Ő külön kategória. A Magyar Zsidó Lexikon is külön szócik-ket szánt neki. Nagynevű fegyverfejlesztő volt, leghíresebb ta-lálmánya az ún. Frommer-pisztoly. Harmincöt évesen, 1903-ban lett a Fegyver- és Gépgyár igazgatója, 1914-ben vezérigazgatója.
Ugyaneben az évben I. Ferenc József fegyverneki előnévvel ne-mességet adományozott részére. 1918-ban udvari tanácsos címet kapott. Horthy 1926-ban II. osztályú érdemkereszttel tüntette ki, 1928-ban pedig kinevezte a felsőház tagjának. Vörös Ildikó Klo-tildliget c. könyve szerint bár Budapesten lakott, gyakran pihent ligeti villájában. Ahol a legtöbb időt valószínűleg nyugdíjba vo-nulása után, 1935–36-ban töltötte. 1936. szeptember 1-jén meghalt.
Kereskedők
A kereskedelmet a zsidók a főniciaiaktól és a görögöktől sajátí-tották el. Még állt a Szentély Jeruzsálemben, amikor a főpap jom kippurkor, bűnbánatnapi imájában rendszeresen külön fohászko-dott a kereskedelem számára eredményes esztendőért.
Fürst Mórnak (Márk fia) két évtizedig volt szatócsüzlete a Vár utcában. Egy visszaemlékezés szerint a kisiskolások ide jártak
„ceruzát lopni”. Fürst Mór nagy mennyiségben készített és áru-sított savanyú káposztát, amelyet a környékbeli gyerekek tapos-tak. 1917-ben átköltözött az Új utcába. Valószínűleg ekkor kapta
190
„nevét”: Új utcai Gazdag Fürst. A kereskedelem mellett nagy földterületen gazdálkodott, cséplőgépet vásárolt, de viszonylag fiatalon, 60 éves korában meghalt.
Klein Lipót péknek tanult. Évekig dolgozott a szakmában, majd testvéreihez, Mórichoz és Gyulához hasonlóan lókereskedéssel kezdett foglalkozni. Közben szatócsboltot is nyitott az Új ut-cai Záli néni házában. Nagy betűkkel ki volt írva a házra: Klein Lipót Vegyeskereskedése. Idősebb korában azonban megállapo-dott a bőrszakmánál.
Endresz József visszaemlékezése: Klein Lipót a szomszédunk volt a Kálvária utcában. A helybeli, vörösvári, dorogi mészárosok-tól, vágóhidaktól felvásárolta a nyers marhabőröket és otthon kiké-szítette. Sózta, szárította, előírásszerűen összehajtogatta úgy, hogy a szarvak felül legyenek. Amint pincéjében összegyűlt egy fuvar-nyi bőr, apám vagy a bátyám, Matyi szállította el lovas kocsival az újpesti bőrgyárakba, Wolfnerhez vagy Mauthnerhez. (Visszafelé a fűszerárut hozták a kocsival Gellainak, Wézelnek, Geu du schek-nek.) Az öreg kicsi, köpcös, bajuszos ember volt. Szeretett az apám-mal kártyázni, borozgatni; a kártyások este leültek, reggel keltek fel. Klein néninek anyám segített tésztát gyúrni. Peszachkor min-dig kaptunk tőlük maceszt. Poldi bácsi egyébként birkát is vágott, cserébe megkapta a bőrt. Fiai közül a kisebbik, László pék lett, Nagykovácsiba nősült. Az idősebb fiú, Jenő villanyszerelést tanult, egy ideig biciklikölcsönzőt és -javítót tartott fenn a Kálvária utcá-ban. Egy sváb lányt, Weisz Lízit vette feleségül. Újpesten, ahova elköltöztek, Jenő villanyszerelő kisiparosként dolgozott.
Klein Lipótnak a bőrözésében alvállalkozói is voltak, pl. Pla-tschek Miksa, aki a kisállatbőröket – kecske, nyúl, róka, nyest – gyűjtötte össze telente a környékbeli falvakban. Alkalmanként a gyár maga küldött autót a bőrökért Klein Lipóthoz. Az 1930-as évek
végétől rádiójavítással is foglalkozott. Húsvétkor a keresztények közül sokan hozzá vitték levágatni a gidát, cserébe neki adták a bőrt.
