A piliscsabai zsidók zöme kétszoba-konyhás, kisebbrészt egy-, il-letve háromszobás házban, lakásban lakott. A házakat, amelyek vályogból vagy téglából készültek, általában vásárolták, néme-lyiket építették. A vásárolt házat gyakran a szükség szerint kibő-vítették. Számos helyen a tulajdonosok egy-egy szobát, lakrészt
zsidónak, kereszténynek kiadtak albérletbe. Villaépületben csak a klotildligeti zsidók éltek. Egyszerű, az átlagba belesimuló falusi házban lakott negyven évig a gabona-nagykereskedő Gellai Sala-mon is; igaz, Pesten egy kisebb bérházat birtokolt.
A piliscsabai zsidók, ide értve a klotildligetieket is, a Fő úton kí-vül a következő helyeken laktak: Új utca, Vár utca, Kálvária utca, Rózsa utca, Iskola utca, Levente utca, Tót utca (ma Garancsi út), Vasút utca, Bajcsy-Zsilinszky út (régen Csévi utca), Máriapark utca, Széchenyi utca, Álmos vezér út, Árpád vezér út, Mátyás ki-rály út, Templom tér. A felsorolás a hiányos lakcímadatok miatt nem teljes. Sok család hosszabb-rövidebb ideig terjedő pilis-csabai tartózkodása során kizárólag albérletben lakott, jópáran al-bérletből albérletbe vándoroltak. Fürst Izrael földbirtokos Budai úti (ma Fő út) házában egy időben szinte egymást váltották az átmenetileg anyagilag megszorult zsidó családok. Néhány csa-ládnak sikerült újra talpra állni és saját házat szerezni. A házak udvarának jellegzetes növénye volt a fehér szederfa. Klein Mór lakásában citromfa nőtt.
A módosabb családok – például a Blau, Geuduschek, Gel lai, Mitzki, Büchler, Marberger – szolgálót vagy cselédet, esetenként mindkettőt tartottak, akik többnyire piliscsabaiak voltak. (A szó-beszéd szerint Gellainak a cselédjétől gyermeke született.) Wein-gruber Ignác, a híres vendéglős – állítólag a szomszédos épület keresztény tulajdonosával, Inkey Viktor miniszteri tanácsossal közösen – házmestert alkalmazott. Fürdőszoba vagy annak ne-vezhető helyiség hat-hét házhoz tartozott. A lakások nagy részé-ben a második világháború előtt vagy alatt bevezették a villanyt.
Másutt petróleumlámpával világítottak. Rádiókészüléket főleg jómódú családok üzemeltettek. Telefonnal a taxis Fürst Jenő és Weingruber Ignác rendelkezett teljes bizonyossággal.
158
GONDOSKODÁS
A segítségnyújtás és a gondoskodás több formája ismert a pilis-csabai zsidó közösségben. Kérésre a Cedókó (jótékonysági) vezet perselyt, kis vaskazettát szerelt fel a lakásokba, s ezt a szer-vezet megbízottja időszakonként kiürítette. Másrészt helybeli vagy más településen lakó rászorulók részére közvetlen formában gyűjtöttek pénzadományokat. Erre példa a piliscsabai Kaszirer család megsegítése 1918–19-ben.
Az imaház épületében vendégszobát, átmenőszállást tartottak fenn az átutazó koldusok, vándorok részére. Az ajrahok az éj-szakai szálláson kívül vacsorát is kaptak. Az egykori vörösvári hitközségi elnök leánya, Szikla Margit visszaemlékezése szerint Pilisvörösvárról Csabára irányították a szállást kereső zsidókat, miután a vonatjegyre pénzt adtak nekik.
A piliscsabai zsidók patronálták azokat a táborban szolgáló ka-tonákat, akik zsidó hitüket istentiszteleteken is gyakorolni kíván-ták, és kóser étkezést igényeltek. Platschek József visszaemléke-zése szerint az 1930-as évek elején egy Schwarcz és egy Kohn nevezetű katonát a családok felváltva láttak vendégül a péntek esti, illetve a szombati minjen után, vacsorára és ebédre.
