keletkezett sanyarúságokat, számos levele bizonyítja. Csakhogy bizalma lévén az uralkodóban s a k o r m á n y o n ülő férfiakban: úgy vélte, hogy a haza sorsa jó kezekben v a n ; s ha a polgár megteszi a mit tőle az idők és viszonyok követelnek, hívságos tépelődéssel nincs miért magát gyötrenie, annál kevésbbé, mivel neki sem k ö z - vetetlen, sem közvetett h a t á s a n e m lehet vala az ügyek folyamára.
De a hol független gondolkozásának jelét adhatta, a hol féltékenyen őrzött jogaink mellett szavát fölemelhette, ott szívesen m e g m o n d t a véleményét a nyilvánosság előtt is. Midőn például a sárospataki consistoriális gyűlésen előadták, hogy a «király kész fundust adni»
a protestáns iskoláknak, a legnagyobb rész örömmel fogadta ez ajánlatot. «Én valék az — írja — a ki felkölteni, hogy a királytól ez a segedelem nem kell, mert veszedelmes.* (1143. sz.) Csak a cen- sura szigorúságán n e m tudott megnyugodni. Hiába vette kezébe a z újságokat, semmit sem talált bennök, a mi az ország ügyeinek t á r -
Bevezetés. 'XXI
gyalására vonatkozott volna. Ezt oly veszedelmesnek tartotta, mint a hajósok a tenger csöndjét. Ő nagy barátja a nyilvánosságnak, s mivel élményeit lapokban közzé n e m teheti, levelekben írja le, m e r t így is «egy főből m á s főbe megy által a gondolat s lángot lobbant.*
(1154., 1242. sz.)
így terjeszti ő tudományát, h u m a n i s m u s á t s ízlését. Sokáig zaklatott lelke mind j o b b a n megpihen a családi élet verőfénye alatt.
Második gyermekének születése begyógyította az elsőnek halálával kapott sebét, s b á r folyvást voltak még viszályai testvéreivel, sőt anyjával is: családi boldogsága kiengesztelte sorsával. Ép oly nemes, mint megható idealismus, ép oly élénk szín, mint mély érzés ömlik el azokon a sorain, a melyekkel feleségéről s kis gyermekéről szól.
Midőn özvegy gr. (iyulayné azzal biztatja, hogy n e m sokára meglá
togatja őt Széphalmon, ezt írja neki Kazinczy: «Ha boldogságot a k a r Nagysád látni a földön, azt minden hántások mellett is az én h á z a m ban fogja lelni. Minden h á n t á s o k mellett is, mondom, m e r t azokat én is szenvedek. De azt szenvedni könnyű annak, a ki ily boldog, mint én vagyok.» (1145., 1200., 1214., 1225., 1254., 1259., 1293. sz.)
Kazinczyné teljesen osztozott férje idealismusában s épen oly kevéssé tudta megvonni a szűkölködőktől a segítséget, mint férje.
Érdekes a d a t erre, a mit Kazinczy Csereynek ír. Egyik ismerősüket adósságai m i a t t m á r börtönnel fenyegették külföldön, s Kazinczyék- hoz fordult segélyért. «Az én szép lelkű Sophiem — beszéli Kazinczy — felkiált, hogy mihelyt megkapja az atyjától az e s z t e n d e i , pénzét, azonnal megküldi a szerencsétlennek a kívánt 200 frtot.
A Sophie készsége felszabadított. Első postával írtam, hogy tegyenek rendelést a pénz fölvételére, m e r t Bécsben még 2 9 3 frtom m a r a d t a typographusnak fizetéséül.* (1254. sz.)
