6.4 „Közléspolitikai hibák"
10.1 Mindig a kor áramában
A szerkesztőség visszahelyezését az időközben megváltozott politikai légkör tette lehetővé: 1989. március 22-én megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, április 19-én kinyil-vánította tárgyalási készségét a Magyar Szocialista Munkáspárttal, június 10-én aláírták a tárgyalások megkezdéséről szóló megállapodást, és 13-án megkezdődtek a politikai egyeztető megbeszélések a párt és az ellenzék között. Június 16-án újratemették az 1956-os mártírokat és július 6-án meghalt Kádár János, a Tiszatáj ellen megindított haj-sza kulcsfigurája. Szinte a temetéssel egyidőben látott napvilágot a három éve betiltott, 1986. júliusi szám.
Ilyen légkörben, az alapvető politikai változások között vette vissza a szerkesztést Annus József, Olasz Sándor és Vörös László.
Sokan kívánták látni és hallani is a régi-új szerkesztőket. Már 1989. július 22-én lezajlott az első Tiszatáj-ankét a szegedi művelődéselméleti nyári egyetem keretében.
Szeptember 21-én a fővárosi Rátkai Klubban, november 6-án a bajai Ady Endre Városi Könyvtárban rendeztek Tiszatáj-estet. Ezt követte 1990. április 20-án Szentesen, a Ma-gyar Rádió mikrofonja előtt, majd 25-én a Kiskunhalasi, június l-jén pedig a Kiskun-majsai Városi Könyvtárban az olvasókkal való találkozás, és folytathatnánk a felsoro-lást 1991-ben is.
De nemcsak a közönség elismerésében fürdött a folyóirat. 1990. október 3-án hí-rül adták a lapok, hogy a Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriuma az egyetemes magyar irodalom hiteles tolmácsolásáért, az irodalmi élet tisztaságának bátor és következe-tes megvédéséért a Tiszatáj korábbi és mai szerkesztőinek: Annus Józsefnek, Ilia Mi-hálynak, Olasz Sándornak és Vörös Lászlónak ítélte az alapítvány egyik díját.1 Ugyan-csak a folyóiratnak szóló elismerést kell látni más kitüntetésekben is. Annus József főszerkesztőt 50. születésnapján a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillag-rendjével tüntették ki írói és irodalomszervező munkássága elismeréseként2 1990-ben, majd 1993. november l-jén az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében vehette át a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma által írói munkásságáért^ és a határainkon túli magyarság érdekében kifejtett tevékenységéért neki ítélt Tamási Áron-díjat.3
A korábbi főszerkesztőt, Ilia Mihályt, 1992-ben a Szegedért Alapítvány fődíjával4, 1995-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki „szerkesztői és irodalomszervező munkás-ságának elismeréseként"5.
Ha a folyóirat tartalmát nézzük, az első pillanatban úgy látszik, mintha megállt volna az idő, s a Tiszatáj ott folytatná, ahol három esztendővel előbb eltépték folytonos-ságát. Hasábjain újra megjelentek a régi szerzők: Ablonczy László, Ágh István, Bajor Andor, Baka István, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Fodor Ándrás, Fried István, Grezsa Ferenc, Sütő András, Utassy József stb. A Tiszatáj igyekezett feledni a korábbi
sérelme-1 A kitüntetett szegediek. A Tiszatáj szerkesztői és Imre Zoltán koreográfus. A „Magyar Művé-szetért Alapítvány" díjai = DM 1990. okt. 3. - Czine: Ma is szükség van a sérelmek orvoslá-sára = Népszabadság, 1990. okt. 3.
2 Szerkesztői asztal (112.) = T 1990/6:111-112.
Szerkesztői asztal. Annus József Tamási Áron-díjas = T 1993/12:borító 3.
Szerkesztői asztal T 1992/4:borító 3.
