A piliscsabai zsidók a legkülönfélébb mesterségeket űzték. Talál-ható köztük pék, vendéglős, gyári munkás, szeszfőző, táncosnő, bordélyos és rézesztergályos, földbirtokos, mészáros, varrónő és autószerelő, orvos, ügyvéd, MÁV-állomásfőnök, taxis és napszá-mos. Meglepően sok az iparos.
Az ősi Izrael földjéről származik az a tanács, mely szerint min-denki tanítsa meg a fiát valamilyen iparra. A talmudi bölcsek kö-zül Hillél egy ideig favágó volt, Rabbi Juda pék, Rabbi Jochanan varga. Tarsusi Sámuel pedig – akárcsak Pál apostol – sátorkészí-téssel foglalkozott. A piliscsabai zsidókat szép számban repre-zentálták kereskedők. Az itt következő oldalakon azoknak a képe villan fel néhány másodpercre, akiknek az alakját az emlékezet és
a dokumentumok szerencsésen megőrizték.
172
Iparosok
Mitzki Simon cipészmester – Budapest érintésével – a délvidéki Új-Verbász városából érkezett Piliscsabára az 1890-es évek közepén, miután feleségül vette Klein Sándor házaló Netti nevű leányát. Fi-nom női topánkákat, vasárnapi–ünnepi bársonycipőket, lakkcipőket, egyszerű magas szárú női cipőket és férfibakancsokat egyaránt ké-szített, de javítást, talpalást és fejelést is vállalt. Méretvételnél mindig viccelődött. Műhelyében jó hangulat uralkodott, ezért más mesterek-től több inas és segéd átpártolt hozzá. Nála tanult, dolgozott többek között Bélik Ferenc, Hundzsa Mihály, Szklenár Márton, Walcsák Károly, Háber József, Platsek Cuki, Köles Ádám és Fürst Arnold.
Kassay Jánosné Eidenpenc Katalin elbeszélése szerint Háber József a Kálvária utcai Maurer mestertől az után pártolt át Mitzkihez, hogy megunta a Maurer-házaspár állandó perlekedéseit a férj Temető utcai szeretője miatt. Walcsák Károly pedig később Pesten egy híres bel-városi cipészszalonban kamatoztatta tudását, ahova pl. Karády Kata-lin és más előkelőségek, művészek jártak cipőt csináltatni.
Mitzki Simon gyakran összedolgozott csabai kollégájával, Hárs-völgyi András cipésszel. A felsőrészt általában felesége varrta, aki hozott anyagból ingeket is készített. Mitzki Simonné Klein Netti jól öltözött, kívül hosszú aranyláncot hordott, kitűnően sütött-főzött, sokszor meghívta a kuncsaftokat és a betérő ismerősöket.
Mitzki Simon ebéd után suszterkötényében sétált az utcán, s elbe-szélgetett a járókelőkkel. A kedélyes, könnyen tréfálkozó mester idős korára a csintalan gyerekek céltáblája lett.
Bélik József visszaemlékezése: Mitzki Simon első osztályú és lelkiismeretes szakember volt, köszönet volt a munkájában. Azon igyekezett, hogy jó munkát adjon ki a kezéből. Olyan kiváló minő-ségű cipőket csinált, amilyeneket ma már nem lehet látni.
Dunai Józsefné Pischnyi Katalin visszaemlékezése: Kicsi koromban egy darabig a Templom téren laktunk, Mitzki bácsi pe-dig a közvetlen közelünkben. Ha a mamám valamiért megszidott, mindig hozzá szaladtam. Mitzki bácsi olyankor vigasztalt, ma-ceszt adott és a térdén lovagoltatott, ettől megnyugodtam.
