dol-gok iránt való részvétlenségből származik, hanem igen jól megfér a hit föntartása és terjesztése iránti meleg buzgalommal, két alapon nyugszik: a szere-teten és alázaton. A szeretet jóakaratot parancsol táp-lálni még ellenségünk iránt is ; részvétet lehel belénk hibáik és tévelyeik iránt; kötelez bennünket őket testvéreink gyanánt tekinteni, és a rendelkezésünkre álló eszközöket alkalmazni, hogy őket kárhozatos állapotjukból kirántsuk, a n é l k ü l hogy meg volna engedve, tőlük az üdvösség reményét megtagadni, mig a földön élnek. Rousseau azt állította, hogy le-hetetlen oly emberekkel békében együttélni, kiket elkárhozottaknak tartunk. De a mint mi hiszszük, és hinnünk kell, senki sincs elkárhozva a d d i g , mig él ; mert bár mily nagyok volnának is bűntényei : Krisz-tus érdemei és Isten irgalma még nagyobb; és a he-lyett, h o g y a genfi bölcsészszel azt gondolnók, mintha
„ily embereket szeretni annyit tenne, mint Istent káromolni" : megvetjük ezen tanítást, melyet el nem fogadhatunk a nélkül, hogy szent hitünkkel ellen-mondásba ne jöjjünk. A türelemnek második forrása az alázat, mely gyengeségünknek mély ismeretét önti belénk, mely mindent, mivel birunk, Isten aján-déka gyanánt parancsol tekinteni; mely más feleba-rátunk fölötti előnyeinket az Isten iránti hálának szintannyi indokaival tanítja tartani; az alázat, mely az egyéniség köréből kilépve az egész emberiséget átkarolja, és mely által u g y tekintjük magunkat, mint azon emberi nem nagy családjának tagjait, mely ős atyjának vétke által eredeti méltóságát elveszté, és mely szivének gonosz indulatjai, elméjének setét-sége miatt, hiányaiért, tévelygéseért részvétet és en-gedékenységet érdemel. Ezen, épen önmegalázásában oly magasztos erény mindenkire nézve engedékeny-séget önt belénk, mert e g y pillanatra sem engedi feledni, hogy nekünk tán jobban, mint bár kinek, szükségünk van elnézésére. Mindazonáltal, mint az ész és a tapasztalás tanúsítja, a szeretet és alázat még nem elegendő a vallásos emberre nézve, hogy a szó egész terjedelmében türelmes legyen. Ezen pontnak fölvilágositására, melynek helytelen fölfogása majd-nem mindenkor zavart hoz e kérdésbe, hasonlatossá-got akarok tenni két vallásos ember között, kik ugyanazon elvek mellett egészen különböző eljárási módot követnek. Képzeljünk magunknak két áldo-zárt, kiknek mindegyike nagy tudományu, fényes
15*
M 1 1 6 * erkölcsösségü ; kik közül mégis az egyik életét
elvonultság-ban, jámbor személyek körében, és kizárólag katholikusok-kali társalgásban tölté ; mig a másik mint missionarius tá-voli országokban kénytelen volt különféle vallású emberek-kel közlekedni, közöttük élni, és ki kénytelen volt látni, mint emelkedik az igaz hit oltára mellett a hamis vallásnak is ál-dozathelye. A keresztény szeretet elvei bizonyára mindkettő-nél ugyanazok, mind a kettő a h i t e t , melyben neveltetett, Isten adománya gyanánt fogja tekinteni; mindamellett cse-lekvési módjuk egészen különböző leend, ha oly emberrel állnak szemközt, ki más vagy semmi-hitü. Az első, ki min-dég hivőkkel közlekedett, ki folytonosan teljes tisztelettel hallotta íolemlittetni a hitet : az egyház hite vagy szertar-tásai elleni első szóra meg fog döbbenni, fölháborodni ; reá nézve majdnem lehetetlen nyugodt lélekkel vezetni a beszé-det vagy értekezést, mely ezen tárgy fölött szövődött ; mig a másik ilyesek hallását, úgyszintén hitének megtámadását, a más vallásbeliekkeli értekezést már megszokván , megőrzi nyugalmát, egykedvüségét ; ha szükséges , higgadtan szól a tárgyhoz, vagy, lia az okosság azt parancsolná, jó módjával mellőzni tudja. Honnan ered ezen különbség? Nem nehéz fölismerni : az utóbbi társalkodás , tapasztalat és ellenmon-dások által tiszta ismeretére jutott a világ valódi körülmé-nyeinek, behatott a körülállások üdvtelen szövevényébe, melyek által ezen szerencsétlenek a tévelybe vonattak, vagy abban fogva tartatnak ; némileg azok állásába tudja magát helyezni, és annál jobban érzi, mily jótéteményért tartozik ő hálával a Gondviselésnek ; ekkép nagyobb jósággal, kímélet-tel közeledik a tévelygőkhez. A másik is birhat szeretetkímélet-tel, alázattal, erkölcsiséggel ; de mikép kívánhatjuk tőle , hogy föl ne háborodjék , hogy boszankodását elfojtsa, ha először hallja tagadni a z t , mit ő mindeddig mindenkor a legeleve-nebb hittel t a r t o t t igaznak, és soha sem hallott ellenmon-dást, kivévén melyeket némely könyvekben olvasott? Nem volt ugyan előtte ismeretlen , hogy hitetlenek és eretnekek léteznek ; de hiányzik nála az azokkal való gyakoriabb t á r -salgás ; még ő nem hallott száz különféle rendszert elemezni, még nem ismerte a minden rendbeli, lelkületű, gondolkozás-módu emberek tévelygéseit; lelkületének ingerlékenysége, minthogy mindeddig nem hallott ellenmondást, nem volt még eltompulva, és igy, habár oly erényü, oly belátásu volt is mint a másik, azon éles látást nem tette sajátjává, melynél fogva egy müveit, és csakugyan a gyakorlati világban isko-lázott egyén azoknak gondolkozásmódját, kikkel beszél, át-látja, és a véleményeket vagy inditó okokat vagy szenvedé-lyeket fölismeri, melyek őket az igazság bírásától eltávo-lítják.
Ebből látható, hogy a türelem a vallásos embernél a léleknek bizonyos szelidségét föltételezi, mely ámbár ered-ménye a társalgásnak és az evvel járó szokásoknak, mégis igen jól megegyeztethető a legmélyebb vallási meggyőző-déssel, és az igazság terjesztése iránti legtisztább, legforróbb buzgalommal. Törvénye az a physikai szintúgy mint erkölcsi világnak, hogy a dörzsölés simit, a gyakori használat elkop-tat , és semmi sem tarthatja fön magát sokáig megfeszített tevékenységben. Az ember is egyszer, kétszer vagy százszor is fölháborodhatik a nézetével ellenkező ellenmondás fölött;
de lehetetlenné válik utoljára a fölháborodás ; végtére is
meg-szokja az ellenmondást, eltűri; és legyen bár mily szent előtte vallási meggyőződése , egyedül arra szorítkozik , hogy azt védelmezze és terjeszsze, ha hatalmában áll; h a n e m , megőrzi azt lelkének mélyében drága kincs gyanánt, és óvja a duló vihar ellen, melyet maga körül süvölteni hall. A türe-lem tehát nem tételez föl az egyénben uj elveket ; hanem csak a valódi életben nyert tulajdonságot, lélekhangulatot, melyet valaki észrevétlenül tesz sajátjává ; bizonyos szokást mások iránt engedékenynek lenni, mely többször ismételt gyakorlat által szereztetik meg. (Folyt, követk.) Pllk.
Franczia okmányok.
(Folytatás.)
