politikai konszolidáció
4.2 Az ideológiai harc élvonalában, 1957-1959
A decemberi szám jelentős részét a húsz éve halott József Attilának szentelte a szerkesztő. Legfontosabb írása Király Istvánnak A költő és korunk címmel, a december 6-i szegedi emlékünnepségen tartott előadása volt. Emellett Koroknay József és Jenő István visszaemlékezéseit közölte. Ebben a számban jelent meg először a később na-gyon sokat publikáló Papp Lajos neve, mindjárt két verscím a Nézd, Ember áll... és a Nézzetek... fölött is.
Király István 1957. szeptember 16-a és 1961. január 3 l-e között „utazó profesz-szorként" Baróti Dezső katedráján adott elő, és irodalompolitikájával igyekezett elő-segíteni a Kádár-rendszer konszolidációját. Ezen időszak első felében nemcsak cikkei révén, hanem sugalmazásaival is élénken befolyásolta a Tiszatáj szerkesztőségét.
Előbb említett írása nemcsak terjedelmében volt jelentős, hanem tartalmában és hatásában is. Az '56 utáni évek hivatalos irodalompolitikája jelent meg fehéren, feketén e cikkel a Tiszatájban. József Attila kapcsán fölvetette az akkor időszerű legfontosabb ideológiai kérdéseket. Az irodalom pártosságának igazolására, mintegy követendő pél-daként kijelentette, hogy „József Attila költészetének szíve a politikai költészet volt".6
De rögtön figyelmeztetett arra is, hogy a modernizmus szóba sem jöhet a szocialista realista alkotásokban. „Csöppet sem véletlen, hogy József Attila sem tudott meg-rekedni a formabontó törekvések egyikénél sem. Az elomló impresszionista lágyság el-len az expresszionizmus összetorlódó darabos keménységét vonultatta fel. S ennek szi-kár, messianisztikus aszkézisét a szürrealizmus céltalan, mindent tagadó fintorával iga-zította ki, s mintegy az összes izmusok ellen cáfolatul költészetébe ötvözte a népdalok áttetsző egyszerűségét. A kifejezés formáit váltotta, cserélgette a tanulékony művészi erő. Mintegy ezzel is jelezve, hogy nem veszi komolyan azt a megváltást, amelyet az izmusok modern papjai ígértek hívőiknek. [...] A képek szabatossága, áttetsző tiszta-sága, a minden öncélú halmozást kerülő fegyelmezettség vallott róla, hogy nemzeti klasszikusaink és a népköltészet benne továbbélő szelleme hódította meg itt az örök lí-rai anyanyelvet."
A pártosság, a szocialista realizmus követelménye és a modernizmus elutasítása mellett még egy - az ekkori ideológusok szerint - fontos probléma bukkant itt fel, alighanem először ilyen összefüggésben. „Két háború közötti szellemi életünk egyik legjelentékenyebb haladó [kiemelés - Gy. Gy.] megmozdulása volt az ún. népi írói mozgalom. József Attilának nem volt köze ehhez a mozgalomhoz. Kívül állt rajta, sőt nem egyszer szemben vele. De épp az ő kívülmaradása, az ő meg-megújuló vitázó szembefordulása az érv s a korrekció, amely ezt a mozgalmat a maga valóságos helyére állítja. Ez segít tudatosítani, hogy a népiességnek nem egyetlen, s főleg nem kizárólagos formája volt az amely testet öltött a népi írói mozgalomban. Ennek a demokratikus paraszti népiességnek társa, de ugyanakkor a benne kísértő egyoldalúságot leküzdő vi-tapartnere volt a forradalmi proletár-népiesség: a József Attiláé."8
Ebben az összefüggésben a népi írók mozgalma és József Attila „forradalmi prole-tár-népessége" hajánál fogva előhúzott okoskodásnak látszik. De Király Istvánnak Tó-biás Áronnal folytatott beszélgetéséből tudjuk, hogy ekkor ő már „cédulázott",
foglal-6 Király István: A költő és korunk (1.) = T 1957/dec.:l., 5.
