(Ennek a témának, minthogy kissé kiesik a könyv hivatalos idő-keretéből, az utószóban lenne a megfelelő helye, technikai okok-ból mégis inkább itt tárgyaljuk.)
A felszabadulást követően, 1945–1949 között a Nemzeti Bizottság volt a falu első számú politikai irányító testülete, annál is inkább,
mivel a képviselő-testület autonómiáját a belügyminiszter 1946 elején, a sváb kitelepítés kezdetén felfüggesztette. Az NB tagjait
140
a demokratikus platform pártjai és a Szabad Szakszervezetek Szakmaközi Bizottságának helyi szervezete delegálták. Klotildli-get kisközség és Piliscsaba nagyközség 1946 végéig közös Nemzeti Bizottságot működtetett, 1947 januárjában azonban jogszabályi rendelkezésre a két településnek külön-külön testületet kellett fel-állítania. Az újjáalakult piliscsabai bizottságba, a klotildligetitől eltérően, a Független Kisgazdapárt nem küldött delegátusokat, s a testület a továbbiakban szocdem, kommunista és nemzeti paraszt-párti képviselőkkel folytatta munkáját. Egészen 1948 májusáig, amikor az MKP és az MSZDP fúziójából országosan létrehozták a Magyar Dolgozók Pártját. Együttes számarányuk a testületen belül nem változott. A piliscsabai NB tagjai közül jó néhányan régi, kipróbált szociáldemokraták voltak, ám 1948 augusztusától hírmondó sem maradt belőlük. Lozsinszky József már korábban klo tild ligeti illetősége, Truszka István és Tímár Lajos visszahívás miatt maradt ki a piliscsabai grémiumból, Lizicska József pedig nyilvánvalóan azért, mert negligálta a munkáspártok egyesülését.
A piliscsabai zsidók közül Wézel Sámuelt eredetileg az MSZDP, Fried Arnoldot az MKP küldte a bizottságba, és mindketten éve-kig igen aktívan részt vettek annak munkájában; utóbbi huzamos ideig az NB titkári tisztét viselte. A bizottság 1945 májusi üléseiről készített jegyzőkönyvekben két alkalommal is szerepel a tagok között Platschek József, egyszer pedig Wézel Fülöp (aki a május 3-i tanácskozás jegyzőkönyve szerint a buzgó volksbundista Jeli Fe-renc tanító ügyében szigorú szankciókat javasolt), későbbi neb-es munkásságuknak azonban nincs nyoma. Van viszont Bíró (Klein) Sándornak, aki a holokauszt során megfogyatkozott családjával 1946-ban költözött (Budapest-)Újpalotáról Piliscsabára, és 1947 júniusában az MKP delegálta a Nemzeti Bizottságba. Szinte még azon melegében kezdeményezte Medvedt Ede iskolaigazgató
el-távolítását a bizottságból, arra hivatkozva, hogy a törvény szerint csak választójogosult személy lehet az NB tagja, márpedig az igaz-gató a Magyar Élet Pártjában folytatott tevékenysége miatt ezt a jo-gát elvesztette. A támadást Medvedt aránylag könnyen leszerelte, mondván: ellentétben Bíró Sándor állításával, ő 1935–1938 között a Nemzeti Egység Pártjában politizált [helyi elnöke volt], ez pedig nem kizáró ok. A bizottság megnyugodott Medvedt válaszában.
Egyébként Medvedt Ede nemzeti bizottsági históriája meglehe-tősen pikáns. Piliscsabai pályafutását az 1910-es évek elején mint helyettes kántor kezdte. A világháborúban főhadnagyi rendfoko-zatot szerzett. 1919 őszén lett kántor-tanító. 1929-ben nevezték ki az állami elemi iskola élére. Közmondásosan pedáns, jó kiál-lású, ugyanakkor harcosan klerikális, önző, antiszemita, a gye-rekekkel szemben a kegyetlenségig szigorú embernek ismerték a faluban. A rakoncátlan, „rossz” nebulókat gyakran nádpálcá-val verte össze az osztályteremben a padra fektetve vagy az igaz-gatói irodában. Skrupulusok nélkül ütött-vert szülői „megrende-lésre” is. Az 1930-as évek közepén a Gömbös-féle fasisztoid NEP piliscsabai szervezete elnökének választották. Ugyancsak veze-tője lett a szintén fasiszta jellegű Levente Egyesületnek. Utóbb úgy nyilatkozott, kényszerből vállalta el a tisztséget. Egy szóbeli visszaemlékezés szerint az iskolai órákon vad indulattal, ordítva szórta a szidalmakat azokra, akiknek az apja pusztán szakszerve-zeti tag volt. Sűrűn emlegette a vörösterror rémtetteit, a fehérter-rorról hallgatott. Mindvégig falazott a hozzá hasonlóan szadista – ráadásul, több szóbeli visszaemlékezés szerint pedofil –
katoli-kus hitoktatónak, Lindmayer István lazarista papnak.