Kazinczy idealismusa azonban mint e m b e r n e k sem szorítkozott pusztán családi életére, ö n m a g á b a foglalta az minden jó barátját, vagy azt, a kivel valaha az életnek egy-egy derűit s emlékezetes óraját eltöltötte. Csak egy új a d a t o t hozunk fel e részben, mely a Kazinczy h u m á n u s felfogásának s nemes szivének oly kiválóan szép bizonysága. P r ó n a y Simon báró Hirgeist Annával, az Orczy báró tiszt
tartójánakleányával, a Kazinczy egykori r a b t á r s á n a k (Hirgeist Ferencz) testvérével, az akkori felfogás szerint mesallianceot kötött, mely a férj atyját, P r ó n a y László bárót, fiától s menyétől egészen elidegení
tette. Kazinczy békéltetőül lépett közbe. Nemcsak a balvéleményt kívánta lerontani, h a n e m a fiatal nőnek, ki még mint gyermek-leány
X X I I Bevezetés
megnyerte tetszését, midőn bátyját a fogságban fölkereste, annyi szép tulajdonságát festette az öreg Prónay előtt, hogy az idegenkedést lassankint sikerült valamennyire szétoszlatnia. Valami megmagya
rázhatatlan szeretetreméltóság van Kazinczynak mind hangjában, mind modorában, midőn Prónay Lászlót s fiait kérleli. Idéz a nő leveleiből, hogy tiszta szivét lássák a keményszivű após és családja;
elmondja, hogy ugyanakkor, midőn Prónay Simon a leányt nőül vette, két más kérője is volt, a kik gazdagok is, fényes születésűek is voltak. Szánalmat kér legalább a sokat szenvedett nő számára, hogy gyermekeinek atyjától elszakítva ne kelljen élnie, s végre a praedestinatióhoz folyamodik, mert «dolgainkat egy látatlan kéz kormányozza*. Jóllehet azonban minden követ megmozdít, hogy az
«angyali lelkű nő» iránt kiengesztelésre birja a Prónay-családot: köz
benjárásában oly éles körűitekintés, a vele ellentétes véleményűeknek oly finom kímélete nyilatkozik, a mennyi csak egy nagy írótól, a ki az írást valódi művészettel űzte, s egy fenkölt lelkű férfiútól vár
ható. (1190., 1230., 1246., 1275. sz.)
Az e tárgyú leveleire is jól illik Kis János véleménye, hogy Kazinczy minden levelében terjeszti az életnek igaz philosophiáját, még akkor is, mikor nem is gondolja. (1229. sz.)
Dr. Váczy János.
1107.
Tőkés János — Kazinczynak.
Méltóságos Ur !
Érdemekkel tellyes Férfiú!
Örömmel tellyesittém parantsolatját a Mlgs Urnák. — Felke
restem Haykul Typographus Urat, Hazámfiát. — Hogy ezen E m b e r nek esmeretségébe j u t o t t a m , egyedül a' Mlgs Urnák köszönöm. Szi
vembe z á r t Hazafi Polgár Mlgs Cserey F a r k a s Ur, az előttem kedves emlékezetű M. Vásárhellyről 14-ik Mart. írott Levelében találám ez holnap 14-én, a mikor is ezen Levelet vettem, a Mlgs Ur hozzám intézni méltóztatott Jegyzését, Haykul u r a t az írt szállásán n e m találtam fel, mivel onnan ki költözött; idő telvén belé, míg n y o m á b a a k a d h a t t a m , mivel az után ez a' harmadik, de igen jó és n e m e s mesterségéhez alkalmas H á z ; a' Kupferstecher Blaske urall [!] n e m beszéllhettem, mivel ezen ur sem otlan lakik, a' hová adressaltattam.
A' Posta m a indulván, ezen ugy gondolom, sietőbb tárgyal meg elég
szem, és a' m á s i k a t a' jövő P o s t á r a hagyom el. — Haykul Úrral való dolog tehát annyiba vagyon, hogy a' betűk ki vágynak szedve a! G. árkosig. Igen szép ujj betűk, igérte nékem, hogy ez holnap végével az első Darab készen leszsz. Néki meg engedhet a' Mlgs Ur, mivel a' költöződéssel, és még egyéb bevehető akadállyaival sok h á t r á l á s a volt. — Míg Bétsbe leszek, melly n e m sokáig fog tartani, minden másod n a p m e g fogom látogatni. Engem igen barátságosan fogadott. ígérte, hogy az elkészülendő Árkusoknak mutatóit a' Mlgs Urnák el fogja küldeni. Blaske Úrral holnap fogok beszéllni, és aztis tökélletesen el igazítván, a' jövő P o s t á n bizonyost fogok mivol
táról írni. —
Nevezetes Epoehába voltam Bétsbe, m e r t a' Császárnét m e g halva l á t t a m fekünni — N e m sok keservesekkel gazdag, de külöm- ben elég p o m p á s temetésén is jelen voltam, melly t a r t a t o t t tegnap,
Kazinczy F. levelezése. V.