Félegyházi Endre visszaemlékezése: Mitzki bácsi a második világháború után egyedül élt péküzletünk mellett, a Fő út és a Templom tér sarkán egy sötét szuterén helyiségben. Az idős em-bert külföldi rokonai támogatták, azt hiszem, Amerikából. A neki küldött csomagokban dobozos, cukrozott sűrített tej is volt, amit rendszeresen áthozott nekem, a járóképtelen, beteg kisgyerek-nek. Kissé már nehezen formázva a szavakat, emigyen ajánlotta:
„filom kondenzált tej…”
Barwitz Ede Rákoskeresztúrról származik. Az első világhábo-rúban tizennyolc-húsz évesen a különböző harctereken szolgált.
Az 1920-as évek elején a piliscsabai katonai táborban folyó épít-kezéseken dolgozott. Eközben – egy bálon – ismerkedett meg későbbi feleségével, és itt ragadt.
Mint kőműves–műköves szakember pályafutása nagy részében Eidenpenc Ferenc és Fodor Mihály építőmesterek mellett dolgo-zott. Intelligens és kitűnő munkásnak tartották. Mindenki tisztelte és szerette. Elsősorban igényesen kivitelezett díszítőelemeket, szobrokat, lépcsőket, feljárókat készített – nagy fokú ügyességgel, precizitással és szorgalommal. Nevéhez fűződik jó néhány falusi családi ház, manzárdos épület tervezése és építése is. A pilis-csabai zsidó temetőben és a köztemetőben számos síremléket épített. Remek érzéke volt a „gyöngybetűs” szépíráshoz, a rajzo-láshoz és a barkácsorajzo-láshoz. Rá jellemzően saját házáról – az épí-tés előtt – fából 1:50 méretarányú makettet készített. A második világháború után szakmunkástanulókat oktatott.
174
Fürst Jenőt és Arnoldot (Arnus), a két testvért általában együtt szokták emlegetni. Szüleikkel 1920 körül Piliscsévről költöz-tek Piliscsabára. Elegáns bőrkabátban jártak, fürge, mozgékony fiatalemberek voltak, s tökéletesen beszéltek szlovákul.
Ebben az időben, a két háború között még csak néhány személy-autó szaladgált a faluban; a legelsőnek a taxis Fürst Jenő volt a tulajdonosa. Tátra gyártmányú kis népautóját később Opelre cse-rélte. Ezzel fuvarozta az embereket a telki, pilisborosjenői vagy a tinnyei búcsúba, vásárra, kórházba, olykor valamelyik pesti mu-latóba. Számos alkalommal ő szállította a vidéki mérkőzésekre a csabai futballcsapat játékosait. A taxin kívül volt egy kisteher-autója is, ezenfelül a második világháború elején egy nyolcsze-mélyes luxus Opelt is vásárolt. Ezt 1944-ben, Hermann István tu-domása szerint, szalmakazalba dugták, de a háború végén eltűnt.
Fürst Jenő általában jó barátságban volt taxis kollégájával, Csókás Boldizsárral, akivel kölcsönösen ki-kisegítették egymást.
Más irányú elfoglaltsága esetén – s ez nem ritkán megtörtént – Jenőt többnyire Arnus helyettesítette; kedélyes, barátságos ter-mészete miatt az emberek őt még bátyjánál is jobban kedvelték.
(Honthy Hanna, a neves primadonna is többször hívta őt, ha hosz-szabb útra ment.) Mindketten értettek az autószereléshez, rend-kívüli ügyességüket sokszor megbámulták. Bráder Lőrincnek és Bráder Gusztávnak az 1930-as évek végén vásárolt két autóját is, ha a szükség úgy hozta, ők javították. Endresz József visszaemlé-kezése szerint az esztergapaddal is felszerelt lakatos–autószerelő műhelyükben mindig „nyakig olajosak” voltak.
A két csabai taxis, Jenő és Poldi viszonyához nyújt bizonyta-lan adalékot az a – háború utáni papírínséges időkben újra fel-használt, tépett fecnin töredékesen olvasható – írás, mely szerint a piliscsabai községi elöljáróság a 2177/1933 kig. számon az iránt
kért sürgős felvilágosítást a klotildligeti csendőrőrstől: Alt Sándor tinnyei lakoson kívül Fürst Jenő piliscsabai autószerelő és -veze-tőnek is része volt-e „mintegy két héttel ezelőtt” Csókás Boldizsár klotildligeti lakos megverésében Miskeyéknél (a Miskey-féle vendéglőben – P. S.), „és hogy a megejtett nyomozás alapján a”
[itt eltépve].