Szerkesztői asztal. Dia Mihály Széchenyi-díjas = T 1995/4:borító 3.
ket, a „vértanúságot", és közölte a korábbi korszak szerzőit is (pl. Dési Ábelt, Kontra Fe-rencet, Kovács András FeFe-rencet, Monoszlóy Dezsőt, Széles Klárát, Tandori Dezsőt).
A Tiszatáj által régóta dajkált közép-európai gondolat testesült meg az Olasz Sán-dor szerkesztette Most-Punte-Híd, A Tiszatáj kelet-európai szemléiből (1989) című kö-tetben. A kötetcímül választott és a Kelet-európai néző rovatokból válogatott antológia utószavában írja Kiss Gy. Csaba: „A Tiszatáj szerkesztősége volt a kikötő, nem messze a folyó partjától, ide jöttek a postával vagy személyesen a versek, a novellák, az esszék Pozsonyból és Kolozsvárról, Szófiából és Újvidékről, Prágából és Krakkóból. Ide jöt-tek föl a Sajtóházba a vendégek, barátaink, szerzőtársaink és vitapartnereink, lengye-lek, románok, szerbek és szlovákok. [...] Igazi műhely lett, amelynek voltak szorgos bedolgozói Budapestről éppúgy, mint Romániából, Lengyelországból Csehszlovákiá-ból és a SzovjetunióCsehszlovákiá-ból. [...]
Ha a szegedi kikötő híre nem jutott is el a nagy tengerekig, itt, Közép-Európában és Kelet-Európában értékes forgalmat bonyolított le. Azt bizonyította, hogy szerény keretek között és számos akadályt leküzdve is lehet ápolni ezeket a kapcsolatokat, hogy a mi európai tájainkon nemcsak elzárkózás és egyoldalú világirodalmi tájékozó-dás létezhet."6
Az már a változást jelezte, hogy 1989 végén a szerkesztőség elköltözött a Kiss Gy. Csaba által legendássá növesztett sajtóházi szobákból a Csongrád Megyei Tanács székházának hatodik emeletére.
Ugyanakkor a folyamatosságról tanúskodnak az összeállítások is. A kelet-európai tájékozódás jelent meg a lengyel-magyar kapcsolatokat taglaló (1989/9.), a szlovén (1992/10.), a horvát (1993/12.), az osztrák (1996/6.) és a cseh (1996/12.) összeállítás-ban, A délszláv háborúról (1995/5.) készült történeti áttekintésben, valamint a 100 éve született Miroslav Krlezáró\ (1993/7.) szóló megemlékezésben. A közép-európaiságról a folyóiratban folyt vitát tartalmazó, 1994 márciusában megjelent kötet bevezetőjében viszont keserű gondolatokat fogalmazott meg Annus József, melyek mégiscsak az idők változását jelzik:
Ami bizonyosan kiolvasható kicsiny kötetünkből: a töprengő bizonytalanság. Hiszen ma-gát a Térséget megnevezni sem tudjuk igazán, Közép-Európa, Kelet-Közép-Európa, Közép-Kelet-Európa, s persze további nevek és álnevek használatosak.
Legnagyobb gondunk azonban nem az elnevezésben rejlik, hanem abban az abszurditás-ban, amely az itt következő tanulmányokból is kisüt: a Térség, amely valamikor Európa volt, ma - jogos reménykedések rövid pillanatai után - a barbarizmus jeleit mutatva rohan (bizakod-junk, hogy még megállíthatóan) végzete felé. Álmaink sorra összeomlanak. A spiritualizálható határokról dédelgetett vágyainkat naponta cáfolják a híradások, amelyek a meteorológiai jelenté-sek gyakoriságával adják tudtul, melyik határállomáson kell tizenkét, tizenöt, akár huszonhat órát várakoznia Európa polgárának.