Klein Lászlót, Lipót kisebbik, Nagykovácsiba nősült fiát a fel-szabadulás után kenyérgyári igazgatónak nevezték ki Budapesten.
Nevét már előbb vagy utóbb Kalocsaira magyarosította. Előző-leg a második világháborúban fogságba esett. Egy Nagyková-csiban hallott történet szerint felesége, Czemmel Borbála a falu végén beszélgetett ismerőseivel, amikor valamelyikük felkiáltott:
„Nézd, Boris, ott jön a férjed!” – Klein László egykori munkaszol-gálatos abban a percben érkezett meg gyalogosan poroszkálva az orosz hadifogságból.
Blau Adolf Győr megyében született, az 1890-es évek elején ér-kezett Piliscsabára és vásárolta meg a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Fő út (akkor Csévi utca és Bécsi út) sarkán álló házat. Jó érzékkel választotta ki a helyet. Kezdetben reggelente a ház elé kitett kis asz-talról árulta a pálinkát. A forgalmas sarkon nagy választékot kínáló vegyeskereskedése hamar népszerűvé vált. Az árut Preisz ler kocsis szokta neki szállítani Fux nevű lovával. Azoknak a gyerekeknek, akik köszöntek, jutalmul szentjánoskenyeret adott. Mint valameny-nyi piliscsabai kereskedő, ő is árusított hitelbe. Ezeknek a vásárlók-nak minden hónap 3-án kellett fizetniök. Aki ezt elmulasztotta, azt Blau Adolfné Gellai Fáni a rá következő vasárnap délután kereste föl a füzettel. Így történt ez Geuduschek Miksa idején is. Blau Adolf a Talmud-Tórában való jártassága és mély vallásossága révén nagy tekintélyre tett szert a zsidó közösségben. Évtizedekig ő volt a hit-község elnöke és előimádkozója. Nyíratlan szakállt viselt.
Geuduschek Miksa 1924-ben, kereskedősegédként került Blau Adolf jól menő szatócsüzletébe, amikor is feleségül vette a tulaj-donos kisebbik, Sarolta nevű leányát. A tizenhárom gyermekes mezőcsáti családból származó, ifjabb éveiben bohém férfi apósa
192
halála után átvette az üzlet irányítását, és méltó utódja lett az elő-imádkozói asztalnál is. Az üzletben fejlesztette, bővítette a vá-lasztékot. Minden kelendő cikket, műszaki árukat, még ostornye-let, csúzligumit is árult. (Akkoriban minden fiúnak volt csúzlija.) Ablak- és ajtóüvegezést is vállalt, ha kellett, ügyvédet szerzett. Jó ismerősnek papír nélkül adott kölcsön.
Skripek Pál: Ha valaki azt mondta volna Geuduscheknek, hogy damaszkuszi kardot akar venni, azt is beszerezte volna. Nem volt drága ember, a csabaiak szívesebben jártak hozzá, mint a Han-gyába. Vérbeli kereskedő és igazi úriember volt. Feleségével együtt jól beszélt szlovákul és svábul.
Judith Rod (Geuduschek Judit) visszaemlékezése: Apám Me-zőcsáton született 1889. december 3-án. Édesapja néptanító, sza-tócskereskedő és jesivavezető volt egyszemélyben, nagyon okos ember. Mezőcsáti nagyszüleim tizenhárom gyereket neveltek fel, a második világháborút a népes családból csupán apám és egy nő-testvére élte túl. A faluban sok rokon lakott, közülük is csak szór-ványosan maradtak meg. A család ortodox vallásban élt, ami ifjú-korában apámnak – enyhén szólva – nem volt teljesen az ínyére.
Szeretett öltözködni és szórakozni; akkori kifejezéssel gigerlinek, ficsúrnak mondhatták. Elütött testvéreitől, persze a Jesivát, a val-lási iskolát elvégezte. A változás drámai módon zajlott le nála.
Evett és valami, talán egy csont, megakadt a torkán. Fulladozni kezdett, kiszaladt a konyhába, közben megbotlott és a fullasztó darab kiugrott a torkából. Apám ezt égi jelzésnek vette, és a vilá-gias, bohém ficsúrból egy pillanat alatt mélyen vallásos férfi lett.
A házasság apám és anyám között ajánlás útján született és mind-végig, egész életükben nagyon szép és harmonikus volt. Apámra én úgy tekintettem, mint a világ legjobb édesapjára, és minden összedőlt bennem, amikor ő elment.
