befogadók fantáziáját, felidézteti velük a témával kapcsolatos érzelmeiket, nézeteiket, s ezáltal a beszéd aktív résztvevőivé teszi őket. A rosszallást és egyben a közönséggel való cinkosságot is kifejező rövid mondatokkal („Ejnye-bejnye! Szégyelljék magukat!
Még ilyet!”) még jobban felhívja magára a hallgatóság figyelmét, s valahol azt is sugall-ja: nem gondolja komolyan, hogy az internet rossz dolog lenne.
A szónoklat második bekezdése ezt igazolja: „Nem azért jöttem ide ma, hogy hegyi beszédet tartsak.” A rétor egy gesztusértékű felszólítással („No, ne tessék megijedni!”), illetve a közönség figyelmét fenntartani kívánó retorikai kérdések sorozatával próbálja elevenen tartani kapcsolatát a hallgatósággal. („Elérnék vele valamit? Egyáltalán, el kellene vele érnem valamit?”) A kérdések után kimondja saját véleményét: „mindenki döntse el maga, mivel tölti az idejét!” Metaforikusan s kicsit ironikusan kockának neve-zi az internetezők táborát, s figyelmeztet, „a kóros kockaságra léteznek már szakszerű terápiák is.”
A harmadik bekezdés hatását az internet hasznosságát bemutató felsorolások emelik:
„megkönnyíti a tájékozódást, vásárlást, kapcsolattartást, információszerzést.” A foly-tatás, sajnos, veszít hatásából, mert a szónok közhelyszerű gondolatokat, közhelyszerű kifejezéseket használ (pl. „kezdjük szapulni a netet”, „állunk neki ócsárolni”, „lép-ten-nyomon pornográfia”). Az internet negatív hatásának bemutatásához szubjektív, vallomásos hangvételt alkalmaz: ötéves unokatestvére világhálós játékait mutatja be.
Célszerű és hasznos retorikai fogás az „egy történet az életemből”, mert a személyes hang felkelti az érdeklődést, s a későbbi konklúziót is hitelessé teszi.
A szónoklat következő bekezdése a „sátáni világháló” legnagyobb hibáját példázza:
a félretájékoztatást. A félretájékoztatást nagyon jó példákkal bizonyítja: „Wikipédia – nem a mi mindentudó kalapunk”, a Facebookon bármit (akár hamis dolgokat is) meg-oszthatunk, az üzenőfalakon található idézetek szerzőinek kiléte bizonytalan, s a he-lyesírásban is elbizonytalanít az internet világa. Növeli a humort és a szellemes iróniát az ékezetek nélkül megjelenített vers, melynek szerzője ismeretlen, vagy az Einsteinnek tulajdonított bölcsesség: ,,Attól félek, hogy egyszer a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. Lesz a világon egy generációnyi idióta.” A zárójelben szereplő közbevetések „igyekszem szó szerint idézni, de értsenek meg, nem lesz könnyű”, „Meg-súgom: ez nagyon kétséges” – mint az irónia hatásos eszközei – a hallgatóság figyelmét és jóindulatát igyekeznek ébren tartani. Kiérezni a szónoklatból a szerző keserű iróniá-ját, mellyel az internet elkeserítő hatását elemzi. A világhálónak iránymutatónak kelle-ne lennie, s helyette gyakran az igénytelenséget, a bizonytalanságot erősíti.
A befejezés fordulatot hoz a rétor állásfoglalásában: „fölösleges pró és kontra beszél-ni a netről.” Hunyadi Tünde az internetnél jobb vitaalapnak tartja az emberi viselke-dést, ezért ezt ajánlja másik alkalomra. (Szerintem nem is rossz javaslat!)
