1996. április 9. és 13. között egy szakértői csoport utazott a kelet-szlavóniai térségbe, hogy tájékozódjon az ott élők helyzete, valamint az oda visszatérni szándékozók szükség-letei felől. A csoport célja az volt, hogy információt gyűjtsön a térség politikai helyzeté-ről, alakosság etnikai és demográfiai szerkezetéről, valamint azelmúlt évek során elszen-vedett háborús károk mértékéről, jellegéről.
Az elmúlt hónapokban több magyarországi segélyszervezet, egyesület, vállalkozás jelezte, hogy bekapcsolódna a térségben kezdődő újjáépítési munkálatokba, segítséget nyújtana akitelepítettek hazaköltözéséhez. Kelet-Szlavónia helyzetéről ez idáig viszony-lag keveset lehetett megtudni a hivatalos hírközlő szerveken keresztül, a Menedék Egye-sület azért vállalta a felderitö szerepét, hogya későbbi beavatkozások tervezéséhez, elő-készítéséhez szükséges információkat az érdeklődök rendelkezésére bocsáthassa. Az út előkészítéséhez, megszervezéséhez az ENSZ Menekültügyi Föbiztossága (a továbbiakban UNHCR) nyújtott segítséget, Kanada magyarországi nagykövetsége anyagi támogatást.
Az általános tájékozódáson túl a csoport két faluval részletesebben is foglalkozott, ezek Kórógy (most Srpska Palaca), ésLaslovo (Szentlászló). Ezen két település esetében sikerült részletesebb adatokat is gyűjteni az elmenekült lakosság visszatelepülésére, a ter-vezett újjáépítésre vonatkozóan.
ADaytonban és Erdődön aláírt megállapodások értelmében a Krajinai Szerb Hadsereg és ajugoszláv rendőrség által ellenőrzött Baranya-háromszög és Kelet-Szlavónia a Horvát Köztársaság részét képezik, békés visszacsatolásukról az érintett feleknek (Horvátor-szágnak és Jugoszláviának) kell gondoskodniuk. Az átalakulás idején az ENSZ által fel-állított átmeneti hatóság (az UNTAES) látja el a közigazgatási feladatokat, és gondosko-dik amegállapodásokban foglaltak betartatásáról. Az UNT AES tulajdonképpen nem más, mint egy nemzetközi egységekből álló békefenntartó alakulat, lényegét tekintve hasonló a térségben korábban müködő UNPROFOR-hoz. A másik fontos szereplő aUNHCR, amely a térségben élő menekültek támogatása mellett rendkívül fontos diplomáciai tevékenységet isfolytat anövekvő feszültségek csökkentésére. Az említett nemzetközi szervezetek kez-deményezésére és irányításával folyamatosan zaj lanak kétoldalú tárgyalások, egyeztetések a legkülönbözőbb témákban, közös bizottságok alakulnak. A találkozókat rendszerint az ellenőrzöpontok közötti semleges zónában tartják, lévén a felek még mindig nemkívána-tos személyek a másik állam területén.
A folyamatos egyezkedés ellenére a békefolyamat lassan halad, a területek átadása a vártnál lényegesen hosszabb időt vesz igénybe. Ennek egyik, de nem kizárólagos oka az
UNTAES-csapatok elhúzódó felsorakozása. Bár acsapatok folyamatosan érkeznek, a bá-zisok, szálláshelyek kiépítése is tart még. A tervek szerint: mihelyt az utolsó ENSZ-kato-na iselfoglalta állomáshelyét, kezdetét veszi egy harmincnapos demilitarizációs időszak, az átalakulás első éstalán legfontosabb lépcsőfoka. Ez alatt az idő alatt a térségben állo-másozó szerb csapatoknak ki kell vonniuk a térségből minden fegyverzetet, ami aharminc nap leteltével ott marad, azt az UNT AES-erők megsemmisítik. A szerb csapatok már áp-rilis elején, tehát jóval a kijelölt időszak kezdete előtt nekiláttak a katonai bázisok és a fegyverraktárak kiürítésének, megkezdték a tankok és a nehéztüzérség kivonását. A fej-lemények, legalábbis a folyamat ezen szakaszában, ígéretesnek tűnnek.
