STATISZTlKAI lRODALMl FlGYELÖ
mitógépet legalább egy helyen a felsoroltak közül. A használati arányok a 25—44 évesek, a fehérek, a nem spanyol eredetűek, a tér—
fiak és az egyedül állók tekintetében voltak a legmagasabbak,
A felnőttek számitógép—használatának cél—
ját vizsgálva, hatféle konkrét cél közül a
leggyakrabban a számitógép használatának tanulása (590/0) szerepelt. Jelentős arányban jelölték meg a háztartási nyilvántartásokat
010207"), 0 mankóval kapcsolatos tevékeny—
ségeket (3690/0) és a szövegszerkesztést (32.9"330, Nagy gyakorisággal szerepeltek a videojátékok (450/0), de lényegesen kisebb mértékben (léc/9) az iskolával kapcsolatos tevékenységek (ami jelenthette a felnőttek saját tanulásához kapcsolódó számitógép- hosználatot, de a gyermekeiknek történő se- gítést is).
A munkával kapcsolatos használat —- amint az várható volt —— gyakrabban fordult elő az idősebbek (45—64 évesek) körében, továbbá az irányításban dolgozók és a szellemi toa—
lalkozásúak esetében. A szórakoztató célú használat oedig (videojátékok) a fiatalabb korosztályokra volt jellemző. A felnőttek lea- nagyobb része hetente 26 napon használta a számítógépet.
(ism, : Szvifecz Zsuzsa)
SCHUBÉRT, R. —— WlSNlEWSKl, M.:
lOVEDELEMFGVENI,ÖTLENSEG
A NÉMET SZÖVETSÉGl KÖZTÁRSAgÁGRAN ÉS A LENGYEL NEPKOZTÁRSASÁGBAN
(Die Éinkommensdisparitr'it in der Bundesreaublik Deutschland and in der Volksrepublik Polen: zur Aussaaekmtt eines Ve'gleichs.) — Allgemeine: Siva tislisches Archiv. 1988. 2. sz. 171—191. _a.
Különböző országok személyijövedelem-ol- oszlásának vizsgálatakor ayakori az a vele—
mény. hogy a szocialista tervaozdasáaokban általában egyenletesebb a lakossáa jövede—
lemeloszlása. mint a tőkés orszáaokban. A kérdésről sok vita folyt: az első nillantásra az állitás többé-kevésbé helytállónak látsvott.
a további vizsaálatok során azonban men- inaott. Okai lehetnek ennek a mutatószám kimunkálásában mutatkozó módszertani kr'i.
lönbséaek vagy a megfigyelt sokasáa külön böző vonásai,
A tanulmány a Német Szövetséai Köztár- sasáa és Lenayelorszóa hivatalos jövedelem.
statinkai adatai alaoián kísérli mea a iő—
trodnlemnnvnnlőtlengo'o öss-rehnsonlitr'ycát ki'!—
anös tekintettel arra. hoav av összehason- wac menhizhatósárrának meavannak-e a tel—
tőtnlei, illetve milyen módositácnbm van viikcón az összehasnnlo'thorásáa érdekel—mm A iőxiodelemenvonlőtlnncóa x/ivcnr'rlntn nu
ra a kérdésre ad választ. hoav a jövedelem—
szerzők bizonyos hányada meghatározott idő—
327
szakban az összjövedelem hány százalékát mondhatja magáénak? A mutató tehát azt fejezi ki, hogy ez a jövedelemeloszlás meny- nyire tér el a jövedelmek egyenlő eloszlásá—
tól, vagyis attól a feltételes értéktől. ami az összes jövedelem és az összes jövedelemszer- ző hányadosa alapján adódna. Ebben az esetben az egyenlőtlenség zérus lenne.
