A közvélemény nyomása

A Tiszatáj régi szerkesztőségével történt jogtalanság azonban nem merült fele-désbe, sőt a rendszerváltozás előkészítésének időszakában újra és újra napirendre ke-rült. Ablonczy László a Jurta Színházban 1988 májusában a Magyar Demokrata Fórum második nagygyűlésén hivatkozott a túlkapásra, amikor a magyarságnak a román poli-tikai életben megjelenő képét elemezte:

A Tiszatáj másfél évtizedét gondoljuk csak át. Mindannyian tudjuk Ilia Mihály sorsát.

Balogh Edgár cikkét a nyomdából egyenesen Budapestre, a Jászai Mari térre juttatták szolgálatos emberek. A méltatlanság nyomán Ilia Mihály távozott. A Tiszatáj következő főszerkesztőjét és munkatársait eltávolították, mert rendíthetetlenül Kelet-Közép-Európa és a magyarság ügyét szolgálták. Olykor tévedtek is. De hát ki nem téved; Aczél György és Kádár János is tévedett, nem egyszer. Úgy vélem: a Tiszatáj sorsa már a Láncránjan-ügy nyomán megpecsételődött. Vö-rös Lászlótól a helybeli hatalom már el is búcsúzott, de Illyés Gyula tekintélye akkor mégis megvédte a lapot és az ügyet. A hivatal kétszeresen is megsértődött, mert a központilag megren-delt, halogatott s nagynehezen kiizzadott választ, Száraz Györgyét a Tiszatáj véleménye meg-előzte. A felsőbb döntést módosítani kellett. A szanálást így elhalasztották. Illyés halálára vártak.

S hogy Nagy Gáspár verse mennyire ürügyül szolgált, adalékként annyit ehhez, hogy fél évvel korábban, 1985 decemberében a folyóirat hivatalos értékelésekor Rátki András, akkor az iroda-lom fő hivatalnoka, most a zeneéletet irányítja (de jó, hogy ily univerzális urak országlanak) el-marasztalta a lapot, egyebek között azért, mert az Advent a Hargitán című Sütő-drámát közölte.

Tavasszal Annus Józseftől minden indoklás nélkül, tehát törvénytelenül, esedékes nyereségét megvonták. (Megjegyzem, az engedély nélkül szerkesztett lapok vezetőire se vetett ki a rendőr-ség oly mértékű büntetést.) S aztán következett ama bizonyos júniusi szám. Mindennapos vásár-lóként tűnődöm: ha politikailag üy elítélendő volt Nagy Gáspár verse, ugyan az ország sok pont-ján júliusban is miért árulták? Ha annyira bőszítő politikai felhangja lett volna, azonnal begyűj-tik és zúzdába küldik. Mint ahogy nem egyszer más kiadványokkal is megtörtént."

Szegeden és Csongrád megyében is hallatszott ellenzéki hang, a jogtalanság miatti méltatlankodás. 1988-ban megtörténtek az előkészületek az MSZMP Csongrád megyei pártértekezletének megrendezésére, de a megyében sokasodó botrányok miatt a me-gyei pártbizottság úgy látta jónak, ha megtartásától eláll. Később az alulról jövő nyo-más miatt mégiscsak kénytelen volt összehívni a megye pártszervezeteinek 400 küldöt-tét. Az 1988. december 10-11-i értekezlet előtt a pártbizottságnak már súlyos főfájást okozott a levél, amelyben a város és a megye (sőt azon túli) értelmiségének 54 képvise-lője fordult a pártértekezlethez:

Alulírottak azzal a javaslattal fordulunk a pártértekezlethez, hogy vizsgálja fölül a Tiszatáj folyóiratról 1986-ban hozott döntéseket, támogassa a Tiszatáj régi szerkesztőinek rehabilitálását és a szerkesztésbe való visszahelyezését.

