A „szomjas lélek” – a kereső ember

Nelli és Imrus útja szimbolikus. Jelképezi az „élet erdejében eltévedt ember” útkeresését, a lét útvesztőjében megváltást remélő lélekét, de olyanét, aki a dantei megváltáshittől eltávolodott már. A világban öntudatlanul bolyongó bűnös lélek tévelygése ez, illetve a modern, fausti ember keresése: az intellektuális lázadóé, sőt a Nietzsche-él-ménnyel is gazdagodott emberé, aki a szellem, de az ösztönök korlá-tait és határait is meg akarta tapasztalni – Istent kísértő módon.

Imrének, a „szimbolikus hős”-nek – a Nelliével ellenpontozott – életútja egyszerre jelképezi a modern ember belső vívódását, küzdel-mét a lelki hazatalálásért, a „lélek egységé”-ért, az Igazság, a „nagy Jó” megtalálásáért, az író egyéni szerepkeresését és a nemzet lehe-tőségeit.

Amit Dienes Valéria a költő fordításának apropóján Dante Com-mediájáról állított, a Halálfiaira (annak megalkotott és rejtett hősére) is igaz: „A művészetté vált emberi megismerés útjának példázatát láttatta.” A keresőről szól, aki „ha egyszer kérdést tett föl önmagá-hoz, be kell járnia lelkének minden zugát, tanulni, tudni, ítélni kell önmagát, hogy válaszolhasson”. „Előbb tudnia kell, hogy azután lás-son és szeressen”.²⁰³

Babits „Igazság”-szomja Ágostonéval rokon. Regényét ugyanaz a „drámai szenvedély”, „filozófiai Erósz” mozgatja, mint amelyet Babits Ágostonnak tulajdonít: „az alkuvás és nyugvás nélküli vágy az Igazság felé”. Azt keresi ő is: „hogyan verhet gyökeret, és hajthat ki a lélekben az Igazság isteni növénye?”²⁰⁴

A kereső útja azonban nem egyenes. Dante hősének útja a „Nagy Kerülőn” vezetett a „Fény”-ig²⁰⁵; a Faust mennyei prológusa is arra figyelmeztet, hogy téved az ember, míg halad: „Es irrt der Mensch, solang er strebt.” A Halálfiai hőse persze nem igazán dantei-goethei hős: a megváltás, a hazatalálás bizonyosságától messze van. – Az

er-203 Dienes Valéria: Dante komédiája. Huszadik Század 1913/1. 359.

204 Babits Mihály: Ágoston. In: BM-Tan 1978: 1/475, 477, 480, 486.

205 d^ante 1945: 57.

dővári „szimbolikus hős” csak irányt keres, s a helyesnek vélt irányba mutat. – Gyakran maga is eltévedt bárány, s olykor „a kis bárány tanácstalanabbul állhatott, mint valaha”. (637). – Babits regényéről inkább állíthatjuk azt, amit ő Pascal Gondolatok című művéről val-lott: „a modern ember kétségbeesett vívódása [...] az igazságáért”.²⁰⁶ S kiegészíthetjük a regény szavaival: az eszmék zűrzavarában, „a szét-szakadt [...] Idő”-ben a Lélek egységéért. (533) Ugyanezt kérdezi a költő a Psychoanalysis Christiana c. versében: „Ki farag bennün-ket egészre?” A Halálfiai is – mint az egész életmű – nem a választ, hanem a keresést mutatja, nem a megváltást, csak az arra való tö-rekvést.

A modern, hitetlen hívő ember szemléletétől távol áll a megvál-tás feltétlen hite, számára csak a keresés marad. Babits sem juttatja el hősét a megváltásig; de Babitstól a hit nélküli kétely is távol áll, tehát megadja egyik hősének, Imrusnak a lehetőséget a lelki meg-újulásra, de nem adja meg Nellinek, mert a megváltás rajta is áll, meg az isteni kegyelmen is.

Ezzel a megszorítással mondhatjuk, hogy a Halálfiainak nemcsak a szerkezetében (ahogy ezt már a dolgozatom elején megmutattam) mutatható ki a Dante művével való rokonság, de a regény szimbó-lumépületének legmélyebb dimenziójában is a pokol–tisztítótűz–

(paradicsom), a megváltás mítoszának dantei sorát követi az író, aki a Dante című versében így vall:

„Mert énnekem, jaj, a Pokol is otthon, s jól ismerem a Tisztulás hegyének fájó lépcsőit, és az Ég kegyének csillagos távlatait; [...]”