A Térség ismerői, tudósok, irodalmárok (e könyvecske szerzői is) kézfogásra készülnek régóta. Készültek már akkor, amikor a „szigorúan őrzött barátságvonatokra" nem őket, hanem a kijelölt megbízhatókat ültették föl, őket pedig, mint afféle „másként gondolkodókat", körbeépí-tették a mindenkori gyanakvás falával. Titokban, mintegy az éj leple alatt tervezgettek olyan hi-dakat, amelyeken majd - nem úgy, mint a fellegekben - járni is lehet. Az irodalom, a szellem fa-natikusai mindig hitték, hogy egymás megismerése, megismertetése nélkül nem következhet be egymás megbecsülése. Nép és nép közelítésének legalkalmasabb eszköze pedig - hittük és hisz-szük - mindenkor az irodalom lehet.
6 Kiss Gy. Csaba: Kikötő a Tiszánál. Utószó (262. és 265.) = Most-Punte-Híd. A Tiszatáj kelet-európai szemléiből. Vál. és szerk. Olasz Sándor. [Bp.], 1989. 261-265. (Zenit könyvek)
1 0 . A JELENKOR, 1 9 8 9 - 1 9 9 6 183
Az eredmény természetesen csekélyke. Ahogyan Illyés Gyula fájdalmasan bevallja Elpus-kázott tartomány c. esszéjében: nemzedéke a kudarc élményével vonul le a színről. Vajon ezt mondhatja majd a miénk, a fél évszázaddal később és kisebb esélyekkel indultak csapata is? A mi alulról fölfelé nyújtott kezünket is félrelökik? Pedig most fölegyenesedve egyenrangúként paro-lázhatnánk.
1989 második és 1990 első felének reményteljes várakozásai, Közép- és Kelet-Eu-rópa szovjet hatalom alóli fölszabadulása után 2-3 évvel (a kötetben közzétett cikkek 1992 áprilisától 1993 tavaszáig láttak napvilágot a Tiszatájban) különösen keserűek Annus József sorai. Nagyjából ez szűrődik le a közölt írásokban is, ahogy összefog-lalja ezt a szerkesztő jegyzete, bár ösztönösen is „fellegekbe járó" kitekintéssel.
„Közép-Európa: ma nem politikai realitás" Ezt a súlyos mondatot Fried István írta le 1993 februárjában a Tiszatáj Közép-Európa-disputáját „nyitó-záró" esszéjében. Heiszler Vilmos sze-rint Közép-Európa már csak „illanó illúzió". E komor kijelentések ellenére térségünkről köny-vek és folyóiratcikkek garmadája jelenik meg, jelezve, a szellem embereig változatlanul hiszik, hogy ez a Közép-Európa - ha máshol nem, a magasban - mégiscsak létezik.
Eközben politikusaink megkötötték a magyar-ukrán, a magyar-szlovák, végül a magyar-román alapszerződést és a daytoni szerződés is megállította az időnként köz-vetlenül a határaink mentén dúló délszláv testvérháborút. Közép-Európa helyzete azonban továbbra is ugyanolyan ingatag maradt.
Nem szűnt meg a határon túli magyarság kérdéseivel való foglalkozás sem. Ezt tükrözte a Magyarok - odaát (1990/6.), a Magyarok a nagyvilágban (1994/3.), A határon túli magyar irodalom önmetaforái (1996/1.) és a „S e r é n y Múmia" - fiatal erdélyi írók (1996/10.) című összeállítás, valamint Dobos László 60. születésnapjának köszöntése.
A magyar irodalom népi-nemzeti vonulatának íróit - Illyés Gyulát, Nagy Lászlót, Németh Lászlót (háromszor is), Tamási Áront - az évfordulós és egyéb megemlékezé-sek idézték. A négy 60 esztendős munkatársat vagy szerkesztőt: Csoóri Sándort, Fried Istvánt, Ilia Mihályt és Széles Klárát is többen köszöntötték.