A Cowley vei tartott beszédről (Drouyn) tudósitja Cadore marquist Londonban nov. 25-ről : „Mondtam az angol követ-nek, hogy a császár szándékait jól ismerem, ugy hogy nincs szükségem az ő parancsait kikérnem. A császár kormányának számára az ösvényt maj. 20-i levelében kitűzte. Én magam a végből léptem a külügyek vezetésére, hogy az ezen ok-mányban körvonalozott politikát kövessem. Nekem elég, ha ezen okmányra gondolok , azonnal észreveszem a távolságot, mely az őrsereg ügyében a két kormányt egymástól elvá-lasztja. De magamtól is kérdeztem, van-e oka az angol kor-mánynak , hogy ezen a téren eltérő véleményét ellenünk a mérlegbe vesse, s különváló nézeteinknek nyilvánságot ad-jon ? Mi azért vagyunk Romában, hogy fegyvereink oltalmá-val fedezzük a szent-atya személyét és hatalmát. A császár-ság előtti kormány ezen határozatját nekünk oly érdekek ajánlják, melyekről szólni fölösleges, hogy azoknak hatalma kiderüljön. Romát tovább is megszállva t a r t v a , sereget oda küldve azon szükségnek engedtünk , melyet meg nem előz-hettünk, s melyek alól magunkat ki nem vonhatjuk. Az an-gol kormány nincs alávetve ezeknek, azért is a tárgyalás legfeljebb academicus érdekkel birhatna. Az angol kormány maga is elismerte ezen nézetek hatalmát a franczia köztársaság idejében, a mint az akkor ittlevő követeinek beszédjéből ki-tűnik. Palmerston lord elismerte különös kötelezettségein-ket a pápai fejedelemség iránt. Ennek bizonyitékát találom Beaumont Gustave-val tartott beszélgetésében 1848 -ki nov.
v é g é n , mikor először volt szó a romai hadjáratról. Ugyanazt mondá Palmerston 1848-ki januárban báró Grosnak, kinek különös küldetése volt Londonba. Cecile admirál azon év april 23-ról igy ir a Palmerstonnal tartott beszélgetésről : „a ki-rályné kormánya nem csak hogy nem nyugtalankodik a ro-mai hadjárat miatt, sőt minden módon tapsol neki, azt vél-vén, hogy seregeink jelenléte Romában üdvös lökést adand hasonló reactionarius mozgalomra, miként ez Toscanában történt, véget vetend a gyalázatos fejetlenségnek, segitendi egy rendes kormány megalakulását." Egy szóval Palmerston a franczia beavatkozást eszélyesnek vallotta, s azt barátsá-gos szemmel tekinté. Több adatokat emlitve a múltból e tárgyra, irja Drouyn: „Mikor még a tekintély saját fényköre által tartotta magát, a pápai kormánynak anyagi ereje ele-gendő volt államaiban a nyugalmat megőrizni ; de a szent-szék ma a más kormányok sorsában részesült, s nem levén katonai állam, többet szenvedett, mint bármelyik más. A gyengeség emez általános okaihoz járult még az érdekek ösezeütközése Italiában, s a szent-atya kormánya ma
védte-1 védte-1 7 M-lenebb mint valaha. És ha a romai nép ily helyzetben saját sorsáról határozna, nem tenné azt oly viszonyok között, me-lyek a szavazást őszintének bizonyitanák. És a hosszú vál-ságnak ily kimenetele volna a kérdésnek megoldása? Nem volna-e ez inkább u j nehézségeknek nem csak I t a l i á r a , ha-nem minden kormányokra szülő oka ? Már 14 é v e , hogy a romai kérdés nálunk a lelkismereteket zavarja. Angolország-ban ez csak egyszer történt, a melyből mégis eléggé tudhatja, mennyire szükséges, hogy e kérdés jól oldassék meg." Az angol kormánynak teliát az őrsereg visszahivatására oly egészen tagadó választ adott a franczia minister, hogy még szóba sem akart állni vele e tárgyban, s az egész sürgönyön, mely Cadore grófnak tájékozásul küldetett, a h a r a g és bo-szankodás szelleme ömlik át. V a j h a oly erélyesen válaszolna a franczia kormány a turini forradalomnak is. — Ez ügyben a Turinba küldött sürgönyök rövidek, a franczia és az olasz kormánynak egymás iránti viszonyát föltárják. Sartiges