HOGYAN LETT A HALÁSZBÓL SZEGÉNY EMBER'?

Egyszer volt, hol nem volt, valahol a Dráva-Duna szögletében, volt egyszer egy ha-lász. Úgy hívták, hogy Galamb Mihály. Napestig a vizeket járta, halastavakban vagy a Duna kanálisaiban vetette ki a hálóját. A háló nem Mihályé volt, a bárka sem, s a napi zsákmánnyal sem ^ö kereskedett. Ahalgazdaság rendelkezett mindenek fölött. Ahalászé a rendszeres fizetés, a munka és a látvány öröme volt. Mindent tudott a halakról, amit tudni lehet egyáltalán. Nyugalmas estéken lányainak és feleségének, Juliskának a különös vízi világról mesélt.

Juliska napjait harsányabb hangok és színek töltötték ki. Egy vágóhídon napi nyolc órát dolgozott, előtte és utána abaromfiudvar, asertésólak, afóliás kert és aházi tenniva-lók aprózták idejét. Vásárnapokon friss zöldségekkel avárosba (Eszékre) batyuzott.

Galambek nem voltak szegény emberek. Az Újsoron vettek egy öreg házat, majd mellé újat, tágasabbat építettek. Apiacra autóval vitték a paprikát meg a paradicsomot. A halá-szatból, a jószágokból és akertészkedésból bőven csepegett apénz, nemszükölködtek.

Telt mindenre, míg be nem borult az ég a halastavak fölött. A halászbárkák a parton vesztegeltek, szörös szárán fonnyadozott akovászolni való uborka. Avihart apolitikusok kavarták, sa fülsértő hadi propagandára katonák randalíroztak mindenfele, ijesztegették a horvát és a magyar szomszédot. Oe halászokra, kertészekre tán csak nem támadnak') Nagy baj nem lehet ebből. Majd elcsitulnak. Máskor is láttunk már karón varjút.

Nyár van, rekkenő hőség, mígaz indulatok nem csillapodnak. jobb lesz, haagyerekek nyaralni mennek. Nagy lányok már, két hétig szülők nélkül is ellesznek a Balatonon.

Eltelt akét hét, aztán még kettő, de nem álltak odébb, hanem jöttek, egyre többen jöt-tek a katonák. Mihály és Juliska otthonát óvta-vigyázta, közben félt az éjszakáktói és a reggelektől is.A katonák üres falut akartak, aházakból hadizsákmányt. az üres házak közt harcteret. Fegyverrel hajkurászták a népeket. Akik még mindig azt hitték, hogy ez már a háború vége, három-négy napig amezőn éjszakáztak.

Juliska autóba ült, és meg sem állt a Balatonig. Mikor a katonák elözönlötték a falut ("elesett Baranya"), Mihály egy falubelijével kelt át a magyar határon.

A balatoni (zánkai) gyennektáborból a nyár végére ideiglenes menekülttábor lett. Egy egész falu érkezett ide a szetb-horvát frontvonalról. Juliska nem pihent meg aBalatonnál, lányait szerette volna kivinni a reményvesztett férfiak, nők, gyerekek közül, A tópartról délre indultak, hogy találkozzanak Mihállyal. Egy családnak való zugot szerettek volna magyar földön, ahol kivárhatják, mígbéke lesz.

Falujuk lelkésze isDél-Magyarországra rnenekült (Mohácsra), igyekezett segíteni sors-társain. Azőjóvoltából Mihályék nagyobbik lánya Budapesten kollégistaként kezdhette a gimnáziumot.

Mihály, Juliska ésa kisebbik lány egy aprócska faluban (Pécsudvard mellett) talált magá-nak egy szerény kis házat, az első hónapokban még az otthon megtakarított pénzükből győzték a házbért. Idővel napszámosmunkákat találtak, vehettek néhány barornfit, és meg-munkálták a veteményest. A menekülteket istápoló nemzetközi szervezetek segélye enyhített napi. filléres gondjaikon, de szerény ruhatárukon kívül semmijük sem volt. Autójukat elad-ták, "etetni" úgysem tudták. Ha olykor-olykor nagylányuk hazajön a fővárosból, vonattal és

busszal utazik. 1996-ban érettségizik. (Pszichológiát szeretne tanulni az egyetemen.)

Mihály és Juliska a kisebbik lány miatt aggódott. A gyereknek kedvét és szavát szegre a bánat, legtöbbször valami félreeső helyen gubbasztott. Nyolcéves volt, amikor útra kel-tek, s most családi körben örörntelenül, közörnbösen viselte, hogy telnek-rnúlnak a napok, a hónapok. Nem akart semmit, csak észrevétlen maradni, és nem menni többé sehova. A szornorúság fala lassan omlott le körülötte, egy év is elmúlt, mire elfogadta otthonának a kis falut ésjátszópajtásoknak osztálytársa it.