Mint ismeretes, a jövedelemegyenlőtlenség mérésére a statisztikában több mutató is van, így a Gini—együttható, a standardizált négyzetes variációs együttható, (: Herfindahl—
index és a Rosenbluth-index. Valamennyi mutatóra igaz. hogy változatlan alapsokasá—
got feltételezve, a növekvő vagy csökkenő egyenlőtlenséggel együtt a koncentráció is meatelelően növekszik vagy csökken, Továb—
bi kérdés az eloszlás tipusának meahatárm zása, ami hipotézis segítségével, illetve a hipotézis igazolásával történik. Korábban ez úay ment, hogy egy meghatározott ismérv alaosokaságban való eloszlásának a para- méterét becsülték, s e paraméterek segitsé- gével határozták meg (: jövedelemeloszlás egyenlőtlenségének vagy koncentráltságának (: fokát. A szerzők véleménye szerint helyén- valóbb. ha rearosszió—számitás segítséaével, mintavételi adatok alapján a Lorenz—görbét becsülik az alapsokaságra vonatkozóan. és a Gini—együtthatót a regressziós paraméte- rek segítséaével származtatják le. A szerzők szerint ez a módszer az előbbinél megbiz—
hatóbb eredményeket hozott létre.
A becslés különböző jövedelemtípusakra terjed ki, amelyekre vonatkozó—lan a statisz—
tika adatokkal rendelkezik. Általában olyan típusú adatok alkalmazására kell törekedni, amelyek nemzetközileg is összehasonlithr-ták:
így a bruttó jövedelmek helyett aiánlatosabb a nettó háztartási vagy személyi jövedelmek-
kel számolni.
A háztartások egyszerű Gini—koefficienssel mért jövedelemeavenlőtlenséaének vizsaálata során a Német Szövetséai Köztársasáaban 1963 és 1978 között 0309 volt a leamaaa- sabb ertek, Lenavelorszáaban viszont 1973 és 1088 között 0 RM. Le—myelorszáaban tehát ela sö látásra kisebb iövedelemoayenlőtlenséa mutatkozik, ami kisebb ..eanalitv aan" mel—
lett szólna a szocialista tervamdasr'iaban. Ha azonban társadalmi—aazdasáai tevékenvsáa szerint differenciáliuk (] háztartásokat. a kc'xn már nem ilyen eavér'relmű. A munkások és av alkalmazottak esetében a Gini—együttható a Német Szövetségi Köztársasáaban alacso- nyabb: uavaniav a mezőaavdasáai imolai—
kovási'i családfővel biró háztartások eseté—
ben, Uayanakkor például a nyuadiiasok i'ó- vedelemeayenlőtlenséae Lenayelorszáaban maaasabb. Ha (: Lorenz-Görbék alanir'vn szá—
mított 1978. évi nyivaa'mémet és: az NM évi lenavelorsváai iövedelemeavenlőtlenséaet nézzük, háztartásokra vonatkoztatva ott
328
0,3107, emitt 0.3054 adódik. Ha a jövedelem—
egyenlőtlenséget viszont személyekre vonat—
koztatjuk: a nyugatnémet 02674 és a len—
gyel 0.2541 érték áll szemben egymással, va—
gyis a különbség nem túlzottan jelentős. Még kisebb, ha a standard négyzetes variációs együttható, a Hertindahl—index vagy a Ro- senbluth-index alapján történik a két ország jövedelemegyenlőtlenségének az összehason—
lítása.
(lsm. : Nyáry Zsigmond)
SENGENBERGER. W.:
A VÁLLALATl RUGALMASSÁG
ÉS A FOGLALKOZTATOTTAK LETSZÁMÁNAK USSZEFUGGÉSEI
(Mehr Beschöttigung in Klein— und Mittelbetriev ben: ein Flexibílitötsgewinn?) —- WSI Mitteilungen.
1988. 8. sz. 493—501. p.
A munkaerőpiac rugalmasabbá tételének érdekében zajló vitákban két nézet csatázik egymással a Német Szövetségi Köztársaság—
ban. Az egyik irányzat az új tipusú foglal- kozási formák —— a munkaerő-kölcsönzés. a határidőre szóló munkaszerződés és az idő—
szakos munkavállalás —— elterjesztését szor—
galmazza a jelenlegi hagyományos formák- kal szemben. A munkáltatók ezeket a kez- deményezéseket —— részben alacsony költség- vonzatuk miatt -— általában kedvezően io- gadják, de a munkavállalók szemszögéből hatásuk erősen kérdéses. A másik irányzat képviselői rugalmas termelési és vállalati
szervezetek létrehozását, új típusú, illetve üzemközi munkahelyteremtő akciókat látná- nak szívesen. Kiemelt jelentőséggel bírnak itt a kis— és a közéoüzemek, melyek a fejlett ioa'i országokban és a dinamikusan fei- lődő országok jóa'e'szében a munkavállalók egyre növekvő hányadát foglalkoztatják.
