Szerettük a zsidókat…
PLATSCHEK SÁNDOR
második, bővített és javított kiadás
Szerettük a zsidókat…
Zsidók Piliscsabán 1856–1944
Első kötet
Ellenőrizte RAJ TAMÁS
DR. GUTH ZOLTÁN, PATAKI MÁRIA
Konzultáns KLEIN LÁSZLÓ Technikai szerkesztő
PÉTER GÁBOR Szövegszerkesztő KONRÁDNÉ TAMÁS ANIKÓ
© Platschek Sándor Magánkiadás Piliscsaba, 2021
KöSZöNET
Ezúton szeretnék, címek és rangok nélkül, köszönetet mondani mindazoknak, akik a könyv elkészítésében bármilyen formában közreműködtek. Személy szerint ők a következők:
Ajtai-Auspitz György, Ay Ferencné Papp Katalin, Ay Gábor, Bakos Imréné Neumann Margit, Bakos-Nagy Márta, Balázs Gábor, Balogh Bianka, Baranya Tivadar, Barkócziné Fürst Cecília, Bar- witz Ede, Bella Jenőné Bélik Mária, Bendes Zoltánné Barwitz Vilma, Gunnar Berg, Bélik András, Bélik Anna, ifj. Bélik Jánosné Kollár Ilona, Bélik Jánosné Piláth Katalin, Bélik József, Bélik Márton, Bélik Mártonné Gyurtsó Teréz, Bélik Mihály, Bíbok Imre, id. Boldog János, dr. Borsányi Schmidt Ferenc, Böhm Karo- lina, Brassói Antal, Kati Bruder (Fürst Katalin), dr. Császi Ferenc, Csirmaz Szilvia, Danka Józsefné Maszár Terézia, Davidovits László, Dorogman György, id. Drevenka Antal, Drevenka Mi- hályné Redl Katalin, Dunai Józsefné Pischnyi Katalin, id. Endresz József, Fekete János, Félegyházi Endre, Ferenczné Zádor Éva, Fok Balázs, Fóris Lászlóné Platschek Erzsébet, Földi Pálné Feith Mária, Földi Pálné Nagy Terézia, Frech’ Miklós, Fried József, Fried Márton, Fuchs György, Galacs György, Garaminé Füsti Róza, id. Grősz Károly, Gershom Grünfeld, dr. Guth Zoltán, Gyarmati Józsefné Fetter Teréz, Györe Zoltán, Hanyi Ilona, Hárs- völgyi Albert, Hársvölgyi Albertné Bélik Mária Anna, Hársvölgyi Ferenc, Hermann István, dr. Hermann Róbert, Holop János, Izsák
6
Sándor, Jászberényi Mihály, Kassay János, Kassay Jánosné Eiden- penc Katalin, Kálmán Noémi, Kertiné Fürst Márta, Király Szilvia, Kiss Gábor, Klein László, Kochnyák István, Konrádné Tamás Anikó, Kőnig György, Kretz Józsefné Szalai Mária, Kricsfalussy Katalin, Kürti Éva, Lengyel István, Lózsi Tamás, Magassy Zol- tánné Vastag Veronika, Magyar Endre Lénárd, Maszár István, Metz Konrádné Ay Terézia, Méreg Erzsébet, dr. Mészáros Ernőné Bánk Hermina, Miklós Elemér, id. Molenda Károly, Molnár- Rubenfeld Ferenc és felesége, Mózessy Gergely, Németvölgyi József, Pálvölgyi Ferenc, Pásztor Sándorné Meiszter Erzsébet, Pataki György, Pataki Mária, Pavelka Fábián, dr. Peller György, Péter Gábor, Pischnyi Jánosné Jillich Katalin, Platschek Ida, Pla- tschek József, Platschek Rita, Platschek Sándorné Deményi Anna, Pla tsek Jakabné Klein Edit, ifj. Platsek Károly, Radnóti Zoltán, dr. Raj Tamás, Judith Rod (Geuduschek Judit), dr. Rosner László, Rozovits Ferenc, Sándor Tibor, Sándor-Silberberg Tibor, Sán tháné Antal Sára, Maria Scholl (Platschek Mária), Schönek Mátyásné Ay Mária, Sebesfi József, Simon Ferenc, Skripek Pál, Stohl József,
Stohl Józsefné Maszár Róza, Szabó Istvánné Zayzon Zsuzsanna, Szabó Mihályné Földi Katalin, Székely Andrásné Szántó Zsu- zsanna, Szekeres Józsefné Ay Terézia, dr. Szekeres Katalin, Sze- keres Mátyásné Grósz Teréz, Szepesné Weisz Ágnes, Szécsényi András, Szigetvári Józsefné Bélik Katalin, Szikla Margit, Tag- sche rer Józsefné, Tatai Andrásné, Teleki Zsuzsanna, Toronyi Zsu- zsanna, Tóth Jánosné Fürst Edit, Tóth Jánosné Héregi Eszter, Trecska Imréné Bánk Hermina, Valkó Béláné Palovits Júlia, Víg- vári Jánosné Molenda Lívia, Villányi Tibor, Walter Ferenc, Wézel Mária, Ziegler Józsefné Nick Katalin.
Őszinte hálám és nagyrabecsülésem mindnyájuké!
A szerző
Geuduschek Kató
10
Barwitz Ede és felesége, Platschek Karolina
Barwitz János
Gellai Fanni és férje, Blau Adolf hitközségi elnök
Blau Margit és férje ifjú házasként 1921-ben
12
Elöl, középen Blau Margit és losonci jegyese, Werner Béla, a kép jobb szélén fehér blúzban Blau Sarolta – 1914 körül
13
Blau Margit és Werner Béla esküvője Piliscsabán, 1921. július 19-én. A kép közepén látható
14
Blau Sarolta és férje, Geuduschek Miksa előmimádkozó
Geuduschek Kató Geuduschek Judit kerékpáron
Geuduschek Judit és József Geuduschek Judit
16
Geuduschek Miksa, Blau Sarolta és gyermekeik:
Judit és József, valamint Judit kisfia, Tibi – 1965 körül
Fried Arnold és Fried Józsika Fried Marci
Fried Márton
18
Fürst Miksa (Henrik fia) Fürst Paula
Fürst Miksa, felesége és a Hill gyerekek a csabai zsidó temetőben
Fürst Miksa, felesége Schwarcz Erzsébet és gyermekeik 1954-ben
20
Fürst Mór és felesége, Stierheim Mária
Fürst Lajos (kalapban) „vándorláson” piliscsabai méhész barátaival
Fürst Miksáné és leánya, Edit Fürst Miksa (Mór fia) Fürst Edit
22
Idillikus kép Alcsútról, 1935 körül. Jobbról a faluba nősült Fürst Sándor, valamint testvérei: Róza, Irén és Irén újpesti férje, Weltner József
Fürst Samu és idősebbik fia, Jenő
Fürst Arnold, édesanyja Weisz Mária és felesége, Klein Aranka
24
Fürst Arnold kétszer az édesanyjával, egyszer kalaplevéve…
Fürst Arnold kislányai:
balról Márti és Kató
Fürst Márti
26
Grünfeld Gáspár könyvelő 1920 körül
Klein Mór és felesége, Grünfeld Fáni…
…és három legfiatalabb gyermekük: Frida, Sándor és Aranka
28
Klein Aranka Fridával, férjével, templomba menet és kislibával
Klein Frida
30
Platschek Józsefné Schönfeld Paula
Platschek Nándor 1916 körül Platschek Gizella Platschek Katalin Platschek Janka
32
Platschek Franciska Platschek Ernő munkaszolgálatos
Platschek Károly és budapesti keresztény felesége
Platschek Erzsébet és második férje, Fóris László Platschek Erzsébet
és Kovács-Kohn Andor Kovács-Kohn „Józsika”, Platschek Erzsébet kisfia
34
Platschek Nándor, felesége és két gyermekük, Erzsébet és Irén
Platschek Nándor (balról) és bádogos brigádja 1940 körül
Szorke, Matesz és kisfiuk Platschek Ida Platschek Miksa (Mátesz) Szura Szluckája (Szorke)
36
Platschek Jakab Platschek Cecília Platschek József tanácselnök Platschek József „muszos”
Platschek Sándor
38
Platschek Miksa unokái egy részével, 1953-ban
Platschek Miksa a pilisszentiváni zöldségüzletben, 1965 körül
Platsek Jakab („Cuki”) kisgyermekei 1955 körül
Platsek Jakab („Cuki”) és újpalotai felesége, Klein Edit 2000-ben
40
Wézel Mór és felesége, Schwébel Amália fiatalabb, és idős korban
Fent Wézel Fülöp és Sámuel, lent Wézel Teréz és Sarolta
42
Részlet az 1725. évi Pest vármegyei zsidóösszeírásból;
a vörösvári zsidók alatt a csabai Salamon neve olvasható (MOL)
Adóösszeírás a pilisi járásban, 1726-ban.