2 1.1.07. Tőkés János.
az az 16-án Aprilisnek Dél uíánni 4 órakor. — — Stifft, egy Sza
már, de a' n é h a i1 Fejedelem Aszszonynak kedves embere, meg bizo- nyittá, mennyire használ a' régi Schlendrian mellett m a r a d v a okos
kodni a beteg körül. Ötszöri érvágás után idétlen gyermeket szüle a* császárné, annak koporsó lett mindjárt az ágya — s az az után követ
kezett Tüdő gyuladás az anyát is a' halottak országába küldé. — — Halála előtt h a t órákkal magához hivatta gyermekeit, meg áldotta, és azt az Anyai intést adá nékiek, hogy leg főbb képpen szánnyák a' szegényeket, és azokon könyörüljenek. — Szép ajánlás. — Midőn meghallottam, eszembe jutott Cátónak azon m o n d á s a : Miseros sub
levare bonum est, ast non gigni miseros proprium est semi Deorum.
Igaz is, m e r t a' szegényeken könyörülni a' salakja is tud az Ember
nek — n e m nagy dolog. De szegényeket n e m tsinálni és nyomorul
takat, többet tészen — h a t a l m á b a áll a' Fejedelmeknek — Ez ille
nék a' Fejedelemhez. — Talán ha Cátónak életét olvasta volna, megeshetik, inkább azt hagyta volna a' Gyermekeinek: Segíllyétek ugyan a' szegényeket, de vigyázzatok, hogy Ti szegényeket ne tsinál- jatok. — A' régi Példa beszéd meg változott, most azt mondják:
«A' gyermek és a' haldokló igazat szokott mondani» — A' halál az igazaknak álom — — Álmába az e m b e r bíbelődik azokkal, mellyeket ébren létébe tsinált — Nem tsuda, ha ő Felségeis, midőn m á r a' Morfeus országába utazna, azt mondotta, a' mit életébe gyak
r a n tsinált. — Mert azt mondják, hogy míg élt, sok szegény Legényt meg szánt. —
A' Fátum m a g a meg rettent, midőn látá, hogy a' szent végzés egybe kötött sorai meg köttve tartják h a t a l m á t ! — 0 sokszor meg
zavarja az Embernek czélját is. — De a' T e r e m t ő egy szelíd tekin
tettel r á néz fiaira — 's a' F á t u m zavaros ködéi eloszlanak, — 's az Emberek fiai esmét érzik a' jól tévő Napnak elevenittő sugarait. — A' Felső Végzés soha el nem felejtkezik arról, hogy a' Méltósággal tellyes Embernek p o r b a m a r a d n i nem lehet; az ő szár
nyai a' repülésre adattak. — — —
Miolta az Emberek inkább az Értelmet, mint az Emlékezetet kezdették mívelni, azt a' m ó d o t vették bé az írásba, hogy a' dologra a' Forschlagot, és az űberzugot meg teszik, de m a g á t n e m írják meg, azért hogy gondoljanak utánna, és önként találják ki az olvasók.
Itt énis úgy tettem, a' mit gondolni kell, a' Rostába hagytam, vagyis
1 Az eredetűén csak n. betű volt, Kazinczy egészítette ki a szót.
1107. [April végén] 1807. 3
a' Pókhálóba. — A! Plato Pókhálója a' nagy Legyeket és Dará'so- kat botsátotta által, az enyim pedig a' nagyobbakat tartóztatja benn. — —
A' Császár ő Felsége haza jött volt H. Károllyal a' Diaetáról, de Tegnap viszsza m e n t Károllyal, magával vitte nagyobbik Leányát, az ártatlan és szép Luisát. 'S minek utánna az ugy nevezett fekete Misén ki sírta volna magát, hideg tetemeit Feleségének itten hagyta. —
Nagy változások kezdődnek lenni [az] Udvarnál. Nyolcz órával az után, hogy a' Császárné szemeit vég képpen bé hunyta, két s e c r e- t a r i u s t egy lépésre Status Consiliariusnak tevének — itt van a' m o n d á s n a k Hübnere: « U n i u s destructio, multorum aedificatio.»
