öregbítend volt. Még mieltt Velencze úrrá lett volna a dalmát szigeteken, még Tiepolo Lrincz dogo

életé-ben, azaz 1275 eltt, Brebiri Pál egyiklánytestvérét a

dogé

fiához, Tiepolo

Jakabhoz

adjaférjhez, s vele

ho-zományul

terjedelmes földet,

hihetleg Zára

vidékén,

melynek Jakab 1274

körül podestája is volt. ')

Ezen

Jakab, kinek családja

Dandolo

krónikája szerint Dal-mátiából szakadt át Velenczébe,

nasy

valószinüséo-srel

dogévá

volt

leend. A

^Brebiriek számítása e részben alaposnak látszott.

Jakabnak

apja és nagyapja is

dogé

volt s

nemcsak

mint a

legnagyobb

velenczei aristocrata családok egyikének tagja,

hanem

mint

kitn tehetség

ifjú is érdemesítve látszott lenni arra,

hogy késbb

a köztársaság

kormányzója

és

fhadvezére

legyen.

Ki

is

tüntette

magát

nemsokára. 1276-ban kezde Istriában,

Ancona

alatt, szárazon és tengeren harczi babérokat szerzeni, s politikai képezettségének

nem

csekélyjele,

hogy

aköztársaság

kormányzóságot

és fontos

diploma-]

) Romanin II. k. 305. 1. Vesd össze„Memorie Istorichedi Trau, 1171."

62 A BREBIKI GEÓFCK.

tiai küldetéseket bízott rá.

— Jakab

a

legnépszerbb

emberré lett Velenczében.

— De

a velenczei tanács

f-leg azért

nem

választá

meg

Tiepolo Jakabot

egy

ké-sbbi

üresedés alkalmával, mivel családja oly igen

szá-mot

tarthatott a dogéiméltóságra.

Eme késbbi

alkalom 1289-ben következett be.

A

velenczei ntp lelkesedéssel kiáltja ki ekkor Jakabot az állam kormányzójának.

De

a velenczei ftanács az egész

nép

kivánságdtól

megta-gadja a szentesitést; mert

nem

akarja,

bogy

a különben

is hatalmassá lett családban a dogéi méltóság firól fira szállván, örökösödési szint öltsön magára.

A

nép és aristokratia közti meghasonlás véres polgárháborút s

tán átalakulási forradalmat idéz el,

—

ha

Jakab nem

oly jó ^hazafi, mint a mily kedvencze a népnek. Ellen-állva a

népszerség mámorának

s a nagyravágyásnak, tekintélyét, befolyását a szenvedélyek lecsendesitésére használja föl. Kijelenti az

t

bálványozó népnek,

hogy semmi

áron el

nem

fogadja megválasztatását.

—

Ma-gányba,birtokaira vonta

meg

magát.

Különben tényez

volt a

ftanács

tagadó Ítéletében

egy

részt

Jakabnak

a Brebiriekkel való sógorsága is.

Még

1275-ben,

midn

Tiepolo

Lrincz

meghal, kinek neje a szerb fejedelem leánya s menye, mint láttuk, a horvát

bán

leánya volt,

törvényt hoz a tanács,

mely

szerint a

dogénak

ezután ne legyen szabad

idegen országbeli nt

birni fele-ségül.

E

törvény

már

eleve bevágta útját Tiepolo

Jakabnak,

s részben meghiusitá a Brebiriek számí-tását.

Mindemellett 1289-ig a Brebiriek remélhették

só-goruk

nagyraemelkedését s addiga rokon segithetett a köztök és a Velencze ^{közt való} barátság

fenntartása-ABREBIEI GEÓFOK. 03 ban,

—

és e barátságnak hasznát vette a család. Vala-mint a

Trau

és szomszédai közt támadt viszály,

u»y

Velencztnek

Almissa

elleni vállalata az

malmukra

hajtá a vizet; mertezostrom után Brebiri

Gyr

o-y

nem-csak Sebenico,

hanem

Almissa grófja is.

Egvenes

ada-toknincsenek rá, miként tették be lábukat a Brebiriek Almissába; de

késbbi idben

kelt

okmányok

arra

mu-tatnak,

hogy

Velenczével kötött

szerzdések

értelmé-ben voltak e vár lakosainak kormányzói.

