Román Zoltán kandidátusi értekezésének vitája

(1)

SZEMLE,

Román Zoltán kandidátusi értekezésének vitája

A Magyar Tudományos Akadémia Tár—

sadalmi és Történeti Tudományok osz- t'ályának bíráló bizottsága előtt,. Vajda Imre egyetemi tanárnak, a közgazdasági tudományok kandidátusának elnökletével 1960. március 31—én tartották Román Zoltán ,,A termelékenység nemzetközi összehasonlítása az iparban" cimű kandi—

dátusi értekezésének nyilvános vitáját.

Opponensek Cukor György, a közgazda—

sági tudományok kandidátusa és dr. Kiss Tibor, a közgazdasági tudományok kandi- dátusa voltak.

A KANDIDÁTUSI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

1. Az utóbbi években a termelékenység vizsgálata során figyelmünket szinte kizárólag a termelékenység dinamikájá—

nak, elsősorban rövidtávú dinamikájának megfigyelésére, valamint a termelékeny—

ségi előirányzatok teljesítésének mérésére fordítottuk. A termelékenység vizsgála—

tának egyéb területeit, így a termelékeny—

ség dinamikájának hosszabb távlatú mé—

rését, a termelékenység ,,térbeli" —— azaz belföldi, vállalatok közötti és nemzet—

közi —— összehasonlítását, valamint a számítási úton meghatározott optimum- hoz való viszonyitását szinte teljesen elhanyagoltuk. Jelen tanulmány a ter- melékenység e szélesebb skálájú és széle—

sebb perspektívájú vizsgálatához kíván hozzájárulni.

2. A termelékenység vizsgálatának fen—

tebb említett különböző területein lénye- gében mindenütt hasonló módszerek alkalmazása jön számításba. és hasonló problémák merülnek fel. Mindegyik esetben alapjában három feladat jelentkezik:

a) a termelékenység színvonalának megálla—

pitása adott időszakra,

b) a szinvonal viszonyítása valamely össze- hasonlítási alaphoz,

5 Statisztikai Szemle

c) a szinvonal viszonylagos helyzeténektvál—

tozásának) elemzése, magyarázata. Ezért a termelékenység nemzetközi összehasonlítást módszereinek kidolgozása állásfoglalást kíván a termelékenység mérésének általános jellegű problémáit illetően is.

3'. A termelékenység marxi felfogásá—

nak olyan termelékenységmérési mód- szerek használata felel meg, amelyek- ben az átvittmunka—ráfordítások nagy—

sága, változása is kifejeződik. A termelé- kenység ilyen, megfelelő mutatóinak s mérési módszereinek kialakítása rend- kívül nagy nehézségekbe ütközik. Jelen—' legi feltételeink között arra kell töreked—

nünk, hogy a termelékenység mérését többféle mutató, különböző módszerek egyidejű, párhuzamos alkalmazásával vé—

gezzük. Ennek során célszerű minden olyan mutatót, mérési módszert számí—

tásba vennünk, mellyel a termékegrségre jutó ráfordítások nagysága jellemezhető;

természetesen gondosan ügyelve arra, hogy termelékenysége, termelőereje csak az eleven emberi munkának van. Az ön—

költség mutatói —— az ár— és a bérszín—

vonal eltéréseit kiküszöbölve -— a ter—

melékenység vizsgálatához, időbeli és tér—

beli összehasonlításához szintén kitűnően felhasználhatók

4. A termelékenység mérésére a fenti értelmezésben az alábbi mutatók hasz—

nálhatók fel:

a) a termékegységre jutó munkaórák száma (az egy munkaórára jutó termelés természe—

tes mértékegységben);

b) a termékcsoport egyenértékszámok segít—

ségével összegezett termelésének egységére jutó munkaórák szama,

c) az egy munkaórára jutó teljes termelési érték; 4

d) a termékegységre jutó munkaidő—, anyag-, energia—, berendezés— stb. ráfordítások termé- szetes mértékegységben;

e) a termékcsoport egyenértékszámok segít- ségével összegezett termelésének egységét-ea jutó munkaidő—, anyag—, energia-, berendezés—

stb. ráfordítások természetes mértékegységben

(2)

5111,

^SW

!) ezer forint teljes termelési értékre jutó munkaidő-, anyag—, energia-, berendezés- stb.

ráfordítások természetes mértékegységben;

9) ezer forint teljes termelési értékre jutó költségráforditások (költséghányadok);

h) a termékegység önköltsége;

i) az egy munkaórára jutó nettó termelési érték;

1) a termékegységben megtestesülő összes népgazdasági munkaidőráforditás;

k) a népgazdaság extem termelésének ösz—

szes ráfordításigénye.

5. A termelékenység mérésére felhasz—

nálható mutatókat az alábbi ismérvek szerint célszerű csoportosítani és jelle—

mezni:

a) termékenkénti vagy összegezett mutatok;

b) természetes mértékegységben vagy érték—

ben (pénzben) kifejezett mutatók;

e) az adott termelési szakaszban (vállalat- ban, iparágban) felmerülő elevenmuaka—ráior- ditásokra vagy az átvittmunka—ráforditásokra is kiterjedő mutatók;

a) a termelékenység szinvonalát az adott termelési szakasz (vállalat, iparág) vagy a ter—

mék előállításának teljes népgazdasági folya—

mata szempontjából jellemző mutatók.

