2005. szeptember 9.
Fotó: AP
Él Amerikában egy okos barátom: Laufer Gábor.
„Kedves Gábor, döbbenetes” – írtam neki, s levelemhez csatoltam egy rész-letesebb hazai híradást a hurrikán utáni pusztításról. – „Alacsonyabb IQ?
A feketéknél? Csőcselék – ha sz…-ban hagyják?” – kérdeztem a véleményét.
„Igen” – válaszolta a feketékre. „Is” – válaszolta a csőcselékre.
Laufer Gábor hosszú évtizedek óta az Egyesült Államokban él. Foglalkozá-sára nézve szülész-nőgyógyász, származáFoglalkozá-sára nézve magyar, felmenőit tekint-ve zsidó. Mindegyiknek megvan a maga jelentősége: az elsőből él, a második és harmadik kötődése okán pedig ő lett légyen az a Mr. Spock, aki itthon, az Index politikai vitafórumán a Zsidó – antiszemita párbeszéd című topicot in-dította, s moderálta aztán hosszú éveken át – onnan, Amerikából! Méghozzá errefelé teljesen párját ritkító türelemmel és párját ritkító nyitottsággal, a hoz-zászólókat rendre logikus és megalapozott érvelés felé terelgetve.
Levelét így folytatta:
„Tényleg teljesen döbbenetes az egész, minden részletével együtt. Könnyű okoskodni a computerem mellől, az egésztől távol, na de azért van ám itt több levonható tanulság.
Az első persze az, amit te is írtál. Úgy az áldozatok, mint a csőcselék zöme fekete. Ami annyiból érdekes, hogy New Orleans-nak van (volt) fehér lakos-sága is. Ez egyetlen módon lehet: a fehérek zöme hallgatott a felszólításra, a feketék meg vagy nem értették meg, vagy semmibe vették, alapjában magam sem tudom. A lényeg az, hogy a fehérek nagy százaléka egyszerűen elment a KÖTELEZŐ elhagyási felszólításra, a feketék zöme viszont maradt. Hogy ez minek a kombinációja? Nem tudom.”
Alacsonyabb IQ? Egyáltalán hogy kerül ez ide?
Nos, úgy, hogy az interjú elkészülte után egymással levelezésbe kevered-vén, Laufer Gábor egy ízben felvetette: Vajon nincs-e köze a zsidó sikernek és a zsidó IQ-nak egymáshoz? Hosszan sorolta idevágó érveit – és küldte rendre az adatokat. Egyebek közt ezt a táblázatot az amerikai főbb etnikumok intelli-gencia-hányadosáról:
Etnikai csoport Népességen belüli arány
(%) Átlagos intelligencia
Fehér 72 100
Ázsiai 3 106
Zsidó 3 117
Fekete 12 85
Spanyol 10 89
Laufer Gábor végül – egyebek között – erre a következtetésre jutott: „Ne-kem személyes meggyőződésem, hogy igenis van valamilyen genetikai kü-lönbség a különböző fajok között.
És ez az, amit az emberiség még csak meghallani sem akar. Az Amerikába szállított afrikai feketék rabszolgaként voltak tartva a 19. század második feléig, azóta 125 év eltelt, és ez sem volt elég egy akár félig-meddig beillesz-kedésre. Az amerikai feketék még mindig alapvető problémákkal küszköd-nek./…/. Egy nem genetikai különbség már régen elmosódott volna.”
Laufer Gáborral vitatkozni – beszélgetni – éppen ezért jó dolog: a logikát, a következetes gondolkodást mindenek elé (fölé) helyezi; és kevéssé törődik az-zal, hogy mit szólnak majd hozzá. Ha őszinte, higgadt szavakat akarok hallani egy-egy világba kiáltó dologról, leginkább hozzá fordulok.
Főleg, ha ilyesféle „helyzetjelentéseket” olvasok, itt a távolban, az egyik internetes levelezési listáról:
„A hullákat kimosta az áradás a temetőből. A föld felett temetkeznek több-nyire, mert a tengerszint alatt van a város. Vadon élő állatok szabadultak be az elöntött területekre. Olyan mint többezer kígyó, aligátorok, stb. Sőt! Még több tengeri fókát is kivitt a vihar a tengerből, majd sok mérföldre a víztől a par-kolókban »landoltak«. Ott locsolgatják szegényeket az emberek, hogy életben maradjanak valahogy, mert jelenleg nincs rájuk sem idő, sem mód az elszállí-tásukra. Elsők az emberek, akik a kötelező /mandatory/ evakuálási parancs ellenére a városban maradtak. Ez nyírja ki Amerikát. Egyszerűen köpnek az emberek a törvényes rendelkezésekre. Ők amerikaiak, tehát »szabadok«, rájuk nem vonatkoznak a törvények. Úgyhogy sajnálja őket a rosseb. Ezzel a szemét mentalitással találkozom nap mint nap, és undorodom tőle. Úgy kell nekik!
