Ha valaki meghalt a családban, a hozzátartozók megszaggatták ruhájukat, és az örökkévaló akaratát még ebben a helyzetben is tisztelve, elmondták héberül az imát: „Áldott az Igaz Bíró!”
Ezután a házban letakarták a tükröket, harminc napig nem vág-tak hajat, a férfiak nem borotválkozvág-tak. A halottat a lakás egyik helyiségében szalmára fektették, fejénél mécsest vagy gyertyát gyújtottak. A szalmát a kazal belsejéből húzták ki. Hét teljes na-pig süvet, gyászhetet ültek. Téglára deszkát, arra lapos szalmazsá-kot tettek, és ezen helyezkedtek el a családtagok. Csak étkezésre,
166
a legszükségesebb teendők elvégzésére álltak föl. Szombaton szünetelt a gyász.
Egy visszaemlékezés szerint a fertőző betegségben szenvedő és haldokló ember háza előtt minjent tartottak, imádkoztak. Kü-lönben ősi szokás szerint, ha a beteg állapota válságosra fordult és már a tehilim (tilem)-mondás sem használt, akkor a sinnuj ha-sém szertartást alkalmazták a zsidó közösség tagjai: vagyis új névvel ruházták fel a nagybeteget, hogy a halálangyalt (malach hamovesz) félrevezessék.
Dokumentumok és néhány szóbeli közlés alapján közel 90 pilis-csabai izraelita lakos halt meg 1868–1943 között. A valóságban ez a szám néhánnyal több lehet. A gyász – egyszer vagy többször – közel negyven családot érintett közvetlenül. A piliscsabai zsidók első halottja, Grünfeld Fülöp mindössze négy évet élt.
A halálesetek egyharmada az egyéves kor betöltése előtt tör-tént, nagyobbrészt ún. veleszületett gyöngeség, gyomor- és bél-hurut, valamint különböző tüdőbetegségek (tüdőbél-hurut, tüdőlob, tüdőgümőkór) következtében. – Az 1–14 évesek között nem volt kitüntetett halálok, az elhalálozás okai között tuberkulózis, huru-tos tüdőlob, veselob, agyhártyalob, vérzőkór, agysorvadás és gombamérgezés szerepelt. – Az idősebb korosztályok döntően különféle tüdő- és rákbetegségekben, továbbá ún. aggkórban vesztették életüket. A legidősebb piliscsabai zsidó lakos, özvegy Goldmann Henrikné Brenner Janka 1928. november 4-én hunyt el, 92 éves korában.
Saját temető hiányában a halottat néhány évtizedig a pilisvörös-vári, egyszer-kétszer a tinnyei zsidó temetőben helyezték el. Szá-mos alkalommal viszont a piliscsabai római katolikus temető szé-lén, egy attól elkülönített részen került sor a temetésre, talán azért, mert a szegényebb családoknak nem volt pénzük szállításra.
A piliscsabai emlékhelyeket és emlékműveket ismertető, 2016-ban megjelent kötet szerint a piliscsabai zsidó temetőt az Izrae-lita Piliscsabai Hitközség létesítette, és az 1800-as évek közepé-től az 1900-as évek közepéig temettek benne. A „nagy tradíciójú”
csabai zsidó családok között sorolja fel a Bibok, Fürszt, Gajdu-sek, Gellai, Klein, Kratofil, PlatGajdu-sek, Rothbauer, Wézl családokat.
A sírkövekről pedig azt írja, hogy azok anyaga nagyrészt ványkő. Sajnos a legtöbb adat fals, beleértve a „nagyrészt már-ványkő”-t is, a helytelenül írt nevekről nem is beszélve. A Pilis-csabán élt zsidók névsora c. fejezetben még szó lesz róla, de már most tisztázzuk: a Kratochwill és a Rothbauer család keresztény, ráadásul a második világháború után költözött Piliscsabára. Bíbok Imre, a későbbi cipészmester, ugyancsak őskeresztény, 1930 körül jött a faluba. Felesége eredetileg zsidó volt, de a házasságkötés előtt, 1933-ban kitért, gyermekeik már kereszténynek születtek.
