politikai konszolidáció
6.2 Töretlen folytonosság
Mivel a lapértékelés minden negatívumot Ilia Mihály nyakába varrt, így ugyanazt lehetett folytatni, mint amit ő csinált. A szerkesztők nem változtattak a rovatszerkeze-ten sem, s a rovatok mellett ugyanazok maradtak a szerzők és a témák is. Az érdekes írások mellett ez az állandóság, töretlen folyamatosság is elősegítette az olvasói érdeklő-dés növekeérdeklő-dését. A 70-es évek végére a Tiszatáj elérte a 4700-as példányszámot, és nem-csak a vidéki folyóiratoknál, hanem még a Mozgó Világnál is több példányban kelt el.
Összehasonlításul: a Kortárs 24, az Új írás 20 ezer példányban került ki a nyomdából.
jelentősen bővült az összeállítások, különszámok köre. Az éves laptervek is mind az évfordulók megtervezésével kezdődtek, így ez a fajta tudatosság erősödött. A meg-tervezett összeállítások zöme valóban meg is jelent, nem maradt csupán a terv szintjén.
Értékes és jól sikerült emlékszám készült Ady Endre születésének centenáriumán, 1977 decemberében. A bővített, 128 lap terjedelmű szám három egységből tevődött össze. Az első rész a lap munkatársainak írásaiból állt: Baka István, Jánosy István, Kányádi Sándor, Kiss Benedek, Kiss Dénes, Nagy László, Serfőző Simon és Simái Mi-hály verseit, Farkas Árpád esszéjét, Beke Györgynek Bustya Endrével készített interjú-ját, Féja Géza, Grezsa Ferenc, Király István és Kiss Ferenc tanulmányát tartalmazta.
A prózai írások, a versék többsége is Adyval volt kapcsolatos. Baka István itt közölte 1981. évi kötetének címadó versét, a tragikus színezetű Tűzbe vetett evangéliumot.
Mintha Ady Istent kereső, faggató szenvedélye itt ért volna el a végső ponthoz:
7 Propaganda és művelődési osztályának.
Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága.
Szabolcsi Miklós: Irodalmi folyóirataink a 70-es években (3.) = Alföld, 1981/2:3-11.
Mint papírhulladékkal teli réten ételt keresgélő kutya,
futkos pupillám a szemfehéren, de Istenre nem talál soha.
l-l
Futkos pupillám, minta réten szemét közt turkáló kutya, papír, papír - Isten nevét nem
írom reád többé soha.
A szám második részét az Ady Kelet-Európában című összeállítás foglalta el. Pom-pás ötlet volt Ady cseh, lengyel, román, szerb és szlovák fogadtatását megíratni. Még két szlovák költő (Milos Krno és Vojtech Kondrót) Ady-verse is bekerült az alkalmi rovatba. Kondrót négyszer négysoros versének különlegessége, hogy mind a 16 sor ady/adi végződésre rímel.
Ágh Istvántól és Balogh Edgártól kezdve, Kass Jánoson és László Gyulán keresz-tül tart Tandori Dezsőig és Tóth Béláig annak a 24 szerzőnek a névsora, akik Ady-él-ményükről tanúskodtak a Vallomások Adyról című harmadik részben. Értékes, gondo-latgazdag emlékszámot sikerült készíteni. Elismerést is kapott Vörös László érte: Dénes Zsófia Ady Endre emlékére alapított jutalmát, mert „mint a Tiszatáj főszerkesztője is jelentős érdemeket szerzett az Ady-centenárium megünneplésében, különösen a Tisza-táj Ady-számának két rovatával, a Vallomások Adyról és az Ady Kelet-Európában című összeállításokkal."11
Kevesebb dicséretet aratott a Humor, szatíra, groteszk című tematikus szám 1978 augusztusában.
Hatíves, gazdag füzet ünnepelte 1982 novemberében a 80 esztendős Illyés Gyulát.
Kiss Dénes, Pintér Lajos és Takács Imre Illyés Gyulának ajánlott versein kívül még 15 esszé, tanulmány köszöntötte a magyar irodalom élő klasszikusát. A tisztelgő szerzők Alföldy Jenőtől Vörös Lászlóig tartó sora értékes, a kutatás számára meg nem kerül-hető tanulmányokkal, verselemzésekkel gazdagította a magyar irodalomtörténet-írás Illyés Gyuláról szóló fejezetét.
