3.4 „A jobboldali elhajlás" ellen, 1955-1956
A Tiszatáj 1954. decemberi számának utolsó oldala fontos hírt közölt: „Az író-szövetség szegedi csoportja a napokban kapta meg a lapengedélyt az ország legrégibb folyóiratának, a Tiszatájnak kéthavi megjelentetésére. A következő szám tehát már ja-nuár második felében megjelenik. A folyóirat kéthavi megjelentetése pezsdülő irodalmi életet, kötött munkarendet biztosít az írócsoport számára, s az országos vonatkozású kulturális és irodalmi kérdésekre is sokkal frissebben fog reagálni a lap." Régi vágy vált valóra az évi hatszori megjelenéssel, most már csak meg kellett tölteni irodalmi, kritikai és tudományos anyaggal. Az évfolyamot végiglapozva azt látjuk, hogy a vers-rovat teljesítette a kívánalmakat. Farkas László, László Ibolya, Lődi Ferenc, Németh Ferenc, Petrovácz István és Simái Mihály költeményei uralják a versrovatot, de mellet-tük jut hely a fővárosi Mátyás Ferenc, a debreceni Tóth Endre és a szegedi Nagyfalusi Tibor első közléseinek is, műfordításoknak is. A próza már nehezebben birkózott a feladattal, Jiri Marék mellett Tömörkény Istvánt is segítségül kellett hívni. A Haladó hagyományaink rovatban jelent meg Mezősi Károly perdöntő Móra Ferenc szülőháza című írása, Geréb Györgynek Comenius Ámos János Orbis pictusíról, valamint Pósa Péternek József Attiláról szóló tanulmánya, hogy csak a nagyobb terjedelműeket em-lítsem, de jelentős Szelesi Zoltánnak Nyiiasy Sándorról és Károlyi Lajosról szóló dol-gozata is. A Tükör rovat földúsult, tartalmában kiteljesedett: tanulmányok, kritikák, ismertetések egyaránt helyet kaptak benne. S mindjárt az 1. számban e rovat keretei között jelent meg Vajtai István főiskolai docensnek A költészet varázsa című mind-össze hat lap terjedelmű tanulmánya. Ebben a költői átéltség jelentőségét, nélkülözhe-tetlen szerepét kívánta bizonyítani a vers létrejöttében, s az alkotási folyamat föltárásá-val kívánta megítélni a kész verset. Ez egyben a lírai sematizmus elítélését is jelentette, írását már 1954. november 15-én fölolvasta az írócsoportban A líra varázsa címmel' . Mégis nagy vihart támasztott - igaz, nem tüstént megjelenésekor, hanem kissé később.
*
A Tiszatáj némi „fáziskésésben" volt. Sajnos még alig érződött az „olvadás" kor-szaka, amikor a politika újabb nagy fordulatot vett. A Magyar Dolgozók Pártja Köz-ponti Vezetőségének 1955. március 2-4-i ülésén újra fölülkerekedett a Rákosi Mátyást támogató csoport, és kierőszakolta Nagy Imre miniszterelnök március 25-i lemondását.
A Központi Vezetőség ülése most azt állapította meg, hogy a párt korábbi határozatát
„eltorzították", s ez „jobboldali elhajláshoz" vezetett. A jobboldali elhajlás „vádja"
végigfutott az országon, s villámgyorsan megindult a boszorkányüldözés. Mindenütt a jobboldali elhajlás példáit keresték és tűzték pellengérre. Már a Tiszatáj áprilisi számá-ban megjelent Ertsey Péter kritikát és önkritikát egyként gyakorló, s ezáltal a felelős-séget elmosó Munkánk és feladataink a párthatározatok tükrében című cikke. Ebben az írócsoport munkájáról megállapította: „Eredményeink közben egyre szaporodtak a za-varos szemléletű elvtelen írások, s hogy ezek közül számos a folyóirat hasábjain is he-lyet kapott, ez a körülmény már az írók munkájával együtt a Tiszatáj szerkesztésének elvi bizonytalanságát is mutatta."40 Ertsey Péter három hibát említett. Egyik Farkas
