A BEKÖVETKEZETT V ÁL TOZÁSRÓL Menekülők

1988 és 1994 között 127 108 menekülő érkezett Magyarországra, közülük 55,5 száza-lék a volt Jugoszláviából, 42,3 száza lék Romániából, 1,4 százalék pedig a volt Szovjet-unióból érkezett.

A Romániából érkezők száma 1990-ben érte el a csúcsot, az összes romániai menekült 32,4 százaléka ugyanis ebben az évben jött az országba. A helyzet 1991-ben drasztikusan rnegváltozott, mert a volt Jugoszlávia területéről közel ötvenezren. az összes menekülő 90,9 százaléka ebben az évben érkezett. 1992-ben a volt Jugoszlávia területéről jövők 92,7 százalékkal, a romániaiak 5,2 százalékkal, a volt szovjet állampolgárok pedig 1,5 százalékkal képviseltették magukat. 1993-ban, de különösen 1994-ben lényegesen

csök-IKészült azOTKi\ 17922 sz. támogatásával. Elhangzott a"Politikai stratégia ésmigráció" cimíi konfc-rencián.

kent a menekülők száma, s ez a tendencia azóta is tart. A volt jugoszláv állampolgárok túlsúlya 1994-ben a korábbi kb. 90 százalékról 73 százalékra mérséklődött, mellettük a román állampolgárok 20,2 százalékkal, a volt szovjet állampolgárok pedig valamivel több, mint 6 százalékkal voltak jelen.

J988-89 rnenekültjeinek nemzetiségi megoszlása sajátos, és bizonyos összefüggések-ben az azt követő évektől eltérő képet mutat. Ekkor az összes menekült 99,7 százaléka ro-mán állampolgár volt, közülük 74 százalék magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Mel-lettük 21,5 százaJék volt a román és 3,4 százalék a német nemzetiségű román állampolgár.

J991, illetve 1992 kivételével, amikor előbb a horvát, aztán a bosnyák nemzetiségüek aránya volt a legnagyobb, minden évben a magyar nemzetiségűek aránya volt a meghatá-rozó a menekültek között. 1990 és 1994 között az összes menekülö 50,2 százaléka ma-gyar nemzetiségű volt, arányuk 1993-ban volt a legjelentősebb, amikor az összes mene-kültek 80,5 százaléka közülük került ki. Ez egyértelműen összefuggésben volt azzal, hogy a háborús fenyegetettséggel is megterhelt nemzetiségi lét nyomásával szemben a magyar nemzetiségek az anyaország védelmét keresték.

Bevándorlók

1988 és J994 között - a világ IJ7 országából - több, mint 110 ezer olyan személy élt Magyarországon, aki különböző céllal egy éven túl tartózkodott az országban. A beván-dorlók összlakossághoz viszonyított százalékos aránya ma már nem jelentéktelen. Amíg 1980-ban ez az arány csupán 0,0 I százalék volt, addig 1988 és 1994 között évente már 0,06-0,2 százalék közé esett. A változást a korábbi hazai helyzethez viszonyítva mégis egyértelműen jelentős elmozdulásnak tekintjük, annak ellenére, hogy jelenleg például még a finnországi arányokat (J 980-ban 0,3 százalék, I990-ben 0,5 százalék) sem éri el.

A bevándorlók számának évenkénti és országonkénti összetételének alakulását a Ro-mániából érkezettek határozzák meg. 1988 és 1994 között a legtöbben, az összes beván-dorló 67,3 százaléka Romániából, 9,4 százaléka a volt Jugoszláviából, 8 százaléka a volt Szovjetunióból, 1,1százaléka a volt Csehszlovákiából, 14,2 százaléka pedig a világ többi országából érkezett.

