Az 1918. novemberi első világháborús katonai összeomlás, vala-mint a nyomában járó káosz és anarchia a piliscsabai zsidóság kö-rében is éreztette hatását. Sok embert azonban lefoglalt a gyász, az aggodalom és a remény, hogy talán az ő férjük, fiuk, testvérük is hazajön a háborúból.
A Tanácskormány közismerten felvette a harcot az országot megtámadó külföldi csapatokkal. A Vörös Hadseregben vagy a Vörös Őrségben szolgáló piliscsabai zsidókról azonban nincs in-formáció. (Csupán feltételezni lehet, hogy szolgáltak.) A pilis-csabai zsidók a Tanácsköztársaság egyetlen helyi szervezetében sem vettek részt. Azt ellenben a Magyar Országos Levéltár ta-nácsköztársasági iratai között talált dokumentum igazolja, hogy dr. Büchler Zsigmond orvosként tagja volt annak a sorozóbizott-ságnak – a pomázi járásban –, amelynek elnöki tisztét a pilis-csabai direktórium tagja, Lizicska József töltötte be.
Nincs nyoma a faluban annak, hogy a Tanácsköztársaság 1919.
augusztus 1-jei bukását bármiféle zsidóellenes atrocitások kö-vették volna, mint ahogy az országszerte számos helyen, rendkí-vül súlyos formában megtörtént. Lattyák Nándor plébánosnak az 1925. évről készített és a püspöknek elküldött jelentéséből azon-ban kiderül, hogy „sokan az intelligencia közül” annak idején itt is pogromot szándékoztak rendezni.
Okkal keltett viszont riadalmat a pilisvörösvári és a tinnyei pogrom híre. 1919. augusztus 8-án egy terrorista különítmény
74
behatolt a pilisvörösvári zsinagógába. Feldúlták a berendezést, összeszaggatták a tóratekercseket. Ezután szabad rablást engedé-lyeztek a falubelieknek a zsidó házakban. A pogrom során véres összetűzések is lezajlottak. Szikla Margit pilisvörösvári lakos visszaemlékezése szerint a zsidók menekülni kezdtek; ki szekér-rel, ki vonattal akarta elhagyni a községet. A vörösvári vasútállo-máson azonban a zsidóknak nem szolgáltattak ki jegyet Buda-pestre. Ezért először kénytelenek voltak Csabára utazni, ahol a menetjegy kiadásával végül lehetővé vált számukra a menekülés.
A pilisvörösvári hitközség élete csak 1925-ben kezdett vissza-térni a régi kerékvágásba, miután az elmenekült zsidók egy része visszatért a faluba. Baum Jakab rabbi viszont, aki a pogrom idején már ötödik évtizede szolgálta közösségét és a környékbeli zsidó-ságot, Budapesten maradt, és csak az ünnepi alkalmakkor funk-cionált Pilisvörösváron.
Az 1919. március 21-én kikiáltott és bő négy hónapig fennállott Tanácsköztársaság jó néhány piliscsabai vonatkozása a Lizicska József és társai bűnügye c. bírósági dokumentumból ismerhető meg, amely az 1920 júliusában, gyorsított eljárás keretében hozott ítéleteket és azok indokolását tartalmazza. (A dolog természeténél fogva szinte valamennyi vonatkozás negatív.)
Lizicska József a kéttagú községi direktórium egyik tagja és a helyi Munkástanács elnöke volt; a falu első számú vezetőjének számított. „Társai” között szerepelt Wieszt Gáspár, a direktórium másik tagja és egyben a Paraszttanács elnöke (akit a proletárdik-tatúra kihirdetése előtti napon választottak meg községi bírónak), továbbá ifj. Boósz Mátyás, Heinrich Ágoston, Hoffmann Ágos-ton, Hoffmann József, Hradek Kálmán, Maczkó József, Michl György, ifj. Miskey Lajos, Molnár István, Neubrandt Mihály,
Schönek Mátyás, Simon Jakab és Virág János. Többségük az egy-kori Munkástanács tagja, egy vörösőr, egy politikai megbízott és két polgárőr, utóbbi három személy a piliscsabai katonai tábornál állt alkalmazásban.
Lizicska Józsefet és társait az ügyészség egyebek között – és persze különböző mértékben – izgatással, zsarolással, törvény-telen házkutatások, letartóztatások és rekvirálások elkövetésé-vel vádolta. Az ítélőtábla Heinrich Ágostont, Schönek Mátyást és Simon Jakabot az izgatás, zsarolás és/vagy magánlaksértés vádja alól felmentette, és azonnal szabadlábra helyezte. Az izga-tás vádja alól felmentették ifj. Miskeyt is, de őt a bírói tanács egy másik – alább ismertetendő – ügyben rendes bírósági eljárás ke-retébe utalta, hasonlóan Michl Györgyhöz és Hoffmann József-hez, akiket egy vita hevében végrehajtott szándékos emberölés-sel vádoltak meg. A többiek 7 nap fogháztól 2 és fél év fegyházig terjedő büntetésben részesültek. A legsúlyosabb ítélettel Lizicska Józsefet sújtották. (Az ő izgatási ügyével, amely Lattyák Nán-dor piliscsabai plébános és Schiffler Lipót községi főjegyző tanú-vallomásán alapult, a tábla nem foglalkozott, mivel illetékessége csak a Tanácsköztársaság idején és érdekében elkövetett cselek-ményekre terjedt ki, és a volt Munkástanács-elnök inkriminált kifejezései még jóval annak kikiáltása előtt, 1918 novemberében, mellesleg az iskolagondnokság egyik ülésén hangzottak el.)