Ám az idő könyörtelen. Másik két munkatárstól búcsúzni kellett: Grezsa Ferenc 1991. június 12-én, Baka István 1995. szeptember 20-án hunyt el. Baka István halálának első évfordulóján egy teljes számot (1996/9.) szentelt emlékének a szerkesztőség.
A kiadó is eltűnt a folyóirat alól. 1991 februárjában még csak apró változás volt észlelhető: „a Csongrád Megyei Tanács lapja" megjelölés helyébe a „megjelenik a Csong-rád Megyei Önkormányzat támogatásával" szöveg lépett. Majd a márciusi számban napvilágot látott a megyei önkormányzat által 1991 januárjában létesített Tiszatáj Ala-pítvány fölhívása:
Idén már 45. évfolyamába lépett a folyóirat, amely Szegeden (Dugonics András, Gárdonyi, Mikszáth, Tömörkény, Móra, Juhász Gyula, József Attila, Radnóti Miklós városában) jelenik meg, vállalt szolgálata szerint azonban mindenkor - különösen a kezdeti időkben s az utóbbi két évtizedben - az egyetemes magyar irodalom fórumaként működött. Figyelmet fordított azonban (Ady, József Attila, Bibó István, Németh László nyomán) a szomszéd népek irodalmára, kultúrá-jára is.
Sorsa: akár az országé, s a benne élő embereké. Olykor kényszerű kompromisszumok a túlélés érdekében, máskor ütközések a merev ideológia falain; megrovások és betiltások, re-ménykedő újrakezdések. S most új fenyegetettség: ezúttal szűkös anyagiak okán kerülhet ve-szélybe a nagy hagyományú műhely léte.
7 Annus József: Álmodjunk - a valóság párnáin (3.) = Közép-európai változatok. Álmok és realitások. Disputa a Tiszatájban. Szerk. Olasz Sándor. Szeged, 1993. 3-4.
Olasz Sándor: Szerkesztői jegyzet = Uo. 78.
Csongrád megye alapítványa reményt adhat a fennmaradáshoz. Aki (vállalat, közösség, in-tézmény, irodalombarát magyar) segítséget nyújt, nem csupán egy irodalmi folyóirat, de a ha-gyományokra tekintő, s a jövőbe igyekvő szellemi Magyarország megerősítését is támogatja.
Szeged, 1991. január
Az alapítvány kuratóriumának tiszteletbeli elnöke: Sütő András író; elnöke Szokai Imre h.
külügyi államtitkár.
Tagjai: Annus József író, Bíró Zoltán irodalomtörténész, Vekerdi László tudománytörté-nész, Vörös László irodalomtörténész.
Az 1991. júliusi számnak szerkesztőségi oldalán pedig már azt olvashatjuk, hogy
„kiadja a Tiszatáj Alapítvány Kuratóriuma a Csongrád Megyei Önkormányzat, vala-mint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával. Felelős kiadó: Kovács Miklósné, a kuratórium titkára."
Ezzel a folyóirat teljesen „önjáróvá" vált, nem függött senkitől; szerkesztésébe nem szólt bele senki. Ám a megjelenéséhez szükséges összeget a megyei önkormányzat támogatása kivételével adományokból és pályázatokból kellett előteremteni.
Az idők változásával azonban nemcsak a Tiszatáj környezete, hanem természete-sen maga a folyóirat is változott.
Az irodalom politikai szerepe a rendszerváltozás után megszűnt. Korábban csak az irodalomban lehetett a hatalom szemében kényes kérdéseket kimondani, addig, ameddig az adott időszak póráza éppen engedte. Az olvasók is ezt várták a folyóiratok-tól, könyvektől. Éppen „szabadszájúsága" miatt volt egyszerre keresett és a hatalom ál-tal állandóan bírált lap a Tiszatáj. Ez a politikai szerepvállalás, mely jószerével csupán a gondolat bizonyos mértékű szabadságát jelentette, a rendszerváltozással meghaladottá vált. Bármit ki lehetett mondani, utcán, Parlamentben, a sajtó hasábjain. A továbbiak-ban ilyen szempontból nem volt szükség a folyóiratokra. Meg kellett találni tehát az új szerepet, mely természetesen a Tiszatáj számára nem volt új, hiszen már korábban is érzékeny volt mind a pályakezdő alkotók zsengéire, mind az irodalom értékeire.