A bevándorlók összetétel évei kapcsolatban arra a jelenségre is figyelmet kell fordítani, hogy az arab, illetve a mohamedán valláshoz, kultúrához, hagyományokhoz tartozó or-szágokból, mindenekelőtt Algériából, Egyiptomból, lrakból, Iránból, Jordániából, Liba-nonból, Líbiából, Törökországból stb., ha nem is nagy számban, de folyamatos a beván-dorlók utánpótlása. Számuk az elmúlt hét évben már megközelítette a kétezer főt. Termé-szetesen ennek önmagában nincs különösebb jelentősége. Abban az esetben azonban, ha figyelembe vesszük azoknak a mohamedán világhoz tartozóknak a számát, akik már évek óta Magyarországon élnek, illetve ha feltételezzük, hogy bevándorlásuk az elkövetkező években is hasonló mértékben folytatódni fog, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy amennyiben akülönböző arab országok között az egység létrejön, már a következö évez-red első évtizedeiben egy új etnikai kisebbség magyarországi jelenlétével kell és lehet számolni.

1988 és 1994 között a nem szornszédos országok közül a következő országok adták a legtöbb bevándorlót: Németország (1820 fö), Kína (1332 fö), Lengyelország (686 fö),

USA (407 fö), Vietnam (395 fö). A környezö országokból a legtöbben a következő orszá-gokból jöttek: Románia (74298 fő), "Jugoszlávia" (10 402 fő), "Szovjetunió" (8934 fö),

"Csehszlovákia" (1190 fö),Ausztria (141 fő).

A magyar nemzetiségű külföldiek számáról csak az 1990 és 1994 közötti időszakból vannak adataink. Mivel anemzetiségre vonatkozó kérdésre a kérvényt benyújtó személy nem köteles válaszolni, így az adatok alapján csak azt állíthatjuk, hogy amagyar nemzeti-ségű külföldi állampolgárok aránya 1990 és 1994 között legalább 58,2 százalék volt.

Amennyiben pedig az itt tanuló külföldi diákok nélkül vizsgáljuk az adatokat, akkor az egy évnél hosszabb ideig az országban tartózkodó külföldi állampolgárok 64,9 százaléka volt magyar nemzetiségű külföldi. Az adatok szerint aRomániaból érkezettek 69,9 száza-léka, a volt Jugoszláviából jövők 72,7 százaléka, a volt Csehszlovákiából származók 65,2 százaléka, a volt Szovjetunióból abevándorlók 45,0 százaléka voltmagyar nemzetiségű.

A kor szerinti megoszlás alapján szembetűnő, hogy a magyar nemzetiségű külföldiek között meglepően alacsony a 14 év alattiak (6,7%) és az50éven felüliek (11%) aránya. E két korcsoporttal szemben viszont a 15-49 éves korosztályhoz tartozó magyar nemzetisé-gűbevándorlók az összlétszám 82,3 százalékát teszik ki. Az arányokból azt a következte-rést vonhatjuk le, hogy a magyar nemzetiségű külföldiek között az egyedülállók, illetve a kis gyermekszámu családok aránya a meghatározó. Ennek pedig a magyar népes ség szá-mának alakulása szempontjaból rövid és hosszú távon egyaránt negatív hatása lehet, fel-téve, hogy az érkezők megőrzik jelenlegi demográfiai magatartásukat,

Amennyiben pedig amagyar nemzetiségű külföldiek korcsoportonkénti megoszlását az azonos időszakban bevándorolt teljes népesség kercsoportjaival hasonlítjuk össze, akkor azt tapasztaljuk, hogy míg az 50 éven felüliek esetében a különbség még a 3 százalékot sem éri ci, addig a 0-14 és a 15-49 évesek csoportjainal már igen határozott eltérés mu-tatkozik. Valószínűleg ez abból adódik, hogy - a szabadabb mozgás lehetőségévei élve -a környezö országokban élő fiatalabb korosztályokhoz tartozó magyar nernzetiségüek bát-rabban fordítanak hátat akisebbségi létnek, mint az idősebbek. Ha ez a folyamat a követ-kező években is megmarad, akkor a környező országokban élő magyar nernzetiségűek esetében nemcsak az e korosztályhoz tartozók létszámának csökkenésével, hanem az el-vándorláshoz kapcsolódó születési veszteséggel is számolni kell. Megfigyelhető még, hogya magyar nemzetiségű külföldiek között, ha nem isjelentősen, de évről évre növekszik az USA-ból, Ausztráliából, Kanadából, Németországból és Svédországból visszatelepülők száma, közörtük is az 50 év feletti korosztályhoz tartozóké. Feltételezhetően ők azok a magyar állampolgárok, akik különböző okok miatt az elmúlt évtizedekben hagyták el Ma-gyarországot smost, a politikai viszonyok megváltozását követöen ahosszabb ideig tartó magyarországi tartózkodás mellett döntöttek.

