Nelli és Imrus ellentétes sorsa: kárhozat („halál”)

Nelli és Imrus párhuzamos-ellentétes sorsában az író a Kényszerítő Kegyelem által megigazulásra kiválasztott és ki nem választott em-bert láttatja.

A regényben többször és több szempontból fedezhetünk fel

ha-171 Babits Mihály: Ágoston. In: BM-Tan 1978: I./493.

172 Levelével ő indította el a „Megoldás lavináját”, rosszat akarva is a jót szol-gálta. Vö. „[...] wer bist du denn? / Ein Teil von jener Kraft, / Die stets das Böse will und stets das Gute schafft.” (Faust) Jékely Zoltán fordításában: „Kicsoda vagy tehát? / Az erő része, mely / örökké rosszra tör, s örökké jót mivel.” (G^oethe 1964: 53.) De ez a mottója Bulgakov regényének is, hiszen ebből a szempontból az ő Wolandja jobban hasonlít a Goethéjéhez, mint Thomas Mann „ördöge”.

173 Babits Mihály: Ágoston. In: BM-Tan 1978: I./492–493.

174 Babits Mihály: Ágoston. In: BM-Tan 1978: I./490.

sonlóságot anya és fia külső-belső tulajdonságai, illetve sorsa kö-zött. Mindketten érzékeny lelkek, ennek biológiai megnyilvánulása a fejfájásuk (222). A külső-alkati hasonlóságot jelzi két jelenet is:

az egyikben Gyula, a másikban Jozsó csodálkozik rá a fiúra, aki-ben az anyja arcát, illetve törékeny vonásait ismerik fel (481, 588).

Sorsukban is vannak párhuzamok: mindketten a „tengerre” csábul-nak, mindkettőjük az ördögi Hintással szövetkezik, a bűn után pedig

„tékozló fiuként” térnek Gádorosra, Cenci nénihez, s mindkettőjük életében van autodafé.

A párhuzamosságok azonban csak kiemelik sorsuk különbözősé-gét. Az önállótlan Nelli sodródik az életben. Inkább érzései, sejtései vannak. Imrus, anyjával ellentétben, apjához hasonlóan intellektuá-lis, vívódó lélek. Miskát, a liberális bírót (amiként a regény íróját is) efféle súlyos kérdések gyötrik: „Megbűnhődik-e a rossz?”, s a „még zavarbaejtőbb kérdés: rossz-e a rossz?” (180); mit ér az ő bibliája, az „Észjog” ott, „hol a világ nincs ész szerint berendezve?” (186) Mégis: „nem tagadhatta meg a Józan Észt, s a Lélekbe Írott Törvé-nyeket”. „Óh Abszolutum, Rend és Igazság, miért vágyik rád az em-beri kebel? Bár ítélnének minden dolgainkról ily tisztán, világosan a Lélekbe Írott Törvények [...].” (182)

A gyermek Imruskával már a regény első fejezete kapcsolatba hozza a mű – itt előrejelzésként megjelenő – alapgondolatát, kér-dését: „Megértette, hogy az élet küzdelem valami nagy Jóért, amit folytonosan veszély fenyeget [...]. És hogy mi az a nagy Cél, amiért ezekkel küzdeni érdemes: azt a felnőttek bizonyára tudják, és Imrus-ka is meg fogja tudni, mire nagy lesz.” (31) A „nagy Jóért” való harc nemcsak a nemzetet fenyegető ellenség elleni harcot jelenti, hanem az ember, az egyes ember által keresett „Jó”-t, „Cél”-t fenyegető, ne-hezen felismerhető, irracionális erőkkel, a Rossz erőivel vívott küz-delmet is. A Cél is, a küzdelem kimenetele is bizonytalan („mintha”,

„talán” 32). Hogy nemcsak politikai, hanem etikai, filozófiai, transz-cendens vonatkozásokról is szó van, jelzi a „Jó” megemelt formája.

De egészen egyértelmű lesz, amikor a gyermek képzeletében az el-lenségről alkotott képek („rettenetes, szoknyás, szárnyas lényeknek”

képzelte – 31) Gyula alakjához kapcsolódnak (Imruska Gyulát is

„szoknyás és röpködő lénynek” látja – 203). Nem véletlenül, hi-szen Gyula, Nelli és Imrus kísértője, a regény szimbolikájában maga a Rossz.