S t e p h a n e o U r ő Excját is (ki eddig a" Corona Hertzegét sötétséghez szoktatta, talán vagy azért, hogy a' világosságot osztán j o b b a n hasz
nálhassa, vagy hogy sebess sugarai a' világosságnak meg ne rontsák gyenge szemeit, vagy talán edjikért sem) Tegnap a' Menkő az Antichamberbe 11 órakor Dél előtt, az Enyedi Ref. Pap m o n d á s a szerént, meg ütötte, midőn véletlenül azt a' Választ k a p a : Excádnak most volt utoljára szerentséje felvezetni a' Princet. A' Hertzegét solenniter által adák Görögnek, hogy a' másik Hertzeggel edjütt nevelje. — Tiszta és Magyar Lelket szívjanak be az érdemes Görögtől! — !
Azt hallom, a* Diaetán Magyar Világ van. A' Kalotsai Érsek Deákul a k a r t propositiót tenni, mivel magyarul n e m tud — le pisz- szegették, el halgattatták. — A' Tótok és az el kortsosodottak dunnognak, mivel kenteiének magyarul tanulni. Istenem, melly érzés!
a' nemzeti nyelvet m á r kéntelenségből kell tanulni. Van é több illy Nemzet? — Vallyon a' Gravaminákkal mit fognak tsinálni, hiszem ő Felsége meg igérte volt, hogy a' jövő Diaetán orvosolja? Károlly Hertzeg Lajossal a' Diaetáról az Erdéllyi határok meg nézésére le fog menni, Lajos az Erdéllyi Diaetán jelen leszsz, némelyek szerént oda való Gubernátor a k a r n a lenni. Nem hiszem. —
Itt az a' hír futkos, hogy Sándor császár a' Diaetára jőne, m e r t a' Magyaroknak tsak szép Ember és mézes beszéd kelletik. Csúfság a' Németektől! Jaj a n n a k a' nemzetnek, melly a' könyen hivőségről esmeretes. Laptája az a' csalfa Világnak, és mint az ignis fatuus, maga magát emészti meg. Midőn magának, azt gondolja, oszlopokat készitt — tsalatkozik. Monumentumokat tsinál, melly felett a' szeren- Isétlen m a r a d é k midőn omladványá válik, és a' jó Érzésűek fatumát
1*
1Í08. Kazinczy — Cserey Farkasnak. 1807.
a' köríven hivő Nemzetnek sirathassák [?] Vigyázzunk, hogy meg ne erősítsük mostis a' Vélekedést. Olvassa meg az Allgemeine Zeitung 11. és 12. Febr. Darabjából ez alatt Siveisz a' Brémai Professor Oratióját. Ez egy ki mívelt, de roszsz szívű Ember. Napóleonnak hízelkedni akart 's úgy járt, mint Atillával a' Poéta, ki őtet Istennek nevezte. Mert hivatalából amovealtatta, !s írásait mint a' boltokba a' hamis portékát, benn tiltotta.
A' jövő P o s t á n írok a' Kupfersteeherről, addig pedig vagyok A' Mlgs Urnák
Béts i . . :.1 1807. alázatos szolgája Tőkés J á n o s mpr.
[Eredetije a m. tud. Akadémia könyvtárában: M. írod. Lcv. í\: 29. sz.'J
1108.
Kazinczy — Cserey Farkasnak.
Széphalom, Májusnak elsőjén, 1807.
Drága b a r á t o m ! Utolsó postával két leveledet vettem. Hála az egeknek, hogy valaha m á r házadnál vagy. így leveleink közelebb érnek bennünket. — Bár az ollyakat is kevés idő alatt t u d n á n k egy máshoz által szállítani, a' mik nem Postán mehetnek. Köztünk csak Szabolcs és S z a t h m á r Vármegye fekszik. Ha ezen Vármegyékben vala- melly biztos e m b e r t találnánk, a' ki ezt a' gondot m a g á r a vállalná, képzeld mit n e m nyernénk. Most Halmágyi és Nagy' Gábor Urak a' P o s táink: de hiszen ezek által sem boldogulhatunk, a' mint a' Zrínyi süveg mutatja. Képedet tehát m á s úton ne küldd, h a n e m a' J ú n i u s ban t a r t a n d ó Pesti vagy Debreczeni Augustusi vásárkor. Pesten Nemes születésű M o s ó c z i I n s t i t ó r i s G á b o r Könyvárosnak kellene megadatni az én adreszémmel, hogy ő azt szállítsa Kassára.
Az eggy magyarul mind beszéllő mind író szép tanulású fiatal ember.