Alulról a 13. sorban a csabai „Judaeus Salamon” (PML)
44
Részlet Markus Fürst és Zili Dück 1862. évi házassági anyakönyvi bejegyzéséből (MOL)
Zsidó házak Piliscsaba 1885-ben készült térképén:
1. Platschek János, Fő út
2. Fürst Márk, Garancsi út 3. Grünfeld [Ignác], Fő út 4. Platschek Rozália, Új utca
1
2
3
4
46
4. sorszám alatt: a Piliscsabai Autonom Orthodox Izraelita Fiók Hitközség ingatlan vásárlása imaház céljára, 1906. július 12.
Kux Alice III.-os elemista bizonyítványa 1908-ból. Fent jobbra az előző évi iskolája: „Helybeli izr. magániskola II. oszt.”
48
Billitzer Jenő (Csabán metsző és hitoktató, Vörösváron kántor is) igazolása vörösvári elemisták hittan előmeneteléről 1926-ban
Blau Adolf hitközségi elnök igazolása
egy piliscsabai zsidó magántanuló vallásismeretéről 1910-ben
Klein Mór 1918. augusztus 15-én kelt levele fiához, Ignáchoz;
talán Késmárkra, ahol fiú szövőmesterséget tanult (részlet)
50
Jegyzőkönyv a Piliscsabai Autonóm Orthodox Izraelita Fiók Hitközség 1918. december 24-én tartott üléséről (részlet)
A Piliscsabai Községi Direktórium határozata Kaszirer Zsigmond kántor-metsző ügyében, 1919. április 17-én
52
Beregi Albert körállatorvos levele a járási főszolgabírónak, az 1919. augusztus 8-án lezajlott pogrom kapcsán (PML)
A vörösvári körjegyző feljegyzése a járási főszolgabírónak:
Beregi Albert [a pogrom után] Piliscsabára költözött (PML) Tárgy: Beregi Albert
pilisvörösvári körállatorvos szabadsága.
Főszolgabíró Úr!
Pomáz.
Jelentjük, hogy fentnevezett szabadságáról f. hó 17-én visszaérkezett és működését
„Piliscsaba” ideiglenes székhelylyel ujból megkezdte.
Pilisvörösvár, 1919. szept 20.
Neisz Ferenc körjegyző
LETELEPEDÉS
A zsidó népesség számának változása
Vidám és bensőséges hangulatú esemény zajlott le a bátorkeszi zsidóság körében 1862. november 12-én. Ezen a napon – két nagy őszi ünnep, szimchát tóra és chanukka között – kísérték a chüpe, a menyegzői baldachinos sátor alá a helybeli illetőségű Zili Dücköt, Mathias Dück 19 éves leányát, valamint vőlegényét, a piliscsabai Markus Fürst vegyeskereskedőt, Samuel Fürst és Pepi Bollog 24 éves fiát. A fiú szülei Vörösváron laktak. A vörösvári izraelita anyahitközség (a Pilis előtag használata 1901-től vált általánossá a térségben) német nyelvű anyakönyvi bejegyzése arról is tudó- sít, hogy az esketést Löffler rabbi végezte (aki korábban több évig Vörösváron működött), tanúként a két apa szerepelt.
A fiatalok összekerülésével kapcsolatban nyomban spekulá- cióra ad alkalmat az, hogy a XIX. század első felében Bátorkeszin élt egy Fürst nevű kereskedő, bizonyos Jacobus Fürst, aki az 1831.
évi vármegyei adóösszeírás szerint a szóban forgó esztendőben 400 forint haszonra tett szert. Nem szükséges nagy fantázia annak elgondolására, hogy Fürst Márkus (maradjunk most már a magyar megnevezésénél) 1865-ben született öccse, Jakab éppen tőle örö- kölhette a nevét, miután amaz elszenderült. És ha ez a kombiná- ció helyes, akkor kézenfekvő a következtetés, hogy a Bátorkeszin tett rokoni látogatások jó lehetőséget kínálhattak a fiataloknak
56
a megismerkedésre. Ennélfogva az ő esetükben a sadchen, zsidó házasságközvetítő szolgálatait nem kellett igénybe venni. Az el- jegyzésnél az apák hamar kimondhatták: „Gemacht!” Időzzünk egy kicsit még Bátorkeszinél. A révkomáromi – annak idején párkányi – járáshoz tartozó község a Fürst Márkus–Dück Cecí- lia házaspár nagyszámú leszármazottai részére fontos vonatko- zási pont lett. Dück Cecílián kívül erről a településről származott el Eisler Edmár első felesége, Fuchs Róza Piliscsabára, továbbá Stern Szofi, Baum Jakab rabbi felesége Pilisvörösvárra. Innen is eredeztethető az a kitűnő kapcsolat, amely Fürst Márkus és Baum Jakab között kialakult. Dück Cecília és Fuchs Róza egy nagy hagyományú, magas színvonalon álló zsidó közösség kultú- ráját hozta Piliscsabára.
Bátorkeszi az 1860-as években közel háromszáz zsidót számlált.
A hitközség saját maceszsütő üzemet és az elesettek számára sze- gényházat tartott fenn. A megelőző évtizedekben a kilét – Zahlen Éliás és Tauber Áron személyében – neves rabbik szolgálták.
Zahlen Éliás talmudi értekezéseken kívül héber nyelvű számtant is írt. Tauber Áront magával ragadó hitszónoknak ismerték. (Mel- lesleg Bátorkeszin született 1876-ban dr. Goldberger Izidor, a ké- sőbbi nagyhírű tatai tudós főrabbi.)
Térjünk vissza Piliscsabára. Az kétségtelen, hogy – a fentebb említett házassági anyakönyvi bejegyzésnek köszönhetően – Fürst Márkus az első, jól ismert piliscsabai zsidó, ám korántsem bizonyos, hogy az első zsidó lakos a faluban.
Sőt, biztosan nem a Fürsték az úttörő zsidók Piliscsabán! Az
„első judaeus fecske” titulus nagy valószínűséggel Salamon Dá- vidot illeti, aki az 1725. és 1727. évi országos zsidóösszeírások- ban s a pilisi járás 1725–26–27-es dicalis és taxalis összeírásai- ban is csabai lakosként szerepelt. Aztán snitt. Egyébként apjának,
Dávidnak a nevét csak egy alkalommal tüntették fel. Nem mel- lesleg Salamon mindhárom évben 3 forint 12 fillér adót fizetett, ami nagyjából a vele egy íven szereplő perbáli, tinnyei, zsámbéki, csobánkai, solymári, töki stb. keresztény mesteremberek és iparo- sok (sör- és pálinkafőzők, molnárok, mészárosok, lakatosok, ko- vácsok) átlagának felel meg. Salamon a budai ferences szerzete- sek részére, szintén 1725-ben készített összeírás szerint a csabai kolostorgazdaság haszonbérlője volt. A XVIII. századot tekintve még egy epizodista csabai zsidóról van kevésbé meggyőző infor- máció: ő Marcus David, 1744-ben Óbudán írták össze, mint sza- kács zsidó sokadalmak részére főzött, korábban (pontosan nem tudni, mikor) Csabán lakott.
És most újra ugorhatunk bő száz évet, előre. A székesfehérvári megyés püspökség által kiadott Schematismusokból az látszik, hogy Piliscsabán 1856–1864 között folyamatosan élt két-három zsidó; 1860-ban csak egy. Nevük nem ismeretes. Márkus édes- apjának, Sámuelnek a neve (Hauck János Tschawa c. könyvének adatai alapján) először a tulajdonnal rendelkezők 1854. évi össze- írásában fordul elő; később ugyan többször felbukkan az 1850-es évek második felében lefolytatott piliscsabai határrendezés iratai között – végeredményben közel két holdat mondhatott a magá- énak –, de ez pusztán azt igazolja, hogy földje is volt a faluban.
Az 1858. évi budai összeírás szerint Vörösváron lakott és Csa- bán kereskedett; talán kocsmája is volt. Minimum tizenegy gyer- meke, 1837–1865 között, mind Vörösváron született. Feltehetően az 1860-as években jutottak birtokába a Tinnyéhez tartozó Szá- razág-pusztán elterülő nagy darab földek, amelyek az 1885. évi térképen már Márkus nevén szerepeltek.
Fürst Márkus házasságát követően a csabai zsidók száma las- san növekedni kezdett. 1864-ben a Grünfeld, 1867 decemberében
58
pedig a Platschek család költözött a faluba, az utóbbi csaknem napra pontosan akkor, amikor – hosszú politikai küzdelem ered- ményeként – az országgyűlés kimondta a zsidók jogegyenlősé- gét. Az első világháborúig mindhárom família, 1944-ig a Fürst és a Platschek família számbelileg meghatározó szerepet játszott a zsidó közösségben. A székesfehérvári püspök 1868. évi látogatá- sakor 1241 lakosból 19 izraelitát számoltak össze.
A környékbeli községek közül Vörösváron és Zsámbékon 1700 körül, Tinnyén az 1740-es években kezdtek megtelepedni a zsi- dók. (Zsámbékon 1727-től laktak folyamatosan.) A zsidók pilis- csabai megtelepedése előtt nem sokkal, 1840-ben e három helyen együttvéve közel ezer zsidó élt, mindegyiken kétszáznál több.
Számuk ekkortájt kezdett csökkenni, részben annak következ- tében, hogy az 1840. évi törvény újra lehetővé tette a zsidók vá- rosokban való letelepedését.