Közismert, hogy a Tiszatáj korábbi szerkesztői ellen majd húsz évig a nacionalizmus vádjá-val megalapozatlan támadások folytak, és nem egy helyi, megyei határozatban ezt a vádat le is ír-ták. Valójában a Tiszatáj a környező országok magyarságának s az ottani nem magyar irodalom-nak egyaránt szószólója és fóruma volt, s ezzel éppenséggel internacionalista szerepet játszott:

a népek közti barátságot szolgálta cseh, szlovák, román, szerb, finn, lengyel összeállításaival.

Ismeretes, hogy 1986-ban egy mondvacsinált üggyel teljesen jogtalanul, az érvényben levő sajtótörvényeket is megszegve leváltották a Tiszatáj szerkesztőit. A szerkesztők által „elkövetett

1 Ablonczy László fölszólalása. Bp. 1988. május, gépirat, 8-9. - Másolata Vörös László tulajdo-nában.

bűn", amint később kiderült, nem volt bűn, és az érte járó büntetés egész szellemi életünk igaz-ságérzetét mélyen sértette; ám hiába volt minden tiltakozás. A szerkesztők megalázó leváltása megtörtént, s ennek nyomán fájó űr támadt a magyar szellemi életben. Az egyetemes magyarság elvesztette azt a fórumát, amelyben hazai és külföldi magyar egyszerre szólhatott; a régió és kü-lönösen a város elvesztett egy nagy kulturális rangú, eleven sugárzású orgánumot.

A Tiszatáj szerepét egyetlen ma működő folyóirat sem képes betölteni, legkevésbé az írók által kiközösített, a korábbival csak névben azonos szegedi folyóirat!

Az 1986 óta kibontakozott reformfolyamat, a nyíltság és megújítás szelleme egészen más megvilágításban láttatja a Tiszatáj-ügyet. Nem tagadható, hogy mind a hazai irodalmi, szellemi fejlődés, mind pedig a külföldi magyarság sorsában bekövetkezett változások a Tiszatáj törekvé-seit igazolták. Nyilvánvaló, hogy a magyarság sorskérdétörekvé-seit fölvállaló Tiszatájra a magyar szel-lemi életnek égetően nagy szüksége van napjainkban.

Úgy véljük, hogy az a kultúrpolitikai intézkedés, amellyel a Tiszatáj szerkesztőit - Vörös Lászlót, Annus Józsefet, Olasz Sándort - leváltotta, a reform elleni támadás egyik látványos meg-jelenési formája volt, s így méltányos a kérésünk: a szerkesztőket rehabilitálni kell, vissza kell he-lyezni őket tisztségükbe, egyszersmind bírálatban kell részesülniük azoknak, akik ebben az ügy-ben rendkívüli negatív szerepet játszottak.

Följegyzésünket a pártértekezlet, illetve az általa megválasztott új megyei pártvezetés elé terjesztjük, és kérjük: támogassák, továbbá az országos fórumokon is ismertessék a benne foglal-takat.

1988. október 6.

Az aláírók:

Grezsa Ferenc (tanszékvezető egyetemi tanár, főszerkesztő, Hódmezővásárhely); Ötvös Péter (egyetemi docens, Szeged); Simái Mihály (író, szerkesztő, Szeged); Baka István (író, szer-kesztő, Szeged); Ilia Mihály (egyetemi docens, az írószövetség elnökségének tagja, Szeged);

