2006. április 5.
Hát, nem gondoltam volna, hogy „meglett” koromra, aprólékos kutatómunkákkal és vaskos kötetekkel a hátam mögött egyszer csak egy hivatásos kurva egyszerű szavai hozzák el számomra a megvilágosodást.
Ha másért nem, hát ezért biztosan hálás vagyok Pesty Lászlónak, hogy el-készítette filmjét Gyurcsány Ferenc hazugságairól. Az Egy hiteles ember című alkotás ezer sebből vérzik, a legfőbb gond vele éppen az, hogy nem mindig elég hiteles, ezért a Gyurcsány-fanokat aligha rendíti meg makacs hitükben. Zavaros a kóborló kislány története, túl sok a sejtetés, túl sok az ellentmondás, habár az így is nyilvánvalóvá válik, hogy a mese kikerekítésében, Gyurcsány, a ne-mes lelkű lovag felmutatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett a kormányfő piárcsapata, nem kevésbé az őt lelkesen kiszolgáló-megcsináló-felépítő balos médiavilág. Csakhogy ez újdonságnak kevés, leleplezésnek meg végképp elég-telen. Ugyancsak elég zavaros a kétidegennyelves gimnáziumi történet, éppen mert egy meglehetősen súlytalan ügyet állít reflektorfénybe; ha Pesty nemcsak sugallná, de bizonyítaná is, hogy Gyurcsány azért hagyott fel pesti tanulmánya-ival, mert az elvtársak pártmunkára, netán egyenesen ügynöknek készítették fel, akkor persze volna teteje a most mellékesnek látszó történetnek. Pesty elfelejti az aranyszabályt: ami ennek az oldalnak esetleg kellemesen borzongtató sejte-tés, az a túloldalnak merő ködösísejte-tés, ha nem egyenesen hazudozás, rágalmazás.
Mindenképpen olyan hiteltelenség, amely a szerző szándékaival ellentétes ha-tást vált ki: nem filmje alanyát fogja szavahihetetlenné tenni, hanem saját magát.
Gyurcsány bűnösből és üldözőből üldözötté, áldozattá – mondhatni, ártatlanná válik, akit nem elzavarni kell az ország éléről, sokkal inkább megvédeni, poszt-ján, közjogi méltóságában megerősíteni.
Azt is mondhatnánk, persze, hogy ha valakit icipicit is érdekel az igazság, így is éppen elég cáfolhatatlan munícióhoz juthat a filmből. Ráadásul még két újdánsághoz is. Az egyik Mellár Tamás, az új Gyurcsány által elcsapott KSH-vezető személyes emléke: amikor egykoron az ifjú Gyurcsány vizsgázni készült hozzá, leszóltak odaföntről, hogy „kérlek szépen, Gyurcsány elvtárs megy hozzád vizsgázni, figyelj oda rá”. A másik az egykori ellenzéki Dialóg
csoport három pécsi hölgytagjának ugyancsak személyes tanúságtétele. Hogy ez a részlet a többihez képest valóban mennyire hatásosnak bizonyult, hadd bizonyítsam az Index fórumának egyik hozzászólásával (a „webes” helyes-írást az olvashatóság kedvéért kiigazítottam):
„A pécsi történet megrázó. Tudom, sokaknak ez nevetséges, de elbőgtem ma-gam. Láttam azokat a lányokat, akiket tönkretettek akkoriban, akikről mindig is tudtam (csak ők nálam pár évvel idősebbek, csak látásból/hallomásból ismertem őket), de most itt szó szerint elmondták azt a bizonyos mondatot, ami évek óta kering a pécsi körökben, amióta a Gyurcsány visszatért a politikába: »Marxista világnézete nem eléggé kiforrott, az ifjúság nevelésére nem alkalmas«. Ez volt az a mondat, amivel a Gyurcsány (tanárképző kisztitkár) által aláírt főiskolai ajánlások kódolt üzenetben jelezték a megpályázott munkahelynek: nem szabad felvenni, állástalant kell belőle csinálni. El tudjátok képzelni, mit jelentett ez akkor???”