6. A termelékenységet lényegében csak termékek szerint volna szabad mérnünk, minthogy a különböző termékek hasz—

nálati értéke s az előállításukra fordított konkrét munka nem összegezhető. Elsőd—

legesnek tehát a termelékenységnek ter- mékek szerinti mérését kell tekintenünk.

A termékek szerinti mérés előnye, hogy segítségével a termelékenység változására vagy átlagos színvonalaránvára vonatko- zóan a termékösszetétel szempontjából változatlan állományú indexeket számít—

hatunk. A termékek smrinti mérés fő problémája a termékek összehasonlítha—

tósága. Ez azonban a termelékenység összegezett mérésénél is nehézségeket okoz.

Problémát jelent még a mérlegelés több- féle egyenértékű lehetősége és esetenként a tennékegységre jutó ráfordítások helyes megállapítása.

A termelékenység összegezett mérésé—

nek előnye, hogy a termékegységre jutó ráfordítások megállapításának munkáját megtakarítjuk. Lényeges hátránya viszont ennek a módszernek. hogy csak a termek—

összetétel eltéréseitől befolyásolt változó állományú indexek számítására ad módot.

7. A termelékenység mérésénél a ter- mészetes mértékegységben kifejezett mu—

tatók alkalmazása azzal az előnnyel jár, hogy —— mivel a természetes mértékegy—

ségek térben, időben azonosak — azonos számbavételi módszert biztosítva, e mu- tatók minden további számítás nélkül összemérhetők. Ez különösen nemzetközi

összehasonlításoknál és távolabb eső időw szakok összemérésénél jelent nagy előmrt.

Legtöbbször a természetes mértékegysé—

gek sem fejezik ki azonban a használati érték azonosságát, és több különböző rám fordításelemre terjesztve ki a termelé—r kenység mérését, problémát jelent, hogy a természetes mértékegységek egymás között nem összegezhetők.

Az értékbeni (pénzbeni) mérés alkalma——

zása először is azt a problémát veti fel...

hogy milyen időszak, illetőleg milyen-

ország áraival számoljunk. Ehhez kap—

csolódik az a probléma,, hogy a rátenni-—

tások között nagyon sok esetben helyet- tesíthetőség van, ehhez minden ország,

illetőleg minden időszak saját áraihoz.

árarányaihoz igazodik Költségek átszá—

mítása másik árrendszerbe —— például

önköltségi mutatóknál, iparági nettó ter-w

melési értékmutatóknál — különösen el—

térö árarányok esetén nagyon problema——

tikus. A kiválasztott árszínvonslre való!

átszámítás jelentős wakorlati nehézsé—

gekkel jár. E problémák miatt a termelé—

kenység mérésénél természetes mértéke

egységben kifejezett mutatók használata előnyben részesítendő, emellett azonban az értékbeni (pénzbeni) mutatók alkal——

mazása a legtöbb esetben szintén nem nélkülözhető.

8. A termelékenységnek csupán az.

elevenmunka—ráfordítások összehasonli— , tására kiterjedő mérése több szempont——

ból korlátozott. Korlátozott egyrészt azért;

mert így az egyéb átvittmunka—rátordi—

tások színvonalát, megtakarítását figyelmen kívül hagyjuk, holott a termelékeny—

ség fogalmába elapjában véve ez is bele——

tartozik. Korlátozott továbbá azért is.

mert az elevenmunka—ráfordítások meg—- takaritását nagyon sok esetben azzal érjük el, hogy az eleven emberi munk—át gépi munk—ával helyettesi—tük, s az a több- let, ami a gépi és az energiam—fordítások—

nál az eleven emberi munka megtakarí—

tásával szemben jelentkezik, e vizsgálat—- nál teljesen figyelmen kivül marad. A termelékenység színvonalát ezért nem—

csak szélesebb, átfogóbb, de feltétlenül helyesebb értelemben is jellemzik azok a mutatók és mérési módszerek, melyek az átvittmunka-ráforditások nagyságára.

változására is kiterjednek.

A termelékenység elevenmunka—ráfor—v dítások alapján való mérésénél célszerü—

(3)

SZEMLE

nem a létszám, hanem a teljesített mun—

kaóraadatokkal számolni és nemcsak a munkások, hanem az összes dolgozók munkaidőráfordításait figyelembe venni.

Célszerű továbbá a teljesített munkaidő ,,minőségi", szakképzettség szerinti kü- lönbségeit is figyelembe venni egyen- értékszámok vagy a teljesített munkaidő megoszlásának elemzése alapján.