Kereskedése' n e m é t Lipsiában tanulta annál a' Wolfnál, a: ki Könyváros is ugyan, de Tudós is egyszersmind, 's a' Jezsuita szerzet históriáját írta, melly, reménylem. manuális könyve Püspöködnek.
Gyönyörű idea az a' botanicus kert felől. Nem kétlem hogy a' Gubernium hajlani fog kérésed' teljesítésére, m e r t botanicus kertet állítani m ó d i . Ha az n e m volna, sok Consiliarius azt fogná kérdeni, hogy minek az a' sok bürök és d u d v a ? hát nem elég e azokat a'
1 A kelet helyén a levél ki van szakadva.
1108. Májusnak elsőjén. 1807. 5
n e m e k e t ismerni, a' mellyeket mindennap l á t u n k ? Ne engedjük magunkat elreltentetni, édes barátom, olly dolgoknak tételétől, a' mellyek hasznot tenyésznek és a' szép és jó magvát hintegetik.
Az unokáinknak gyümölcsöt fog teremni, 's ők az általunk ültetett fák á r n y é k á b a n háládatosan említik nevünket. Az akadályok a' nemes elmét csak ingerlik. Ezt érzem én a' Cs. oszlopa eránt. Jól esett hogy Kis és B'azekas feltámadtak ellenem. Nem ártottak másnak, h a n e m magoknak, azt kivévén, hogy holmi tudatlan és tanulatlan fej, a' ki m a g á t bölcsnek véli, fejcsóválással néz engemet, hogy hogyan n e m szégyenlek én literárius heczbe keveredni és vérem élességének 's kevélységnek tulajdonítja léptemet. A' Cs. köve állani fog sírja mellett, még pedig hozzá és magunkhoz méltóképpen.
Most forralok m a g a m b a n eggy Plánumot, de még a' Calculus meg nincs téve. Az egész teher rajtad és rajtam fog fekünni, m e r t ellát
t a m hogy sehonnan n e m v á r h a t u n k segédet hozzá. De édes b a r á t o m , mi, kiknek a' szerencsés sors olly sok szép büszkeséget adott, mi fogunk e sajnálani eggy p á r száz forintot csak azért is, hogy meg mutassuk, hogy akarták, n e m akarták mások, a' kő csakugyan áll?
Minden bizonnyal kész lészesz te is ezen áldozatra, mint én kész a' m a g a m symbolám megvivésére. Tegyük-meg tehát. Hozzám minteggy 1 óra az a' homokkő-bánya, a' honnan Debreczenhez 2 órányira Beck Pál a' faragott követ basszénjainak hordatja 's V. Ispán Kállai Miklós Kálióba a' grádicsokat, A' Steinmecczel n e m régen ismer- kedtem-meg, 's most teszek próbát a' Phigie m o n u m e n t u m á n . Ne halasszuk sokára a' szándék elsütését. Eggy leveledben említet
ted, hogy néked, sok költségeid, lesznek az idén. Barátom, n é k e m is sok lesz, n e m csak ez idén, de még sok idén egymás u t á n ; kezdő vagyok, olly gazdag, mint Te n e m vagyok, és még is kész leszek megtenni a' magamét. Vetélkedjünk egymással, m e r t tiéd ugyan a' gondolat nemességének dicsősége, de m i n e k - u t á n n a engem választál eszközévé teljesítésének, benne t á r s a d d á lettem. Ne sajnáljunk sem
mit, b á r melly nehezen essék, és ne halasszuk sokára. Legyünk azon, hogy azt még Augustusban felállíthassuk. Csak igazán akarjon az ember valamit, 's a dolog megyén. Tagadja-meg az e m b e r magától ezt 's amazt, a' mit m á r ez idén a k a r t megszerezni, !s a' ki éppen szegény, járjon eggy ideig rongyban 's egyék fekete kenyeret 's czélt ér. Vis fieri liber? mentiris m a x i m é ; non vis! etc. Ezt lehet a r r a is mondani a' ki v i - r t u o s u s t akar játsz ni. — Ezt néked nem.
tanításképpen mondom, m e r t avagy n e m valál te kész mind azt,
6 1108. Kazinczy — Cserey Farkasnak.