37 T 1954/4:312.
38 T 1955/1:37-42.
39 Híreink = T 1954/4:312. - Vajtai István: Közelharc. Szeged, 1995. (Szegedi arcélek 5.) 50.
40 Ertsey Péter: Munkánk és feladataink a párthatározat tükrében (131.) = T 1955/2:131-134.
László Tendencia című versének közlése, mely valóban az „olvadás" jele volt, ahogy a költő ifjonti nyerseséggel az okoskodók arcába mondta véleményét:
Vádolja versem Senkisevszki:
Nem ordít benne a tendencia.
(Szép szó!) De mondja, hát az micsoda, Hogy olvasván, szemét mereszti S pukkad? Célját a vers elérte hát, S én nem kívánok több tendenciát.41
A másik hiba a Bónus István két verse42 nyomán kialakult vita a falu és a város el-lentétéről, mely „teljes szélességében tárta fel a narodnyik nézetek megelevenedését.
[...] s ez már nyílt szembehelyezkedés volt pártunk és kormányunk politikájával [...]41
A szerkesztés iróniája, hogy ugyanebben a 2. számban jelent meg Bónus István Az én gyermekkorom című költeménye, mely pontosan ugyanolyan szemléletű, mint az előző kettő, melyeknek nyomán a vita megindult.
A harmadik hiba A költészet varázsa című tanulmány közlése, hiszen ez - úgy-mond - „alapjaiban elhibázott, sőt egyes kitételeivel már a jobboldali tendencia körébe vágó irodalomelméleti jelenség, s amelynek megjelenését éppen az írócsoport gyenge vezetése és a szerkesztőbizottság kollektívájának a marxista-leninista világnézet talaján való ingadozása tette lehetővé". Végül ez a tanulmány lett az, amelyen elsősorban be lehetett mutatni a párthatározat szegedi végrehajtását, az írócsoport makulátlan pártos-ságát, és Vajtai István lett a jobboldali elhajlás szegedi bűnbakja.
Nyilvános vitát rendezett a vétkes dolgozatról a Magyar írók Szövetsége szegedi csoportja. Vajtai később keserűen emlékezett:
A külsőségek, a megrendezés, a felszólalók szerepének kiosztása pontosan jelezte, hogy - Vaj-dával kettesben - irodalmi vésztörvényszék elé kerültünk, és bűnösnek fogunk találtatni még ak-kor is, ha önkritikát gyaak-korolunk. Nem az igazság kiderítésről volt szó, hanem példa statuálásáról.
A legcsúnyább a dologban az volt, hogy egy nyilvánvalóan igazságtalan ítélkezést az igaz-ság mezébe akartak öltöztetni, mégpedig úgy, hogy értelmiségi „lázadókat" értelmiségi „hűsége-sekkel" ítéltettek el a megjelent (beszervezett, berendelt) nem értelmiségiek meggyőzésére. Mert ezek valóban csak azt gondolhatták, hogy a felszólaló egyetemi tanárok (ketten voltak) és más magasrangú, a hivataluknál, beosztásuknál fogva a kívülállók szemében feltétlenül hozzáértő értelmiségiek joggal ítélik el az eltévelyedett bűnös mesterkedését.45
Halász Előd vezetésével Szabolcsi Gábor, Osváth Béla, Nagy Sándor, Kiss Lajos, Baróti Dezső sorban bírálta Vajtai István cikkét. Egyedül Vajda László főiskolai tanár mert a tanulmány védelmére kelni. „Ladányi Benedek elvtárs, az MDP Szeged Városi Bizottságának első titkára elvi és politikai szempontból taglalta a vita eredményeit."46 A tanulmány híre az Irodalmi Újsághoz is eljutott. Hermann István - bár árnyal-tabb elemzéssel - szintén elvetette elveit.47 A Tiszatáj június-júliusi számában Kiss Lajos foglalta össze a nyilvános vitát.48
41 T 1955/1:34.
Bónus István: A puszta tanított. Beszélgetés = T 1954/4:242-243.