tu-rini követ dec. 10-ről jelenti Drouynnek, hogy a tutu-rini kor-mány hálával van a császár korkor-mánya i r á n t , és jól tudja, hogy nélküle semmire sem m e h e t , annál kevesbbé ellene ; hogy elismeri, miszerént a császári kormány az őrsereget haza nem h i v a t h a t j a , és a z é r t , a mint már Durando i r t a , az olasz kormány kész elfogadni minden előterjesztéseket, me-lyek a romai kérdés tisztességes és méltányos megoldására vezetnek. Azaz, hogy Romáról lemond , csak bírhassa Um-briát. Ugyanazon követ dec. 25-rőli sürgönyében jelenti, hogy a mostani és a mult kormány között csak az a különbség van, hogy a mostani nem fogja nyugtalanul követelni R o m á t , de az eszmét t a r t j a mint örökséget Cavourtól. „Ez tehát való-ságos ,non possumus1, mondám Pasolininek, igy ir Sartiges, mi meg hivjuk önöket az egyezkedés t e r é r e , nem impoliti-kus tény-e, hogy kezeiket előre megkötik, a nélkül hogy tud-nák , nem kerülnek-e elő oly események, melyekből önök u j tárgyalásokra alkalmat húzhatnának ? Pasolini tiltakozott szavainak fölfogása ellen, ők figyelemmel fogják kisérni az eseményeket, és ha ezek nekik alkalmat nyujtandnak u j elő-terjesztésekre, azt örömmel m e g f o g j á k ragadni. Emlité azon-b a n , hogy legtanácsosaazon-bazon-b lenne a romai nép szavazatjára bizni, akar-e a pápa alatt maradni ? Erre én nem tartóztat-hattam magamat, hogy ne válaszoljak, és mondám: hogy ha az ily szavazás helyén is van o t t , hol nincs rendes kormány, és fejedelem, de nem lehet annak helye o t t , hol törvényes fejedelem ül a trónon, s Europa méltán megütköznék, ha ezt oly monarchikus ország inditványozná, mint Italia. Szavaimra hajlott Farini i s , ki ép akkor jött be a szobába. Sartiges ur két sürgönyéből kitűnik tehát, hogy a turini forradalom kész lemondani Romáról, s ezen lemondásnak alapján a szent-szék-kel alkudozásba jönni, miként a franczia senatus bizottmánya válaszfölirati javaslatában mondja: „Közel hozzánk Italia dolgozik az izgalom lecsillapításán, melyet fölidézett. Az ösz-szeütközések korszaka múlni, a tárgyalásoké pedig közeledni látszik. Turinban már nem beszélnek Romáról ; Romában re-formokkal foglalkodnak, és a szent-atya seregeink által meg-v é d meg-v e , magasan jelenti háláját a császár iránt. Tudmeg-va meg-van, hogy Italia függetlensége nem szövetség a forradalom és Francziaország között, s hogy fölségedre számolni l e h e t , mi-kor a becsület és a régi tartozások hallatják szavukat." — A nagy romai kérdésnek mai helyzete tehát Turin részéről
le-mondani Romáról, Roma részéről megelégedni sz. Péter örök-ségével. Hogy Turin lemondhat Romáról, arról nem kétke-dünk, mivel a mi nem sajátja, arról lemondania sem kell, csak eddig vitt rablásait R o m á r a k i nem terjeszti; delemondhat-e a szent-atya államainak négy ötödéről? az nehéz kérdés ; vagy ha le se mond, hanem megnyugodhatik-e azon négy ötödrész elvételén, megelégedhetik-e a jog föntartásával? az ismét még nagyobb kérdés, melynek megoldására oly bölcseség szükséges, miként a szent-széknél századokon át csudálta a v i l á g , oly donum p r u d e n t i a e , donum consilii, mint a milyet három év alatt IX. Piusban csudálunk. (Vége köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
