Személyi változások

Az ideológiai merevség enyhülésével kapcsolatban az MSZMP-nek a kulturális életet irányító vezetése időszerűnek látta, hogy megszabaduljon azoktól a főszerkesz-tőktől, akik még a konszolidáció idején különböző érdemeikért kerültek e posztra.

Akkor nem a szakértelem volt az első, hanem a párthűség. Jóval korábban végbement a váltás Debrecenben, Pécsett is, de Szegeden a pártvezetők hosszú ideig ragaszkodtak Andrássy Lajoshoz. Ellenállásuk csak 1969-70 fordulójára tört meg; ekkor viszont már sürgőssé vált a cselekvés.

„Elképesztő sietséggel mentek végbe a dolgok '70 januárjában és ezt követően.

Január első napjaiban keresett meg a helybéli vezetés. 14-én Tóth Dezső, Garamvölgyi József és Rátkai Ferenc látogatást tettek a városban. 16-i hatállyal a megyei lapkiadó vállalat igazgatója megbíz a lap szerkesztőségének a vezetésével. 17-én összeül a szer-kesztőbizottság. 19-én átveszem Andrássy Lajostól a felelős- és főszerkesztői posztot.

27-i bejegyzés az emlékirataim forrásanyagául szolgáló feljegyzésekből: »Annus Jóska

26 [Kovács Sándor Iván]: A Tiszatáj éveinek margójára (196.) =

27 Uo. 198.

28 Uo.

T 1967/3:195-198.

igent mondott«"29 - emlékezett Havasi Zoltán («T926). Meglepetést keltett az egyetemi könyvtár igazgatójának, Havasi Zoltánnak a kinevezése, hiszen eladdig az irodalmi élettel csekély kapcsolata volt, és soha nem dédelgetett sem szépírói, sem kritikusi ál-mokat. Valószínűleg neki van igaza: „A szerkesztőségen belül két igen tehetséges fiatal is munkálkodott (Dia Mihály, Kovács Sándor Iván), bármelyikük alkalmas lehetett volna a szerkesztőség vezetésére. Sőt ott élt akkor Szegeden az ismert vidéki prózaíró, Mo-csár Gábor is (a helyi csoport titkáraként), aki korábban és máshol már főszerkesztő-ként is tevékenykedett.

Mocsár talán éppen azért nem volt esélyes a vezetésre, mert (máshol ugyan) már volt főszerkesztő. A fiatalok pedig - talán szándékaiktól függetlenül - riválisaik voltak egymásnak. Egyik sem akart a másik elé vágni, ám nem szerette volna sem egyik, sem a másik magát csak a másodiknak tekinteni. Ilymódon: mintegy »kioltották egymást«

(akaratlanul is)."30

Másképpen is „kioltották egymást". Sem Ilia Mihály, sem Kovács Sándor Iván nem dolgozhatott volna alá és fölérendeltségben egymás mellett, annyira különböztek szerkesztői elveik.

Ilia Mihály szépirodalmi, Kovács Sándor Iván irodalomelméleti, kritikusi szemlé-letű szerkesztő volt. Az előbbinek kritikusi, szerkesztői észjárására világít egyik glosz-szájának lényege: az egyik legfontosabb kritikusi erény: a mű megértésére való törek-vés.³¹ A különböző stílusú alkotások között ő nem akart válogatni, hanem meg akarta érteni mindegyiknek értékeit. S az általa megértett (nem föltétlenül helyeselt) alkotá-sokból építette a versrovatot. Nem értett egyet minden verssel, de 'megértette' őket.

Nem döntőbíró akart lenni, hanem közvetítő. Igaz, a közvetítési folyamatba szűrőként a minőség követelményét építette be, de a stílusok közötti döntést az olvasóra bízta, így nyilatkozott: „A Tiszatáj: egy szenvedély kiélése: az élő irodalommal való foglal-kozás bennem mindig meglevő igényének legnagyobb lehetősége. Hat éve vagyok a fo-lyóirat munkatársa, most a vers- és dokumentumrovatokat vezetem. A fiók bizony tele van: havonta több száz levél és vers érkezik a versrovathoz, ezek közül nagy számban közlünk fiatalokat. Büszke vagyok rá, hogy akiket néhány évvel ezelőtt mi indítottunk el, azóta kötettel, kötetekkel jelentkeztek."32

Ezzel szemben Kovács Sándor Iván 1968-ban ezt írta kritikusi, szerkesztői hitval-lásáról: „Az eszmény a Gaál Gábor-i magatartás. O teleírta a Korunk évfolyamait, írá-sával megemelte a lapot, a legendateremtést másokra hagyta, s személyiségének jeleit mindig csak a Korunk éveinek margóján, mindig a lap ürügyén hagyta ránk."'" Kovács Sándor Iván tehát azzal akart értéket teremteni, hogy a sokszínű alkotások között rendszert teremt, s ennek a rendszernek a leírását saját maga készíti el. Havasi Zoltán érzékletesen rajzolta meg egyéniségét: „Vasakarat, ironikus mosoly. Példátlanul aláza-tos, áldozatos munkabírás, emberi méltóságot tükröztető magabiztosság. Eltéríthetet-lenül építi a személyes kutatási apparátusát, építi önmagát. Rendíthetetlen, de lojális az alkotó alkatú társak iránt. Töretlenül jut érvényre tehetsége és teljesítménye. Egy év-tizeden át (1960-71) vezeti a Tiszatáj kritikai rovatát. Nagy lehetőség ez számára."34

Havasi Zoltán: Tiszatájon '70-72-ben. Szerkesztői emlékeim (4.) = Szeged, 1994/jún.: 3-7.