Könnyek ide, könnyek oda, az egész film úgy folyt volna át rajtam, mint mostanság az összes többi nagy leleplezés, akár a Magyar Nemzetéi, akár a Hír Tv-i. Kádárék végóráiban még volt jelentőség annak, ha valakire rámá-szott a nyilvánosság: bele is lehetett bukni. Ma már, úgy tűnik, nem lehet. Ma már jószerivel nincs általában nyilvánosság, csak jobboldali és baloldali köz-vélemény, s az egyik megdolgozásán a jobbra húzó, a másik megdolgozásán a balra húzó médiahadtest szorgalmatoskodik. S ha balról támadják a jobbolda-lit – vagy jobbról a baloldajobbolda-lit –, ezzel még jót is tesznek neki, hisz’ a saját tábo-rában nő az ázsiója, a másik oldallal pedig amúgy is megszűnőben mindenféle szellemi, szervezeti és egyéb keveredés.
Nem csoda, ha az ember egyre kevésbé érti maga körül a dolgokat. Itt van ez a csodálatos eszköz a jónép kezében: négy évenként leválthatná az így-úgy bűnösöket, a csalókat, a hazugokat, a tolvajokat, ám könnyen lehet, hogy még-sem teszi. Ellenkezőleg: minél több disznóság derül ki, íme, az éppen regnáló kormányfőről, annál magasabbra emelkedik, annál több tántoríthatatlan híve – rajongója – támad.
Ez volna hát a demokrácia? A népfenség legcsodálatosabb, legigazságo-sabb politikai rendszere, amely a nyilvánosság ellenőrzése révén egyre igazsá-gosabb, egyre értékesebb világ felé terelné az emberiséget?
Hogy is van ez?
Ki érti ezt?
*
Ki gondolta volna, hogy elmém éppen egy hivatásos prostituált fogja hirtelen megvilágosítani? Pesty filmjének egyik epizódszereplője, Maya. Aki elmondása
szerint sok helyre bejut. „Mondjuk, nem egy és nem kettő politikust is ismerek – meséli a kamerának, stílszerűen egy széles heverőről –, és biztosan tudom, hogy azok a dolgok, amikről mi szavazunk, azok már rég el lettek döntve.”
Kisvártatva hozzáteszi:
„Ha szavaznék, valószínűleg az MSZP-re.”
Hogy is van ez?
Szóval biztosan tudja, hogy minden lap előre le van osztva, de azért elmegy szavazni, méghozzá a szocialistákra?! Valami hirtelen azt súgja, hogy ettől a kissé egyszerű észjárású, ám annál szókimondóbb hölgytől végre megtudha-tom azt, amit évek óta hiába próbálok megfejteni. Hogyan képes a demokrácia népe egy volt karhatalmistának bizalmat szavazni? Hogyan képes egy hazug rendszer volt titkosszolgájának megbocsátani? Hogyan képes a világ szélhá-mosának, a kapcsolati tőkék gátlástalan forgatójának bizalmat szavazni? Va-jon mennyi ebben a zsigeri – önkéntes – hit, és mennyi az agymosás?
A film riportere itt mintha csak nekem akarna segíteni, megkérdi: – Mi az a mozzanat, amitől hitelesebbé válik egy politikus, mint a másik?
„Talán hihetőbben hazudik” – feleli Maya.
Nos, ezt biztos nem a kétoldali agymosás mondatta vele. Ilyen másfél évti-zed után, ami mögöttünk van, sokkal közelebb áll az igazsághoz, hogy a jobb-oldali és a baljobb-oldali politikai elit egyaránt átverte a jónépet, mint az, hogy a politikai elit legfőbb mozgatóereje a nép tisztességes szolgálata lett volna.
Maya azonban hozzátette: „Ami számomra döntő a Gyurcsány úr mellett, az annyi, hogy nem látom azt, hogy az MSZP pakolna.” Azaz hogy lopna.
„Igazság szerint ez az a dolog, ami mellette szól. Nem látom azt, hogy hará-csolná össze az államkasszát.”
Ez viszont, úgy tűnik, már a másik tényező jelenvalóságának bizonysága.
Maya, a prosti, ugyebár mi mást láthatna – eltekintve vagy nem eltekintve most a közvetlen politikusi behatástól – , mint amit a tömegtájékoztatás láttat vele, amit ez sulykol bele.
Azt gondolhatnánk ezek után, hogy végül is e két hatás logikus eredője, hogy Maya „szívesebben szavazna” Gyurcsány Ferencre áprilisban. A jobb-oldalnak nem sikerült lényegesen szavahihetőbbnek mutatkoznia a baloldal-nál, a balliberális túlsúlyban leledző média pedig sikeresen elhitette Mayával, hogy a baloldali elit kevesebbet lop, mint a jobboldali.
Ennyi.
Ám ha csak ennyi, akkor bizony szemernyit sem lettünk okosabbak.
