Engel irja, hogy midn Károly a maga leányát, Iza- Iza-bellát László magyar királyfinak adta nül,

menyasz-szonyi ajándékul egész Dalmátiát követelte leányának.

Ez nem

adatottmeg, de a kívánat bizonyítja,

hogy

Ká-roly rávetette volt szemét a

mngyar

birodalom tenger-mellékére.

— A ketts

házassági köteléket,

mely még

IV. Béla utolsó éveiben az

Anjoui

házat az

Árpád

dy-nastiához csatolá, véd- és daezszövetség kisérte

ugyan

a

német

császár ellen; deLászló uralkodásaalatt

mind-ez

nem

gátolta,

hogy

László

Habsburgi

Rudolf,

Ká-roly pedig

Otokár

pártján legyen,

—

s

hogy

átal'n a politikai érdek hatalmasabb ne legyen a sógorsági ro-konszenvnél.

A ^magyar

király figyelmét

nem

kerüli'ette ki a

dal-mát

városok

eme

cselszöv játéka

egy

külhatalommal,

s csakugyan László királynak

egy évszám

^nélkül fen-maradt, de

vagy

1273-ban

vagy

a

rákövetkez

évben

4*

52 A BBEBIRI GRÓFOK.

kelt levele

keményen meghagyja

Spalató polgárainak, ne válaszszanak többé idegen ^bírákat,

—

az

idegene-ket zzék

^{ki a}

^városból, —

^ellenben fogadják be

mindazokat

s adják vissza birtokaikat,kik hivek voltak a

magyar

királyhoz s

számzettek

belle.

— Ez

a levél mutatja,

hogy

Spalatóban

már

azeltt

elkezddött

is-mét

a pártok súrlódása, s

hogy

talán kevéssel a levél irása eltt az idegen párt kerekedett fölül a

magyar

király pártján.

—

Mindemellett nehéz föltennünk,

hogy

Spalató a

magyar

koronától való elszakadást for-ralt s

maga Károly

ilyest remélett volna. Spalatóbana grófBrebiri Pál volt, kinek érdekével ellenkezett,

hogy

a város idegen tengeri hatalmasság kezére kerüljön,

midn minden

befolyása veszélyeztetve lett volna és

magok

a városok ^száráéi birtokaikban s

velk

összekö-tött pereikben

jobban

érdekelve voltak,

hogysem

a szárazi hatalomtól

merben

elszakadni tanácsosnak tarthatták volna.

— _A magyar

király iránt hivek

szá-mzésérl van

szó a fenemiitett levélben. Ezt a kifeje-zést

úgy

^{is lehet} magyarázni,

hogy

azok, kik szóban forognak, teljesítek a király valamely oly rendeletét,

mely nem

^volt oly

nagy

közjogi kérdés,

min egy

el-szakadás;

míg

a többi polgár, az

ersebb

párt, ellensze-gült a rendeletnek.

—

Átalánvéve a dalmát városok-nak valamint

hsége

ritkánjárt valami

nagy

szolgálat-tal,

úgy ^htlensége

^{is lanyha volt többnyire,}

^mig ers

kényszerítés

nem

járult hozzá. Spalató és Sebenico ez-úttal is

Károly

királyt csak a

magok

érdekében akar-ták fölhasználni helyi vitáikban,

—

s

Károly

király, kinek

nagyobb

tervei lehettek, aligha volt

ügyesebb

diplomata, mint a dalmrt városok lakosai és a

Brebi-A BREBIRI GEÓFOK- 53 riek.

A

szerzdésre nézve végül csak azt kell

még meg-jegyeznem, hogy benne

a Brebirlek neve

el sem

fordul.

László király ezen viszálkodás idején az ^ausztriai széleken volt elfoglalva az elhatalmasodott Ottokár el-leni folytonos háborúval. Mindemellett több rendbeli levele van,

melyben

hol Spalatót, ^hol Sebenicót inti, ne folytassák az ellenségeskedést Trauval.

Ezek

ellenére a harcz megindult.