További visszaemlékezések.
Hársvölgyi Ferenc: Fürst Jenő és Arnus nagyon szolgálatkész sofőrök voltak, azonnal mentek, ha hívták őket. Jenőé volt az első Opel Piliscsabán. Rajta kívül sokáig csak Csókás Boldizsárnak és Schönek Gábornak volt személykocsija; hogy Schönek Gábornak miként tellett rá, nem tudni…
Bélik Mihály: Nagyon rendesek, szimpatikusak voltak a Fürst fiúk, egyszer azonban Jenő nem jött értünk a sárisápi búcsúba, ahova vasárnap reggel vitt el bennünket. Hiába vártuk, talán meg-feledkezett rólunk, vagy valami közbejött, pedig a pénzt felvette a visszaútra is.
Nyáron Arnus fő profiljának a cséplés számított. Legújabb tí-pusú Ganz-gépét, amelyhez elevátor is tartozott, „körmös” Hof-fer traktorral vontatta és hajtotta. Elsősorban nagyobb szérűkre járt, ahol a gép hosszabb ideig dolgozhatott, például Szárazág- és Jászfalu-pusztán a Séti-, Tulics-, Makláry-tanyán vagy Anyácsa-pusztán. Etetőnek Prihisztál Józsefet szerződtette, de ha kellett, ő maga is beállt. Arnold híres volt rendkívüli erejéről. Egyik attrak-cióját minden csépléskor be kellett mutatnia: fogaival megragadta és arrébb rakta a gabonával teli zsákot…
Bélik József visszaemlékezése: A csabai cséplőgépesek között Fürst Arnus volt a legszorgalmasabb és a legkészségesebb. Gépét jól felszerelte, karbantartotta, traktorral vontatta, már csak ezért is sokan ragaszkodtak hozzá. Gyurtsóéknál azonban a gazda két
176
erős lova húzta fel a szérűhöz a traktort, mert a meredek udvaron egymaga nem tudott felmenni.
Skripek Pál visszaemlékezése: Fürst Arnus főleg szlovák há-zaknál csépelt. Imádni való, barátságos ember volt, munka köz-ben a gyerekeket szórakoztatta, korai almát osztogatott nekik, ál-landóan mosolygott, viccelődött.
Fried Arnold az erdélyi Máramarosszigeten született 1902-ben.
Szüleivel és tíz testvérével 1906 körül költözött Budapestre. Már kisgyermekkorában különleges érzéket mutatott a villamosság iránt. A tanító inzultálása miatt azonban kicsapták Budapest ösz-szes iskolájából, ezért az alapokat különböző mestereknél sajátí-totta el, és autodidakta módon fejlesztette tovább a tudását. Né-hány évig a Vidám Parkban a hullámvasút fékezője volt, amelyen egyszer az extravagáns fiatalember fogadásból lebiciklizett. 1919-ben, 17 évesen beállt a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregébe, és a bukás után rendőri felügyelet alá helyezték. Az állandó rendőri zaklatás következtében jött feleségével és újszülött kisfiával Pilis-csabára, 1931-ben. A második világháború előtt villanyszerelőként dolgozott, és villamossági kiállítások, bemutatók szervezésében-rendezésében vett részt.