Raffay Ernő (egyetemi adjunktus, Szeged); Csala Károly (grafikusművész, Szeged); Tildy Katalin (grafikusművész, Szeged); Széles Klára (irodalomtörténész, Budapest); Zentai Mária (egyetemi ad-junktus, Szeged); Cserjés Katalin (egyetemi adad-junktus, Hódmezővásárhely); Dombi József (tudományos munkatárs, MTA, Szeged); Árpás Károly (gimnáziumi tanár, Szeged); Fejér Csaba (festőművész, Hódmezővásárhely); Szoboszlay Zsolt, (a Juss felelős szerkesztője, Hódmező-vásárhely); Földesi Ferenc (gimnáziumi igazgató, HódmezőHódmező-vásárhely); Baricz Zsolt (gimnáziumi tanár, Szeged); Cseuz Imre (főorvos, Hódmezővásárhely); Vas István (főorvos, Hódmezővásár-hely); Fodor József (festőművész, HódmezővásárHódmezővásár-hely); Kovács Imre (főiskolai tanársegéd, Hód-mezővásárhely); Imre Mihály (egyetemi adjunktus, HódHód-mezővásárhely); Imréné Barta Edit (gim-náziumi tanár, Hódmezővásárhely); Krékits József (főiskolai tanár, Hódmezővásárhely); Grezsa Ferenc Dezső (pszichiáter, Szeged); Mózsa Szabolcsné (biológus, Budapest); Mózsa Szabolcs (tudományos főmunkatárs, Budapest); Szalay Ferenc (festőművész, Hódmezővásárhely); Almási István (könyvtárigazgató, Hódmezővásárhely); Bíró Zoltán (főiskolai docens, Szeged); Ordasi Péter (főiskolai adjunktus, Szeged); Bárdi Sándor (főiskolai docens/Szeged); Kováts Zoltán (főiskolai docens, Szeged); Trogmayer Ottó (régész, Szeged); Szűcs Árpád (festőművész, Szeged);

Szigeti Lajos Sándor (egyetemi docens, Szeged); Odorics Ferenc (egyetemi tanársegéd, Szeged);

Fűzi László (szerkesztő, Kecskemét); Kovács István (tanár, Budapest); Görömbei András (egye-temi docens, Debrecen); Zalán Tibor (író, Budapest); Dobozi Eszter (író, Kecskemét); Balog Jó-zsef (újságíró, Szeged); Szörényi László (egyetemi docens, Szeged); Gregor JóJó-zsef (operaénekes, Szeged); Gregorné Takács Mária (orvos, Szeged); Dobcsányi Ferenc (főiskolai docens, Szeged);

Babecz György (mérnök, Szeged); Pataki Ferenc (festőművész, Szeged); Pölös Endre (grafikus-művész, Szeged); Hajdú Géza (könyvtáros, Szeged); Fejér Dénes (a JATE Kiadó főszerkesztője, Szeged); Pálfi Gábor (egyetemi tanár, Szeged); Király Zoltán (szerkesztő-riporter, országgyűlési képviselő, Szeged).

2 Tiszatáj-tiszta táj? A levél. Az aláírók = DM 1989. jan. 19.

9 . A REHABILITÁCIÓ, 1 9 8 8 - 1 9 8 9 1 7 1

Á megyei pártbizottság nem mervén határózni, fölküldte a levelet a Politikai Bi-zottságnak. Ez visszadobta a labdát:

Szabó Sándor elvtárs Szigorúan bizalmas!

Az MSZMP PB 1988. november 15-i ülésén a Tiszatáj című folyóirattal kapcsolatos állás-pontra hozott határozata:

A Politikai Bizottság tudomásul veszi a tájékoztatást arról, hogy a Csongrád Megyei Párt-bizottság első titkára 55 aláírással levelet kapott a Tiszatáj című folyóirat ügyében. A levélírók kérték, hogy levelüket ismertessék a Csongrád megyei pártértekezlet résztvevőivel.

A Politikai Bizottság meghaladottnak tekinti azt a gyakorlatot, hogy állami szervek mű-ködésének konkrét ügyeiben - ez esetben egy folyóirat megjelenésének szüneteltetésével, szer-kesztőbizottságának alakulásával - foglalkozzék.

A Politikai Bizottság változatlanul fenntartja, hogy politikai hibák elkövetése esetén - ilyennek volt tekinthető a Tiszatáj című irodalmi folyóirat 1986. évi 6. számában ellenséges tartalmú vers közlése - indokolt párttagokkal kapcsolatban pártvizsgálat vagy pártfegyelmi eljárás lefolytatása.

A Politikai Bizottság abból indul ki, hogy a Tiszatáj folyóirattal kapcsolatos ügyekben a Csongrád Megyei Pártbizottság, illetve a Csongrád Megyei Tanács illetékes.

Á határozatot kapja: Berecz János, Pál Lénárd, Radics Katalin és Szabó Sándor elvtárs.

Végrehajtás után megsemmisítendő!