1989 második felétől a folyóiratban változatlan az újító, kísérletező törekvés, egyre érzékelhetőbb a posztmodern térhódítása is. Mellettük tág teret kaptak a fiatal alkotók. A kilencvenes években mutatta be a Tiszatáj a költők közül pl. Bordás Sán-dort, Kelemen Zoltánt, Margittai Gábort, Papp Tibort, Plugor Magort stb., a prózaíró Bencze Balázst, Dobozy Hajnalkát, Győréi Zsoltot, Hász Róbertet, Kálnay Adélt, az irodalomtörténészek közül Bende Józsefet, Bocsor Pétert, Fabulya Andreát, Hász-Fehér Katalint, Hegyi Pált stb.
A szerkesztőség az évek múlásával érzékelhetően egyre jobban támaszkodott az egyetemre, hallgatóira, doktorandusaira, oktatóira. Jól mutatja ezt pl. az 1996. januári szám, amelyben Cs. Gyímesi Éva egyetemi díszdoktori székfoglalóját9 A határon túli magyar irodalom önmetaforái című összeállítás követi. Bevezetőjében Olasz Sándor megjegyezte: „...az itt olvasható írások a szegedi egyetemen évtizedek óta folyó mun-kának is eredményei. Amikor két évvel ezelőtt Ilia Mihállyal közösen megküldtük programunkat a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felsőoktatási K+F pályáza-tára, a téma kutatásának tudományos időszerűségét a határon túli magyar irodalom je-len állapotával, az új viszonyok kialakulásával is indokoltuk."10 Ugyancsak jól jelzi az egyetem és a Tiszatáj szoros kapcsolatát az ugyanezen év májusában, a Faludy-díjasok
9 Cs. Gyímesi Éva: Két kultúra peremvidékén. Tudomány és egyetem a kisebbségi létben = T 1996/1:3-11.
10 O. S.: Összeállításunk elé = T 1996/1:12.
1 0 . A JELENKOR, 1 9 8 9 - 1 9 9 6 1 8 5
müveiből közölt válogatás. Hiszen a Faludy György által alapított díjjal „a háromtagú kuratórium 1991 óta jutalmazza azt az ifjú prózaírót, költőt, drámaírót vagy esszéistát, akit az adott esztendőben a József Attila Tudományegyetem hallgatójaként szépiro-dalmi tevékenységéért a háromtagú kuratórium (elnök: dr. Ilia Mihály docens, tagjai:
Baka István költő, dr. Fried István egyetemi tanár) erre méltónak tart."1'
Bár Ilia Mihály már a hetvenes években is élénk kapcsolatban állt az „ötödik síp", a nyugati világ magyarságának íróival, költőivel, ezek markáns megjelenése a Tiszatáj-ban nyilván a politikai akadályok elhárulását követően mégiscsak a 90-es évekre tehető, így lett a folyóirat munkatársa a Puerto Ricó-i Ferdinandy György, a cambridge-i Gömöri György, a londoni Határ Győző, a maynoothi Kabdebó Tamás, az oslói Sulyok Vince, vagy a montreali Vitéz György. Jelenlétük új színt vitt a lapba.
így a különböző alkotói módszerek egyidejű jelentkezésével sokszínűvé, kalei-doszkópszerűvé váltak a számok, mégis egységes szerkesztői szemlélet érződött rajtuk.
Az eltérő stílusú alkotások ellenére is magasabb egységbe szerveződött egy-egy füzet.
Ez annak volt köszönhető, hogy a szerkesztők válogathattak a kéziratok között, nem úgy, mint az előző szerkesztőség. Az akkori folyóiratszámokon ezért is érződött az esetlegesség.