Az 1850-es évek második felében az osztrák önkényuralom szigorúsága enyhült, viszonylag kedvező időszak köszöntött az országra és a zsidóságra. A császár rendeletére 1856-ban a zsi- dók visszakapták – a szabadságharc idején tanúsított „megátal- kodott magatartásuk” miatt rájuk kirótt – a bécsi udvarnak befi- zetett hadisarcot, országos izraelita iskolaalap létesítése céljára.
1859-től ismét szabadon űzhettek bármilyen ipart, megszüntették a házasságkötéshez előírt hatósági beleegyezést, 1860-tól pedig megengedték ingatlanbirtok szerzését is. Tizenkét év szünet után, 1861-ben újra összeült a magyar országgyűlés, 1867-ben Magyar- ország és a bécsi udvar között megtörtént a közjogi kiegyezés, s ugyanez év decemberében megszületett a törvény a zsidók pol- gári és politikai egyenjogúságáról. Helyileg rendkívül fontos ügy végére tettek pontot Piliscsabán 1860-ban: lezárultak az úrbéri perek, végrehajtották a határrendezést, a földek tagosítását, a le-
gelők „elkülönözését”. Mindez megteremtette a későbbi fejlődés alapjait. A csabai zsidóság úttörői kétségtelenül nagyon izgalmas és érdekes éveket éltek át.
Galgóczy Károly 1877-ben kiadott megyei monográfiája szinte idilli képet fest Piliscsabáról.
„Közvetlen erdő alatt, igen kellemes, szép helyen fekszik. Bel- rendezettsége szabályos. Nagyon emeli tetszetősségét, hogy min- den ház előtt kertecske van; az országút mente jegenyefa sorral van kiültetve; díszíti a templom körül lévő szabad tér. A csinos há- zak vagyonosságra mutatnak. Építkezési bizottság áll fenn, mely jó rendet tart. Az újabb tetők többnyire fazsindelyre készülnek.
Van itt (…) tágas vendégfogadó; kicsiny, de csinos urasági kas- tély; postahivatal. (…) A lakosok szorgalmasak és jó földműve- lők. Sok burgonyát termesztenek. Jó teheneket tartanak és nevel- nek. A lótenyésztés szintén jó karban van. A gyümölcstermesztés virágzik a nép közt, bár az iskolához csatolt 2 holdnyi faiskola nem sokat ér. Szőlőmívelés is van: de csak közepes borral fizet.
Az erdőség (…) 2400 kataszteri holdat foglal; az uraság által vá- gási szakaszokra osztva, szorosan az okszerű erdőszeti szabályok szerint kezeltetve.” Közli ezenfelül azt is, hogy a falu határa 4306 kat. hold, a lakosok száma 1375, akiknek a nyelve többnyire a né- met, valamint a tót. A zsidók 24 főt számlálnak. Thirring Gusz- táv is „csinos”-nak írja le a községet Az Osztrák–Magyar Mo- narchia írásban és képekben c. könyvsorozat 1893-ban megjelent IX/III. kötetében, megjegyezve, hogy „Pilis-Csabának a mellette levő katonai tábor ad némi fontosságot, mely nyaranta nagy had- gyakorlatok színhelye.”
A piliscsabai zsidók száma tehát továbbra is lassú ütemben nőtt, s az 1868. évi 19-ről az 1880. évi népszámlálás idejére 34-re emelkedett. (Az 1870. évi népszámlálás adatait nem bontották
60
le községenként.) A következő évtizedet, erőteljes ingadozások mellett, lényegében a stagnálás jellemezte: az 1890. évi népszám- lálás szerint 31 zsidó élt a faluban. Az 1870–1880-as években több zsidó család költözött Piliscsabára – köztük a Gutmann, Langer, Breitner, Schulczer, Kohn, Fischer család –, de csak néhány évig, esetleg egy bő évtizedig tartózkodtak a faluban, azután visszaköl- töztek korábbi lakhelyükre, vagy másutt próbáltak újra szerencsét.
A Breitner család 1890-ben teljesen árván maradt négy gyermekét valószínűleg árvaházban helyezték el. A községi ingatlanokat áb- rázoló 1885. évi térképen Fürst Márk Tót utcai, Platschek Rozália Új utcai, Platschek János Bécsi utcai és Grünfeld [Ignác] Budai utcai háza van feltüntetve.
Az 1890-es években, és különösen 1895-től, az előző időszakhoz képest rohamos változás következett be: az 1900. évi népszám- láláskor a piliscsabai zsidó népesség megközelítette a száz főt.
A gyarapodás majdnem fele a természetes szaporulatból, a többi a nagyarányú beköltözésekből származott. Hozzávetőleg tizenöt személy költözött el. Ebben az évtizedben érkezett és terebélyese- dett ki – az Eislerékkel együtt – a Klein família. Az 1890-es évek elején, illetve közepén telepedett le Blau Adolf szatócskereskedő, Mitzki Simon cipészmester, Markovits Manó MÁV-állomásfőnök, 1900-ban pedig Wézel Mór vallási felügyelő és szatócs kereskedő.
A zsidók számának viszonylag erőteljes növekedése egybeesett az Almásfüzitő–Óbuda közötti vasútvonal megépítésével, a környék- beli szénbányák fejlődésével, a Liget parcellázásával és kiépülésé- vel, valamint azzal, hogy a csabai katonai táborban is – amely ak- koriban a pesti ezredek gyakorlóhelyéül szolgált – intenzívebbé vált az élet. Mindez kedvezően hatott a községre és lakóira.
Az 1897. évi adatok alapján a falu 4448 kat. holdra terjedt ki.
Ezt a területet többek között 2349 hold erdő, 1309 hold szántó,
342 hold legelő, 130 hold rét, 90 hold szőlő és 70 hold kert al- kotta. A gazdák 36 egylovas, 103 kétlovas és 8 kétökrös fogat- tal dolgoztak. Hat bikát, bikaborjút, 340 üszőt-tehenet, 16 tinót, ökröt, 18 mént, 127 kanca lovat, 141 herélt lovat, 7 kecskét, kere- kítve 2700 baromfit, 500 sertést, 100 méhcsaládot és mindössze 1–1 juhot és szamarat tartottak-neveltek. A kb. 1800 lakosra közel 5300 gyümölcsfa jutott. 1629 szilva, 1334 meggy, 640 körte, 397 cseresznye, 325 alma, 320 őszibarack, 185 kajszibarack, 189 dió, 9 mandula, 239 eper- és szederfa.
Az 1900-as évek eleje a zsidó vallási közösség számára külön jelentőséggel bírt. A századfordulón a faluba költözött Friedmann Mendel rabbihelyettes, az első név szerint ismert vallási vezető és Bauer Lázár kántor. Feltehetően ekkor, legkésőbb 1902-ben hoz- ták létre a csabai izraelita magániskolát, amely 1907-ig működött.
1900 körül Fürst Márk vagy fia, Móric birtokán megnyitották a zsidó temetőt. 1906. július 12-én a Piliscsabai Autonóm Orthodox Izraelita Fiók Hitközség 6250 koronáért imaház céljára megvásá- rolta Ländler Berta (Grünfeld Hermann felesége) házát az Iskola utcában. A hitközség elnöke az első évtizedekben Fürst Márk, majd kb. 1905–1934 között Blau Adolf, ezt követően Gellai Sa- lamon volt. A hitközség elöljáróságáról egyetlen dokumentum maradt fenn. Az 1918. december 21-én felvett jegyzőkönyvben a következők szerepelnek: Fürst Márk, Blau Adolf, Fürst Mór, Klein Mór, Fürst Henrik, Gellai Lipót, Kux Lipót, Mitzki Simon és Wézel Mór. – Kux Lipót fakereskedő, Fürst Izrael földbirtokos, Gellai Salamon (a fent említett Lipót fia) termény-nagykereskedő az évtized első felében, Hercz Vilmos mészáros, valamint az egy- mást váltó Lajsz Baruch és Kaszirer Zaruvel kántor-metsző az évtized második felében érkezett Piliscsabára. A 29 fős természe- tes szaporulat révén az 1910. évi népszámlálás idején a piliscsabai
62
zsidó közösség 122 izraelitát számlált. A be- és elköltözők aránya a szóban forgó évtizedben egyensúlyban maradt.
A Borovszky Samu által szerkesztett és 1910-ben kiadott Magyarország városai és megyéi c. munkában olvasható Piliscsa- báról, hogy a községhez tartozik Klotildtelep nyaralóhely és Pilis- csaba tábor. A lakosok száma 2447, a lakóházaké 373.
A faluban ebben az időben két fő birtokolt 100 kat. hold feletti területet, 44 fő 10–100 kh közöttit, 98 fő pedig 10 kat. hold alat- tit. 903 keresőt és 1544 eltartottat számoltak össze. Foglalkozá- sok szerint (zárójelben az eltartottak): mezőgazdaság 287 (848), bánya 9 (20), ipar 159 (312), kereskedelem 23 (49), közlekedés 48 (117), közszolgálat és szabadfoglalkozás 36 (25), véderő 18 (2), napszámos 128 (136), házi cseléd 56 (-), egyéb 33 (17) fő.
