Paretti, V. – Krijnse Locker, H. – Goybet, Ph.: A bruttó hazai termék színvonalának összehasonlítása az Európai Gazdasági Közösség országai között

STATlSZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ

PARETTI. V. -— KRUNSE LOCKER. H. -— GOYBET, PH.:

A BRUTTÓ HAZA! TERMÉK SZlNVONALÁNAK OSSZEHASONLlTASA AZ EURÓPAI GAZDASÁGI

KÖZÖSSÉG ORSZÁGAI KÖZÖTT

(Comparaison re'elle du produit intérieur brut des pays de la Communauté européenne.) -— Analyse et Prévision. 1974. 6. sz. 643—781. p.

Az ENSZ keretében végzett nemzetközi összehasonlítás (ismertetését lásd a Sta- tisztikai Szemle 1974. évi 5. számában) mód—

szereinek és anyagának felhasználásával az Európai Gazdasági Közösség (EGK) Sta—

tisztikai Hivatala összehasonlítotto az EGK hat országának bruttó hazai termékét (GDP) és annak legfontosabb összetevőit. Ez a munka az ENSZ-összehasonlítás kiszélesí- tését jelenti, mert abban az EGK-országok közül csak a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország és Olaszország vett részt, az EGK—összehasonlításba pedig Belgiumot, Hol—

landiát és Luxemburgot is bevonták.

Az összehasonlítás alapmódszere: az orszá- gok GDP-jének részletes csoportokra való felbontása és ezeknek az értékadatoknak kö- zös valutára való átszámítása. A közös valu- ta itt az EGK—átlagár. Ezt úgy képezték. hogy minden figyelembe vett árat egy hivatalos átváltási arányszámmal az EGK ún. ,,elszá- molási egységére" (uníté de compte) számí- tattak át, majd az így kapott hat árat átla—

golták. Ezeknek a P6 áraknak a birtokában minden ország adatait átszámították EGK- átlagárra. Másrészt az országoknak az elszá—

molási egységekben kifejezett csoporton—

kénti adatait összesítve EGK—értékadatokat kaptak, amit Pe-vel való osztás útján ,,impli- cit EGK—mennyiséggé" (Oe) alakítottak át.

Ezeket az országok nemzeti valutáiban érté—

kelve az EGK-összesent, illetve az EGK—átla—

got ki lehetett fejezni a hat ország mindegyi- kének valutájában. Ezeknek az adatoknak a birtokában meghatározták az összehasonlítás indexrendszerét (érték—, ár- és volumenindex- ek). A szerzők Laspeyres—indexeknek nevezik az EGK-átlagárakon számolt volumenindexe—

ket, illetve az EGK—mennyiségekkel számított árindexeket, Paasche—indexnek pedig a nem- zeti valutában számított volumenindexet, illet- ve a nemzeti mennyiséggel számított árin- dexet. Az így értelmezett Laspeyres-volumen-

index tehát A ország esetében;

ZP G

VL (A/E) :: __5—3 /1/

ZPe 03 a Paasche-volumenindex pedig

ZP O

V (A,/E) : __,3__0_ 1/2/

,: 1 , V

Ma 09 '

Az így értelmezett Laspeyres ár- és Paa- sche volumenindexek, illetve Laspeyres volu- men— és Paasche árindexek külön—külön kon-

557

zisztens indexrendszert képeznek. amennyiben kielégítik a tényezőpróba, a reverzibilitás és a tranzitivitás követelményét. Bármely két or—

szág'(A és B) egymással való összehasonlí- tása láncolással, az EGK-átlagon keresztül történik. Ebben az értelmezésben a Las-

peyres-index:

ZP O

V A B :: _,__L__a_. 3

L ( / ) ZPe Ob //

a Paasche—index viszont

ZP O ZP O

V A/B : %B; . __—b_._.§_ 4

F( ' ) EPO ae Z'Pb ob H

Az— összehasonlítás eredményeit a tanul- mány az EGK-átlaghoz viszonyítva mutatja be. Párhuzamosan közli a kétféle mérlegelésű indexet, az eredmények interpretálásánál azonban a Laspeyres—indexre helyezi a hang—

súlyt.