Miután 1945 januárjában a budapesti gettóban felszabadult és hazatért, megválasztották a kommunista párt piliscsabai titkárá-nak. Néhány hónapra rá a Hungarovill Rt.-nél megbízták a nagy-feszültségű építkezések vezetésével. 1945. szeptember 1-jétől mint főművezető előbb Piliscsabán, majd Tinnye községben, Pátyon, Zsámbékon, Tökön, Perbálon, Telkiben, Budajenőn és még szá-mos Pest megyei és Komárom megyei településen irányította az építkezéseket. A háborút követő viszontagságos körülmények kö-zött nagy találékonysággal szervezte meg a munkát, ugyanak-kor a munkások ellátásáról a legmesszebbmenőkig személyesen
maga gondoskodott. Kitűnően szót értett az emberekkel. Munka-társai és felettesei mindezért szerették és tisztelték. A szerelők között „jobb keze”a piliscsabai Endresz József volt, akiben telje-sen megbízott. 1946 elején – Wézel Sámuellel és másokkal kar-öltve – számos német származású családnak szerzett mentességet a kitelepítés alól.
Az 1950-es évek elejétől egész sor vállalatnál töltött be magas tisztséget. Volt például az ÉVITERV létesítményi főmérnöke, a MEZŐVILL vezérigazgatója, a Sztálinvárosi Kohó villamossági felelőse. Sztálinvárosban is főmérnöknek akarták kinevezni, de amikor diplomája felől érdeklődtek, közölte, hogy nincs, nem járt egyetemre. Fried Arnold diploma nélkül is – szerényen szólva – zseniális koponya, rendkívüli ember volt.
Vasutasok
Markovits Manó 1861-ben született Rozsnyón. Gimnáziumi érett-ségit és honvédtiszti vizsgát tett. 1883-ban sorozták be a közös hadseregbe. 1886–1887-ben néhány hónapig körjegyzősegéd volt Rimaszécsen. Beszélt németül és szlovákul is. A magyar kir. Ál-lamvasutaknál 1887. február 22-én (a vasúti szaknaptár szerint 1891. december 1-jén) kapta első kinevezését. Vasutas pályafutásá-nak helyszínei: Bánréve, Új-Szőny, Almásfüzitő, Boba, Budapest-Főműhely, Zalaszentandrás. 1887–1895 között hétszer hívták be, átlagosan egy hónapos nyári fegyvergyakorlatra.
1896-ban nevezték ki a piliscsabai vasútállomás első állomás-főnökévé; mint ismeretes, ebben az esztendőben adták át az Almás-füzitő–Óbuda közötti vasútvonalat. Közvetlenül előtte, néhány évig a mányi állomás főnöke volt. Három gyermeke közül egy Bicskén, kettő Piliscsabán született; mindhárman nagyszerűen tanultak.
178
Az osztrák dokumentumok az 1900-as évek elejéig Markovits Emanuel Stationchef-ként említik. 1917-ben főellenőrré, 1919-ben felügyelővé léptették elő. Piliscsabai tartózkodása idején fizetése 800 koronáról 5400 koronára emelkedett. 1920-ban Budapestre, a Nyugati pályaudvarra helyezték át, innen vonult nyugdíjba 1921-ben.
Negyedszázados piliscsabai szolgálata során munkatársai vol-tak többek között: dr. Sziklay László fogalmazó, Vidók Imre irodavezető, Baranyi Kálmán forgalmi díjnok, Frey Henrik és Kozma Mihály állomásfelvigyázók, Knoll László málházó, Szabó Mátyás és Füsti János váltókezelők. Nyugdíjba vonulását megke-serítette legkisebb gyermekének, az épphogy felserdült Ernőnek elvesztése, aki az első világháborúban halt meg.
Heimann Ede 1882-ben született Trencsénben, Eduard néven anyakönyvezték, apja Izidór, anyja Winterstein Ernesztine volt.
Felsőkereskedelmi érettségit tett, a vegyes hadseregben őrvezetői rangot szerzett. Vasutas pályafutását 1908 őszén kezdte, mégpe-dig a Kőbánya-Alsó állomáson. 1909–1912 között egymás után tette le a távirászi, forgalmi szolgálattevői, vasútkereskedelmi és a vasúti tiszti vizsgákat. A magyaron kívül beszélt németül és szlovákul, olvasott franciául.
