Bartholmai, B. – Ulbrich, R.: A lakáskereslet hosszabb távú fejlődése

656

hanem a másik főnök tetSzését is figyelembe veszi, mert számára az is hasonlóan fontos.

A modern nagy gazdasági egységekben a .,főnök" mindig távol van, mert a részvény- tulajdonos vagy az állam nem avatkozik be—

le közvetlenül az ügyvitelbe. ezért mindent az .,ügynökök" döntenek el. akik nem szűk- ségképpen érdekeltek a maximálisan haté- kony megoldós kiharcolásában. Ez is egyik forrása az X-hatékonyság hiányának. ha az egyes kollektivák tagjai. főképpen a vezető beosztásúak nem azonosulnak az egész kal- lektíva érdekeivel.

Mivel a munkahelyi kollektíva tagjainak motivációja ennyire befolyásolja a hatékony—

ságot. a vállalatvezetésnek az irányítás mel- lett fontos feladata a megfelelő motiváció megteremtése és fenntartása. Ezért az ,,irá- nyitó jelek" mellett ,.motivációs jeleket" is ad a dolgozóknak. Leibenstein azt a tételt állítja fel, hogy a kétféle jel hatása fordított arányban van. Mivel az egyes dolgozók bi- zonyos önállóságot igényelnek, a túlságosan sok irányító jel, amely ezt az önállóságot sér—

ti, végeredményben a motivációs jelek hatá- sát és ezzel a kollektíva motivációját csök—

kentheti. Ekkor a túlirányítás az X-hatékony- ság hiányának forrása lehet.

Leibenstein sokkal rövidebben —- csupán két fejezetben -— foglalkozik a háztartások fogyasztásának elméletével is. Az egyik lé- nyeges megállapítása, hogy egy áru keres- letét nemcsak tulajdonságai határozzák meg, hanem az is. hogy mások mennyit vásárol- nak belőle. Ha mások sokat vásárolnak. ak- kor ez utánzásra csábíthat, de vissza is tart—

hat attól (az utóbbi a ,,sznob-hatás"). Vé- gül szerepet játszhat az is, hogy ennek az árunak birtoklásával mennyire lehet dicse- kedni (,,Veblen—hatás").

Leibenstein másik itt vázolt lényeges gondolata, hogy a háztartások tagjai között lehet szeretetteljes viszony, ebben az eset- ben egymás haszna növekedésének örülnek, de lehet konfliktus is, és ebben az esetben meg akarják szerezni egymás elől a háztar- tás jövedelmének egy részét.

Hasonló gondolatokkal gyakran lehet ta- lálkozni a családszociológiai és gazdasági szociológiai irodalomban, sőt egyes közgaz- dászok (például Galbraith) is felvetettek ilyen problémákat. Leibenstein könyve azon- ban továbblép ezeken annyiban, hogy a ha—

gyományos mikroközgazdaságtani eszközök- kel, elsősorban az általánosan használt in- differencia—térképekhez hasonló ábrákkal próbálja gondolatait egzaktan megfogal- mazni és azokat a mikroközgazdaságtonba

beépíteni.

(Ism.: Andorka Rudolf)

BARTHOLMAI. B. - ULBRICH. R.:

A LAKÁSKERESLET HOSSZABB TAVÚ FEJLÖDESE

(Zur löngerfristigen Entwicklung der Wohnungs—

nachfrage.) —- Deutsches Institut für Wirtschaftsfor—

schung. Wochenbericht. 1977. jun. 30. 217—226. p.

Az utóbbi fél évtizedben erőteljesen visz- szaesett a Német Szövetségi Köztársaságban évente átadott lakások száma. Az építőipar -- 1950 óta először -- 1976—ban 400 OOO-nél kevesebb lakást készített el, 1977-ben pedig még ennél is alacsonyabb, kb. 350000 volt a teljesítménye. A csökkenés mindenekelőtt a, bérlakásoknál következett be, és a jövőt il- letően is meglehetősen bizonytalan a szűk——

séglet alakulása.

A lakáskereslet előrejelzéséhez a háztar—

tások hozzávetőleg pontos számának és nagy—- ságának meghatározása mellett a jövedelmi helyzet és a lakosság területi elhelyezkedé- sének perspektivikus változása adja a kiin- duló alapot.