Lényegesen nagyobb problémát jelent a térségben lévő felfegyverzett félkatonai szer-vezetek, rabló bandák megfékezése. Egyes helyeken a közbiztonság még mindig rendkívül rossz, gyakoriak a fegyveres rablások, fosztogatások. A civil lakosság birtokában lévő fegyverek és robbanóanyag mennyiségéről legfeljebb csak becslések vannak, nehezen lát-ható előre, hogy ellenőrzésüket hogyan tudják majd megvalósítani. Aterületen élők közül sokan szélsőséges nacionalista nézeteket vallanak, láthatóan nem akarnak együttműködni sem a helyi, sem pedig anemzetközi hatóságokkal. Bár mostanáig komolyabb rendzava-rásra nem került sor, nagy a feszültség, ajelenlegi béke és nyugalom meglehetősen töré-kenynek tűnik.
A demilitarizáció befejeztével kezdetét veheti a UNHCR általelőkészített és irányított la-kossági program megvalósítása. Ezzel párhuzamosan az UNT AES egy átmeneti rendőrséget állít felatérségben, amelynek tagjait elsősorban helyi lakosokból toborozzák. A tervek sze-rint az év végére tőlük veszi át a közigazgatás irányítását a horvát rendőrség. A UNHCR programjának fö részét a Baranyából ésKelet-Szlavóniából elmenekültek vagy kitelepítettek repatriálásának szervezése, irányítása alkotja. Ez elválaszthatatlanul összefonódik atérségbe betelepültek eredeti lakóhelyükre vagy legalábbis más területekre költözésével, ami szintén jelentős szervezőmunkát igényel. A UNHCR tevékenységének legfőbb alapelve. hogy
min-den menekült visszatérhessen otthonába, biztonságban ésméltósággal.
Ami a biztonságot illeti, már szó volt arról, hogy a visszatelepülést csak a hadsereg teljes kivonulása és a közigazgatás helyreállítása után lehet megkezdeni. Agyors újjáépí-tés legnagyobb akadálya az elmúlt öt év során lerakott rengeteg akna, számuk becslések szerint valahol 300 ezer és egymillió között lehet. Legtöbbjüket nem szakszerűen telepí-tették, nem készült pontos térkép az aknarnezökről, felszedésük két-három évig is eltart-hat. A települések romjai közt sok a fel nem robbant lövedék, az elhagyott házakat, köz-épületeket sok helyütt aláaknázták, ami könnyen okozhat újabb pusztításokat. Félő, hogy az esetleges elővigyázatlanság további emberéleteket követelhet.
Fontos elv, hogy az emberek nem térhetnek vissza anélkül, hogy ne legyen meg leg-alább aminimális garancia anormális és elviselhető életre. Ez nemcsak az újjáépítéstől és a megélhetési források biztosításától Higg,hanem az etnikai, politikai és gazdasági integ-ráció sikeres megvalósításától is. Avisszatérni vágyó kitelepítetteknek három jól elkülö-níthető csoportja van.
Az első eset viszonylag egyszerű. Az egyének vagy akár egész közösségek is vissza akarnak térni üresen álló vagy lerombolt lakóhelyükre. Ilyenkor a pénzbeli, dologi segít-ségen kívül másra nemigen van szükség, az emberek különösebb bonyodalmak nélkül visszatérhetnek otthonaikba. A munkálatok persze még így is évekig tarthatnak, de ez már inkább technikai kérdés.