Geuduschek Miksa személye különleges színfoltot jelentett a falubeliek számára. Gyermekei közül a 18 évesen, Bergen-Belsen-ben meghalt Kató – mártíriumával és a személye köré szövődő le-gendákkal – a piliscsabai zsidóság, sőt az egész falu emblemati-kus alakja lett.
Wézel Mór, úgy tudni, a pogromok miatt menekült Erdélyből az ország belső részébe. Piliscsabára közvetlenül Pomázról vette az útját 1900-ban, amikor ott lejárt ötéves hús- és borárusítási bérlete. Vallási felügyelőnek választották, kezdetben több he-lyen lakott, először az Iskola utcai Grünfeld Hermann-féle ház-ban (később ezt imaházzá alakították). 1910 körül nyitotta meg kereskedését az Iskola utca és a Garancsi út sarkán. Az 1910-es évek vége felé, nem kevés kölcsön segítségével, házat vásárolt a Fő út felső részén, és folytatta kereskedői munkáját. Költözésével az ottani mini „Judenhof” hat fővel bővült. (Ő, felesége és négy gyermek.) A szomszédban Mitzki Simon lakott, szemközt, az út túloldalán pedig a Fürst és Klein família négy-öt családja. Mel-lesleg Wézelék házában lakott előzőleg Német Miksa fényképész a Lővinger gyerekekkel.
Wézel Mór több százféle cikket, kerékpárt, futball-labdát, de-naturált szeszt és persze cukorkát is árult szatócsüzletében. A „sok kicsi sokra megy” szellemében szerény árakon dolgozott. Tiszte-let és népszerűség övezte nemcsak a „munkáskörnyéken”, hanem az egész faluban is.
Apja Wézel Fülöp főrabbi, anyja Nuszbaum Hanna. Fivérei közül Lajos honvédtiszt (az első világháborúban elesett, neve a szolnoki emlékművön olvasható), Sámuel dévai főrabbi, Albert tordai főrabbi, s egyben az 1920–30-as években az erdélyi orto-dox zsidók központi irodájának vezetője volt. Albert és a nevét Diósira magyarosított Sámuel egyaránt nagyszerű szónokként
194
voltak ismertek. Unokaöccse, Diósi Jenő a két háború között a Budai Izr. Hitközség főtitkári tisztét viselte. A Wézel família egyik ősének tekintette az Altonában 1805-ben született Naftali Hartwig Wesselyt (más néven Herz Wesel), a zsidó felvilágosodás Moses Mendelssohn mellett említendő egyik nagy alakját, költőt és hebraistát. De, mint Wézel Teréznek az Egyenlőség 1931. de-cember 19-i számában olvasható leveléből kiderül, a család közeli rokonságban állt Diósi Mártonnal is, aki zsidó létére Kossuth fiai-nak nevelője lett, s az 1848/49-es forradalom és szabadságharc vezérét az emigrációban is hűségesen elkísérte.
A nagy műveltségű, tiszta életű, valószínűleg szintén jesivát végzett Wézel Mór az imaházban külön padot (ez lényegében az első sornak számító Mizrách-ülés) kapott a maga és fiai számára az előimádkozó emelvénye mellett, a frigyszekrény közelében.
Gellai Salamon 1903-ban nősült Nagymaroson, s a következő év már Piliscsabán találta; talán rokona, Blau Adolf biztatására jött a faluba szerencsét próbálni. Az újdonsült házaspárt a szülők is követték Piliscsabára.
Gellai Salamon az egykori Zgyerka-házat vette meg az Új utca végében, s a tágas portán mindjárt szatócsüzletet nyitott. Lehe-tett nála kapni ásót, kapát, tarhonyát, cipőkrémet, ruhaanyagot és 8-as lisztet, amit vízzel összekeverve adtak a gazdák a tehenek-nek. (Kenyeret a szatócsok nem árultak, azt az emberek valame-lyik csabai péknél süttették vagy vásárolták meg.)