„Nagy tradíciójú” csabai zsidó családnak az 1860-as években le-telepedett Fürst, Grünfeld (a felsorolásból hiányzik) és Platschek család számít. A többiek 30–40 esztendővel később, a század-forduló éveiben követték őket. Geuduschek (vagy Gajduschek) Miksa csak 1924-ben vette az útját Mezőcsátról Piliscsabára.
A piliscsabai zsidó temetőt a falu DK-i részén lévő dombon, az Árok utca végében, közvetlenül a Pinceföldek alatt, a Sandäcker szélén alakították ki. A kb. 200 m²-es területet Tóth Jánosné Fürst Edit tudomása szerint nagyapja, Fürst Mór (Márk fia) ajándékozta a Piliscsabai Aut. Orth. Izr. Fiók Hitközségnek. (A község 1885.
évi kataszteri térképén a földbirtok még Fürst Márk, a zsidó hit-község akkori elnökének nevén szerepelt.) A jelenlegi ismeretek alapján az első temetkezés 1900-ban történt. Néhányszor a pilis-csabai temető megnyitása után is Pilisvörösváron helyezték el azokat, akiknek a hozzátartozóját már korábban oda temették.
168
A vallási előírásoknak megfelelően az elhunytat – néhány ese-tet kivéve – másnap temették el. Boncolást a halotton nem vé-gezhettek. A piliscsabai zsidó temetőben nem volt táhóro, rituális halottmosdató és -öltöztető helyiség, ezért ezeket a műveleteket ott-hon végezték el. A halottat tetőtől talpig hófehér halotti ruhába, a fér-fiakat kitlibe öltöztették, s ráadták imaköntösét, a taleszt is. A ruhát a csabai zsidó asszonyok varrták. A ruhához szükséges 6-8 m-nyi első osztályú lenvászon anyagot Gellai Salamon kereskedő (1934-től hit-községi elnök) ingyen adta a sokgyermekes, szegény családoknak.
A holttestet gyalulatlan deszkakoporsóba, faládába tették, az elhunyt feje alá – lehetőség szerint – Izraelből származó földet raktak, be-csomagolva. A koporsót fehér lepedővel letakarták, s kevés tojást és bort öntöttek rá. (Az ősi Izraelben a tojás-bor keveréket tisztítószer-ként használták, temetéskor a megtisztulást szimbolizálta.)
1926-tól a tinnyei Gutenplan rabbit hívták a temetéshez, több-ször azonban nélküle zajlott le a szertartás. – A koporsót az Árok utca – Rózsa utca sarkától fel a dombra gyalog vitték a keskeny, kb. 200 m hosszú ösvényen. Közvetlenül a sírba eresztés előtt megigazították a halottat a koporsóban; félig ülő helyzetbe hoz-ták, mögé párnát tettek, elé kis tálcán vagy dobozban jelképes összegű pénzt helyeztek. A vallási hagyomány szerint azért, hogy szükség esetén lefizethesse a rossz szellemeket. (Idevágó érde-kesség, hogy a 2000 évvel ezelőtt élt geográfus, Strabón szerint az ókori Hellászban a pénzérmét a halott szájába tették.)
Ezután az elhunyt férje, apja vagy legidősebb férfi rokona el-mondta a kaddist, a halotti imát. A leeresztett koporsóra előbb a rabbi vagy a kántor, utána a hozzátartozók szórtak kevés földet, lapáttal vagy felfordított tenyérrel. Szülőre, nagyszülőre azonban nem szórtak. Amikor a sírdomb elkészült, a gyászolók – a keresz-tény vallásúak is – magukkal hozott kavicsokat helyeztek rá.
Ay Ferencné Papp Katalin visszaemlékezése szerint Tinnyén a sírba engedés megkezdésekor betörték a koporsón elhelyezett kis üvegablakot, hogy a gyászolók a holttal ezen a nyíláson keresztül üzenhessenek a már korábban eltávozott hozzátartozóiknak. Pilis-csabán ennek a szokásnak nincs nyoma.
