A bevándorlási politika alakítása az egész világon kényes téma. Nincsen ez másképpen hazánk esetében sem. Ebben az évben meglepetéssel tapasztaltam a saját börömön, mi-lyen kiszámíthatatlan indulatokat képes kiváltani magasan kvalifikált tudósokban is.
Talán nem kerülte el tudományos közvéleményünk figyelmét az az izgalmas és színvo-nalas vitasorozat, amely 1995-96-ban Dr. Kopp Mária professzorasszony és egy lelkes, fiatal újságírónö - Galgóczy Zsuzsa - kezdeményezésére zajlott a Semmelweis Orvostu-dományi Egyetem MagatartástuOrvostu-dományi Intézetében. A rendezők - kiváló érzékkel - az egészségügyi paradigmaváltás alapkérdései mellett bizonyos nemzeti sorskérdésekre is sort kerítettek. Többek között vitát indítottak népesedéspolitikai kérdésekről is. Az egyik ilyen rendezvényen, igen óvatosan, felhívtam a figyelmet anémet és az izraeli népesedés-politikára. Úgy vélem ugyanis, hogy azok egyes elemei hasznosíthatók lennének krónikus népesedésfogyással küszködő országunk migrációs stratégiájának kialakításában. Az egyik jelen lévő tudós demográfus erre reagálva kifejtette: milyen riasztó volt számára egyik pá-rizsi utazása, amikor a metrón a külvárosok felé tartva egyre több afrikai és arab utassal találkozott. Meglepett a reakció, hiszen én nem afroázsiai bevándorlókról szóltam, hanem a határon túli magyarok azon csoportjainak könnyebb befogadását javasoltam, akik már elhagyták szülőföldjüket, s jobb lenne, ha minket, a fogyatkozó anyaországot gyarapíta-nák, mintsem Svédországot, Ausztráliát vagy a világ más államait. A vita anyaga megje-lent a Magyar SzemIében.
Vukovich György, aki nem volt jelen az eszmecserén, néhány soros megjegyzésemre vi-tacikkben reagá It a folyóiratban. Kifejtette: a bevándorlási politika nem lehet a népesedés-politika eszköze. Minél hamarabb bevezetendő aktív népesedéspolitikát kellene folytatnunk, s kívánatos lenne a hozzánk költözött határon túli magyarok mielőbbi hazatelepülése. Ter-mészetesen nem hagyhattam válasz nélkül a furcsa érveket megfogalmazó írást, s kifejtettem újra, most már bővebben, hogy hagyományos értelemben vett, pronatalista népesedéspoliti-kát sem baloldali, sem nemzeti kormányzattól nem várhatunk. Fogyó, öregedő s lassan a nyugdíjak előteremtését és a működőképes társadalombiztosítási rendszer fenntartását meg-nehezítő, rossz korstruktúrájú népességünk állapotán másféle eszközök alkalmazásával is meg kellene próbálni segíteni. A korai halálozások elleni egyébként fontos és tiszteletre méltó küzdelem hangsúlyozása, ami vezető demográfusaink és szociálpolitikusaink több év-tizedes vezérlő gondolata, nem alkalmas demográfiai helyzetünk javítására.
IElhangzolt a,.Politikai stratégia ésmigráció" címü konferencián.
