1919–20-ban a megszállt, illetve elcsatolt területekről – valamint kisebbrészt más országokból – naponta százával, ezrével érkeztek menekültek az anyaországba; közöttük természetesen szép szám-mal zsidók is. A belügyminiszter 1920. március 27-én rendeletet adott ki azoknak a személyeknek rendőri felügyelet alá helyezé-séről, őrizetbe vételéről és internálásáról, akik a társadalmi rendre és a békére, a közbiztonságra, valamint a gazdaságra veszélyt je-lentettek vagy legalábbis gyanúsnak mutatkoztak.
Az intézkedés elsősorban a zsidók ellen irányult.
Az 1920. évi népszámlálás adatai alapján a piliscsabai inter-nálótábor 149 lakója közül 117-en az izraelita felekezethez tartoz-tak. A lakók egyharmada magyar, a fele német anyanyelvű volt.
A többiek lengyel, orosz, litván, ukrán vagy román állampolgár-sággal rendelkeztek.
Az internáltakat lehetőleg csoportosan kísérték. Táviratot nem adhattak fel, távbeszélőt nem használhattak. Munkára kötelezték őket. Ellátásukat saját vagyonukból vagy keresetükből kellett fedezniük. Helyzetük felülvizsgálatára hat hónap elteltével kerül-hetett sor. A zsidók rituális ellátását, élelmezését jórészt a Joint amerikai segélyszervezet finanszírozta. A Piliscsabán internált zsidók részére az áruk tényleges beszerzését és szállítását – a Joint megbízásából – helybeli zsidó kereskedők (Wézel Mór és társai:
Blau Adolf, ill. Fürst Mór) intézték. Tűzifáról is gondoskodtak.
A táborban tartózkodók közül többen házasságot kötöttek, a há-zasságok egy részének nyilvánvaló célja a honosítás megköny-nyítése volt. A „kívülről” jövő házasfél többnyire Budapesten lakott. Az esküvők összehozásában feltehetően piliscsabai zsidók is segítettek. Wolfinger Hermann péksegéd román állampolgár és Vurczel Cecília lengyel állampolgár (Galíciából) esküvőjén Blau Adolf piliscsabai hitközségi elnök tanúskodott.
Ferdinándy belügyminiszter 1920. augusztus 14-i rendeleté-vel mindenesetre igyekezett megakadályozni a „nem kívánatos elemek” honosítását. Felhívta a figyelmet, hogy az eljárás során evidenciában kell tartani a „nemzeti szempontból való megbíz-hatóságot”. Megbízhatatlannak számítottak az „idegen faji tulaj-donságokkal bíró magyar állampolgárok” is, akik részt vettek azokban a „destruktív irányú mozgalmakban, amelyek Magyar-országot a romlásba vivő kommunizmusba vezették”.
A születési és házassági anyakönyvek bejegyzései alapján a pilis-csabai internálótábor zsidó vallású lakóiból mindössze 28 személy neve ismert. Ők a következők (az újszülötteket dőlt betű jelzi):
Adamia Izsák kereskedő Romániából Chatiner Berta
Friedmann Éliás szabómester Friedmann Éliásné Grünfeld Szeréna Glanz Jakab magánhivatalnok Glanz Jakabné Molnár Róza Glanz Lívia
Goldberg Hermann metsző
Goldberg Hermanné Inding Friderika Goldberg Henrik
Jakobszan Lajos bádogossegéd Litvániából
80
Krémer Mano tanító
Krémer Manoné Kappel Etel Krémer Margit
Kupferman Farkas cipészsegéd Ukrajnából Markovics József metsző
Markovics Józsefné Adler Dóra Markovics Mózes
Rader Jefim bőrkereskedő Romániából Rader Jefimné Gáspár Margit
Rader Henrik
Rothberg Oser géplakatossegéd Oroszországból Scheiber Hermann asztalossegéd
Scheiber Hermanné Kreplik Anna Scheiber Sára
Vurczel Cecilia Lengyelországból (Galícia) Wolfinger Hermann péksegéd Romániából Zaszlanszki Ilian órássegéd Oroszországból
Az Egyenlőség 1921. január 22-i száma arról tudósít, hogy az ame-rikai segítőbizottság [Joint] budapesti képviselete az elmúlt héten gróf Teleki Pál miniszterelnöknél járt, hogy felhívja a figyelmet a Piliscsabára és Zalaegerszegre internált galíciai zsidók szomorú sorsára. Ezeket a szerencsétleneket a háború űzte el hajlékukból és sodorta Magyarországra. A lakásínség miatt a kormány utasítá-sára internáló táborokban helyezték el őket, ahol azonban foglyok módjára bánnak velük, a külvilágtól elzárják őket, s arra sem ad-nak módot, hogy útlevelüket megszerezhessék. A Piliscsabára in-ternált emberek sorsával a hatóságok semmit sem törődnek, úgy-hogy a legszükségesebb dolgokkal, takarókkal, szalmazsákokkal és egyéb szükségleti cikkekkel, élelmiszerekkel a zsidóságnak
kell őket ellátniuk, mert különben elpusztulnának. Az egész tele-pen nincs orvos és egyáltalán nincsenek higiénikus berendezések, azonban azt sem engedik meg a zsidóságnak, hogy maga gondos-kodjék orvosról és gyógyszerről.