Figyelemre méltó a Politikai Bizottság fogalmazása: még mindig ellenséges tar-talmúvers közléséről, s nem esetleg „ellenséges tartalmúnak vélt versről" beszélt.

így Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára a párt-értekezleten kénytelen volt kitérni a jelentéshez fűzött szóbeli kiegészítőjében a levél-ben fölemlegetett ügyre:

Gondok merültek fel a Tiszatáj című folyóirat körül 1986-ban. Az akkori központi politikai döntés a lap működésének felfüggesztése, a szerkesztőség munkáját érintő pártvizsgálat -politikai türelmetlenséget tükrözött. Az intézkedés a hazai írótársadalom és a humán értelmiség körében ellenérzéseket, heves ellenvéleményeket váltott ki, és szövetségünket az értelmiség e ré-tegével máig hatóan rombolta. Az új szerkesztőség nehéz helyzetben kezdte meg munkáját. El-ismerés [jár] azért, ahogyan a lapot az adott körülmények között sikerült talpraállítania. A Tisza-táj korábbi tartalmi törekvéseinek értékeit a megyei párt-végrehajtóbizottság helyesnek tartotta, ezért akkori határozatában e koncepció továbbvitelét is ösztönözte, miközben javasolta társa-dalompolitikai jellegének erősítését.

A közelmúltban 53 személy aláírásával levelet juttattak el hozzánk értelmiségiek, művé-szek azt kérve, hogy rehabilitáljuk a Tiszatáj régi szerkesztőgárdáját. A Politikai Bizottság no-vember 15-i ülésén kérésünkre foglalkozott e témával, s kifejezésre juttatta, hogy a korábbi in-tézkedést túlhaladottnak tartja. A jövőben ilyen kérdésekben nem kíván állást foglalni, ezek a lapgazda, illetőleg a megyei pártbizottság hatáskörébe tartoznak. A magunk részéről javasoljuk, hogy a lapgazda keresse az új és a régi szerkesztőbizottság, valamint a régi szerkesztőbizottsággal szimpatizáló értelmiségi körök közötti együttműködés korrekt lehetőségeit.

Ma már egyértelmű, hogy megnyugtatóan elrendezetté nem nyilváníthatjuk a Tiszatáj-ügyet. Mint ahogy nem konzerválhatjuk azt a helyzetet sem, hogy emiatt megszakadt a pár-beszéd a megyei párt illetve megyei tanács és a helyi írótársadalom között; másfelől azt a helyze-tet hogy a Tiszatájnak, mint rangos vidéki irodalmi folyóiratnak, minden kapcsolata megszakad-jon az itt élő irodalmi alkotógárdával.

Le kell vonnunk a tanulságot; keresnünk kell a közmegegyezést a Tiszatáj ügyben is.'

3 A hivatalos megnyilatkozások hol 53, hol 55 aláíróról szólnak. Valójában - a közölt névsor szerint - 54-en írták alá a levelet.

Olasz i. m. 5.

Két napon át tanácskozott a Csongrád megyei pártértekezlet. Szabó Sándor szóbeli kiegészí-tője = CSMH 1988. dec. 12.

Az országos érdeklődésre tekintettel a Magyar Nemzet már december 16-án inter-jút közölt Sebe Jánossal, a Csongrád megyei pártbizottság ideológiai titkárával. (Ez volt az a cikk, amelyre Borvendég Béla lemondásakor hivatkozott.) Ebben Sebe János kijelentette: „a tanácsot arra ösztönözzük: találjon olyan megoldást, ami egyrészt lehe-tővé teszi a régi gárda visszatérését a lap hasábjaira, ugyanakkor biztosított legyen az újak részvétele is. Természetesen javasoljuk a pártfegyelmi büntetések eltörlését. A szer-kesztőség egyik volt tagjánál ez már megtörtént. Csakis ilyen alapon tartjuk megnyug-tatónak a Tiszatáj-ügy rendezését. Remélhetőleg ezek az erőfeszítések sikerrel járnak."6