A honosítottak és a visszahonosítottak

1958 és 1994 között 74444 fö - mintegy száz ország állampolgára - kapott magyar ál-lampolgárságot, 88,7 százalékuk korábban a környező országok állampolgára volt.

Az új állampolgárok évenkénti száma - éppen úgy, mint százalékos arányuk - egyér-telműen jelzi, hogy I990-et követően ezen a területen lényeges változás következett be.

Amennyiben 100-nak vesszük az 1958 és 1994 között magyar állampolgárságot kapottak

számát, akkor 1990 volt az első év, amikor négyszer-ötször többen kapták meg a magyar állampolgárságot, mint az azt megelőző harminckét év bármelyikében. A kérelmezők kö-zül a környezö országok állampolgárai, közöttük is mindenekelőtt Románia volt állam-polgárai kapták meg a legnagyobb gyakorisággal a magyar állampolgárságot.

A román állampolgárokat a volt szovjet, a volt csehszlovák, a volt jugoszláv állam-polgárok, végül Ausztria állampolgárai követték.

Jelentős számbeli eltérést tapasztalunk azonban, ha a rendszerváltás előtti és az azt kö-vető évek adatait hasonlítjuk össze. A környező országok állampolgárai közül ugyanis a magyar állampolgárságot kapottak 74,7 százaléka 1988-at követően lett magyar állampol-gár. Elgondolkoztató adat, hogyamíg a romániai kérelmezök 85,7 százaléka, a volt szov-jet állampolgárok 46,5 százaléka, a volt jugoszlávok 65 százaléka, illetve az osztrákok

24,7 százaléka az elmúlt öt évben kapott magyar állampolgárságot, addig a volt Csehszlo-vákia állampolgárai közül csak 8,9 százalék. Amig tehát - öt ország kivételével - a világ közel száz országából összesen 8495-en lettek magyar állampolgárok, addig a környezö öt országból az elmúlt harminckét évben 66 008-an, ezen belül a volt román állampolg-árok 52 541 fővel részesedtek.

Az új állampolgárok 61,4 százaléka 1993-ig lett magyar állampolgár. Az új kérelmek várható csökkenése ellenére - az 1993-ban és 1994-ben benyújtott kérelmek teljesülése okán - még a következö években sem fognak lényegesen kevesebben magyar állampol-gárságot kapni. Ha nem következik be rendkívüli esemény, akkor a következö években várhatóan tovább csökken a kérelmet benyújtók és az állampolgársági esküt, fogadalmat tevök száma.

Mivel a környező országokból magyar állampolgárságot kérők döntő többsége magyar származású, figyelembe kell venni azt az elmozdulást, ahogyan a rendszerváltozást köve-tően megváltozott a magyar állampolgárság megszerzésének igénye. Ebből az elmozdu-lásból - miután 1990-et megelőzően Magyarország egyforma magatartást tanúsított a kömyező országokból kérelmet benyújtókhoz - mindenekelőtt az adott országban élő ma-gyar származásúak általános állapotára, elégedettségére, az adott ország megtartó erejére, pontosabban taszító hatására lehet következtetést levonni. Csehszlovákia esetében 1958 és 1969 között évente száz fölött volt a magyar állampolgárságot kapottak száma, később ez a szám - egy év kivételével - mindig csak ötven fő körül rnozgott, s ez 1990-et köve-tően sem változott. A jugoszláv állampolgárok körében pedig csak 1991 után nyilvánult meg határozottabb igény a magyar állampolgárság megszerzésére, hiszen 1958 és 1969 között évente csak mintegy ötven fö, azt követöen pedig 1990-ig lényegében tíz fö alatt maradt azoknak a személyeknek a száma, akik egy-egy évben a magyar állampolgárságot megkapták. A leghatározottabban a Romániában élő magyar nemzetiségüek akartak ma-gyar állampolgárok lenni, s várhatóan ez a tendencia a továbbiakban sem fog megváltozni.

