Zára Dalmatiának — az egy Ragusát kivéve, —

legfontosabbik városa volt a

XIV.

században is.

A

haj-dani római

épületekbl kemény

falakkal és bástyákkal övedzék a várost,

mely

kisVelenczének volt nevezhet, a

mennyiben mindenfell

tengervette körül,^scsak

egy

harmincz lábnyi széles földszoros köté össze a száraz-zal azt a kis félszigetet, a melyen feküdt.

De nemcsak

falai és fekvése tették a dalmatiai városok közt

els

helyre; Zára, mint tengerészeti állomás volt nevezetes,

s lakosai vagyonosság által

tntek

ki.

Kikötje,

a vá-rostól éjszakra

lev

tengeröbölben^, alkalmas a

legna-gyobb

hajó befogadására s élénk keresked st

zött;

^a legnagyobb dalmatiai szigetek tartoztak hozzá, s szá-raz fell egyegész

megye

állott hatósága alatt.

—

Mint mindenik dalmatiaiváros, amphibialis életet folytatott.

Népének egy

része hajótulajdono.«,tengerész és halász, másik része a szárazon

nagy

nyájak, gabonaföldek,

120 A BEEBIEI GRÓFOK.

szllk

és olajfák birtokosa.

Utóbbi

elem volt az aris-tokratiai.

—

Zára szárazi birtoka is becsesebb volt,

minta legtöbb dalmátiai városé.

Vidéke nem

hegyes,

hanem

szelid

halmokban

hullámzik, s földe termékeny.

De Zára sem

levén oly hatalmas,

hogy

a

maga

ere-jén

meg

tudja védni akár tengerészetét, akár szárazi birtokait, mint Velencze és

Genua,

csak

ketts

érdeke szemmel-tartásából érthetjük sokszor történetét, vala-mint többi szomszédaiét.

Kálmán

király ideje,

st

a horvát királyok kora óta ezen

ketts

élet okozá,

hogy

hol az

Adrián

uralkodott tengeri, hol aszomszéd szá-razi urak souverainitását ismerték el, s olykor

mind

a kettt.

Es

Zára is ily két urat

elismer

város volt.

—

1244-benVelenczéhezpártoltvisszaaváros,aztismerte el tényleges urának, de egyszersmind adót fizetett a

magyar

királynakVelencze beleegyezésével : a

kiköt vám

jövedelmének két harmadát. Erthetlen volna ez a sajátságos viszony, ha

nem

tudnók,

hogy Zárá-nak

Velencze uralma idején is volt szárazi területe,

mely amaz

adó kikötése nélkül

csaknem

a város faláig

megvédhetlenl

elveszett volna ^rá nézve.

Az

anyagi érdek befolyt a dalmátiai városok erkölcsi jellemére

:

századokon keresztül arra kényszerittetvén,

hogy

a szomszéd

hatalmaknak

hol egyikéhez, hol másikához hajoljanak, s többnyire két, uralomra vágyott hatalom közt telhetleg

megvédjék

anyagi és szellemi fennállha-tásukat,

második

természetökké, a

legfbb

^hazafias erénynyé vált nálok a

körülményekhez

mért ingadozás.

—

_így

nemcsak

jeles matrózokat szültekevárosok,

ha-nem

a

legkitnbb

diplomatákat, kik közül annyi lett nevezetessé csak a

magyar

történetben is.

A

BREBIRI GRÓFOK. 121

Azonban

volt az anyagi érdeken

kivl egy

közvet-len erkölcsi érdek is, mely szintannyira uralkodónak

nevezhet

nálok.

Ez

pedig hazájok függetlenségének és szabadságának szeretete. Igaz,

hogy

e hazafiság

szkkör

volt : csak az egy-egy kis földnyelven feküdt városra, aszomszéd szigetekre, és a kis szárazföldi te-rületre szoritkozott

— még

^a rokon és szomszéd váro-sok közt

sem

igen létezett egyesség,

st gyakran

ellen-ségeskedtek. Dalmatia,mint ország, akkor csak

névben

létezett; de az ^a

szkkörü

patriotismus, a korlátolt ér-telemben vett

nemzet

szabadságának szerelme bizo-nyitja,

hogy

akalmár-és diplomata nép, a

magasb rend

erkölcsijavakat is drága kincsei közé sorozta.

A

váro-sok kebelében a köztársasági forma uralkodott

nagyjá-ból. Sajáttörvényhozásuk,beligazgatásuk, igazságszol-gáltatásuk volt, s egyik

vagy

másik uralkodó alá

adván

magokat,

annak úgy

^{szólván csak souzerain hatalom}

jutott.

Még

a XIII. században

meglehets

democrati-cus voltkormányformájuk, és

k

^{büszkék voltak rá,}

^—

valamint büszkék arr^i is,

hogy k

^{a hatalmas és}

civili-sált

Róma

népének utódai, kik föl

vannak

jogosítva barbároknak tekinteni a szomszédos szlávokat, kikkel pedig össze kezd^fttek vegyülni.

E

büszkeség aristoc-raticusjellemets harcziasságot kölcsönzött nekik.

Kü-lönösen a záraiak vitézi hirben állottak.

A

dalmát városok

már

csak a szabadság és függet-lenség érzeténél fogva is mindig örömestebb csatlakoz-tak a

magyar

koronához, mint a velenczei köztársa-sághoz ^,

mely

a maga-élvezte szabadságból mentül kevesebbet akart engedni nekik.

—

Velencze továbbá féltékenv volt a dalmát városok tengerészetére.

Több

122 A BEEBIRI GRÓFOK.

ízbenkimutatá mostoha,

st kegy

étlen eljárásával,

hogy

csupán

tengd

^életet óhajt nekik,

—

különben is szá-razi oldalról

nem

birta védni érdekeiket.

Eladtam

fentebb, mily megalázó föltételekkel adtavolt

magát

Zára Velencze hatalma alá. 1244 óta,

midn

ez történt,

nem

volt oly leigázott városa Dal-mátiának.

A

többi a

magyar

király felsbbsége alatt jóval több szabadságot élvezett.

Bármint

állítsák az ellenkezt a

késbbi

velenczei

érzelm

dalmát krónikások, hazájok jobban szerette a

magyar

felsséget, Zárára pedig oly világosan illik ez,

hogy

ebben az esetben

még

a szóban

lev

dalmát kró-nikások is elismerik.

1311-ben, kora tavaszszal lázad föl Zára.

A

véletle-nül

meg

rohant velenczei katonaság egy részét lemé-szárolják a lakosok.

A

két velenczei tanácsost, kik kö-zül egyik Giu?tignan János volt, elfogják és börtönbe vetik,

maga

Morosini Mihály a

Velenczébl

küldött gróf, vagyis helytartó, csak álruhában

menekülhe-tett ¹_).

A

^dalmátiai városban meglephetne az ilymerész és határozott szembeszállás, miután két

embernyomon

ke-resztül ellenkezés nélkül

trte

a nyomást, ha

nem

tud-nók,

hogy

aviszonyok

nagyon kedvezknek

látszottak.

Az

elégedetlenség

mindaddig

csak el valafojtva, s

most

elérkezettnek tetszett az alkalom a szabadulásra, s az

elzmények

följogosítnak azon állításra,

hogy

e

kedvez

In document AZ ELS ZRÍNYIEK. (Pldal 141-144)