Illyésnek a Tiszatájban megjelent első írásáról már megemlékeztem. Itt, az emlék-szám kapcsán meg kell említenem, hogy a folyóirat ezen időszakában, 1975 és 1986 között nem volt olyan évfolyam, amelyben Illyésnek legalább egy írása ne lett volna.
Több évben is Illyés Gyula volt a legtöbbet közölt szerző. Az első években versekkel, majd később prózával (jegyzettel, naplórészlettel, esszével) és drámával is szerepelt. Maga be-szélt 1979. október 25-én, a Magyar Rádiónak a fővárosi Kossuth Klubban rendezett Tiszatáj-estjén arról, miért szereti ezt a folyóiratot.
A Tiszatáj is olyan vonalat követ, amely a magyar irodalomnak egyik hagyományos de-rékvonala: a baloldaliságnak és a nemzeti érzésnek az összekapcsolása.
Ekörül mindig sok félreértés volt; feladatunk népieseknek az, hogy igazi urbánusok gyünk, tehát összehordani a vidéken mindig olyan fészkeket, ahol valódi urbanitás van, vagy le-hetséges; Magyarországon ez egyszerűen azt jelenti, hogy igazi progressziót ápoljunk, igazi bal-oldaliságot; igazi talajba való helyezkedést. Azt látom, hogy a Tiszatáj esetében valóban kitűnően működik ez a kultúrgóc. Annyi támadás érte már a Tiszatájat éppen azért, mert ezt az irányzatot kezdettől fogva, még Ilia Mihállyal megpendítette, nekem, urbanizáló népiesnek nagyon is
ro-10 Baka István: Tűzbe vetett evangélium = T 1977/12:22.
Jutalmazások az írószövetségben = DM 1978. nov. 5.
6. ÉRTÉK- ÉS HAGYOMÁNYŐRZÉS, 1975-1986 115 konszenves. Majdnem példaadásul tekintem, hogy ilyen helyekre dolgozzon az olyan író, az az ember, akinek nem ragyogás, a közvetlen siker a gondja, hanem valamiféle mű megalkotása.
Egyrészt saját művének a megalkotása, másrészt pedig az, amire egy nemzet teremtve van.
Különösen szép feladatnak tartom, hogy vidéken valahogyan a talajból valami különös ke-reszttűzben, de mégis összeáll az a hagyományos, már az eredeti magyar szellemből eredő, Ady, Babits, többiek által, a mi átkozott népiességünk által is képviselt magyar irodalom, amely - jól tudjuk - se nem „urbánus", se nem „népies", hanem az igazi magyar irodalom.
Igen, ennek egyik igen érdekes letéteményesét látom a Tiszatájban, személy szerint én bol-dog készséggel dolgozom éppúgy a szekszárdi, a kaposvári, a szombathelyi, a pécsi, a győri, a miskolci, a kecskeméti, akármelyik „vidéki" lapba; mondhatnám azért is, mert szinte elegán-sabbnak érzem, hogy itt működjek közre, és nem pedig ott, ahol szinte látatlanban odaadják a már ismertebb embernek a koszorút. Olyan exodus ez, mely valóban ígéretföldet keres, jó jövőt.
Valamiféle harcmezőt érzek így a tisztesség, a fejlődés útján; vizsgát minden alkalommal. Ezért vonzódom a Tiszatájhoz is^ezért vagyok örömmel itt is ma veletek, a köszönet és a szerencse-kívánás e néhány szavával.
