2005. november 9.
– Állj meg, testvér! – állít meg jó ismerősöm a piacra menet. – Teljesen el va-gyok keseredve! – néz rám teljesen elkeseredve. – Mi lesz velünk? Te közel vagy a tűzhöz, csak tudsz valami reménytelit mondani!
Tudok.
Mindenekelőtt azt, és másodszor is azt, hogy ne féljetek.
Éppen azért ne, mert nagyon is van mitől.
„Máig ideérezni” – mondja a maga költői érzékenységével Hegedős László költő-drámaíró a Rongylabdában.
*
Estván Volt egy idős zárkatársam, egy vidéki nemzeti bizottság elnöke.
Kis keresztet faragott magának fogkefenyélből. Az egyik hipisnél megtalálták.
A smasszer röhögött, és bedobta a kiblibe. Amikor magunkra maradtunk, a jó öreg könyékig turkált az undorító szószban, míg a keresztjét ki nem halászta.
Jobbról autó érkezését, majd kürtjelzését hallani. Estvánt kivéve mindenki felfigyel.
Vizünk inni is alig volt. A szerencsétlen nem tudta lemosni magát, csak a keresztet. Napokig bűzlött a zárka, de ettől a bűztől a rendszer lett még büdö-sebb. Máig ideérezni.
*
„Máig ideérezni.” Ezért írtad, Laci, a Rongylabdát. Most fogja bemutatni a TÉRSZÍNHÁZ. Hogy legyen hova beülni és szagolni.
Mert sehol másutt nem érezni már azt a jó kis kijózanító, fertelmes szagot.
Mindenütt csak az illatot. „Imre, mit szólnál ahhoz…?” – kérdezi kedvesen-kedélyesen Ferike, és megpaskolja a mártír arany pofikáját… Szegény Nagy Imre! Békés idillben kénytelen-kelletlen ácsorog a szépen ívelő hazugság ro-máncos hídján, ott csacsognak-suhannak el naponta mellette. De így, hullame-reven, nem tud már a nyakára se bökni, dühtől tajtékozva: „Baszd meg, Feri, inkább nem kellett volna felakasztanotok!”
Kádár apró dögeinek.
Ahogy apám emlegette Kádárt, Aprót és Dögeit.
Azután, hogy kiszabadult. Jóval azután! Amikor már nem félt, hogy mi, gyerekek, kikotyogjuk, s őt visszaviszik.
Egyáltalán nem magát féltette! – hanem anyámat a gondján maradó gye-reksereggel.„’56 decemberében született meg a hatodik, és ’57 január 19-én vittek el engem, abból a szobából, ahol pelenkák voltak végig kiterítve, mert csak egy szobát tudtunk fűteni” – meséli apám, nem sokkal a halála előtt, egy televíziós interjúban.
Ötéves se voltam még akkor, kedves Feri, amikor Kádár apró dögei eljöttek a világ legtisztességesebb emberéért.
Anyám így emlékezik: „Csöngettek. Nem sokkal lehetett éjfél után. Há-lóingben fogadtam őket. El sem tudtam képzelni, hogy mindez valóság…
Sokan jöttek, fegyverekkel. Ezeket a pribékeket azzal tüzelték fel ellenünk, hogy az írók, akiket a népi demokratikus hatalom elkényeztetett, jó dolgukban fellázították a dolgozó népet. És e helyett mit tapasztaltak? Száradó pelen-kákat, szegénységet, ócska bútorokat. Láttam, hogy néhányan meg vannak rendülve. Az egyik fegyveres, akit később az egyik legvadabb nyomozótiszttel tudtam azonosítani, odajött hozzám, és fülembe súgta, adjak a férjemre meleg ruhát, és a zsebébe összetett kenyeret.”
Így vitték el, Feri.
A világ legtisztességesebb emberét.
Aki még november 4. után is hitt abban, van kiút. A Bibó István-féle. Nov-ember 14-én felolvasta a tervezetet Újpesten, a Nagy-Budapesti Munkástanács alakuló ülésén.
Ezért ült.
Ennyiért, ennyicskéért, kedves Feri.
Könyörgöm, ne kérj bocsánatot!
*
A DEPORT-’56 – Szerdahelyi Szabolcsék – minapi közleménye megint te-litalálat.
„Az ‚56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-’56) felszólít- ja Gyurcsány Ferencv miniszterelnököt, hogy fejtse ki bővebben: kikre gon- dolt akkor, amikor a Klub Rádió november 4-i adásában elítélte azo- kat, akik 1956-ban »gyalázatos tetteiket elkövették«. Kifejezetten térjen ki arra, hogy a »gyalázatos tettek elkövetői« közé besorolja-e Apró Antalt, és Horn Gyulát is? Csak így derülhet ki, hogy családi kapcsolatai és pártkötődé-sei mennyire zavarják véleményének kialakításában.”
