Maryellen Fullertori egy évct töltött Magyarországon kutatói szabadságon. Ajogi kari oktató, hűen fö érdeklődési köréhez, 1995-ben azzal töltötte ideje jelentős részét, hogy összegyűjtötte az addig angol nyelven publikált, menedékjogról és migrációról szóló ha-zai írásokat, továbbá számtalan beszélgetést folytatott a kérdéssel foglalkozó szakembe-rekkel, igazgatási munkatársakkal. Nem volt rest, meglátogatta a menekülteket befogadó állomásokat, részt vett konferenciákon, menekültügyi megbeszéléseken.
E sokféle forrást felhasználó gyűjtőmunka mindazonáltal nem lehetett teljes, hiszen alapvetően angol nyelvű anyagokra és angolul beszélő szakértőkre támaszkodhatott, a te-repen való interjúzás, megfigyelés pedig nem állt munkája középpontjában. Így a levont következtetések is kissé egyoldalúak. Fontosnak tartottuk azonban az írás fő gondolatai-nak megismertetését az évkönyv olvasóival, hiszen a kívülálló, elfogulatlan szerző észre-vételeiböl Iehet okulni.
Az eredeti cikk magyar változatát lerövidítettük és átszerkesztettük, figyelembe véve, hogy a magyarországi történelem szárnos vonatkozása, valamint a közelmúlt menekült-ügyi története már ismert ésjórészt feldolgozott (lásd egyebek közört eddigi öt évköny-vünk tanulmányait); a bőven adagolt eredeti lábjegyzetek az amerikai érdeklődöknek ké-szültek.
A tényeket ésa jogi alapanyagot az alábbi forrásokból merítettc aszező: 1. statisztikai, hatósági adatok; 2. hazai jogszabályok, amelyeket a magyar változatban a hivatalos ter-minológia szerint használunk; 3. hazai szerzök angolul megjelent írásai, különös tekintet-tel arra a kötetre, amelynek szerkesztésében maga is részt vett tRefugees and Migrants -Hungary al a Crossroads);I4. interjúk hazai kutatókkal, oktatókkal és szakértőkkel. va-lamint menekültekkel foglalkozó szervezetek, hatóságok képviselőivel (különösen Amb-rus Ágnessel, Dobó Istvánnal, Einwachter Jánossal, Horváth Lajossal, Jantsits Ágnessel, Juhász Judittal, Kátai Józseffel, Nagy Boldizsárral, Pavlics Jánossal, Sik Endrével, Szé-kely Bélával. Tóth Judittal, Philip Labreveux-vel); 5. beszélgetések menekültekkel a meg-látogatott intézményekben; 6. részvétel szakmai fórurnokon, konferencián, szemináriu-mon; 7. hozzáférhető írások a magyarországi angol sajtóból (Budapest Week, Budapest Sun). Az átdolgozott változatban csak a fentieken kívüli forrásokat találja meg az olvasó.
A hivatalos statisztika alapján a szerzö következtetéseket von le a menekültek számát
IRefugees and Migrants - llungary al a Crossroads. (Eds. Fullcrton, M.-Sik. E.-Tóth, .1.)Ycarbook of' the Research Group on International Migrauon, Institute for Poliucal Science (H.A.S.), Budapest, 1995.
és arányait illetően. Forrásként a BM Menekültügyi és Migrációs Hivatalának adatait használta, de az áttekinthetőség kedvéért röviden összegezzük ezeket." 1988-95 között a menekültügyi hatóság 133120 főt regisztrált rnenekülőként (azaz ideiglenes védelmet, menekültstátust vagy csak információt kérőként), míg a Menekültügyi és Migrációs Hiva-tal éshelyi szerveinek ügyfélforgalma csupán 49417 fő volt. Ez utóbbi szám nem tartal-mazza az 1991-92-ben közvetlenül az ideiglenes szállásokra érkezett és ott csak kézi nyilvántartásba vett délszláv menekülteket. (A különbség 83703 főt tesz ki!) A Mene-kültügyi és Migrációs Hivatal egy másik kimutatásából azonban megtudhatjuk, hogya
133 120fö 41 százaléka volt roman, mintegy 2 százaléka exszovjet, míg 57 százaléka ex-jugoszláv állampolgárságú. Enagy populációra vonatkozó nemzetiségi megoszlás a gépre vitt teljes adatállomány hézagossága miatt nem áll rendelkezésre, ám az 1951. évi genfi egyezmény alapján védelmet kértek adatai igen. 1989-95 között menekülreljárás 5740 esetben indult, és ebből 4218 fö kapott menekültstátust, 646 kérelmet utasítottak vissza, 868 ügyben szüntették meg az eljárást, míg 1477 főnek vonták vissza a státusát.
Továbbá, a4218 menekültstátusos személyből, ha leszámít juk az időközben státusukat visszavontak számát (1477 fo), legfeljebb 2741 személy élhetett státusos menekültként Magyarországon 1995 végén. Ez igazán csekély létszám, s megnehezíti az érvelést az 1951. évigenfi egyezményhez fűzött földrajzi korlátozásról szóló nyilatkozat fenntartásá-ra. A vizsgált időszakban státust szerzett 4218 menekültből az állampolgárság szerinti megoszlás szerint 69,7 százalékuk roman, 2,6 százalékuk exszovjet, míg 27,2 százalékuk exjugoszláv állampolgár.