Ez az elképzelés eleve halálra volt ítélve. Ahogyan Grezsa Ferenc írta: „Tűz és jég nem békíthető össze, a gondolkodásbeli antinómia nem oldható fel. Éles határt von ugyanis a két orgánum közé az értékrend különbözése; egyfelől az igazi Tiszatáj szi-gorú mértéke és nagyvonalú koncepciója, másfelől viszont az árnyék-Tiszatáj irodalmi igénytelensége és önképzőköri jéllegtelensége. [...] Még nagyobb az etikai hullámhossz távolsága. A régi gárda magatartását szabályozó eszme az elvi alapú szolidaritás volt, az újé pedig a pragmatizmus, mely nincs tekintettel oly parancsokra, mint amilyen a hű-ség vagy a távlat igénye. [...] De a méltányosság is a paritáselv ellen szól: egy koncep-ciós per áldozatait és haszonélvezőit nem lehet egymás mellé állítani s egyazon mérce szerint megítélni."⁷ E gondolatmenetben meglehetős túlzás is volt: az új szerkesztőség aligha volt tekinthető a koncepciós per „haszonélvezőjének", s az „árnyék-Tiszatáj" sem volt „önképzőköri jellegtelenségű".

A megoldás mindenkit érdekelt, ezért a Délmagyarország vitát határozott el:

Irodalmon kívüli szempontból, azaz adminisztratív döntést követően távolították el a Tisza-táj éléről 1986-ban Vörös Lászlót, Annus Józsefet és Olasz Sándort. Ezt a megállapítást ma már aligha vitathatja bárki, ám minden más állítással szemben fölhozható csaknem azonos súlyú ellen-érv - hála egy hibás politikai döntésnek, melyet esetünkben nagy valószínűséggel csak újabb hibákkal lehet helyrehozni.

Miről van szó? Ha a folyóirat régi szerkesztőit rehabilitálják, akkor annak észszerű követ-kezménye, hogy egyrészt megbírálják a régi döntéshozókat, másrészt elküldik a laptól azokat, akik ma a megrendelt és beérkező kéziratokat gondozzák. Ma már kimondható, hogy az admi-nisztratív döntést végrehajtók, az egykori felmondók nem azonosak a döntéshozókkal, ugyan-akkor ez nem ment föl a végrehajtói felelősség alól.

Az is világos, hogy az új szerkesztőség tagjai a régiek szemében bűnbe estek, ám októberre jósolt elküldésükkel - bizonyos helyeken - maguk is mártírrá válhatnak. A régi, rossz kultúr-politikai gyakorlat következtében ma nincs jó megoldás, hiszen a régiek rehabilitálása és az új helyzetben megkötendő kompromisszum - mind politikai, mind erkölcsi szempontból - kizár-ják egymást.

Lapunk kísérletet tett arra, hogy megszólaltassa azt a néhány személyt, akit az ügyben ér-dekeltnek ítélt. Mivel a Délmagyarország a kérdéseire nem kapott értékelhető választ - bélátva, hogy felemás helyzetben minden első megszólalás ingerültséget válthat ki -, most vitát kezdemé-nyez, azt is hangsúlyozva, hogy a rossz döntést nem a Délmagyarország hozta, és a későbbiekben sem számít döntéshozói pozíciókra.

Az első vitacikk ugyané számban Anderle Ádám írása volt. Megvédte az „új" Ti-szatáj szerkesztőségét és munkatársait.9 Raffay Ernő a nemzeti tudat felől közelítette meg a kérdést.¹⁰ Tráser László a lap jelentőségét méltatta, és a felelősség kérdését

bon-6 Halász Miklós: Rehabilitálják a Tiszatáj régi szerkesztőit? = Magyar Nemzet, 1988. dec. 16.

Grezsa i. m. 7.

Tiszatáj-tiszta táj? = DM 1989. jan. 16.

Tiszatáj-tiszta táj? Anderle Ádám: Rehabüitáció - új sebekkel? = DM 1989. jan. 16.

Tiszatáj-tiszta táj? Raffay Ernő: Látkép, politikai háttérrel = DM 1989. jan. 23.