9. Az átvittmunka—ráfordításokra is kiterjedő mérés a következő módszerek—

kel valósítható meg:

a) a termékegységre (illetőleg az egyenérték—

szémok segitségével összegezett termékcsoport vagy a teljes termelési érték egységére) vonat—

kozóan a munkaldőráfordítások mellett az anyag—, az energia-, a berendezés- stb. ráfor- dításokat is vizsgáljuk, természetes mérték—

egységben (ritkábban értékben);

b) a termékönköltségi mutatókat viszonyít—

juk egymáshoz, az ár— és a bérszínvonal kii—

lönbségeit kiküszöbölve;

e) az egy munkaórára jutó nettó termelési érték mutatóit vizsgáljuk;

d) olyan módszerekkel kisérletezünk, me—

lyeknél az átvitt munkát eleven munkára ve- zetjük vissza.

A termelékenységnek az átvittmunka—

ráfordításokra kiterjedő mérésével —— je—

lentős nehézségei ellenére is —- a jelen- leginél fokozottabban kellene foglalkozni.

10. A termelékenység szokásos mérési módszereivel csak az adott termelési sza—

kaszt (vállalatot, iparágat) Vizsgáljuk.

Célszerű olyan módszerek használata is, melyekkel a termelékenységet egy-egy termék, illetőleg az egész népgazdasági termelés teljes termelőfolyamata szem—

pontjából tudjuk vizsgálni.

Ennek felel meg az egy munkaórára jutó nettó termelési érték vizsgálata a népgazdaság egészére, továbbá két, az ágazati kapcsolati mérlegek felhasználá—

san alapuló módszer: a termékegységre jutó összes népgazdasági munkaidőráfor—

dítás és a népgazdasági extern tennelés összes ráfordításigényének vizsgálata. E két utóbbi módszer az átvitt munka- rá—fordí—táso-k eleven munkára való vissza—

vezetésén alapszik, s így elkerülhetővé teszi az árak használatát. A tanulmány e két új módszer alkalmazásának prob- lémáit közelebbről is bemutatja, és rá- világít arra, hogy e módszerek a kül—

kereskedelem-gazdaságossági számítások—

hoz is eredményesen használhatók fel.

11. A tanulmány sorra veszi a terme—

lékenység mérésénél felhasználható, a 4.

pontban felsorolt mutatókat, és az emlí- tett ismérvek alapján elemzi e mutatók

5)!

619

használatának sajátosságait. Természete—

sen az egyes mutatóknál j'elentkező'sajű—

tosságok, ,,p'ontatlanságokf', ,,hibaforrá—

sok" esetenként más—más súllyal esnek latba; más a fontosságuk iparágankénti és az egész iparra vagy a népgazdaságra kiterjedő mérésnél, más a különböző iparágakban, más a dinamika mérésénél és a színvonalnak vállalatok vagy orszá-—

gok közötti összehasonlitásánál, az egyik vagy másik időszakban vagy országban.

Ezeket a sajátosságokat ismerve, szerepüket a termelékenység mérésének minden fel- adatánál külön, konkrétan meg kell vizs—

gálnunk, és esetenként külön kell meg—

állapítanunk: adott célra mely mutatók, mely módszerek használata a legcélrave—

zetőbb, s az adott esetben milyen ,,hibáik"

lehetnek ezeknek.

12. A termelékenység nemzetközi össze—

hasonlitá—sának három fő területe van:

a) a termelékenység színvonalának össze—

mérése;

b) a termelékenység növekedési ütemének összemérése;

e) a termelékenységet meghatározó ténye- zők összehasonlitása és elemzése.

A statisztikai mérés problémáit nézve, a növekedési ütem összehasonlítása vi- szonylag egyszerűbb, a színvonal és a meghatározó tényezők mérése, elemzése jóval bonyolultabb. Minthogy a meg- határozó tényezők szerepe kcsak akkor elemezhető helyesen, ha a termelékeny- ség színvonalának összemérését már meg—

nyugtatóan megoldottuk, a tanulmány elsősorban ezzel az utóbbi feladattal fog- lalkozik részletesebben.

13. A termelékenység szín—vonalának nemzetközi összehasonlítását tárm—lva.

a tanulmány mindenekelőtt az erre vo—

natkozó külföldi tapasztalatokról ad tájé- koztatást. A külföldi szakirodalom átte—

kintése azt mutatja, hogy a termelékeny—

ség szinvonalának nemzetközi összeha—

sonlítására leggyakrabban az egy mun—

kásra (munkaórára) jutó termelés ter—

mészetes mértékegységben kifejezett mu—

tatóit használják fel. A legtöbb ilyen ku—

tatás alapjául szolgáló hivatalos publiká—

ciókból ugyanis leginkább az ehhez szükséges adatokhoz lehet hozzáférni.

Az egy munkásra jutó termelés termé—

szetes mértékegységben kifejezett muta- tói mellett leggyakrabban a fajlagos energia—, fűtőanyag—, villamosenergia- felhasználás, továbbá az egy munkásra

(4)

3620

^szam

(munkaórára) jutó anyagmentes tennelési érték összemérésével találkozunk _

A szocialista országole a termelé- kenység színvonalának nemzetközi össze- hasonlításáról igen kevés kutatás ered—

ménye ismert, ezek is elsősorban a fejlett kapitalista országokkal, s nem a szocialista országok egymás közötti összehason—

litásával foglalkoznak.