Édes b a r á t o m , e napokban eggy Piarista Professorral ismer
kedtem meg, a' ki n e m régiben Gróf Migazzival Bécsben volt és Olasz Országot a k a r t a megjárni, de a' Gróf Bécsben megbetegedvén, a' P a p n a k vissza kellé térni. Ez az e m b e r szép tanúlású ember, 's a' mesterséget nagyon szereti, de n e m ismeri, 's készületlen járulván annak látására, jót rosszat eggy eránt csudál. Kár értté. — Nagy magasztalással beszéllé, hogy az Augustinusok t e m p l o m á b a n szeren
cséje volt látni a' Canova által Albert Herczegnének épült 22 ezer a r a n y b a kerülő sírkövet. Elmondom, mint mondá-el, 's u t á n n a vetem k r i t i k á m a t :
Két Genius repülve viszen eggy bas-relief metszésű képet ezen körűi írással M. CHRISTINA A. A. (Archidux Austriae) — A' két repülő Genius eggy igen nagy tábla Florencziai kék m á r v á n y b a van srófok és kitt által belészegezve. A' kép alatt nyílás esik, 's eggy szép Genius lobogó fáklya mellett visz a' nyílásba eggy öreget, a' ki a' grádicsokon alig mászhat-fel botjára és a' Genius vezető karjára támaszkodva, 's az Öreg után eggy könyörgő síró gyermek lépdes. Az üresen m a r a d t szélen eggy fejér márványból álló kárpit foly-el a' Florencziai kék m á r v á n y grádicsokon, 's általlátszó lévén a' fejér márvány, úgy tetszik keresztül rajta a' kékség, m i n t h a patyolat ömlött volna el rajta. A' táblán e szók állanak: OPTIMAE GONJUGI ALBERTUS.
Szent Isten! gondolám m a g a m b a n 's ez szép? 's Canóvát illyen esztelenségek csinálására kell e fordítani? — Eszembe jutott a' Déhm Kunstgalleriejében látott Canovai Psyche, 's nagyon elkese
redtem. Ládd, a' pénz a' tanulatlan gazdagok kezében még kárt csinál. — De miért, oh, miért n e m szegezte m a g á t Canóva kevélyen ellene ennek a' nyavalyás gondolat kidolgozásának? Abban Canóva nagyot vétett. — A Faragás czélja nem az, a' mi a' testvéréé a' Festésé: etwas sentimentalisch, gleichsam dramatisch d a r z u - stellen, ist das Fach der Mahlerei nicht der Bildhauerey. — P a r i s b a n praemiumot tesznek-ki a' legjobb rajzolatra, 's úgy állítanak a' mire szükség lesz a' magadéból megadni? 's felejthetem e én azt, a' ki azt a' Publicumnak m o n d o t t a m ? Nem, b a r á t o m , n e m felejtem!
de azért mondom, a' miért Seneca m o n d o t t a tanácsait másoknak, h o g y a z o k a t m o n d v á n őnnmagát hotel ez % e - l e a z o k n a k k é s z t e l j e s í t é s é r e .
1108. Májusnak elsőjén. 1807. 7
m o n u m e n t u m o t . Ott Albert herezegnek azt tanácslották volna, hogy ha ezt a' gondolatot megszerette: festesse, de ne faragtassa;
ott Ghristinának a' sírköve eggy szép asszonyi Statua fogott volna lenni. Arról ez a' Prof. semmit sem tudott. És még is azt magya
r á z t a hosszas tudóssággal, hogy micsoda felette szép az a' simplex Inscriptió, 's mennyivel szebb m i n t h a hosszú magasztalás állana ott!
— Az egész dolog ebből áll:
A s z é p t u d o m á n y o k ' é s i z l é s d o l g á b a n a n n á l t ö k é l l e t e s e b b a' m í v , m i n é l k ö z e l e b b j á r u l n a k a' C l a s s i c u s o k p é l d á j á h o z : a n n á l s z e n v e d h e t e t l e n e b b a' m í v , m i n é l t á v o l a b b r a t é v e d t ü n k t ő l ö k .