A Német Szövetségi Köztársaság lakossá- ga 1985-ig — 1970-hez képest -— előrelátha- tólag mintegy 2 millióval csökken: 58.6 mil- liónyi lesz. (E szám megállapításánál a Né- met Szövetségi Köztársaság Statisztikai Hiva- tala a mintegy 2,9 millió külföldi állampol- gárt is figyelembe vette.) A demográfiai elő—

rebecslések szerint az egy- és kétszemélyes háztartások aránya jelentősen emelkedik az elkövetkező években, mert viszonylag nagy- számú fiatal jut keresőképes korba. Ezzel párhuzamosan erősen korlátozódik az ötsze—

mélyes és ennél nagyobb létszámú háztar- tások relatív súlya az 1970—es évek elejéhez képest. A prognózisok szerint az utóbbiak aránya az 1970. évi 12.1 százalékról 8.2—rex csökken, miközben az előbbieké együttesen 53,4 százalékról közel 60 százalékra nő.

A gazdasági előrebecslések alapján a Né- met Szövetségi Köztársaságban a magánház—

tortások jövedelme az 1975 és 1985 közötti időszakban -— évi átlagban —- várhatóan 8 százalékkal. fogyasztása pedig 7.5 százalék—

kal nő (folyó áron számítva).

A lakáskereslet alakulását a fentiek mellett nagymértékben befolyásolják az építési költ- ség távlati változásai. összetételbelileg (a szobák száma, illetve az alapterület nagysága terén) pedig a keresők fizetőképessége is

meghatározó tényező, mert többé-kevésbé növekedni fognak a bér— és egyéb folyó ki- adások is.

Mindezek figyelembevételével a prognózi- sok arra engednek következtetni, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban 1985—re összesen 23,6 millió önálló lakással rendel- kező háztartás lesz. Ebből 9.7 millió magán- tulajdonú, a többi főbérleti és közülük mint- egy egymillió háztartás több mint egy lakás birtokosa vagy tulajdonosa lesz (esetleg ve- gyes formában). A megfelelő adatok 1972-

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

657

ben reprezentatív felvétel alapján: 20 870 000, 7 410000 és 300000.

Az előrejelzések alapján megállapítható, hogy a magántulajdonú lakással rendelke- zők relatív súlya 1972 és 1985 között 35.5 százalékról 41,1 százalékra emelkedik a la- kással rendelkezők összességében. Az egyéni tulajdonban levő lakások lakóterülete (átlag 95 m2) jelentősen meghaladja jelenleg —— és a jövőben is — a főbérletiekét. amelyek át- laga 62,6 mZ. A főbérletek körében is főleg a jelenleginél nagyobb (átlag kb. 71,6 m?) területűek válnak keresetté. népszerűvé a la-

káspiacon.

A lakások felszereltségét illetően az elkö—

vetkező esztendőkben mindkét csoportban emelkednek az igények. A magasabb jöve- delmű társadalmi rétegek kifejezetten a költ- ségesebb lakások felé orientálódnak, e ten- dencia az eddiginél erőteljesebbé válik az 1985-ig terjedő időszakban. A bérköltség az 1970—es évek elején a főbérlők esetében ót- lagosan jövedelmük 11—12 százaléka körül mozgott (az 1965. évihez képest emelkedett), és 1985—ig tovább fog növekedni (átlag 14 százalékra). Ezen belül az újonnan épülő la- kásoknál gyorsabban (a magasabb építési és komfortköltségek miatt), a régebbieknél fékezettebb ütemben fog a bér nőni. (A Né—

met Szövetségi Köztársaságban 1972—ben át—

lagosan 178 márka volt, 1985-re kb. 293 már- ka lesz egy főbérlet alapbére, 1972. évi áron számítva.)

A lakáskeresletí előrebecslések szerint az albérleti. valamint az ideiglenes hajlékokban levő háztartások száma 1985-re jelentősen, mintegy 700 OOO-re fog csökkenni, s az utób- biak is főleg egyszemélyes háztartások lesz- nek.

Az építőipari tevékenységre vonatkozó kö—

vetkeztetések és követelmények perspektivikus összegezése bonyolult feladat. és csak rész- ben teljesithető. Az előrebecslések szerint az 1972. évihez képest kb. 155 millió négyzetmé- terrel kell 1985—ig gyarapítani a főbérleti la- kásterületet. (így 995 millió m2 lesz a bérla—

kások összterülete.) Igen nehéz meghatározni a főbe'rleti lakások középtávon kívánatos struktúrájának alakulását, mert a jelenleg meglevő szobaszám- és komfortösszetétel sem egyezik teljesen meg a kereslettel. Való- színűleg az ilyen jellegű eltolódások részben a jövőben is fennmaradnak (bár már hosz- szabb idő óta és a jövőben is kizárólag összkomfortos kivitelű lakások épülnek a Né—

met Szövetségi Köztársaságban).