Ertsey i. m. 132.
44 Ertsey i.m. 131-132.
Vajtai i. m. 51.
46 Pósa Péter: Az irodalmi vitáról = DM 1955. ápr. 24. - Vö. Vajtai). m. 50-53.
47 Hermann István: Jegyzetek a „költészet varázsá"-ról = Irodalmi Újság, 1955. máj. 7.
48 Kiss Lajos: Egy tanulmány problémái = T 1955/3:191-194.
3. A Z ESZMEI EGYEDURALOM FELÉ, 1948-1956 53 A bírálatnak a kor szokása szerint egzisztenciális következményei is lettek. Erről így ír Vajtai István: „Hogy ezután a pártaktívának mondott törvénykezés után mi várt ránk, könnyű kitalálni. Vajda Lászlót - lévén ő a bűnösebb, úgyis mint párttag, úgyis mint tanszékvezető - az egyetemi könyvtárba helyezték át tudományos kutatómunka folytatására, engem pedig, noha még megtűrtek a tanszéken, csak mint könyvtárkeze-lőnek és módszertani ellenőrnek adtak munkalehetőséget. A főiskolával kapcsolatos gyakorló általános iskolában magyart tanító kollégákat kellett boldogítanom."49
A Tiszatáj szerkesztősége azonban mégis bírálatot kapott a Délmagyarországban.
A cikk a 2. szám ismertetésekor a márciusi párthatározat érvényesülését elsősorban a szerkesztőség munkájában vizsgálta. Megállapította: „A szerkesztőknek sokkal na-gyobb súlyt kellett volna helyezniük a márciusi párthatározatra. Megjelent ugyan egy cikk - Ertsey Péter alaposan kidolgozott, helytálló tanulmánya [...] -, de nem a benne mondottak jelentőségéhez rnéltó helyen és formában. Feltétlenül vezércikknek kellett volna tenni tanulmányát [...]50 A bírálatok következményeként megváltozott a szer-kesztőség is. Távozott a szerkesztői székből Somfai László, helyét Nagy Sándor fog-lalta el. De távozott a szerkesztőbizottságból Lődi Ferenc, Madácsy László, Nacsády József és Vajda László is, s helyükre Baróti Dezső és Ertsey Péter mellé csak Dér Endre került.
Az írócsoport június 16-i közgyűlésen tovább folytatta az önvizsgálatot. Nagy Sándor szerkesztő ismertette az elmúlt két esztendő eredményeit, és bírálta hibáit.
A sok hozzászóló között ott találjuk a történész Karácsonyi Bélát, a lap szürke eminen-ciását. A másik Székely Lajos volt. O főként sógora, Kiss Lajos révén befolyásolta az írócsoport és a Tiszatáj szerkesztőinek tevékenységét. A szerkesztőség ideológiai meg-támogatására az írócsoport kommunista pártcsoportot alakított. Titkárául Tóth Bélát választották.51
Ennyi öntisztító vita után nem csoda, ha a 4. szám kritikája már elismerte a sze-gedi írók eredményeit. „Az írócsoportban megsokszorozódtak és elmélyültek az elvi viták, a pártcsoport és a DISZ-szervezet megalakulása óta világosabbá vált az író-csoport tagjai előtt is, hogy hová és merre kell tartania az íróíró-csoport munkájának. [...]
Rég forgattuk ilyen örömmel a Tiszatáj új számát, mint most. Őszinte, bátor kezdemé-nyezéseket, hősi vállalkozásokat, biztató művészi eredményeket dajkált világra a most megjelent Tiszatáj."'"
