A piliscsabai zsidók táplálkozása általában véve nem sokban kü-lönbözött a falubeliekétől. Egy-két család kivételével disznó-, ló- és nyúlhúst nem ettek. Zöldségből és gyümölcsből, elsősor-ban uborkából, paradicsomból, hagymából és céklából, valamint halból, kecske- és marhahúsból valószínűleg többet fogyasztottak.
Néhány népes család a tyúkokon kívül 20-25 libát, 5-6 kecskét tartott. Akadtak, akik marhát, birkákat neveltek.
102
Jellegzetes ételnek számított peszach ünnepén a macesz gom-bóc leves és a macesztorta, purimkor a homentasni (Hámán-táska), Channukka ünnepén a fánk. Közvetlenül a hosszúnapi, jamkiperi böjtöt megelőzően, mielőtt elmentek a Kol Nidrére az imaházba, kora este rizses húst vacsoráztak tyúk- vagy libahússal. Peszach alkalmával gyakran ettek ebédre az emberek rántott kecskehúst, ehhez az állat gerincét, a panírhoz maceszlisztet használtak. De kedvelték a nyakát, mellét is. Több helyen a kecske „sonkáit” tar-tósítás végett felfüstölték, ennek folytán viszont a hús vesztett az ízéből. A mákkal, dióval, reszelt almával töltött, szilvalekvárral ízesített flódnit bármilyen ünnepre, de főképp purimra sütötték.
Péntek délelőtt készítették el a barcheszt, a család nagyságá-tól függően 2-4 db-ot, amelyek egyenként 50-70 dkg-ot nyomtak.
A mákkal megszórt fonott kalácsot a helybeli Fáth, Meinhardt vagy Grósz péknél sütötték meg. A sütéshez másfél-két óra kel-lett, meg is lehetett várni. A különböző ünnepekre más-más for-májú és ízesítésű barcheszt csináltak, rasesonén például kerekre formázták és mazsolával édesítették, vagy mézbe mártották, hogy
„édes legyen” az új esztendő. A jobb módú családokban szinte minden szombaton sóletet ebédeltek (és persze volt húsleves és sütemény is), másoknál két-három hetente vagy még ritkábban szerepelt a szombati menüben ez a hagyományos étel. Változa-tosan készítették el; töltött libanyakkal, marhaszelettel, libamel-lel, gerslivel, kuglival. Gyakran keménytojást is sütöttek bele;
helyenként hagyma, libazsír, esetenként libamáj hozzáadásával ebből készítették az előételt, az ajer mit zwibelt, vagyis a „zsidó-tojást”. A hagymás tojást magában, pl. reggelire vagy vacso-rára is fogyasztották. A sóletet a hagyományokhoz ragaszkodók – többek közt Schönfeld Paula – a szabadban, fűrészpor tüze-lésű, vasládaszerű „sóletkályhán”, némelyek pedig a konyhában,
nyárikonyhában sütötték meg. Az 1930-as évek elejétől a legtöb-ben valamelyik pékhez vitték a sóletet megsütni.
Platschek József visszaemlékezése: Mi egy tyúkot vágattunk minden csütörtökön, és ezt hatan három napig ettük. Pénteken este húslevest, a lábakkal, zúzával-májjal; szombaton délben pör-költet és vasárnap délben a maradékot. A hét többi napján húst gyakorlatilag nem láttunk. Hétfőn anyám gyakran főzött barst, mindenféle zöldséggel, céklával, de hús nélkül. Évente egy-két libát vágattunk, kizárólag a nagy ünnepekre, két-három kecskét, és egyszer vagy kétszer ettünk sült, illetve rántott marhahúst. Hal-ételt két-három hetente ettünk. Többnyire egytálHal-ételt ebédeltünk, ha nem volt elég, ehettünk utána zsíros kenyeret. Általában egy bögre tejet és üres kenyeret reggeliztünk, a kenyeret beaprítottuk.
Teát vagy tejeskávét, lekváros kenyeret, többször vöröshagymás-fokhagymás libazsíros pirítós kenyeret vacsoráztunk. Sóletre nem is emlékszem, nagyon ritkán lehetett. Zöldség- és gyümölcskeres-kedő apám a déli gyümölcsök közül csak a hibás, túlérett szeme-ket engedte megenni. Szegények voltunk.