A Tiszatáj esztétikai sokszínűségéről Annus József főszerkesztő így beszélt:
Fura lesz a szó, amit mondok, de talán igaz: mi most vagyunk „népfrontosak"; nálunk egyszerre lehet jelen Tandori Dezső és Csoóri Sándor, közöljük Darvasi Lacit és Tornai Jóskát is -nyitottak vagyunk minden értékre, mert szerintünk most olyan a helyzet, hogy minden értéket muszáj felmutatni. Diákmellékletünk is azért van, mert bizonyítani akarjuk, hogy a már meg-lévő értéket is meg kell és meg lehet őrizni. Úgy gondoljuk, hogy állandóan figyelmeztetni kell az embereket: amikor új értékeket közlünk, azt se feledjük, hogy ennek az irodalomnak fantasz-tikus csúcsai voltak, Berzsenyitől Nagy Lászlóig. Magyarán: a kultúramentés ideje van. Mert ne-héz helyzetben van az irodalom, az egész szellemi élet. Ennek dacára van ma is jó vers, novella, esszé; nőnek a fiatalok. A Tiszatájnak mindig a profiljába vágott a határokon túli magyarokkal való törődés, a szomszéd országok kultúrájának figyelése; mostanában külön örömünk, hogy a Fried István által vezetett egyetemi tanszéken fölbukkanó tehetséges fiatalok kezdenek nálunk is megjelenni, és a Kelet-Európa-szakértők itt nőhetnek fel a folyóirat körül. Ez is misszió, amit azért vállalunk, mert meggyőződésünk, hogy Németh László igazát sose fogja megcáfolni az idő:
a szomszédainkkal kibékülésre vagyunk ítélve. A politikában akármit lehet szónokolni, a jövő mégis az, hogy ezeknek a nyomorult - Ady szavával szégyenkalodába zárt - népeknek meg kell békülni egymással, nem pusztán Európa, hanem a történelem parancsára.
A Tiszatáj diákmellékletének, melyet az előbb idézett részben Annus József is meg-említett, beharangozója az 1992. szeptemberi számban jelent meg:
Októberi számunkkal kezdődően a Tiszatáj „diákmellékletét" kívánjuk útjára bocsátani.
Terveink szerint októbertől májusig nyolc alkalommal kb. egy ív terjedelmű füzettel egészítjük ki számainkat. Minden füzet egy-egy klasszikus írói életművet próbál elsősorban a középiskolá-sok számára közelebb hozni. Elsőként Levendel Júlia József Attila-esszéje jelenik meg, ezt követi Imre László Aranyról, Görömbei András Adyról, Tüskés Tibor Pilinszkyről szóló írása. A so-rozat nemcsak az érettségire, hanem az egyetemi fölvételire való fölkészülést is segítheti. A mel-léklet ingyenes, azt folyóiratunkkal együtt változatlan áron - 25 Ft-ért - kapják vásárlóink.
J1 [Fried István] F. I.: Faludy-díjasok műveiből = T 1996/5:46.
Sulyok Erzsébet: „Álmodni a valóság párnáin". Annus Józseffel beszélget — (10.) = Szeged, 1995/ápr.:9-12.
13 Októbertől diákmelléklet = T 1992/9:borító 3.
E mellékletek folyamatos sorszámozással, füzetenként egyetlen témát tárgyalva jelennek meg napjainkig. Jegyzéküket az 5. mellékletben közlöm.