1914-ben kitört az első világháború. Hozzávetőleg másfél tucat piliscsabai zsidót vezényeltek a frontra. Közülük heten meghal- tak, többen fogságba estek. Nagyrészt ennek tulajdonítható, hogy ebben az évtizedben a természetes szaporulat kevéssel zéró alá került. Jó néhány család – Wirth, Reisz, Gärtner, Lővinger – jött és ment: csak pár évig tartózkodott Piliscsabán. Elmentek a Kal- már fiúk is, akiket néhány évig Klein Lipót patronált. A régóta itt élők közül elhagyta a falut népes családjával Grünfeld Kálmán, Eisler Salamon és Eisler Edmár, valamint Markovits Manó. Tá- vozott a Hercz család is, négy kiválóan tanuló gyerekkel. Eisler Salamon családja Vácra, a Wirth család Óbudára, a Reisz csa- lád Gyónba, Lővingerék Trencsénbe költöztek. (Elment Grünfeld Hermann is, de ő később visszatért.) Hogy az 1920. évi népszám- láláson mégis növekedés látszik, az a 28 klotildtelepi zsidónak köszönhető. Az kérdéses, hogy mennyien és milyen mértékben vettek részt a zsidó közösség életében. A népszámlálás adatai sze- rint 1920-ban Piliscsabán 269 „izraelita vallású”, azaz zsidó sze-
mély élt, de ebből le kell vonni az internálótáborban tartózkodó 117 és a katonai táborban szolgáló 21 zsidót. Így a helyes szám: 131.
Az 1920-as évek elején a csabai zsidók száma meglehetősen gyors tempóban csökkent. Az elvándorlás folytatódott, a csalá- dok főleg Budapestre és Újpestre költöztek. Helyükbe kevesen jöttek, és – két családot kivéve – csak évekre. Bár ebben az idő- szakban tíznél többen születtek, ezt azonban meghaladta az elha- lálozás mértéke, tucatnyian pedig házasságkötés miatt kerültek el Piliscsabáról. Időközben Klotildtelep önállósodott Klotildli- get néven, de a kisközségből az állandó zsidó lakosok feltűnő módon teljesen eltűntek. Az 1930. évi népszámlálás idején Pilis- csabán 73 zsidó lakott. 1935-ben Piliscsaba bő 4 ezer kat. holdas területéből 2016 holdat foglalt el az erdő, ennek 80%-át József Károly főherceg birtokolta. A többi: 1244 hold szántó, 316 legelő, 117 mező, 135 szőlő, 87 házikert, 183 kat. hold megműveletlen te- rület. A gyümölcstermesztési kedv folytatódott: a Pinceföldeken és a Rabinában nagy málnaültetvényeket műveltek. A faluban kb.
3500 lakosra tízezer gyümölcsfa jutott. 2698 szilva, 142 ringló- szilva, 2318 őszibarack, 972 sárgabarackfa, 1084 almafa, 822 kör- tefa, 667 meggyfa, 749 cseresznyefa, 360 diófa, 251 birsalmafa, 47 mogyoróbokor.
A piliscsabai zsidó közösségben az 1930-as években a fogyat- kozás üteme valamelyest mérséklődött. Kilencen születtek és csak hatan haltak meg, viszont mindössze egy kislétszámú család telepedett le a faluban. Ugyanakkor – a kedvezőbb munkalehető- ségek és a drága utazási költség megspórolása végett – Újpestre költözött Schönfeld Paula és Platschek József népes családja.
Néhányan a házasságkötéssel egyidejűleg hagyták el a községet.
A közösség hitéletének fenntartása már az 1920-as években is nagy erőfeszítést igényelt. A helyzet az 1930-as években súlyos-
64
bodott, azonban a hitközség jobb módú prominensei, mindenek- előtt Blau Adolf, Geuduschek Miksa, Gellai Salamon és Wézel Mór is áldozatkészen segítettek. – Az 1941. évi népszámlálás ide- jén Piliscsabán 57 zsidó élt. Egy keresztény vallásút a fajvédelmi törvény értelmében zsidónak minősítettek. Klotildligeten négy zsidó vallású személy lakott.
Az 1944. évi elhurcolásig még hárman meghaltak és egy kis- lány született: Fürst Mária 1942. január 26-án.
Piliscsaba lakosságának és a zsidók számának alakulása
Év Lakosság száma Zsidók száma
1856 1105 3
1860 1147 1
1868 1241 19
1880 1344 34
1890 1501 31
1900 1968 99
1910 2447 122
1920 *2619 131
1930 3202 73
1941 3998 **57
* A katonai tábor (421 fő) és az internálótábor (149 fő) létszámát beleszámítva 3189 fő.
** A négy klotildligeti zsidóval együtt 61 fő.
A környékbeli községek közül Pilisvörösváron, Tinnyén és Zsámbékon a zsidók együttes száma – a kb. száz évvel korábbi ezerhez képest – 1941-ben nem haladta meg a kettőszázat.
Piliscsabára – az eddig ismert adatokat figyelmebe véve – a szü- letési hely vagy az előző lakhely szerint a következő megyékből, illetve országokból költöztek zsidók:
Bars, Győr-Moson, Komárom, Esztergom, Fejér, Pest-Pilis- Solt-Kiskun, Nógrád, Heves, Pozsony, Nyitra, Hont, Borsod, Trencsén, Liptó, Szepes, Gömör, Bereg, Ung, Kolozs, Jászkun-
Szolnok, Szilágy, Máramaros, Beszterce-Naszód, Torda-Aranyos, Szolnok-Doboka, Bács-Bodrog, Temes és Zala megyéből, vala- mint Lengyelországból (Galícia), Ukrajnából, Oroszországból, Romániából, Boszniából és Csehországból.
AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN
Piliscsabán és környékén már a világháború kirobbanása előtt
„hadiállapot” uralkodott. A Pilisi Hegyvidék c. lap 1912–14. évi számai szerint „súlyos természetű” verekedések zajlottak szinte naponta; verekedtek a csillaghegyi Kaszinóban és a Duna-parti kiskocsmában, verekedtek éjjel és nappal, verekedtek az urak és a parasztok egyaránt. Aminek okát, a fejbe szállt pezsgőn vagy pá- linkán kívül, a lap az emberek bárdolatlanságában, a lélek eldur- vulásában és a duhajkodási vágyban látta.
Míg a Vaszary Kolos c. cikk anonim szerzője azon borongott (1912. február 21.), hogy a „mai hivalkodó világban” „az inter- nacionalizmus és a vallástalanság felé hajlik a magyar nemzet”, Pilisborosjenőn az áldatlan körülmények miatt a községi bíró csak revolverrel felfegyverkezve mert az utcára menni. Pilisvörösvá- ron a községi írnok késő este egy Piliscsabára tartó lovas kocsival
66
akarta elvitetni magát az éjjeli mulatóig; mivel a kocsis rá sem hederített, a férfi bosszúból a közeli kávéházba rohant, ahonnan legényeket hozott, együtt utánaeredtek a kocsinak, és a fuvarost eszméletlenre verték. (Később a lap hasábjain az írnok kohol- mánynak nevezte a cikket.) Ürömön Koller Hermann, még 1911 őszén, egy istállóban agyonlőtte a szeretőjét. Pilisszántón a va- dász féltékenységből lelőtte a feleségét, aztán végzett saját ma- gával; a nő életben maradt. Szintén Pilisszántón Frissala Már- ton 18 éves legény liliomtiprást követett el egy 8 éves kislányon.
1913. augusztus 21-re virradó éjjel Kiszely Mihály pilisszántói mészárosmestert, aki éppen hazafelé szekerezett a Szántó és Pilis- vörösvár közötti úton, a saját lovas kocsija lőcsével verték agyon,
majd kifosztották. Békásmegyeren egy asszony kútba dobta öt kisgyermekét, majd maga is utánuk ugrott; a szomszédok az asz- szonyt és három gyermeket kimentettek.
Budakalászon egy 47 éves gazda berontott a szomszéd házba, amelynek az udvarán két – 6, ill. 10 éves – kisfiú játszott, neki- ment a nagyobbik gyereknek, és egy kővel addig ütötte a fejét, míg az eszméletlenül esett össze. A szentendrei HÉV-en a kalauz felszólított három jegy nélkül utazó munkást, hogy váltsanak je- gyet, vagy szálljanak le; mire azok a kalauzt összeverték, és a sínekre dobták. (Hasonló eset – csak hasonló – fordítva is meg- történt.) A pomázi gyógyszerész serdülő leányokat rontott meg, egyikük belehalt az aktusba. Ugyancsak Pomázon egy asszony öt golyót eresztett a tartalékosok hadgyakorlatáról hazatérő fér- jébe (három talált; kettő a fejébe, egy a karjába fúródott), amikor az felháborodva konstatálta, hogy neje és mostohalánya éppen orgiát rendez négy legénnyel az ágyakon. A megvadult legények ezután fejszével és bicskával még 42 sebet ejtettek a lelőtt férjen.
Pilisszentléleken egy leány, aki megfojtotta újszülött gyermekét,
azzal védekezett, hogy szégyenében kényszerült erre, mert nem lett volna maradása a faluban, ha kiderül, hogy gyermeke van, és ráadásul a gyermeknek zsidó fiatalember az apja.