Legmélyebb szinten a Halálfiai vallomásregény, „benső önéletrajz”²⁰⁷ is, mint a Confessio. Nem véletlenül emlegeti a („vallástalan

vallásos-206 Babits Mihály: Tanulmányok Pascalról. In: BM-Tan 1978: 1/133.

207 Babits Ágostont interpretálva írja: „az igazságnak [Isten] nincs helye és ideje a külső világban, [...] az csak bensőnkben, a lélekben élhető meg, mint Krisztus is

ság” regényének mondott) Halálfiaival kapcsolatban Szent Ágostont Babits barátja és első kritikusa, Szilasi Vilmos, aki így ír: „Te föl-feded a lélek szövetét”.²⁰⁸

Halász Gábor kifejezésével a Halálfiai: „lelkiismeretvizsgálat”.

Szerinte: „Babitsban a regény szabadította fel a magáról-beszélés szen-vedélyét. Hogy látva lássák, idegen emberekről kezdett szólani. Ter-mészetesen nem tények és arcok, a külső valóság újrafelidézéséről volt szó, az egyéniség önmaga titkait faggatta. Szembehelyeződött a világgal, hogy saját lelkiségének mélyébe jusson, rokon- és ellen-szenveit tudatosítsa, a formálásban önarcképét dolgozza ki.” ²⁰⁹

Babits regénye „a lélek vetkőzése” – Ágostonnak, „az Intelligen-tia és Bölcselet szentjé”-nek szellemében. A motivikus összefüggések

„retorikája” mutatja, hogy – Ágoston Confessiójánál, Dante Com-mediájánál rejtettebben ugyan, de – ez a mű is a lélek vallomása.

Babits regényének világát is a „lélek” „szomja” hatja át, ám csak sejteti a transzcendencia sajátos megnyilatkozását a lélekben, illetve annak misztikus felismerését, valamiféle megvilágosodást. Hiszen

mondja: »Bennetek van a mennyeknek országa«. De akkor csak egy a fontos: az igazság megélése! a külső világ csak mikor ebben gátol, vagy segít. Ezért írt Ágos-ton önéletrajzot: abból is ily bensőt.” (Babits Mihály: ÁgosÁgos-ton. In: BM-Tan 1978:

1/486.)

208 BSzL 1979: 112.

209 Halász Gábor: A regényíró. Babits Mihályról. In uő: Válogatott írásai. Bp., Magvető Kiadó, 1977. 707., 701.) – Mint hőse, Hintáss, az író maga is ledob né-hány fátylat, hogy közelebb jusson igazi önmagához. A „lelki vetkőzés” a regény-ben több síkon történik. A mű a maga esztétikai univerzumával nemcsak a tudato-sított számvetést és szembenézést tükrözi, de rejtettebb módon is vall az író ki nem mondott, ellentmondásos érzéseiről, amelyek édesanyjához, Adyhoz, Dienes Valé-riához vagy zsidó „barátai”-hoz (például Szabó Ervinhez) fűzték. – A regény eme kimondhatatlan dimenziójának egyik rétegét fedte fel Csányi László és Nemes Lí-via, amikor megmutatták, miképp kódolódik az alkotásba Babitsnak édesanyjához való ellentmondásos viszonya.. (C^sányi 1990: 175–178.; Nemes Lívia: Lélektani ábrázolás Babits regényeiben. In uő: Alkotó és alkotás, Bp., T-Twins Kiadó, 1994.

36–70.) Úgy gondoljuk, hogy az említett többi viszonylat regénybeli rejtekezésé-nek feltárása sem lenne tanulság nélkül való.

ettől remélhető új élet, megváltás. Egyúttal küldetést, feladatot is jelent, miként az apostolok számára.

A platóni-ágostoni értelemben vett Erósz – a Fény, az Örökigaz-ság, a „nagy Szeretet” felé irányuló vágy, szomj („Gotteslust”),²¹⁰ Szeretet (Liebeslust)²¹¹ –, a dantei „legfőbb Jó” megismerésére való törekvés ígérhet megváltást a szeretetet korábban nem ismerő Imrus-nak, a küldetést vállaló, de tévúton kereső Imrus-BabitsImrus-nak, a ha-nyatló nemzetnek, a tévelygő, kiutat kereső emberi léleknek – a re-gényben ugyanis mindenik dimenzióról szó van.

5. Szenvedély–ész–erkölcs Szekfű-féle hierarchiája