Amennyiben tehát komolyan vesszük, hogy változtatni kívánunk az ország népességé-nek tragikusan rossz demográfiai összetételén, akkor más megoldásokat is számba kell venni. Borbély Imre, temesvári közíró, politikus (Tőkés László tanácsadója) egyik írásá-ban találkoztam először a szubszidiaritás nemzeti-nemzetiségi problémákra irányuló ér-telmezésével. Mi is a szubszidiaritás? Elsősorban anémet nyelvü szakirodalom használja ezt akifejezést. Tulajdonképpen a már kissé elkoptatott s amindenféle baloldali mozgal-mak, osztályküzdelmek ésérdekvédelmi harcok számára kisajátított szolidaritás kategória megfelelője, amelyet előszeretettel alkalmaz a keresztényszocialista mozgalom. A szub-szidiaritás elsősorban a társadalmi problémák keletkezési helyükön való megoldását java-solja, akölcsönös segítség és érdekérvényesítés messzemenő figyelembevételével. A tár-sadalmi problémák tartós, eredményes megoldására ugyanis csak akkor számíthatunk, ha az abban részt vevő felek mindegyike valósan érdekelt a probléma leküzdésében. A szub-szidiáris hozzáállás nem tartja megfelelőnek a jelzett gondok megoldására a nagy, centra-lizált szervezeteket. Elsősorban működésük csekély hatékonysága miatt, de azért sem, mert az autonóm, helyi indíttatású cselekvés híve. A szubszidiaritás totalitarizmusellenes-sége kizárja az állam rnindenhatóságát. Az érdekazonosságon alapuló kölcsönös segítes, a helyi energiák autonóm összefogásával, hozzájárulhat az elhanyagolt, nehezen megoldha-tó társadalmi kérdések újrafogalmazásához és eredményes megoldásához.
Bár a szubszidiaritás hívei és alkalmazói metódusukat elsősorban a szociális gondok enyhítése során használják, a rnódszer tágabb értelmű, például nemzeti, népesedési prob-lémák enyhítésére isalkalmassá tehető. Haanémet bevándorlási politika oldaláról közclí-tünk a szubszidiaritáshoz, láthatjuk, hogya kelet-európai nérnerség befogadása és letelepí-tése nemcsak a történelmileg kedvezőtlen helyzetbe került kisebbségi németek sorsán javított, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy megjelenbessék a német munkaerőpiacon egy olyan réteg, amelynek nincsenek alapvető kulturális-nyelvi beilleszkedési problémái, szem-ben az országban munkát vállaló más nemzetiségű, más vallású, sőt- egyes népcsoportok esetében - gyökeresem különböző mentalitású populációkkal. Természetesen arokonság, az azonosság számtalan elemének megléte esetén is keletkezhetnek konfliktusok egymás-tól jól elhatárolható népcsoportok között. A nérner egyesítés rnézcsheteinek elmúltával például az "ossik" és a "wes:;ik" között máig sok a súrlódás. Mégis, ez a konfliktus az alapvető nemzeti azonosság esetében minden bizonnyal könnyebben feloldható, mint ha azellentétet még etnikai, vallási különbözőség isterhelné.
A nemzeti szubszidiaritás másfelől is megközelíthető. A határon túl élő nemetség 10-kozatos hazatelepedése nyomán idővel szükségtelenné válik a társadalmi szolidaritás ez irányú gyakorlása, mert beolvadásuk - ami gazdasági-társadalmi snem nyelvi-vallási asz-szimilációt jelent - idővel bekövetkezik, s ezzel maga a probléma ismegoldódik. Ennek megvalósulását elősegítheti, ha a befogadó ország lakossága tisztában van azzal, hogya beköltözöttek nemcsak kaptak tőlük, hanem a végbement tranzakció az ő érdeküket is szolgálta, hiszen a vcndégmunkás-problémának a megszokottnál könnyebb változatáról volt szó.
Az izraeli nemzeti szubszidiaritás némiképpen különbözik a némettől. Az Izraelbe be-vándorolt zsidó közösségek csakúgy, mint a néhai nérner diaszpórák, véglegesnek tekintik betelepülésüket azanyaországba. Azsidó kultúra és hagyomány több ezer éves tapasztala-ta azonban oly mértékben megszokottá és áltapasztala-talánossá tette a kisebbségi létet, hogy vannak olyan zsidó közösségek, amelyek minden Izrael felé irányuló szolidaritásuk és
együttérzé-sük mellett is mostani hazájukban kívánnak maradni. A cionista propaganda sem tudta például tömegessé tenni a többmilliós egyesült államokbeli zsidóság Izraelbe irányuló migrációját, mert gazdasági előnyük nyilvánvaló. Viszont arra is van példa, hogy rosz-szabb helyzetben is a helyén marad a zsidó közösség, mert a bibliai haza iránt érzett min-den kötődése ellenére erős szálak fűzik szülőföldj éhez. Idetartozik például a magyaror-szági zsidóság.