A véleménynyilvánításban folyamatosan érezhető a szerző jelenléte: az egyes szám első személy használata, a ragozott igealak gyakran előfordul (pl. állok, jöttem, pró-báljam meg, mesélhetnék, támadom én is stb.). Retorikai eszköztárában megjelenik a felsorolás („Hiszen a web mindenkié, így bárki szinte bármit megoszthat, nem csak a Facebookon, legyen az igaz, hibás, unalmas, vicces, sivár vagy trendi”; „A tájékozó-dást, vásárlást, információszerzést és a kapcsolattartást olyannyira megkönnyíti, hogy
ilyesmiről évtizedekkel ezelőtt álmodni sem mertünk volna”), a metafora (internetező – kocka, Wikipédia – mindentudó kalap). A köznyelvi társalgási fordulatokból többet is találunk a beszédben, például: „kihasználjuk az internet adta élvezeteket”, „nem szí-vesen pocsékolom erre az idejüket”, „elfelejtett nevű híresség” stb. Több, az internet világához kötődő kifejezés használatával próbálja megnyerni a hallgatóság jóindulatát:
„féjszezik”, „web”, „klikk”, „Facebook” stb.
Összegezve: Hunyadi Tünde beszéde jól megkomponált, sok retorikai és stílusesz-közt felhasználó beszéd. Mind tartalmában, mondandójában, mind stílusában, hangvé-telében illik a világhálóról való ironikus elmélkedéshez. Ez a szónoklat hatott hallgató-ságára. Jó bizonyítéka a két odaítélt díj: a zsűri különdíja és a Bárczi Géza Alapítvány különdíja.
Felhasznált irodalom
Bacsó Béla 2001. Az iróniáról. In: Jelenkor. Pécs. 418–426.
Szalay Károly 1983. Komikum, szatíra, humor. Kossuth Kiadó. Budapest.
Szalay Károly 1970. A komikus breviáriuma. Magvető Kiadó. Budapest.
„Az egész világ egy linkgyűjtemény, az emberek, a tárgyak benne linkek”
Hálózatok rabságában élünk?
Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Bizottsági Tagok, kedves Hallgatóság!
Nincs elérhetetlen, nincs megtalálhatatlan, nincs lehetetlen!
Ma már minden információ megszerezhető, minden kérdésre választ lehet találni.
Kell egy cikk, egy könyvről némi információ, egy recept, a buszmenetrend, a Föld né-pességének pontos adata, New York mai időjárása, a „na zdraví” szó jelentése vagy Ray Charles Song for you című számának szövege?
…ott a Google! Mindenre ott a Google! Az az oldal – tudják –, aminek a keresőmező-jébe, ha beírok valamit, több ezer linket jelenít meg. Rákattintok, és hopsz: a kérdésemre ott a válasz! Elsőre! – Na, jó, lehet, hogy a második kattintásra. Mik azok a linkek? Be-tűk, számok hosszú sora, ami mögött információtenger van. Ami mögött ott a keresett válasz. Ez az utóbbi évtizedek legnagyobb feltalálása, lehetőségek ezrei lapulnak benne.
Hálózatok rabságában élünk? Rabság lenne mindez?!
Kérdem én: van itt olyan versenyző, aki nincs fenn a Facebookon? Van itt olyan bizott-sági tag, akinek a nevét, ha beütöm a Google-ba, azt írja: A keresett kifejezés egyetlen dokumentumban sem található meg?!
Kipróbáltam: nincs! A saját nevemet is beütöttem. Nem kellett sokat keresgélnem, amíg találtam valamit magamról. Ez nagyon klassz dolog, tessék kipróbálni. Az in-terneten mint Novák Tímea ott vagyok, és az itt ülők közül bárki megtudhatja, hogy blogolok-e vagy sem, vagy hogy mikor születtem, és még talán egy képet is talál rólam.
Nyilván vagyok tartva. Elérhető, megtalálható vagyok. Ezek után felesleges is a szemé-lyiség védelméről beszélni.
A rabságában élünk? Akkor most lehetőség vagy átok a világháló?
Én nem tudom, nem tapasztaltam, milyen az, amikor nincs internet. Amikor egy infor-mációt nem percek alatt találok meg. Amikor egy Varró Dániel-verset csak úgy tudok elolvasni, hogy bemegyek a könyvtárba. „Bezzeg az én időmben” – mondja a nagyma-mám, és velem együtt minden fiatal jót mosolyog ezen. Én már úgy lettem középiskolás, hogy a történelemházit első próbálkozásra Wikipédiáról írtam! Wikipédiáról! Bizonyá-ra sejtik, hányast kaptam. Micsoda téveszme, micsoda orbitális-kolosszális-hatalmas