Piliscsabán és környékén már a világháború kirobbanása előtt
„hadiállapot” uralkodott. A Pilisi Hegyvidék c. lap 1912–14. évi számai szerint „súlyos természetű” verekedések zajlottak szinte naponta; verekedtek a csillaghegyi Kaszinóban és a Duna-parti kiskocsmában, verekedtek éjjel és nappal, verekedtek az urak és a parasztok egyaránt. Aminek okát, a fejbe szállt pezsgőn vagy pá-linkán kívül, a lap az emberek bárdolatlanságában, a lélek eldur-vulásában és a duhajkodási vágyban látta.
Míg a Vaszary Kolos c. cikk anonim szerzője azon borongott (1912. február 21.), hogy a „mai hivalkodó világban” „az inter-nacionalizmus és a vallástalanság felé hajlik a magyar nemzet”, Pilisborosjenőn az áldatlan körülmények miatt a községi bíró csak revolverrel felfegyverkezve mert az utcára menni. Pilisvörösvá-ron a községi írnok késő este egy Piliscsabára tartó lovas kocsival
66
akarta elvitetni magát az éjjeli mulatóig; mivel a kocsis rá sem hederített, a férfi bosszúból a közeli kávéházba rohant, ahonnan legényeket hozott, együtt utánaeredtek a kocsinak, és a fuvarost eszméletlenre verték. (Később a lap hasábjain az írnok kohol-mánynak nevezte a cikket.) Ürömön Koller Hermann, még 1911 őszén, egy istállóban agyonlőtte a szeretőjét. Pilisszántón a va-dász féltékenységből lelőtte a feleségét, aztán végzett saját ma-gával; a nő életben maradt. Szintén Pilisszántón Frissala Már-ton 18 éves legény liliomtiprást követett el egy 8 éves kislányon.
1913. augusztus 21-re virradó éjjel Kiszely Mihály pilisszántói mészárosmestert, aki éppen hazafelé szekerezett a Szántó és Pilis-vörösvár közötti úton, a saját lovas kocsija lőcsével verték agyon,
majd kifosztották. Békásmegyeren egy asszony kútba dobta öt kisgyermekét, majd maga is utánuk ugrott; a szomszédok az asz-szonyt és három gyermeket kimentettek.
Budakalászon egy 47 éves gazda berontott a szomszéd házba, amelynek az udvarán két – 6, ill. 10 éves – kisfiú játszott, neki-ment a nagyobbik gyereknek, és egy kővel addig ütötte a fejét, míg az eszméletlenül esett össze. A szentendrei HÉV-en a kalauz felszólított három jegy nélkül utazó munkást, hogy váltsanak je-gyet, vagy szálljanak le; mire azok a kalauzt összeverték, és a sínekre dobták. (Hasonló eset – csak hasonló – fordítva is meg-történt.) A pomázi gyógyszerész serdülő leányokat rontott meg, egyikük belehalt az aktusba. Ugyancsak Pomázon egy asszony öt golyót eresztett a tartalékosok hadgyakorlatáról hazatérő fér-jébe (három talált; kettő a fefér-jébe, egy a karjába fúródott), amikor az felháborodva konstatálta, hogy neje és mostohalánya éppen orgiát rendez négy legénnyel az ágyakon. A megvadult legények ezután fejszével és bicskával még 42 sebet ejtettek a lelőtt férjen.
Pilisszentléleken egy leány, aki megfojtotta újszülött gyermekét,
azzal védekezett, hogy szégyenében kényszerült erre, mert nem lett volna maradása a faluban, ha kiderül, hogy gyermeke van, és ráadásul a gyermeknek zsidó fiatalember az apja.
A vörösvári esetek sorába tartozik, hogy egy éjjel az ismeret-len tettes megverte a községi tanítót. A bántalmazott hosszasan kiáltozott segítségért, de senki sem mozdult. A merénylő addig ütötte, amíg a tanító összeesett. Szintén Pilisvörösváron, 1913 no-vemberében a Mozi utcában agyonszúrtak egy bányászt. Nagy-jából ugyanekkor Stocker Mihály bányász, mivel keresetéből megélni nem tudott, bánatában Pilisvörösváron a vasúti sínekre feküdt, ahol egy személyvonat halálra gázolta. Mindezen felül (1914. január 1.) a községben „vörheny, tífusz és difteritisz” pusz-tított, „majd’ minden 10. ház ajtaján vörös cédula” lógott, s a bet-lehemezést sem engedélyezték.