A második eset ennél lényegesen bonyolultabb. A visszatérni vágyók házaiban laknak, általában avolt Jugoszlávia más területeiről idetelepült menekültek, de sok esetben a szorn-szédos településekről vagy akár az ugyanazon a településen lévő házaikból átköltözött családok. Ekkor valamilyen elfogadható megoldást kell találni az érintettek számára, a to-vábbi feszültségeket, erőszakos cselekményeket elkerülendő. Az ideális helyzet természe-tesen az lenne, haa térségben lakó menekültek is visszatérhetnének eredeti lakóhelyeikre.
de ez, az utódállamok etnikai térképét nézve, aligha látszik valószínűnek. Arról nem is beszélve, hogy vélhetően az ö házaikban is lakik valaki, akinek mennie kellene és így to-vább, a sor folytatható. Az sem valószínű, hogy az újonan létrejött nemzetállamok hatósá-gai asszisztálnának százezres nagyságrendű menekültmozgásokhoz, még ha ez alapjában mond isellent a térségben egyébiránt sem túl sokra tartott daytoni megállapodás szellemi-ségének.
Egy másik megoldás lehet, hogy újotthonokat teremtenek vagy azoknak, akiknek a há-zaiban menekültek laknak, vagy azoknak ..-és valószínű leg erre van nagyobb esély _o, akik-nek nincs hova menniük, de el kell hagyniuk az általuk lakott házakat. Szinte biztos, hogy ez a megoldás is problémákhoz vezet majd, amelyeket csak egyéni vagy helyi közösségi szinten lehet kezelni.
A harmadik eset az előzőhöz némiképp hasonló. A térség korábbi etnikai struktúrája az elmúlt évek során teljesen megváltozott. A módszeres etnikai tisztogatások következtében elmenekült - túlnyomórészt horvát és magyar nemzetiségű - lakosság helyére Hovátor-szágból és Boszniából elüldözött szerbek költöztek. Az etnikailag homogén településekre és területekre visszaköltöző más nemzetiségűek megjelenése jelentős feszültségforrássá válhat. Félő, hogy a korábban kevert etnikumú településekről a kisebbséget egyszerű en elüldözik a visszatérés után, vagy nem engedik őket visszatelepülni korábbi orthonaikba.
A hatóságok erős kontrollja nélkül nagy az esély arra, hogy folytatódik egyfajta etnikai tisztogatás.
Mindkét oldalon nagy a feszültség és a bizonytalanságérzet. A térségben élő rnenekül-tek, de még ahelybéli szerb lakosok is meglehetősen sötéten látják a jövőt horvát fennha-tóság alatt. Szórványos mozgás észlelhető az egész térségben, naponta költöznek át csalá-dok a számukra biztonságot jelentő jugoszláv területekre. Bár Jugoszlávia hivatalosan nem fogad több menekültet, rokonoknál. ismerősöknél általában lehet helyet találni. A bi-zonytalanság fokmérője, hogy mind többen szállítják át ingóságaikat a Duna bal partjára, ők maguk visszatérnek, s várják, hogy mi lesz a helyzet. Ha menni kell, minden készen áll. A visszatérni szándékozók isbizonytalanok, nem tudják, milyen fogadtatásra számít-hatnak a településeiken lakók részéről. Legtöbbjüknek komoly kétségei vannak a békefo-lyamat sikerességét illetően, szívesebben fogadtak volna egy tisztán katonai megoldást, hasonlót a múlt évi Knin környéki eseményekhez. A horvát területeken folyamatosan lehet hallani olyan híreszteléseket, miszerint létezik egy megállapodás az UNT AES és a horvát hadsereg között arról, hogy az előbbi sikertelensége esetén az utóbbi veszi át aterület fo-lötti irányítást, ami egyben a menekültkérdés radikális és végleges megoldását is jelente-né. Az UNTAES részéről határozottan cáfolták ezt az információt, amely ha nem is több puszta szóbeszédnél, a frontvonal horvát oldalán általános közhangulatot jól érzékelteti.
A terület teljes integrációjának a Horvát Köztársaságba két éven belül kell megvaló-sulnia. Ezalatt ki kell alakítani ahorvát normáknak megfelelő közigazgatást, infrastruktú-rát, egészségügyi, szociál is és oktatási rendszert. Az UNTAES mandátuma az idei év
vé-gével lejár, a szerzödések értelmében azonban, ahorvát és ajugoszláv fél együttes kéré-sére, még egy évvel meghosszabbítható. Hogy sikerül-e a kitűzött célokat megvalósítani, azt ma még csak találgatni lehet.