A külföldi tapasztalatok szerint a nem—

zetközi összehasonlítások a termelékeny—

ségi színvonalarányokról csak közelítő pontosságú jellemzést adhatnak, de ezek ,,relatív hibája" nem túlságosan nagy.

Ezt bizonyítja az is, hogy a különböző kutatók azonos irányú számításai eléggé közeleső eredményeket nyújtanak. A ter—

melékenység színvonalának nemzetközi összehasonlításánál alkalmazható mód- szereknek jelentős korlátai vannak, eze—- ket mindig szem előtt kell tartani, s cél—

szerű párhuzamosan több módszerrel végezni összehasonlítást.

Az összehasonlító ' számítások megbiz—

hatósága nemcsak a választott módsze- rektől, hanem jelentős mértékben attól is függ, hogy milyen széleskörű adat—

anyagra támaszkodhatunk, és az adatokat mennyire sikerül összehasonlíthatóvá tennünk. Ez kívánatossá teszi, hogy az összehasonlitások lehetőség szerint ne csak (s ne elsősorban) a hivatalos adat- közlések és adatmagyarázatok felkutatá- sán, hanem az érintett országok megfelelő statisztikai és egyéb intézményeinek köz- vetlen együttműködésén alapuljanak.

Erre a szocialista országok közötti baráti együttműködés minden lehetőséget biz-

tosít.

14 A tanulmány kísérletet tesz a ma—

gyar ipar termelékenységi színvonalának nemzetközi összehasonlítására a nyilvá—

nos statisztikai adatközlések felhasználá—

sával. Minthogy a statisztikai források legtöbbször igen kevés módszertani ma- gyarázatot fűznek a közölt mutatókhoz, ezek tartalmi összehasonlíthatóságát ille- tően gyakran feltételezésekre kellett tá—

maszkodni; ezért e számítások eredmé—

nyeit feltételes jellegűnek kell tekinteni.

A tanulmány a szovjet iparral történő összehasonlításnál hét, a lengyel ipar esetében tizenkét iparágat vesz figyelem—

be (a reprezentáció mértéke 30,7, illető—

leg 34,7 százalék, a gépipari ágazat azon—

ban egyáltalán nincs képviselve). Az

— tató képletét,

összehasonlítás alapjául az egy munkás—

,ra, illetőleg az egy munkaórára jutó ter- _ melés természetes mértékegységben ki—

fejezett mutatói szolgálnak, de, kiegészi- tésül a vizsgált iparágak legfontosabb műszakügazdasági mutatóit is összeha—

sonlítja a tanulmány. A legtöbb esetben

néhány más szocialista, illetőleg kapita—

lista ország adatait is bemutatja.

Az összehasonlítások feltételes eredmé—

nyei szerint a magyar és a lengyel ipar termelékenységi színvonala körülbelül azonos, a szovjet iparé közel kétszer olyan magas. A szinvonalarányok ipar- áganként különbözők, különösen kedve—

zőtlenek a magyar ipar szempontjából a vaSkohászatban, a szénbányászatban ;)és a villamosenergiaiparban. A utanulmárw bemutatja az egy munkásra jutó teljes termelési érték összemérését is, hivatalos valutaátszámítási kulcsok ásegítségével;

ezek a számítások azonban nem nyújta—

nak elfogadható eredményt, mert ponto—

sabb, iparágankénti árindexek használa—

tára lenne szükség. E vizsgálatok bemu—

tatják a termelékenységi színvonal nem—

zetközi összehasonlitásánál fellépő gya—

korlati problémákat, és megerősítik, hogy a szocialista országok esetében feltétlenül a megfelelő intézmények (statisztikai hivatalok) közvetlen együttműködésére kell e munkát alapozni

15. A tanulmány következő része mód—

szertani összefoglalást ad a termelékeny—

ség színvonalának nemzetközi össZeha—

sonlításához felhasználható egyes muta—

tók és módszerek gyakorlati alkalmazá—

sáról és sajátosságairól. Minden egyes mutatóval kapcsolatban megadja: a mu—

tartalmát, kiszámítását.

összehasonlíthatóságának megoldandó problémáit, továbbá a tennelékenységi szinvonal az adott mutató alapján történő összemérésének módját és sajátos prob—

lémáit Külön pont tárgyalja a mérlegelés problémáit a termelékenység szinvonalá—

nak nemzetközi összemérésénél, mind a természetes mértékegységben, mind az értékben kifejezett mutatók használatá—

nak esetére; közli a tanulmány a meg—

felelő képleteket az átlagindexek kiszá—

mításához és az értékmutatók azonos árszínvonalra való átszámításához.

hasonlításának második fő területe a ter- melékenység két időszak közötti növeke—

(5)

SZEMLE

621

désének, illetőleg a különböző időszakok közötti növekedés átlagos évi ütemének összemérése. A növekedés átlagos évi ütemét mértani átlaggal határozzuk meg.