Havasi i. m. 3.

31 [Ilia Mihály] I. M.: Kritika - hitel nélkül = T 1966/12:1056.

32 [Kovács Sándor Iván] (-): Két flekk Ilia Mihállyal = T 1968/10:966. (Mi van a fiókban?)

33 Két flekk Kovács Sándor Ivánnal = T 1968/9:872. (Mi van a fiókban?) Havasi i. m. 6.

5. TÁGULÓ SZEMHATÁR, 1965-1975 95 Olasz Sándor beszélte el nekem 1996. április 2-án, hogy amikor még egyetemi hallga-tóként első könyvismertetését átadta Kovács Sándor Ivánnak, ő pár perc alatt úgy át-javította, hogy szó helyén nem maradt. S amikor már azt várta, hogy visszaadja mond-ván, hogy „így kellett volna megírni", Kovács Sándor Iván kijelentette: „Ezt meg kell jelentetni!"

1970 februárjára „összeállt a »stáb«. Szerkesztőbizottság és szerkesztőség: Havasi Zoltán, felelős és főszerkesztő; szerkesztők és rovatvezetők: Ilia Mihály, Kovács Sán-dor Iván, Mocsár Gábor (az írócsoport titkára), Vörös László; olvasószerkesztő:

Annus József."35 Andrássyn kívül kimaradt a szerkesztőségből a főállású Dér Endre és a mellékállású Papp Zoltán olvasószerkesztő. Visszatért viszont Mocsár Gábor. Rá az irodalmi körökben járatlan Havasinak nem rovatvezetőként volt szüksége.

Mocsár Gábor, „hivatalból" is, mint a helyi Írócsoport titkára, de főként mint az írószö-vetség választmányának tagja „bevezetett" a legfontosabb fővárosi szerkesztőségi „műhelyekbe".

[ - ]

A folyóirat-szerkesztés természetéből, az átfutási időkből adódóan, bár januárban álltam munkába, sőt már a februári számon szerepelt is a nevem, csak az áprilisi számért lehettem fele-lős. Ehhez írtam egy programadó bevezetőt. A kötelező felszabadulási „szárnyalás" után követ-kezett a célok megjelölése, de meglehetősen sok volt benne a kétely, lehet-e és hogyan igényes vidéki folyóiratot csinálni, úgy, hogy nem akar „vidéki" lenni.

Ezt a számot a helyi vezetők jól „megtámogatták": számosan saját írást „nyújtva" a lapnak.

A szegedi költőket és prózaírókat is - már csak „illendőségből" is - bőkezűen szerepeltettük. In-nét kezdve aztán nyilvánvalóvá vált: irodalmi folyóiratot kell a jövőben, a továbbiakban kiad-nunk, elejét kell venni a helyi publicisztikai behatolásoknak, a szegedi íróknak pedig a javát kö-telességünk közölni.

A „támogatókész" helyi vezetők: Győri Imre, Rácz János, Antalffy György.

A szépírók: Papp Lajos, Polner Zoltán, Tóth Béla, Rákos Sándor, Veress Miklós, Simái Mihály, Bárdos Pál, Mocsár Gábor, Fenákel Judit, de egy régebbi tanulmányával Né-meth László is szerepelt. Ez volt a Tiszatájban az első publikálása, Az írás ördöge című színműve szegedi előadásának Csetri Lajos által írt kritikája mellé ideadta a Semmelweis drámája című írását is. Könyvismertetést, kritikát írt Hegedűs András, Szávay István, Ilia Mihály, Vörös László, Nacsády József, Majoros József, Solymos Ida és az előbb említett Csetri Lajos. Tanulmánnyal jelentkezett Kovács Sándor Iván és Dömötör Já-nos, dokumentumokban tallózott Pünkösti Árpád, emlékezett Jócsik Lajos.

Havasi Zoltán bevezetője afféle alibi program volt. Kijelentő mondatai közhely-ként hangzottak, a kényesebb témákat mintegy kérdőjellel látta el. Hiszen ő is tudta, hogy a Tiszatáj arculata Ilia Mihály és Kovács Sándor Iván keze nyomán nagyjából már kialakult. A sok kérdőjel csak arra volt jó, hogy a program esetleges számonkérésekor a felelősséget el tudja hárítani.

A munkamegosztás szerint Ilia Mihály a vers, Vörös László a próza, Kovács Sán-dor Iván a kritikai rovatot vezette, Mocsár Gábor pedig a Hazai tükörért volt felelős.

Annus József 1940) emlékei szerint azonban mindössze egyetlen alkalommal hozott a rovatba kéziratot.