Tovább viszem barátságos szabadságomat, 's kimondom, hogy Atyád m o n u m e n t u m á n a k rajzolatja ollyan, hogy attól első pillantással el fogja kapni a' szemét minden, a' kinek izlése v a n : a' Barcsay által tett inscriptió pedig ollyan, hogy azt soha kétszer el n e m olvassa senki, ha a' Római köveket ismeri; 's íme illyen az is, a' mit Gróf W a s s a k a r állítani Mikesnek. Harátom akár m o n d t a m valaha igazat, akár nem, akkor igazat m o n d t a m , midőn a' Hotkócz leírása ragasztokjában azt m o n d t a m , hogy a' ki csak látott, de n e m tanúit, és mélyen beavatva nincs a' rokon mesterségek titkaiba, ne higyje hogy valami szenvedhetöt fog nyújthatni. Távol vagyok attól az arrogantiától, hogy praeceptorja legyek m á s n a k : de ha a' Czigány kikapta volna a' fogót és kalapácsot a' B. Swieten kezéből 's meg
m u t a t t a volna neki, hogy eggy horgot mint kell csinálni, a' Czigányt arrogantiával vádolni nem lehetett volna, m e r t az Fach-ja neki, 's nem az Swietennek. — Ezt a" Mikes kövét tehát így lehetett volna, vagy inkább illyen formán írni:
A / ÁRNYÉKOK' és NYUGODALOM' (Bivis manibus
VÉD-ANG Y APAINAK sacram.) IDŐSBB GRÓF MIKES ISTVÁNNAK, KIR. KOMORNYIKNAK i VÁRM. FŐ-ISPÁNJÁNAK, MAGZATJA, BARÁTJÁT S MAGA A' HAZA, A' KI ILLY HÍV POLGÁRÁNAK ELVESZTET MÉLYEN ÉRZI, HOGY E' KŐ A' JÓK' SZÍVEIKET PÉLDÁJÁNAK KÖVE
TÉSÉRE ÉBRESSZE, ZOKOGÓ FÁJDALOMMAL EMELTÉK.
S z ü l e t e t t2 M e g h o l t3
1 2 3 Az eredetiben is így ki van pontozva.
_8 1108. Kazinczy — Cserey Farkasnak. 1807.
Az olly szó játékokat, Antithesiseket, mint házadban (hazádban), megszűnt lenni, de nem élni, a' lapidaris stylus meg n e m szenvedi.
Nézzd a' Linné kövének sorait: Carolo á Linné, Bötanícor.
Principi Amici et discipuli. Nézzd a' miénket a' Csokonaién. Ezek erőlködés nélkül szállanak.
Lehet a' köven vers i s : Montfaucon eggy sarcophagust hoz-elő e' sorokkal. Ingratae Veneri spondebam m u n e r a supplex erepta conjux virginitate tibi etc. De h a vers akar ott állani, légyen római ízlésű.
Cadentiás n e m állhat, sem ollyan nem, a' mellyen római ideák nincsenek. Ha te az atyád kövére a' Barcsai cadentziás az az reimos versei helyett hexametereket állítottál volna, n e m volna olly riasztó. De még jobb volt volna, h a prósát tettél volna rá.
Alticchiéro jó gustussal írt inscriptiókat adhat. A' Gróf Csáky kertjében állók köztt sok rossz van.
Hadd írjam-le, édes barátom, a' közlött kő-írást igaz orthog- raphia és grammatikai regulák szerint. Az n e m minden dolga, m e r t a' törvény későn hozatott, 's azt csak az tudhatja, a' ki a b b a n gyakorlottá m a g á t sokáig:
Á l l j - m e g , V á n d o r ! (non álly; qtiia radix áll, terminatio vero imperativi j . quod in fogj. nyomj, i t t n y u g s z i k lépj, videre est.)
b a l s z e r e n c s e ' b a j n o k j a, (melius: eggy bajnokjaa'balszerencsének.) n e m e s m e g y e ' f ő - i s p á n j a , (non: ispánnya, vei ispánya) k i r á l y ' h í v k o m o r n y i k j a , (apostropbe ['] indicat terminationes
b a r á t s á g' p é I d á j a. nak e s s e e l i s a s- ) Idősbb (vei ö r e g e b b , non ö r e g ) gróf Mikes István,
ki
megszűnt lenni, de n e m élni barátjai' szívekben.
lássd
zokogó magzatját, bús haza' polgárát,
tanulj b á r
illy atya házadban (b-.n. non ha. ba enim motum in locum desi- lenni, Polgár hazádban. £n a t- ban e s t terminatio quietis in loco.)
Elragadott a' mesterség' szeretete 's erről hosszabban szóllván mint a k a r t a m , n e m m a r a d a időm egyebekre. Azokat másszor kipótlom,