A lap szerint Teleki minderre úgy reagált, hogy nem volt tudo-mása a piliscsabai állapotokról; megígérte, jelentést tétet magá-nak és a visszásságokat sürgősen megszünteti. Továbbá elismerte, hogy az internálás nem lehet büntető jellegű, s az internált kül-földi zsidókat megilleti a szabad embereknek járó bánásmód, és ha túl nagy szigorúsággal jártak el velük szemben, azt csak a ren-delet szellemének meg nem értése okozhatta. Végül határozottan kijelentette, hogy az internálás kizárólag azokra a külföldi honos-ságú zsidókra vonatkozik, akik 1914. január 1-je után költöztek Magyarországra.
Teleki szava keveset ért. Az Egyenlőség 1921. április 9-i szá-mában megjelent információ szerint ugyanis március végén az egerszegi internáló táborban a 225 lengyel és orosz zsidó mellett még mindig 265 magyar zsidó tartózkodott. Sőt a helyzet 1922-re sem változott (erről a lap február 4-i száma tanúskodik), mert-hogy ebben az időben a tábor 1100 lakója közül 500 zsidó vallású volt, az internálás okai pedig: kommunizmusban való részesség,
kémgyanú, árdrágítás, csavargás, hatóságok által idegennek dek-larált honosság.
A zsidókat sújtó repressziók széles körébe tartozott az is, hogy 1920 őszén a bevonuló férfiakat „megbízható”, ill. „megbízhatatlan”
kategóriába sorolták. Az utóbbit a munkások és a zsidók részére
„találták ki”, s zömmel munkásszázadokba osztották be őket. Ezzel kapcsolatos az Egyenlőség 1921. április 16-i számában megjelent piliscsabai vonatkozású, de kevésbé borús híradás. Mely szerint
82
Báder Pál pestújhelyi illetőségű színinövendék, mint a budapesti 2. sz. munkásszázad katonája, Piliscsabán teljesített szolgálatot, ahol színházat hozott létre. Munkássága elismeréséül a piliscsabai táborparancsnokság „dicsérő és hálálkodó” igazolványt adott át neki, mivel „a legénységet hazafias irányban nevelte”.
1920 novemberében a belügyminiszter rendeletben adott enge-délyt a liverpooli Cunard Steam Ship Company Ltd. hajóstár-saság részére kivándorlók Amerikába szállítására. Elképzelhető, hogy piliscsabai zsidók is éltek a lehetőséggel.
Adamia Izsák egykori internált (elvált, Adamia Salamon és Melamed Klára fia) viszont a jelek szerint az internálás meg-szűnésével Piliscsabán maradt, és 1923. július 30-án házasságot kötött az ugyancsak a faluban lakó Weiszenstein Elzával – né-hai Weiszenstein Bernát és Wertheimer Betti leányával. A tanúk Leichtner Mór, Budapest, Király u. 6. sz. alatti és Vermes Arthur, Budapest, Dohány u. 45. sz. alatti lakosok voltak.