De ezzel még nem állt helyre a kívánt ideológiai egyeduralom, ezért az MDP Központi Vezetősége újabb határozatot hozott.' Érre válaszul a kommunista író-csoport sietve nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélte a Budapesten tapasztalható jobboldali irodalmi jelenségeket, „a dekadens polgári irányzatok újjáélesztését, a hibák-ban való öncélú turkálás megnyilvánulásait", és a Magyar Dolgozók Pártjának a szegedi írócsoport töretlen párthűségét hangoztatta.14 Ebben a szellemben szólt az olvasókhoz
49 Vajtai i. m. 53.
50 Osváth Béla: A Tiszatáj új száma = DM 1955. jún. 12.
51 Híreink = T 1955/3:217.
52 Osváth Béla: A Tiszatáj a szocialista fejlődés útján. Megjegyzések a Tiszatáj legújabb számához
= Viharsarok, 1955. aug. 20.
53 A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata az irodalmi életben mutat-kozó jobboldali jelenségekről = T 1955/5-6:291-295.
Az írószövetség Szegedi Csoportja kommunista aktívájának nyilatkozata, a K. V.-nek az iro-dalmi életben mutatkozó jobboldali jelenségekről szóló határozatával kapcsolatban = T 1955/
5-6:295-296.
a Tiszatáj hasábjain először megjelenő Andrássy Lajos (*1928), a Falura induló elvtársa-inkhoz című versében.
1956 még ugyanebben a szellemben kezdődött. A kritika szerint a „februári szá-mot eleve azzal az igénnyel nyitja fel az olvasó, hogy megnézze: mit tettek a szegedi írók a novemberi párthatározat óta és a Szegeden is lezajlott írószövetségi viták után.
Lődi Ferenc költőnk ismét a legaktívabbnak bizonyult határozatainknak valóraváltásá-ban. A Századom, te hajnal című verse a XX. kongresszus számunkra is mérhetetlenül sokat jelentő gondolatait énekli meg becsülendő művészi formában. Ugyancsak Lődi elvtárs az az író, aki az irodalomban mutatkozó korábbi jobboldali elhajlással szemben tovább viszi a harcot, és a Munkás című kedves hangú versében új színnel, új erővel gazdagítja és támogatja a párt harcát irodalmi életünk helyes útra terelésében."'"
Ebből kiderült, hogy a Tiszatáj íróinak, költőinek fogalmuk sem volt a XX.
kongresszus igazi jelentőségéről. Ez csak később, tavasszal vált ismeretessé. A kongresz-szus ugyanis nem a szokásos sablon szerint zajlott. Hruscsov titkos beszéde föltárta Sztálin zsarnokságának bűneit. A mindenki által tudott, de kimondhatatlan tény ki-mondása a magyar társadalomra sem maradt hatástalan. Bár a Tiszatáj 1. száma közölte a Fenyvesi Istvánnak a kongresszust köszöntő cikkét, de a határozatok nyilvánosságra hozása után a lap már nem foglalkozott azokkal. A tétovázó hivatalos magyar véle-mény nem adott megfelelő eligazítást, s maga a tény annyira megdöbbentő volt, hogy önállóan reagálni rá nem volt mersze senkinek.
Ettől függetlenül Nagy Sándornak a fővárosba távozásával ismét megváltozott a szerkesztőség. Kiss Lajos, a Szegedi Egyetem eddigi szerkesztője vette át a felelős szer-kesztői posztot, Petrovácz István pedig először a szerkesztőhelyettesi, majd a követ-kező számtól a szerkesztői megbízatást kapta. A 2. számban jelent meg először Rákosy Gergely a Tiszatájban A kisasszony című elbeszélésével, a 3-ban pedig a Cirkuszt kö-zölte. Ugyancsak a júniusi számban jelent meg Jobbágy Károly Szomorú versek a szere-lemről című versciklusa is, és itt kapott először (pontosabban hosszú idő után újra) he-lyet Kárász József A sárkány című novellájával.