Miért nem mentek a francba akkor, amikor a Mayor kiadta a parancsot a város elhagyására? Most megint kiadta. Ha ennek ellenére nem mennek el, hát ott pusztuljanak a hülye pökhendi arrogáns jenkik!”
Hülye, pökhendi, arrogáns jenkik?
A helyszíni képek, híradások, nyomukban az országos politika, a tiltakozó énekesek, színészek leginkább a feketékről szólnak. Nem annyira az elvete-mültségüket domborítják ki, mint inkább a cserbenhagyásukat.
„Csak nagyon keveseknek lehet az IQ-ja annyira alacsony – folytatja vá-laszát amerikai barátom –, hogy egy ilyen felszólítást ne értsen meg: »Jön a hurrikán, és olyan erős lesz, hogy mindenkinek el kell hagynia a várost! Mivel a város tengerszint alatt van, ezért a pusztítás nagysága várhatóan még annál is sokkal nagyobb lesz, mint ami a hurrikán erejéből következik.« Talán az évtizedek óta érvényben lévő »akármi is van, valaki kisegít minket, mert mi feketék vagyunk« hozzáállás következménye? Őszintén nem tudom.”
Odaképzelem magam egy pillanatra New Orleansba. S aztán odaképze-lem magam egymás után két fényképre. Az elsőn ott állok másokkal együtt a tömegben, talán egy teraszon, s egy korlát mögül figyelem a tengert. A má-sodikon már a cunami elől futok. De igazából nem tudom eldönteni, melyik figura volnék a sok közül. Csaknem mindegyikük fehér és fiatal, néhányuk arcán kifejezetten a kaland izgalma, sőt, öröme. Igazából csak egyetlen arcon tükröződik a halálos rémület, a pár pillanat múlva bekövetkező halál iszonya-tos árnyéka: egy férfién, akinek nyakában kisgyerek ül, s akitől az emeletes víztömb alig pár lépésnyire dübörög már.
Amíg nem éljük át, nem éljük meg, nehezen hisszük el, hogy minket is el-érhet a katasztrófa.
Lehet, hogy én is maradtam volna. Fehér IQ-val.
Harminc idős ember holttestére bukkantak New Orleans központjától tíz kilométerre, a St. Bernard megyei St. Rita öregek otthonában. Az intézet lakóit evakuálni akarták, ám végül mégsem hagyták el az otthont – adta hírül a CNN.
A túlélők közül is sokan – tízezerszám – maradni akarnak most megint.
Az otthon több mint logikus számítás. Több mint vak engedelmesség. Az otthon – akár az idősek otthona is – az a hely, amelyet az Élet kijelölt. Nekünk.
Nekem, neked. Ilyen értelemben: a legnagyobb biztonságérzet – a legnagyobb veszedelemben is. Mivel kijelöltetett, ottlétem nem az én döntésem, nem az én felelősségem. Ha elmegyek, az viszont a saját elhatározásom – még akkor is, ha, úgymond, kötelező mennem. A magam döntése, a következményeiért én felelek. Magam előtt.
Hát még ha valójában nincs is más otthon, ahova mehetek. Nincs annyi pénzem, hogy bárhol is újrakezdjem, hogy új otthont teremtsek.
„A másik része a dolognak – mondja Laufer barátom – a csőcselék, bűn-bandák, lövöldözés. Itt viszont van szerepe az IQ-nak, ugyan közvetve és általánosan. Hiszen az »emberi mivolt« az agy intelligens működésétől függ.
Enélkül csak egy másik állatfajta vagyunk. Nem tudom, emlékszel-e, de az
idevonatkozó beszélgetéseinkben említettem, hogy az emberiség túlértékeli a saját intelligenciájának társadalom-meghatározó szerepét. És példaként épp ilyesmit hoztam fel: ha valahol a társadalmi kontrol abbamarad, azonnal ott van a csőcselék, azonnal ott van az erőszak, a rablás, és az összes többi »állati mivolt«. Mi annak a valószínűsége, hogy PONT OTT legyenek a bűnözők, ahogy éppen történik valami? Nem sok. Tehát ami sokkal valószínűbb, az az, hogy akárhol történik is ilyesmi, az ott levő emberek bizonyos százaléka átmegy állatba. És hát minél alacsonyabb az IQ, ez annál valószínűbb. Tehát ilyen viszonylatban van köze az IQ-nak az egészhez.”