Jelenleg nincs pontos és megbízható adat anépesség nagyságáról és összetételéről, Az 1991. évi népszámlálási adatok alapján körülbelül 200 ezer ember élt a területen. Ma a Baranyában és Kelet-Szlavóniában élők számát 160 ezer körülire becsülik. Ajugoszláv hatóságok és a helyi Vöröskereszt tavaly novemberben készített felmérése alapján ez a szám 215 456, ami mindenképpen túlzás. A térségben nincsenek menekülttáborok, az el-múlt öt évben alig épültek új otthonok, ezzel szemben egész falvak és városrészek hever-nek romokban, szinte minden településen van lerombolt vagy kifosztott, elhagyott lakó-ház. Atúlzó számadatnak az lehet a prózai magyarázata, hogy a lakosság ellátását a beje-lentett létszám alapján végezték. AVöröskereszt adatai alapján atérségben 65 20I mene-kültél,jelentős hányaduk, 19405 aKnin környéki horvát offenzíva után érkezett. A nem-zetközi szervezetek körülbelül 80ezer menekülttel számolnak, nagyjából ugyanennyien hagyták el aterületet 1991 óta. Az eltávozottak legnagyobb része a frontvonal túloldalán lévő településeken él, önállóan vagy menekülttáborokban. Voltak, akik továbbutaztak, Németországban és más nyugat-európai országokban telepedtek le, a magyar nemzetisé-gűek közül sokan Magyarországon élnek.
A térségben élők szociális és demográfiai helyzete elég kedvezőtlen. Az őslakosok kö-zül a szerb nemzetiségűek mellett leginkább az idősek maradtak lakóhelyükön. A rokkan-tak és krónikusan betegek aránya szintén megnőtt az elmúlt években. Az újonan bete le-pültek nagy része szegény és alacsonyan képzett. A térség, ahonnan érkeztek, a háború előtt gazdaságilag jóval elmaradottabb volt jelenlegi lakóhelyüknél. A pusztítás aztán itt ismegtette a magáét. A mezőgazdasági és ipari termelés szinte teljesen megbénult a hábo-rús károk következtében. A munkanélküliségi ráta rendkívül magas, már ahol egyáltalán van értelme erről beszélni, a gyárak, üzemek akorábbi termelési szintjük egytizedét pro-dukálják, a foglalkoztatottsági arányok is hasonló módon estek vissza. Sok gazda, aki ko-rábban önálló termelő volt, a jelenlegi helyzetben nem jogosult sem nyugdíjra, sem állami szociális juttatásokra. Sokan nem tudják földjeiket megművelni ahiányzó gépek és szer-számok miatt, arról nem is szólva, hogya termőterületek közel fele a telepített aknák miatt alkalmatlan a rnüvelésre. Mindezek miatt a szociális problémákkal küszködők szá-ma folyamatosan emelkedik. Atámogatásra szorulók jelenleg mintegy 27 ezren lehetnek.
Paradox módon amenekültek helyzete bizonyos tekintetben jobbnak mondható az őslako-sokénál, hiszen őket a UNHCR segélyezi, minimális létbiztonságot nyújtva, míg a hely-béliek csak az akadozó és bizonytalan állami segélyezési rendszert vehetik igénybe. A növekvő nyomor és feszültség enyhítésére a UNHCR fontolgatja, hogy szokásos gyakor-latától eltérően bekapcsolódik a helybéliek segélyezésébe is. A Vöröskereszt ez idő tájt 31 880 embert támogat, akik közül 12475 helybéli lakos. Kizárólag dologi támogatásról van szó, a UNHCR és más külföldi segélyszervezetek adományait, élelmiszercsomagokat, tűzhelyeket, ruhaneműket, takarókat, vetőmagokat osztanak szét. A segélyezés a problé-mákat enyhíti ugyan, de azok forrását csak a gazdaság újbóli beindítása tudja majd meg-szüntetni.