Király i. m. 5.
József Attila Tudományegyetem Magyar Iroöalonv.-néneti Tanszékele
Könyv iára
•722 Szeged, Egyetem u. 2—6j
kozott a népi írók mozgalmával.9 Valószínű, hogy nem véletlenül, hanem Németh Lászlónak a Magyar műhely című írása nyomán, meiy a Kortárs legelső, 1957. szeptem-beri számában jelent meg. Király István úgy vélhette, hogy Németh László cikkének eszméjét szélsőbalról meg kell semmisíteni.
1958. január 27-én hangzott el az országgyűlésben Kádár Jánosnak az a beszéde, amelyben elítélte a népi írók mozgalmát:
Ellene vagyunk az irodalomban vagy a kultúra más területein a reakciót, vagy a politikai maradiságot képviselő csoportosulásoknak. Mi - példának okáért - nem irodalmi stílusirányzat-nak, hanem politikai csoportosulásstílusirányzat-nak, mégpedig a haladással ilyen vagy olyan formában szem-benálló politikai csoportosulásnak tartjuk az úgynevezett népies írók csoportosulást. Ennek a csoportnak ugyanis az elvi kiindulópontja kimondva, vagy ki nem mondva szemben áll a mun-kásosztály vezető szerepével a társadalom életében, és ez semmiképpen nincs összhangban a szo-cialista társadalom építésével, amelynek vezetője a munkásosztály.
Valaki sugallta Kádár Jánosnak ezt a gondolatot, hiszen aligha hihető, hogy maga ilyennel foglalkozott volna 1957 végén, 1958 elején. Király viszont saját bevallása sze-rint is ezt kutatta, s egész év első felében nem is jelent meg a népi írókkal kapcsolatos cikk a Tiszatájon kívül, tehát más nem foglalkozott vele.
Ennek a merev ideológiának a talaján fogalmazta meg Kiss Lajos Mai irodalmunk néhány kérdéséről című cikkét az 1958. januári szám első oldalán. Ebben egyértelműen kimondja, hogy „az irodalomban a szocialista realizmus dezavuálása a marxizmus-leni-nizmus tagadásaként jelentkezett. A politikában a proletárdiktatúrával szemben a »tiszta demokrácia« igénye s az irodalomban a szocialista realizmussal szemben a kritikai rea-lizmus és a »szabad verseny« igénye - nem a »tiszta emberi eszmények« világából való, hanem nagyon reális és történetileg összefüggő két jelenség. A »tiszta demokrácia« fik-ciója mögött a kapitalista világ restauráfik-ciója rejtőzött, a kritikai realizmus követelése ennek a világnak felépítmény-tartozéka."1" Ezzel a kérdést tisztázta is, hiszen: a szo-cialista realizmus tagadója = ellenforradalmár képlet állt elénk. Ezt követi a Németh László által fölvetett „bartóki szintézis" irodalmi programjának az elutasítása a szocia-lista realizmus alapján. Abban tetszelgett, hogy ő az első, aki rávilágított a Németh László-i eszme tarthatatlanságára. „Kritikánk közönyösségére vagy bátortalanságára vall, hogy mindezideig válasz nélkül hagytuk Németh Lászlónak az új magyar irodalmi műhely kialakítására meghirdetett programját."13
Kiss Lajois témaválasztásában Király István inspirációját kell föltételeznünk, már a cikk megszerkesztettsége miatt is. Németh László bírálatára ugyanis mintegy melléke-sen kerül sor, az írás harmadik harmadában. Király István a cikk sugalmazásakor még nem tudhatta, hogy mit fog mondani, mond-e egyáltalán valamit a népi írókról Kádár János az országgyűlésen. Miután a párt első titkára szájából elhangzott a „rajt" január 27-én, Szabolcsi Gábor már egyenesen támadhatott A „magyar műhely" és a történelem parancsa című vezércikkeben. Az egészoldalas cikk végére kiderül,'•hogy mivel Németh László tartózkodással'viseltetik a szocializmussal szemben, nem tud helyet szorítani
9 Tóbiás Áron: Magyar glóbusz? Beszélgetés Király Istvánnal, a népi írókról szóló állásfoglalás egyik szerzőjével (199.) = Válasz évkönyv, 1989/1. Szerk. Medvigy Endre. [Bp.], 1989. 199-230.