Nellinek is, Imrusnak is meg kell küzdenie a Gyula szimbolizálta rejtélyes erővel, a bűnre csábító ellenséges szellemmel, saját gyen-geségeikkel, illúzióikkal. Mindketten megismerik a bűnt, a szégyent s az alázatot. (Nelli szégyene már Velencében kezdődött, s folyta-tódott Pesten, Gádoroson, a második pesti útján; Imrus Gádoroson fogalmazza meg, hogy szégyelli magát. – 617) Vezeklőként térnek meg a gádorosi otthonba, ahol Cenci néni a bűnös lányát és bűnös unokáját szemrehányás nélkül fogadja.

Más-más úton, de mindketten eljutottak „a végső megismerésig”.

Nelli nem intellektuálisan viszonyul az életéhez, de finom lelkével megsejti sorsa lényegét: „Az élet bűn és vezeklés egyszerre” (145) – ágostoni-babitsi értelemben.¹⁷⁵ Hősnőjének kalandos életszakaszát a következő reflexióval rekeszti be az író: „Minden emberi lélek nagy dolog, és nagy küzdelem, míg, hiábavaló lázadozásait abbahagyva, eljut a végső megismerésig, hogy egyedül van és egyedül is ma-rad. [...] Belefáradt a küzdelembe? Óh, nem, csak megismerte annak teljes céltalanságát, megismerte a maga gyengeségét, megismerte az életet, megismerte a maga kis esze szerint az Istent, az Óriást, aki-nek kezei közt vergődik és kapálózik ez az egész világ, minden kicsi állat egyedül; és hiába keresi egymást, mert senki sincs közel, sen-kihez sem lehet eljutni, mindenkinél közelebb van a rettenetes Kéz, a rettenetes Isten.” (247)¹⁷⁶

A fiú útja tudatos lázadásokon, bűnökön, küzdelmeken, tapasz-talatokon át vezet valamiféle megvilágosodáshoz. Gyermekkorától fogva küszködik világnézeti kérdésekkel: élet-halál rejtélyén, „a ke-reszténység és a pogányság, a zsidó és hellén életnézet” dilemmáján

175 Babits így értelmezi Ágostont: „Erkölcsi és fizikai rossznak titkos viszonyban kell tehát állani: ez a viszony a bűn és büntetés harmóniája. Sőt erkölcsi és fizikai rossz kell hogy egy és ugyanazon legyen, bűn és büntetés csak két oldala egy és ugyanazon dolognak. A bűnös akarat nyugtalanság és kín: cselekvés és szenvedés, bűn és bűnhődés egyszerre.” (BM-Tan 1978: 2/491.)

176 Vö. az Isten kezében című „keresztény makámá”-val!

töpreng; egyetemista korában különböző „hitvallások”, világnézetek hívéül szegődik. Szellemi útkeresésében, a végső megismerésért foly-tatott küzdelmében vannak olyan fordulatok, ahol tudatosan választ, s olyanok, ahol a véletlen kap szerepet, ahol sorsszerűnek látszik mindaz, ami bekövetkezik. – Imrus a szellemi értelemben vett „ke-reső” ember, akit a megismerésvágy hajt, aki az Igazságra „szomja-zik”. A lázadó, a társadalmat megváltoztatni, az életet kiélni akaró s ezért az ördöggel is szövetkező fausti ember.¹⁷⁷

Imrus az értelem, a „Tudomány” révén „akar eljutni a végső Meg-értéshez”. (545) A regény épp azt sugallja, hogy ez nem elégséges út (felfigyelhetünk itt a „megértés” és „megismerés” közötti finom distinkcióra). Mind Nelli, mind Imrus sorsának alakulása azt mutatja, hogy az ember minden tudás ellenére is valami rajta kívül fekvő erő függvénye, sorsa kiszámíthatatlan. Ezt hangsúlyozza egyrészt:

a fentebb idézett – Nellinek a végzetbe való beletörődését kommen-táló – elbeszélői reflexió és az azt megvilágító példázat a „rettene-tes Kéz”-ről; másrészt – a más sorsra ítélt – Imrus történetéhez fű-zött rövid kommentár egy másfajta példázattal: „Ám a Gondviselés macska módra játszik életünkkel, s az utolsó pillanatban mindig egér-utat hagy.” (625)

A Gádorosra megtérő anya és ugyanoda visszakerülő fiának útja ugyanis különböző irányt vesz. A passzív, akarattalan, a szeretetre nem képes Nellire a „halál”, a „Sötét Szoba”, a kárhozat vár. Imrus sorsa más. Életútját végigkísérik olyan motívumok, melyek kiválasz-tottságát jelzik: „csillag jegyezte homlokát”¹⁷⁸ (546); küldetése van („Ki végzi el Imrus feladatát? hacsak ő maga nem születik még egy-szer” – 578). – Önismeret, szenvedés, megváltó áldozat árán – a bűn-telenül is bűnös ember – újjászületik.