Jó néhány évtizede már, hogy olvastam egy érdekes kísérletről. Nem tu-dom, hogy merő véletlen-e, de a napokban – miközben New Orleans körül forogtak gondolataim – újra belebotlottam a kísérlet leírásába, nem is akárhol:
a világhírű regényíró, Paulo Coelho könyvében, a Zahírban. Íme:
„1971-ben az amerikai stanfordi egyetem kutatócsoportja létrehozott egy kísérleti börtönt, hogy tanulmányozhassa a kihallgatások pszichológiáját. Ki-választottak huszonnégy önként jelentkező diákot, akiket két csoportra osz-tottak: »őrökre« és »bűnözőkre«. Egy hét múlva abba kellett hagyniuk a kí-sérletet, mert az »őrök«, normális értékrenddel bíró, jó családokból származó lányok és fiúk, valóságos szörnyetegekké változtak. A kínzás mindennapossá vált, a foglyok szexuális zaklatása nem számított bűnnek.”
Egyébként hírek szerint az az amerikai börtönőr lány is normális érték-renddel bíró, jó családból – de mindenképp fehérből – származik, akinek fény-képe bejárta a világot. Ha emlékezetem nem csal, bal oldalon az ő mosolyát, jobb oldalon a meztelenül rabláncra fűzött és egymásra halmozott irakiakat lehetett látni.
Bajban ismerszik meg az ember.
Nem tudom, nincs-e összefüggés a település nagysága, városias jellege és az alantas ösztönök elszabadulása között.
Székelyföldön még soha nem volt melegfesztivál.
Arról viszont beszámolt a világsajtó, alig pár nappal a hurrikán elvonulása után, hogy az élet konszolidálódása jegyében New Orleansban megtartják a hagyományos melegfesztivált. Biztos, hogy az egészséges életösztönök meg-nyilvánulását kell látnunk már e gondolat puszta megszületésében?
A román miniszterelnöktől kezdve a Magyarországról – hál’ Istennek – odasereglő segítőkig mindenki őszinte ámulattal és elismeréssel szólt ar-ról, ahogy az évezred árvízére, a szörnyűséges – emberéleteket sem kímé-lő – természeti csapásra reagáltak a székelyek. „Ma kilenc friss sír a tanú Farkaslakán, hogy milyen kegyetlen tud lenni a máskor életet adó víz. /…/
Most a bajban megmozdultak az emberek, s a két óra alatt lezajlott tragédia
után már mindenki takarított, mentett, vígasztalt. S elindultak a szomszéd falvakból, a Székelyföld más tájairól. S elindultak – a Tápió-vidékről!” – írja Tápiószentmárton polgármestere egy helyi kis újságban. Tőkés László püs-pök – a katasztrófa helyszínére látogatván – örömmel állapította meg, hogy
„nagyon hamar talpra álltak az árvíz sújtotta falvak, a porták már takarosak, építkeznek, az emberek tele vannak energiával.”
Vajon min múlik?
„A másik fontos tanulság – fejezi be válaszát Laufer Gábor –, hogy itt persze most a Bush-ellenzők ki fogják használni a helyzetet, és a kormányt fogják hi-báztatni a »lassú reakcióért« (tényleg lassabb volt, mint amilyet én is elvártam volna), de az igazság az, hogy senki és semmilyen szervezet nem áll készen (és nem is állhat készen) nagyobb horderejű katasztrófák kezelésére. Pláne a 20.
század után, amikor is egyre komplexebb módon függünk a technológiai be-rendezésektől, egyre inkább kritikussá válhatnak olyan dolgok, amelyeknek a hiányát egy-két száz évvel ezelőtt észre sem vehették volna, egyszerűen azért, mert még nem is voltak (pl. elektromosság).
Ezen múlik?
Az interneten bukkanok rá erre a helyszíni – Székelyföldi – beszámolóra (szerzője szerényen csak így jelöli meg magát: gé). „A hodgyai Irma néni nem haragszik a vízre, hiszen a víz kárt tett bár, de az életet is biztosítja nekünk.
Nemcsak pusztítást hagyott maga után az ár, hanem békességet is, hiszen nemcsak a szomszédos telkeket nem választják már el kerítések, de a sokat szenvedett emberi lelkeket sem. – Nem vitt el semmit a víz, hisz a jó emberek, a jólelkű szomszédok megmaradtak – mondja az amúgy jelentős károkat el-szenvedett Irma néni. Reménykedve és nagy lelki békével néz a jövőbe, mert – mint mondja – mindent elvihet a víz, de az ő nagy szeretetét nem viheti el semmiféle ár.”
Ezen múlik?
New Orleans-ban túl kevés volt a szeretet? Már réges-rég átszakadt a sze-retetgát?
Ezen múlik igazán?
(http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=43764)