Németh László: Magyar műhely. Egy tanulmány-kötet előszava = Kortárs, 1957/1:45-57.
N. Pál József: A népi írókról szóló állásfoglalás és történeti-ideológiai háttere (184-185.) = Vá-lasz évkönyv, 1989/1. Szerk. Medvigy Endre. [Bp.], 1989. 171-198.
Kiss Lajos: Mai irodalmunk néhány kérdéséről (1.) = T 1958/jan.:l-2.
13 Uo.
4. A POLITIKAI KONSZOLIDÁCIÓ SZOLGÁLATÁBAN, 1957-1964 65 József Attilának az „irodalmi műhely" általa fölvázolt elképzelésében. „A »Magyar Műhely« koncepciója alapjában vonzó koncepció. A magatartás, ami szülte, a nép, a magyar irodalom ügyének áldozatos hű szolgálata. Fájdalmas látni, hogy ez a nagy-szerű alkotó lendület a szellemtörténet és a népek harca alap-szemléletéből elindulva nem juthatott tovább egy újabb magyar provincializmusnál, mert a kor nagy forra-dalmi gondolatát csak oppozícióval tudja elfogadni."
Egységbe kapcsolta mindezeket a február 26-án rendezett vitaest, ahol a mai iro-dalom helyzete volt a téma. A vitaindító Király István „előadásának vezérfonala a szo-cialista-realista irodalom megerősödésének és a pártirányítás hatásos módjának lehető-ségei köré szövődött. A vitavezető többször hangoztatta a Tiszatájban Kiss Lajos és Szabolcsi Gábor tollából megjelent s a vitaest anyagát képező két cikk mondanivalójá-nak alapvető helyességét és szilárd eszmeiséget sugalló iránymutatását. Ugyamondanivalójá-nakkor [...]
a marxista világnézet annál hatásosabb és gyümölcsözőbb eredményeket terem, minél inkább a meggyőzés fegyverét használja a vitákban. Az ankét résztvevői helyesen te-szik, ha ilyen szemszögből vitatják meg az ún. népiesség problémáját, különös tekintet-tel Németh László »Magyar műhely«-ére."15 „[...] nem Németh Lászlóval vagy Illyés Gyulával vitázunk, hanem egyes nézeteikkel. Nem az emberek ellen harcolunk, hanem az emberekért" - hangsúlyozta.16, Nem volt véletlen mindez, hiszen Király István egyik kimunkálója lett a Kulturális Elméleti Munkaközösség népi írókról szóló határozatá-nak. A Tiszatáj cikkei kísérleti léggömbök voltak: vajon hogy fogadja a párt, a szakma ezeket a gondolatokat? Király István neve szinte föl sem merült, a cikkeket Kiss Lajos és Szabolcsi Gábor írta, a Tiszatáj ankétján csak szóban nyilatkozott meg Király, tehát szinte teljesen védve volt, ha a pártapparátus mégsem tenné magáévá a gondolatait.
A vidéki folyóirat így kitűnő kísérleti terep volt a fővárosi irodalmi ideológus számára.
A párt vezetését izgató kérdés a. népi írók mozgalmának, a nemzeti érzésnek, a magyar irodalom hagyományainak értékelése volt.
