Az „ördög” megjelenési formái

Hintáss ördögi arcát különböző folklorisztikus, mitológiai, mitopoé-tikus elemek, illetve a Faust-allúziók formálják.

3.3.1.1. Faust-allúziók

A regény előfogalmazványaiból sokszor még hiányoznak azok a mito-poétikus elemek és irodalmi reminiszcenciák, amelyekkel az író ké-sőbb egyre tudatosabban jelzi e szereplő „ördögi renomé”-ját (188).

A Viharágyú 5. részének előfogalmazványában például még ezt ol-vassuk Imrusról: „mintha egy láthatatlan vádló ellen védte volna Hin-táss Gyulát és önmagát is aki HinHin-tással szövetkezett.” (859) A végle-ges változat már így hangzik: „Imrus szenvedéllyel beszélt, mintha egy láthatatlan vádló ellen védelmezett volna valami Luciferrel kö-tött szövetséget.” (432)

Hasonlóan a Faust Mephistójához, akinek „a szeme tüzet hány”, Gyula „szemei gonosz tűzben fénylenek” (91). Máskor: „szemei ra-gyogtak, akár az ördög lámpái” (92), „szeme csillogott sötéten” (414).

Egy hasonlat egyenesen Luciferrel, a „fényhozó”-val hozza össze-függésbe, aki eredetileg az angyalok fejedelme volt, de letaszíttatott

változatban. – Irodalmi példáink is vannak. Szántó Gábor András hívta fel a figyel-münket a Hintáss neve és az „ördög hintája” kifejezés kapcsolatára, illetve az orosz szimbolista Fjodor Szologub A sátán hintája (Чертовы качели) című versére.

A versből Lothár László fordításában idézünk: „hajtja hintám a sátán, / elfog, majd újra lök. / Szőrös keze suhintja, / oda – ide – / oda – ide – / [...] /s az ördög hahotázva / röhög, majd szétreped./ [...] Hintára tett a sátán,/” (Klasszikus orosz költők. Vál.

E. Fehér Pál és Lator László. Jegyz. Elbert János. Bp., Európa Kiadó, 1966.) – A két fogalom társítása Dobos László regényének tanúsága szerint ma is él a Fel-vidéken: „Sátáni körben futásom egy pillanatra megszakadt, kizuhantam a hintá-ból...” – mondja a Hólepedő című regény hősnője. (Dobos László: Hólepedő. Bra-tislava, Madách Könyv- és Lapkiadó, 1979., 51.) – Arra persze semmiféle adatunk nincs, de nem kizárt, hogy Babits ismerte azt, ami például a délszláv, szerb folklór-ban vagy a kortárs irodalomfolklór-ban a témára vonatkozóan megtalálható. (Kosztolányi például fordított Szologubot.)

a mennyből: „Gyula szeme csillogott [...], mint két ideesett csillag, két szentjánosbogárka a sárban, – nem közönséges szemek voltak ezek.” (125) „A regényszövegben említett két, sárba hullott »szent-jánosbogárkát« azonban nemcsak a »zuhanás« kapcsolja egybe az ör-döggé züllés folyamatával, hanem a világító bogarakban gyakran ördögi, lidércfényt látó néphiedelem is.”¹³¹ – Velencében, a nászúton Nelli számára Gyula „apokaliptikus társ” (148); az, „ahogy ők jártak a templomban, az az ördög sétája volt”, Nellinek „lidércnyomás”. (149)

3.3.1.2. Állatmotívumok

Jelképesek a Hintáss alakjához kapcsolódó állatmotívumok. „A ke-reszténység korai szakaszában az ördögöt csak állatalakban jele-nítették meg: kígyó, [...] sárkány, krokodil, béka, [...] vagy majom képében, ember alakú, szárnyas ördögöket először a bizánci minia-túrafestészetben ábrázoltak [...].”¹³² Babits a motívumkör több ele-mét is használja.

Elsőként említsük a gyakran ismétlődő „kígyó”-motívumot. A kígyó szimbolikus jelentése sokféle, a keresztény kultúrkörben legjobban ismert az ősszülőket bűnre csábító s Isten által megátkozott kígyó.

(Ter 1,3) A Jelenések könyve magával a Sátánnal azonosítja: „a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és Sátánnak”.