A vörösvári esetek sorába tartozik, hogy egy éjjel az ismeret- len tettes megverte a községi tanítót. A bántalmazott hosszasan kiáltozott segítségért, de senki sem mozdult. A merénylő addig ütötte, amíg a tanító összeesett. Szintén Pilisvörösváron, 1913 no- vemberében a Mozi utcában agyonszúrtak egy bányászt. Nagy- jából ugyanekkor Stocker Mihály bányász, mivel keresetéből megélni nem tudott, bánatában Pilisvörösváron a vasúti sínekre feküdt, ahol egy személyvonat halálra gázolta. Mindezen felül (1914. január 1.) a községben „vörheny, tífusz és difteritisz” pusz- tított, „majd’ minden 10. ház ajtaján vörös cédula” lógott, s a bet- lehemezést sem engedélyezték.
Piliscsabán az 1913-as búcsún, szeptember elején leszúrták Mokry József községi bírót. Az történt, hogy búcsú vasárnap a bíró a Rabl-féle vendéglőben, ahol cigányzene szólt, egy nagyobb társasággal külön foglalt helyet. Később a táncteremből áthívták a cigányprímást a bíró társaságába, hogy nekik játsszon. A prí- más át is ment. Ezt azonban rossz néven vette özv. Bélik József, hírhedt verekedő, aki megragadta a muzsikust, és arra akarta kényszeríteni, hogy térjen vissza a táncterembe. Ezt látva a bíró botjával ráütött Bélik kezére, mire az a prímást elengedte. Bélik József ezután egy másik kocsmában mulatott tovább. Reggel felé Mokry József a Bráder-vendéglőbe ment, hogy a záróra betartá- sára figyelmeztessen. Visszajövet a Rabl-vendéglő előtt már les- ben várta őt Bélik és cimborája. Truszka József megfogta a bírót, Bélik pedig bicskával felhasította a hasát. Mokry Józsefet gyors orvosi segélyben részesítették, majd a Margit kórházba szállítot- ták. Megműtötték, de már nem tudtak rajta segíteni.
68
Közben a faluban már évek óta borzolta a kedélyeket az elhú- zódó „Brenner-ügy”, amiről a Pilisi Hegyvidék 1912. február 21. és 1914. július 5. között négy ízben is elég részletesen beszámolt.
Eszerint a viszály nagyrészt onnan eredt, hogy az 1910-es ország- gyűlési választásokon Brenner Tivadar, a községi katolikus iskola tanítója (egyben a templom kántora) gróf Szapáry Pált támogatta.
Schiffler Lipót községi jegyző (akiről a PH azt írta, hogy „diktá- tornak”, „nagy kiskirálynak” képzeli magát, és a lapot is meg- feddte) ezt erősen kifogásolta, s ettől kezdve igyekezett a tanítónak minél többet ártani. Manipulációinak, azaz a szülők félrevezetésé- nek is köszönhetően az 1910/11-es tanév közepén a katolikus iskola lényegében kiürült, a tanulók döntő része átlépett az állami isko- lába, ezért az iskolaszék a felekezeti intézményt megszüntette, és mindhárom tanítóját elbocsájtotta. Brenner kántor-tanítót kivéve, a másik kettő állami tanítói foglalkoztatásáról azonban gondos- kodtak. Brenner Tivadar nem nyugodott bele az elbocsájtásába, fellebbezett és a bírósághoz fordult. A törvénysértésekkel tarkított ügyben a bíróság elé citálta többek között József főherceget, a ka- tolikus iskola kegyurát is. (Időközben egy csabai tanító feljelen- tette őt háza úrnapi „túlságos kivilágítása” miatt, amiért a járási főszolgabíró pénzbüntetésre ítélte, de a határozatot a vármegyei alispán megsemmisítette.) A szövevényes és kissé ellentmondásos história nem nélkülözte az erőszakot sem. Hogy megakadályozzák Brenner belépését a templomba kántori teendőinek elvégzésére, a járási főszolgabíró kirendelte a csendőrséget. A légkörön valószí- nűleg sokat nem javított, hogy 1914 tavaszán Lattyák Nándor csa- bai plébánost – a Lattyák család 100 éves papi működése alkalmá- ból – a megyés püspök szentszéki ülnöknek nevezte ki.
A lap olvasóinak kedélyébe a hirdetések és a szerkesztői üze- netek csentek némi derűt. Az ötletes Kovalszki Kálmán pl. rek-
lámjában arról biztosította lehetséges kuncsaftjait, hogy a II. ker.
Pálffy tér és Zsigmond u. sarkán, a HÉV végállomásánál álló ven- déglőjében „a kellemetlen vasúti [le]késés elkerülése érdekében a vonat indulása 5 perccel előbb jeleztetik.” Egy szerkesztői üzenet pedig így szólt: „Ernő: Verse ideális. Szép gondolatok. De még- sem közölhető, mert rövid. Ernő, én azt hiszem, hogy magát Mar- gitnak hívják.”
A háború kitörésének hírére Budapesten és Bécsben is ujjongó tö- megek lepték el az utcákat, éltették a háborút, fáklyás felvonulást rendeztek, katonák és civilek ölelték-csókolták egymást, zengett a Rákóczi-induló, az Eugén-mars, a Himnusz és a Szózat hang- jai az eget verték, a Kossuth-nótát olyan tisztek is énekelték, akik addig magyar szót soha nem szóltak; egyszóval a tüntető tömegek áradata leírhatatlan eksztázisban őrjöngött. Huszonnégy óra múl- tán azonban megváltozott az utca képe, elmúlt a szenzáció első mámora, megjelentek a mozgósítást elrendelő plakátok, egymást érték a rendkívüli intézkedések, ki-ki azt tudakolta, kell-e neki is jelentkeznie, mikor és hol? A hivatalok ezernyi távirattal rendel- ték haza szabadságon volt tisztviselőiket, kedden már egy egész felzaklatott tábor képét nyújtotta a főváros, most már komor és gondterhes minden arc – fogalmazott (itt erősen rövidítve) a Pi- lisi Hegyvidék 1914. augusztus 2-i száma az 1. oldalon. „A háború megkezdődött, százezrek vonulnak állig fegyveresen véreinkből az Alduna felé, ahol a nagy színjáték fog lefolyni, és a magyar közvélemény csodálatosképpen most is a történtek indító okainak világos ismerete nélkül, a megszokott tájékozatlanságban áll az eseményekkel szemben.” A lap értesülései szerint az elsők között hívták be az 1878–1890 között született (24–36 éves), katonai ki- képzést kapott és népfelkelésre kötelezett férfiakat.
70
A 21 milliós magyar birodalomban 1914. július 26. és 1918. július 31. között 3,5 millió katona vonult hadba az első világháború ide- jén. A Magyar Statisztikai Közlöny 1927. évi 7. számában közölt adatok alapján 381 ezer katona meghalt, 743 ezer megsebesült, 400 ezer eltűnt, 615 ezer fogságba esett. Újabban – az Országos Széchényi Könyvtárban 2015-ben megrendezett Propaganda az első világháborúban c. kiállításon – 660 ezerre becsülték a magyar- országi halottak számát. De a Hadtörténelmi Levéltár egyik meg- kérdezett szakértője szerint az adatok máig bizonytalanok, az első világháborús veszteségkutatás még koránt sincs lezárva.
A zsidók közül kb. 200 ezren vettek részt a háborúban. Az 1918.
március 11-i peszachi létszám a következőképpen alakult: az arc- vonalon 136 640 katona, hadtápon és betegállományban (főleg se- besülés miatt) 26 ezer fő. A Magyar Zsidó Szemlében 1920-ban közzétett adatok szerint csak Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyé- ből 18.810 izraelita vallású katona szolgált a különböző frontokon.
A Pest Megyei Levéltárban őrzött dokumentumok arról tanús- kodnak (Fuchs György történész-levéltáros szíves szóbeli köz- lése), hogy Piliscsabán 1914–1918 között 378 férfit vonultattak be harctéri vagy hátországi (pl. hadiüzemi) katonai szolgálatra. Hi- vatalos adatok és hiteles visszaemlékezések alapján 12 fronthar- cos piliscsabai zsidó katona neve ismert. Ők a következők (a név mellett a születés ideje, a testvéreket dőlt betű jelzi):
Fürst Dezső 1892. 01. 03.
Fürst Sándor 1893. 01. 21.
Fürst Miksa 1895. 01. 12.
Grünfeld Mór (Hermann fia) 1895. 06. 20.
Grünfeld Sándor 1896. 03. 09.
Grünfeld Mór (Kálmán fia) 1898. 05. 03.
Markovits Ernő 1898. 04. 04.
Mitzki Simon 1872. 11. 04.
Platschek Miksa 1897. 02. 24.
Platschek Sándor 1898. 08. 25.
Platschek Lipót 1873. 03. 06.
Platschek Nándor 1897. 11. 21.