Mihály és Juliska napszámosbéréből annyit összerakosgatott hogya bérelt házban csi-nálhattak fürdöszobát. Ez hiányzott nagyon, otthon isvolt, valamikor. ..

A háztulajdonos megfizettette az otthon illúzióját. Mivel "nőtt a kornfortfokozat", több bért követelt .Jcomfortosító'' lakóitól. Mihályék eztán még jobban összehúzták magukat, hogy fizethessenek. És már nem érezték biztonságos otthonnak a kicsinosított, fürdöszo-bás házat. Menjenek innen istovább? De hová?

Haza nem térhettek, bár rebesgették, hogy a háborúnak vége van. Az országhatárt át-léphették ugyan, de falujukba nem térhettek vissza. Házukban idegenek laktak. Csak va-lami csoda segíthetett volna rajtuk. Egy aranyhal, ami a népmesében a halász hálójába akad. Mihály, a halász évek óta nem látott vizet, bárkát, hálót és halakat sem, és szeren-cséjének azt tarthatta, hogy épségben elmenekült afegyverek elől. ..

Az átmeneti béke és Juliska apja lett a megmentőjuk. A papa húsz esztendőn keresztül

"túl az Óperencián" (Németországban) kömüvesként dolgozott. Már odahaza, a Duna-Dráva szögletében pihente fáradságos, munkás éveit, amikor kiütött a háború. Az "Ópe-rencián túl" nem bíztak benne, hogy a nyugdíjat az ágyútűzben is házhoz viszi a pén-zespostás. így aztán az öreg papa nem kapott pénzt a háború alatt. Amikor a készülődő béke híre eljutott az "Óperencián túl", ott postázták a pénzt (Eszékre), s a papa négy év elmaradt nyugdíját egy összegben (és nérnet márkában) vehette fel. A kisebb vagyonnal a papa a lányát, Juliskát örvendeztette meg.

A közeli Zengővárkony lelkésznője segített Mihályéknak alkalmas házat keresni. A papa összes pénze kellett ahhoz, hogy megvegyenek egy régi, tekintélyes parasztportát. A vétel után házuk két hónapig üresen állt, ennyi idő kellett, míga kisebbik lány beletörö-dött, hogy megint menni kell. Az új otthonban új öröm érte: kapott egy zongorát, és járha-tott zeneiskolába. Kiskorától szeretett volna zenét tanulni, de odahaza, a közcli városban nem vették fel a zeneiskolába, mert nem beszélte az állam nyelvét. Magyar szornszédság-ban és arokonságban nőtt fel, nem volt kitőlmegtanuljan szerbül vagy horvátul.

Mihályék háza remekmű a népi építészet emlékei között. Remekmű lehetne lakóház-nak is, ha ráköltenének egy-két milliót. Ahosszú tornácos épülétből egy szoba, egy kony-ha, egy fürdőszoba és egy éléskamra használható. A vezetékes víz és gáz komfortossá te-szi. Két földes szobája lakhatatlan, s a gazdasági épületek isjavításra szorulnak. Valaha nagygazdáé lehetett ez a porta, az istálló, a kocsiszín, a pajta és az ólak erről tanúskodnak.

Amikor Juliska megvette a Baranya megyei V. falu közepén álló házat, talán az otthoni

gazdaságukról álmodott. Ha itt laknak majd, megszűnik a napszámosélet. Sebtiben apró-jószágokkal népesítette be az udvart, bérelt egy darab földet a falu határában, termett rajta jócskán takarmánynakvaló. Kukoricatörés után "bengézni" mentek a szövetkezet földjére.

Oe egy tucat baromfi és egy malacka kevés a megélhetéshez. Egy kisebb állatfarm talán eltartaná mindnyájukat.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága felhívására Galamb Juliska a következő kérel-met fogalmazta meg: "Szeretnék létrehozni egy magángazdálkodást, melyben a fö foglal-kozás az állattenyésztés volna: kocatartás és sertéshizlalás. Ennek céljára már megvettem egy falusi házat, melyhez bőven van melléképület. .. , de sajnos több anyagi lehetőségem nincs. Miután a házat kifizettem, csak egyanyadisznót tudtam vásárolni. Ha anyagi támo-gatást kaphatnék, további öt kocát vennék. És persze szeretném a magyar állampolgárság-ra benyújtani a kérelmemet, és itt letelepedni."

Juliska kérelmét méltányolták, és kapott annyi pénzt, amiből megalapozhatta a ki-csinyke sertésfarmct. (Az ENSZ pécsi irodája "pig farm"-ként regisztrálta.) Négyévnyi tengődés, bizonytalanság után reményekkel teli új év kezdődött.