Sajnos, a köszöntő szám után öt hónappal már a búcsúszámot kellett készítenie a szerkesztőségnek. A fekete keretes fényképpel kezdődő, 1983. júniusi számban Annus József, Csoóri Sándor, Czine Mihály, Domokos Mátyás, Kiss Ferenc és Pálfy G. István köszönt el a „Kapitánytól". Jellemző a Pálfy G. István idézte részlet, melyet Illyés egyik televíziós szerepléséből emelt be cikkébe: „kötelességünk kiállni a magyarságnak bizonyos eddig elhanyagolt követelései és alapigazságai mellett. Nem azért, mert ma-gyarok vagyunk! Én nagyon tudatosan elhárítottam - hogy védekezzek a nacionalista jelző ellen - minden olyan, körülményt, ami arra utalhatott volna, hogy én azért vé-dem a magyarságot, mert magyar származású vagyok. Nem! Azért, mert nemzetközi gondolkodású vagyok; azért mert éppen Franciaországban, Nyugaton fejlődött ki a vi-lág- és nemzetszemléletem. És a magyarság számára semmivel se követelek több jogot, mint amennyit bármely más nép számára, de azt viszont követelem."13
1984-ben a júniusi számmal indult el két új rovat, ezek jelentik az első változást 1975 januárja, Üia Mihály lemondása óta. A Művek közelről a Művészet rovaton belül
„a tájhoz valamiképpen kapcsolódó képzőművészek egy-egy jelentős alkotásáról közöl műelemzést".14 E számban Szuromi Pál írását találjuk Kohán György Anyám című ké-péről, annak fekete-fehér reprodukciójával. Az év folyamán még Somogyi József Szántó Kovács János szobráról ('84/11.), 1985-ben pedig Kurucz D. István falképéről ('85/4.) írt Heitler .László, 1986-ban Szalay Ferenc festményéről ('86/4.) jelent meg műelemzés Szuromi Pál tollából. Az új rovat tehát igen ritkásan jelentkezett.
„A Szegedi tudósportrékban a különféle tudományágak kiemelkedő képviselőit mutatjuk be" - írta az 1984. júniusi szerkesztői üzenet. Ez a hátralévő két év folyamán mindössze háromszor került a folyóirat hasábjaira Ábrahám Ambrust ('84/6.), Alföldi Lajost ('84/9.) és Koch Sándort ('86/2.) mutatva be.
Az 1985. évi lapterv jelentős rovatváltozást jelzett: „a rugalmasabb, mozgéko-nyabb szerkesztés érdekében januártól »Most-Punte-Híd« és »Kelet-európai néző«
rovatainkat »Néző« rovatcímmel összevonjuk. A változtatást az tette indokolttá, hogy az új rovatstruktúrában nem kell mostanában különösen nehezen összegyűjthető -terjedelmes kisantológiákat szervezni hosszadalmas munkával, hanem inkább kisebb összeállításokkal elevenebben és frissebben kívánjuk folytatni híd-funkciót betöltő,
ki-12 Illyés Gyula: A Tiszatájról = Forrás, 1980/10:93.
13 Pálfy G. István: „Kapitány! Vezényszót! Merre ezután?" (11.) = T 1983/6:10-12.
14 Szerkesztői asztal = T 1984/6:96.
tekintő hagyományainkat az egyedi műbírálatoktól az írói-költői kisportrékon és kul-turális-művészeti tendenciák felvázolásán keresztül a kortárs alkotók csoportosabb bemutatásáig - nem zárva ki adott esetben a hagyományos »Most-Punte-Híd« típusú összeállításokat se. Az új rovat figyelmének középpontjában változatlanul a szomszé-dos szocialista országok kulturális értékeinek közvetítése áll, de esetenként távolabbra is kitekintünk, mint pl. éppen 1985-ben a Kalevala megjelenésének 150. évfordulójára készített finn összeállítással."15 E rovat 1985 első félévében és októberi számában, va-lamint 1986 első öt számában megtalálható.
Az 1985. évi laptervben nem szerepelt, mégis majdnem az egész augusztusi szá-mot betölti Németh László. Grezsa Ferenc az év folyamán kapta meg Németh László százöt levelét, melyből százat Illyés Gyulának, ötöt a költő feleségének címzett. Há-rom levélfogalmazvány pedig Illyés Gyulától eredt. A leveleket a két özvegy: Illyés Gyuláné és Németh Lászlóné hozzájárulásával közölte Grezsa Ferenc, s természetes, hogy nem akarta íróasztal fiókban tartani a Flóra asszonytól kapott kincseket. Németh László legkorábbi levele 1931. augusztus 26-i keltezésű, a legutolsó pedig az Illyés Gyula 70. születésnapjára 1972. szeptember 14-én írott vers:
Szerettem az igazságot, Az igazságot, mely éget, perzsel S arról jön, honnét a vad szeleknek
Tisztító lánga fellobog.