Piliscsabára a második trencséni állomásozásból érkezett, „hi-vatalnok” szolgálati címmel, 1919. december 1-jén. (Rövid ideig valószínűleg együtt dolgozott Markovits Manóval.) Előtte már szolgált Szakolcán és a Nyugati pályaudvaron is. 1922-ben ellen-őrré léptették elő, és ebben a minőségében helyezték át ismét a Nyugati pályaudvarra 1924 februárjában. 1938. november 24-én a budapesti „Árpádházi Boldog Margit” plébánián áttért a ró-mai katolikus vallásra. Mint főintéző vonult nyugdíjba Budapest-Vízafogóról 1942-ben, állandó illetménye ebben az időben havi 352 pengő volt. A szolgálat alól való felmentéséről szóló, 1942.
július 11-én kelt értesítést a m. kir. Államvasutak igazgatóságá-nak akkori elnöke (korábbi miniszterelnök és aktuális náci vezér), dr. Imrédy sk. „szignálta”.
Ügyvédek
Hárman ismertek: Polacsek (ll/ts/tsch) Ferenc, Robitsek (tsch/cs) Sándor és Finály Árpád, akik 1905-ben, 1911-ben, ill. 1922-ben let-tek a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai.
Polacsek dr. Budapesten, a VIII. kerületi József krt. 44-ben kezdte pályafutását, de amikor Nóra nevű kislánya 1917-ben Pilis-csabán megszületett, már a VI., Szív u. 12-ben volt az állandó bá-zisa. Ahonnan két évtizedes ott-tartózkodás után az I. Kékgolyó u.
20/a-ba, majd innen 1937-ben a közeli Böszörményi út 3/a-ba köl-tözött. 1937. november 30-án munkaképtelenség miatt törölték az ügyvédek jegyzékéből.
Bélik József tudomása szerint „Finály ügyvéd, aki az Árpád vezér úton lakott” intézte részben az 1910–1930-as években a klotildligeti telekügyleteket. A Tanácsköztársaság idején, 1919-ben őt és édesapját, Zsigmondot is atrocitás érte Piliscsabán.
Finály Árpád különben végig „óbudai ügyvéd” volt, az ügyvédek jegyzéke szerint lakcímei 1912–1939 között így következtek egy-más után: Kórház u. 1., Szentlélek tér 9., Polgár u. 12., Lajos u. 87.
Az üldözéseket túlélte, a háború után az MLSZ jogásza lett.
Robitsek doktor 1880-ban született Pápán. Az ő cikk-cakkjai aztán valóban figyelemre méltóak. A Budapesti Ügyvédi Kamara Tagjainak (és a mellékletében olvasható Pest megyei ügyvédek) Névsora szerint állomásai 1911–1933 között így alakultak: VII., Erzsé-bet krt. 16. – VI., Izabella u. 74. – Cinkota – VI., Izabella u. 74. – Cinkota – Újpest, Zápolya u. 36. – Piliscsaba (1924–1925) – Újpest,
180
Zápolya u. 36. Mint piliscsabai lakos, 1924 decemberében tanú-ként vett részt a helybeli illusztris jegyespár, Blau Sarolta és Geu-du schek Miksa esküvőjén. Amiről az ügyvédi lajstromok „nem tudnak”, hogy az 1920-as évek végén Tinnyén élt (itt járt elemi iskolába a kislánya), az 1930-as évek második felében pedig újra Piliscsabán lakott. Robitsek Sándort 1944-ben feltehetően Újpestről hurcolták el a pusztulásba. Felesége, Hoffer Rózsa túlélte a ho-lokausztot, 1946-ban a Zápolya u. 36-ban írták össze. Leányuk, az 1920-ban Budapesten született Borbála sorsa máig ismeretlen.
Orvosok
Piliscsabán a XX. század első felében, 1944-ig, dokumentumok és visszaemlékezések szerint négy zsidó orvos élt és dolgozott.