Július 18-21-én ülésezett az MDP Központi Vezetősége, és fölmentette első tit-kári tiszte alól a személyi kultusz legfőbb magyar képviselőjét, Rákosi Mátyást. Ugyan-ekkor az értelmiségi politikáról is határozatot hozott, mellyel megnyitotta a félelem-mentes vita lehetőségét. A szegedi írócsoport ugyanúgy lelkesedett, mint az 1955.
novemberi 9-12-i ülés határozatainak meghozatalakor.56
Július végén, a párthatározat ismeretében Ökrös László vitát indított a Dél-magyarországban a Tiszatájról. Cikkében rámutatott, hogy más vidéki folyóiratok színvonalban megelőzték a Tiszatájat. Ha kevés az értékes elbeszélés, akkor sem kell a gyönge írásokat megjelentetni a közlési arányokra hivatkozva. Ne majmolja a Csillag szerkezetét a szegedi lap! Nem megoldás a budapesti írók műveinek közlése sem. Le-gyen inkább az irodalmi mellett tudományos folyóirat, „amilyen volt, amikor indult, még 1947-ben. Kapjanak több helyet a lap hasábjain a társadalomtudományok. Ha pe-dig megváltozik a helyzet és pár év múlva lesz annyi széppróza író Szegeden, hogy el-látják a Tiszatáj hasábjait színvonalas elbeszélésekkel, novellákkal, ismét áttérhetünk
55 Tóth Béla: Megjegyzések a „Tiszatáj" új számához = DM 1956. márc. 21.
56 Petrovácz István: Az írók őszinte helyesléssel fogadták a Központi Vezetőség július 18-21-i ülésének határozatát = DM 1956. aug. 8.
3. A Z ESZMEI EGYEDURALOM FELÉ, 1948-1956 55 a mai szerkezetre".57 Végül egyszemélyi, felelős szerkesztőt javasolt a lap élére a nehéz-kes szernehéz-kesztőbizottság helyett.
Petrovácz István visszautasította Ökrös László javaslatait. Szerinte „Szeged nem becsüli meg irodalmát, íróit. Ez a Tiszatáj sekélyességének egyik legfőbb oka".58 Sas István vitacikke szerint korábban is volt alkotói szabadság, tehát nem ennek hiánya volt a sekélyes irodalom oka. Hiszen „sajnálatos események és szomorú tények egész sora igazolja, hogy mennyien visszaéltek íróink közül a kapott és meg nem érdemelt
»szabadság« lehetőségeivel". „Dolgozni kell!" - adta ki a jelszót.59
Gerő János szinte azonnali válaszában megdöbbenéssel vette tudomásul Sas István szektás gondolatait, s azt, hogy e cikket a Délmagyarország közölte, méghozzá az író-szövetség közgyűlésének előestéjén.60 Lődi Ferenc önkritikusan utasította el Sas István véleményét: „És hányan vagyunk magyar írók, szegediek is, akik később ébredtünk vakságunk tudatára, akik sokat szégyellünk abból, amit az elmúlt években leírtunk, mondtunk és cselekedtünk." A város alacsony színvonalú irodalmi életének okát abban látja, hogy „Szegedről elkívánkoztak eddig az írók, a költők és a kritikusok, mert a provincia áporodott, kicsinyességet árasztó levegője fullasztóbb a pokolnál is, s ahol a tekintélyek dörgő szava után egzisztenciális ügyekké is váltak az írói kezdeményezé-sek".61 Nagy Pál a júliusi határozatok érvényesülését siettette volna és az őszinte beszé-det hiányolta: „Lassan halad ugyanis néhány korrigálásra váró ügy felülvizsgálata, mint például az emlékezetes Vajda-Vajtai ügy. Gátolja-e az ilyen ügyek tisztázatlansága az irodalmi életben a bátor szókimondást?"62 Andrássy Lajos sommásan elutasította a Sas István cikkében foglalt szektás véleményt.63
Az augusztusi számban az enyhülés hozta önvizsgálat szellemében fogant Kónya Lajos Számvetés című verse, melyben keserűen ismerte be:
Azt hittem, minden jó úton halad s ha panaszok, álmatlan éjszakák zaklattak, megnyugtattam magamat s hittem, kivirágzik a száraz ág.64
1948 óta e számban jelent meg először Bálint Sándortól írás: Az építőművészeti klasszicizmus és romantika szegedi korszaka címmel. A Szovjetunió és a népi demokrati-kus országok kibékültek Jugoszláviával; ennek következményeként a 4. számban már megjelent 2-2 szerb elbeszélés és vers, valamint egy horvát költemény - igaz, hogy Milos Crnjanski nevét mind a tartalomjegyzékben, mind a vers fölött hibásan Crujanski-nak szedték. Fenákel Judit első novelláját is ez a szám közölte Szakítás címmel.