*
Hidd el, nagyon békés természetű vagyok, kedves Feri! Semmi bajom ve-led. Ügyes fiú vagy, jól csavarod a szót. Nem veled van bajom. Szép adag intelligencia vagy, ráadásul fáradhatatlan, képes vagy az ujjad köré csavarni az országot. Az országgal van bajom, a szellemi és erkölcsi közállapotával.
Hogy hagyja magát tőled az ujjad köré csavarni. Hogy az elvtársaid ennyire kilúgozták az agyát, a gerincét.
*
Iszonyatos színjáték folyik, s ennek a színjátéknak immáron te vagy egy-szerre a főszereplője és a főrendezője. A zsák megtalálta a foltját, mondhat-nám, de valójában a folt csinál ripegő-ropogó reklámszatyrot az ósdi zsákból.
Horn, a pufajkás, Medgyessy, a 209-es hiába dirigált, a szag – már csak miattuk is – mindig ott terjengett. Sokan azt gondolták – gondoltuk? –, hogy ez a vég: ilyen kétes figurák a demokrácia, az új, szabad köztársaság élén?! Té-vedtek. Tévedtünk? Többször leírtam, elmondtam, vegyük észre: Horn Gyulá-ban is, Medgyessy Péterben is dolgozik a bűntudat. „Bűntudat-kormány” – ezt a kifejezést használtam. Mert kitapintható, mert látható volt, hogy vezekelni szeretnének: a maguk módján valóban jót akarnak Magyarországnak, az or-szág lakosságának.
Benned, kedves Feri, mintha nyoma se volna bűntudatnak.
Ez akár jó is lehetne. A minap is odaültél Orbán Viktorhoz az Országház-ban. Lehetnél az, aminek mondod magad: az árokbetemető, a múltfelejtő, a nagy közös jövő. Hiszen nem az a fontos a népnek, hogy jobbról vagy balról irányítják, hanem hogy végre lendületbe hozza valaki, száz lépésekkel, száz ugrásokkal, mindenre elszántan, bármi áron.
Bármi áron.
*
Nos, egyedül ez aggaszt, kedves Feri. Te nagyon tanulékony vagy, te soha többé nem fogod azt mondani, az ember megérdemli, hogy lecserélje öregecs-ke feleségét, de ettől még mindig ezt fogod gondolni. Egyetlen istened a siöregecs-ker, a hatékonyság. Semmi nem állhat utadba, a sikerért bármiféle hazugságra, színjátékra kapható vagy. A magánélet a tiéd, arról nem beszélek. Az üzleti umbuldáid hovatovább ismerjük. A politikaiak közül csak egyet, a főbenjárót említem: Orbán minapi, menetrendszerinti hírbehozását Csurkával és szept-ember 11-ével. Leülsz egy ebédre Tom Lantosékkal, felállsz, s máris tudod, mered és teszed: két legyet egy csapásra. Orbán Viktor mint a terroristák, Or-bán Viktor mint az antiszemiták titkos támogatója. A Nagy Bush üzeni.
„Az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ennél nagyobb csak az, ha ártatlanokat vádolnak meg ezzel.” – mondotta Sándor György 1991-ben.
„A terrorizmus a legnagyobb bűnök másika, ennél nagyobb csak az, ha ár-tatlanokat vádolnak meg ezzel” – tehetjük hozzá 2001 óta.
Érted, Feri?
Hogyne értenéd. Azért csinálod.
*
„Belefér” – mondhatnád. „Az MSZP jól politizál” – állapítja meg Lovas Ist-ván is a Vasárnapi Újság milliós hallgatóságának. „Aki a politikát összekeveri bármi mással, nincs igaza. A politika más. Az ellenfél legyőzésének tudomá-nya, technikája és gyakorlata.” Igaza alátámasztására egy másik neves, saját oldali publicistára hivatkozik: „Seszták Ágnes nemrégiben egy hosszabb cik-két így fejezte be a Magyar Nemzetben: »Nem hiszek a szeretet mindent elsöp-rő erejében, de hiszek az eelsöp-rőben. És rajtam kívül sokan.« Sesztáknak teljesen igaza van. A politikában a választók mindenhol az erőt szeretik.”
A két tömegmozgató, lám, akaratlanul is kijelölte az irányt: „Utánad, Feri!”
*
Mindenki nyomuljon, ahogy bír! Ehhez persze pénz kell. Mindenki lopjon, ahogy bír! És média… Hazudjunk, ahogy bírunk!
A két jobbos tömegmozgató nem veszi észre, hogy az effélékben verhetet-lenek vagytok. Azt, sajnos, már nem állítanám, hogy utánozhatatlanok is…
Nemcsak a diktatúrának, a demokráciának is megvannak a piszkos eszközei.