P O Z S O N Y , febr. 9-en. Midőn az isteni gondviselés nagy erények küzdelmére minket serkent : ezen erények nagy példányait állítja előnkbe, hogy buzgó utánzásuk lehetőségén ne kételkedjünk, és gyarlóságunk tudatában végképen el ne csüggedjünk ; hanem inkább égi malasztja erejében helyez-vén minden képességünket, nyugodt szívvel és keresztény állhatossággal szálljunk szembe e mulandóság minden ese-ményeivel. A kath. anyaszentegyház ezen, Istenben helyezett bizalmának igazságát a világi viharok lefolyt menete eléggé bizonyitja, ugy hogy viszontagságteljes életében nem volt korszak, melyben a legszomoritóbb keservek előbb-utóbb nem változtak volna át édes vigasztalásokká. Hogy tehát az ül-dözések idején a Magasságbeli fölöttünk őrködő szeretetét fölismerjük, a japani szent vértanuk küzdelmei, s nyert győ-zedelmeik dicső babérjai szolgáljanak nekünk oktatásul, mely irányban egyrészt talán fogyatkoztunk, másrészt pedig, hogy e hősök nyomdokiba lépvén tanuljuk meg, mint kell járnunk a jelen szenvedések tövises utjain, hogy az örök boldogság
di-csőségében résztvehessünk. Ezen vértanuk erényeinek mult évben Romában történt páratlan megdicsőitéséből a sugarak a divó hitetlenség nagy ködéin, melyek a szellemi világ egét europaszerte elboriták, átküzdék magukat a katholicismus legtávolabb tartományaiba, s igy városunkba is , hol a J e -zus-társaság t. atyái, a randjükhez tartozó három japani vér-tanú , sz. Pál (Miki), sz. János (Goto) és sz. J a k a b (Kizai) tiszteletére rendezett, az örök város falain kivül legelső nyil-vános háromnapi ünnepélylyel örvendeztették meg e város ka-tholikus lakosságát. Föladatunk levén ezen nagyszerű ünne-pélynek vázlatát a t. kath. közönséggel közölni, őszinte lelki-örömmel mondjuk , hogy ezen napok , tudnillik február 5 , 6, 7-ke, a diadalnak napjai voltak. Már e vértanuk emléknap-jának előestején a hivők tömérdek sokasága tölte be a szent Megváltónkról nevezett fényesen kivilágitott templom tágas belsejét, hol is esti 5 órakor főtiszt. V i b e r József ő méltó-sága, fölsz püspök és pozsonyi prépost urnák tisztelgő elfo-gadtatása után nt. S c h m u d e Tivadar , az itteni collegium rectora szószékre lépvén, rövid és velős bevezetés után egész terjedelmében olvasá föl az ezen három szentet illető, német nyelvre forditott pápai bullát, és a nyerhető bucsuk okmá-nyát. Ezeknek végeztével a legmeghatóbb pillanat állott be ; a vértanuk képének lelepleztetése s a „Te Deum" örömtelt eléneklése. A mellékoltárok diszéről nem is szólva, csak a ko-szorúkkal csinosan ékitett főoltár voná magára minden fi-gyelmünket e perczben. Az ünnepelt három szentnek jeles
.1 1 1 8 «+
ecsettel készült képe csillagformáju, szépen összerakott kris-tályüvegek verőfényében úszott, ugy, hogy annak kitűnő ra-gyogását a 315 égő viasz- és stearin gyertya világossága még sokkal élénkebben fokozta. Feltűnők voltak azon arany nagy föliratok i s , melyek részént a templom oldalfalain, ré-szént pedig annak hatalmas hat oszlopain mind megannyi diadaljelvények koszorúkkal körülkeritve láthatók voltak a következő rendben : a sekrestye ajtaja fölött, a faldistorium átellenében: Ternis. Iaponlae. P r o g e n l t l s . DIVIs. Joannl.
PaVLo. IaCobo. V e r l t a t l s . VIrtVtIsqVe. FortlbVs. AthLetls.
FortVnata. Mater. SoCIetas IesV. A jobb templomhajóban : Pio IX. Pontiílce Maximo, feliciter regnante , urbis et orbis applausu; a bal templomhajó oldalfalán p e d i g : Joanne. Car-dinale Scitovszky, Archiepiscopo Strigoniensi, regni Hun-gáriáé Pimate. Az oszlopokon a következő szentirási textuso-kat olvastuk : az evangelium oldalán az 1-sőn „Verbum crucis pereuntibus quidem stultitia est : Iiis a u t e m , qui salvi ílunt, Dei virtus est." (I. Cor. 1, 18); a 2-kon „Si appropiavit tem-pus nostrum, moriamur in v i r t u t e , et non inferamus crimen gloriae nostrae." (I. Macch. 9, 10) ; a 3-kon „Visi sunt oculis insipientium mori ; illi autem sunt in pace." (Sap. 3, 2. 3.) Az epistola oldalán emelkedő oszlopok 4-kén ezek álltak : „Ecce quomodo computati sunt inter íilios Dei, et inter Sanctos sors illorum e s t " — (Sap. 5,5.) az 5-én : „Species coeli gloria stel-l a r u m , mundum istel-lstel-luminans in excestel-lsis Dominus, in verbis sancti stabunt ad judicium" — (Eccti 4 3 , 10. l l . ) a 6 - k o n :