Ugyancsak itt jutott újra szóhoz az eddig az irodalmi élet perifériájára szorult Berezeli A. Károly három versével. Ennek ellenére a kritika nem volt megelégedve. „A szektás
57 Ökrös László: Mi legyen a Tiszatájjal? = DM 1956. júl. 28.
58 Petrovácz István: Mi legyen a Tiszatájjal? Hozzászólás a Délmagyarország cikkéhez = DM 1956. aug. 17.
59 Sas István: Az írástudók felelőssége. Hozzászólás a Tiszatáj-vitához = DM 1956. szept. 16.
60 Gerő János: A Tiszatáj vitához. Kísértetjárás «= DM 1956. szept. 21. - Első megjelenése: Sza-bad Ifjúság, 1956. szept. 20.
61 Lődi Ferenc: A Tiszatáj vitához. Szeged irodalmi életéről = DM 1956. szept. 26.
62 Nagy Pál: A Tiszatáj-vitához. Csak a szabad viták tükrében tisztulhat meg a szegedi irodalmi élet = DM 1956. szept. 30.
63 Andrássy Lajos: A Tiszatáj vitához. Az írástudók felelőssége = DM 1965? okt. 3.
64 Kónya Lajos: Számvetés = T 1956/4:204: - A vers keltezése: 1956. július 25.
szellem még posztumusz hatását kell feltételezni, a múlt nyomasztó légkörét, mely múltbeli erejével kivetődik a jelen irodalmi életére és nem engedi, hogy az írók merjék megírni, amit éreznek, a szerkesztő merje közölni, amit helyesnek lát."65 Ezért Kerényi György igazán vonalas Adalékok a Horthy-fasizmus kulturális politikájához Szegeden, 1919-1929. című cikkét is bírálta, bár nyakatekert érveléssel, erős képzavarral. „A ha-ladó hagyományok felhasználásánál azonban vigyázni kell, hogy ne essünk a múlt vul-garizáló, az előregyártott elvekhez erőszakolt helyi viszonyokat kereső dogmatikus szemlélet ingoványába [...], mert ez hamis történelemszemlélethez, tudománytalan-sághoz vezet."66
Az októberi szám Petrovácz Istvánt jelöli meg felelős szerkesztőnek, de ezt a számot valójában az írócsoport titkára helyett a szerkesztőbizottságban szereplő Péter László állította össze. Elén az igazságtalan méltánytalanságot elszenvedett Vajtai István cikke áll: Lírai költészetünk néhány időszerű kérdése. A dolgozatban ugyanazt boncol-gatja tovább, amit A költészet varázsában elkezdett, de most már kifejezetten a jelenkori költészetre vonatkoztatva. Fejér Dénes Új légkörben című cikkében fölszabadultan rea-gál a politikai nyitásra, fölemlegetve a Vajda László-Vajtai István-ügy inkvizíciós eljárá-sát. Péter László a február 18-án elhunyt Sz. Szigethy Vilmosról, a város főlevéltáro-sáról, a kitűnő újságíróról és íróról írott nekrológjában is utalt az elmúlt viszonyokra:
„Hogy csak most búcsúztatjuk el e hasábokon, annak is a dogmatizmus, a »túlértéke-léstől« való görcsös félelem volt az oka."67 Szabolcsi Gábor Igazságot! című versében tett vallomást: „Ha sokan vétkeztek, hát én is / Részes voltam sok ferde bűnben".68
Ebben a megújuló légkörben először kapott helyet a lapban az idősek közé szá-mító Csurka Péter János öcsém, Cseres Tibor Justh Zsigmond szerelme és a bölcsészhall-gató Bárdos Pál Kőművesek című elbeszélésével, valamint Ladányi Mihály Szelíd harag-vást című költeményével.