A népi írókról szóló pártállásfoglalást a Társadalmi Szemle 1958. júniusi és a Kor-társ júliusi száma közölte. Ekkor indult meg róla a vita. Tehát a Tiszatáj korábbi cik-kei mind megelőzték a valódi vitát, e cikkek gondolatai az állásfoglalásban tükröződ-tek. Sőt továbbmenve, most tisztázódtak azok az alapelvek, amelyek alapján működik majd közel három évtizedig a Kádár-rendszer művelődéspolitikája. Ennek pedig legfon-tosabb területe éppen az irodalompolitika volt. Ehhez adtak a Tiszatáj modernizmus-ról, vagy szocialista realizmusról szóló cikkei is jólcsengő érveket.
A népi írók mozgalmának, a nemzeti érzésnek bírálata öltött testet Szabolcsi Gá-bor Kodolányit is bíráló cikkében, és erre kellett egzisztenciális kényszerből hitet tennie a könyvtáros Kárász Józsefnek.18
A Tiszatájban ezt a témát Krajkó Andrásnak az '58-'59 fordulóján megjelent két-részes tanulmánya19 zárta le, mely a népi írók „nacionalizmussal telített harmadik utas ideológiai koncepció"-ját ismerteti, értékeli a marxizmus-leninizmus szeníszögéből, a pártállásfoglalás alapján.
14 Szabolcsi Gábor: A „magyar műhely" és a történelem parancsa = T 1958/febr.:l.
Néhány sorban T 1958/márc.: 12.
16 [Nagy István] N. I.: A kritikának jobban fel kell figyelnie minden mai témájú irodalmi műre -mondotta Király István professzor a Tiszatáj ankéton = DM 1958. febr. 27.
Szabolcsi Gábor: Szocialista irodalom - vagy tájirodalom = T 1958:jún.:l-2.
Kárász József: Vallomás helyett. Hozzászólás a népies vitához = T 1958/aug.:l-2.
Krajkó András: Mítosz és valóság = T 1958/dec.:l-2. és 1959/1:1.
Jovánovics Miklós észre is vette Németh László fölújított „mély magyarság"-kon-cepciójának elvetésében a Tiszatáj úttörő szerepét, és föl is hívta a folyóirat „érdemeire"
az írói közvélemény figyelmét. „A szegedi írók lapja sok más lapot, többek között az Elet és Irodalmat is megelőzve részt vett ennek a vitának a megnyitásában - ezzel is bizonyítva, hogy a magyar irodalmi életben folyó vitáknak nemcsak késői hullámai érnek el Szegedre, hanem források is fakadnak ebben a vidéki városban." Diószegi András is észrevételezte ezt: „A szegedieknek a marxista irodalomszemlélet és kritika területén való előretörését azért érzem jelentősnek, mert minőségben új elemet visz a főváros és a vidék irodalmának kapcsolatába. Az eddigi körforgás meglehetősen egy-irányú volt, a kapcsolatok kialakításában a vidék a passzív fél szerepét játszotta, a be-fogadóét. [...] A szegediek beleszólása az új irodalmi élet egészét érdeklő, érintő dol-gokba - legalábbis részükről - a vidék szerepét is aktívvá teszi. Kölcsönhatás van itt ki-alakulóban. Nemcsak a főváros lendít a vidéken, hanem ezúttal a vidék is a fővároson és - ami eddig szintén hiányzott - önmagán."