Számításba kell venni az elkövetkező évek- ben is folytatódó ,,természetes" lakósapadást, ami már 1976-ra (1972-től kalkulálva) 600000 lakós kiesését eredményezte. Ezek nagy része szanálás útján szűnik meg, de helytelen vol- na pótlásukról mechanikusan (tehát ugyan- ennyi új építését előrevetítve) gondoskodni.

7 Statisztikai Szemle

Viszonylag növekvő arányú lakásleválasztás valószínűsíthető ugyanis a következő évtized közepéig. annak következtében, hogy a 4—5 családtaggal és ennél többel rendelkező háztartások száma jelentékenyen és fokozódó mértékben megcsappan. E családok ugyan- is régi, meglevő otthonaikat leválasztások ré- vén részben megosztják keresőképes korba jutó gyermekeikkel.

A különféle hatótényezők figyelembevételé- vel — és eltérő súlyozása alapján — három variációs modell készült a Német Szövetségi Köztársaságban a bérlakás szektorban 1985—

ig megvalósuló építési tevékenységgel kap—

csolatban. Az első variáns szerint kereken 1 millió új lakás felépítésére kerülne sor, ami az adott periódusban évi bontásban 120000 új bérlakás átadását tenné szükségessé (át- lagosan 80 m2 alapterülettel). Ez az ún. ,.sta- tus guo variáns", ami a házbérteher emelke- dése nélkül, gyakorlatilag —- az időközbeni szanálásokat és az üresen álló lakásokat is szem előtt tartva — csupán 35 millió m2 új la- kóterületet eredményezne, s így az alapterü—

letet illetően várható igénybővülést távolról sem elégítené ki. A második variáns — amely a bérköltség-növekedést 3 százalékpontra prognosztizálja — két alternatívát tartalmaz (az első modellt is beleértve így adódik együttesen három variáció). Az első alterna- tíva szerint évi 160000 új bérlakást adna át a Német Szövetségi Köztársaság épitőipara (átlag 80 m2 alapterülettel). Ily módon 1985—

ig kielégülne a várható alapterület-igény (amennyiben nem kerül sor átlagosan több lakóterület-kiesésre, mint az addig eltelt években).

A második alternatíva évente 200000 új la- kás létesítését veszi alapul, mégpedig az előző alternatívában szereplő épitési teljesít—

mény bázisán, amelyet a leválasztások erő- teljes gyarapításávol toldanának meg, így biztosítva a 40 OOO-es különbözet fedezetét.

Valójában kétséges, hogy a prognózisban szereplő alternatívák melyike realizálódik 1985-íg, és az sem látható előre biztonság—

gal. hogy a bérlakások piaci kínálata meny- nyiségileg és összetételben mennyire felel majd meg a ténylegesen felmerülő igények- nek.

Az egész nyugat—német lakáskereslet—növe—

kedés (a bérlakásokat és az egyéni tulajdon- ba kerülőket együttesen) 1985-ig terjedően évente 320—500 OOO-re tehető (a leválasztá—

sokat is beleértve). E becslések hozzávetőleg megegyeznek a Településügyi Minisztérium adataival. amelyek szerint évente átlagosan 450000 új lakás létesítésével lehetne közép—

távon kielégíteni a lakossági elvárásokat.

Figyelemreméltó új vonása a jövőbeni ke- resletnek, hogy az emberek az eddiginél ke-

vésbé kedvelik a külvárosokban, illetve a nagyvárosok peremén épült lakásokat. Az új

658

lakóépületeknek tehát a nagyobb részét belső városrészekbe kell telepíteni, részben a sza- nálásra kerülők telkeinek felhasználásával.

A Német Szövetségi Köztársaságban 1976—

ban készített felvételek -— és az ezekre épülő különféle becslések — szerint 7—11 millió volt a korszerűsítésre szoruló lakás, és kb. 2—4 milliónyi tartozott a ,.legrosszabb" kategó—

riába. Ez utóbbiak nagy részénél a korszerű- sítés részben többe kerülne. mintha helyettük új lakásokat építenének, részben teljesen al- kalmatlanok már a modernizálásra. Részleges korszerűsítésre főleg az 1950-es években és a hatvanas évtized első felében készült lakások érdemesek, mert ezek komfortnívójának eme- lése nem nehéz feladat, és anyagilag is ki- fizetődő.

A szakértők szerint a Német Szövetségi Köztársaságban a lakásépítés — hosszabb távon — várhatóan állami ösztönzésre szorul.

bármelyik alternatíva valósul meg végül is a fenti modellek közül vagy azokon kívül.

(Ism.: Bíró Klára)

BOJARSZKU. A.:

A TERMELÉS HATEKONYSÁGÁNAK MERESE

(K voproszü ob izmerenii éffektlvnoszti proizvodszt- va.) -- Vesztnik Sztatiszfíki. 1977. 8. sz. 22—34. p.