Két meghatározó egyéniség vitte a hátán a folyóiratot. A kritikai rovat vezetője, Kovács Sándor Iván, aki - utólag látszik igazán - irodalomtörténész elhivatottsággal, hallatlan ambíció-val, ezt példásan alátámasztó óriási munkabírással, nem kockáztatva a követhető irányvonalat, töretlenül szervezte és „etette" rovatát kevéssé vitatható írásokkal; országosan is jelentős

szín-35 Havasi i. m. 4.

36 Uo.

vonalat produkált. A versrovat vezetője, Ilia Mihály pedig teljesítette fokozatosan mindazt, amit programunk vállalt, amit ő korábban már megalapozott: ifjú költők felkarolását, országosan je-lentős szerzők, alkotók szerepeltetését, a határon túli magyar irodalom egyre táguló körének beemelését a folyóirat hasábjaira, meglehetősen erős népi-nemzeti elkötelezettséggel.37

A folyóiratnak a magyar kisebbséggel foglalkozó vonulata nem keltett egyértel-mű elégedettséget a kultúra pártirányítóiban. Ennek a dolog természete szerint nem-csak kül-, hanem belpolitikai jelentősége is volt. Külpolitikailag kellemetlen helyzetet teremthetett, konfliktusokra vezethetett a szomszédos „testvéri szocialista" országok-kal. Belpolitikai hatása azonban még rosszabb volt, hiszen megtörte az internaciona-lista eszmevilágot, és tudatosította a magyarság fogalmát. Még úgy is, hogy Kósa László alapos cikkben tudósított³⁸ az újvidéki egyetem magyar tanszékének hungarológiai (magyarságtudományi) kutatásairól. A hungarológia fogalma egyszerre a népi írók és követőik felé fordította a szerkesztőség figyelmét is. Ez szükségszerű volt, mert a nem-zetfogalomra a (szülő)földhöz ragaszkodó parasztság legérzékenyebb, a munkásság kö-rében hódító szociáldemokrata és kommunista ideológia internacionalizmusával szem-ben, és ellentétben az értelmiség jobbára Nyugatra irányuló figyelmével. Ebbe a gon-dolkodásmódba illik az 1971 júliusában megjelentetett néprajzi szám, melyben az ösz-szeállítás címét érzem hangsúlyozottnak: Szülőföldünk kincseiből. Ilia Mihály vállalt

„tápaisága" sugárzik, a paraszti önéletírásokat bevezető soraiból: „Mindannyian az előt-tük járó nemzedékek, apáik, nagyszüleik visszaemlékezéseiből és fiatal éveikből veszik a nyersanyagot, arról a parasztéletről írnak, amely javarészt már a múlté, hiszen az utóbbi évtizedek erősen átgyúrták, átformálták minden sejtjét, rétegét. Ez a közvetlen élmény írásaik tudományos és erkölcsi [kiemelés - Gy.Gy.] fedezete. [...] Szülőföldünk rejtett kincseiből adjuk ezt az összeállítást, önmagunk számára is figyelmeztetőnek:

a tiszta forrás kiapadhatatlan."

Nem véletlen tehát a Tiszatáj akkori számaiban Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Bibó Lajos, majd Kormos István, Nagy László, Váci Mihály, Kiss Bene-dek, Kovács István, Utassy József nevének fölbukkanása. Először többnyire ismerteté-sekben, tanulmányokban, később saját művekben is. Velük kapcsolatban viszont a párt ideológusainak tudatában reflexként bukkant föl „a harmadik út" rémképe. Király Ist-ván - most nem közvetlenül a népi írók ellen hadakozva - tanulmányában40 Babits Mihály Május 23. Rákospalotán és Ady Endre Rengj csak, föld című versét vetette össze, mint a „vérvörös csütörtökre" adott kétféle költői választ. Egyben Babits „kívülállását"

bizonyítva fejtette ki ismételten a „harmadik út" lehetetlenségét és kártékonyságát.

A kisebbségben élő magyarság másik jellegzetessége, hogy nemzeti tudata veszély-ben van, s lélekszáma fogy. Mirnics Károly Demográfiai jellegzetességek a jugoszláviai magyar nemzetiség életében (Híd 1970. január) című dolgozatában riasztó és pontos ké-pet festett e tünetekről. Ilia Mihály nem volt rest ennek ismertetését beemelni (70/5.) a Tiszatájba is. E megállapításoknak az lett a következménye, hogy megindult az ér-deklődés a határon belül élő magyarság veszélyeztetettsége iránt is. Kováts Zoltán fő-iskolai adjunktus ugyanebben és a következő számban megjelent Sorskérdésünk - a né-pesedés című tanulmánya a hatalom dühödt tagadását hívta ki. Képesek voltak arra is,

38 Kósa László: Új tudomány a Vajdaságban = T 1971/9:838-841.

[Ilia Mihály]: Szülőföldünk kincseiből = T 1971/7:579-580.

40 Király István: Két vers - kétfajta értelmiségi magatartás = T 1971/6:483-493.

5. TÁGULÓ SZEMHATÁR, 1965-1975 9 7