Dr. Büchler Zsigmondot, Piliscsaba első letelepedett orvosát 1895. szeptember 28-án, Budapesten Bókay Árpád avatta „egye-temes orvosdoktorrá”. A faluba néhány évvel a viszonylag enyhe lefolyású országos kolerajárvány után, 1897-ben költözött. A Temp-lom tér 6. sz. alatt lakott, és itt alakította ki tágas rendelőjét. Kesz-tyűt viselt, sétapálcával járt, azzal kopogtatott az ajtón, ha hívták valahova. Harminchat évig gyógyította a betegeket. Az
asszisz-tensi teendőket főképp felesége, Fürst Margit látta el. Hosszabb-rövidebb ideig mások is praktizáltak a faluban, pl. dr. Almási Béla és dr. Varkó István, de a községi orvos tisztét Büchler dr. viselte.
A helyi laktanyában 1903-tól dolgozott; három évtizeden ke-resztül volt orvosa a piliscsabai katonai tábornak (munkásságáért, a Pilishegyvidéki Hírek 1933. február 23-i száma szerint, a honvé-delmi miniszter elismerő oklevélben részesítette). Emellett láto-gatta Pilisszántó és Pilisszentkereszt biztosított betegeit. A népjó-léti miniszter 1928. január 1-től kezdődőleg az Országos Munkás
Biztosító egyik orvosának nevezte ki. A 60 éves doktor ugyan-ezen évben ösztöndíjas továbbképző tanfolyamon vett részt, sőt 1930 tavaszán a pomázi járás orvosainak egyesületében a választ-mány tagjává választották. Az idősödő és betegeskedő Büchler Zsigmondot azonban az alispán 1933 tavaszán saját kérésére előbb három hónapi időtartamra szabadságolta, majd nyugdíjazta.
A nyugdíjazás miatt kiírt pályázatot a piliscsabai körorvosi állásra dr. Kalajkovics (később Kunszenti) Imre nyerte, aki már 1929-ben a faluba érkezett, és 1933 áprilisától Büchlert helyettesítette.
Büchler doktor gyógyításai közül egyet máig emlegetnek. A hat-éves Eidenpenc Ferenc, a híres építőmester kisfia az 1910-es évek végén, a Schönek-nagyvendéglő felújításakor rozsdás szögbe lépett. A gyermek nem szólt mindjárt, a seb közben elmérgesedett;
a kisfiú súlyos vérmérgezést kapott. A szülők már lemondtak róla, amikor Büchler doktor vette kezelésbe. Szívós munkával, hosszú hetek alatt sikerült a kisfiút meggyógyítania, aki ezután még több mint 70 évig élt. Kassay Jánosné Eidenpenc Katalin visszaemlé-kezése szerint az esetről a korabeli sajtó is beszámolt.
A Büchler család tragédiája, hogy kisebbik lányuk, Ágnes egy fiatalkori baleset következményeként gyógyíthatatlan betegség-ben szenvedett. Büchler Ágnes ennek ellenére divatos, hosszú ru-hájában, gondosan lefésült rövid frizurával – ha kissé pipiskedve is, nyílegyenes tartásban – mindig csinosan és ápoltan sétálgatott házuk előtt, a Templom téren, s kedvesen elbeszélgetett az arra járó emberekkel.
Dr. Faragó János neve furcsamód nem szerepel a magyar orvo-sok évenként kiadott cím- és névtárában, s nem található a Sem-melweis Egyetem Központi Levéltárában sem. Ellenben Pest
PilisSoltKiskun Vármegye Hivatalos Lapja 1935. február 14-i számában az alispán arról értesíti valamennyi járás főszolgabíráját
182
és a települések vezetőit, hogy a hatályos rendelet alapján „dr. Fa-ragó János orvos, piliscsabai lakos belgyógyász szakorvosi cím használatának jogosságát megállapította.” Az 1935. október 20-i Belügyi Közlöny is a piliscsabai orvosok között sorolta fel. A Bu-dapesti Közlöny 1936. június 14-i száma szerint viszont ebben az időben Budapest VII. kerületében, a Vilma királyné út 11. sz. alatt lakott. Valószínűleg ez volt az állandó lakóhelye.