Például meg lehet venni kilóra a médiát. És akkor valójában máris nincs igazi demokrácia: mert a választó nem a tények, nem az árnyalt vélemények, hanem csupán a nagy csinnadrattával kirakatba tett tények és vélemények alapján dönt.
De akkor sincs demokrácia, ha már jószerivel nem akad MSZP-s alapszer-vezet, ahol szintén ne kilóra vásárolták volna meg a tagokat. Csoda-e, ha úgy beindul a bűn, hogy a végén bandában erőszakolják meg az ellenséget? Persze hím a hímet, mert így még elrettentőbb, még visszataszítóbb.
*
„És olyat nem hallottál, hogy valaki a közügyekért dolgozik? Azért, hogy az országon segítsen?” – kérdezték ugyebár Szekeres Imrét, az MSZP alelnö-két. S mert nem gondolta, hogy ifjú párttársa magnóra veszi, azt felelte, amit talán mindig is – de a diktatúrában is bizonyosan – gondolt. „Ilyet nem. Ilyen-re az elmúlt 15 évben nem volt példa.”
Szekeres még nem tudja, hogy hamarosan neki is mennie kell. Nem a je-lene, hanem a múltja miatt. Kedves Feri, te megértetted az idő szavát, hogy a baloldalt szagtalanítani, illatosítani kell. Szekeresnek, akármennyire is pú-derozza magát, vasalgatja a mosolyát, szaga van. Ti úgy szeretnétek a vörös drapériát múltból jövőbe prolongálni, hogy megmaradjon az élcsapat-büsz-keség, de a régi koloncok nélkül. A megboldogult Apró Antalt ugyan már nem tudod kiirtani magad mögül, de ezért kell az egész baloldali médiát a tenyeredből etetned – no meg fennen csurkáznod és orbánoznod –, hogy az-tán a legolvasottabb baloldali napilapban Pünkösti Árpád bebizonyítsa: Apró Antal politikailag senki volt, teljesen súlytalan, amúgy pedig egy tisztességes munkásszármazék. Azaz nem felel az égvilágon senkiért és semmiért. A világ legtisztességesebb emberének sittre vágásáért sem. Az akasztásokért sem.
*
Apám meséli az említett tévéinterjúban: „…ott volt a siralomház, ott voltak azok a cellák, ahol a halálra ítélteket tartották… Úgyhogy sok mindent lehetett hallani, de a sok mindenből a legborzasztóbb az volt, amikor lehetett a halálra-ítélteknek a bitó alá hurcolását hallani. Ez olyan iszonyata volt az életemnek, amit soha el nem feledhetek.”
Apám itt bemutatta, hogyan nyögtek. Hosszan, teljes átéléssel utánozta őket. A hideg veríték ütött ki az egész tévéstábon.
Rajtam is.
Az adásból ez a jelenet aztán ki is maradt.
*
Pedig nem te vágattad ki, Gyurcsány Ferenc. A múlt átírása, románcos át-rajzolása nem veled kezdődött. Te csak beteljesíted.
Csakhogy amíg Horn és Medgyessy rejtett bűntudata motyogott a képünk-be, éreztük a szagot. Ha keveseknek jutott is el az eszéig, a szívükben sokan érezték-sejtették: hát, hiszen ezek megint a régi recept szerint főznek! „A nov-ember 3-i, első tárgyalás után, ami a szovjet megbízottak és a magyar kormány megbízottja, Maléter Pál között folyt, még azt ígérték, hogy kivonulnak” – me-séli apám. – „És Tökölön tartják a tárgyalások második fordulóját, és ott beszé-lik meg ennek a módozatait. Na hát tudjuk, hogy mi történt: Maléter Pálékat letartóztatták, ott volt személyesen Szerov, az NKVB-nek a fő embere, eljött Moszkvából, hogy ezt a dicsőséges tettet végrehajthassa…”
Most is úgy köszönt el a nómenklatúra, hogy valójában itt maradt.
A rendszerváltás kezdetekor te, Feri, még fiatal voltál, mint KISZ-vezér, azt hitted, a Fidesz támadása a fő csapásirány. Aztán hamar rájöttél: a pénzen múlik, a pénzre épül minden. Horn még a pártnak – az újnak – dugdosta, ha-rácsolta. Te már magadnak is.
Elmentél vállalkozónak, s pénzzel, sikerrel kitapétázva visszajöttél politi-kusnak.
S kenterbe verted a bűntudatosokat.
Nem erővel, hanem lendületes gátlástalansággal.
Bármilyen útra hajlandó vagy lépni, ha az politikai sikerrel kecsegtet. Nem vagy te rossz ember, Feri, sőt, láthatod, hallhatod: jó politikus vagy.
