Szerkezet és általános elemzés 1. Általános meglátások

Műfaja tanácsadó beszéd, mondanivalója az alábbi kulcsszavak köré rendeződik: (sza-bad) polgár, a köz/közösség/köztársaság, a nép. Az alapvetés a 3. bekezdésben hangzik el: „A királynak – a legjobb királynak is – csak alattvalói vannak: a köztársaságnak – a szabad emberek társult közösségének – csak polgárai”, valamint: „a közigazgatásnak kell őket [a polgárokat] szolgálnia, s nem nekik a tisztségviselőket.” A beszéd minden eleme ennek az üzenetnek az alátámasztását szolgálja.

A beszéd kiindulópontja tehát az az axióma, hogy a köztársaság mint államforma ér-téket képvisel – ez véleményem szerint „megfelel a hallgatóság jogi és értékítéletének...

nem kell vitatkozni, nem kell küzdeni a hallgatóság meggyőzéséért.”⁵ A definícióra épí-tő buzdítás kiemeli egyrészt azt, hogy a szabadság feladatot és kötelezettséget is jelent, azaz az embereknek meg kell vívniuk a belső harcot (ezzel tágabb kontextusba, távlatba helyezi a jelenséget), másrészt arra buzdítja őket, hogy a közelgő önkormányzati válasz-tásokon döntsenek felelősen és szabadon (ezzel a beszélő az elv gyakorlati megvalósu-lására összpontosít). A választásokra a szónok úgy buzdítja a hallgatóságot, hogy nem próbálja őket meggyőzni: kire szavazzanak, azaz nem kampánybeszédről van szó.

2.4.2. Bekezdésenként végzett elemzés (0) (Megszólítás)

A beszélő megszólítja a hallgatóságot, oly módon, hogy azonosságot vállal hallgatói-val. A megszólításnak („Honfitársaim! Kedves barátaim!”) különös jelentősége van:

ez a megszólítás a szónok „védjegye” volt, politikai beszédeinek nagy részét így kezd-te. A megszólítás illeszkedik a mondandóhoz („Köztársaságban senki nem süvegel meg senkit – sem urat, sem elvtársat – a hivatalért”), a hierarchia helyett a közösséget (a „közt”) hangsúlyozza.

5 Adamikné Jászó Anna 2013. Klasszikus magyar retorika. Holnap Kiadó. Budapest. p. 77.

(1-2) (Keret) 1-2. bekezdés

Az 1–2. bekezdés a helyszínnel kapcsolatos információkat ad (idéz a Gesta Hungaro-rumból), valamint kifejti az ünnepi alkalom mibenlétét. A kettő ellentétben áll egy-mással: a szónok hangsúlyozza, hogy bár az adatok nem megbízhatók, annyi bizonyos, hogy az ország életében jelen van az a hagyomány, hogy az első országgyűlés helyszíne Pusztaszer volt; nem foglalkozik tehát a történelmi bizonyítékokkal, hanem a helyszín szimbolikus jelentőségéből indul ki.

(3–5) (Tétel és bizonyítása)

A demokrácia általános meghatározását adja a polgárok és választott képviselőik felelős viszonyának tükrében („...a közigazgatásnak kell őket [a polgárokat] szolgálnia, s nem nekik a tisztségviselőket. S hogy a köz hűtlen szolgáit nemcsak joguk, de kötelességük is hivatalukból elmozdítaniuk”), az egyén szintjén megjelenő kötelezettségeket („Mint ahogy nekünk magunknak is meg kell tanulnunk szolgálni”).

3. bekezdés

A 3. bekezdés a beszélő mondandóját azonos szerkezet ismétlésével támasztja alá.

E szerkezet a következő: a birtokos jelző ragjával ellátott főnév + e főnév birtokos jelzői raggal ellátott definíciója + a birtokot jelölő főnév. Ez az alakzat különösen hatásos a be-szédben, mivel az azonos szerkezet mellett ellentétes értelmű tartalom jellemzi, amely így még hatásosabban kerül kifejezésre. A szerkezeten belül a definíció értelmező is-métlésnek is tekinthető: „A királynak – a legjobb királynak is – csak alattvalói vannak:

a köztársaságnak – a szabad emberek társult közösségének – csak polgárai.”