A vádlottak némelyik cselekménye – például az apácazárda éj-szakai „bevétele” a magas kerítésen átmászva és a rendfőnöknő rövid ideig való letartóztatása – szinte burleszkfilmbe kívánkozik.
(Ha nem lett volna véresen komoly.)
A szóban forgó bírósági dokumentumból egyébként kiderül, hogy a per vádlottainak részéről a Tanácsköztársaság idején több piliscsabai zsidót is sérelem ért.
76
Például Fürst Mór lovát rekvirálták a Vörös Hadsereg részére, és ugyanezt tették Finály Zsigmond – Jurák Mihálynál lévő – gesztenyepej herélt lovával is. özvegy Kux Lipótné fakereske-dőt „egy Gáspár nevű személy” feljelentette, ennek nyomán a Községházára vitették kihallgatás végett, de nem tartóztatták le.
Vöröskatonák egy csoportja, Hoffmann Ágoston Munkástanács-tag kíséretében, szállást követelt Wézel Mór szatócskereskedőtől, amit az megtagadott. Erre a katonák erőszakoskodtak vele, Hoff-mann viszont tartózkodott az inzultustól. Talán még rosszabbul járt dr. Finály Árpád ügyvéd: lakását azonnali hatállyal kiüríttet-ték egy ismeretlen vöröskatona részére.
Ifjabb Miskey Lajos Munkástanács-tag két rendbeli sikkasztási ügye külön passzust érdemel. 1919 májusában rávette Weingruber Ignácot, hogy a Nagyállomással szemközt álló öt szobás villá-ját, a rekvirálás elkerülése érdekében, önként adja át használatra.
Weingruber ezenkívül nagyobb mennyiségű élelmiszert is átadott neki megőrzésre. Miskey az élelmiszert részben felélte, rész-ben elajándékozta. A villa egyik szobáját pedig kiadta egy Riedl Gyula nevű férfinak, ám az „albérletért” beszedett summát, ígé-rete ellenére, nem juttatta el a tulajdonosnak, hanem saját céljaira használta fel.
Idevágó, feltűnő cikket közölt az Egyenlőség c. zsidó politikai hetilap 1922. augusztus 26-i száma, Egy kilakoltatott menekült kérelme címmel. Eszerint a budapesti Hamburg Szálló kilakolta-tott, szerencsétlen családjai között van a lányával [Lottival vagy Líviával] együtt Eisler Ede is, akinek a forradalom fosztogatásai folytán el kellett menekülnie Piliscsabáról. Puszta életén kívül mindenét elvesztette, s az egykor jobb napokat látott, most utcára dobott, hajléktalanná tett ember „könyörög jószívű hittestvérei-hez, juttassák őt és leányát bármilyen szerény hajlékhoz.”
Visszatérve Lizicska Józsefhez, fenti büntetőügye előtt néhány hónappal, 1920 áprilisában a budapesti kir. törvényszék egyszer már elítélte őt 1 év börtönbüntetésre, Vilcsek Adolf piliscsabai hentes- és mészárosmester meghurcolásában játszott szerepé-ért. összesen pedig 10 évre megfosztották politikai jogaitól. Az 1920/1930-as évek fordulóján viszont ismét a szép számú pilis-csabai szocdemek bátor és népszerű vezetője lett. Tekintélyét növelte, hogy mint kiváló kárpitosmestert a Ganz gyárban fő-művezetővé nevezték ki. Esküvőjén a vállalat tulajdonosa her-cegi párhoz illő vadonatúj ebédlőgarnitúrával ajándékozta meg.
A baloldaliaktól hisztérikusan rettegő Horthy-rezsimben azonban végig megfigyelés alatt tartották. (A rezsim kopói a különböző országokból hazatérő, első világháborús hadifoglyokban, a ván-dordiákokban, az erdőben sétáló párokban stb. is lehetséges fel-forgató, veszélyes elemeket gyanítottak.)
Pilisvörösvár község bizalmas iratai között található a járási főszolgabíró 1931. április 2-án kelt, a községi elöljárósághoz in-tézett levele, amelyben „Az állami és a társadalmi rend elleni mindinkább terjedő aknamunka irányítóinak és résztvevőinek szorosabb megfigyelése végett” kérte „az ilyen aknamunka sze-replőinek vagy az ezzel gyanúsítható egyéneknek” a névjegy-zékét, a legfontosabb azonosítási adatok megjelölésével. Arra buzdította a főjegyzőket, hogy a megfigyelés terén fokozottan működjenek együtt a csendőrséggel. Az ismert „aknamunkások”
között a főbíró külön is kiemelte például a pomázi Lukács J.-t és a piliscsabai Lizicska Józsefet. Egy esztendővel később a jobb-oldal egész pályás letámadást indított a szociáldemokraták ellen a sajtóban és a parlamentben. Ennek keretében a bátor és szó-kimondó Népszava – a legnagyobb ellenzéki lap – kiadását a bel-ügyminiszter 1932 tavaszán időlegesen betiltotta.
78