Gellai forgalmának döntő része azonban a gabona- és kukori-cakereskedelemből származott. A termények tárolására kb. 100 m² alapterületű, 400 mázsa kapacitású földszinti raktár és hasonlóan tágas padlástér szolgált. Ő vette át a Fő úti „Gazdag Kretz” gabo-náját is. A Melegvölgyben maga is termesztett gabonát. A csöves kukoricát kézi hajtású géppel a padláson morzsolták. Egyszerre
tehát több száz mázsa terményt tudott elhelyezni, mérlegével öt mázsáig tudott mérni. Az udvaron nagy zöldségespincét is épített, de az idővel elvizesedett. A búza, kukorica szállításával – a vasút-állomásra vagy más helyre – Ay Istvánt, id. és ifj. Walter Ferencet, olykor id. Bélik Andrást bízta meg. A cukrot, lisztet Prósz nagy-kereskedőtől szerezte be. Bélik Mártonné Gyurtsó Teréz szerint az ő édesapja szintén szállított Gellainak lovas kocsival Csepelre, s onnan gyakran hozott is árut. („Mi, gyerekek szerettük elkísérni apánkat, pedig éjjel 11-kor indultunk, és előfordult, hogy gyalog kellett a kocsi mellett mennünk.”)
A boltot Gellai felesége, Blau Elza vezette, s amíg férjhez nem mentek, a gyerekeik is – főképp Juliska – segítettek az üzletben.
Apró érdekesség, hogy Gellai boltjában mérték meg a piliscsabai újszülötteket. A lányok Pestre, illetve Dunaszerdahelyre mentek férjhez, de azután is gyakran látogattak családostul Piliscsabára.
Ilonka, az idősebbik lány, aki Dunaszerdahelyen lakott, nyaranta a Rózsa utcai Fiala asztalos házát bérelte ki, mert az Új utcai szü-lői házban nem fértek volna el.
Id. Drevenka Antal, Drevenka Mihályné Redl Katalin, Kassay Jánosné Eidenpenc Katalin és mások közlései alapján Gellai Sa-lamon közel két méter magas, vékony férfi volt. Lassan, kimér-ten beszélt. Intelligens és humánus volt, de nem nyájas. Mindent azonnal kifizetett. Sokszor már tavasszal átvette a pénzszűkében lévő csabai vagy tinnyei gazdáktól a lábon álló gabonát. Többször hitelt adott alacsony kamatú váltóra. – „Én tudok várni” – szokta mondani az adósnak, de ha az illető hosszan késlekedett a vissza-fizetéssel, legközelebb már csak magas kamatra kapott kölcsönt.
Volt eset, hogy Gellai árverezést kért az adósság behajtására.
Walter Ferenc: Ha földet akart vásárolni a papa, elment a Gel-lai hoz, és ő minden további nélkül adott kölcsön.
196
A megszorult emberek, helyiek és környékbeliek egyaránt bár-mikor mehettek hozzá; tojást, tejet, egy pár kolbászt, egy zsák bú-zát, fát, menyasszonyi és koszorúslányruhát is átvett, és azonnal fizetett. Adott pénzt „későbbi ledolgozásra”, például fuvarért cse-rébe is. Gellai Salamonnak ezt a készségét különösen farsangkor vették igénybe a csabaiak.
Bélik József: Gellai, akinek Angyalföldön is volt egy kéteme-letes háza 40-50 lakóval (amit megerősített Skripek Pál is – P. S.), perfektül beszélt szlovákul és németül, mindenkivel jól megér-tette magát. Télen a farsangi bálok idején a parasztoknak már nem volt pénzük. Pedig főleg a fiatalok szerettek volna elmenni a mu-latságba, a páros bálba. A belépő 1 pengőbe, 1 liter bor 60-80 fil-lérbe került. Leakasztottak hát otthon néhány pár kolbászt, vagy levágtak egy jó fél sonkát, és elvitték a Gellaihoz. Kaptak érte 4-5 pengőt, azzal már el lehetett menni a bálba. Gellai ettől füg-getlenül is nagyon sokat segített a csabai szegényeken.
Fürst Henrik sok lábon állt. Sokoldalúságban versenyre kelhetett volna azzal a Borsod megyei, Sály községben lakó zsidó férfival, aki-nek a neve mellé az 1735-ös országos összeíráskor a következő fog-lalkozásokat jegyezték föl: pálinkafőző, lókereskedő, nyersbőr- és fűszerkereskedő, boltos, vándorkereskedő, üveges, szabó, kocsmáros.
Fürst Henrik volt fazekas, szódagyártó, edényárus, fuvaros, vá-sározó, ószeres, boltos, földműves, és kevés szőlőt is termesztett.
Faszéntüzelésű kemencéjében két napig égette az agyagedénye-ket, aztán festette. Fazekasműhelyében bögréagyagedénye-ket, kancsókat, fa-zekakat, kuglófsütőket, baromfiitatókat, virágcserepeket készített.