9 . A REHABILITÁCIÓ, 1 9 8 8 - 1 9 8 9 173 colgatta.¹¹ Fejér Ádám a két lap mellett állott ki: maradjon meg az „új" és éledjen újjá a „régi"!12 Kaposi Márton cikkének csattanója „szerkesztettem - és ebbe más is belehalt már".13 A régi reflexek és a jelenkor viszonyát bogozgatta Darvas Anna, s csak Ilia Mi-hály főszerkesztői kinevezésében látott megnyugtató megoldást.14 Simái Mihály kulcs-szava az igazságtevés, és ennek jegyében elemezte Kaposi Márton előbbi cikkének állí-tásait.¹⁵

Kaposi Márton még 1989. január közepén cikket írt Botrányos helyzetbe kerül ismét a Tiszatáj? címmel. Ebben Sebe János ideológiai titkárt bírálta nyilatkozatáért, és a régi szerkesztőség visszahelyezését közösségi érdekként föltüntetett individualista indítékú törekvésnek minősítette. Sértődötten védte saját lapját, és „a bojkott és a meg-félemlítés formájában alkalmazott szellemi aláaknázás után most a hatékonyabbnak vélt politikai buldózerek" bevetésétől tartott.¹⁶ írása január 20-án érkezett meg a Ma-gyar Nemzet szerkesztőségébe. Hangja miatt úgy döntöttek, hogy hallgattassák meg a másik fél is: Kaposi Márton tudtával és beleegyezésével megkérték Grezsa Ferencet véleményének kifejtésére. Grezsa cikkét megmutatták Kaposinak, mire ő visszavonta saját írását, azzal, hogy megírása óta változott a helyzet. A Tiszatáj márciusi számában mégis változatlanul közzétette. Ezért publikálta azután a Magyar Nemzet Grezsa Fe-renc válaszcikkét. Ebben Kaposi vádjaival szemben leszögezte, hogy „a Tiszatáj betil-tása, majd a hatalom igényei szerint való újraszervezése nem helyi ügy: az egyetemes magyar irodalmat érte sérelem, nem csupán egyes szerkesztőket, írókat és olvasókat -s jóvátétele ennélfogva nemzeti érdek".

Közben, január 20-án Sebe János sajtótájékoztatójának legfontosabb témája a Tisza-táj-ügy volt. Ám új mozzanatok nem kerültek elő; erősen érződött a megyei ideológiai titkár bizonytalansága.¹⁸ A január 23-án először összeült új összetételű megyei párt-bizottság sem foglalkozott érdemben a kérdéssel. Vastagh Pál, az új első titkár is csak annyit mondott a Tiszatáj-ügyről, hogy „az nem Szegeden kezdődött. A Politikai Bi-zottság is elismerte korábbi határozatai túlhaladott voltát. Amit a megyei párttestü-letek saját hatáskörükben megtehetnek, azt meg kell tenniük. A politikai döntés után a lapfenntartó szervek dolgozzák ki a megoldás konkrét módját." A lehetséges meg-oldás keresésére ült össze a megyei pártbizottság oktatási és művelődésügyi bizottsága február 15-én. „Az a javaslat is fölmerült, miszerint az egyik hónapban a régi, a másik hónapban a jelenlegi szerkesztőgárda »jegyezné« a Tiszatájat..." - tudósított a vitacikk-sorozat befejező közleményében Sulyok Erzsébet, és a továbbiakban a bizottságnak a helyzet rendezésére tett javaslatát ismertette.²⁰ Ebben a bizottság megállapította, hogy a Tiszatáj kezdeményezéseit igazolta az idő; elismerte a helyi pártvezetés felelősségét

11 Tiszatáj-tiszta táj? Tráser László: Rázós örökség = DM 1989. jan. 27.

Tiszatáj-tiszta táj? Fejér Ádám: Legyen két folyóirat = DM 1989. febr. 1.

Tiszatáj-tiszta táj? Kaposi Márton: Miért kell eltávolítani minden Tiszatáj-főszerkesztőt? = DM 1989. febr. 10.

Tiszatáj-tiszta táj? Darvas Anna: 1986 novemberének utolsó hétvégéje... = DM 1989. febr. 11.

Tiszatáj-tiszta táj? Simái Mihály: Az egyenlőségjel abszurditása = DM 1989. febr. 13.