Hogy hazataláljon, nem elég a tudás, „égi Sugár”, „égi Erő”¹⁷⁹ kell,

177 Lásd Babits rövid jellemzését Faustról: BM-It 1979: 344.

178 A homlokon fénylő csillag ősi jelkép. Az istenek, a szentek, az Isten által ki választottak attribútuma. – Thomas Mann hőse, Adrian Leverkühn is különbö-zik „a derék, sőt kitűnő középszer”-től: „Láthatatlan bélyeg viselője, aki sohasem tér le a szellem és a keresés útjáról [...].” (I. m. 169.)

179 d^ante 1945: 57.

meg az „Igazságra”, a „Jóra” „szomjúhozó” lélek. Hiszen (ahogy Babits Ágostont interpretálja) a lélekben lakozó „szomj az igazság, a lényeg, az eszme iránt”, illetve az Eszméből (a „Világlélek”-ből) a „lélekre sugárzó vonzás, az illuminatio veritatis segedelme” teheti képessé az embert, hogy megküzdjön a gonosszal.¹⁸⁰

A modern ember elől azonban többnyire elrejtőzik az isteni kegye-lem, illetve az élet káoszában eltömődnek „lelke forrásai”. Amikor a „megismerésért” folyó küzdelmében Imrus szomját az istentagadó gőgös eszmék csillapítják, ironikus szövegkörnyezetben jelenik meg a „szomjúság”-fogalom, jelezve, hogy nem a lélek szomjúsága volt ez, hiszen, ahogy Gádoroson felismeri, „az Élmény [...] eltömte lel-ke forrásait”. (603) Az erdővári tanár, aki elsősorban nem a „logikai Igazság”, hanem az annál erősebb „Bölcsesség” szellemé ben (627) irányítja tevékenységét, már „lelkéből” szeretné táplálni az „éhes lel-keket”, s oltani „szűz szomjúkat” (628), s nem külsődleges nevelés-sel, mint liberális apja.

Sorsának válságos fordulóján néhány alkalommal mintha Imrus – szeretetet korábban nem ismerő – lelkének legmélyebb rétegeit érintette volna meg az illuminatio veritatis, s valamiféle megvilágo-sodásélmény részese lehetett.

Sorsa rajta is múlik, nemcsak az isteni kegyelmen. Imre, aki any-jával szemben aktív, gondolkodó, cselekvő, megismerésre törekvő ember, megváltatik, mert mint a Faust lelkét megmentő angyalok mondják: „Wer immer strebend sich bemüht / Den können wir er-lösen.”¹⁸¹

Az anya számára nincs megváltás, nincs új élet. A fiú újjászüle-tik, megváltódik új életre. Ezt a különbséget Babits egy hangsúlyos párhuzammal is aláhúzza a regény szövegében. Ahol az író a Nelli Gádoroson végződő velencei-pesti kalandját véglegesen lezárja, ezt olvassuk: Nelli, aki nem maradt „nyugodtan” gádorosi koporsójában,

180 Németh G. Béla: Világkép és irodalomfölfogás Babits irodalomtörténetében.

Új Írás 1983/11. 19.

181 Kálnoky László fordításában: „Ki holtig küzdve fáradoz / az megváltást re-mélhet.” (G^oethe 1964: 402.)

a „halottak között”, „most hogy ment vissza gádorosi koporsójába, jól tudta, hogy halott, s halottak közé megy.” (249) – Ahol pedig Imrus ugyancsak Gádoroson befejeződő pesti kalandját Babits be-rekeszti, arról ír, hogy „Imrus útra készült; noha nem Párizsba vagy Velencébe, sőt csak Budapestre sem ezúttal: mégis egy új életbe, vagy legalább – ami körülbelül mindegy – egy új halálba, másik koporsóba. A halálfiai közt a halál is életet jelent.” (625) (Kiemelés tőlünk.)

Az erdővári tanár új életét egy újabb feltámadásmotívum is alá-húzza: „Imre megint élni kezdett, [...], mintegy első halál után, pil-langólélekkel, [...], és milyen messze minden eddigi Imrusoktól!” (632) A pillangó ugyanis ősi lélek- és feltámadásjelkép.¹⁸²

Röviden így summázhatjuk tehát anya (Nelli) és fú (Imrus) sor-sának különbségét: kárhozat („halál”): gádorosi Sötét Szoba – meg-váltás („újjászületés”): Erdővár.