A zsidók nála vásárolták a tejes edényeket. Kerámiái nagyobb ré-szét azonban vásárokon értékesítette.
Az 1930-as évek elején Sanyi nevű sárga lovával fuvarozásba fogott. A csabai gazdáktól átvette fölös terményeiket, zabot, árpát,
döntően krumplit, 50 kilós zsákokban, szezononként több ezer zsákkal – és azt Dorogon és a környékbeli kis bányásztelepülé-seken, valamint Pilisvörösváron és Szentivánon adta el. Megren-delés alapján Pestre szintén szállított. Ha nem győzte a munkát, id. Skripek Pál segített be neki fogatával. (Aki korábban a MÁV-nál dolgozott, ahol az 1930-as évek közepén kérték, hogy magya-rosítsa a nevét. Ő viszont inkább felmondott, és azután fuvarozást vállalt lovas kocsival.)
Fürst Henrik és Salczer Ida öt gyermeke közül a fiúk cipész-szakmát tanultak, a lányok gyárba jártak. Egy visszaemlékezés szerint Rózsi divatozott, festette magát, kicsit affektált. Paula úri-nőszerűen, csinosan öltözött, esküvőjén sötét ruhát és kis fehér fá-tyolt viselt. A fiúk elegáns bőrkabátot hordtak.
Walter Ferenc: Fürst Henrik szelíd, segítőkész ember volt. Ha megszorultam, nyugodtan mehettem hozzá is: Tudsz adni egy ke-reket holnapig? Természetesen tudott. És jobban beszélt svábul, mint én.
Platsek Miklós – eredeti szakmáját nézve bádogos – a család nehéz anyagi helyzete miatt már serdülőkorában elkezdte a fu-varozás-kereskedés nehéz munkáját. Bátyjával, a szintén bádo-gos szakképzettséget szerzett Nándorral együtt hordták a zöld-séget-gyümölcsöt föl a Villa-telepre és a környékre. Néhány év múltán Nándor végérvényesen a bádogos szakmát választotta ke-nyérkeresetül, Miklós ezután egyedül rótta az utat kétlovas kocsi-jával Tinnyére, Únyra, Máriahalomra, Dágra, Csolnokra. Állandó megrendelőnek számított a piliscsabai katonai tábor, olykor azon-ban vagonnyi árut szállított az esztergomi laktanyának is. A ház-ban üzletet nyitottak, ezt a feleség, Háni vezette. A kuncsaftokat a járdára kirakott friss áruval csalogatták be. (A széles Jeruzsá-lemi babot csak ők árulták.) Néhány hold földet is műveltek. Jól
198
ment a családnak, de a rengeteg cipelés és emelés következmé-nyeként Platsek Miklós többször betegségekkel küszködött.
Az 1920-as évek közepén csatlakozott hozzá rokona, Platschek Miksa; attól fogva hetenként kétszer, hétfőn és csütörtökön este együtt, két kocsival indultak az árut beszerezni a Nagyvásárte-lepre. Platschek Miksa kevés állandó vevővel kalkulálhatott; mire 1925 nyarán hazajött Oroszországból (az MTI közleményei a ha-difogolyszállításról, 1925. június 27., 22 óra 20 perc – Kochnyák István kutatása), a „placc” nagy része már foglalt volt. Otthon, üzlethelyiség híján, közvetlenül a pincéből árusította a zöldséget, gyümölcsöt. Jövedelmét télen a bőrkereskedésből származó cse-kély keresettel egészítette ki. A falubeliek jó része nála vásárolta a dinnyét, a gyerekek sokszor helyben ették meg. Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes a második világháború előtt unokája kíséretében többször belovagolt Platschek Miksához, az imaház udvarába, dinnyét vásárolni.
Stohl József visszaemlékezése: Maxi bácsi nemcsak hétköznap, hanem vasárnap délelőtt is rótta a csabai utcákat lovas kocsijá-val, és vidáman, harsány hangon kínálta a zöldséget, gyümöl-csöt: „Páprika, párádicsom, szöldséget, tinnyét!” Ahol svábok laktak – és többnyire azok éltek a faluban –, ott svábul ajánlgatta a portékáját: „Pápriká, párádejsz, miláun khof!” (Egyébként is jól beszélt svábul.)