„Alleluja quo/iiam regnavit Dominus noster omnipotens. Gau-deamus et exultemus, et demus gloriam ei." (Apoc. 19, 6.7.) Közöljük e sikerült választású föliratokat, mivel azokban egyszersmind a főgondolatok rejlenek, melyek nt. W e i s z Béla és O e h 1 e r János atyák jeles szónoklatainak , neveze-tesen pedig a fáradhatlan nt. K l i n k o w s t r ö m Miksa atya hatalmas zárbeszédének tárgyát képezték. Az emiitett esti 5 órakor tartott szent beszédek, nem különben a délelőtti ünne-pélyes nagymiséken mind a három napon át zsúfoltig telve volt ajtatoskodóktól az egyház; sőt mi nem átaljuk állitani, miszerént mások is megjelentek, kiknek álmélkodó arczvoná-saikból a „Manhu"-t kiolvastuk. Mindezeknek, kik a rágal-mon kivül rólunk egyebet szólni s irni vagy nem tudnak vagy nem a k a r n a k , kik maguk közt a hit dolgában egye-netlenkednek, és homokalapu épületük omladozását oly-annyira féltik, mondjuk : hogy bizony nagy kár azt hinni, mintha mi katholikusok a jezus-társaság t. atyáihoz nem ragaszkodnánk , sőt inkább tiszteljük és szeretjük őket ; m o n d j u k , hogy a templom fényes kivilágítását a hivők egyeses, önként nyújtott adományai tevék lehetségessé ; továbbá : hogy mi v é r t a n ú i n k a t , különösen pedig szentjein-ket , kik mint valódi hősök feddhetlen és szent halállal mul-tak ki e világból, kiket az Isten maga sokféle malasztokkal dicsőitett, méltó tiszteletben tartani t u d j u k , és végre : hogy ép ezen vértanuk közbenjárásával a nagy Istenhez könyö-rögtünk azokért is , kik kiolthatlan ellenszenvvel viseltetnek irántunk. I g e n , nem csak némán néztük, hanem kértük is a kegyelmek U r á t , hogy a japani egyház elsőszülöttjei érde-meinél fogva, rövidítse egyházának szenvedéseit, és mint IX.
P i u s , nagy pápánk fönérintett bullájában m o n d j a , különösen napjainkban értsük meg jól Krisztus urunk azon csudálandó mondatát: „Qui non fert crucem s u a m , non est me dignus"
és szent P á l szerént, akár t e s t b e n , akár lélekben Ő vele a keresztre feszítve lennünk kell. E vértanuk megdicsőitésében reményeink nagyobbodnak, bizalmunk erősbül, mivel ezred-éves tapasztalásból igaznak tartjuk sz. Ambrus azon monda-tát : „Morte Martyrum religio defensa, cumulata fides, Eccle-sia roborata e s t " S. Ambr. serm. 77.
ROMA , jan. 18-án. Mily unalmas foglalkozás az egy-ház iránt ellenséges indulattal szerkesztett lapok hamis tu-dósításait minduntalan czáfolgatni. A ,Corriere delle Mar-che' olvasóit koholmányokkal akarván mulattatni, a turini és romai állam-főhivatalnokok évi illetékeit összeállitja, ugy hogy a turini ministerek illetékeinek irányában államgazda-ságnak, szegények kíméletének, megtakarításnak, szerény, sőt önzetlen hazafiságnak tűnjenek f ö l , a romai ministerek évi illetékei pedig a kincstár és a szegények kizsákmányolá-sául ismertessenek el mindenki által. Nem emlitjiik, hogy a piemonti kormánynak küldöttjei mindenütt telt kincstárt ta-láltak , a tartományokra egyenként adósságokat csináltak, adóval, mely a tartományokban hallatlan volt, a népet ter-helték , Italia név alatt nevezett országnak kincstárát adós-ságokkal terhelve oly helyzetbe h o z t á k , a melyben csak a bukás lehet menekülés ; nem emlitve, hogy a piemonti kor-mány a vesztegetésekre, lélekvásárlásokra milliomokat tékoz-lott; nem emlitve, hogy a mai ministerelnök, Farini Lajos, midőn a kormány nevében a modenai cs. k. berezeg