A gondoskodás körébe tartozik, hogy számos családban rászo-ruló gyerekek – elsősorban közeli rokonok, jó ismerősök – gond-viselését vállalták, nemegyszer hosszú évekre. Ilyenképp például Mitzki Simon Háberfeld Imrének és Klein Margitnak, Fürst Iz-rael Schulcz Karolinnak, Fürst Márk a Fleischmann
gyerekek-nek, Klein Lipót a Kalmár fiúknak, Német Miksa a Lövinger testvéreknek, Geuduschek Miksa Werner Rózsának, Fürst La-jos Bachrach Lászlónak, Weinberger Sámuel Izsó Mihálynak volt a gondviselője.
Az Egyenlőség és a Zsidó Újság c. lapok bizonysága szerint a két háború között piliscsabai zsidók több alkalommal adomá-nyoztak kisebb-nagyobb összegeket jótékony, karitatív célokra:
például az 1918 őszén lezajlott zsidóellenes atrocitások áldoza-tai és a zsidó önvédelmi szervezetek részére, továbbá nélkülöző zsidó internáltak, éhező zsidó gyermekek, a külföldön tanuló magyar zsidó főiskolai hallgatók részére, vagy éppen a „Béna Weiszné” javára.
Az adományozók közül Fürst Mór, Glück Hermann, Steiner Gyula, Hollender Zsiga, Blau Adolf, Blau Sári, Lipscher Ernőné Gellai Julianna és Wézel Terézia neve ismert. A lap 1922. de-cember 2-i számában, az adományozók sorában szereplő „Juliska, Ilonka” megjelölés mögött is a piliscsabai Gellai lányok sejthe-tők. Az Egyenlőség 1929. október 19-i száma szerint különle-gesen nagy összeget, ezer pengőt – mai értékén többmillió fo-rintot – snóderolt a Pesten és Piliscsabán (Klotildligeten) lakó Weingruber Ignác vendéglős jom kippurkor a Dohány utcai zsina-gógában. (A hírből kiderül, hogy Weingruber a neológok főtemp-lomát látogatta.) Néhányan viszont az adakozást tekintve teljes inkognitóban akartak maradni. Erre utal a Zsidó Újság 1931. feb-ruár 20-i számában közölt lakonikus tömörségű szerkesztői üze-net: „Piliscsaba: Mindkét helyre átutaltuk.”
Természetesen a piliscsabai ortodox zsidó hitközségben is mű-ködött a Chevra Kadisa, a szent egylet, amelynek legfontosabb feladata a temetkezések lebonyolítása, a gyászolók segítése és vi-gasztalása, valamint a temető karbantartása volt.
160
„ÜGyEK” A ZSIDÓ KöZöSSÉGBEN
A Szentendre és Vidéke Hírlapja 1904. szeptember 25-i száma Há-borúskodás katonaság nélkül c. cikkében arról számolt be, hogy a piliscsabai izr. hitközség elnöke és pénztárosa – Fürst Meerl [Márkus/Márk], ill. Blau Adolf – a közösség egyik szegényebb tagjának összes ágyneműjét a községházára vitette, hogy ott ár-verésen értékesítve az illető hitközségi adótartozása megtérüljön.
A két korifeus annak ellenére intézkedett így, hogy az adós bátyja a hátralékért jótállást vállalt, maga a hátralékos férfi pedig a fog-lalási eljárás előtt tartozása háromnegyed részét be akarta fizetni.
Az addigi gyakorlat szerint az elnök békén hagyta azokat, akik adótartozásukat törlesztéssel egyenlítették ki, és ezek között tehe-tősek is voltak, akik nem szorultak volna kedvezményre.
Éppen emiatt tört ki botrány a szeptember 17-i istentisztelet al-kalmával, ami csaknem verekedéssé fajult. A háborgás áttevődött az utcára. A feszültség a délutáni órákban sem csitult. Egy na-gyobb, hangosan zúgolódó csoport az elnök és a pénztárnok háza elé vonult azonnali lemondásukat követelve. A tüntető tömeg sé-relmezte, hogy a vezetők a közösség ügyeit a hitközség többi tag-jainak „megkérdezése, tudta és beleegyezése nélkül”, önkényesen intézik, például ajándékokat osztanak ki, és kisegítő előimádko-zót alkalmaznak olyan összegért, amit ők jónak látnak.
A tüntetés következményeiről a lap nem számolt be, azt viszont tudni, hogy 1910-ben már Blau Adolf volt a Piliscsabai Autonom Izr. Orthodox Fiók Hitközség elnöke.