A modernizmussal kapcsolatban már Király István kifejtette érveit A költő és ko-runk soraiban. A halálélmény költészeti megvalósítása a tárgya Kiss Lajos írásának Si-mon István Pacsirtaszó című kötetéről. Bírálatában Weöres Sándor mellett Juhász Fe-rencnek és Nagy Lászlónak is kijut a vádból modernizmusuk miatt.22
Már Szabolcsi Szocialista irodalom - vagy tájirodalom című cikkében is fölújította a vitát a szocialista realizmus kérdésköréről. Szelesi Zoltán is a szocialista reálizmust igyekezett föltalálni a szegedi képzőművészek alkotásaiban - kevés sikerrel.23 Cselényi József díszlettervező és Kormos István rendező is sürgette cikkében a szocialista rea-lizmus színpadi megvalósítását. Csökkent az érdeklődés ez iránt A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikai irányelveinek megjelenése után, amelyet Szabolcsi Gá-bor méltatott a lapban.25 Ennek ellenére Ágai Ágnesnek a szocialista realizmus színházi megvalósulását vizsgáló cikkéhez, két válasz is érkezett.26 Végül Leonyid Szoboljevnek, az orosz írószövetség elnökének szegedi előadásáról készített rövidített szövegével2
múlt ki a szocialista realizmus fölmelegített kérdésének vitája a Tiszatáj hasábjain.
A lapnak a párt által szükségesnek tartott „tanácsadója" Karácsonyi Béla, az egye-tem történeti tanszéknek Kossuth-díjas docense volt. Amit Király István az irodalom-politikában igyekezett tisztázni és rendszerbe állítani, Karácsonyi ugyanannak társa-dalmi vetületét próbálta meghatározni. Ebbe a törekvésbe illeszkedett az említett Október álarcai, majd az 1958. márciusi és áprilisi számban közölt Provincia és főváros is.
20 Jovánovics Miklós: Jegyzetek a „Tiszatáj"-ról = Élet és Irodalom, 1958. febr. 17.
21 Diószegi András: A Tiszatájról = Kortárs, 1958/6:932-933.
" Kiss Lajos: „Atomkorszak" vagy szocializmus. Gondolatok egy verseskönyv olvasásához = T 1958/júl.:l.
Szelesi Zoltán: Szeged képzőművészete az ellenforradalom után = T 1958/júl.:5-6.
Cselényi József: A „fantázia színpad" a dráma megjelenítésének új módszere = T 1958/
szept.:4. - Komor István: Modem törekvések a Szegedi Nemzeti Színház prózai előadásaiban
= T 1958/szept.:4.
[Szabolcsi Gábor] (Sz. G.): Számvetés. A párt művelődéspolitikai alapelveinek megjelenése után = T 1958/okt.:l.
Ágai Ágnes: A modern színpad és a szocialista realizmus viszonyáról = T 1958/dec.:6. -Bogáti Péter: Hozzászólás „A modern színpad és a szocialista realizmus"-vitához = T 1959/
2:6. - Cselényi József: Gondolatok a modern színpadról, a szocialista realizmusról és a kriti-káról = T 1959/4:4.
27 • '
Szoboljev, Leonyid: A szocialista realizmus az új világ írói gyakorlata = T 1959/4:1.
4. A POLITIKAI KONSZOLIDÁCIÓ SZOLGÁLATÁBAN, 1957-1964 6 7 Ebben az elvi tárgyalás mellett gyakorlati javaslatokat is fölvetett Szeged kulturális
éle-tével kapcsolatban. Ilyen volt a Szegedi Nemzeti Színház művészi és anyagi megerősí-tésének, egy szegedi rádió és egy kiadóvállalat létesítésének indítványozása. Elismerte a szegedi írók érdemeit, és elutasított minden velük szembeni támadást.
Országos viszonylatban is üdítő színfoltot jelent a szegedi írók alkotásaiban megmutat-kozó bátor, pártos és harcos kiállás a szocializmus ügye mellett. Nem húzódoznak a mai, az agi-tatív jellegű témáktól, nem „fáznak" az eszmei mondanivalók megfogalmazásától. Jó példával járnak elöl az irodalmi viták kezdeményezésében és megvívásában. Éppen ezért érezhetik mélysé-gesen méltánytalannak, hogy a centrális fórumok részéről mutatkozó elismerést pontosan egyes helyi megnyilatkozások disszonáns és sértő hangja bontja meg olyan kritikuskodó követelmé-nyek felállításával, amelyek messze figyelmen kívül hagyják az irodalom jelenlegi országos hely-zetét. Nem csekély mérték-tévesztés diktálhatta az apoliticizmus és provincializmus vádját sze-gedi irodalmunk ellen éppen akkor, amikor követendő és csak támogatható erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ezen vétekkel homlokegyenest ellentétes minőségű erényeket csillog-tasson.28
Karácsonyi Béla dühét Siklós János cikke keltette föl. Érdekes, hogy a hónap ele-jén Krajkó András még hozsannázott a folyóirat korábbi számait ismertetve.