Az egy lakosra jutó GDP a Német Szövet—

ségi Köztársaságban és Franciaországban lé—

nyegében azonos színvonalú. 13 százalékkal haladja meg az EGK—átlagot. Hollandia és Belgium is ezen átlag felett van 8 százalék- kal, Olaszország viszont 29 százalékkal alat—

ta. A GDP—re vetített árszínvonal a Német Szövetségi Köztársaságban a legmagasabb (8 százalékkal az átlag felett), Franciaország- ban és Belgiumban az átlag körül helyezkedik el, Olaszországé és Hollandiáé viszont 4—5 százalékkal az átlag alatt. Ez azt is jelenti, hogy a hivatalos valutaátváltási arány a nyu—

gatnémet márkát fölé—, az olasz lírát és a holland guldent aláértékeli.

A GDP legfontosabb részaggregátumait te- kintve a Német Szövetségi Köztársaság, Fran- ciaország és Hollandia valamennyi tekintet—

ben az átlag felett, Olaszország az átlag alatt helyezkedik el, míg Belgiumafogyasz—

tás és a kormányzati kiadások (közösségi fo- gyasztás) esetében meghaladja az EGK—átla—

got, a beruházások esetében azonban alatta marad. A háztartások fogyasztása Franciaor—

szágban és Belgiumban a legmagasabb, a közösségi fogyasztás Hollandiában, a beru—

házások volumene pedig a Német Szövetségi Köztársaságban. A három nagy tétel árszínvo- nala erősen szóródik az országok között, ami- ből a szerzők azt a következtetést vonják le.

hogy a Közös Piac tizenkétéves fennállása alatt távolról sem nivellálódott a tagországok árszínvonola. A két szélső érték eltérése min- den aggregátum esetében 20 százalék körül van.

A fogyasztási javak fő csoportjainál külö- nösen érdekes, hogy az élelmiszerek (ital- és dohányárukkal együtt) árszínvonala Francia- országban a legalacsonyabb, egyedül ez van EGK-átlag alatt. Viszont a francia árszínvonal minden más fogyasztási csoport esetében ma-

558 STATISZTIKAI lRODALMl FIGYELÖ

gasabb az átlagosnál. Olaszországban viszont az általában alacsony árszínvonal mellett az élelmiszerek ára meghaladja az átlagot. Fel—

tűnően alacsony (16 százalékkal az átlag álat- ti) a Német Szövetségi Köztársaság élelmi- szerfogyasztásának volumene, minden más fo- gyasztási csoport esetében az átlag felett van.

a bútorok és háztartási felszerelések fogyasz- tása pedig kiugróan magas (1490/0).

A közösségi fogyasztás arányai (Belgium 35. Hollandia 20 százalékkal az átlag felett) azt mutatják, hogy ennél (: tételnél, amelynek nagyságát döntően az állami intézményekben foglalkoztatottak szóma határozza meg. az ország nagysága sajátos szerepet játszik. E foglalkoztatottak szóma csak kevéssé függ az ország lakosainak számától. Az állami alkal- mazottak foglalkoztatási és bérarányai jelen- tős eltérést mutanak országonként, A Német Szövetségi Köztársaságban például az egész—

ségügyben foglalkoztatottak szóma 48 száza- lékkal nagyobb, Hollandiában 25 százalékkal kisebb az EGK-átlagnál, viszont Hollandiában a közigazgatás 45, az oktatás 40 százalékkal haladja meg az átlagot. Belgiumban ismét más a kép: a közigazgatás 69 százalékkal az átlag felett, az oktatás 13 százalékkal ez—

alatt van.

A beruházásokon belül a gépek és beren- dezések árszínvonala sokkal homogénebb az országok között. mint az építéseké, volumen—

ben viszont a gépi beruházásoké szóródik jobban, a Német Szövetségi Köztársaság 132 százalékától Olaszoszág 53 százalékáig (épí—

tésben 115 és 78).

(Ism.: Szilágyi György)

SCHMlTT. H. O.:

A NEMZETKÖZI PÉNZUGYI RENDSZER:

A REFORM HÁROM LEHETÖSÉGE

(lnternational monetary system: three options for reform.) - International Affairs. 1974. 50. köt. 2.

sz. 193—210. p.