Magyarország vonzásának háttere

Az előbbiekben bemutatott folyamatok alapját s egyben Magyarország vonzását alap-veröen az első és a második világháborút lezáró békeszerződések teremtették meg. A tria-noni döntést követően a környezö államokhoz csatolt területeken élő több, mint három-millió magyar nemzetiségűnek a szülőföld vagy a magyar állampolgárság között kellett

választania. Azoknak ugyanis, akik a magyar állampolgárságot választották, el kellett hagy-niuk szülőföldjüket. Azoknak pedig, akik szülőföldjükön maradtak, szlovák, román, szerb, illetve osztrák állampolgárokká kellett válniuk.

A magyar etnikumúak új államhatárok közé szorítása együtt járt az új államalakulatok egyértelműen magyarellenes politikájával, melynek következtében százezreket kényszerí-tettek menekülésre. Az ekkor Magyarországra telepítettek és menekülők, illetve a más or-szágokba kivándorolt magyar nemzetiségűek pontos számát nem ismerjük. A kikényszerí-tett migráció méretét azonban jól érzékelteti az a tény, hogy 1919 és 1923 között a Ro-mániához csatolt területről kb. kétszázezren érkeztek Magyarországra.

A trianoni békeszerződés értelmében megállapított magyar határok 1938-at követő módositásai több, mint ötmillió személy állampolgárságát anélkül változtatták meg, és tették őket egy másik állam, ez esetben Magyarország állarnpolgáraivá, hogy lakóhelyüket elhagyták volna. A Felvidék, Erdély megosztása, a Délvidék Magyarországhoz kerülése természetszerűen maga után vonta a korábban e területekről Magyarországra költözötick visszavándorlását, illetve a megosztott területek népességének nemzetiségek szerinti me-nekülését. K ülönösen Erdély esetében, ahol kölcsönösen kb. 200-200 ezer főt érintett az ilyen típusú népességmozgás.

A bemutatott helyzet azonban nem sokáig tartott, rnert a második világháborút lezáró békeszerződés az etnikai elvet ismét figyelmen kívül hagyta, s ezzel nemcsak a korábbi állapotot állította vissza, hanem Csehszlovákiának még újabb magyarlakta területet is adományozott. Ekkor következett be az a változás is, amelynek eredményeként Kárpát-alját Csehszlovákiától a Szovjetunióhoz csatolták. A Szovjetunió felbomlását követően pedig eza terület - az itt lakó népességgel együtt - Ukrajnához került.

A második világháború vége, 1944-45 fordulója sajátos választás elé állította a ma-gyar állampolgárok nem csekély részét, amelynek következtében közülük addig elképzel-hetetlen számban menekültek Magyarországra, illetve innen nyugatra. A magyarok eseté-ben külön problémát jelentett, hogy amásodik világháború alatti területi visszacsatolások ellenhatásaként a világháborút követően az 1938-1941 között Magyarországhoz visszake-rült területeken, illetve általában akörnyezö országokban élő magyar nemzetiségűeket el-lenségnek tekintették. Emiatt a világháborút követően a magyaroknak megtorlás, fizikai megsemmisítés, jogfosztottság, munkatáborokba hurcolás, szülöföldjükröl elüldözés lett az osztályrészük. ;\z országot elhagyók, illetve arnenekülök számának pontos megállapí-tása a korabeli statisztikai adatszolgáltatás hiányában szinte lehetetlen. Ennek ellenére az eddig publikált adatok az országot elhagyók számát valószinűleg jól tükrözik. A kikény-szerített .vándonnozgalorn" a zsidóság tömeges deportálásával kezdödött, majd anémet nemzetiségűek jelentős részének (kb. 250 ezer fö) 1945 utáni kitelepítésével, illetve a magyar-csehszlovák lakosságcserével folytatódott. Ekkor kb. 90ezer szlovák nemzetisé-gű hagyta el az országot. A folyamattal párhuzamosan a környező országokból jelentős számban érkeztek magyar nemzetiségűek az országba. Közel 130ezren Romániából, kö-rülbelül 115-120 ezren Csehszlovákiából, de a Jugoszláviából és a Szovjetunióból érke-zettek száma ismeghaladta a 70ezer főt.