A piliscsabai családok döntő többsége kóser vagy „félkóser”
háztartást vezetett. A húsos és a tejes edényeket külön-külön szek-rényekben tartották, és külön is mosogatták. A peszachi edénye-ket dobozba vagy ládába csomagolva a padláson tartották. A tehe-nes gazdához, akitől a tejet vásárolták, fejéshez saját fejővödrüket vitték, és fejés után a tejet abból öntötték át saját tejeskannájukba.
A kasrut, a kóser háztartás szabályaitól legtöbbször „csak” a hús-áztatás hosszadalmas módjától tértek el, magyarán: az hús-áztatási időt kissé lerövidítették…
A húsnak különlegesen kitüntetett szerepe van a zsidók éle-tében, mivel csak sakter, metsző által vágott és ellenőrzött húst fogyaszthatnak. A piliscsabai hitközség 1926-ban Billitzer Jenőt,
104
a pilisvörösvári ortodox izraelita anyahitközség vallási vezetőjét (rabbihelyettes, kántor, előimádkozó és metsző) bízta meg a vá-gási feladatok elvégzésével. Billitzer Jenő nagyszakállú, pajeszos zsidó volt, széles karimájú fekete kalapot viselt. Markáns arc-élű, kifejezetten jóképű férfinak ismerték. Feleségével és három gyermekével a pilisvörösvári zsinagóga közvetlen szomszédsá-gában lakott. Köztisztelet övezte. Mint hitoktató, jó kapcsolato-kat ápolt a piliscsabai és a pilisvörösvári iskolák – köztük a pol-gári iskola – vezetőivel. Szikla Margit (a pilisvörösvári hitközség egykori elnökének, Szikla Józsefnek a leánya) visszaemlékezése szerint Billitzer Jenő és felesége egyaránt nyírségi származású.
A férfit Amszterdamból, ahol állítólag évekig élt, a honvágy hozta haza; mindenki szerette.
Billitzer Jenő hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön jött Pilcsabára – vágni, illetve hittant tanítani a zsidó vallású elemi is-kolásoknak. Csabára jövet alkalmanként – előzetes megrendelés alapján – nagy táska, 8-10 kg marhahúst hozott a vörösvári Fetter-féle vágóhídról, ahol szintén sakterként működött.
A vágásokat a piliscsabai imaház udvarán, rossz idő esetén a sa-mesz konyhájában intézte. A helyszínre a baromfit hálós kosárban vitték, a kecskét vezették. A tyúkot, kacsát metszés-kivérzés után haza lehetett vinni. A liba begyét azonban – miután azt a samesz felesége ügyesen kivette és megtisztította – a sakter felfújta és ak-kurátusan megvizsgálta. Gyanús elváltozás, heg észlelése esetén körömmel megkaparta. Ha a begy kilyukadt, az állatot tréflinek, zsidó számára fogyaszthatatlannak minősítette. Kecskének, bor-júnak, birkának a tüdejét vette szemügyre, vizsgálat alá, hasonló módon. Ezeket az állatokat reinigolnia is kellett, vagyis a mellső lábakból kiszedte a főereket. Felhasználni, magyarán elfogyasz-tani őket a harmadik bordáig lehetett. Nevezett egészséges
négy-lábúak hátsó részét és a tréfli libát a tulajdonos fél áron eladta jó szomszédoknak, ismerősöknek. Egy liba metszése-vizsgálata ne-gyed órát, egy kecske bachtenolása (vizsgálata) és reinigolása kb.
két óra hosszat tartott. A libának, lévén szinte „kulcsszemély”, járt külön néhány kedves jiddis szó is, amikor a háziasszony a há-ját kivette: „A broche [áldás] jöjjön bele!” Egyébként a hitközség tekintélyességei nem vitték az imaházba vágásra szánt állatai-kat, hozzájuk a sakter házhoz ment. Egy visszaemlékezés szerint Billitzer Jenő a felszerelését a Wézel családnál helyezte el, és Pilis csabán végzett tevékenysége során rendszeresen ott látták vendégül ebédre.
Az 1930-as években a piliscsabai zsidók havonta átlagosan kb.
100 állatot vágattak. A módosabb családoknál kéthetente vág-tak libát. A vágási díjak a következőképpen alakulvág-tak, darabon-ként: tyúk 15 fillér, liba 20-25 fillér, gida 50 fillér, kecske 1 pengő.
(Schönfeld Pauláék az 1920-as években általában öt kecskét tar-tottak.) Billitzer Jenő havi honoráriuma 48 pengő volt, ennyi vi-szont a vágási díjakból (gabella-jegyek) nem jött össze, ezért a befolyt összeget Geuduschek Miksa és Gellai Salamon rendsze-resen kiegészítette.