Piliscsabán az 1913-as búcsún, szeptember elején leszúrták Mokry József községi bírót. Az történt, hogy búcsú vasárnap a bíró a Rabl-féle vendéglőben, ahol cigányzene szólt, egy nagyobb társasággal külön foglalt helyet. Később a táncteremből áthívták a cigányprímást a bíró társaságába, hogy nekik játsszon. A prí-más át is ment. Ezt azonban rossz néven vette özv. Bélik József, hírhedt verekedő, aki megragadta a muzsikust, és arra akarta kényszeríteni, hogy térjen vissza a táncterembe. Ezt látva a bíró botjával ráütött Bélik kezére, mire az a prímást elengedte. Bélik József ezután egy másik kocsmában mulatott tovább. Reggel felé Mokry József a Bráder-vendéglőbe ment, hogy a záróra betartá-sára figyelmeztessen. Visszajövet a Rabl-vendéglő előtt már les-ben várta őt Bélik és cimborája. Truszka József megfogta a bírót, Bélik pedig bicskával felhasította a hasát. Mokry Józsefet gyors orvosi segélyben részesítették, majd a Margit kórházba szállítot-ták. Megműtötték, de már nem tudtak rajta segíteni.
68
Közben a faluban már évek óta borzolta a kedélyeket az elhú-zódó „Brenner-ügy”, amiről a Pilisi Hegyvidék 1912. február 21. és 1914. július 5. között négy ízben is elég részletesen beszámolt.
Eszerint a viszály nagyrészt onnan eredt, hogy az 1910-es ország-gyűlési választásokon Brenner Tivadar, a községi katolikus iskola tanítója (egyben a templom kántora) gróf Szapáry Pált támogatta.
Schiffler Lipót községi jegyző (akiről a PH azt írta, hogy „diktá-tornak”, „nagy kiskirálynak” képzeli magát, és a lapot is meg-feddte) ezt erősen kifogásolta, s ettől kezdve igyekezett a tanítónak minél többet ártani. Manipulációinak, azaz a szülők félrevezetésé-nek is köszönhetően az 1910/11-es tanév közepén a katolikus iskola lényegében kiürült, a tanulók döntő része átlépett az állami isko-lába, ezért az iskolaszék a felekezeti intézményt megszüntette, és mindhárom tanítóját elbocsájtotta. Brenner kántor-tanítót kivéve, a másik kettő állami tanítói foglalkoztatásáról azonban gondos-kodtak. Brenner Tivadar nem nyugodott bele az elbocsájtásába, fellebbezett és a bírósághoz fordult. A törvénysértésekkel tarkított ügyben a bíróság elé citálta többek között József főherceget, a ka-tolikus iskola kegyurát is. (Időközben egy csabai tanító feljelen-tette őt háza úrnapi „túlságos kivilágítása” miatt, amiért a járási főszolgabíró pénzbüntetésre ítélte, de a határozatot a vármegyei alispán megsemmisítette.) A szövevényes és kissé ellentmondásos história nem nélkülözte az erőszakot sem. Hogy megakadályozzák Brenner belépését a templomba kántori teendőinek elvégzésére, a járási főszolgabíró kirendelte a csendőrséget. A légkörön valószí-nűleg sokat nem javított, hogy 1914 tavaszán Lattyák Nándor csa-bai plébánost – a Lattyák család 100 éves papi működése alkalmá-ból – a megyés püspök szentszéki ülnöknek nevezte ki.
A lap olvasóinak kedélyébe a hirdetések és a szerkesztői üze-netek csentek némi derűt. Az ötletes Kovalszki Kálmán pl.
rek-lámjában arról biztosította lehetséges kuncsaftjait, hogy a II. ker.