E diákmelléklet életre hívása is, de főleg az egyetemi hallgatóknak, oktatóknak a folyóirat munkatársai közé való egyre erőteljesebb bevonása jelzi Olasz Sándor szer-kesztői szerepének növekedését. A kilencvenes években helyettes főszerkesztőként dolgozó irodalomtörténész 1988-ban került a főiskoláról a József Attila Tudomány-egyetemre adjunktusnak. 1992-ben az irodalomtudomány kandidátusa lett, s docenssé nevezték ki. így az egyetemen belülről tudja kiválasztani - akárcsak annak idején Ilia Mihály - azokat a fiatal alkotókat, akiknek tehetségük révén helyet kell kapniuk a Ti-szatáj hasábjain. A szerkesztőségben már csak azért is megnövekedett Olasz Sándor súlya, mivel 1990-ben, az első szabad választásokon Annus József a Magyar Szocialista Párt listáján bekerült a magyar parlamentbe. Képviselői mandátumát 1994-ben is meg-erősítette: ekkor egyéni választókerületből került az országgyűlésbe. Politikusi mun-kája, elfoglaltsága egyre kevesebb teret engedtek a Tiszatáj ügyeivel való foglalkozás-nak, mely emiatt egyre inkább Olasz Sándorra terhelődött. Végül 1996 nyarán Annus József átvette az országos hetilapnak, a Szabad Földnek főszerkesztői posztját, s
le-mondott a Tiszatáj főszerkesztői tisztéről. így 1996 júliusától Olasz Sándor foglalta el a folyóirat főszerkesztői székét.
>8
Az 1947 márciusa óta eltelt öt évtized alatt a Tiszatáj a magyar irodalmi élet el-választhatatlan, megkerülhetetlen részévé vált. Olyannyira, hogy az utóbbi esztendő-ben már két olyan cikk is született, mely egy-egy alkotónak és folyóiratnak viszonyát vizsgálja. Péter László 70. születésnapja alkalmából Ruszoly József elemezte, hogyan je-lenik meg a Tiszatáj az irodalomtörténész és városismereti kutató életművében.14
A Baka István halálának első évfordulójára megjelent emlékszámban pedig Vekerdi László tette mérlegre a szekszárdi születésű, szegedivé lett költőnek és a szegedi folyó-iratnak kölcsönhatását.15 A Tiszatáj hatott Baka István életművére, segítette kibonta-kozását, ugyanakkor ő is hatott a lapra, emelte rangját, szinte meghatározta a közöl-hető írások színvonalát. A harmadik ilyen tanulmány a közeli napokban készült el az ünnepi, 1997. márciusi számba. Ebben Péter László a folyóirat és Illyés Gyula kapcso-latát méri föl.16 A Tiszatáj a nagy írót megillető figyelemmel 51 írást adott közre Illyés Gyuláról, aki viszont életében 88 művét közölte benne, majd hagyatékából 36 alkotás jelent meg a szegedi folyóiratban.
Kívánom hát, hogy minél több hasonló tehetségű alkotót segítsen kibontakozá-sában a Tiszatáj, s hogy minél több hasonló tehetségű alkotó formálja a jubiláló folyó-irat arculatát a következő újabb fél évszázadban.
14 Ruszoly József: Péter László és a Tiszatáj = T 1996/1:110-116.
15 Vekerdi László: Baka István és a Tiszatáj = T 1996/9:74-87.
16 Péter László: Illyés és a Tiszatáj = T 1997/3: sajtó alatt.
llW.jaMt:
- wwm tiilí mindem íujni), m fiit eteti ' f í t f j i'Jjriijl túnú .-egéujf
fiöíitü. p
; A „tiazsa tíulberutdl-, pt Üf -J ifkMJfiSÖ il uisgiév eöiiif tiljr *
; IiuÓD a atakulaágharo utáni iíéte, a uxutl eliő hu&tdakez, a iiúi
'.el uéJfeiJ iUisztalaiá'óü iryei ÍZ- xt időseik; siéwteu a' Lou/olál:, jJSue-i&j/eJ t'ilí&i yfiíeáúiiek, még mittóíí i;tij
p i ) inam az aiakuskutláJ, a a*
séjjwik és jelísijiéuek elfedi favji/odlliiulta!, Iféi r./.kia iifillwreiuiwl (efittósjjísáiiít