Ami arepatriálást illeti, komoly akadály - sok egyéb mellett - aközösségek fokozatos széthullása. Akorábbi hatalmi viszonyok, rokoni kapcsolati kötelékek a többéves távollét alatt jelentösen átrendezödtek, Általános tendencia, hogy a fiatalabbak és a magasabban
képzettek közül sokan véglegesen le akarnak telepedni jelenlegi lakóhelyükön, a visszaté-rés már nem motiválja őket. Ha ez a folyamat tovább erősödik, a tágabb értelemben vett újjáépítés lehetöségei jelentősen beszűkül nek. Egy kedvezőtlen korstruktúra kialakulása hosszú időre visszavetheti a térség fej lődését. A beruházások ösztönzésével, kedvező hi-teirendszerek kialakításával, új munkahelyek teremtésévei vonzóvá lehet tenni a visszate-lepülést azok számára is, akikben az érzelmi kötödésnél erősebb a gazdasági racionalitás.
A háborús események, rablás, vandalizmus okozta károk mértéke településenként vál-tozik. Vannak falvak, amelyeket teljesen elkerült a pusztítás, másokat csak néhány találat ért, de vannak olyanok is, Yukovár egyes városrészei, valamint Szentlászló, ahol egyetlen ház sem maradt lakható. A közműhálózat többé-kevésbé működik, a vízvezetékek és a víz-műtelepek sok helyütt megsérültek, csak ideiglenesen vannak kijavítva. Az áramellátást és a telefonvonalakat jelenleg még Jugoszlávia biztosítja, de az átkapcsoláshoz szükséges előkészületeket már megtették a horvát oldalon. Az úthálózat meglehetősen rossz állapot-ban van, de nem annyira a háborús károk, mint inkább a karbantartás hiánya miatt. A rablások, fosztogatások okozta károk tetemesek. Az üresen hagyott lakóházakból, magán-gazdaságokból gyakorlatilag mindent elvittek, ami mozdítható volt. Sok helyen még a nyílászárókat és a tetőcserepet is leszedték. A mezőgazdasági szövetkezetek gépparkját, a tenyészállat-állományt is elszállították, a gyárak, üzemek berendezése it szintén.
A Horvát Újjáépítési és Fejlesztési Minisztérium a helyi közösségek közrernüködésé-vel részletes tervet dolgozott ki a térség helyreállítására. Horvátország biztosítani tudja a technológiát, a munkagépeket ésa munkaerőt, anyagi forrásai azonban szükösek. Tárgya-lások folynak az Európai Közösség államaival és a Yilágbankkal a tervezett munkálatok és beruházások finanszírozásáról, azonban a bizonytalan politikai helyzet miatt még nemigen akadt vállalkozó, kivéve az olyan, biztosan megtérülő beruházásokat, rnint a vu-kovári folyami kikötő újjáépítése. A térség újjáépítése nagymértékben függ a politikai rendezés sikerességétől, a külföldi hitelek, támogatások jelentős része feltételekhez kötött, a gazdasági partnerek garanciákat kérnek a béke és biztonság tartós voltát illetően.
A horvát korrnány újjáépítési programja jelenleg csak lakóházépítések finanszírozásá-ra teljed ki, a cél a lerombolt vagy sérült otthonok szerkezetkész állapotba hozása. A mi-nisztérium pályázati rendszeit dolgozott ki, ahol rászorultság alapján rangsorolják a beér-kezett egyéni pályázatokat. Kedvező elbírálás esetén nem pénzbeli, hanem szolgáltatás-beli támogatást nyújtanak, egy államilag finanszírozott építőbrigád elvégzi a szükséges munkálatokat. A középületek, úthálózat (a főútvonalakat kivéve) felújítása a helyi önkor-mányzatok feladata, ami jelentős terheket ró rájuk. A legtöbb helyi közösség anyagi gon-dokkal küszködik, nagymértékben számítanak külföldi támogatásra, adományokra.