A piliscsabai kóser marhákat, borjúkat sakterolás után kiváló és teljesen megbízható helybeli keresztény mészárosok: Bartl Tamás és Siristye Mihály darabolták föl.
Kesztölcről, Csévről, néha Szántóról és Tinnyéről is jöttek Csa-bára baromfit vágatni. Máskor – ha nem várhattak hétfőig vagy csütörtökig – a csabaiak mentek Tinnyére vagy Vörösvárra. Ha tömés közben bárkinek, kereszténynek–zsidónak a libája félre-nyelt, Geuduschek Miksáné Blau Sarolta („Sári néni”) segített rajta. Súlyos esetben a zsidók a libát egyenesen a sakterhez vitték Pilisvörösvárra. Billitzer Jenő mindig készséges volt.
106
SZÜLETÉS
A dokumentumok alapján 1864 és 1942 között, vagyis 78 esz-tendő alatt 183 zsidó újszülött látta meg Piliscsabán a napvilá-got. Ez a szám – az időnként hiányos egyházi anyakönyvvezetés miatt – a valóságban néhánnyal több lehet. Az egykor itt élt zsi-dók kb. 43%-ának Piliscsaba volt a szülőfaluja.
Családonként átlagosan három gyermek született, igen nagy szórásban, 1 és 12 között. Az átlagszámnál figyelembe veendő, hogy az egy- és többgyermekes házaspárok közül számosan fi-atalon, illetve a gyermekáldás közepette költöztek el a faluból.
A hosszabban itt tartózkodók esetében mindössze három házas-párnak nem született gyermeke. Két gyermek házasságon kívül, öt pedig – köztük egy ikerpár – halva jött a világra. A legnépe-sebb családok az 1860-as években letelepedő Fürst, Grünfeld és Platschek família, valamint az 1880–90-es években beköltöző Eisler és Klein família voltak.
Az újszülöttek világrajövetelét többek között a következő ke-resztény bábák segítették: Bartl Katalin, Bächer Teréz, Schön Anna, Strälich Katalin, Háber Katti, Löffler Teréz, Icher Mária, Baumstark Pálné.
A leány csecsemők névadásával és a fiúk körülmetélésével kap-csolatban 1895-ig állnak rendelkezésre hivatalos adatok. A leá-nyok névadására az 5. és a 15. nap között kerítettek sort ünnepélyes külsőségek között a pilisvörösvári zsinagógában. A ceremóniát Epstein József és Harnik Hermann kántorok vezették. A
fiúgyer-mekek malenolása, vagyis körülmetélése kivétel nélkül minden esetben az előírt 8. napon történt. Az újszülött fiú a körülmeté-lés révén nyer tényleges felvételt Ábrahám szövetségébe, ezért ez az esemény a legfontosabb, legszentebb szertartásnak számít.
A piliscsabai fiúkat a következő mohelek malenolták: Kohn Dá-vid, Samson Szamek, Geschmay Salamon, Richter DáDá-vid, Weisz Lázár, Frey Ignác, Izsák L. Kohn, Weisz Hermann, leggyakrab-ban Steiner Dávid. Fürst Márk családjáleggyakrab-ban rendszeresen Baum Jakab pilisvörösvári kerületi rabbi volt a mohél, és Eisler Edmár újszülött fiát, Benjamint is ő malenolta.
Az eseménynél fontos szerep jutott a komának. (Jiddisül kváter, gevatter, a csabai zsidók a kváter kifejezést használták, ez a ke-reszténységben kb. a keresztapának felel meg.) A koma tisztét ál-talában valamelyik nagybácsi, nagyapa, a család jóbarátja, esetleg a sokkal idősebb testvér, ritkán a rabbi vagy maga az apa látta el.
(Érdekességképpen: Fürst Márk és a vörösvári rabbi között meg-lévő kitűnő kapcsolatra utal, hogy egy ízben Baum Jakab rabbi fiának a malenolásánál a csabai Fürst Márk látta el a koma tisztét.)