A harcosan klerikális Medvedt az 1940-es évek végén (vagy az ötvenes évek legelején) viszont már azzal dicsekedett, hogy a járás iskolái közül a csabaiban járnak a legkevesebben hittanra,
142
amit – szavai szerint – úgy ért el, hogy a diákok beíratására egyet-len napot engedélyezett. Ez még feletteseinek sem tetszett, és Medvedtet az előírások betartására utasították. Dr. Zsolnay Béla pilisligeti plébános a Historia Domus számára készített vissza-tekintésében 1964-ben így jellemezte: azelőtt a lazarista papok jobbkeze volt, évenként a manrézába járt, és pálcával verte a gye-rekeket a templomba, a háború után viszont mindent megtett, hogy „megtérését” bebizonyítsa.
Mellesleg, néhány évvel korábban, a Nemzeti Bizottság 1946.
április 18-i ülésén titkos szavazással még úgy határozott, hogy Medvedt Edét közszolgálatra nem javasolja. (Talán ekkor kereste föl kétségbeesve a túlélő piliscsabai zsidókat – amiről e sorok író-jának édesapja többször mesélt –, kérve, hogy írásban igazolják:
a háború alatt és előtt rendesen viselkedett. A csabai zsidók meg-szánták, s az „igazolást”, ha nem is rögtön, de megírták.) Minden-esetre Medvedt folytathatta iskolaigazgatói munkáját. Sőt, 1947 januárjában a nyugdíjba vonult és visszahívott Szerényi József tanító helyére a Pedagógusok Szabad Szakszervezetének helyi csoportja – a szakmaközi bizottság jóváhagyásával – őt delegálta a Nemzeti Bizottságba. Egyúttal átvette Szerényi örökét: a bizott-ság jegyzője lett. Precízen és szorgalmasan dolgozott, minden porcikájával idomult az új rendszerhez. Attól való félelmében, hogy elveszítheti állását és nyugdíjjogosultságát – „demokratává”
vedlett. Úton-útfélen a „demokratikus”-t szajkózta. Lozsinszky József kiválásakor indítványozta, hogy a bizottság jegyzőkönyv-ben mondjon köszönetet a korábbi NB-elnöknek „a nehéz körül-mények között végzett demokratikus munkájáért.” Ugyanezt ja-vasolta az időlegesen távozott Fried Arnold esetében is. Kollégái meg lehettek elégedve vele, nagy terhet vett le a vállukról, a jegy-zőség ugyanis kétségtelenül robotos műfaj…
Az kérdéses, hogy Medvedt az MKP vagy az MSZDP tagja volt-e, mindenesetre amikor a két párt fuzionált, belépett az újon-nan alakult – lényegét tekintve kommunista – Magyar Dolgozók Pártjába. A vármegye illetékes fóruma azonban kisvártatva várat-lanul kizárta a pártból. A piliscsabai Nemzeti Bizottság 1948. má-jus 15-i ülésén Fried Arnold hevesen védelmébe vette Medvedtet;
kijelentette, hogy demokratikusan vezeti az iskolát és a kizárás miatt az egész falu fel van háborodva. Medvedt meséjét kész-pénznek véve a Gestapo egykori üldözöttjének állította be őt, s a kizárás hátterében „kívülről jövő”, „reakciós mesterkedése-ket” sejtetett, és a kizárási határozat hatálytalanítását, Medvedt rehabilitálását sürgette. A szóban forgó ülésen immár Bíró Sán-dor is kedvezően nyilatkozott Medvedt Edéről, mondván: mint a Nemzeti Bizottság jegyzője, mindig a legmegbízhatóbb és legkor-rektebb magatartást tanúsította…
Ha a pártból kizárták, a Nemzeti Bizottságból eltávolították is Medvedtet, az iskolaigazgatói székben továbbra is békén hagyták, s ő ügyesen és szerencsésen lavírozva 1956 nyár végén, rendes időben, ünnepség keretében mehetett nyugdíjba. 1944 karácso-nyán, amikor a szovjet csapatok bevonultak a faluba, csak kevés reményt fűzhetett ehhez… Az igazgatói székben második fele-sége, Bedy Kornélia követte. Medvedt Ede azonban ezután sem nyughatott; a háttérből – vagy nem is annyira a kulisszák mögül – még évekig ő irányította az iskola legfontosabb ügyeit.