A

^{király ekkor}

^Guezkai

^Miklóst,

ki

Joachim

helyett

most

egész Szlavónia bánja volt, kirendeli,tegyenigazságot

erhatalommal

is a

verseng

városok között. Miklós

bán

ki akarja békéltetni a fele-ket 1275-ben, mint

egy

fenmaradt levele bizonyítja:

Mi

Miklós egész

Horvátország

és

Dalmatia

bánja, és

Guezkai

gróf ^{. . .}

Adjuk

tudtára

mindenkinek

. . .

hogy

,,boldog

emlékezet

atyánk

István,

egész Szla-vónia bánja,"

Trau községének némi

földjét, melyet

„klobu-^áczi sz. Péter"-nek neveznek, ^Kiissza várához csatolta.

Trau

pedig

okmányokkal

bizonyitván be, hoo-y a nevezett földIV. Béla

adományánál

fogva

Trau

községét ^{illeti, a} nevezett birtokot e községnek vissza-adjuk stb.

A

nevezett földeket pedig Spalato akarván ^elfog,

lalni, a fenebbi

okmány,

melyet kivontam, szintén e vi-szály

okmányai

közé ^tartozik, annyivabb inkább, mivel

ugyanazon

évben ezt irja Miklós bán:

„László király különös rendeletébl

Trauba

és

"Spalatóba mentünk,

hogy

megszüntessük a két város közötti

komoly

ellenségeskedést és harezot.

A

^feleket

magunk

elé idézvén, Spalató eladta,

hogy Trau

város jogtalanul birtokol

némi

oly földeket,

melyek

^Spalató

54 A BEEBTEIGRÓFOK.

városátilletik;

Trau

pedig bebizonyitá,

hogy

^e földe-ketjog szerint birja," s néhai Béla király is

meger-sité ejogát;

elmutatván

a nevezett király illet leve-lét.

A

^bán valódinak ismervén e leveleket, legjobbnak

tartja,

hogy

a két fél vigye az ügyet a király elé s bo-csássa Ítélete alá."

De

ugylátszik,

hogy

mialatt az

ügy

^{a királyi} ud-varnál járt, Spalató és szövetségesei

nagyban

is

meg-kezdték a harczot

Trau

ellen.

Midn már

Traut ostrom alá fogták, megérkezett Miklós bán is, s

maga

^{irja a}

következend

jelentést László királynak:

Értésére esvén,

úgymond, hogy

egyfell Spalatóés Sebenico, másfell

Trau

közt ellenségeskedés tört ki,

azon részekre sietett a viszály kiegyenlítésére. Nyilt harczot talált,

midn

odaérkezett. Spalató és Sebenico fegyverben állítván ki

minden

nemesét s szövetkezvén

némely

,,szláv" urakkal,

Traunak

határára mentek.

Sebenico azt követelte, ismerje el a traui

püspök

a se-benicóit, Spalató pedig,

hogy Trau

adja ki azon birto-kokat, melyeket IV. Béla

adományozott

neki

hsége

jutalmául, s melyekhez valójogát

mind

V.István,

mind

László király megersité. Miklós

bán —

^folytatja

^maga

—

elször

Trau

ellenségeit inté, ne törjenek a város ellen; de

mind

Spalató,

mind

Sebenico emberei kijelen-tették,

hogy

ha

Trau nem

enged,

készek lerontani

az

egész várost

s

kardra hányni egész

lakos-ságát. A

^bán,mint irja,nem kényszeritheté engedésre a támadókat; mert kevés fegyverese volt.Azérta trau-beliekhez fordult, rábirandó, teljesítsék az ellenfél kö-veteléseit.

De

azt a választ nyerte tlök, készebbek a várost végpusztulásában látni,

mintsem

a követelésnek

A BREBIRI GRÓFOK. 55 engedjenek ^s a királyi

adomány

leveleken sérelmet ejt-senek a király beleegyezése nélkül.

A

bánnak, mint

In document AZ ELS ZRÍNYIEK. (Pldal 73-77)