Szerző cikkében a hatékonyságméréssel kapcsolatos kérdéseket vizsgálja, mely témá- val a szakirodalom is széles körűen foglal- kozík. Bár a mérés jó néhány eleme vitatha- tatlan, még számos megoldatlan kérdés szár- mazik abból, hogy a termelés eredménye használatiérték—tömegben jelentkezik. nem pedig érték formájában. A körül is vita folyik.

hogy miként lehet értékkategóriákkal mérni a ráfordításokat, másként fogalmazva. át—

lagos vagy marginális ráfordítást célszerű figyelembe venni. Figyelmet kell fordítani a költségek materiális sokrétűségére is. melye- ket csakis egyetlen elemre lehet visszave- zetni, a munkára. Mindez megfelel annak, hogy a termelés által kibocsátott javakat a természet átalakításával az emberi munka hozza létre. Ily módon szerző úgy határozza meg a hatékonyságot, mint a létrehozott használati érték és a munka viszonyát. llyen index a termelékenység indexe.

Amikor a hatékonyságot az egész társada- lom szintjén értékeljük, akkor a termelékeny- ség indexe magában foglalja az összes költ- séget s nem csupán az élő munka költsé- geit.

A termelés eredményét a nemzeti jövede- lem fejezi ki. Anyagi formája szerint a nem- zeti jövedelem a ,,végső kereslet", amelynek struktúrája meghatározható a naturális ága- zati kapcsolatok mérlegéből. Terminológiai szempontból vizsgálva a kérdést. kitűnik, hogy

a ,,végső kereslet" a harvardi iskola bélyegét viseli. Annak idején a sajátos szovjet viszo- nyok miatt a szerző a .,tiszta kibocsátás"

(csisztüj vühod) terminusát használta. s a to- vábbiakban is erre a fogalomra épít.

A munka tényleges ráfordításait az ága- zati kapcsolatok mérlegéből kiindulva, némi- leg korrigálva határozza meg Bojarszkij.

Először az ágazati kapcsolatok mérlegének naturális változatát kell áttekinteni. megfelelő

részletezésben.

Másodszor, a közvetlen munkaráfordításo- kat kell számba venni. ha ilyenek — együttha- tókról van szó — léteznek. A közvetlen mun—

karáfordítások meghatározása elméletileg semmilyen gondot sem okoz, annál több a gyakorlati probléma. Mindenekelőtt arra van szükség. hogy a létszámból kiindulva eljussa- nak a munkaidő meghatározásához. ltt gon- dot jelent a munkák eltérő bonyolultsági fo—

ka, amelynek következtében a homogénnek tűnő idő munkafajták szerint strukturált elem-

mé válik.

Harmadszor, nehézségekkel jár a teljes munkaráfordítások meghatározása is. Az ágazati kapcsolatok mérlegének felhaszná- lásával mód nyílik az állóeszközök elhanya- golását minimálisra csökkenteni. Ehhez azon- ban a teljes munkaráfordítások pontos meg—

határozása szükséges. Gondot jelent az amor- ' tizáció megragadása is. mert jóllehet a mér—

leg ezt tartalmazza, a teljes munkaráfordítás meghatározásához sokkal inkább a valósá- gos kopásnak. mint az önköltségszámitáshoz felhasznált amortizációs normának kellene

teret nyernie.

Mindezek alapján Bojarszkij abból a felté- telezésből indul ki, hogy 1. létezik megfelelő , részletezettségű ÁKM, hogy 2. annak első ne- gyedében koefficiensként szerepel az átvitt érték, és hogy 3. mindezeken felül létezik az előbbi nómenklatúrának megfelelő teljes munkaráfordítás-definíció. mégpedig egy- szerű vagy redukált munkaidőben kifejezett formában.

Mivel indexformájú feladatról van szó. két időszakot vesznek figyelembe. A feladat -—

a hatékonyságszámítás — megoldásához szük—

ség van:

1. a közvetlen ráfordítások egységnyi (;) értéké'e minden itermékre (ah—),-

2. a közvetlen munkaráfordítások koefficienseire

(t,-):

3. a tiszta termékkibocsátásra (Yl)'

Természetesen a fenti tényezőket a bázis- időszakra és a beszámolási időszakra is cél—

szerű kiszámítani.

A fentiek segítségével meghatározza:

— a bruttó kibocsátást,

- a tiszta termékkibocsátás munkaigényességét.

-— a bruttó kibocsátás és a közvetlen munkaráfor—

dítások elosztásával a hatékonysági indexeket.