Magában az NB-ben a visszahívások, lemondások, beküldé-sek, újraküldések sűrűn követték egymást, s ülései nem nélkü-lözték a személyeskedő, sértegető hangot sem. Mindezzel együtt a bizottság jól érzékelhetően a demokratikus gyakorlat megvaló-sítására törekedett, és hősies, szinte emberfeletti munkát végzett.
Tagjai olykor éjt nappallá téve dolgoztak, miközben saját civil
144
munkájukat is el kellett látniuk. (Fried Arnold például a falu – és még számos környékbeli község – villamosítását vezette.) A pilis-csabai Nemzeti Bizottság demokratikus működésére azonban erős árnyékot vetett a Kisgazdapártnak, majd a fúziót elutasító szocdemeknek a kiszorítása.
A Nemzeti Bizottság fennállásának négyéves időszakára esett a túlélő zsidók és a hadifoglyok visszatérése; a nagyarányú „sváb”
kitelepítés Németországba; több tucat szlovák család önkéntes ki-települése Csehszlovákiába; a Felvidékről elüldözött, valamint a Mezőkövesdről és környékéről érkező összesen kb. kétszáz csa-lád letelepedése. Az NB idejére esett továbbá az 1945–1946-os hiperinfláció, sokak éhezése, nélkülözése, a „batyuzás”, és nem utolsó sorban a megszálló szovjet csapatoknak a község tarta-lékait is a végsőkig kimerítő ellátása és a szovjet katonák erő-szakoskodásai (lopások, rekvirálások, elhurcolások, nők molesz-tálása – amelyekkel szemben egyébként a község vezetői több ízben határozottan felléptek).
Mindez tehát rengeteg feladatot rótt a bizottságra, amely köz-vetve-közvetlenül szervezte helyben a háború utáni újjáépítést, a kritikus állapotba került közellátást, a közrendet és közbiztonsá-got, a termelés beindítását, a földosztást, a földek megművelését, de még a vetőmag beszerzését és az aratás-cséplést is. Tömegé-vel bírált el a bizottság segélyezés, lakáskiutalás, lakáscsere iránti kérvényeket; állami vállalatoknál történő elhelyezkedéshez szük-séges igazolási kérelmeket; hadifoglyok mielőbbi hazatéréséhez vagy Németországba kitelepített családtagok visszahozatalához támogatást kérő beadványokat, valamint kollégiumi elhelyezés, gimnáziumi felvétel, útlevél és fegyvertartás iránti kérelmeket.
Sok egyéb mellett biztosokat jelölt ki a választójogosultak össze-írására; vizsgáltatta a helyi malom „rossz” lisztjét; árellenőrző
bi-zottságot alakított; gyűjtést rendezett a népi kollégiumok javára, a Lánchíd újjáépítésére, a görög nép megsegítésére, a hadirok-kantak és hadiárvák támogatására s csillapítani igyekezett a be-települők és az „őslakosok” közötti feszültségeket is. A Község-házán keletkezett tűz (gyújtogatás) miatt a bizottság szervezte az épület helyreállítását.
Az NB saját tagjai közül delegátusokat küldött – pl. Fried Arnold és Wézel Sámuel személyében – a német kitelepítés alól mentesítő bizottságba; elbírálta a kitelepítési és vagyonelkobzási névjegyzék ellen benyújtott felszólamlásokat, és átvizsgálta az 1941. évi népszámlálás piliscsabai összeírói íveit (amelyekben számos, a sváb lakosok kárára elkövetett visszaélést találtak).