Kaposi Márton: Botrányos helyzetbe kerül ismét a Tiszatáj? (110.) = T 1989/3:108-112.

Grezsa Ferenc: Restauráció vagy rehabilitáció? = Magyar Nemzet, 1989. ápr. 1.

Nyüvános ülést tart a megyei pártbizottság. A Tiszatáj-ügy hátteréről = DM 1989. jan. 21.

Modellváltás idejét éljük. A megyei pártbizottság ülése. Megválasztották az új végrehajtó bi-zottságot. Tájékoztató a megyei pártértekezlet óta eltelt időszak politikai eseményeiről = DM 1989. jan. 24.

Tiszatáj-tiszta táj? [Sulyok Erzsébet] S. E.: Az egyik „pártálláspont" = DM 1989. febr. 16.

a történtek miatt, és szükségesnek tartotta a régi szerkesztők visszahelyezését korábbi beosztásukba. A Csongrád megyei párt vb február 16-i ülésén majdnem szó szerint el-fogadta az oktatási és művelődésügyi bizottság javaslatait.²¹ Nem vállalta viszont a régi szerkesztők munkajogi státusának visszaállítását. Ehelyett úgy határozott, hogy „dönt a politikai rehabilitáció kérdésében, azt azonban már a lapgazda, a megyei tanács ha-táskörébe utalja, hogy kiket bíz meg a Tiszatáj további szerkesztésével".22 A Csongrád megyei pártbizottság február 27-i ülésén fogadta el a végrehajtó bizottság előterjeszté-sét.23 „Kimondta, hogy az 1986 óta eltelt idő igazolta a Tiszatáj akkori szerkesztőségé-nek törekvéseit, a többi között abban is, hogy a folyóirat már akkor reális képet igye-kezett adni olvasóinak az erdélyi magyarság helyzetéről. [...] A testület egyidejűleg ha-tályon kívül helyezte a Tiszatájra vonatkozó 1986-os határozatokat."24

A Szegedi Egyetem című lap négy véleményt akart a Tiszatájról szóló cikkében ütköztetni. Sebe János a párt felől, Kaposi Márton a szerkesztőségből, Lengyel András pedig ekkor már kívülről mondta el gondolatait. A régi szerkesztőség tagjai, tekintettel a bizonytalan helyzetre, nem kívántak nyilatkozni. Sebe János lényegében a már is-mert tényeket ismételte meg, s végül hozzátette: „A párt nem igyekszik ezentúl konk-rét befolyásoló szerepre a kulturális életben." Kaposi Márton a két évre visszatekintve kifejtette, hogy részben a bojkottnak is köszönhetően „megváltozott a lap tematikai profilja: a társadalmi és politikai kérdések nagyobb súllyal voltak jelen. Ennek további oka, hogy a Szegeden élő írók köre szűk, s ezek sem mind írtak a lapba, így arra gon-doltunk, hogy a helyi körülményekhez alkalmazkodva a tudományos életre támaszko-dunk, mivel a megyének úgysincs helytörténeti vagy társadalomtudományi lapja. [...]

Ami az irodalmat illeti, ott is történt változás. A korábbi »realisztikusabb« helyett más törekvések között az avantgárd is szóhoz jutott. Ilyen irányban tájékozódtunk, és ha-zai fiataloktól kezdve, a határainkon túl élő szerzőkig sokan mellénk álltak. Lényegé-ben azok, akik az irodalmat tekintik elsődlegesnek. Ügy gondolom, ezzel a lap szemlé-lete korszerűsödött, európaibb lett." Lengyel András pedig a jövőre gondolt: „Alapve-tően meg kell újítani a lapot. Valamiképpen integrálni kellene a város szellemi életének értékeit, be kellene fogadnia a fiatalokat is, akik kényszerűségből, szemben álltak a »régi«

lappal (Harmadkor köre stb.) A »mindent vissza« elképzelés még sohasem volt jó, mert közben megváltoztak a körülmények, s megváltoztak benne az emberek is."25

In document Tiszatáj fél évszázada A (Pldal 172-177)