Pálffy tér és Zsigmond u. sarkán, a HÉV végállomásánál álló ven-déglőjében „a kellemetlen vasúti [le]késés elkerülése érdekében a vonat indulása 5 perccel előbb jeleztetik.” Egy szerkesztői üzenet pedig így szólt: „Ernő: Verse ideális. Szép gondolatok. De még-sem közölhető, mert rövid. Ernő, én azt hiszem, hogy magát Mar-gitnak hívják.”
A háború kitörésének hírére Budapesten és Bécsben is ujjongó tö-megek lepték el az utcákat, éltették a háborút, fáklyás felvonulást rendeztek, katonák és civilek ölelték-csókolták egymást, zengett a Rákóczi-induló, az Eugén-mars, a Himnusz és a Szózat hang-jai az eget verték, a Kossuth-nótát olyan tisztek is énekelték, akik addig magyar szót soha nem szóltak; egyszóval a tüntető tömegek áradata leírhatatlan eksztázisban őrjöngött. Huszonnégy óra múl-tán azonban megváltozott az utca képe, elmúlt a szenzáció első mámora, megjelentek a mozgósítást elrendelő plakátok, egymást érték a rendkívüli intézkedések, ki-ki azt tudakolta, kell-e neki is jelentkeznie, mikor és hol? A hivatalok ezernyi távirattal rendel-ték haza szabadságon volt tisztviselőiket, kedden már egy egész felzaklatott tábor képét nyújtotta a főváros, most már komor és gondterhes minden arc – fogalmazott (itt erősen rövidítve) a Pi-lisi Hegyvidék 1914. augusztus 2-i száma az 1. oldalon. „A háború megkezdődött, százezrek vonulnak állig fegyveresen véreinkből az Alduna felé, ahol a nagy színjáték fog lefolyni, és a magyar közvélemény csodálatosképpen most is a történtek indító okainak világos ismerete nélkül, a megszokott tájékozatlanságban áll az eseményekkel szemben.” A lap értesülései szerint az elsők között hívták be az 1878–1890 között született (24–36 éves), katonai ki-képzést kapott és népfelkelésre kötelezett férfiakat.
70
A 21 milliós magyar birodalomban 1914. július 26. és 1918. július 31. között 3,5 millió katona vonult hadba az első világháború ide-jén. A Magyar Statisztikai Közlöny 1927. évi 7. számában közölt adatok alapján 381 ezer katona meghalt, 743 ezer megsebesült, 400 ezer eltűnt, 615 ezer fogságba esett. Újabban – az Országos Széchényi Könyvtárban 2015-ben megrendezett Propaganda az első világháborúban c. kiállításon – 660 ezerre becsülték a magyar-országi halottak számát. De a Hadtörténelmi Levéltár egyik meg-kérdezett szakértője szerint az adatok máig bizonytalanok, az első világháborús veszteségkutatás még koránt sincs lezárva.
A zsidók közül kb. 200 ezren vettek részt a háborúban. Az 1918.
március 11-i peszachi létszám a következőképpen alakult: az arc-vonalon 136 640 katona, hadtápon és betegállományban (főleg se-besülés miatt) 26 ezer fő. A Magyar Zsidó Szemlében 1920-ban közzétett adatok szerint csak Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyé-ből 18.810 izraelita vallású katona szolgált a különböző frontokon.
A Pest Megyei Levéltárban őrzött dokumentumok arról tanús-kodnak (Fuchs György történész-levéltáros szíves szóbeli köz-lése), hogy Piliscsabán 1914–1918 között 378 férfit vonultattak be harctéri vagy hátországi (pl. hadiüzemi) katonai szolgálatra. Hi-vatalos adatok és hiteles visszaemlékezések alapján 12 fronthar-cos piliscsabai zsidó katona neve ismert. Ők a következők (a név mellett a születés ideje, a testvéreket dőlt betű jelzi):
Fürst Dezső 1892. 01. 03.
Fürst Sándor 1893. 01. 21.
Fürst Miksa 1895. 01. 12.
Grünfeld Mór (Hermann fia) 1895. 06. 20.
Grünfeld Sándor 1896. 03. 09.