Ezeknél az összehasonlításoknál az első eldöntendő kérdés, hogy a termelékenység milyen mutatói, milyen indexel alapján végezzük az összehasonlítást. Gyakorla- tilag két utat követhetünk: felhasznál—

hatjuk a hivatalosan közzétett termelé—

kenységi indexeket, vagy pedig önálló szá—

mításokkal határozhatunk meg az össze—

hasonlításokhoz azonos tartalmú indexe—

ket. Természetesen az első út az egysze- rűbb, és általában ezt követik. A máso—

dik megoldásnak az lehet az előnye, hogy ily módon jobban biztosítható az össze- hasonlított indexek tartalmi azonossága.

A termelékenység indexei a termelékeny—

ség változását minden esetben csak egy bizonyos meghatározott értelemben és emellett csak meghatározott közelítéssel jelzik. Természetes tehát, hogy a terme- lékenység növekedési ütemének nemzet- közi összehasonlításánál szintén többféle módszer, többféle index párhuzamos al- kalmazása célszerű, és mindig csak köze—

lítő arányszámokat kaphatunk.

17. A tanulmány rövid áttekintést ad a hivatalosan közzétett termelékenységi indexekről, és megállapítja, hogy a nem—

zetközi összehasonlításokhoz elsősorban az egy munkásra jutó vállalati teljes ter—

melési indexek, továbbá a rögzített mér—

legelési súlyokkal számított egy munkásra jutó nettó termelési indexek jönnek szá—

mításba. Ezek az indexek az átvittmun—

ka-ráfordítások változását nem tükrözik vissza. E kétféle termelékenységi index tartalmilag eltér egymástól, összehason—

lításuk ezért eléggé durva eredményt ad.

Emellett biztosítani kell, hogy az össze—

hasonlítás az ipar azonos körére vonat—

kozzék, s a munkaóráknak, a munkás—

létszámnak, a dolgozók létszámának

számbavétele szintén azonos legyen. ;

Termelékenységi indexek önálló számí—

tásokkal való meghatározásához elsősor—

ban az az út kínálkozik, hogy az egy munkásra, az egy munkaórára jutó ter—

melés természetes mértékegységben kife—

jezett mutatóiból határozzuk meg a vál—

tozatlan állományú termelékenységi in—

dexeket. A termelékenységi indexek számításának egyéb módszerei, nemzet—

közi összehasonlításokhoz a jelenlegi kö—

rülmények között nem igen jönnek szá- mitásba.

18. A tanulmány—áttekintést ad a ter—

melékenység növekedési üteme nemzet—- közi összehasonlításának érdekesebb kül- földi eredményeiről. Megkísérli továbbá, hogy összehasonlítsa azokat a magyar ipar termelékenységének növekedési üte—

mével. Megállapítja, hogy bár a termelés növekedése tekintetében Magyarország messze megelőzi a kapitalista országokat, és a szocialista országok között is az első helyek egyikén áll, a termelékenység növekedése mind az ipar egészében, mind egyes fontosabb ágaiban —- így a vas—

kohászatban és a pamutiparban — nem tekinthető kielégítőnek. Az összehasonlí- tások eredményeit természetesen jelen- tékenyen befolyásolja, hogy milyen idő- szakok közötti növekedést vizsgálunk, de e számítások több variációja is azt mu—

tatja, hogy a szocialista gazdaság nyúj- totta fokozott lehetőségeket a termelé- kenység növelése tekintetében eddig nem

használtuk ki megfelelően.

19. A termelékenység meghatározó tényezőinek elemzése nemzetközi össze—

hasonlítások alapján — ' mind elméleti, magyarázó szempontból, mind a terme- lékenység—növelés gyakorlati lehetőségei- nek, feladatainak feltárása szempontjá—

ból —— elsőrendű jelentőségű. Ehhez az elemzéshez először is a termelékenység tényezőinek statisztikai vizsgálati mód—

szereit általánosságban kell tisztázni. A termelékenység tényezőinek elemzésénél célszerű megkülönböztetni egyrészt a mutatók elemekre bontását és a mutatók kialakulását befolyásoló fő okok kutatá—

sát, másrészt az üzemgazdasági és a köz—

gazdasági szemléletű elemzést. A terme—

lékenység tényezőit (,,fő meghatározó okait") négy nagy csoportba sorolhatjuk:

természeti adottságokkal összefüggő té;

nyezők, a műszaki színvonalat jellemző tényezők, a munkaerőt jellemző ténye—

zők, társadalmi—gazdasági tényezők. A fő problémát a tényezőknek és hatá—

suknak ,,számszerűsítése", számszerű ki- fejezése jelenti; ehhez a korrelációszámí- tás szélesebb körű alkalmazása lényeges segítséget adhat.

20. A külföldi szakirodalomban a ter- melékenységet meghatározó tényezők nemzetközi összehasonlításokon alapuló elemzésének kevés sikeres példáját talál-

(6)

622

_SWV

juk. Ennek egyik fő oka az, hogy a ke- pitalista országokkal (országok között) végzett összehasonlításokhoz nem histo—

sítható megfelelő statisztikai adatanyag.