A jugoszláviai nyitás eredménye Kristó Nagy István Délszláv művek magyarul című szemléje. A vajdasági magyar irodalom fölfedezését jelentette még Csépé Imre szabadkai költő verseinek közzététele is. A határon túli magyarsággal való kapcsolat-fölvételt mutatja, hogy az írócsoport az aradi magyar írócsoport meghívására október 20-22-én baráti látogatást tett és irodalmi estet tartott Aradon.69
A Haladó hagyományaink rovat 1956-ban is sok értékkel gazdagította a tudo-mányt Csefkó Gyula, Zichy Mihály, Móra Ferenc, József Attila, Juhász Gyula és Rad-nóti Miklós életéről, a munkásszokásokról, a szegedi Munkásdalkörről. Az év utolsó, októberi számában ketté is osztódott Hagyományaink és Irodalmi múzeum címmel.
Továbbra is ez mutatkozott a lap legszínvonalasabb részének, a viszonylag erősebb vers- és a gyenge prózai és kritikai rovat mellett. „A szegedi irodalmi élet egy helyben topogása nagymértékben összefügg azzal, hogy a Tiszatáj szerkesztősége képtelen volt tartósan, az egész ország irodalmi életével lépést tartva megfogalmazni a maga program-ját, célkitűzéseit. A lap kritikai rovatának szegényessége, igénynélkülisége kifejezi az írócsoport provincializmusát, látókörzavarait is - függetlenül attól, hogy egyénileg ta-lán éppen olyan jó, tehetséges erők vannak itt is, mint más városokban" - írja Diószegi
65 Apor József: Lépjen előre a Tiszatáj! Megjegyzések az augusztusi számhoz = DM 1956. okt.
18.
66 Uo. • .
67 Péter László: Sz. Szigethy Vilmos, 1877-1956. (439.) = T 1956/5:439-440.
Szabolcsi Gábor: Igazságot! = T 1956/5:367.
69 írócsoportunk életéből = T 1956/5:441.
3. AZ ESZMEI EGYEDURALOM FELÉ, 1948-1956 57 András.70 Ez nem is csoda, hiszen a pártirányítás nem kedvezett sem az öntörvényű te-hetségek felnövekvésének, sem az objektív kritikai szemlélet megteremtődésének, más-részt az 1950-től 1956-ig terjedő hét évfolyamban tíz szerkesztő váltotta egymást.
A 4. és 5. szám a fölívelés első lépcsőfokának látszott. Péter László készült a to-vábbi igényes számok szerkesztésére. Erre mutat, hogy a kitűnő irodalomtörténészt is meg akarta nyerni a Tiszatáj számára, amit a válaszlevél bizonyít:
Tisztelt Kolléga Úr! Budapest, 1956. szept. 18.
Köszönöm a szíves felszólítást. Sajnos, nem Ígérhetek semmi bizonyosat: „Nem vagyok már a kés, hanem csak a nyele". S ha még sikerül dolgoznom némi kitartással, akkor régibb ter-veimet kell igyekeznem tető alá hozni. Vannak ma már elegen, akik illőképpen tudják méltatni Juhász Gyula versművészetét.
Szíves üdvözlettel, híve
Horváth János71
Mielőtt azonban a kibontakozás megindult volna, elsöpörte a folyóiratot a törté-nelem.
70 Diószegi András: A vidék folyóiratairól = Szabad Nép, 1956. okt. 7.
71 A levél Péter László tulajdonában.
H W B B a M