Szerettem a nyugtalanság
Tisztító lángját, melyben az ember Őseihez visszatér.
Nem bírom a tehetetlen Füstölgő gőzt, mely lekonyul . S ott hol égetni kellene, Hazugul a fold fölé borul.16
Földesi Ferenc Németh Lászlónak 1947-ből származó három cikkfogalmazványát és két naplótöredékét közölte a vásárhelyi emlékház archívumának anyagából. Mellette még Csoóri Sándor Németh László-kiállítási megnyitója és Zimonyi Zoltán tanulmá-nya a Sámsonról kapott helyet a lapszámban Ablonczy Lászlónak Lendvay Ferenccel készített interjúján kívül. Ez utóbbi beszélgetés is kapcsolatban állt Németh Lászlóval, hiszen Lendvay Németh-drámák rendezéséről is nyilatkozott.
Németh László is kedvelt szerzője volt a Tiszatájnak. Első írása még 1970 áprili-sában jelent meg. A hetvenes évek minden esztendejében publikált vagy ő, vagy özve-gyétől kapott kéziratot a szerkesztőség. Több drámája is a Tiszatájban látott napvilá-got. A nyolcvanas években munkássága iránt megnőtt érdeklődés elsősorban Grezsa Ferencnek volt köszönhető. Eredeti Németh László-írás természetesen már kevesebb volt. Mindenesetre az évi tartalomjegyzékekből sosem hiányzott a neve.
Egész tematikus szám helyett sok összeállítás köszöntötte a kerek évfordulót ün-neplőket: Nagy Lászlót (50. születésnapján - '75/7.), Németh Lászlót (75. - '76/5.), Balogh Edgárt (70. '76/9. és 75. '81/9.), Sütő Andrást (50. '77/6.), Illyés Gyulát (75. -'77/11. és 80. - '82/11.), Juhász Ferencet (50. - '78/9.), Méliusz Józsefet (70. - '79/1.),
15 Vörös László: A Tiszatáj 1985. évi lapterve. Szeged, 1984. dec. 20., gépirat, 2. - Vörös László tulajdonában.
Németh László: Illyés Gyulának. 70. születésnapjára = T 1985/8:77.
6. ÉRTÉK- ÉS HAGYOMÁNYŐRZÉS, 1975-1986 117 Kányádi Sándort (50. - 7975.), Csoóri Sándort (50. - '80/2-3 és '81/5.), Király Istvánt (60. - '81/7.), Illés Endrét (80. - '82/6.), Weöres Sándort (70. - '83/6.), és Tóth Bélát (60. - '84/12.); búcsúztatja a két elhunytat: Nagy Lászlót (78/4.) és Illyés Gyulát ('83/6.). A megemlékezések között nemcsak íróink születési és halálozási évfordulói kaptak helyet, hanem ünnepek és események (pl. a kubai forradalom, a szegedi nagy-árvíz, a Kalevala megjelenése stb.) is.
1982-ben Feljegyzés a Tiszatáj 1975-től végzett munkájáról címmel így foglalta össze Vörös László a folyóirat utolsó nyolc évének munkáját:
Az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága 1975. május 9-i állásfoglalásában feladatul adta a szerkesztőségnek, hogy „a lap a magyar kultúra egészéből válogasson, a közlés mértékét a művek értékrendje szabja meg". Tarján Tamás irodalomtörténész és kritikus egy évvel ezelőtt az írta a Magyar Ifjúságban - a vidéken szerkesztett folyóiratokat bemutató sorozatában -, hogy a Tisza-táj az egyik legnyitottabb szerzőgárdával dolgozó s egyben az egyik leghatározottabb arcélű fo-lyóirat. Ezt a véleményt alátámasztják az évenkénti minisztériumi értékelések is.
A tárgyias lírától a különböző avantgardisztikus törekvésekig sokféle árnyalat kap helyet a lapban, mint ahogy a drámában és az epikában is a természetelvűségre építő módszertől a pa-rabolisztikus megoldásokig. így van ez még akkor is, ha középpontban a szerkesztői szándéknak megfelelően következetesen a közösségi ihletettségű realista irodalom van, ez élvez elsőbbséget.