A számszerű elemzések főként a követ- kező tényezőkkel foglalkoznak: a munka energiaellátottsága és -felszereltsége, a termelés koncentrációja, a termelés nagy- sága, a beruházások volumene. A tanul—

mány összefoglalja a legfontosabb ténye—

zők elemzésének módszereit, és példa- szerűen a magyar iparról is bemutat né—

hány összehasonlítást a munka energia—

ellátottságáról és -felszereltségéről, a ter- melés koncentrációjáról, a munkaerő összetételéről. A tényezők részletesebb elemzéséhez ismét közvetlen együttmű—

ködés szükséges az érintett (szocialista országbeli) statisztikai hivatalok között.

hasonlításai a közgazdasági elméletnek lényeges segítséget adhatnak egyrészt a termelékenység színvonalát és dinamiká—

ját meghatározó tényezők kutatásához, másrészt mindazon közgazdasági jelensé—

gek elemzéséhez is (mint például a gaz—

dasági fejlődés, az életszínvonal, az ár—

alakulás), melyek a termelékenység szin—

vonalával, alakulásával szorosabban összefüggnek. A termelékenység nemzet- közi összehasonlításai gyakorlati szem- pontból a termelékenységnövelés lehető- ségeinek, tartalékainak, eszközeinek fel- tárásához is jól hasznosíthatók.

22. Fontos szerepe van a termelékeny- ség nemzetközi összehasonlitásának a két társadalmi rendszer közötti békés gazdasági versenyben, valamint a szoci—

alista országok közötti összehasonlítások területén is. Ez utóbbi összehasonlítások nemcsak az elméleti kutatások és a ter- melékenységnövelés egyes módszereinek feltárása szempontjából fontosak, hanem mind jelentősebb szerephez jutnak a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés, a nemzetközi munka- megosztás és kooperácxó kialakításában is.

23. A termelékenység növelésének nemcsak egy-egy vállalatot, iparágat, or—

szágot, hanem a szocialista tábor egészét tekintve is fontos tényezője a szerkezeti arányoknak a termelékenység szempont—

jából kedvező változtatása. A termelékeny—

ség színvonalának nemzetközi össze—

hasonlítása lehetőséget ad arra, hogy

mind a termelékenységnek a szocialista tábor egészében végbemenő választása;

elemzésénél, mind a nemzetköm mum - , megosztás kialakításánál, a távlati tw- vezésnél, a szerkezeti arányoknak a ter—

melékenységre gyakorolt hatását is figyelembe vegyük. Ez a fajta összehasonli- tás támpontot ad továbbá ahhoz, hogy az egyes országok gazdaságuk szerkeze—

tének alakításánál a termelékenység nem—

zetközi színvonalához képest elfoglalt helyzetükhöz is igazodni tudjanak: fel-—

hívja a figyelmet a kölcsönösen előnyös- nek mutatkozó nemzetközi munkaüxeg- osztás és külkereskedelmi csere lehető- ségeire, kiinduló pontot nyújt konkrét szakosítási vizsgálatokra; irányt mutat a termelékenység növelését szolgáló mű—

szaki és üzemgazdasági nemzetközi ta- pasztalatcserének.

24. Az ipar ágazati szerkezetének ob—

jektív alapjait az alábbi tényezők adják:

a belföldi ,,végső felhasználás", azaz a fogyasztás és a felhalmozás szerkezete;

az export és az import volumene és szer—

kezete; az egyes ágazatok közötti techno- lógiai összefüggések; továbbá —— a meg- figyelés technikai körülményeitől függö- en —- az árarányok és a számbavétel módja (a halmozások mértéke). Az ipar ágazati szerkezetének alakításához a kül—

kereskedelmi gazdaságossági számítások igen lényeges támpontot adnak, egyébként lényegüket tekintve szintén nemzetközi termelékenységi, önköltségi összehasonli- tások. Az ágazati szerkezet alakításához a legkülönbözőbb gazdaságossági számí—

tások használhatók fel, ezek között a ter—

melékenység színvonalának nemzetközi összehasonlítása fontos szerepet tölthet

be, mert irányt mutathat a kedvezőbb ágazati szerkezet megállapításához és az egyes ágazatok közötti technológiai össze—

függések módosításához.

25. A termékek önköltségének nemzet- közi összehasonlítása (a bérköltségeket azonos valutában, de az eltérő reálbér—

színvonalon fejezve ki) a szocialista or- szágok közötti nemzetközi munkameg- osztás közvetlen alakításához jelenleg kevésbé használható fel, mint a terme—

lékenység szinvonalának iparágak szerinti összemérése. A termékek önköltségének összehasonlítása a külkereskedelem szer- kezetének meghatározásához az egyes országok számára igen fontos lehet, ahhoz

(7)

623

azonban, hogy a "szocialista árbázis"

alapjává tegük, előbb egy sor elméleti és gyakorlati kérdés tisztázása szükséges.