1948-ra Magyarországon is, mint a Duna-medence más országaiban, bolsevik tipusú hatalomátvétel következett be. Magyarország lényegében elveszítette azt a természetes vonzerejét, amelyet általában minden ország saját állampolgárára magától értetődően gya-korol, s amellyel befolyásolja és szárnos vonatkozásban meg is határozza akivándorlást

és az eltávozottak visszavándorlását. A bolsevik típusú hatalomátvétel egyik következmé-nye volt, hogya nemzetközi vándorlás normális vagy természetes formája megakadt. Az

1947--49-es hullámot követően, amely természetesen meg se közelítette az 1945-ben emigráltakét, az ország határait lezárták. A változás az 1956-os forradalom bukásához kapcsolódik, amikor közel 200 ezren menekültek el az országból. Az ezt követő időszak-ban pedig -legális és illegális úton - évenként 8-10 ezren távoztak külföldre.

A változások ellenére a környező országokban mintegy 2750 ezer magyar nemzetiségű él ma is. A legutolsó, 1991-es népszámlálás szerint ugyanis 6801 magyar nemzetiségű élt Ausztriában, 586884 fö Csehszlovákiában, 378997 fő Jugoszláviában, 1 620 199 fö Ro-mániában és 155711 fő a Szovjetunióban.

Mit kell figyelembe venni a magyar migrációs politikai stratégia kialakításakor?

A világ államaihoz hasonlóan Magyarországnak sem közörnbös, hogy a nemzetközi vándormozgalom keretében állampolgárai közül kik hagyják el hosszabb ideig vagy vég-legesen az országot, illetve hogy kik érkeznek "helyettük". Általában nehezen lehet köz-vetlen és szoros összefüggést kimutatni a menekültek, a bevándorlók, valamint azok kö-zött, akik egy adott országban állampolgárságért folyamodnak, és a lefolytatott eljárás vé-gén az állampolgárságot meg is kapják. Magyarország esetében azonban - alapvetően e térség legújabb kori történelmévei összefuggésben - a nemzetközi tapasztalattal ellentét-ben szoros kapcsolat áll fenn abármilyen formában érkezők nem csekély része és a vég-legesen Magyarországot választók között. Ez egyértelmüen összefügg azzal, hogy az elsö és amásodik világháborút követöen, abosszú szellemében fogant béke a Magyarországtói elvett területeket megfellebbezhetetlenül a volt Csehszlovákia, a volt Jugoszlávia, Romá-nia, illetve avolt Szovjetunió között szétosztotta. Ezek az országok a megkapott területek birtokbavételének pillanatától az ott élő kisebbségek gazdasági erejének megtörését, erő-szakolt beolvasztását, nemzeti identitása felszámolását tűzték ki célul.

Az első világháborút követően létrehozott országok az 1990-es évek elején immár vég-legesen szétestek, ennek ellenére a környező országok döntően magyarlakta területeinek státusa nem változott. Éppen ezért - amennyiben az egyes országok jelenlegi társadalmi-gazdasági feltételei, a többséget képviselő hatalom kisebbségekhez való viszonya nem változik meg- abekebelezett területeken élő magyarság kikényszerített és spontán elván-dorlása az elkövetkező időszakban is folyamatos marad. Mivel Magyarország "szívóha-tását" döntően nem az ország gazdasági potenciája, hanem egy kényszerhelyzet hozta lét-re és tartja fenn, a bevándorlás területén sem az ország reális szükséglete a meghatározó, hanem mindenekelőtt annak a népességnek az általános állapota és tűrőképessége, amely akörnyezö országok valamelyikének állampolgáraként is magyarnak tartja magát. A kör-nyezö országok belső stabilitása, gazdasági helyzete és a kisebbségekkel kapcsolatos po-litikája ameghatározó tehát alapvetöen abban, hogy milyen mértékű migrációs nyomással kellszámolnia Magyarországnak. Mindezek ellenére a kialakításra váró magyar rnigrációs stratégiának és politikának el kell kerülnie minden olyan lépést, amelye kényszerhelyzet-ből fakadó nyomást bármilyen formában is felerősíthetné, mert azminden egyes esetben a környezö országokban élő magyarok még meglévő pozíciójának gyengülésévei járna.