*
A névsorban szereplőkön kívül feltehetően még hat-nyolc pilis- csabai zsidó öltött mundért 1914–1918 között. Wézel Mór katona- igazolványából tudható, hogy ő a hátországban szolgált, miként az 1868-as születésű Klein Mór is. Egy fennmaradt dokumen- tum arra utal, hogy a piliscsabai zsidó hitközség felmentést kért Kaszirer Zsigmond kántor-metsző részére. A névsorból kitűnik, hogy néhányan egészen fiatalok voltak, ennek oka, hogy a há- ború vége felé a 18 éveseket is zászló alá vonultatták. (A Pilisi Hegyvidék c. lap 1917. december 22-i száma szerint behívták a 18–28 éves, korábban felmentett népfelkelőket; 1918. január 6-i száma szerint bevonultatták a 18 éveseket; 1918. március 31-i száma szerint pedig újra sorozták azokat a 19–24 éves férfiakat, akiket eddig katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítettek.)
Közben, a háborús veszteségeket tetézve, 1916. január 31-én, hétfő hajnalban súlyos szerencsétlenség történt a Dunán, Óbudá- nál. Már az induláskor, a rakparti állomáson megrogyott és süly- lyedni kezdett az a kétszeresen túlterhelt, rozzant állapotú hajó – fedélzetén kb. 500 utassal –, amelyik jelentős részben gyári munkásokat és a hétvégi pihenőről visszatérő szolgálókat szál- lított a pesti oldalra, a Hungária útra. Minthogy a korlát is lesza- kadt, a menekülők a hajó szélén állók közül sokakat úgyszólván belöktek, lesodortak a vízbe. A Pilisi Hegyvidék 1916. február 6-i
72
beszámolója szerint, az első jelentések alapján négy solymári és egy-egy ürömi, borosjenői és piliscsévi lakos lelte halálát a Duna hullámaiban.
A háborút túlélők közül, az olasz fronton harcoló Platschek Nándort még az 1918. novemberi összeomlás előtt súlyos beteg- sége miatt leszerelték. Fürst Miksa és Fürst Sándor néhány évnyi hadifogság után érkezett haza. Platschek Miksa megszökött a ha- difogságból, megnősült, s 1925-ben családjával együtt tért vissza Magyarországra.
A háborúban meghaltak: Fürst Dezső, Grünfeld Mór (Hermann fia), Grünfeld Mór (Kálmán fia), Grünfeld Sándor, Markovits Ernő, Platschek Lipót, Platschek Sándor. Négyük halálának a körülmé- nyeiről az Osztrák Hadilevéltár pontosabb adatokkal is szolgált.
Fürst Dezső, a cs. és kir. 32. gyalogezred katonája 1915. má- jus 8-án halt meg a szibériai novonyikolajevszki fogolytáborban, flekktífuszban.
Grünfeld Mór I. a cs. és kir. 32. tábori ágyúsezrednél szolgált.
1917. július 29-én a galíciai Czabanowkánál gránáttalálat követ- keztében hősi halált halt.
Grünfeld Mór II. ugyancsak a cs. és kir. 32. tábori ágyúsezred- nél szolgált, és szintén 1917. július 29-én halt hősi halált a görzi Braga Aboczennél.
Platschek Sándor, a 18. hegyi tüzérezred katonája 1917. június 8-án halt meg Budapesten a 17. számú helyőrségi kórházban, agy- szélhűdés következtében. A Farkasréti temető zsidó parcellájában temették el.
Platschek Lipót sorsáról rokoni közlés alapján van információ, mely szerint orosz fogságban halt meg, tüdőgyulladásban.
Az első világháború hatvankilenc piliscsabai áldozatából heten voltak zsidók, a többiek döntően németek.
A TANÁCSKöZTÁRSASÁG IDEJÉN
Az 1918. novemberi első világháborús katonai összeomlás, vala- mint a nyomában járó káosz és anarchia a piliscsabai zsidóság kö- rében is éreztette hatását. Sok embert azonban lefoglalt a gyász, az aggodalom és a remény, hogy talán az ő férjük, fiuk, testvérük is hazajön a háborúból.
A Tanácskormány közismerten felvette a harcot az országot megtámadó külföldi csapatokkal. A Vörös Hadseregben vagy a Vörös Őrségben szolgáló piliscsabai zsidókról azonban nincs in- formáció. (Csupán feltételezni lehet, hogy szolgáltak.) A pilis- csabai zsidók a Tanácsköztársaság egyetlen helyi szervezetében sem vettek részt. Azt ellenben a Magyar Országos Levéltár ta- nácsköztársasági iratai között talált dokumentum igazolja, hogy dr. Büchler Zsigmond orvosként tagja volt annak a sorozóbizott- ságnak – a pomázi járásban –, amelynek elnöki tisztét a pilis- csabai direktórium tagja, Lizicska József töltötte be.
Nincs nyoma a faluban annak, hogy a Tanácsköztársaság 1919.
augusztus 1-jei bukását bármiféle zsidóellenes atrocitások kö- vették volna, mint ahogy az országszerte számos helyen, rendkí- vül súlyos formában megtörtént. Lattyák Nándor plébánosnak az 1925. évről készített és a püspöknek elküldött jelentéséből azon- ban kiderül, hogy „sokan az intelligencia közül” annak idején itt is pogromot szándékoztak rendezni.
Okkal keltett viszont riadalmat a pilisvörösvári és a tinnyei pogrom híre. 1919. augusztus 8-án egy terrorista különítmény
74
behatolt a pilisvörösvári zsinagógába. Feldúlták a berendezést, összeszaggatták a tóratekercseket. Ezután szabad rablást engedé- lyeztek a falubelieknek a zsidó házakban. A pogrom során véres összetűzések is lezajlottak. Szikla Margit pilisvörösvári lakos visszaemlékezése szerint a zsidók menekülni kezdtek; ki szekér- rel, ki vonattal akarta elhagyni a községet. A vörösvári vasútállo- máson azonban a zsidóknak nem szolgáltattak ki jegyet Buda- pestre. Ezért először kénytelenek voltak Csabára utazni, ahol a menetjegy kiadásával végül lehetővé vált számukra a menekülés.
A pilisvörösvári hitközség élete csak 1925-ben kezdett vissza- térni a régi kerékvágásba, miután az elmenekült zsidók egy része visszatért a faluba. Baum Jakab rabbi viszont, aki a pogrom idején már ötödik évtizede szolgálta közösségét és a környékbeli zsidó- ságot, Budapesten maradt, és csak az ünnepi alkalmakkor funk- cionált Pilisvörösváron.
Az 1919. március 21-én kikiáltott és bő négy hónapig fennállott Tanácsköztársaság jó néhány piliscsabai vonatkozása a Lizicska József és társai bűnügye c. bírósági dokumentumból ismerhető meg, amely az 1920 júliusában, gyorsított eljárás keretében hozott ítéleteket és azok indokolását tartalmazza. (A dolog természeténél fogva szinte valamennyi vonatkozás negatív.)
Lizicska József a kéttagú községi direktórium egyik tagja és a helyi Munkástanács elnöke volt; a falu első számú vezetőjének számított. „Társai” között szerepelt Wieszt Gáspár, a direktórium másik tagja és egyben a Paraszttanács elnöke (akit a proletárdik- tatúra kihirdetése előtti napon választottak meg községi bírónak), továbbá ifj. Boósz Mátyás, Heinrich Ágoston, Hoffmann Ágos- ton, Hoffmann József, Hradek Kálmán, Maczkó József, Michl György, ifj. Miskey Lajos, Molnár István, Neubrandt Mihály,
Schönek Mátyás, Simon Jakab és Virág János. Többségük az egy- kori Munkástanács tagja, egy vörösőr, egy politikai megbízott és két polgárőr, utóbbi három személy a piliscsabai katonai tábornál állt alkalmazásban.
Lizicska Józsefet és társait az ügyészség egyebek között – és persze különböző mértékben – izgatással, zsarolással, törvény- telen házkutatások, letartóztatások és rekvirálások elkövetésé- vel vádolta. Az ítélőtábla Heinrich Ágostont, Schönek Mátyást és Simon Jakabot az izgatás, zsarolás és/vagy magánlaksértés vádja alól felmentette, és azonnal szabadlábra helyezte. Az izga- tás vádja alól felmentették ifj. Miskeyt is, de őt a bírói tanács egy másik – alább ismertetendő – ügyben rendes bírósági eljárás ke- retébe utalta, hasonlóan Michl Györgyhöz és Hoffmann József- hez, akiket egy vita hevében végrehajtott szándékos emberölés- sel vádoltak meg. A többiek 7 nap fogháztól 2 és fél év fegyházig terjedő büntetésben részesültek. A legsúlyosabb ítélettel Lizicska Józsefet sújtották. (Az ő izgatási ügyével, amely Lattyák Nán- dor piliscsabai plébános és Schiffler Lipót községi főjegyző tanú- vallomásán alapult, a tábla nem foglalkozott, mivel illetékessége csak a Tanácsköztársaság idején és érdekében elkövetett cselek- ményekre terjedt ki, és a volt Munkástanács-elnök inkriminált kifejezései még jóval annak kikiáltása előtt, 1918 novemberében, mellesleg az iskolagondnokság egyik ülésén hangzottak el.)
A vádlottak némelyik cselekménye – például az apácazárda éj- szakai „bevétele” a magas kerítésen átmászva és a rendfőnöknő rövid ideig való letartóztatása – szinte burleszkfilmbe kívánkozik.