A halász és a felesége a kocák fogadására készülődött. A malactáplálék összekészíté-séhez üstöt, darálót szereztek, egy táncterem nagyságú helyiséget takarmánytárolónak ren-deztek be. Ezután fűrészeltek. kalapáltak, meszeltek, betonoztak heteken át, hogya roz-zant ólakból igazi sertésól legyen. A munkavezető az asszony volt, a halász idegenkedve turkálta a gyorsan merevedő betont. Az ólak új padlata erre is, arra is hullámzott, akár az eső- és szélverte szabad vizek.

Amikor meglettek az anyadisznók. kant is kellett hozzájuk hívatni néhány alkalomra.

(Erre már nem futotta a támogatásból.) Aztán kerekedtek, nőttek a disznók, és áztak-fáz-tak a huzatos ólakban. Ezen a télen rendkívü li volt a hideg. Az egyik koca alatt megfagy-tak az újszülöttek, a másik disznónak a hasában pusztulmegfagy-tak el a malacok. Mihály és Julis-ka térdig érő hóban ásott-taposott utat a takarmányosszíntől a disznóvályúkig. Deszkákkal toldozták-foldozták az ólakat, hogy a tizenegy újévi kismalac megélje az ólomlábakon cammogó tavaszt.

Májusra várták a következő a fialást ...

Mit várnak még? Hogy vége legyen a mesének. Hogy végre ne történjen velük semmi említésre érdemes. Mihály ma negyvenéves, Juliska kettővel kevesebb. Nem kalandvágyó fiatalok. Szeretnének élni és megélni, otthon lenni valahol. A Dráva és a Duna szögleté-ben nincs helyük, korábbi életüknek nyomait is elsöpörte a háború. Néhai munkaadóik léteznek még odaát, de munkát nem ígérnek a menekült házaspárnak.

Ha elrendeződnek az egykori hadszíntéren a népek, talán eladhatják a házukat - vagy a ház helyét legalább. Ha majd lenne rá vevő, az árából visszafizetnék Juliska apjának a kölcsönt, hogy igazságosan oszthassa szét a nyugdíját a gyerekei között.

Ez a jövő ma sejtelmes kép, mint egy vízen remegő felhőfoszlány. E pillanatban mint-ha a fialás és a pillanatnyi takarmányárfolyam lenne az egyetlen biztos pontja az életük-nek. Mert valamirevaló töke nélkül csak a "pig"-farmer (vagy egyéb "őstermelő") pálya nyitott előttük. Kötelező vállalkozniuk, rnert munkaengedélyt ahhoz nem kapnak, hogy például vállalkozók alkalmazottai lehessenek. Mert a halász és a felesége - idegenrendé-szeti szempontból - nem magyar, hanem külföldi "menedékes". A döntéshozók nézőpont-jából közömbös, hogy olyan háború magyar nemzetiségű üldözöttjei, amelynek hangozta-tott célja az úgynevezett etnikai tisztogatás (volt).

A magyar menedékesek közül sokan tudják, hogy áll még a házuk. A ház valóságos, kézzelfogható. Létezése annak bizonyítéka, hogy élet volt benne, körülötte. Olyan élet, ami folytatható. Folytatható volna, ha meglenne a traktor, a kombájn, az autó, az állatse-reglet, ha a kitépett radiátorok csövein felbuzgó víz nem áztat ja szét a szobákat. Ha a mindennapok nélkülözhetetlen apró kincsei a helyükön várnák ahazatéröt, De a kincsek-ből talán semmi sem maradt, ha úgy mesélnek is róla mint létező valóságról.

A menni vagy maradni kérdésén tépelődve a magyar menekülök kis csapata Magyaror-szágon új életet és létformát próbál építeni, a maga erejéből vagy alkalmi nemzetközi tá-mogatással. Néha az a jó rokon issegít, aki valami pénzhez jutott "túl az Óperencián".

Eközben a magyar állam szemérmesen bandzsít erre-arra, pedig nem alamizsnáért folya-modnak a menekülők. Nem pénzt és munkát, csak munkaengedélyt szeretnének. Nem la-kást kérnek, csak letelepedési engedélyt. Ha az állami intézmények részvétlenek. talán fondorlatos törvényeinken kellene változtatni.

Ha az illetékes venné egyszer a fáradságot, és átlépné a menekültek házának küszöbét, tán kiokosítanák arról is, hogyan lehet tábori vaságyból franciaágyat varázsolni. Az uni-verzális gazda persze nincs mindig otthon, munkaengedély híján olyan dologba fog, ami adódik.