Irodalmi életünkben a revizionizmus továbbra is legvadabbul az irodalom pártirányításá-nak elvét és a szocialista realizmust támadta. Ilyen helyzetben a szocializmus ügyéhez hű írók és kritikusok nem maradhattak tétlen. Feladatuknak érezték: visszaverni a revizionizmus támadá-sát, megvédeni az irodalom pártirányításának lenini elvét és a szocialista realizmust. Ez a harc is osztályharc, és ennek a harcnak jegyében született újjá a Tiszatáj. A lap már az első számaival ki-fejezte, hogy az ellenforradalom és a szocializmus erői közötti harcban a szocializmus ügye mel-lett áll.
A Tiszatáj írói és kritikusai jó politikai érzékkel nyúltak hozzá az országos jelentőségű po-litikai és irodalompopo-litikai kérdésekhez. [...] éppen ez a harc vállalása, hozzányúlás az országos kérdésekhez emelte ki a Tiszatájat a helyi provincializmusból és tette országos színvonalú lappá.29
Ezek mellett a lírai termés figyelemre méltó volt, a prózai termés változatos és újat kereső, az illusztrációk kiemelkedők, a lap kiállítása ízléses és gondos - Krajkó And-rás szerint.
Ezzel szemben a hó végén Siklós János lepocskondiázta a folyóiratot. Bár cikké-nek elején még elismerte, hogy „a lap megjelenésécikké-nek első számától kezdve ingadozás nélkül és félremagyarázhatatlanul a szocialista eszme propagandistájának szerepét tölti be sajátos eszközeivel, módszereivel. Érdeme, hogy nemcsak irodalmi igényű munkák közlési fóruma, hanem irodalompolitikai, esztétikai, s egyéb társadalmi vonatkozású kérdésekben lokális kereteit átlépi és országos igényű megnyilatkozásokat közöl."30
Ezután viszont a szerkesztőség szemére veti, hogy a lap nem foglalkozott a szovjet had-sereg megalakulásának 40. évfordulójával, március 15-ével és 21-ével, de április 4-ével sem. A „napi élet szükségleteinek" ilyen figyelmen kívül hagyása egészségtelen jelenség.
Emellett „másik gyengesége, hogy vidékies, provinciális". Provinciális, mert Gábor Andorról szóló megemlékezése egy hónapot késett, ugyanakkor Goethe halálának 126.
és Gorkij születésének 90. évfordulójával nem foglalkozott a folyóirat. Provinciális ki-zárólag Juhász Gyula és Móra Ferenc szerepeltetése az irodalomtörténeti közlésekben.
Vidékies a tipográfia is. „Kik hibáztathatok ezekért a figyelmetlenségekért? A Tiszatáj szerkesztőbizottságának egésze - következésképpen e sorok írója is. Az is igaz
azon-28 Karácsonyi Béla: Provincia és főváros, 2. (1.) = T 1958/ápr.:l-2.
Krajkó András: Gondolatok a Tiszatáj-ról = DM 1958. márc. 5.