A szubszidiaritás révén azonban egymástól távol élő közösségek is szoros kapcsolato-kat ápolhatnak. Támogathatják egymást, felkarolhatják a rászorulókat, s ha szükséges, ott-hont adhatnak az üldözötteknek vagy a kilátástalan helyzetbe kerülteknek. Míg Németor-szág esetében a szubszidiáris segítség - minden kimutatható kölcsönösség ellenére - túl-nyomórészt egyoldalú. már csak a népességi arányokból és a gazdasági erőből következő-en is, addig a világ zsidóságának esetében ez egészen másképp van. Csak a zsidók kisebb hányada él Izraelben, és sok ország van, az Egyesült Államokon kívül is, ahol létfeltétele-ik alapvető en kedvezőbbek a közel-keletinél.
Természetes tehát, hogy Izrael állam megalapítása hatodik évtizedében is inkább kap -legalábbis anyagiakban - a világ zsidóságától, mintsem adna. Amit nyújtani tud, az in-kább szellemi, kulturális és vallási tényezőkben keresendő. Az intenzív kapcsolatokat nemcsak a gazdasági-pénzügyi akciók jelzik tehát, hanem azok kiterjednek az élet minden területére, beleértve a nemzeti társadalmat alkotó egyedeket, akik egymáshoz küldik ta-nulmányútra, tapasztalatcserére gyermekeiket, s minden rendelkezésre álló eszközzel óv-ják a közös hagyományrendszert. Válságos helyzetekben ez a kölcsönös együttműködés
megsokszorozódhat, s kiterjedhet akár a biológiai, konkrét esetünkben a népesedési, a demográfiai segítség területére is. Ismeretes, hogy Izrael milyen elszigeteltségben, milyen aránytalanul kicsi demográfiai súllyal helyezkedik el a Közel-Keleten. Ezért megalapítása óta tervszerűen és folyamatosan növeli népességi potenciálját. Befogadja azokat a zsidó tömegeket, akiknek az élete vagy konkrét veszélybe került, vagy olyan reménytelen anya-gi-gazdasági körülmények között zajlik, amin a szubszidiáris szolidaritás jegyében segí-teni kell.
Példáink nyilvánvalóan nem nélkülözik a német, illetve az izraeli állam tevékeny és hathatós közreműködését. Nem is valósulhat meg az együttműködés enélkül. De nem jö-hetett volna létre s nem lehetne évtizedek óta eredményes, ha nem találkozna az ezeket az államokat alkotó kisebb közösségek egyetértésével és aktívan támogató részvételével. Az állam képében megragadható makrotársadalom tulajdonképpen csak a keretet nyújtja a mikroszinten végbemenő társadalmi folyamatok számára. Ez a szubszidiáris mező valósá-gos, élő vagy könnyen aktivizálható hálózatot alkot, amely azonnal reagál a felmerülő prob-lémákra. Az oda- és visszaható impulzusok megtermékenyítik a nemzeti és - különösen Iz-rael és a zsidóság esetében - a vallási létet. Ha szükséges, akár emberek, népcsoportok tö-meges megmozgatásán, megmentésén keresztül, mint ahogyan az nemrég az éhínségtől gyötört etiópiai zsidók - anyagi áldozatra nem tekintő - hazatelepítése esetén történt.
Anémet és a zsidó példa nyilvánvaló párhuzamokat mutat a magyarság kérdésével, de a különbségek sem elhanyagolhatók. Egyik ilyen körülmény, hogy a határon túli magya-rok nagy többsége közel, a hatámagya-rok túloldalán vagy attól nem jelentős távolságban él.