A kis— és közéoüzemek előretörése gyors és némileg váratlan volt egy olyan időszak után, amikor a hatékonyságot a nagyüzem- mel, a termelés mind nagyobb koncentráció—
jával azonosították, A kis— és közéoüzemek- től napjainkban az egyes országok kormá- nyai, de a nemzetközi gazdasági szerveze—
tek is azt várják, hogy jelentős mértékben járuljanak hozzá a gazdaság átszervezésé- hez, és eredményesen veayék majd fel a har-
cot a munkanélküliség ellen is.
Nem hiányoznak a kisszervezetek dinamiz.
musát magyarázó elméletek sem. Az érvek között énp úgy szerepel a nagyszervezetek kisebb hatékonysága, a tömegtermeléshez kénest elégtelen kereslet, minta kicsik gyors alkalmazkodása. a jó piaci- és versenystra—
téaia. valamint az alacsonyabb bér- és ebből következően a kisebb termelési költségek.
amelyhez naavmértékben hozzájárul az is.
hogy a különböző ,,kontroll szervezetek" mint
STATISZTIKAI IRODALMl FIGYELÖ
az üzemi tanács, a szakszervezetek stb. 'sza- va itt jóval kisebb.
A fejlett ipari országokban a termelés kon—
centrációja az iparosodás kezdetétől -— a foglalkoztatottak számát tekintve — szinte folytonosan nőtt. Németországban például az 1—5 fős kisüzemek aránya az 1882. évi 974 ről 1970—re 43 százalékra zsugorodott, mi- közben a toglalkoztatottaknak 61 helyett már csak 11 százaléka dolgozott itt. Az ennél na- gyobb üzemek és vállalatok térnyerése, a ezen belül különösen az 1000 fő fölöttieké folyamatos volt. 1970 és 1980 között az ipari országokban a koncentrációs trend megállt, sőt éppen ellenkező folyamat indult meg, most már a kisszervezetek javára. Az Egye—
sült Államokban 1970 és 1985 között a kis—
szervezetekben foglalkoztatottak részesedése az összes foglalkoztatottból 6.4 százalékpont- tal, Japánban 1969 és 1981 között 10 száza- lékponttal, a Német Szövetségi Köztársaság- ban pedig 1977 és 1985 között 3 százalék- ponttal emelkedett. A vázolt trend nem ve—
zethető vissza — vagy legalábbis nem kizá- rólagosan — a gazdaság szerkezeti változá- sára, a kisebb egységekből álló szolgáltató szektor térnyerésére, hanem ez a folyamat jellemző a termelő ágazatokra is.
Nehezebb viszont megmondani, hogy nem átmeneti. a konjunktúraciklushoz kötődő je—
lenségről van—e szó, hiszen hasonló kisválla- lat—alapitási láz jellemezte a nagy világvál—
ság előtti éveket is. Mérlegelni kell itt azt is, hogy a Német Szövetségi Köztársaság esetében az utóbbi évtizedben létesült kis- vállalatok és kisüzemek munkahelyteremtő képessége számukhoz képest relatíve kicsi volt, mivel e körben a megalakulások mellett a megszűnések is igen gyakoriak,
A kisebb termelőegység térnyeréséhez hozzájárul a nagyvállalatok decentralizációs törekvése, melyek termelésük egy részét költség- és adócsökkentési megfontolásból igyekeznek a kisebb üzemeknek átadni. A nagyvállalatok által forgalmazott termékek- nek (illetve azok részegységeinek) egyre nagyobb hányada ma már nem saját elő- állítású. E folyamat eredményeként a kis- vállalatok ugyan a dolgozók egyre nagyobb hányadát foglalkoztatják, de a tőkekon—
centráció mégis növekszik.
Vajon a kis- és középüzemek térnyerése párosulhat-e bércsökkentéssel és a munka- feltételek romlásával? Ez a kérdés nemcsak a munkavállalókat foglalkoztatja élénken.
de a szakszervezeteket is, melyek eddigi harcukat elsődlegesen a nagyvállalati szfé—
rában folytatták. A válasz azonban époen a kisebb egységekre nemzetközileg is jellemző sokszínűség miatt nem könnyű. Általában igaz az, hogy az átlagbérek a legtöbb országban a vállalat nagyságának csökke- nésével együtt csökkennek, de hogy mekkora