A körülmetélési szertartás (héberül britmila, jiddisül brisz milo/brisz) előestéjén összegyűltek a rokonság nőtagjai az újszü-lött házában, és szolidan, tea, likőr, keksz, sütemény mellett vi-dám tereferét folytattak. Az ünnepi ebédet és a barcheszt termé-szetesen a malenolás napjára készítették. Helyenként már a brisz előtti pénteken ünnepséget, Záchor Abend-et, a szertartást meg-előző éjjel pedig virrasztást, Wacht Nachl-t tartottak; a mohél ek-kor helyezte el akkurátusan becsomagolt szerszámait a fiúcska párnája alá, megvédendő őt a rossz szellemektől.
Az esemény a következőképpen zajlott le: a szertartás résztve-vői – a kváter kivételével – mindnyájan álltak. Az apa a karos-székben ülő kváter ölébe tette a csecsemőt, majd a mohél mellé
108
állt. A kváter finoman megigazította a gyermeket, és míg a mohél egy apró nyisszantással elvégezte a műveletet, az apa elmondta az áldást. Ezután a megjelentek együtt mondták el a kicsire hé-berül: „Ahogy most Ábrahám szövetségébe került, úgy jusson el a tóra tanulásához, szerencsés házassághoz és a jócselekedetek gyakorlásához.”
Sajnos előfordult, hogy az újszülött fiúgyermek nem érte meg a 8. napot. Ilyenkor a temetés előtt cserépszilánkkal végezték el rajta a körülmetélést. Piliscsabán két-három esetben került sor erre.
ISKOLÁZÁS
Magyarországon a törvény 1868-tól írta elő kötelezően a 6–12 éves gyerekek elemi iskolai tanítását. Lőw Lipót negyed századdal ko-rábban, 1842-ben intézte szavait a szülőkhöz: „Óvakodjatok gyer-mekeink jelenlétében a tanítóról a bizalmatlanság és az elidege-nedés hideg hangján beszélni. Ha komoly szándékotok, hogy a fiatok szíve fogékony legyen minden jó és nemes iránt, akkor tisz-teljétek ama szent köteléket, mely a szülőházat az iskolához fűzi.”
A Talmud szerint tanulni és tanítani – a legfőbb elem. „Akitől csak egy betűt tanultál, azt tanítódként kell tisztelned.” Czeizel Endre Tudósok – Géniuszok – Dilemmák. A magyar származású Nobel
díjasok családfaelemzése c. művében a zsidó kultúra „talán leg-nagyobb értéké”-nek nevezi a tanulás és a tudás fontosságának mindenek fölé helyezését, amely miatt a zsidó vallás is inkább az értelmet, mint a vakhitet szolgálja. Valamint idéz egy a középkor-ban elterjedt véleményt: „Bármennyire szegény legyen a zsidó,
ha tíz fia van, mind a tízet a betűre fogja, és nem a haszon kedvé-ért, mint a keresztények, hanem azkedvé-ért, hogy [jobban] megértsék Isten törvényét.”
A piliscsabai gyerekek iskolába járásáról 1903-tól vannak ada-tok a Jókai Mór Általános Iskola anyakönyveiben. 1903–1907 kö-zött egész sor tanuló neve mellett olvasható az a bejegyzés, hogy az előző évben a „helybeli izr. magániskolába” járt. Tény, hogy a piliscsabai zsidók száma 1900 körül elérte a százat, az 1890. évi-hez képest – a beköltözések és a természetes szaporulat következ-tében – megháromszorozódott. Az íratlan törvény szerint pedig ott, ahol legalább ötven zsidó él, chédert, iskolát kell nyitni.
A piliscsabai izr. magániskola ismertté vált zsidó tanulóinak névsora: Blau Margit, Eisler Lívia, Fürst Paula, Fürst Sándor, Grünfeld Karolina, Grünfeld Mór, Grünfeld Sándor, Klein Gi-zella, Klein Ignác, Klein Jenő, Kux Alice, Platschek Karolina, Platschek Miklós, Platschek Miksa, Platschek Nándor, Platschek Sándor, Wézel Sarolta, Wézel Teréz. – Az iskola keresztény ta-nulóinak névsora: Benedek Géza, Geyer Gyula, Geyer Karo-lina, Geyer Oszkár, Grósz József (a későbbi neves pékmester), Jannerle Júlia, Meinhardt Károly, Spilhacsek Józsa, Spilhacsek Lujza, Spilhacsek ödön. – Benedek Géza édesapja téglaégető, a Geyer testvéreké vendéglős, Grósz Józsefé pékmester, Meinhardt Károlyé kovácsmester, a Spilhacsek testvéreké Villa-telepi ker-tész volt. Jannerle Júlia gondviselője, özv. Hőrl Antalné művirág-készítő volt, és a Vár utcában lakott.