Selenleg és a legközelebbi jövőben a termelékenység nemzetként összehasonli—

tásátől több hasznot várhatunk, a gyakorlati munkát tehát elsősorban erre kell összpontosítani. Kívánatos lenne, hogy a termelékenység'nek, elsősorban a ter- melékenység színvonalának és tényezöi—

nek nemzetközi összemérése terén a Köl- csönös Gazdasági Segítség Tanácsa szé—

leskörű, tervszerű munkát szervezzen.

CUKOR GYÖRGY OPPONENSI VÉLEMÉNYE

A disszertáció rövid ismertetése után a következő összefoglaló értékelést adta az opponens: ,,...fontos tudományos fel-—

adat a termelékenység nemzetközi össze- hasonlítása problémáinak rendszerezése, a fogalmak tisztázása, a lehetséges mód—

szerek. áttekintése a szakirodalom, vala—

mint a hazai tapasztalatok alapján. Eze—

ket a feladatokat Román Zoltán kandi- dátusi értekezésében igen alaposan, ki—

merítő rendszerességgel, néhol talán túl—

zott részletességgel végzi el. A tanulmány összefoglalójában, illetőleg a tézisekben megadott fő megállapításai helyesek és tanulmányában bizonyítottak. A tanul—

mány néhány problémát, különösen az ágazati kapcsolatok mérlegének a ter—

melékenység nemzetközi összehasonlítá—

sára való felhasználásának, valamint a termelékenység-összemérés nemzetközi együttműködésben való felhasználásának problémáit újszerűen, a szakirodalomban tudomásom szerint elsőnek veti fel. Az elvégzett kutatómunka végső eredményé- vel igen hasznos lépést jelent előre a ter—

melékenység nemzetközi összehasonlítá—

sára vonatkozó ismereteink tekintetében;

ilyen összehasonlításoknak a jövőben történő elkészítéséhez megbízható tudo—

mányos alapot szolgáltat . . .

A nemzetközi összehasonlitásokkal összefüggő problémák megoldásához ter—

mészet—EESen nemcsak módsza'tani jellegű kutatómunkára, hanem összehasonlítások és elemzések tényleges kidolgozására is szükség van. Nyilvánvaló, hogy a végle- ges módszerek csak ilyen összehasonlí—

tások alapján alakíthatók ki. Ilyen jelle—

gű összehasonlítások elkészítése azon—

ban nagy apparátust, lehetőség siet—int a baráti országok megfelelő szervezeteivel

való együttműködést igényel és ezért ez a feladat egy kutató által kandidátusi disszertáció keretében nem is oldható meg. Azok a számítások, amelyeket Bo- mán Zoltán kandidátusi disszertációja tartalmaz, inkább illusztratív jellegűek, de így is az első hazai kísérletet képezik átfogó nemzetközi összehasonlitások ké- szítésére és igen sok érdekes adatot tar—

talmaznak."

Az opponens a továbbiakban megálla—

pítja, hogy néhány esetben —- különösen olyankor, amikor a jelölt által javasolt módszerek újak, gyakorlati tapasztalatok nem állnak rendelkezésre —- a disszertá—

ció megállapításai vitathatók. így például a termelékenység mutatóinak és mérésé- nek általános problémáival kapcsolatban a jelölt javaslatot tesz a termelékenység—

nek a népgazdaság extern termelése összes ráfordítási igénye alapján, az ága- zati kapcsolatok mérlege segítségével tör- ténő meghatározására, és a következő képletet ajánlja az index számítására:

- (71) [131] (Y) (fg) [le (Y)

ahol:

r,, illetve 72 -— az egyes ágazatok termelé—

sének egységre jutó elsődleges ráfordí- tások sorvektora a két országban, B,, illetve Ba — a ráfordítási együtthatók in-

verz matrixa a két országban,

Y — az összehasonlítás alapjává tett nép—

gazdasági extern termelés oszlopvektora.

Az opponens véleménye szerint ,,. . .bizonyos fenntartások indokoltak az index használhatósága tekintetében, különösen a tekintetben, hogy mennyire alkalmas ez a formula a termelékenység nemzetközi összehasonlítására.

A javasolt módszer lényegében azt jelenti, hogy alkalmazásánál összehason—

lítják két ország vagy két időszak köz—

vetett és közvetlen munkaerő— és anyag- felhasz'nálási koefficienseit (az ún. tech—

nológiai mátrixot) és az összehasonlítás-

nál valamelyik gazdaság külső (ún. extern) termelésével (esetleg egy harmadik gaz—

daság extern termelésével) súlyoznak.

A szóbanforgó módszer közgazdasági tar—

talmát szavakban másképpen úgy is ki lehet fejezni, hogy megállapítják vala-

mely gazdaság extern termeléséhez szük—

séges összes felhasználást, azután kiszá—

mítják, hogy egy más gazdaságban az előbb említett extern termeléshez milyen felhasználások tartoznának (mindkét sz*á—

(8)

624 szam

mítást az ágazati kapcsolatok mérlegének ún; technológiai matrixa alapján végezve) és az így kapott felhasználásokat egy—

máshoz viszonyítják.