A temetési szertartás végén az ismerősök ezekkel a szavakkal fejezték ki, héberül, részvétüket: A Mindenható vigasztaljon meg – benneteket/téged – Cijon és Jeruzsálem minden gyászoló-jával együtt.
Platschek József, aki négyéves koráig az ukrajnai Zolotonosa városában nevelkedett, meséli, hogy miután anyai nagyapja, Ruvi Szluckij meghalt, rendszeresen összejöttek a háznál a gyerekek és az unokák emlékezni. A beszélgetést a nagymama, Ida Szluckája mindannyiszor azzal kezdte (itt magyar fordításban): „Megjöttek a bárányok, de a pásztor hiányzik…”
Sírkövet általában a 11. hónap végén állítottak, s 11 hónapig mondtak kaddist is minden egyes nap. Az ősök, kedves rokonok sírját évente kétszer volt kötelező meglátogatni: az őszi nagy-ünnepek előtt és Jahrzeitkor, a temetés évfordulóján. Ugyanak-kor a jeruzsálemi Szentély elpusztulásának évfordulóján, Áv hó-nap 9-én, ez általában júliusra esik, a temetőben közös gyászt tartottak a zsidók.
A piliscsabai temetőben nyolc sorban 34 sírkő vagy sírkőma-radvány számolható meg. A síremlékek jelentős részét a második világháborút követő évtizedekben a nem zsidók elhordták. A he-lyükön maradt sírkövek főleg jura időszaki „tardosi” vörös mész-kőből, kisebbrészt gránitból, miocén korú porózus, durvaszem-csés mészkőből, homokkőből és műkőből készültek; a négyéves korában meghalt Grünfeld Rózsika síremlékét márványból farag-ták. Rajtuk díszítő szimbólumként Dávid-csillag, kettétört
virág-170
szál és hétágú, gyökeres fűzfa-ábrázolás látható. A síremlékeket többek között a pilisvörösvári Peller és Társa, a piszkei A. Haan, valamint a nyergesújfalusi Dobos F., ill. Hartmann P. készítették.
A sírkőfeliratok nyelve tisztán héber, héber-német, héber-magyar, ritkán tisztán magyar, néhol héber-jiddis.
A piliscsabai elhunytak nevei huszonhárom sírkövön olvas-hatók, és többször csupán az illető zsinagógai nevét tüntették fel.
(Az egyikbe épp csak bekarcolták a halott polgári nevét.) Hosz-szabb terjedelmű méltatás mindössze két helyen látható.
Részlet a piliscsabai zsidó temető héber nyelvű sírfelirataiból, Fok Balázs fordításában. Külön sorban az elhalálozás zsidó idő-számítás szerinti dátuma. Megj.: ben = fia, bat = leánya.
Blau Adolf (élt 74 évet, meghalt 1934-ben):
Abraham ben Efraim; anyja Schwarczl 5694 Ádár hó 2.
Blau Adolfné Gellai Fanni (75, 1941):
Fraidl bat Mirjam; férje Abraham Blau 5701 Támuz 6.
Blau Fülöp (5, 1904): Efraim ben Abraham 5664 Áv 29.
Gellai Lipót (87, 1928): Jehuda 5688 Ádár 4.
Gellai Lipótné Weinberger Lina (89, 1936):
Lea bat Meir 5696 Áv 17.
Gellai Salamon (77, 1955): Slomo ben Lea 5715 Sziván 22.
Gellai Gizella (4, 1914): Hila Gelda bat Slomo 5674 Peszach idején
Fürst Márkusné Dück Cecília (77, 1920):
Certl Fürst; anyja Szarl 5680 Ijjár 23.
Fürst Mór (60, 1925): Mojse ben Meir 5685 Áv 28.
Platschek Jakab (54, 1924): Jehuda 5684 Támuz 25.
Kaszirer Izabella (13, 1918): Bina bat Lea 5679 Kiszlév 30.
Grünfeld Ignác (12, 1903): Jichak Menachem Klonimusz 5663 Áv 9.