Olyan, az anyaországgal összefüggö területeken, ahová tulajdonképpen nem vándorolt, hanem a történelem forgandó szerencséje következtében, a határváltások következtében került. Azért ez a dolog sem annyira egyértelmű' Az emberiség története s benne a
ma-gyarságé, valójában migrációk történeteként is leírható. S ezek korántsem értek véget. Az országhatárokon átívelő népmozgásokhoz hasonlóan nagymértéküek az úgynevezett belső vándorlások, amelyek nem mindig merülnek ki a falvakból városokba költözésseI. Ma-gyarország esetében bőven van példa történelmi jelentőségű belső migrációkra. Kezdő-dött a honfoglalással, de a települési-telepítési mozgalmak szinte állandóak voltak históri-ánkban. A legújabb tudományos eredmények szerint a székelységet például különbözö törzsekből gyűjtötték össze, s telepítették Erdélybe határőrizeti feladattal. Először arra a vidékre kerültek, amelyet néhány nemzedék múltán át kellett adniuk a nyugatról behívott szászoknak. Így kerültek mai lakóhelyükre, ahol túlnépesedvén, újabb és újabb rajokat bocsátanak ki magukból, csaknem minden égtáj felé.
A törökök kiűzése során teljesen elnéptelenedett délvidéket belső és külső telepítések népesítették be két és fél évszázada. A nagy népmozgások a 19. és a 20. században is folytatódtak. A tengerentúlra irányuló migráció mellett a belső migrációnak két fö iránya ragadható meg a dualizmus korában: az északról délre irányuló néprnozgás, ami elsősar-ban az Alföld benépesítését eredményezi, és a perifériákról a centrumba költözés, ami milliós nagyvárossá teszi Budapestet. A trianoni határmegvonás egy-két évig tovább fo-kozta - a menekülthullám révén - ezeket a tendenciákat, de drasztikusan meg is állította őket ahatársorompók létrehozásával. Amint könnyebbé vált azonban a népmozgás a gya-korlatban, azonnal felelevenedtek ezek atermészetes folyamatok. A második világháború idején újra mozgásba lendül a magyarság, ésnemcsak a határváltozások és a háború kö-vetkeztében. Az az erdélyi magyar tömeg, amelyik aromán impérium alatt külön állami létbe kényszerült, Észak-Erdély visszacsatolásakor megindult nyugat, az ország belseje felé munkát, egzisztenciát, jobb megélhetést keresve. A Romániából manapság felénk irá-nyuló bevándorlást úgy ismegítélhetjük, mint egy több évtizedes elzártság utáni megnyi-tás következtében hirtelen fölcsapó migrációs áradatot.
A határon túli magyarok bevándorlása ellen, nem tagadható, azért foglalnak sokan ál-lást, mert attól tartanak, hogy tömeges távozásuk esetén helyüket más nemzetiségűek fog-lalják el, s történelmileg magyarlakta területek vesznek el végleg a magyarság számára.
Van ennek avélekedésnek egy olyan változata, amelynek képviselői még mindig remény-kednek valamiféle kárpát-medencei igazságosztásban. Az alapvető nagy világtendenciák és az európai fej lődés iránya ellentmond ennek a nézetnek. A határok jelentősége tÖJ1é-nelmi mércével nézve kétségtelenül csökken, s a kontinensünkön is érzékelhető globalizá-lódás térségünkben új helyzetet teremtett. Különösen a kelet-európai rendszerváltozások óta tapasztalható errefelé is az emberek újra realizálható törekvése léthelyzetük gyökeres javítására nemzetközi migráció révén. Egyébként a határok spiritualizálódása megváltoz-tatja a migráció jellegét. Tömegessé válhat az ideiglenes külföldi munkavállalás. Egy jó állás érdekében már nem kell a munkavállalónak feltétlenül örökre eltávoznia szülöföldjé-ről. Ettől függetlenül az ideiglenes szándékkal eltávozottak jelentős részéből idővel más ország állampolgára lesz.
Akedvező fejlemények ellenére valószínűleg nem növekedne lényegesen a Magyaror-szágon egzisztenciát kereső határon túli magyarak száma. Éppen a hazatérés megmaradó potenciális lehetősége késztetné a sorsukon változtatni akarókat gondosabb mérlegelésre.
Ha a döntési folyamat elhúzható, megfontoltabb, körültekintőbb döntés születik az egyén részéről. Nem kényszermigrációra kerülne sor, hanem természetes körülmények közötti választásra.