Ez a számítás azonban a termelékeny—

ség összehasonlítására csak abban az eset—

ben alkalmas, ha az ún. technológiai mat- rix valóban csak a technológiai-technikai összefüggésektől, a tágabban értelmezett munkatermelékenységtől függ. Ez azonban az olyan nagyságrendű ágazati mér—

!egekben amilyeneket ismerünk..., nem így van,mertamatrix koefficiensei nem—

csak a technológiai összefüggésektől, hanem az ágazat gyártmánystrukturájától is függnek. Minthogy ez a gyártmány- struktura különböző országoknál nyil—

vánvalóan igen eltérő, ilyen koefficiensek összehasonlítása a termelékenység össze—

hasonlításának szilárd alapját aligha ké—

pezheti. Ezen, a megítélésem szerint elvi jellegű ellenvetésen kívül még bizony—

talanná teszi az összehasonlítást az, hogy különböző országok. ágazati mérlegeibenaz egyes szektorok tartalma is természetszerű- en eltérő és hogy az összehasonlításhoz az egyes szektorokra vonatkoztatva kielégítő pontosságú árindexeket kellene szerkesz- teni. Ilyen árindexek szerkesztése rend—

kívül nehéz; erre a tanulmány is —- igen helyesen -——— többször utal.

A fenti ellenvetések szorosan véve a jelenleg szokásos, a vállalatok adataiból felépített mérlegekre vonatkoznak. A ta—

nulmány szerint azonban ,,gyakorlatilag 9 számítások elvégezhetők akár termé- kek, akár vállalatok adataiból felépített mérleg alapján". Termékek adataiból ké- szült mérlegeknél elméletileg valóban feltételezhető, hogy a koefficiensek csak a technikai—technológiai kapcsolatoktól, illetőleg színvonaltól függnek. Ilyen mérlegre vonatkozólag azonban tudomá—

som szerint még nincsenek tapasztalata- ink. Azt hiszem azonban, hogy egyrészt éppen gyakorlatilag nem lehet a számí—

tásokat termékek adataiból felépített mérlegek alapján végezni, hanem leg—

feljebb termékcsoportok alapján. Ez esetben pedig a koefficiensek már ismét függnek a termékcsoportok gyártmány—

összetételétől és az összehasonlíthatóság—

nak, illetőleg az árindexnek előbb emlí—

tett problémái is fellépnek. Elképzelhető esetleg egy olyan megoldás -—— és a tanul—

mány erre más vonatkozásban utal —,

hogya mérleg nem öleli fel a termékek

teljes; körét. Ilyen "körülmények _ között azonban tisztázandó,_ hogy biztoaítháté—e a mérlegnek, illetőleg az azt matematikai—- lag kifejező egenletrendszernek azárt- sága, ami a számításokhoz szükséges és a társadalmi termelékenység helyes mu- tatószámait kaphatjuk—e, ha a ráfordítá- sok egy részét elhanyagolják.

Ezekben a kérdésekben hasznos lett

volna a felvetett gondolatoknak a wake!—

vlati számítási lehetőségek szempontjából való további vizsgálata.

Az előbbiekben említett módszer probf

lémái kisebbek, hogyha egy adott ország-

ban különböző, különösen ha egymáshoz közeleső időszakokat hasonlítanak össze, minthogy feltételezhető,; hogy az eges ágazatok belső strukturája ilyen körül—

mények között keveset változott. Azonban

éppen a tanulmány mutat rá arra, hogy

,,ha a két (közeli) időszak... termelé—

kenységi színvonala között csak csekély különbségek vannak, e kis eltérések mé- résére ez a módszer nem lehet alkalmas".

A módszer alkalmazhatóságának körül- ményei tehát véleményem szerint további vizsgálatot igényelnek

A tanulmány véleménye szerint ,,ha termékek alapján felépített fizikai mér-—

tékegységben kifejezett mérlegekkel dol—

gozunk, árindexekre nincs szükségünk".

Általánosabban is kifejezi azt a véle——

ményt, hogy a tennékegységre jutó összes népgazdasági munkaidőráfordítás és a népgazdasági extern termelés összes _,rá—

fordítás—igényének vizsgálata ,,az átvitt munkaráfordítások eleven munkára való

visszavezetésén alapszik s így elkerülhe—

tővé teszi az árak használatát". Ez a probléma az előbb emlitettel szorosan összefügg. Megítélésem szerint a mérleget termékek alapján nem lehet felépíteni, legfeljebb termékcsoportok alapján. E termékcsoportokat azonban valahogy kö- zös egységben kell kifejezni, ehhez pedig mérlegelés szükséges. E mérlegelés ter—

mészetesen történhet nemcsak árak: alap- ján, hanem más módon is, de voltaképpen a probléma csak egy másfajta árrendszer bevezetésévé válik és egyáltalán nem szűnik meg. Hasonló a helyzet az egyes termékek előállításához szükséges fel—

használások megállapításánál, illetőleg a termékek elosztásánál a felhasználók között. Itt a problémát még az ún. iker—