Csakhogy a film láthatatlan riportere itt – nagy szerencsénkre – feltett egy nagyon fontos kérdést különleges hősünknek, s az erre adott válasz minden eddigi logikánkat, következtetésünket egyszeriben borítja. A kérdés így szólt:
– Ha most kiderülne, hogy súlyos bűncselekményt követett el a múltban, akkor megváltozna a véleményed?
A válasz pedig – szó szerint, háromszori tagadással – így:
– Nem. Nem. Nem változna meg a véleményem.
*
Nos, ez volt az a pillanat, amelytől kezdve gyökeresen másképp látom egész demokráciánkat – s általában a demokráciákat.
Mert nem igaz az, hogy Maya, a prosti, azért szavazna inkább Gyurcsány-ra, mert az kevesebbet lop. Tőle Gyurcsány akár nehéz fajsúlyú bűnöző is le-hetne, akkor is rá szavazna inkább. Vajon miért?
Vajon miért ne?
A prosti – az prosti.
A prosti világa nem valamiféle nemes „polgári” értékekből, közösségi ide-ákból, jogok és kötelességek vágyott harmóniájából épül fel. Gyurcsányra nem azért van szüksége, mert tőle várná a demokrácia rendszerének ügyes mű-ködtetését, Magyarország felvirágoztatását. Nem várja el Gyurcsánytól, hogy bűntelen legyen, hogy példakép legyen. Gyurcsányra egészen másért van szüksége, Gyurcsánytól egészen mást vár el: azt, hogy ő legyen Gyurcsány.
Az a kép, amelyet csináltak belőle. A táncoskedvű színész. A szenvedélyes harcos. A hórihorgas mutatványos. A színházigazgató. A cirkuszigazgató. Kit érdekel, hogy amúgy milyen jellem? Hogy mire fog az országgal menni?
Egyszeriben – meg kell mondjam, nagyon furcsa érzés – Maya szemével kezdtem el látni a világot. Egy hivatásos prostituált, ugyan bizony, milyen magasztos célokért szeresse a világot? Mitől emelhetné magát olyan magasra, ahonnan távlatokban látszik minden? Nem biztos, hogy egy prostituált legin-kább rendre, komolyabb értékek szerinti rendezettségre vágyik; nem biztos, hogy számára a család, a munka – hát még a kereszténység – megfelelő hívó-szavak. Hiszen én (Maya) abból élek, hogy a magam testét árulom, egy szál magamban állok a magam lábán, nem látok magam előtt semmiféle nemzetet, nem látok magam előtt semmiféle magasztos tisztességet, értem és másokért hozott igazi lemondást, áldozatosságot. S akik a politika szószékéről effélékről prédikálnak, utána meg jönnek hozzám egy menetre.
A demokráciának, a nép, a démosz hatalmának – legalábbis mostani formá-jában – alighanem éppen ez a lényege, veleje: éppen annyira torz, mint maga a nép. Persze, távlatosan hihetünk a nép (a magunk) megváltozásában, (a ma-gunk) testi-lelki-szellemi felemelkedésében, valamikori nagyszerűségében, de egyelőre még itt vannak a Mayák – mondhatnám, mi vagyunk a Mayák, mi
vagyunk a nép. S ha mi vagyunk, mi döntünk. S aki halatomra szeretne kerül-ni, annak velünk kell főzni. Annak ildomos ránk figyelkerül-ni, hozzánk hasonulni.
Nem azon kell tehát meghökkenni és megbotránkozni, hogy a bűnben fogan-tat ily magasra tolja fel a nép (mi), inkább azon érdemes csodálkozni és annak érdemes örülni, ha a nemesebb értékek hordozója is egyáltalán labdába tud rúg-ni. El kell szakadnunk attól a hamis ideától, hogy a demokrácia önmagában egy nagyszerű dolog, s csak a Gyurcsány-félék (Blair-félék, Bush-félék) élnek vissza vele. A demokrácia valójában egy idomtalan zsák, amely mindig meg fogja találni a maga foltját. Hol ilyet, hol olyat.
*
Igazán izgalmas és lényegi kérdés már csak egy marad: Hány prostituált jut egy magyar demokráciára?
Látszólag nem olyan sok. Valójában nagyon is.