(Ha nem lett volna véresen komoly.)
A szóban forgó bírósági dokumentumból egyébként kiderül, hogy a per vádlottainak részéről a Tanácsköztársaság idején több piliscsabai zsidót is sérelem ért.
76
Például Fürst Mór lovát rekvirálták a Vörös Hadsereg részére, és ugyanezt tették Finály Zsigmond – Jurák Mihálynál lévő – gesztenyepej herélt lovával is. özvegy Kux Lipótné fakereske- dőt „egy Gáspár nevű személy” feljelentette, ennek nyomán a Községházára vitették kihallgatás végett, de nem tartóztatták le.
Vöröskatonák egy csoportja, Hoffmann Ágoston Munkástanács- tag kíséretében, szállást követelt Wézel Mór szatócskereskedőtől, amit az megtagadott. Erre a katonák erőszakoskodtak vele, Hoff- mann viszont tartózkodott az inzultustól. Talán még rosszabbul járt dr. Finály Árpád ügyvéd: lakását azonnali hatállyal kiüríttet- ték egy ismeretlen vöröskatona részére.
Ifjabb Miskey Lajos Munkástanács-tag két rendbeli sikkasztási ügye külön passzust érdemel. 1919 májusában rávette Weingruber Ignácot, hogy a Nagyállomással szemközt álló öt szobás villá- ját, a rekvirálás elkerülése érdekében, önként adja át használatra.
Weingruber ezenkívül nagyobb mennyiségű élelmiszert is átadott neki megőrzésre. Miskey az élelmiszert részben felélte, rész- ben elajándékozta. A villa egyik szobáját pedig kiadta egy Riedl Gyula nevű férfinak, ám az „albérletért” beszedett summát, ígé- rete ellenére, nem juttatta el a tulajdonosnak, hanem saját céljaira használta fel.
Idevágó, feltűnő cikket közölt az Egyenlőség c. zsidó politikai hetilap 1922. augusztus 26-i száma, Egy kilakoltatott menekült kérelme címmel. Eszerint a budapesti Hamburg Szálló kilakolta- tott, szerencsétlen családjai között van a lányával [Lottival vagy Líviával] együtt Eisler Ede is, akinek a forradalom fosztogatásai folytán el kellett menekülnie Piliscsabáról. Puszta életén kívül mindenét elvesztette, s az egykor jobb napokat látott, most utcára dobott, hajléktalanná tett ember „könyörög jószívű hittestvérei- hez, juttassák őt és leányát bármilyen szerény hajlékhoz.”
Visszatérve Lizicska Józsefhez, fenti büntetőügye előtt néhány hónappal, 1920 áprilisában a budapesti kir. törvényszék egyszer már elítélte őt 1 év börtönbüntetésre, Vilcsek Adolf piliscsabai hentes- és mészárosmester meghurcolásában játszott szerepé- ért. összesen pedig 10 évre megfosztották politikai jogaitól. Az 1920/1930-as évek fordulóján viszont ismét a szép számú pilis- csabai szocdemek bátor és népszerű vezetője lett. Tekintélyét növelte, hogy mint kiváló kárpitosmestert a Ganz gyárban fő- művezetővé nevezték ki. Esküvőjén a vállalat tulajdonosa her- cegi párhoz illő vadonatúj ebédlőgarnitúrával ajándékozta meg.
A baloldaliaktól hisztérikusan rettegő Horthy-rezsimben azonban végig megfigyelés alatt tartották. (A rezsim kopói a különböző országokból hazatérő, első világháborús hadifoglyokban, a ván- dordiákokban, az erdőben sétáló párokban stb. is lehetséges fel- forgató, veszélyes elemeket gyanítottak.)
Pilisvörösvár község bizalmas iratai között található a járási főszolgabíró 1931. április 2-án kelt, a községi elöljárósághoz in- tézett levele, amelyben „Az állami és a társadalmi rend elleni mindinkább terjedő aknamunka irányítóinak és résztvevőinek szorosabb megfigyelése végett” kérte „az ilyen aknamunka sze- replőinek vagy az ezzel gyanúsítható egyéneknek” a névjegy- zékét, a legfontosabb azonosítási adatok megjelölésével. Arra buzdította a főjegyzőket, hogy a megfigyelés terén fokozottan működjenek együtt a csendőrséggel. Az ismert „aknamunkások”
között a főbíró külön is kiemelte például a pomázi Lukács J.-t és a piliscsabai Lizicska Józsefet. Egy esztendővel később a jobb- oldal egész pályás letámadást indított a szociáldemokraták ellen a sajtóban és a parlamentben. Ennek keretében a bátor és szó- kimondó Népszava – a legnagyobb ellenzéki lap – kiadását a bel- ügyminiszter 1932 tavaszán időlegesen betiltotta.
78
ZSIDÓK A PILISCSABAI INTERNÁLÓTÁBORBAN
1919–20-ban a megszállt, illetve elcsatolt területekről – valamint kisebbrészt más országokból – naponta százával, ezrével érkeztek menekültek az anyaországba; közöttük természetesen szép szám- mal zsidók is. A belügyminiszter 1920. március 27-én rendeletet adott ki azoknak a személyeknek rendőri felügyelet alá helyezé- séről, őrizetbe vételéről és internálásáról, akik a társadalmi rendre és a békére, a közbiztonságra, valamint a gazdaságra veszélyt je- lentettek vagy legalábbis gyanúsnak mutatkoztak.
Az intézkedés elsősorban a zsidók ellen irányult.
Az 1920. évi népszámlálás adatai alapján a piliscsabai inter- nálótábor 149 lakója közül 117-en az izraelita felekezethez tartoz- tak. A lakók egyharmada magyar, a fele német anyanyelvű volt.
A többiek lengyel, orosz, litván, ukrán vagy román állampolgár- sággal rendelkeztek.
Az internáltakat lehetőleg csoportosan kísérték. Táviratot nem adhattak fel, távbeszélőt nem használhattak. Munkára kötelezték őket. Ellátásukat saját vagyonukból vagy keresetükből kellett fedezniük. Helyzetük felülvizsgálatára hat hónap elteltével kerül- hetett sor. A zsidók rituális ellátását, élelmezését jórészt a Joint amerikai segélyszervezet finanszírozta. A Piliscsabán internált zsidók részére az áruk tényleges beszerzését és szállítását – a Joint megbízásából – helybeli zsidó kereskedők (Wézel Mór és társai:
Blau Adolf, ill. Fürst Mór) intézték. Tűzifáról is gondoskodtak.
A táborban tartózkodók közül többen házasságot kötöttek, a há- zasságok egy részének nyilvánvaló célja a honosítás megköny- nyítése volt. A „kívülről” jövő házasfél többnyire Budapesten lakott. Az esküvők összehozásában feltehetően piliscsabai zsidók is segítettek. Wolfinger Hermann péksegéd román állampolgár és Vurczel Cecília lengyel állampolgár (Galíciából) esküvőjén Blau Adolf piliscsabai hitközségi elnök tanúskodott.
Ferdinándy belügyminiszter 1920. augusztus 14-i rendeleté- vel mindenesetre igyekezett megakadályozni a „nem kívánatos elemek” honosítását. Felhívta a figyelmet, hogy az eljárás során evidenciában kell tartani a „nemzeti szempontból való megbíz- hatóságot”. Megbízhatatlannak számítottak az „idegen faji tulaj- donságokkal bíró magyar állampolgárok” is, akik részt vettek azokban a „destruktív irányú mozgalmakban, amelyek Magyar- országot a romlásba vivő kommunizmusba vezették”.
A születési és házassági anyakönyvek bejegyzései alapján a pilis- csabai internálótábor zsidó vallású lakóiból mindössze 28 személy neve ismert. Ők a következők (az újszülötteket dőlt betű jelzi):
Adamia Izsák kereskedő Romániából Chatiner Berta
Friedmann Éliás szabómester Friedmann Éliásné Grünfeld Szeréna Glanz Jakab magánhivatalnok Glanz Jakabné Molnár Róza Glanz Lívia
Goldberg Hermann metsző
Goldberg Hermanné Inding Friderika Goldberg Henrik
Jakobszan Lajos bádogossegéd Litvániából
80
Krémer Mano tanító
Krémer Manoné Kappel Etel Krémer Margit
Kupferman Farkas cipészsegéd Ukrajnából Markovics József metsző
Markovics Józsefné Adler Dóra Markovics Mózes
Rader Jefim bőrkereskedő Romániából Rader Jefimné Gáspár Margit
Rader Henrik
Rothberg Oser géplakatossegéd Oroszországból Scheiber Hermann asztalossegéd
Scheiber Hermanné Kreplik Anna Scheiber Sára
Vurczel Cecilia Lengyelországból (Galícia) Wolfinger Hermann péksegéd Romániából Zaszlanszki Ilian órássegéd Oroszországból
Az Egyenlőség 1921. január 22-i száma arról tudósít, hogy az ame- rikai segítőbizottság [Joint] budapesti képviselete az elmúlt héten gróf Teleki Pál miniszterelnöknél járt, hogy felhívja a figyelmet a Piliscsabára és Zalaegerszegre internált galíciai zsidók szomorú sorsára. Ezeket a szerencsétleneket a háború űzte el hajlékukból és sodorta Magyarországra. A lakásínség miatt a kormány utasítá- sára internáló táborokban helyezték el őket, ahol azonban foglyok módjára bánnak velük, a külvilágtól elzárják őket, s arra sem ad- nak módot, hogy útlevelüket megszerezhessék. A Piliscsabára in- ternált emberek sorsával a hatóságok semmit sem törődnek, úgy- hogy a legszükségesebb dolgokkal, takarókkal, szalmazsákokkal és egyéb szükségleti cikkekkel, élelmiszerekkel a zsidóságnak
kell őket ellátniuk, mert különben elpusztulnának. Az egész tele- pen nincs orvos és egyáltalán nincsenek higiénikus berendezések, azonban azt sem engedik meg a zsidóságnak, hogy maga gondos- kodjék orvosról és gyógyszerről.