Napjaink gyakorlatában a nemzetközi vándorlással kapcsolatos döntéseket - a végig-gondolt és hosszú távú migrációs politikai stratégia hiányában -- alapvetően egy feltétele-zett társadalmi elvárás és a reálisan meglévő migrációs nyomás mellett a végrehajtó appa-rátus teljesítőképessége befolyásolja. Ezért - a történelmi előzményeket, a térség országai-nak vagy egy részének az Európai Unióhoz való esetleges csatlakozását, valamint az or-szág népességének fogyását és öregedését is figyelembe véve - szükségszerűen vetődik fel a kérdés: milyen bevándorláspolitikai stratégiára van szükségünk ahhoz, hogy a már itt élők s a majdan velünk együtt élők összetétele, számaránya, foglalkozása az ország és a magyarság érdekeit szolgálják?

A jelenlegi, sem a kivándorlást, sem pedig a bevándorlást érdemben nem befolyásoló igazgatásrendészeti tevékenység egyértelművé tette a következőket:

1. a magyar társadalom jelenének, jövőjének alakulása szempontjaból nem elhanyagol-ható, hogy - az ország lakosságának demográfiai, szociológiai jellernzöihez viszonyítva --a hozzánk érkezők milyen folyamatokat erösítenek, gyengítenek vagy semlegesítenek;

2. az idevonatkozó jogszabályok és a hozzájuk tartozó mellékietek - a bekövetkezett gyors változás következtében - ma már egyre kevésbé felelnek meg rendeltctésüknek, s ezeket majd az elfogadott migrációs politikai stratégiának alárendelve kell elkészíteni;

3. nem csupán rendőrségi kérdés a ki- és a bevándorlással összefüggő feladatok meg-oldása. Éppen ezért újra kell gondolni a nemzetközi vándorlás intézményi kereteit, illetve meg kell teremteni azoknak a közösségeknek az érdekeltséget, egyetértő támogatását.

ahol a jövevények új otthonra találnak.

Összegezve: a magyar migrációs politikai stratégia kialakítása nem halogatható tovább.

s ezt tudományos feltáró munkával és a kérdéssel összefüggő széles körü vitával kell meg-alapozni. A magyar migrációs politikai stratégia kialakítása és e kérdéskörrel való folya-matos foglalkozás érdekében javaslom, hogy hozzuk létre a - napi politikai érdcktől füg-getlen - Magyar Kivándorlási és Bevándorlási Tanácsot.

1990-től a ki- és abevándorlást - mint állandóan jelen lévő társadalmi problémát és folyamatot - már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem lehet tehát megkerülni azt a kér-dést sem, hogy kik azok, akik azzal a szándékkal jöttek, jönnek, hogy hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon éljenek. Mely országokból érkeztek, milyen hagyományaik, törek-véseik vannak, rnilyen értékeket képviselnek, mit hagytak maguk mögött azok, akik úgy döntöttek, hogy korábbi állampolgárságuk helyett a magyart választják? Milyen demog-ráfiai, szociológiai meghatározottság jellemzi őket, milyen hatásokat erősitenek vagy gyengítenek a hazai népességet jellemző folyamatok közül?

Nem lehet megkerülni azt a kérdést sem, hogy szüksége van-e Magyarországnak a be-vándorlókra, s hogy kell-e ennyi új állampolgár? De úgy is megfogalmazhatjuk a kérdést:

lehet-e nem figyelembe venni annak a magyar nemzetiségű népességnek az állampolgár-ság-változását, amely az első világháború végéig a Magyar Királyság lakosaként magyar állampolgár volt, és rnost a környezö országok egyikében él? A migrációs politikai

lehet-e nem figyelembe venni annak a magyar nemzetiségű népességnek az állampolgár-ság-változását, amely az első világháború végéig a Magyar Királyság lakosaként magyar állampolgár volt, és rnost a környezö országok egyikében él? A migrációs politikai