E szerzdések

gyakran újíttatnak s ugylátszik,

évrl

évre, a mint ta-lán Brebiri

Györgyöt évrl

évre újra megválasztja grófjának Almissa községe. Összevetvén a fennmaradt négy-öt szerzdést,

következ

viszony derül ki bellök:

Velencze a

szerzdések

megkötésére

egy-egy

biztost Oyndicust) küld, ki a Velencze felsbbsége alatti Zára grófja

ttöbbnyire.

Ezen

biztos eltt

nemcsak

Brebiri

György, hanem

vele együtt testvérei Pál

bán

és

Mla-din gróf kezeskednek,

hogy

Almissa

nem z

tengeri rablást Velencze alattvalói ellen. Meghatároztatik,

hogy Ancona

szélességi vonalán túl

egy

almissai

hajó-nak sem

szabad Velenczéhez közelednie,hacsak teno-eri vihar

nem

kényszeríti. Velencze hasonlókép _kötelezi magát,

hogy nem

bántja

György

grófnak és hozzátar-tozóinak, valamint

Almissának

embereit és hajóit sem.

Abban

az esetben, ha almissabeli

vagy Györoy

o-róf-hoz tartozó

ember mégis

kárt tesz valamely velencze-beli embernek,

György

gróf köteles visszaadatni az eltulajdonitottakat,

vagy

ha ez

nem

teljesíthet, a

kár-tev

személyét adja ki. Ezenkívül a

szerzdés

megsze-géséért

György

gróf, testvérei és Almissa bizonyos

nagy

Összeget fizetnek Velenczének.

Ezek

a

szerzdés

f)4 A BEEBIRI GRÓFOK.

pontjai a Brebiriekkel.

De

Velencze

még

ennyiben

nem

látta

magát

teljesen biztosítva.

Alapos

kétségei lehet-tek, vájjon megveheti-e az elégtételt az

eshet

károk-ért az oly nehezen víható

Almissán

s ép oly szegény mint ügyesen vezetett hajóin,

vagy

aBrebiriek szárazi birtokain.

Annálfogva

követelte,

hogy

a

magyar

király alatti dalmát városok : Spalato, Trau,

Noná, Scardona

is álljanak jót a netalán

követelend

büntetés pénzek pontos lefizetéséért.

A

^{jótállási összeget}

— egy

izben tizenötezer lirát

—

Almissa és Brebiri

György

tették le, 8 ki is volt kötve,

—

ha tán

nem m

nt

mindig

telje-sedésbe

— hogy

a Brebiriek ne engedjék,

hogy

Velen-cze a többi városokon legyen kénytelen

megvenni

a büntetést pénzt Almissa miatt. ^')

Eme szerzdésekbl

Lucius, a dalmát városok tör-ténetirója azt olvassa ki, mintha Brebiri

György

ten-geri rablásra ösztönözte volna Almissa lakosait s

Ve-lencze igyekezett volna kivenni e várost a Brebiriek kezébl.

Én

se egyiket, se másikat

nem

találom, kivált ha összevetem az

okmányokat. Ellenkezleg

azt látom,

hogy

Velencze

nem

bánta,

hogy

a Brebiriek kezében legyen Almissa.

így nagyobb mértékben

^érzé

magát

bizto&itva.

— Arra

pedig,

hogy

a Brebiriek buzdítot-ták volna a tengeri rablókat, ezek az

okmányok

egy-átalában

nem ^mutatnak

^{fel semmit.} Kétségtelen az,

hogy

a Brebiri grófok saját

személyökben

solidaritásba

')

A

szóban forgó szerzdések különböz években ^keltek.

Eg}ik Schwandtner gyjteményében Lueiusnál 1292-rl

—

a többi ugyancsak Lueiusnál található „Momorie Ist. di Trau."

123, 132,133. 1.

A BREBIRI GRÓFOK. 65 hozták a

dalmát

városokat ^s habár némileg saját

érde-kkben

feláldozták a városok érdekeit,

—

de épen a rablóság mérséklésének voltak eszközei, s ha

magok nem

tehették, agrófságuk alatti városok,

mint

anyagi-lag érdeklettek által hathatósan segiték az almissai rablók fékentartását.

Egyik okmány sem

mutatja,

hogy

ez

ügyben

a

magyar

központi

hatalomnak

része volt

In document AZ ELS ZRÍNYIEK. (Pldal 83-87)