Az első világháború befejeződése után két elhúzódó ügy is bor-* zolta a kedélyeket a piliscsabai zsidó hitközségben.
Az első 1917-re nyúlik vissza. A hitközség vezetősége 1918. de-cember 5-én, nyolcnapi felmondással, elbocsátotta állásából Kaszirer Zaruvel kántor-metszőt, mert 1917 közepe óta többször és huzamos ideig elhanyagolta metszési kötelességét, ezáltal megzavarta a közösség hitéletét, a vágási díjak kiesésével pedig jelentős jövedelemtől fosztotta meg a hitközséget. A csabai zsi-dóknak vágásra a tinnyei vagy a pilisvörösvári sakterhez kellett vinniük állataikat.
Kaszirer Zaruvel (Zsigmond) az elbocsátás miatt panaszt tett.
Az ügy rövid idő alatt megjárt egy sor fórumot (némelyiket több-ször is), nevezetesen: a Vallásügyi Minisztériumot, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye kormánybiztosát, a pomázi járási főszolgabírót, Piliscsaba Község elöljáróságát, Pest vármegye Direktóriumát, továbbá az Orthodox Izraelita Központi Irodát, ennek választott bíróságát, a kerületi rabbi hivatalát.
Az ügyben a piliscsabai községházán határoztak. Eszerint a köz-ségi direktórium és a munkástanács 1919. április 16-án közös ha-tározatában, felmondás és végkielégítés címen, összesen 7.500 korona megfizetésére kötelezte a hitközséget. Az összeg megál-lapításánál figyelembe vette a kántor-metsző nagy családját és a fokozódó drágaságot.
A határozat ellen a hitközség vezetősége felfolyamodással élt Pest vármegye Direktóriumához. Ebben egyebek mellett kifogásolta a direktórium eljárását, a tanúkihallgatások mellőzését. Ugyanakkor méltányossági szempontból hajlandónak mutatkozott egykori alkal-mazottjának háromezer koronát végkielégítésül kifizetni. Az ügy-ből per lett. A Pestvidéki Királyi Járásbíróság 1922 februárjában
162
közel 6 ezer korona erejéig, az imaházi ingatlanra végrehajtási jelzálogjoggal ruházta fel Kaszirert, aki ebben az időben családjá-val már Budapesten, a Hajós utcában lakott.
Kaszirer megüresedett helyére természetesen új embert keres-tek. Ezzel kapcsolatos az Egyenlőség 1921. május 14-i számának egyik hirdetménye: „A piliscsabai orth. izr. hitközség pályáza-tot hirdet előimádkozó-metszői állásra. Pályázótól megkívánta-tik, hogy schóhet-ubódek-vekoré, hittanításra képesítve legyen és három elismert orth. rabbitól kabólosszal bírjon. Fizetés megál-lapodás szerint. Eddigi működést, kort, családi állapotot igazoló okmánymásolatokkal felszerelt kérvények elnöki címre külden-dők. Az állás mielőbb elfoglalandó. – Piliscsaba, 1921. május 1.
Blau Adolf elnök”
A pályázatot végül Weinberger Sámuel nyerte, aki aztán három évig szolgált a faluban, és előzőleg – legalábbis az egyik – állo-máshelye Tiszabura volt.
*
1921 őszén a piliscsabai internálótáborban élő zsidók rituális élel-mezése kapcsán keletkezett per.
Az amerikai Joint segélyszervezet finanszírozta az ügyletet, a zsidók ellátását, de a beszerzést és a szállítást a gyakorlatban Wézel Mór piliscsabai kereskedő és két helybeli csendestársa (szintén kereskedők) intézte. Kisvártatva az utóbbiak Wézel Mór háta mögött versenyajánlatot tettek, és gyönge minőségű áru szál-lításával is meggyanúsították. Erre Wézel Mór megvált tőlük, az addigi közös raktárat egyetértésben felosztották, és készpénz-ügyeiket is tisztázták. A tábor megszűnésekor viszont a volt csen-destársak haszonrészesedésre tartottak igényt, evégből számadás előterjesztését követelték, amit Wézel Mór megtagadott. Az
el-utasított kereskedők pert indítottak. A Budapesti Királyi Ítélőtábla 1923 áprilisában az első fokú bíróság végítéletét helybenhagyta, és Wézel Mór eljárását jogosnak minősítette.