Grünfeld Mór (Kálmán fia) 1898. 05. 03.
Markovits Ernő 1898. 04. 04.
Mitzki Simon 1872. 11. 04.
Platschek Miksa 1897. 02. 24.
Platschek Sándor 1898. 08. 25.
Platschek Lipót 1873. 03. 06.
Platschek Nándor 1897. 11. 21.
*
A névsorban szereplőkön kívül feltehetően még hat-nyolc pilis-csabai zsidó öltött mundért 1914–1918 között. Wézel Mór katona-igazolványából tudható, hogy ő a hátországban szolgált, miként az 1868-as születésű Klein Mór is. Egy fennmaradt dokumen-tum arra utal, hogy a piliscsabai zsidó hitközség felmentést kért Kaszirer Zsigmond kántor-metsző részére. A névsorból kitűnik, hogy néhányan egészen fiatalok voltak, ennek oka, hogy a há-ború vége felé a 18 éveseket is zászló alá vonultatták. (A Pilisi Hegyvidék c. lap 1917. december 22-i száma szerint behívták a 18–28 éves, korábban felmentett népfelkelőket; 1918. január 6-i száma szerint bevonultatták a 18 éveseket; 1918. március 31-i száma szerint pedig újra sorozták azokat a 19–24 éves férfiakat, akiket eddig katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítettek.)
Közben, a háborús veszteségeket tetézve, 1916. január 31-én, hétfő hajnalban súlyos szerencsétlenség történt a Dunán, Óbudá-nál. Már az induláskor, a rakparti állomáson megrogyott és süly-lyedni kezdett az a kétszeresen túlterhelt, rozzant állapotú hajó – fedélzetén kb. 500 utassal –, amelyik jelentős részben gyári munkásokat és a hétvégi pihenőről visszatérő szolgálókat szál-lított a pesti oldalra, a Hungária útra. Minthogy a korlát is lesza-kadt, a menekülők a hajó szélén állók közül sokakat úgyszólván belöktek, lesodortak a vízbe. A Pilisi Hegyvidék 1916. február 6-i
72
beszámolója szerint, az első jelentések alapján négy solymári és egy-egy ürömi, borosjenői és piliscsévi lakos lelte halálát a Duna hullámaiban.
A háborút túlélők közül, az olasz fronton harcoló Platschek Nándort még az 1918. novemberi összeomlás előtt súlyos beteg-sége miatt leszerelték. Fürst Miksa és Fürst Sándor néhány évnyi hadifogság után érkezett haza. Platschek Miksa megszökött a ha-difogságból, megnősült, s 1925-ben családjával együtt tért vissza Magyarországra.
A háborúban meghaltak: Fürst Dezső, Grünfeld Mór (Hermann fia), Grünfeld Mór (Kálmán fia), Grünfeld Sándor, Markovits Ernő, Platschek Lipót, Platschek Sándor. Négyük halálának a körülmé-nyeiről az Osztrák Hadilevéltár pontosabb adatokkal is szolgált.
Fürst Dezső, a cs. és kir. 32. gyalogezred katonája 1915. má-jus 8-án halt meg a szibériai novonyikolajevszki fogolytáborban, flekktífuszban.
Grünfeld Mór I. a cs. és kir. 32. tábori ágyúsezrednél szolgált.
1917. július 29-én a galíciai Czabanowkánál gránáttalálat követ-keztében hősi halált halt.
Grünfeld Mór II. ugyancsak a cs. és kir. 32. tábori ágyúsezred-nél szolgált, és szintén 1917. július 29-én halt hősi halált a görzi Braga Aboczennél.
Platschek Sándor, a 18. hegyi tüzérezred katonája 1917. június 8-án halt meg Budapesten a 17. számú helyőrségi kórházban, agy-szélhűdés következtében. A Farkasréti temető zsidó parcellájában temették el.
Platschek Lipót sorsáról rokoni közlés alapján van információ, mely szerint orosz fogságban halt meg, tüdőgyulladásban.
Az első világháború hatvankilenc piliscsabai áldozatából heten voltak zsidók, a többiek döntően németek.