Az Egyenlőség 1889. december 8-i száma azt közölte, hogy Magyarországon 551 zsidó népiskola van 1012 tanítóval, akiknek a többsége Galíciából jött, s a tanítók 37%-a nő. Egy korabeli rendelkezés szerint az izraelita magániskolákba fel kellett venni a jelentkező nem zsidó gyerekeket is. A tanítási idő – a vallási
110
tárgyakat kivéve – nem lehetett több heti 20 óránál. – Szeke-res Mátyásnénak gyerekkorában édesapja, Grósz József mesélte, hogy őt a szülei azért íratták be a zsidó iskolába, mert abban az időben azt szigorúbbnak, erősebbnek tartották. A diákok kicsit megtanultak héberül, és sok időt fordítottak a szépírás elsajátí-tására. Grósz József (aki később az állami iskolába átlépve szín-tiszta kitűnő bizonyítványt szerzett) a zsidó gyerekek között meg-tanult jiddisül viccelődni is.
A piliscsabai izraelita magániskola szinte bizonyosan a hitköz-ség fenntartásában, az országos izraelita iskolaalap támogatásával működött. Az intézmény helye, tanrendje, az iskola megszűné-sének körülményei azonban egyelőre nem ismertek. Melamedje, tanítója esetleg az 1902-ben már a faluban élt Friedmann Mendel rabbihelyettes lehetett, aki valószínűleg több funkciót is ellátott.
Tanrendjére vonatkozóan a piliscsabai zsidó iskolával nagyjából egyidőben működő pozsonyi hat osztályos izraelita fiúiskola gya-korlata adhat némi támpontot.
Pozsonyban az elsősök vasárnap a magyar nyelv, írás–olvasás és számtan mellett egy órában héberül tanultak, két órában pe-dig a Bibliával foglalkoztak. A kicsiknél a hétfőt beszéd- és érte-lemgyakorlat töltötte ki. A nagyobbak egyebek között magyar és német nyelvet, földrajzot, számtant, mértant, alkotmánytant, tör-ténelmet tanultak; minden nap volt 2 óra Talmud–Tóra, 1 óra Bib-lia, néhány napon pedig a Próféták könyvét is tanulták 1-1 órában.
A tanítási idő általában reggel 8-tól délután 4 óráig, legkésőbb 6 óráig tartott, délben kétórás szünetet iktattak közbe. Pénteken a tanítás az első osztályosok számára délelőtt 11-ig, az V–VI. osztá-lyosok számára délután 3 óráig tartott. Szombaton nem volt taní-tás. Peszach és a Sátrak ünnepe alkalmával 2–2 hét szünetet kap-tak a pozsonyi izraelita iskola diákjai.
A piliscsabai állami elemi népiskolát (nevéből később az elemi szót kihagyták) 1903–1944 között százhúsz zsidó vallású diák látogatta. Egy tanuló átlagosan három-négy osztályt járt Pilis-csabán, a többit a családok gyakori költözése miatt az előző vagy a későbbi lakóhelyükön végezték el. A százhúsz diákból heten maradtak ki idő előtt az iskolából.
A zsidó diákok 430 év végi bizonyítványának egyhatoda tiszta kitűnő, egyharmada pedig jeles és kitűnő közötti, illetve jeles volt.
(A korabeli osztályzatok értelmezése: 1 = kitűnő, 2 = jeles, 3 = jó, 4 = elégséges, 5 = elégtelen.) A kitűnő és jeles bizonyítványokkal szemben áll 28 bukás (ebbe a pótvizsgák eredménye nincs bele-számítva), ami tizenhat tanulót érintett.
Érdekes Eisler Lívia iskolai pályafutása. 1899. május 31-én született Piliscsabán. Az első két osztályt a helyi zsidó iskolában járta ki. Mivel ez 1907-ben megszűnt, átlépett az állami iskolába.
A harmadik osztályban jó (3-as), a negyedikben jeles (2-es), az ötödikben jeles-kitűnő közötti (1-2-es), a hatodikban pedig tiszta kitűnő (1-es) bizonyítványt kapott.