Ebből azonnal kitűnik, hogy az adatok hol ügyszámot. hol az érintettek számát tartal-mazzák - s így nehezebb az áttekintés. A másik felvetődő kérdés, hogy mi lett azokkal, akik ügyfélként kapcsolatba kerültek amenekültügyi hatósággal (49417 fő), de nem indí-tottak menedékjogi eljárást (43677 fő). Vajon ők mind ideiglenes menedéket kaptak, vagy inkább átszivárogtak az idegenrendészeti eljárásba? A szerző személyes tapasztalatai és különböző hatósági becslések alapján szembesült azzal, milyen sok amenekültügyi ügyfél között a romániai, vajdasági magyar nemzetiségű. Miért? Nos, az adatok és a vizsgálódás további kérdésekre inspiráita a szerzőt, sha válaszaival nem is ért mindenki egyet, a kér-dések zöme jogos.
A szerzői üzenet lényegével, nevezetesen a menedékjog szabályozatlanságának rninél gyorsabb felszámolásával, a földrajzi korlátozás megszüntetésévei egyetértünk. Aligha fogadható el, hogy évek múltával isrendezetlen maradjon az ideiglenes menedéket kere-sők és az Európán kívüli kérelmezők jogállása, végrehajthatatlan legyen az alkotmány, és ne legyen menedékjogi törvény.
Az írás másik fő gondolata, hogy kritikusan szemléli a magyar kisebbséghez tartozók nemzetközi jogilag nem magyarázható kedvezményezését a menedékjogi eljárásban. SÚ-lyosan bírálja a hazai joggyakorlatot. mert etnikai alapon visszaél amenedék és az ideig-lenes védelem eredeti funkciójával. A mai menedékjogi szabályozás alapja az 1951. évi genfi egyezmény, amely nem teszi lehetővé az etnikai alapú hátrányes megkülönböztetést a védelemre szorulók között. A szövegben .Jiazatelepülési törvényként" megnevezett je-lenség is arra utal, hogy a migrációval kapcsolatos jogalkalmazás az anyaországban való letelepedést szolgálja. A szabályozás számos ponton ugyan felszólítja erre a hatóságokat
2ABelügyminisztérium internet adatai: http://www.b-m.hu/
(a bevándorlásról lásd az 1993. évi LXXXVI. törvény 17.§. (4) bekezdését, valamint a visszahonosítás és a honosítás feltételeiről az 1993. évi LV. törvény 4.§ (2) bekezdését, 5.§-át), de ez csak ajelenség magyarázatának egyik oldala. Az országba a vízummentes utazást biztosító egyezmények alapján belépők és menedéket kérők közül a magyarul ér-tőknek és itt rokoni, baráti hálózattal rendelkezőknek sokkal több az esélye a szabályozás adta lehetőségek kihasználására. Ehhez társulhat a hatóság személyes, időnként politikai-lag ismotivált magatartása, amely a szerző által iselemzett megkülönböztető bánásmód-ban nyilvánul meg a nem magyar nemzetiségűek kárára. Különösen két dologra vezeti vissza a szerző ajoggyakorlat "szelektivitását". Az egyik az idegenrendészeti. a menedék-jogi és az állampolgársági eljárás széles körű diszkrecionalitása. Amásik tényező pedig, az anyagi és az eljárási jogban - az alkotmánytói a menekülteket befogadó állomásokról szóló rendeletig bezárólag - szereplő szárnos olyan, talán kevéssé átgondolt szabály, amely - akár szándéktalanul is- amagyarsághoz tartozók esélyeinek növelését segíti. Bár ezeket a hazai jellegzetességeket szakcikkben magam dolgoztam fel, az amerikai szerző az Írásban újabb elemekkel is bővítette az ellentmondásos összkép et. Erre éppen azért volt képes, rnert nem vett természetesnek nekünk azzá vált kérdéseket.
A szerző végkövetkeztetése első olvasásra kissé mellbevágó, hiszen migrációs szabá-lyozásunkat és joggyakorlatunkat etnicitáselvűnek minősíti, amely a menedékjogban egyenesen joggal való visszaélés. Néhány évvel ezelőtt bizonyára minden elemző vissza-utasította volna, ha egy állításban összekeverednek abevándorlással és a honosítással kapcsolatos etnikai prioritások és a menedékjogi szabályozatlanságok miatti elmaraszta-lás, hogy "lám-lám, amenekültügyi igazgatás istudat alatt követi a magyarok kedvezmé-nyezését". Ahogy azonban múlik az idő, rájövünk: az ideiglenes menedékröl, a megkü-lönböztető bánásmódról és a szabályozás hézagairól írtak megalapozottak. Minek nevez-hetnénk a menedékjogról szóló törvény halogatását, a menekültügyi eljárások érthetetle-nül alacsony számát, a menedéket keresők vegetálását a beilleszkedésükkel kapcsolatos programok megkezdése helyett? Azilumcinizmusnak? Kormányzati érdektelenségnek'? A menekültügyi politika útkeresésének? Vagyegyszerűen csak egy jogintézménnyel való visszaélésnek, dilettautizmusból vagy előre megfontoltan? Mindenki eldöntheti, vérrnér-séklete szerint.
BEVEZETÉS