Az MKP és az MSZDP egyesülésekor a piliscsabai Nemzeti Bizottságban huzamos ideig dolgozó három zsidó vallású férfi mindegyike belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. Ketten közü-lük 1948 májusában avanzsáltak, előreléptek, ugyanis Fried lett a bizottság elnöke, Wézel pedig az alelnöke. Nagyfokú segítő-készség és ugyanakkor „vonalasság” jellemezte őket. A bizottság 1948. június 19-i ülésén például Wézel Sámuel javasolta, hogy az NB táviratban mondjon köszönetet Rákosi Mátyás miniszterel-nök-helyettesnek azért, hogy sikerült elérnie az országra kirótt háborús jóvátétel mértékének csökkentését. Ugyanő kezdemé-nyezte f. év december 6-án, hogy a bizottság kérje fel Kádár Já-nos belügyminisztert: a klerikális reakció aknamunkáját akadá-lyozza meg és Mindszenty József káros tevékenységét szüntesse meg. Fried Arnold ennél is tovább ment 1949. január 9-én, ami-kor indítványozta: az NB üdvözölje a ami-kormányt abból az alka-lomból, hogy „erélyes kézzel nyúlt a fekete reakció felszámolá-sához és letartóztatta Mindszenty Józsefet, a bíborpalástba bújt fasiszta ellenséget.” (Az igazat megvallva, a toleránsabb Lizicska
146
Józsefnek sem kellett a szomszédba mennie tanácsért a jobbol-dal pocskondiázásához. NB-elnökké választásakor, 1947. január 19-én egyebek között kijelentette: „A most leleplezett bűnös jobb-oldal” mozgolódásának megakadályozása legyen a Nemzeti Bi-zottság egyik legfontosabb feladata.)
Mindemellett Fried Arnold személyes, nagy érdeme a „Zöldke-reszt” Egészségház létrehozása és fennmaradása. Az 1945 áprili-sában alakult nagy létszámú helyi kommunista pártszervezetben hol „kádervezető”, hol „politikai titkár”, hol „közigazgatási párt-vezető”, hol meg „tömegszervező” titulust viselt. 1946 tavaszán-nyarán a német kitelepítés folytán megüresedett Levente (később Egyenlőség) utca 11. sz. házat – Wolf Sándor és családja egy-kori lakóházát – az ő irányításával s a község vezetőinek tudtá-val és beleegyezésével nagyrészt a helybeli kommunisták hozták helyre társadalmi munkában, anya- és csecsemővédelem céljából.
Egészségháznak rendezték be. Az NB 1947. június 21-i ülésén Fried Arnold bejelentette, hogy a piliscsabai kommunisták falu-járó csoportja addig a napig ötezer [a mai viszonyok között több millió] forint értékű gyógyszert juttatott az Egészségház céljaira.
(Később vizsgálóeszköz beszerzésére is gyűjtést indítottak.) Felsőbb szervek azonban egy jó emberüknek akarták az épüle-tet kiutalni. Bizottsági kollégái már-már lemondtak róla, beletö-rődve a „központ” akaratába. De Fried Arnold elszántan harcolt a minisztériumi, földhivatali, pártközponti presszióval szemben.
Az egyik ülésen határozottan kijelentette, hogy az intézményre senki sem teheti rá a kezét, a piliscsabai gyerekek és anyák vé-delme mindennél fontosabb, s ezért kész akár a miniszterelnök-helyettessel [Rákosi Mátyással] is tárgyalni. Végül az Egészség-ház ügye győzött, és évtizedeken keresztül szolgálta a piliscsabai csecsemők, kisgyerekek és anyák egészségvédelmét.
Fried Arnold az 1948. április 24-i ülésen, szerény és nemes gesztusként, a Nemzeti Bizottság hozzájárulását kérte, hogy má-jus 1-jei ünnepi beszédében méltathassa a piliscsabaiakért, az Egészségház megszervezéséért önzetlenül dolgozó dr. Kunszenti Imre orvos és Weisz Teréz szülésznő munkásságát.