Mindez azonban nem jelentette más módszerek-stílusok értékes alkotásainak kirekesztését. Az elméleti rovatokban pedig törekedtünk az éppen adott feladat (tanulmánytéma, könyvkritika stb.) országosan legjobb szakértőit megnyerni, munkatársi gárdánk ezért itt is igen széles skálájú, és jó szakemberekből áll.
Ugyanez a nyitottság érvényes - tényekkel bizonyíthatón - nemzedéki tekintetben is.
A lapban a legidősebb generációtól (a 80 év körüliektől) kezdve a legfiatalabbig (a 20 évesekig) ki-vétel nélkül valamennyi nemzedék szervesen jelen van, szintén az értékkiválasztás alapján; a pá-lyakezdőknél természetesen a tévedés kockázatát is vállalva.
Saját önértékeléseink szerint egybehangzóan a minisztériumi hivatalos véleményekkel -versrovatunk és elméleti rovataink (tanulmány, „Örökség", kritika) országos színvonalúak, ugyanez mondható el esszéközléseinkről is. A prózarovat ehhez képest halványabb, de így is tisztes nívójú. Drámaközléseinkben a vizsgált időszakban is eredménnyel folytattuk hagyomá-nyainkat, az elhunyt írók kiadatlan műveinek publikálását, ill. új magyar drámák megjelentetését (melyek közül A százai menyegző külön is kiemelkedik).
A megyei vb. állásfoglalása azt is feladatul adta a szerkesztőségnek, hogy a lap „mutassa be a szomszédos szocialista országok kulturális életét, ezen belül az ott élő magyarság szellemi telje-sítményeit", különös tekintettel a romániai magyar irodalomra. A folyóirat speciális rovatai, a „Kelet-európai néző" és a „Most-Punte-Híd" teljes egészükben ezt a célt szolgálták. A „Néző"
évente rendszeresen 6-7 számban volt jelen átlagban 14-15 írással, s benne az átfogóbb jellegű, tendenciákra figyelő írásoktól az írói kisportrékon keresztül az egyedi könyvkritikáig húzódott a skála. (Románia a legtöbbet szereplő országok között volt.) Külön kiemelést érdemel e rovaton belül is az 1982/4. számban közölt igen terjedelmes de egyben tartalmas összeállítás, mely
„A szomszédos szocialista országok mai irodalma" tárgykörében Szegeden megrendezett tanács-kozás teljes anyagát tartalmazza. „Most-Punte-Híd" rovatunk terveinknek megfelelően évente
1-2 alkalommal jelentkezett, de akkor olyan terjedelemmel és olyan színvonalon, mely az érin-tett országok szakembereinek elismerését is kivívta.
Szépirodalmi rovatainkban rendszeresen helyet adtunk a határainkon túl élő magyar szer-zőknek, mindenekelőtt a romániai magyar íróknak és kritikusoknak. A vizsgált időszakon belül éves átlagban 13 határon túli magyar szerző művét (műveit) közöltük (egyazon évfolyamon belül természetesen ugyanazt az alkotót gyakran többször is). Ebből - szintén éves átlagban - 11 ro-mániai magyar.
Munkásságuk bemutatásának másik fontos színtere a tanulmány és a kritika rovat volt a ró-luk, műveikről szóló méltatásokkal. Időszakunkban évi átlagban 22 határon túli magyar szerző
művéről közöltünk kritikát, recenziót, tanulmányt, ebből romániai magyar 16. Megemlítendő, hogy színházi kitekintést is viszonylag gyakran tettünk, főleg a romániai magyar színjátszás pro-duktumaira (elsősorban a sepsiszentgyörgyi színházi kollokviumok kapcsán), de időnként Kas-sára is.
Ügy gondoljuk, 6 ívnyi terjedelmünket figyelembe véve nincs még egy olyan magyar iro-dalmi folyóirat, amely ezt a munkát ilyen következetesen és ilyen szakmai szinten végezte volna.
Azt magunk is érezzük, hogy a jugoszláviai magyar irodalom tekintetében vannak még adóssága-ink, ezen a téren szervező munkánkat fejleszteni kell.
A romániai román és magyar nyelvű irodalmi folyóiratok szerkesztőségeivel való intéz-ményes kapcsolatok fenntartásának nincsenek meg az objektív feltételei. Ez a célkitűzés már
1975-ben is irreális volt, s a helyzet azóta csak rosszabbodott.