A lap szerint Teleki minderre úgy reagált, hogy nem volt tudo- mása a piliscsabai állapotokról; megígérte, jelentést tétet magá- nak és a visszásságokat sürgősen megszünteti. Továbbá elismerte, hogy az internálás nem lehet büntető jellegű, s az internált kül- földi zsidókat megilleti a szabad embereknek járó bánásmód, és ha túl nagy szigorúsággal jártak el velük szemben, azt csak a ren- delet szellemének meg nem értése okozhatta. Végül határozottan kijelentette, hogy az internálás kizárólag azokra a külföldi honos- ságú zsidókra vonatkozik, akik 1914. január 1-je után költöztek Magyarországra.
Teleki szava keveset ért. Az Egyenlőség 1921. április 9-i szá- mában megjelent információ szerint ugyanis március végén az egerszegi internáló táborban a 225 lengyel és orosz zsidó mellett még mindig 265 magyar zsidó tartózkodott. Sőt a helyzet 1922-re sem változott (erről a lap február 4-i száma tanúskodik), mert- hogy ebben az időben a tábor 1100 lakója közül 500 zsidó vallású volt, az internálás okai pedig: kommunizmusban való részesség,
kémgyanú, árdrágítás, csavargás, hatóságok által idegennek dek- larált honosság.
A zsidókat sújtó repressziók széles körébe tartozott az is, hogy 1920 őszén a bevonuló férfiakat „megbízható”, ill. „megbízhatatlan”
kategóriába sorolták. Az utóbbit a munkások és a zsidók részére
„találták ki”, s zömmel munkásszázadokba osztották be őket. Ezzel kapcsolatos az Egyenlőség 1921. április 16-i számában megjelent piliscsabai vonatkozású, de kevésbé borús híradás. Mely szerint
82
Báder Pál pestújhelyi illetőségű színinövendék, mint a budapesti 2. sz. munkásszázad katonája, Piliscsabán teljesített szolgálatot, ahol színházat hozott létre. Munkássága elismeréséül a piliscsabai táborparancsnokság „dicsérő és hálálkodó” igazolványt adott át neki, mivel „a legénységet hazafias irányban nevelte”.
1920 novemberében a belügyminiszter rendeletben adott enge- délyt a liverpooli Cunard Steam Ship Company Ltd. hajóstár- saság részére kivándorlók Amerikába szállítására. Elképzelhető, hogy piliscsabai zsidók is éltek a lehetőséggel.
Adamia Izsák egykori internált (elvált, Adamia Salamon és Melamed Klára fia) viszont a jelek szerint az internálás meg- szűnésével Piliscsabán maradt, és 1923. július 30-án házasságot kötött az ugyancsak a faluban lakó Weiszenstein Elzával – né- hai Weiszenstein Bernát és Wertheimer Betti leányával. A tanúk Leichtner Mór, Budapest, Király u. 6. sz. alatti és Vermes Arthur, Budapest, Dohány u. 45. sz. alatti lakosok voltak.
VALLÁSI ÉLET
A piliscsabai zsidók száma, ahogy az első fejezetben olvasható, 1880-ig lassan nőtt. A következő évtizedben lényegében stagnált, ugrásszerű gyarapodás az 1890-es években következett be. A csa- baiak kezdettől a pilisvörösvári anyahitközséghez tartoztak, az iz- raelita felekezet 1868. évi szakadása után a konzervatív irányzat- hoz csatlakoztak: ortodoxnak vallották magukat. Az anyakönyvi kerületek 1885. évi beosztásakor Pilisvörösvárhoz sorolták a pi-
lisi felső járás községeit: Piliscsabán kívül Pilisborosjenőt, Cso- bánkát, Hidegkutat, Nagykovácsit, Békásmegyert, Kisoroszit, Pomázt, Solymárt, Pilisszentkeresztet, Szentivánt, Pilisszántót, Budakalászt, Ürömöt. 1889-ben újabb átszervezés zajlott le, en- nek során létrehozták a pomázi kerületet, s a pilisvörösváriból hozzácsatolták Borosjenőt, Csobánkát, Budakalászt, Békásme- gyert és Ürömöt. A pilisvörösvári rabbi tisztét a szóban forgó idő- szakban Simon Kopfstein, illetve Baum Jakab viselte.
Egyébként a Pest vármegyei hitközségek közjogilag az óbudai zsidó hitközség szolid felügyelete alatt álltak, amennyiben a ren- deletek, meghagyások mindig Óbuda útján érkeztek; ezenkívül betöltötte a patrónus, pártfogó szerepét is, egyházi vitás ügyekben pedig mint fölöttes hatóság, fellebbviteli fórum működött.
Dokumentumok hiányában pusztán valószínűsíteni lehet, hogy a piliscsabai zsidókat évtizedekig főképp Fürst Márkus keres- kedő-földbirtokos fogta össze, erre enged következtetni jó anyagi helyzete, tekintélye és a vörösvári rabbival ápolt kitűnő kapcso- lata. Valószínű, hogy a zsidók közös imádkozásra kezdetben nála jöttek össze. Legkorábban 1870 körül választhatták hitközségi el- nöknek. (Ekkorra már rég megszűnt a széles hatáskörű zsidóbíró intézménye, amelyet például olyan jogok is megillettek, mint a karcerbe zárathatás, nyilvános megszégyenítés, a templom udva- rán pellengérre állítás és más finomságok.) Azért, hogy a foko- zatosan növekedő közösség hitélete magasabb színvonalon foly- jék, a hitközség 1906-ban saját imaházat alakított ki a Bécsi utca 112. sz. alatti ingatlanon (ma Iskola u. 18.).
Az imaház épülete több részből állt. Az utcafronton, közvet- lenül a járdához illeszkedett a 8,2×4,8 m belterületű férfiterem, amelynek fagerendás mennyezete 3 m magasságban húzódott.
A Kálvária utca felé néző keleti főfalon, belül egy nagy méretű
84
színes festmény oroszlánt („Juda oroszlánja”) ábrázolt. Itt, a ke- leti főfal közepénél helyezték el a tóraszekrényt; kétszárnyas, felül ívelt vonalú ajtaját arannyal futtatták, és fehér csipkefüg- gönnyel látták el. A tóraszekrényben őrizték a közösség két tóra- tekercsét (ennél kevesebb a vallás szabályai szerint nem lehetett):
egy kisebbet és egy nagyobbat, amelyeket hímzésekkel díszí- tett, bordóba hajló vörösbársony takaró is védett. A tóraszekrény- től jobbra kapott helyet az előimádkozó, a kántor emelvénye, az omed. Az ortodox követelményeknek megfelelően, nagyjából a helyiség mértani közepén állt a kb. 1 m magas tóraolvasó emel- vény, a bima, amit a csabai zsidók szintén omednak neveztek.
Tóraolvasáskor az ennek tetején lévő 120×80 cm-es asztallapra helyezték a tóratekercset. Az emelvény alsó részében kis szek- rényt képeztek ki, ebben tartották a minjen résztvevői számára a Hümeseket (Mózes öt Könyve) és a szidurokat (imakönyvek).
A falakat kívül-belül minden évben fehérre meszelték, a lábaza- tot korommal feketére festették. Világításra díszes kivitelű petró- leumlámpákat, gyertyákat és a menórát használták.
A tóraolvasó asztalt a fal mentén, „szögletes” U alakban 14-15 m összhosszúságú magas támlás, sötétbarnára pácolt padsor vette körül. Valamennyi üléshely előtt rézsútos tetejű kis imádkozóasz- tal szolgált a minjenen résztvevők rendelkezésére. Többeknek ál- landó helyük volt a padsorban, mások székeken ültek.
Az 1930-as évek közepén-végén az utcafront felőli oldalon, a négy zsalugáteres ablak alatt foglalt helyet Blau Adolf, Geu- du schek Miksa, Gellai Salamon, Fürst Henrik és fiai: Móric és Miksa. A szemközti, bejárat felőli oldalon imádkozott Klein Li- pót, Klein Mór és fia, Sándor, Platschek Miksa és fiai: József és Jakab. A „rövid” oldalon ült Barwitz Ede, Fürst Sámuel és fiai:
Jenő és Arnold. Az előimádkozó emelvénye mellett, a sarokban