A zsidó gyerekek számára a hittanórát külön tartották. – Fóris Lászlóné Platschek Erzsébet visszaemlékezéséből: A hitoktatás összevonva, az Iskola utcai imaház női részében zajlott. (Minjenen az én anyám a harmadik pad szélén ült.) A magas támlájú padok-ban két sorpadok-ban ültek a gyerekek. Billitzer, aki jóképű szakállas férfi volt, szemléltetésül nagy táblán hozta a héber betűket. Wézel Samuval egy osztályba jártam, de már kis korában folyékonyan olvasott héberül. A zsidó ünnepeken nem mentünk iskolába. Pén-tek estétől szombat estig egy gyufaszálat sem emelhettünk föl.
A hatodik osztály – illetve még előbb, a negyedik osztály – el-végzése után hozzávetőleg harmincan tanultak tovább polgári is-kolában és gimnáziumban, legalábbis az 1920-as évek közepétől.
112
A pilisvörösvári polgári iskolába járt többek között Barwitz János, Klein Frida, Klein Sándor, Klein László, Egri Amália, Wézel Sá-muel (a II. évtől a pesti zsidó gimnáziumba járt), Fürst Edit, Fürst Cecília, Fürst Róza, Geuduschek Katalin, Platschek Jakab és Platschek József. Utóbbi az 1934/35-ös tanévben, özv. Szenthéné Begidsán Vilma 48 fős II.-os osztályában a legjobb eredményt érte el. (Kissé mulattató, hogy édesapját, Miksát – jóllehet csak 37 éves volt – az iskolai anyakönyvben Matuzsálem utónéven je-gyezték be…) Legalább egy csabai zsidó polgáristának, még-pedig az 1928/29-es tanévben, évet kellett ismételnie. Néhány Pilisvörösváron tanuló csabai polgárista diák szombaton nem utazott (pénteken este helyben, ismerős zsidó családoknál – pl.
Szikla József vörösvári hitk. elnök házában – szállt meg), az is-kolában nem írt.
Fürst Miksa (Mór fia), Wézel Fülöp és Wézel Sámuel az Abo-nyi utcai Zsidó Gimnáziumban érettségiztek, Budapesten. Fried Márton a háború után fejezte be a középiskolát. Valószínűleg to-vábbtanultak a Büchler és Gellai lányok, a Markovits gyerekek és mások is, mégpedig valamelyik óbudai vagy pesti iskolában.
A többség tanoncnak, inasnak állt, szakmát tanult. A fiúkból ci-pész, szabó, pék, bádogos, tímár, lakatos, esztergályos vált, né-hányan azonban nem folytatták tovább tanult szakmájukat. A lá-nyokból főképp varrónő, textilmunkás lett, vagy a háztartásban maradtak, a férj vagy a szülők üzletében dolgoztak. Egy kislány, Egri Amália táncosnő lett. Az 1920–1930-as évekből két egye-temi hallgató neve ismeretes. Wézel Fülöp erdőmérnöki diplo-mát szerzett. Wézel Sámuel hét szemeszter után, 1943-ban meg-szakította közgazdasági tanulmányait a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Fried Márton, aki valamennyi iskoláját: az elemit, a polgárit, a középiskolát, a Kandó Kálmán
Villamosipari Főiskolát és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát is kitűnő eredménnyel végezte el – a háború után tüzér alezredesi rendfokozatot szerzett.
A piliscsabai zsidó gyerekeket az óvodában többek között Mach Rezsőné Griesbach Janka óvónő nevelte. Az iskolában az alábbi tanítók, tanárok tanították őket: Boldizsár Béla, Boldizsár Béláné, Féreghi Gabriella, Farkas Berta, Linkh Paula, Nádassy Anna, Markhot Mária, Bartal Jánosné Pálfy Ilonka, Vermes Irén, Bartos József, Csabai Pál, Csatári Mária, Gart Melinda, Gróf Sándor, Hőbausz Alojzia, Jeli Ferenc, Kalocsai Etelka, Kovács Erzsébet, Miskey Lajosné, Osztie Vilmosné, Steinbacher József, Medvedt Ede.
A piliscsabai állami elemi és népiskola zsidó vallású bejáró és magántanulói 1903–1935 között a következők voltak. Bejárók Jászfaluról és Piliscsévről: Dénes Edit, Dénes György, Dénes Ti-bor, Fleischmann Aranka, Salczer Gizella. Magántanulók
A piliscsabai állami elemi és népiskola zsidó vallású bejáró és magántanulói 1903–1935 között a következők voltak. Bejárók Jászfaluról és Piliscsévről: Dénes Edit, Dénes György, Dénes Ti-bor, Fleischmann Aranka, Salczer Gizella. Magántanulók