Az elmúlt egy—két évben a világ tanúja lehetett az 1944-ben Bretton Woodsban lét- rehozott pénzügyi rendszer rohamos hanyat- lásának. Az első jelentős megrázkódtatást az jelentette, amikor 1971—ben az Egyesült Államok beszüntette a nemzetközi ügyletei rendezésére szolgáló aranyvételeket és _el- adásokat, s hivatalos aranykészlete már nem bizonyult elegendőnek a külföld dollárköve- teléseinek arannyal való fedezetére.

A dollárba mint a tőkés világ vezető va—

lutájába és fő tartalékképzőjébe vetett bi—

zalom megrendülésével, értékállandóságának megszűnésével nyilvánvaló lett, hcgy a fenn—

álló pénzügyi rendszer reformra szorul. A szerző ezzel kapcsolatban felveti a kérdést, vajon a nyugati világ legjelentősebb orszá- gai képesek lesznek-e szilárd pénzügyi rend—

szer megteremtésére? A cikk három olyan alternativát sorol fel, amely a pénzügyi rend- szer reformjával kapcsolatban számitásba jö—

het. Az egyik a második világháború utáni de facto dollárárfolyam visszaállítása, a má—

sodik az árfolyam-lebegtetés fenntartása. a harmadik a szilárd és ellenőrzött valutaár- folyam-rendszer létrehozása.

Az elsőként említett módszer —— az eredeti dollárparitás visszaállítása — alkalmazásának mérlegelésével kapcsolatban visszatekintést ad a cikk a dollár helyzetében az utóbbi években bekövetkezett változásokról és ezek- nek a tőkés pénzügyi rendszerre gyakorolt hatásáról.

A második világháború után a világ mone- táris készleteinek legfőbb tényezői az egyes országok aranytartalékai voltak. melyeknek több mint 70 százaléka felett ebben az idő—

szakban az Egyesült Államok rendelkezett.

A többi ország a dollárhoz képest állapította meg valutájának árfolyamát. igy a dollár rögzített paritáson, egyértelműen vezető va- lutává lett. Az 1958—1961 közötti években azonban már jelentkeztek az amerikai fize—

tési mérleg nehézségeiből, az átmeneti gaz- dasági hanyatlásból adódó gondok, amelye- ket az Egyesült Államok a külföldi segély- programnak és a magántőke kiáramlásának korlátozásával. az export elősegítésével igye—

kezett leküzdeni.

1961 és 1969 között ismét gazdasági fel- lendülés következett. Ebben az időszakban —- főleg a hosszú lejáratú dollárkiáramlás kö- vetkeztében —— az amerikai fizetési mérleg továbbra is deficites maradt, és a többi ország együttvéve ennek megfelelő dollár- aktívummal rendelkezett. A dollárban fel- halmozódott követelések nyomán ezek az or- szágok erősen függő helyzetbe kerültek nemcsak az Egyesült Államok pénzügyi po—

litikájától, de közvetve a külpolitikájától is.

Amerika inflációs politikájának megfelelő mértékben csökkent a külföldi dollártartalé- kok értéke; a vietnami háború óriási pénz- ügyi terhei — akaratuk ellenére — a többi országra nehezedtek.

Amíg azonban a dollár korlátlan átváltha- tóságát biztosították. a nem kívánt dollár—

tartalékok aranyra váltásával az érintett or- szágok bizonyos mértékig nyomást gyakorol- hattak az Egyesült Államokra a pénzügyi mérleg hiányának mérséklése érdekében.

1965 végére azonban a külföldi dollárkövete- lések értéke egyre nagyobb arányban halad- ta meg az Egyesült Államok időközben egy- harmadára csökkent hivatalos aranykészle- tének az értékét. Az arany árának emelése vagy az aranyelaaás-eu befagyasztása he- lyett a jelentősebb tőkés országok egy közös alapot képező ún. ,,arany—pool"-lal kisérletez—

tek. de a spekulációs hullámok ezt az egyezményt elsodorták.