(Jel 12,9)

A kaszinóban, a végzetes „ópium-éjen” Hintáss „a Kígyó szere-pét játszotta, aki az első ügyvéd volt a világtörténetben” (83), „sze-mei mint a rábeszélés gyertyái emelkedtek ki kígyónyakon”. Kis moralitás-dráma zajlik itt, hiszen „a Sátán éje volt ez” (81), ahol a Sátán-Hintáss szemmel, szóval biztatja Kováts Lacit, a szegény köl-tőt a báró pénzének elfogadására. Hintáss kisebbik lányának, a fiatal Schapringer által kitartott, Imrust rossz útra vivő Noéminek arany karperece „kígyót ábrázolt”. (443) Nelli, mikor meglátta Hintássnak

131 Bővebben lásd Szántó Gábor András jegyzetét: BM-Hf 2006: 2/473–474.

132 Jelképtár 1999: 170.

Imrushoz írott levelét – mint valami rettenetes „istenintelmet”: „fel-ugrott, mint akit kígyó csíp meg”. (458) – Imrust a váltó beváltására biztató Hintáss egyszerre a kígyó és a kígyóbűvész: „Gyula, javítha-tatlan kígyóbűvész, mintegy a mutatvány végén, új billegésre fuvo-lázta javíthatatlan kígyófejeit.” (521)

Jellemzi hősét az író a „szárnyas lény”-, a „szarka”-, a „légy”-mo-tívumokkal is. „Igazi ügyvéd volt, mindenütt ott kellett neki lenni;

mint valami lepke, nagy hűhóval röpködött ide-oda a városban” (14);

„fantáziája ugrált mindenféle csillogások felé, s szarka-módra ütötte csőrét a körülötte villanó fényekhez: nem megfogni, csak játszani velük...”(67). – A szarkában „a keresztény szimbolika az ördög ké-pét látja, aki tolvaj szarkaként akarja ellopni a hívek lelkét”.¹³³

Imruska „Gyulát szoknyás és röpködő lénynek látta, mint ama boszorkányokat a képes Petőfiben, akikkel János Vitéz verekedett, s akikről általában az ellenséget elképzelte [...].” Döme bácsi légy-csapóval „harcolt” vele. (203) Gyula Budapesten „vakon röpdösve, mindenféle hálókba bonyolódott, mint egy szeles, nagy légy, akarat nélkül [...].” (237) – A „légy” mitopoétikus elem. A zsidó „bibliai hagyomány a legyekhez hasonlítja az asszír vagy egyiptomi hada-kat. A keresztény hagyomány átvette ezt a felfogást, s a gonosz, a döghalál és a vezeklést követelő vétkek megtestesülését látta benne [...] gyakran asszociálható megszemélyesítetett mitológiai lé-nyekkel, amelyek többnyire az alvilág erőit képviselik.”¹³⁴ Hierony-mus, a Biblia fordítója és kommentátora (az ördögök fejedelmének tartott) Belzebub nevét „a filiszteusok Ószövetségben említett iste-nének, Baál-zebúbnak ([...] »a legyek ura«) nevével hozta kapcso-latba.”¹³⁵ (Vö. Golding regényének címével, A legyek urával; Goethe

133 Jelképtár 1999: 149.

134 Mit. encikl. 1988: 165.

135 Hieronymus szerint „ezt az istent Ekrón (Akkaron) városában tisztelték; Iz-ráel királyát, Ahazját (Achaszját) Jahve megbünteti, amiért az Baál-zebúb jóslatá-hoz folyamodik. (2Kir 1,2–3 és 6)”. Mit. encikl. 1988: 2/333.

Faustjában a „der Fliegengott” kifejezéssel, amelyet Jékely Zoltán

„Légyisten”- nek¹³⁶, Márton László „Legyek Urá”-nak¹³⁷ fordított.) Az ördögi erők egész seregét vonultatja fel az író az Ópium-éjen, a „Sátán éjé”-n. Belőlük áll az az ördögi zenekar, amelyik végzete felé kíséri a hazatartó Kováts Lacit, miután a Sátán-Hintáss siker-rel csábította a báró pénzének elfogadására: „nagy macskák és ijedt majmok visítása, [...] és alul valahol valami vastag bőgése egy na-gyon szőrös és erős és ügyetlen és szomorú bestiának.” (84) „Ez a szőrös, szomorú és bőgő bestia nem más, mint a dantei Pokol 33. énekének Lucifere, vagyis az a »szőrös csípőjű«, »tömött szőrű szörnyeteg«, aki Babits fordításában »hat szemmel sír örökké, s há-rom állon csöpög le folyton könnye«. Az itt említett macskák egy-részt »boszorkányos«, másegy-részt ördögi jelképek (gondoljunk csak Bulgakov Behemótjára) [...].”¹³⁸ A majmok szintén ördögi (az Anti-krisztust is „Krisztus majmának” nevezik¹³⁹) meg boszorkányos jel-képek is (ott vannak például a Faust boszorkánykonyhájában).

