2006. március 14.
Ezeken a kampánytanácsokon a gondola egy árva fillért sem keres, leginkább ezért keresetlenek. No meg azért, mert nem keresgélünk hozzájuk díszítő, tompító ele-meket: ami a szívünkön, a szánkon.
Orbán Viktornak
Kedves Viktor, mindenekelőtt: nagyon jól csinálod, s ezt most kivételesen minden gúny nélkül mondom.
Igaz, fűt-fát ígérsz, de akárhogy szeretném másképp látni, nem tudom: aki most alulmarad az ígéretversenyben, az alulmarad a választáson, az nem fog kormányra kerülni. Márpedig ha a Fidesz nem kerül oda, ott marad az MSZP s vele az SZDSZ. Márpedig ha minden így marad, akkor – jó esetben – újabb négy éven keresztül olvashatom majd az Indexen s Index-féléken az efféléket (mint pár napja): „Nincs válság, de kiigazítás kell.”„Zuhanó tőzsde, gyengü-lő forint. Aggódni ennek ellenére a kutatók és a piaci szerepgyengü-lők szerint sem kell, válság nincs, csak a magyar államháztartás tragikus helyzetét figyelmen kívül hagyó »aranykor« érhet véget.” Rosszabb esetben pedig nagyon hamar nagyon nagyot koppanunk. De ha a gazdaság agonizálása még egy darabig elhúzódna is, a szellem, az erkölcs pusztulásának-pusztításának semmi nem fogja útját állni. Aki a választások küszöbén, ráadásul ’56 fél évszázados ju-bileumának évében megengedi magának, hogy a Magyar Köztársaság (azaz:
a demokrácia) legmagasabb állami kitüntetéseire terjessze fel a Magyar Nép-köztársaság (azaz a kádári puha diktatúra) jelképértékű figuráit, annak rend-szer és rendrend-szer, önkényuralom és demokrácia teljesen egyre megy, mindkettő a hatalom, a hazugság díszlete csupán.
Kedves Viktor, ezért nyel egy nagyot a választópolgár, s fogadja el Tőled a nagyotmondásokat. Meg azért is, mert a mögöttük megbúvó ideológiák – irányok – egyre-másra dicséretesek. Csak egyet emelek ki közülük: a mun-ka becsületének okos hangoztatását. Ebben az országban évek óta senki nem számolja ki azokat a veszteségeket, amelyeket a munkátlanság, a dologtalan-ság, a lődörgés a lelkekben, a közérzetekben, a környezetekben okoz. A ránk
szabadult vadkapitalizmus úgy járt el a munka világával, mint a vegyipar a mezőgazdasági termékeinkkel, élelmiszereinkkel: lassan többet költünk arra, hogy egészséges táplálékhoz jussunk, s hogy szervezetünket megszabadítsuk a mérgektől és idült betegségektől, mint amennyit a réven nyertünk. A köz-vetlen gazdasági nyereségekből végre-valahára le kellene vonni a közvetett veszteségeket, amelyek valójában a mi közérzetünk lehető legközvetlenebb kárai, elemi csapásai.
A politikus persze csak olyan választókkal tud főzni, amilyen megadatott neki (mint ahogy a választópolgár is csak olyan pártok és olyan politikusok közül választhat, amilyenek megadattak neki). Márpedig a tömeg nem arról ismerkszik meg, hogy átlátná a bonyolultabb összefüggéseket. Ilyen érte-lemben helyes, kedves Viktor, hogy a pártod azt szajkózza, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve. Mert bizonyosan sokan vannak, akik rosszabbul élnek.
Ám a bizonytalan szavazók között – akik megnyeréséért voltaképp az egész kampányháború folyik – sokan vannak, akik nem élnek rosszabbul; ám nem azért, mert a mostani kormánykoalíció jól gazdálkodott volna, hanem azért, mert irdatlanul eladósították az országot, volt tehát miből lízingelni a csepp-nyi jobb létüket. Azzal, persze, hogy a lízingdíjat, ki másnak, mint nekik kell megfizetni, még nincsenek kellőképp tisztában. Nos, úgy vélem, kedves El-nök úr, hogy ezen a téren van még tennivalód Neked és pártodnak. A gondo-lat fajsúlyos tálalásához tisztelettel figyelmedbe ajánljuk ezt az aranyköpést:
„Csak egyszer megengedhetnénk magunknak, hogy úgy éljünk, mint aho-gyan élünk” (Blaskó Péter).
S akkor most kanyarodunk vissza kéretlen kampánytanácsunk lényegéhez:
bár valóban úgy véljük, jól csinálod, kedves Viktor, vajon elég lesz-e ez a győ-zelemhez?
Aligha.
Az MSZP és az SZDSZ együtt több, mint a Fidesz, még ha a KDNP-t, a Nemzeti Fórumot stb. idesoroljuk is.
Akkor pedig, Elnök úr, Neked s a Fidesznek, bizony, azon kell ügyködni, hogy vagy a MIÉP-Jobbik pártszövetségnek, vagy az MDF-nek még az első forduló előtt a hóna alá nyúljatok, hogy valamelyikük biztosan bekerüljön az Országházba.
Ha az előbbivel teszitek, nagyobb a kockázata: a balliberális sajtókórus alig várja, hogy a szélsőségesség, antiszemitizmus stb. jól bevált stigmáját azon-mód százszor rátok süsse, mihelyst akár egy centit is nyilvánosan közelítené-tek a MIÉP-es Jobbik felé. Ez, sajnos, ma tömény reálpolitika: többet veszíthet a Fidesz s vele az egész oldal, mint amennyit nyerhet.
Ha pedig az MDF hóna alá nyúltok, fájdalom, de az lesz az a pillanat, ami-kor erkölcsileg legalizáljátok – azaz szentesítitek – a rendszerváltoztató párt emlékezetes bolsevik módszerét: midőn a parlamentben a szocialistákkal ját-szott össze a saját belső ellenzéke felszámolásához.
De itt legalább van egy mentő körülmény: nem az MDF kezdte. Hanem a Fidesz, illetve Ön, Elnök úr, amikor mindent megpróbált, hogy kétpólusúvá tegye a demokráciát, s a „nemzeti” oldalról mindent magába szippantson.
Nos, mi úgy véljük itt a végeken, hogy az igazság eme talaján állva bősége-sen van még lehetőség arra, hogy a választások első fordulója előtt a Fidesz és az MDF látványosan kezet fogjon. Ehhez az előbbinek nyilván sokat kell ígér-nie az utóbbinak, de talán mégsem annyit, amennyit az MSZP szokott ígérni és adni az SZDSZ-nek.
Elnök úr, próbálja meg! Próbálják meg!
Mi itt a végeken, természetesen, nem tudhatunk mindent, nem láthatjuk át kéretlen kampánytanácsunk minden lehetséges következményét. Egyet azon-ban biztosan tudunk: a nagyvonalúság legalább egy szempontból minden-képp kifizetődő, kézzel foghatóan akármennyit veszítünk is rajta.
A lelkünk megszépül.
(http://www.gondola.hu/cikkek/47125-Keresetlen_kampanytanacsok_3_.html)