1933-ba érkezett Piliscsabára, s több visszaemlékezés szerint a Paxián–Schuller-kocsma (ma Kati néni kocsmája) melletti ház-ban rendelt, és nagyrészt ott is lakott. A 30 év körüli, stramm, jó-képű férfi fogorvosi praxist is folytatott. A faluban egy-kettőre népszerű lett.
Németvölgyi József visszaemlékezése: Tizennégy éves voltam 1936 körül, amikor súlyosan megbetegedtem. Az ismerősök azt ajánlották a szüleimnek, hogy Faragó doktorhoz vigyenek, aki akkortájt kezdett Piliscsabán praktizálni. Apám aztán többször is elkísért hozzá – közben pár napra kórházba is beutalt –, mindig szimpatikusan viselkedett, a vizsgálatok, kezelések során barát-ságosan érdeklődve elbeszélgetett velem. Végre is felépültem a betegségemből.
Kassay Jánosné Eidencpenc Katalin visszaemlékezése: Fiatal anyám egyszer bélcsavarodást kapott, ágynak esett, szinte moz-dulni is alig tudott. Apám Faragó doktorhoz fordult. Mindnyájan – apám és mi öten, gyerekek – anyánk ágya köré gyűltünk. Az or-vos megvizsgálta, aztán azt mondta: Látom, mennyire aggódik mindenki ezért az anyáért; de most össze kell szednem minden erőmet és tudásomat… Heteken keresztül minden reggel és este jött anyámhoz, és meggyógyította. Nagyon-nagyon jó ember volt.
Faragó doktor Piliscsabán jó barátságba került Wézel Sámuellel, Pilisvörösváron pedig többek között kollégájával, dr. Nussbaum
Lászlóval és a Szikla családdal tartott kitűnő viszonyt. 1940 körül a zsidóüldözések miatt állítólag kivándorolt Amerikába.
Dr. Marberger Sándor tüdőgyógyász (tehát nem Gyenes Géza, ahogy a Klotildliget c. könyvben tévesen szerepel) 1871-ben szü-letett a Bács-Bodrog megyei Feketehegyen. Oklevelét 1898-ban szerezte Budapesten, még Sámuel utónéven. Az első években Pesten, a Rottenbiller utca környékének betegeit gyógyította. Tu-dományos cikkei, népszerűsítő írásai 1902-től jelentek meg a kü-lönböző orvosi szaklapokban és újságokban. Az első világháború idején a besztercebányai katonai tüdőbeteg-gyógyintézet vezető-orvosának, majd osztályvezető főorvosának nevezték ki. Itt szer-zett tapasztalatai alapján írta meg 1917-ben kiadott könyvét: Ho-gyan védekezzünk a tuberkulózis vagy gümőkór ellen? A tüdőbaj otthoni, szanatóriumszerű gyógykezelésének módja. – A
Dr. Marberger Sándor tüdőgyógyász (tehát nem Gyenes Géza, ahogy a Klotildliget c. könyvben tévesen szerepel) 1871-ben szü-letett a Bács-Bodrog megyei Feketehegyen. Oklevelét 1898-ban szerezte Budapesten, még Sámuel utónéven. Az első években Pesten, a Rottenbiller utca környékének betegeit gyógyította. Tu-dományos cikkei, népszerűsítő írásai 1902-től jelentek meg a kü-lönböző orvosi szaklapokban és újságokban. Az első világháború idején a besztercebányai katonai tüdőbeteg-gyógyintézet vezető-orvosának, majd osztályvezető főorvosának nevezték ki. Itt szer-zett tapasztalatai alapján írta meg 1917-ben kiadott könyvét: Ho-gyan védekezzünk a tuberkulózis vagy gümőkór ellen? A tüdőbaj otthoni, szanatóriumszerű gyógykezelésének módja. – A