Hasonló rendszerben tervezik az újjáépítést a majdani visszacsatolt területeken. A rni-nisztérium képviselői szerint hozzávetőlegesen öt-tíz évre van szükség ahhoz, hogy az elmúlt évek során keletkezett károkat kijavítsák. A térség újjáépítésére vonatkozó terveket a kitelepített helyi közösségek képviselőivel közösen dolgozták ki. Mivel a területre nem lehet bejutni, pontos vizsgálatokra, kárbecslésekre sem volt mód, az elmenekült lakosok elbeszélései és a területről kiszivárgó információk alapján próbálják a mostani helyzetet rekonstruálni, előkészülni a munkálatokra. A Kórógyi Helyi Közösség által elkészített újjáépítési program például 70-80 százalékban megfelel a valós helyzetnek, a vezetőség a körülményekhez képest meglepően jól informált a település helyzetét illetően.
A nemzetközi szervezetek - köztük a UNHCR - nem kívánnak aktívan részt venni az
újjáépítésben, ennek megszervezése, bonyolítása teljes egészében Horvátország belügye.
Az ENSZ feladata a politikai rendezés irányítása és annak biztosítása, hogya hatalomát-vétel ésaz ezt követő átalakulások során se diplomáciai, se polgári érdekek ne sérüljenek.
A UNHCR ennek ellenére tervezi egy vagy két falu újjáépítését, ennek azonban inkább szimbolikus, politikai jelentősége van, mintsem gazdasági.
Milyen területeken tudnának magyar nem kormányzati szervezetek, vállalkozások köz-reműködni a rendezésben? A legégetőbb probléma a térségben élő helybéliek és menekül-tek katasztrofális szociális helyzete. A UNHCR és a Nemzetközi Vöröskereszt szívesen fogad minden adományt, segélyszállítmányt, a szétosztásukról gondoskodnak. Az egész-ségügyi ellátás terén különösen nagyok a hiányosságok, egész falvak maradtak orvos nél-kül, a tárgyi segítségen felül szükség lehet gyakorlati beavatkozásra is, vizsgálatokra, ke-zelésre, védőoltások adására stb. A közoktatás is komoly gondokkal küszködik, nagy a hiány iskolai felszerelésben, oktatási segédeszközökben. A Menedék Egyesület szükség esetén közvetíteni tudna a segíteni vágyók és aUNHCR között.
A Magyarországon tartózkodó menekültek tervezett repatriálását előkészítő munkála-tokban szintén szükség lehet a közreműködésre. Jól előkészített látogatások szervezésével korábbi otthonaikba, a szétszakított közösségek közti közvetítéssel a feszültségek enyhít-hetők, ami jelentősen megkönnyítheti akésőbbi reintegrációt.
Az újjáépítés és amezőgazdasági fejlesztés területén aszerepek nagy része már kiosz-tódott. Beavatkozásokat leginkább ahelyi közösségek szintjén lehet elképzelni. Akórógyi és szentlászlói közösségek jelentős magyarországi segítségre számítanak, kérdés persze, hogy ki finanszírozná mindezt. Önkéntesek bevonásával elsősorban munkaerőben lehetne segítséget nyújtani. Nagyobb beruházásokat illetően a horvát kormányzati körökkel kelle-ne felvenni a kapcsolatot. Atérség mezögazdaságának beindításában szintén lehetne ma-gyar részről szerepet vállalni, a kérdés csak az, hogya horvát fél kíván-e élni ezzel a lehe-tőséggel. Egyelőre úgy tűnik, hogy minden a kezdeti stádiumban van, segítségre szükség van, de hogy ki fog segíteni, az leginkább a kapcsolati tökén múlik. Egy másik elképzel-hető leelképzel-hetőség magyarországi vállalkozások számára a UNHCR által tervezett újjáépítési munkálatokba bekapcsolódni. Ahorvátországinál lényegesen alacsonyabb tervezési és ki-vitelezési költségek vélhetően a UNHCR számára isvonzóvá teszik ezt a lehetőséget.
Oe talán nem haszontalan újra megemlíteni, hogy mindenfajta jövőbeli kezdeményezés teljes mértékben a katonai-politikai rendezés előre még nem látható kimenetelének függ-vénye.