Siklós János: A Tiszatáj márciusi száma után = DM 1958. márc. 20.
ban, hogy ilyen kisebb gyűlésből álló (tizennégy fő) szerkesztőbizottság nem vállalhat kollektív felelősséget a lapért, mert nem is látja a lap összeállítását."31
Siklós János keményen megbírálta később is a folyóiratot amiatt, hogy a szep-temberi számban nem közölte a szerkesztőség véleményét a művelődéspolitikai irány-elvekről. „[...] egy ilyen nagytekintélyű irodalmi folyóirat szerkesztőségnek a gondatlan szerkesztés, vagy egyéb okok miatti hallgatása sok mende-mondának lehet a szükség-telen forrása. Nekünk nincs okunk kételkedni az állásfoglalás mikéntjében, de a szegedi lakosság egy hányada nem hanyag szerkesztést, hanem valami egészen más dolgot kép-zel a hallgatás mögött."32 Ebből a fogalmazásból is látszik, hogy milyen fontos szerepet szántak a konszolidációban a megjelenő sajtótermékeknek.
Karácsonyi Béla „az irodalom jelenlegi országos helyzetéből" kifolyólag a szín-vonal csökkentését is elfogadhatónak tartotta, ha az ideológiai tisztánlátás bizonyít-ható, mint a Tiszatáj esetében. A szegedi kritikusok a szépirodalmat inkább dicsérték, nem így a fővárosi bíráló: „Amilyen érdekes általában a Tiszatáj irodalomtörténeti, irodalomelméleti, publicisztikai és tájékoztató anyaga, gyakran érdektelen a közölt versek egy része. Szegeden és a Tisza táján ma már annyi tehetséges fiatal költő talál-ható, hogy a Tiszatáj szerkesztőbizottsága valamivel nagyobb gonddal sokkal értékesebb verseket tud majd az olvasóknak bemutatni" - írta folyóiratszemléjében Sós Endre.33 Talán ezért, a szerkesztés igyekezett a szépirodalom rovására más témákat is be-hozni a lapba. így jelentek meg pl. neveléstudományi cikkek, melyek nyomán új rovat is keletkezett: az 1958. márciusi számban jelent meg a Tudomány, nevelés, technika (1959 februárjától csak Nevelés), melyet a Társadalom- és Természettudományi Ismeret-terjesztő Társulat megyei titkársága szerkesztett. Az e rovatban megjelenő cikkek túl vegyesek és tudományoskodók voltak, nem illettek egy ilyen lap profiljába. Az 1958.
áprilisi számban például Zsámbéki László neveléstudományi cikkének 3. része mellett tudósítás jelent meg a Gorkij és az értelmiség címmel az egyetemen rendezett vitáról, és nekrológgal adózott a lap Jáki Gyula sebészprofesszornak. Ezek inkább valamely helyi tudományos folyóirat felé egyengették volna az utat, ahhoz viszont ez a formátum volt teljesen alkalmatlan. 1958 áprilisában a Színházi esték (októbertől csak Színház) című új rovat adott keretet a Szegedi Nemzeti Színház előadásaival foglalkozó kritikáknak.
Az egyébként szürke tartalom miatt lankadó érdeklődés mellett a Tiszatáj ideoló-giai szerepe is csökkent. A lap„korai indulásával és Király István „kísérleteivel" szerzett helyzeti előny 1958 végére elfogyott, a lap elméleti harcosságát egyfelől már csak a te-hetetlenségi nyomaték vitte előre, másfelől talán még Király István és Karácsonyi Béla.
A történelmi körülmények hatására is, de Karácsonyi Béla és Király István haté-kony személyes közreműködésével vált ultrabalos irányzatúvá a lap. Ilyen törekvésük-kel partnerre találtak a szerkesztőben és a szerkesztőbizottságban dolgozó Siklós Já-nosban is. Karácsonyi Béla még Andrássy Lajos szerkesztésének idején is igyekezett ilyen irányba terelni a folyóiratot, sőt minden készülő számot „társadalmi munkában"
korrektúrázott és ehhez természetesen átolvasott.35
korrektúrázott és ehhez természetesen átolvasott.35