*
Gondosan építik ötvenhat díszletét, rendezik az állami előadásokat. Korhű teher- és személyautók a Széna téren – pontosabban a Mammut két üvegpa-lotája közé zárt utcában –, korhű busz, korhű öltözetek, korhű lyukas zászló.
Egyedül a pufajkákat nem látom – no meg a pribékeket –, a nyögéseket, siko-lyokat nem hallom, a szagot nem érzem. Mondhatnám, kellemes és kedélyes minden, szinte kedve támad az embernek (újra) átélni ezt a dicső kort.
*
No, bíztatjátok is erre szegény védtelen, üresfejű ifjainkat, vegyenek példát öt-venhat fiatal forradalmárairól. „Lázadjatok a szabadságért, a progresszióért, az igazságosság eszméjéért, egy őszintébb világért!” – s elég cinikusak vagytok ah-hoz, hogy szándékotokat még csak ne is rejtsétek véka alá: „Most azonban itt a pillanat – emelte fel ujját 2004-ben az újgenerációs Hiller István –, hogy a forrada-lomban a szocializmussal szembeni ellenállás helyett a progresszió, az igazságos-ság eszméjének előképét lássuk. Az emlékezet főszereplőivé pedig a forradalom kirobbantói váljanak… Így lehet ‚56 – a még élő hősök, résztvevők, saját emlékeket hordozók személyes ünnepe mellett – újra a magyar fiatalok büszke ünnepe.”
*
Mit szólnál ahhoz, kedves Feri, ha én mától ugyanezt csinálnám Auschwitz-cal? Ha azt kezdeném hirdetni, ifjaink fejébe sulykolni, hogy felejtsük el Hitlert, felejtsük el a nácikat, felejtsük el – ahogy az akasztásokat – a krematóriumokat, a gázkamrákat; és legyen Auschwitz mától a felszabadulás, a szabadság büsz-ke ünnepe, végtére is néhány zsidót csak kimentettek a szövetségesek.
Auschwitzra nem a zsidók miatt kell emlékezni, hanem az emberiség miatt:
nehogy egy ilyen aljasság még egyszer megtörténhessen. Ám ötvenhatra is ezért kell! Ha beülsz műsort vezetni egy tipikus – mert ugyancsak kilóra meg-vett – magánrádióba, s ott két bohóckodás közt bocsánatot kérsz ötvenhatért, akkor az emlékezés drámáját azonmód könnyű showműsorrá lényegíted.
Nem volna ez olyan nagy baj, ha csak ötvenhattal tennétek ezt. De min-dennel ezt teszitek: mindennek már csak helyi értéke van, éppen csak annyi, amennyivel hozzájárul politikai sikeretekhez. Mindent újra átsző a hazugság, mindent újra lázasan csomagoltok, díszítetek, szépítetek, s belül marad a talmi tartalom. Mindent művi illattal fújtok be, minden lopást megint megideologi-záltok, mindent megint a nép – ha már nem is csak a dolgozó nép – nevében követtek el, a rosszat éppúgy, mint a jót.
Nem hiszek abban, hogy hazugságra lehet erős, tartós várat építeni.
Legfeljebb légvárat.
*
Bizony, mégis azt mondom néktek, testvér, ne féljetek. Gyertek el velem jó mélyeket szippantani az igazi emlékezésből. A felkelés szagából. Mert ötven-hat lényege valójában ez volt: a felkelés, a lázadás a hazugságok, a népámítá-sok s a hatalom, az elviselhetetlen erőszak ellen.
Kedves Feri, még te is eldöntheted, melyik utat követed. Azt-e, amelyet R.
Székely Julianna kínál neked a Magyar Hírlapban? „Képzeljük el – biztat az új-ságíró –, amint egy politikus azzal indul neki a választásnak, hogy ő se jólétet, se adócsökkenést, se több munkahelyet nem tud ígérni, illetve ígérni tudná, de teljesíteni nem. Helyette fölajánlja, hogy becsületes lesz, kenőpénzt, kapcsolati tőkét idegentől sem fogad el, és keményen dolgozik. Pályára lehet küldeni az ilyen játékost, amikor tudjuk, hogy a mezőnyben mindenki anabolikus hazug-sággyorsítót szed? Marhaság.”
Tehát akarsz-e maradni ez az ember, kedves Feri, vagy nem?
Én nagyon örülnék, ha te is velünk jönnél a Rongylabdára, Hegedős Laci darabjára. 12-én a Térszínházba. Hogy te is szippanthass egyet. Hogy még idejében megérezd a szagot. Hogy megsejtsd: mi vár rád, mi vár rátok, ha így folytatjátok.
Nem azért, mert erősek volnánk.
Nem azért, mert terveznénk valamit.
Ötvenhatot se tervezte senki.
Jött magától, kedves Feri.
(http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=44847)