A szónok itt vezet be egy rendkívül érdekes nyelvi eszközt, amellyel aztán a beszéd során többször is él. Egy-egy kulcsfogalom definiálásakor a szó etimológiájából indul ki, például az „Országház” helyett az „Ország Háza” kifejezést használva hívja fel a fi-gyelmet a parlament eredeti funkciójára és a társadalomban betöltött szerepére. Ugyan-így jár el a „közszolga” – a „köz szolgája” kifejezések esetében („S hogy a köz hűtlen szolgáit nemcsak joguk, de kötelességük is hivatalukból elmozdítaniuk”). A szokatlan szóhasználat az érvelés és a definíciók alátámasztására szolgál.

A polgárok aktív szerepét hosszú felsorolásban taglalja: „bátran kezükbe veszik ön-nön sorsuk intézését, szabadon választják az Ország Házába képviselőiket, ott végzett munkájukról beszámoltatják őket, ellenőrzik az ország kormányának működését, sza-kadatlan figyelemmel kísérik lakóhelyük ügyeit, maguk választják meg azokat, akik ügyeiket intézik, meghatározzák és ellenőrzik a munkájuk gyümölcséből, törvényes keresetükből befizetett adónak a köz érdekében legcélszerűbb felhasználását, és soha, egy pillanatra nem felejtik el, hogy a közigazgatásnak kell őket szolgálnia, s nem nekik a tisztségviselőket.” Ezen a ponton ellentétként jelenik meg a jogokkal és a gazdasági gyarapodással járó kötelezettség: a rászorulók segítése.

4. bekezdés

A szónok dedukció útján levezeti, hogy mivel „az emberi természet azonban nem egykönnyen változik”, „mindig van, aki megpróbál, akár a közösség kezéből kapott hatalmával is, visszaélni”. Az ilyen embert meg kell tanítani a köz szolgálatára; de e

kijelentés után a szónok azonnal módosítja a kijelentés alanyát: „mint ahogy nekünk ma-gunknak is meg kell tanulnunk szolgálni”. A bekezdés zárásaként közli, hogy mindenki érveit mindenki köteles meghallgatni, és mindenki köteles saját érveit elmondani, „mert hátha épp amellett dönt majd a többség” – ezzel tulajdonképpen az etikus szónoki és politikusi viselkedésre tesz utalást.

5. bekezdés

A köztársaság definíciójából kiindulva közli, hogy a polgár nem szolga, majd ellentétek használatával szemlélteti, hogy az ember maga dönt arról, hogy felelős és szabad polgár lesz, vagy „új urak, új akarnokok vagy éppenséggel magukat átmentő régi elvtársak alattvalója”, továbbá arról, hogy a jövőt vagy a múltat választja-e. A gondolat fontossá-gát szóismétléssel, valamint a második tagmondatban alkalmazott szokatlan szórenddel is kiemeli: „s hogy így legyen, a mirajtunk múlik: mirajtunk, hogy hazánk szabad és felelős polgárai legyünk.”

(6) (Narráció) 6. bekezdés

A szónok beszámol a Magyar Köztársaság közelmúltjáról, és a tragikus történelmi eseményekből kiindulva megállapítja a beszéd másik alapvető tételét, majd bevezeti következő kulcsszavát: „jószerint mása sincsen, csak a népe.” A fogalom fontosságát az ismétlés egyik formájával, az átvezetéssel emeli ki: „Jószerint mása sincsen, csak a népe. De ez a nép – a magyar nép…” E nép pozitív tulajdonságait történelmi példákkal támasztja alá (1848, 1956), és kötőszóismétléssel emeli ki: „(... )képes volt megmutat-ni, hogy felismeri a maga érdekét, hogy tenni tud érte, hogy nem a bosszú, hanem a bölcsesség vezérli. Hogy pontosan felismeri a bajok legmélyén is, hogy kiben mi lakik.