A kelet-európai kitekintés tárgykörébe tartozó cikkekről az esetek túlnyomó többségében konzultáltunk megfelelő szakemberekkel. A szerkesztőség azon tagjával, aki e terület szakértője, kapcsolatunk hosszú éveken keresztül zökkenőmentes volt, az utóbbi esztendőkben viszont né-mileg akadozott.
Szintén feladatul adta a vb. állásfoglalása azt, amit összefoglalóan a helyi jelleg erősítésének nevezhetünk. A Tiszatáj - a vizsgált időszakot véve - évente 45-50 helyi szerző 120-130 művét közölte; közülük legtöbben a költők és kritikusok-tanulmányírók vannak, a prózaíró már keve-sebb. A fiatalokkal való megkülönböztetett törődést talán elegendő csupán két ténnyel jelezni: az 1979-ben megjelent Gazdátlan hajók c. versantológia mind a hat költője a Tiszatájban kezdte pá-lyáját, s ugyanez mondható el a még fiatalabbak megjelenés előtt álló versantológiájának mind a négy költőjéről is.
A folyóirat a profiljába tartozó valamennyi fontos helyi évfordulóról megemlékezett, többnyire terjedelmes összeállítással. Csupán a fontosabbakat említve, az alábbiakról: Tömör-kény, Móra, Radnóti, József Attila, Erdei Ferenc', Németh László, Mészöly Gedeon, Kiss Lajos, Ortutay Gyula, Hont Ferenc - az élők közül Koltay-Kastner Jenő, Buday György, Mocsár Gá-bor, Dér Endre. Évfordulótól függetlenül is szóltunk a helyi hagyomány olyan jeles képviselői-ről, mint Juhász Gyula, Babits Mihály, Balázs Béla, Moholy-Nagy László, Kálmány Lajos (leg-többjükről több ízben is), valamint a Szegedi Fiatalok mozgalmáról.
Feltétlenül említést érdemel a vidéken folyó társadalomtudományi kutatások helyzetéről indított vitasorozatunk, amely számos közvetlenül szegedi vonatkozást is tartalmazott. Megítélé-sünk szerint tartalmas összeállításokkal jelentkezett a vizsgált időszakban a „Városaink" sorozat;
(a szegedi tudomány műhelyeiből, Hódmezővásárhely, Makó, a szegedi nagyárvíz évfordulója), összeállítást közöltünk a megyénkben folyó régészeti ásatásokról, Makó és a Márciusi Front kapcsolatáról, és a már említett tanácskozás („A szomszédos szocialista országok mai irodalma") mellett közöltük az 1978-ban Szegeden megrendezett magyar irodalmi konferencia előadását és hozzászólásait is.
A helyi szerzők profilunkba tartozó valamennyi fontos könyvéről közöltünk kritikát, a szépirodalmi műveken kívül pl. irodalomtudományi, történettudományi, néprajzi könyvekről.
A helyi társművészetekkel való foglalkozás keretében éveken át folytatódott „Műteremlátogatás"
sorozatunk; rendszeresen közöltünk kritikákat a fontosabb kiállításokról, tárlatokról; összegző tanulmányt jelentettünk meg a szegedi szobrászat új eredményeiről, valamint a szegedi építészek és képzőművészek együttműködéséről; illusztrációs anyagunk túlnyomó részét a helyi képző-művészek alkotásaiból vettük. A szabadtéri fontosabb előadásairól minden évben összegző érté-kelést jelentettünk meg; a kőszínház évadzárásai után rendszeresek voltak összefoglaló áttekinté-seink, külön a prózai és külön a zenei tagozat munkájáról; ami a zenét illeti, megemlítendő a Vaszy Viktorral és a Pál Tamással (két ízben is) készített interjú. Új magyar dráma ősbemutató-járól sajnos elég ritkán közölhettünk kritikát, nem lévén sok ilyen bemutató a színházban.
17 Csatári Dánielről van szó.
A hazatérés lehetőségei. Fiatal szegedi költők antológiája. Szerk. Vörös László. Szeged, 1983. -A négy költő: Herbszt Zoltán, Hévízi Ottó, Józsa Fábián, Vecsernyés Imre.
6. ÉRTÉK- ÉS HAGYOMÁNYŐRZÉS, 1975-1986 119