Platsek Miklósnak – aki különben tréfás, barátságos em-ber volt – ismert egy erőszakos cselekménye. A Pilishegyvidék–
Budakörnyék c. hetilap 1938. november 26-i számában adott hírt arról, hogy „az izraelita vallású piliscsabai kereskedő” a piacon azt követelte Huzlicska András piaci kofától, hogy a helyét en-gedje át neki. Miután az nem engedelmeskedett, Platsek Miklós ököllel a szeme közé vágott, és 20 napon túl gyógyuló
sérü-lést okozott. Tettéért a járásbíróság 160 pengő pénzbüntetésre, nem fizetés esetén 40 napi elzárásra ítélte.
Lókereskedéssel Klein Sándor (ő csak élete utolsó 10-15 évében) és három fia foglalkozott. Gyula, a középső fiú 1913-ban tüdő-vészben, fiatalon meghalt. Lipót péksegédként dolgozott ebben az időben, azonban a haláleset után valószínűleg átvette Gyula lovait, és ezt követően másfél-két évtizedig a két mesterséget egy-más mellett űzte.
Klein Móric, a legidősebb fiú viszont egész életében lókeres-kedő volt. (Foglalkozását a köznyelvben lókupecnek hívták, a hi-vatalos dokumentumokban lóalkusznak, lóügynöknek is írták.) Kezdetben a Kálvária utcában, ezt követően az Új utcában lakott, s 1910 körül kötött ki a Budai út 313. sz. alatt, a főút felső részén, a Temető utcai kereszteződés közelében. Lovait az itt épített tágas istállóban tartotta; általában nem sokáig, mert jól értett hozzájuk, és hamar túladott rajtuk. Természetesen ismert alakja volt a lóvásá-roknak és a budapesti lóvásártelepnek, ahova fiatalabb barátjával, Molenda Károllyal (a községi bíróval) gyakran együtt mentek.
Felesége, Grünfeld Fáni vásározó a környékbeli nagyobb pia-cokat, vásárokat (Kesztölc, Csév, Dorog, Tinnye) látogatta: ruha-anyagot, kötényt stb. árult, és – mint Fóris Lászlóné Platschek Er-zsébet meséli – kitűnően értett a kocsisok nyelvén. Grünfeld Fáni nemcsak vásározott, hanem jó darabig textilboltot is vezetett. Hi-telbe is árusított. Klein Frida, az egyik legcsinosabb lány a falu-ban, az ő leányuk volt.
A piliscsabai Nagyállomással szemközt álló impozáns épületet az 1900-as évek elejétől Weingruber-villának hívták; itt lakott mint építtető és tulajdonos – eleinte csak nyáron – a híres város-ligeti vendéglős, Weingruber Ignác és családja. Mellesleg övé
200
volt a Teréz körúti Edison kávéház is. Négy gyermeke a László, Imre, Irén és Vilma polgári nevet viselte.
Simon Ferenc ny. piliscsabai fodrászmester: Bátyámmal, Jakab-bal együtt rendszeresen jártunk a klotildligeti Weingruber-villába.
Az asszony kontyát naponta reggel nyolckor fésültük, Weingruber Ignácot minden második nap borotváltuk. Sok vendégük volt, több-ször láttam náluk Rubányi Vilmost, az Operaház karnagyát.
A Városligetet és a Városligeti-tó partján lévő Weingruber-vendéglőt – ahova főként nyáron járt ki szórakozni, kávézni, esetleg vacsorázni a környék népe – több dalszövegben is megörökítették a kortárs szerzők. A legvidámabban talán az Ujjé, a Ligetben nagy-szerű cíművel, a legszínesebben pedig Sas Náci itt következő érzék-letes szövegével:
Naponta úgy négy óra tájban A Weingruber szépen telik, A Laudon, a Dob s a Király utca Korporatív megjelenik…
A banda vígan trombitál, Jaj de búg a bombardón, A Galitzensteinné ül elöl, Azután a Madam Kohn.
A jó Buxbaumné is résen van, Kokettál a Lövy lány,
– Kérem – kérdi a Frau von Neugrig – Máma Purim van talán?
Vörös Ildikó Klotildliget c. könyvének adatai szerint Weingruber hatalmas városligeti kerthelyisége 2500 vendéget is befogadha-tott, s a teraszhoz saját játszótér tartozott, ahol hivatásos gyer-mekfelügyelők vigyáztak a csemetékre, míg szüleik szórakoztak.