Hogy mikor mi a teendője. Hogy felnőtt és demokráciára érett. Hogy szabad polgár kíván – és tud is – lenni.”

A nyelv zenei eszközei megerősítik a mondanivalót; a bekezdés az egyik kulcsfoga-lomból (nép) kiindulva az ismétlések segítségével, lendületesen és ritmikusan érkezik el a beszéd másik kulcsfogalmáig (szabad polgár).

(7–11) (Buzdítás)

A szónok a fókusz hirtelen szűkítésével az eddig tárgyalt jogok és kötelességek, vala-mint az előző bekezdésben tárgyalt pozitív tulajdonságok gyakorlati megnyilvánulására irányítja a figyelmet.

7. bekezdés

A szónok a közelgő önkormányzati választásokat említi. Jelöltekről, programokról nem ejt szót, a helyi választásokat tágabb perspektívából, általában vett jelentőségük szem-pontjából vizsgálja.

8. bekezdés

A szónok metafora és oximoron alkalmazásával folytatja a választásokkal járó feladatok ismertetését, miszerint „ez az utolsó előtti front, ahol bátorságának és bölcsességének kell békén tanújelét adnia”. A gondolatot újabb oximoronnal hangsúlyozza: „szabad polgár voltáért még ezután is meg kell vívnia a békés harcot”. Érdekes jelenség, hogy

az emelkedett hangnemű beszédben a szónok csak ezen a ponton használja a gúnyt mint eszközt: az embernek magában kell legyőznie „a basáskodó kicsi Sztálint, a sült galam-bot az államtól váró szájtátit, a köz vagyonát lelkiismeretlenül dézsmáló lesipuskást.”

9. bekezdés

A 6–8. bekezdés összefoglalásaként közli a szónok, hogy ha mindez megvalósult, az ország sikeres lesz.

10–11. bekezdés

A fókusz újabb szűkítésével a csongrádiak problémáira tér ki. A tagmondathalmozás vagy a kötőszóismétlés eszközeivel élve írja le a mindennapi nehézségeket – a tények drámaiságát fokozza az „ahol” kötőszó ismétlése a felsorolás elemeit képező mondat-töredékek elején (előismétlés: nem kevesebb, mint 16-szor). „...Ahol elmaradott a csa-tornázás, a szennyvíztisztítás. Ahol egyre nő a veszélyeztetett kiskorúak száma; s ahol – mint másutt is – gyökeresen új szociálpolitikára, a családok fokozott támogatására volna szükség, hogy társadalmi feladatukat teljesíteni tudják...”

(12) (Konklúzió) 12. bekezdés

Újabb fókuszváltással (tágítás) a szónok visszatér a premisszához, amelyet ezúttal azo-nos esetvégződésű ismétléssel és kötőszóismétléssel hangsúlyoz: „Mert köztársaságban élünk, ahol a parlament és a kormány van értünk, s nem mi a kormányért és a parla-mentért. S ahol megvan a törvényes útja-módja, hogy az akaratunkat érvényesítsük.”.

(13) (Keret) 13. bekezdés

Lezárásként a szónok Vörösmartyt idézi: az 1. bekezdéshez hasonlóan Pusztaszer jelen-tőségéről szól klasszikus szerzőt idézve.

A fókuszváltások szimmetrikus folyamatának áttekintése:

megszólítás

[keret] (1–2): narráció – a helyszínnel kapcsolatos információk (3–5): a köztársaság általános definíciója

→ szűkítés →

(6) a Magyar Köztársaság (történet)

→ szűkítés →

(7–9) önkormányzati választások

→ szűkítés →

(10–11) Csongrád megye problémái

→ tágítás →

(12) a szabad polgár és a kormány viszonya [keret] (13) Vörösmarty-idézet – kitekintés a jövőre

2.5. Gondolatmenet

A beszéd alapvetően deduktív jellegű, mivel a demokrácia definíciójából mint alapve-tésből vezeti le Magyarország és az egyes polgárok teendőit.