A fent említett legördögibb jelenetből (Ópium éj) a „béka”-motí-vum sem hiányzik.¹⁴⁰ Ez a motívum¹⁴¹ valamilyen összefüggésben a bűnnel (a pénzzel) gyakran kapcsolódik Hintásshoz.

A béka rossz embert, rosszat, rontást, halált is jelent. A keresz-tény művészetben mint „a démonok megtestesítője, a bűnök attri-bútuma; szentek megkísértésének ábrázolásain szerepel”. ¹⁴² – Ilyen értelemben fordul elő például Babits Szent Mihály című versében

136 Európa Kiadó, 1964. 53.

137 Ikon Kiadó, 1966. 72.

138 Szántó Gábor András kéziratban levő dolgozata (Adatok a Halálfiai szimboli-kájához). A dolgozat elhangzott az ELTE BTK Magyar Irodalomtörténeti Tanszék Babits Kutatócsoportjának konferenciáján, 2003. dec. 8-án; Uő jegyzete: BM-Hf 2006: 2/462–463.

139 Uo.

140 Azon különféle ördögi erők, „allegorikus szörnyek” között, amelyek a „Kicsi-ségek Poklában” vergődő Kováts Lacit Hintáss-Kígyón kívül megkísértik, a „Kincs”

elfogadására csábítják, ott van a békalábú „Félelem” is. (83)

141 A békára mint a regényben fontos motívumra Szántó Gábor András hívta fel a figyelmünket. Lásd erről uő. idézett kéziratát (Adatok a Halálfiai szimbolikájához).

142 Jelképtár 1999: 35.

is: „Kinek nevével élek, kardos angyal, / önts hevet belém, kígyóval csatázni, / önts hitet belém, ördöggel vitázni, / önts, megbirkóznom az örök varanggyal.”

A „béka”-motívum (nem függetlenül Hintásstól) megjelenik Nelli bűnbeesésének kezdetén, a Csörge-tói fürdőzésnél. Nelli Hin-tásst „vizi isten”-ként látja elúszni, de valami gonosz istent sejtetnek a konkrétan és metaforikusan is értelmezhető „beugrott béka” körüli jelenségek, melyek Nelli káprázatában megjelennek: „[...] a hullá-mok, mint földrengésben ingó kövezet kockái hintáztak, s a beugrott béka körgyűrűje, tágulva, egyre tágulva, lassú ritmusban a végtelenbe nőtt.” (113) (A kép nemcsak Nelli vagy Imruska sorsának baljós előrejelzése, hanem általánosabban, a világ rendjének megrendülé-sét sugallja.) – A motívumnak olyan értelmezése, amely az ördögtől vagy ördögi lénytől való rontást jelképezi, másutt is megtalálható.

Nelli karácsonytól húsvétig „a keblén és vánkos alatt” rejtette Gyula Imrusnak címzett levelezőlapját attól félve, hogy fiát „átok és rom-lás” érné, ha ez a – véletlenül megtalált – papírdarab eltűnne. Ezért őrizte, „mintha egy undok és baljós békát őrzene kényes és gyönge szíve mellett.” (562) A motívumnak a bűnnel összefüggő jelentését világossá teszi az, hogy az általa összekapcsolt két időpont között Imrus útja az ördögi Hintáss-sal való szövetségtől a bűnig, a váltó-hamisításig vezet.

A békamotívum feltűnik már a kis Imruska történetében is. A gyer-mekre a kertben leselkedő sokféle bizonytalan, kiszámíthatatlan dolgok egyike a béka. (30) Csak látszólag hétköznapi az értelme. A később ismétlődő motívum felől nézve és a szövegkörnyezet emelkedettsé-gét tekintve eszünkbe jut az embernek a Paradicsom(kert)-beli meg-kísértése is.

A gyermekek erszényjátékát, a „különös kis moralitás”-t leíró je-lenet egy-egy hasonlatában is mintha még köznapi jelentésben sze-repelne a szó: az erszény előbb a gyalogjáró kövén hevert, mintha

„egy béka ülne ott”; később „ugrott egyet, mintha valósággal béka lett volna”. (32–33) A hasonló, a béka szövegen kívüli jelképes jelentése átértelmezi a hasonlítottat is: az erszény a bűnre csábítás jel-képe lesz. A regény további részei megerősítik ezt a jelentést,

egé-szen egy későbbi visszautalásig. Amikor Gyula Imrust emlékezteti a gyermekkori játékra, az elbeszélő maga értelmezi a képet: „ez most a Bűn szimbóluma volt: melyért mindenki lehajlik a sárba, ha nem látják!” (479)

A bűn igazi forrása, amit az erszény metonimikusan kifejez: a pénz.

3.3.2. Az „ördög” vonzásában