birto-kait lefoglalta, a herczegnőnek drága ékszerei a minister fe-leségének nyakán, k a r j a i n , s fülén jelentek m e g , a minister pedig a herczeg asztalkészleteit maga asztalához elkobozta, ruháit, melyeket fölvehetett, azonnal viselte ; az elfutott Cur-l e t t i , ki Farini oCur-ldaCur-lán mint csendőr főbiztos működött, ké-sőbb mint főgyilkos az akasztófától futás által szabadult, ér-dekes fölfedezéseket tesz a piemonti urak önzéstelen haza-fiságáról ; nem emlitve a szép államgazdaságot, egyedül a romai ministerek évi illetékeire vonatkozó adatokat akarom megigazítani. Az emiitett ú j s á g mondja, hogy a romai minis-terek évenként 6000 scudit, vagyis 30,000 lirát k a p n a k , eh-hez Antonelli mint államtitkár, s az államtanácsnak elnöke kap 15,000 scudit, mint pápai paloták főmestere kap 8000 scudit, tehát 29,000 s c u d i t , 145,000 lirát évenként. A romai főpapokról m o n d j a , hogy főpapságuk után (praelatura) kap-nak 800 vagy 700 scudit, s fölszólítja a clericalis lapokat (szép megnevezés, az igazság és j o g , az erény és becsület tiszteletét megtartó lap azonnal clericalis ; ezután az igazság az ily clericalis lapokra szorítkozván, a szabadelvű, nem-cle-ricalis lapoknak számára csak a hazugság marad. Nem mi, de
ROMA , jan. 18-án. Mily unalmas foglalkozás az egy-ház iránt ellenséges indulattal szerkesztett lapok hamis tu-dósításait minduntalan czáfolgatni. A ,Corriere delle Mar-che' olvasóit koholmányokkal akarván mulattatni, a turini és romai állam-főhivatalnokok évi illetékeit összeállitja, ugy hogy a turini ministerek illetékeinek irányában államgazda-ságnak, szegények kíméletének, megtakarításnak, szerény, sőt önzetlen hazafiságnak tűnjenek f ö l , a romai ministerek évi illetékei pedig a kincstár és a szegények kizsákmányolá-sául ismertessenek el mindenki által. Nem emlitjiik, hogy a piemonti kormánynak küldöttjei mindenütt telt kincstárt ta-láltak , a tartományokra egyenként adósságokat csináltak, adóval, mely a tartományokban hallatlan volt, a népet ter-helték , Italia név alatt nevezett országnak kincstárát adós-ságokkal terhelve oly helyzetbe h o z t á k , a melyben csak a bukás lehet menekülés ; nem emlitve, hogy a piemonti kor-mány a vesztegetésekre, lélekvásárlásokra milliomokat tékoz-lott; nem emlitve, hogy a mai ministerelnök, Farini Lajos, midőn a kormány nevében a modenai cs. k. berezeg birto-kait lefoglalta, a herczegnőnek drága ékszerei a minister fe-leségének nyakán, k a r j a i n , s fülén jelentek m e g , a minister pedig a herczeg asztalkészleteit maga asztalához elkobozta, ruháit, melyeket fölvehetett, azonnal viselte ; az elfutott Cur-l e t t i , ki Farini oCur-ldaCur-lán mint csendőr főbiztos működött, ké-sőbb mint főgyilkos az akasztófától futás által szabadult, ér-dekes fölfedezéseket tesz a piemonti urak önzéstelen haza-fiságáról ; nem emlitve a szép államgazdaságot, egyedül a romai ministerek évi illetékeire vonatkozó adatokat akarom megigazítani. Az emiitett ú j s á g mondja, hogy a romai minis-terek évenként 6000 scudit, vagyis 30,000 lirát k a p n a k , eh-hez Antonelli mint államtitkár, s az államtanácsnak elnöke kap 15,000 scudit, mint pápai paloták főmestere kap 8000 scudit, tehát 29,000 s c u d i t , 145,000 lirát évenként. A romai főpapokról m o n d j a , hogy főpapságuk után (praelatura) kap-nak 800 vagy 700 scudit, s fölszólítja a clericalis lapokat (szép megnevezés, az igazság és j o g , az erény és becsület tiszteletét megtartó lap azonnal clericalis ; ezután az igazság az ily clericalis lapokra szorítkozván, a szabadelvű, nem-cle-ricalis lapoknak számára csak a hazugság marad. Nem mi, de