Légrádi Tibor közgazdász, egykori ellenzéki fejtegeti Pesty filmjében: „Ki-alakult egy olyan médiaelit, amelyet csak a hatalom, a befolyás, és csak a pénz, a vagyonosodás érdekel. És ezért mindent megtesz. És hogy ha ők a baloldal, a volt kommunisták és leszármazottak pártjától várhatja azt, hogy őket hatalom-ban tartja, és ebben a pozícióhatalom-ban – a társadalombefolyásoló pozícióhatalom-ban – tartja, akkor nyilvánvalóan hozzájuk fog húzni, és mindent el fog követni azért, hogy úgy manipulálják a tömegeket, hogy lehetőleg hatalomban maradjanak.”
A médiaprostitúció semmivel nem ritkább jelenség, mint a testi prostitúció.
De nem ritkább jelenség a gazdasági prostitúció sem (a példa kedvéért ld. a kétszeres, háromszoros árú autó-pályaépítéseket), vagy akár a kulturális pros-titúció, és így tovább.
Úgy tűnik, tényleg itt az ideje leszámolni a hamis illúziókkal, hamis eszményekkel. Amíg ezt nem tesszük meg, értetlenül állunk az előtt a jelenség előtt, hogy a magyar miniszterelnök minden további nélkül fogadhatja saját luxuslakában a világpolitika két olyan meghatározó személyiségét, mint a brit miniszterelnök és az orosz elnök, anélkül, hogy a magyar nép tudomást szerezhetne arról, milyen szándékból tette, s milyen haszna vagy kára származott vagy származik ebből Magyarországnak. Amíg mindent a demokrácia eszményei koordinátarendszerében próbálunk elképzelni, erre a jelenségre nem találhatunk kielégítő magyarázatot. Az illúziókkal leszámolva azonban azonnal előttünk a vá-lasz: Gyurcsány Ferenc sem tett mást, mint – képletesen szólva – ágyába fogadott két befolyásos politikust nyilván a számára megfelelő fizetségért. Akármennyire fáj, a létező demokráciának ez éppen olyan magától értetődő része, mint Maya létezése.
*
Fájdalom ide vagy oda, valójában nem kell félnünk leszámolni az illúziók-kal, bátran felhagyhatunk a demokrácia eszményítésével. Ugyancsak szemé-lyesen átélt élményként számolhatok be arról – végigkövetve a két nagy párt hétvégi nagygyűlésének minden percét –, hogy van érezhető különbség nép és nép között. Négy évvel ezelőtt a Kossuth téri – Orbánért lelkesedő – sokaság-ról sokaknak sikerült olyan képet látni és láttatni a túloldalsokaság-ról, hogy itt valami-féle fasiszta lelkületű csőcselék gyülekezett volna össze. Most nem akarok még csak sugallni sem ilyet vagy hasonlót a baloldal hívására egybegyűltekről.
Hogy Gyurcsány tábora csupa Mayákból állna. „Gyurcsány Kókára szavaz!” – olvasom az SZDSZ szórólapján; lám, a szabad demokraták a bűnben foganttal igyekeznek a magyar parlamentbe emelni saját jelöltjüket. Vegyes ez a tábor, s ott sorakoznak azok is, akik nem annyira Gyurcsányt szeretik, mint inkább Orbánt gyűlölik. Az Index egyik hozzászólásában olvasok egy hölgyről, egy hajdani – rendszerváltás előtti – ellenzékiről, aki négy éve Orbánt akarta min-denáron leváltani, ezért szavazott a „kommunistákra”; utána meg egész héten hányt, annyira megviselte, hogy örök ellenségeire voksolt…
Nem az a tábor – az a felünk – létezése érdekes most, hanem a másik. Nem arról beszélek, amit és is tudok a Fideszről meg a jobboldali média- és gazda-sági prostikról, hanem amit érzek, amit átélek, amit ott látok: a Fideszes nagy-gyűlés minden pillanatát, minden mozzanatát figyelemmel követve. A szinte tapintható sugárzásról – kisugárzásról – beszélek, amely semmiképp nem a prostik nyomorúsága, nem is a jövőtlen, istentelen percemberek ráérős időmú-latása, de nem is a félelem hangos szorongása. Van itt is „igehirdetés”, van itt is nagyotmondás, népbefolyásolás és -bolondítás, ám az egész teret belengő, szinte tapintható hit mégsem a győzelem öngerjesztő, arénás várakozása és vágyakozása; sokkal inkább a jövőbe, a nemzetbe, az összetartozás értelmébe – mondhatnám, az Élet értelmébe – vetett erős, derűs bizakodás.
Ez is a nép.
Ez is a démosz.
Ezek is mi volnánk.
(http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=47585) Kapcsolódó cikkeink
> Letölthető dokumentumfilm Gyurcsányról